Cégvezetés (archív) - 2001/10 (október) tartalom:

A hónap témája
Érvénytelen szerződések
Könnyelmű sértettek
A szerkesztő levele
A borzalom napja
Ajánló
Mű-kedvelő
Cégépítés
A vállalkozások finanszírozása
Szerzőnk arra tesz kísérletet, hogy egyetlen mutatóba összefogva jellemezze a vállalkozások gazdálkodásának kiegyensúlyozottságát. Kérdés, hogy a vállalkozások milyen hányada tekinthető csődközeli helyzetűnek és mekkora hányadnál prognosztizálható a túlélés? Cikkünk... tovább
Határesetek
Áldás vagy áldozat?
Az európai integráció keleti bővítésének napirendre kerülése óta folyik a vita annak gazdasági kihatásairól, mindenekelőtt költségeiről. Az Unión belül a közvélemény és a politikusok egy része abból indul ki, hogy a nyugat-európai államoknak mélyen a zsebükbe kell... tovább
Külpiaci rejtelmek
Bármelyik forgalmi adatot fogadjuk el, egyértelműen megállapítható, hogy Lengyelországgal folytatott kereskedelmünk dinamikusan növekszik. Igaz, az elmúlt öt esztendőben kivitelünk mintegy 50, importunk viszont több mint 100 százalékkal bővült, és eközben a korábban... tovább
Sok nyugdíjas, kevés járulékfizető
Maga az élet – a várható magasabb élettartam, a szakképzett és tapasztalt munkaerő iránti nagyobb igény, nem utolsósorban pedig az EU konvergenciafeltétel-rendszere, a fokozottabb költségvetési fegyelem és az euró bevezetése – kényszeríti rá az Európai Uniót, hogy... tovább
Jogszabályváltozások
Jogszabályváltozások
Lap-él
Ez művészet
Forró ősz Ausztriában
Támogatott felsőoktatás
Tudás minden mennyiségben
Az oktatás az ország, a nemzet történetében soha nem adott okot a szégyenkezésre, legalábbis ami a képzés színvonalát illeti. A régebbi századok adta tudósokkal, gondolkodókkal és oktatáspolitikusokkal, illetve művükkel vagy örökségükkel szívesen példálóztak és... tovább
A gazdaság és a felsőoktatás kapcsolata
Magánterület
Újjáéledő hagyományok
Mint annyi más téren, a vendéglátás sajátos helyszínei, a kávéházak világában is új korszak tanúi, részesei lehetünk. A fővárosban – amint számos vidéki nagyvárosunkban is – egyre-másra újulnak meg a régi, nagy hagyományú kávéházak, s létesülnek újak, sajátos... tovább
Mozgástér
A mintavédelmi eljárás
Múlt havi számunkban foglalkoztunk a formatervezési mintákkal. Most a mintavédelmi tovább
Könnyítések a vámeljárásban
Múlt havi számunkban az egyszerűsített vámeljárások ismertetése során már megismertünk néhány olyan kifejezést, amely valamely engedély előzetes meglétére utal. Az ilyen engedélyek többsége az eljárás gyors lefolytatását szolgálja. tovább
BEFOLYÁSSZERZÉS
A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2001. évi L. törvény (Módtv.) – egyebek mellett – az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapírtőzsdéről szóló 1996. évi CXI. törvény (Épt.) befolyásszerzésre... tovább
KÜLFÖLDIEK FOGLALKOZTATÁSA
Sok vállalkozás alkalmaz külföldi – leginkább határon túl élő magyar – munkaerőt. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) legutóbbi módosítása szigorította a külföldiek foglalkoztatását, a határon túl élő magyarok munkavállalására... tovább
Pénzforgás
Devizapiaci ármozgások
A következő táblázatokkal, illetve grafikonokkal a Cégvezetés lapzártáját megelőző hónapot jellemző devizapiaci ármozgásokat mutatjuk be. Az irányadó árfolyamokat, a tőzsdeindexeket és a kamatokat tájékoztató jelleggel közöljük. tovább
Változik a Széchenyi-terv
Állandóan változik a Széchenyi-terv. Egyrészt azért, mert a támogatandó célok körét folyamatosan bővíti a kormány. Másrészt, mert finomítani kellett, kell a forráshoz jutás feltételeit. A legutóbbi módosítás ellenére a februárban meghirdetett pályázatok feltételeinek... tovább
Árfolyamsáv-szélesítés
Nemcsak a piaci résztvevőket, de még a pénzügyi szolgáltatókat is meglepte az árfolyamsáv kiszélesítéséről fél éve hozott kormányzati döntés. A hazai export- és importfüggő vállalkozások zöménél igazából nem is tudtak mit kezdeni a helyzettel, sőt nagy részük még... tovább
Diákhitel
Csaknem fél évtizedes előkészítés után látott napvilágot Magyarországon a diákhitelezés újszerű konstrukciója. Bár a rendszerváltozás óta majd' minden választási kampányban ígéretként szerepelt, hogy megkísérelnek anyagi segítséget nyújtani a felsőfokú... tovább
Terepszemle
Fehérgalléros bűnözés
Hivatali hatalom, tekintély, néha elegancia, megnyerő modor és kitűnő kapcsolatok. Legtöbbször e kellékekből keverik ki nagy pénzeket hozó manővereiket azok, akiket a kriminológia fehérgalléros bűnözőkként határoz meg. Noha a White Collar Criminality tipizálása a múlt... tovább
Újraéledt a használtautó-piac
Trendek
Lassan, de biztosan
A nemzetgazdaság teljesítménye az elmúlt három évben folyamatosan gyorsuló ütemben növekedett. A csúcspontot a múlt év közepén érte el, ezt követően a nemzetközi konjunktúra mérséklődésének hatására a növekedés üteme lassult. Míg a gazdaság összteljesítménye... tovább
Ütközőzóna
Minden kormányzati beavatkozás torzítja a piacot
Az, hogy szidnak minket, csak azért van, mert nem tudunk mindenkihez odamenni és elmondani, hogy "tetszik tudni, az árak nem azért nőnek, mert mi emeljük őket, hanem azért, mert csökken a támogatás". tovább