Áldás vagy áldozat?

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 42. számában (2001. október 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Az európai integráció keleti bővítésének napirendre kerülése óta folyik a vita annak gazdasági kihatásairól, mindenekelőtt költségeiről. Az Unión belül a közvélemény és a politikusok egy része abból indul ki, hogy a nyugat-európai államoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, mert bizony a keleti országok beillesztése az európai gazdasági, valamint politikai és biztonsági rendszerbe komoly anyagi áldozatokat kíván. Ezt igazoldandó, nem volt hiány becslésekből, de alapos elemzésekből annál inkább.

Az EU keleti költség-haszon elemzése

Amíg az érdemi csatlakozási tárgyalások nem kezdődtek meg, nem mutatkozott igény a valós helyzet mélyreható és objektív elemzésére. A nyugati politikusok, játszva a számukra kirótt szerepet, "politizáltak", míg a megosztott közvélemény vagy lelkesen helyeselte az új "demokráciák" felvételét - elismerve a forradalmi változásokat -, vagy rezignáltan vette tudomásul a keleti országok elkerülhetetlen csatlakozásának tényét. Nyílt szembenállással csak ritkán lehetett találkozni. Ebben a légkörben a várható költségekkel való szellemi és politikai játszadozás legfeljebb a felvételre várók idegeit borzolta fel, lényegi eredmények nem születtek. Egészen az érdemi tárgyalások kezdetéig nem találták fontosnak a legfőbb kérdések őszinte megválaszolását. A húsba vágó témák tárgyalásának közeledtével azonban elkerülhetetlenné vált a tisztánlátás mind az Európai Unió (EU), mind a tagállamok számára, elkezdtek komolyabban foglalkozni a nyereség-veszteség témájával. Az Európai Bizottság (EB) a maga - többé-kevésbé objektív - módján és számításaival tett kísérletet arra, hogy a korábbiaknál tisztább vizet öntsön a pohárba.

A helyzet - Brüsszelben is - fokozódik

2001 júniusában adta közre az EB Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága "A bővítés gazdasági hatásai" című tanulmányt, amely tudományos igénnyel kísérli meg felmérni tíz keleti-európai jelölt (KKE-országok) csatlakozásának gazdasági hatásait. E dolgozatban a figyelem azonban nem elsődlegesen a pénzügyi és általában a költségvetési terhek felé fordul (amely kérdést egyébként már részletesen kimunkálták az Unió által 1999-ben elfogadott Napirend 2000 elnevezésű programcsomagban). Elszakadt attól a felfogástól is, amely szerint bár politikai és biztonságpolitikai megfontolások alapján célszerű a hajdani szocialista országokat Európába integrálni, de ez a Közösség részéről tetemes, bár nem elvesztegetett, de mégiscsak egyoldalú költségként jelentkezik.

Közismert, hogy az ilyen jellegű vizsgálódások során a keleti bővítés becsült költsége néhány milliárd és sok tízmilliárd euró között szóródott, s nem mutatkozott különösebb igény annak pontosítására - sem közösségi, sem tagállami szinten -, hogy a bővítés egészében milyen valós gazdasági folyamatokat hoz magával, milyen egyenleget eredményez. Igen ritkán, s akkor is csak általános formában foglalkoztak megfigyelők a makro-, illetve mikrogazdasági következményekkel. A jelölt országok persze azzal érveltek, hogy Kelet-Európában új piacok nyílnak, az olcsó és képzett munkaerő segíti az Európai Unió nemzetközi versenyképességének javítását stb., tehát az integráció és annak tagjai is nyernek a bővítésen. Ezek az állítások azonban - részben a megalapozott elemzések hiányában - nem váltottak ki különösebb visszhangot.

A felvételi tárgyalások előrehaladtával felgyorsultak a kevésbé átpolitizált, szakmai jellegű vizsgálódások. Ebbe a keretbe illeszkednek a Bizottság által kiadott, a keleti bővítés hatásait bemutató dokumentumok. (A Bizottságnak szinte valamennyi főigazgatósága megkezdte egyénileg vagy külső tudományos műhelyek bevonásával a keleti nyitás adott területeken jelentkező hatásainak felmérését, a megszületett anyagok "Bővítési tanulmányok" elnevezésű sorozatban való közreadását.)

Az anyagok közzététele egyébként illeszkedik az EB bővítési kommunikációs tevékenységébe. Talán nem elég korán - de remélhetően mégsem túl későn - a Bizottság ráébredt arra, hogy a keleti bővítést "el kell adnia" az Unió lakosságának. A tagállamokon belül az egyéni és/vagy nemzeti érdekek megismerésével, majd a tárgyalásokon való védelmi képességek meghatározásával párhuzamosan lohadni látszik a közösségi lelkesedés és támogatás. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy kevesen látják tisztán a bővítés tényleges célját, amint árát és eredményét is. A homály feloldását is célozza az EB tanulmánya.

Az elemzés értékelésénél tartsuk szem előtt, hogy a Bizottságnak tekintélyes szerepe van a csatlakozási tárgyalásokon képviselt közösségi (uniós) pozíció alakításában. Az uniós álláspont tartalmát - és így a csatlakozási tárgyalások végeredményét is - két tényező determinálja: a tagállamok egyéni törekvései, valamint az azokra épülő, azokból kialakuló közösségi álláspont. Azaz, az egyes tagországok felmérik a bővítés lehetséges hatásait saját nemzetgazdaságukra, társadalmukra, majd az ezek birtokában kidolgozott nemzeti tárgyalási álláspont szellemében járulnak hozzá a közösen követett politika formálásához.

E politika, az EU tárgyalási magatartása a belső uniós viták és alkuk függvényében alakul. A viták elsimításában - de már részben a nemzeti szemlélet formálásában is - fontos szerep jut az Európai Bizottságnak, amely átfogó ismeretei, tapasztalatai révén széles körű tájékoztatásra, orientálásra, majd a tagállamok közti közvetítésre, végül pedig mindenki számára elfogadható kompromisszumok kimunkálására is vállalkozhat. Ráadásul, miután az EB nem az egyes tagállamok, hanem az Unió egészének érdekeit védi, - bizonyos mértékig - alkalmas a jelöltek érdekeinek képviseletére is. Ez a tagállamoktól való elkülönülés teszi lehetővé, hogy a bővítés kérdését és általában a helyzetet az EB objektíven értékelje. Ennek következtében pedig a Bizottság által készített anyagok, felmérések elfogadottsági indexe, hatása kedvezőbb más tanulmányokénál.

A felvételre várók - érdekeltségeikből fakadóan - eleve nem látszottak alkalmasnak semleges, objektív magyarázatok adására. Az uniós bővítés pártiak pedig túlságosan is direkt módon sulykolták az érdeklődőbe a költség-haszon mérleg kiegyenlítettségét. Hiányzott tehát egy rideg racionalitáson alapuló, éppen ezért meggyőző érvelés, amely nem elsődlegesen az előny-hátrány helyzet alakulásáról, hanem a végbemenő folyamat irányáról, tartalmáról és eredményéről szól, s mint amelyet most az EB közreadott.

A KKE-8-ak növekedési üteme 2000-2009 között (éves %-ban, a KKE-8-ak 2005-ös uniós csatlakozását feltételezve)

 

2000-2009

2000-2004

2005-2009

Alapvariáns

KKE-8

3

3,1

2,9

Középvariáns

     

KKE-8

4,3

4

4,6

Optimista variáns

KKE-8

5,1

4

6,1

Forrás: Európai Bizottság

A bizottsági elemzés premisszái

Az EB tanulmánya a közgazdaság-tudomány segítségével törekszik arra, hogy felmérje a tagjelölt országokban végbemenő gazdaságfejlődés lehetséges és várható alakulását, összegezze annak gazdasági következményeit az Unió és a tagállamok, illetve a felvételre várók szemszögéből. A belépni szándékozókat alapvetően egységes csoportként kezeli, de súlya miatt kiemeli Lengyelországot és Romániát. Hazánkat a másik hét kelet-közép-európai jelölttel vonja össze (KKE-8), a két mediterrán jelölttel, Ciprussal és Máltával nem foglalkozik.

A tanulmány sajátos módon a nyolcas csoportban szerepelteti Bulgáriát, amely aligha számíthat az első felvételi körbe való bekerülésre. A tanulmányban - és cikkünkben - közreadott táblázatok is erre a csoportosításra épülnek.

A gazdasági számítások alapján három trendvariáns alakult ki. Az alapeset és az optimista szcenárió egybevetésére nincs lehetőségünk, de azt feltétlenül meg kell állapítani, hogy noha a mértékekben eltérés van, mindhárom variáns szerint a keleti bővítés egészében kedvezően befolyásolja az EU jelenlegi 15 tagállamának helyzetét, fejlődését.

Az elemzés kiindulópontjaként a tanulmány feltételezi, hogy valamennyi jelölt várhatóan teljesíti (az ún. koppenhágai) felvételi kritériumokat, és ennek önmagában fejlődés-előmozdító hatása lesz. Ugyancsak az elemzési mátrix változatlan faktoraként fogadja el, hogy a majdani tagok csatlakoznak az Unió belső piacához; szükségszerűen bekövetkezik bizonyos politikák (így mindenekelőtt a Közös Agrárpolitika - a CAP -, továbbá a strukturális politika) reformja; a belépők közelednek az eurózónához. [Érdekes, hogy - bár a dokumentum cáfol bármiféle politikai szándékot - a tanulmányban munkahipotézisként az első nyolc (!) tagú csoport csatlakozásának időpontjaként a 2005-ös év szerepel.]

Az elemzés során az EB folyamatosan kitekint a déli bővítésre, és a hatásokat illetően egybevetést tesz a görög, spanyol és portugál belépés következményeivel. Ennek alapján arra a megállapításra jut, hogy a kelet-közép-európai országok beillesztése az EU-ba aligha gyakorol nagyobb hatást az integrációra, mint a déli terjeszkedés. Akét folyamat között persze mutatkoznak lényegi eltérések, elsősorban a piacgazdasági helyzetben. Hiszen a mediterrán országok a csatlakozást megelőzően is piacgazdálkodást folytattak, míg a kelet-közép-európaiak alig tíz éve hagytak fel a központi irányítás gyakorlatával. A korábbiaknál tekintélyesebbek a jövedelmi különbségek, amelyek következtében jelentősen módosulhatnak a közösségi belső arányok. Ennek pedig kihatása lesz a közösségi források elosztására, felhasználására, általában a költségvetésre.

Érdemi különbség mutatkozik a munkaerő mozgásának mértékében is. A múltbelinél erőteljesebb lesz a keleti migráció, amit nemcsak a jövedelmi különbségekben (az akkori mediterrán államok javára) mutatkozó eltéréssel lehet magyarázni. Szerephez jut a földrajzi közelség, mint a munkaerő mobilitását megkönnyítő faktor. Végül jelentős eltérés mutatkozik majd a mezőgazdaság súlyában és állapotában. Belépésük idején a mediterrán államok számára - a többi tagországhoz képest - a mezőgazdaság ugyancsak kiemelkedő jelentőséggel bírt. A keletiek esetében az agrárium súlya még nagyobb, és elmaradottságuk is számottevő.

A dolgozat elemzésében nem törekszik komplexitásra, hanem a bővítés által legközvetlenebbül érintett, illetve legfontosabb területeket vonja vizsgálódási körébe. Ennek megfelelően elsőként áttekinti a gazdasági átalakulás folyamatát, annak integrációs következményeit, továbbá a bővítés makrogazdasági hatását. Ezt követően külön figyelmet szentel a munkaerő mozgásának, illetve a mezőgazdasági szektor várható alakulásának.

Mindkét félnek előnyös

Az átalakulás folyamatát tekintve a tanulmány az eléggé közismert és aligha megkérdőjelezhető következtetésre jut: mind a tíz közép- és kelet-európai ország elindult, és eltérő mértékben, de sikeresen halad előre a piacgazdasággá válás útján. A folyamat során két pontra helyezték a hangsúlyt: a makrogazdaság stabilizálására, valamint a szerkezetátalakításra.

A rendszerváltozást követően mindenütt markáns gazdasági visszaesés következett be, és a hullámvölgyből ott sikerült hamarabb és sikeresebben kilábalni, ahol már a rendszerváltozást megelőzően beindultak a reformok. Napjainkra azonban alapvetően valamennyi vizsgált tagjelöltnek sikerült a stabilizációs programok végrehajtása terén előrelépni. Komoly a javulás a pénzügyekben, a költségvetési hiányok, az államadósság terén. Általánosnak tekinthető ugyan a kereskedelmi mérleg hiánya, de a passzívumot a jelöltek többségénél ellensúlyozza a külföldi beruházások felfutása.

A jelöltek külgazdasági kapcsolataiban az uniós tagállamok törtek az élre: a Tizenötök részaránya eléri a 60-70 százalékot. Sokatmondó, hogy az Unió részéről a csatlakozásra váró országokkal lebonyolított forgalom háromnegyedét Németország, Ausztria és Olaszország adja. Eközben a jelöltek részesedése az Unió (belső piaci forgalomtól elhatárolt) külkereskedelmi forgalmában mindössze 10 százalékot tesz ki.

Keményebb diónak bizonyult a strukturális reformok végrehajtása, de e téren is egyértelműen sikerekről lehet beszámolni. Kiépültek a piacgazdasági struktúrák, azokkal párhuzamosan az intézményi rendszerek. Végbement a privatizáció, kiteljesedett a liberalizáció. Ezzel együtt az olvasható ki a tanulmány következtetéseiből, hogy a tagjelöltek a sikerek ellenére nem tudták csökkenteni a tagállamokkal szembeni versenyhátrányukat. Nem értek el minőségi változásokat a termelés és az értékesítés terén; nemzetgazdasági szinten továbbra is a horizontális szakosodás figyelhető meg, s kevésbé a vertikális integráció. A két fél viszonyában továbbra is az EU képviseli a magas technikai színvonalat, és helyzeti előnye a bővítést követően is fennmarad, illetve legfeljebb fokozatosan mérséklődik. Mindez azt támasztja alá, hogy az integráció kiszélesedéséből maguk (is) hasznot húznak. A továbbra is érvényesülő előnyök feltétlenül ellensúlyozzák az esetleges negatív hatásokat.

Miközben a tanulmány a jelöltek közül Lengyelországot és Romániát emeli ki, az uniós tagállamok tekintetében Németországra és Ausztriára irányul nagyobb figyelem. Többször megállapítja, hogy a bővítés hatásai, legyenek azok kedvezőek vagy hátrányosak, e két országot érintik a legközvetlenebbül. (A két tagállam megkülönböztetett helyzetére utal egyébként, hogy éppen a közelmúltban tette közzé a Bizottság az "Az EU keleti bővítése: Gazdasági költségek és előnyök a jelenlegi tagállamok számára?" című kutatási programjának Németországra és Ausztriára vonatkozó esettanulmányait.)

A Bizottság is felmérte, hogy általános megállapításokkal nehéz érvelni. Ezért a tanulmány R. Solow neoklaszszikus növekedési modelljének adaptált változatát felhasználva, az állításokat konkrét adatokkal alátámasztva prognosztizálta a tagjelölt kelet-közép-európai országok növekedési folyamatát, majd annak eredményeire építve elemezte, hogy a taggá válással milyen előnyök vagy éppen hátrányok származhatnak - a jelölteken túl a tagállamokra vonatkozóan is.

Részletes ismertetés helyett itt legfeljebb azt az összefoglaló megállapítást tehetjük, hogy a tanulmány szerint is a tagjelölt országok gazdasági növekedése, majd bekövetkező tagsága révén kedvezőek lesznek a makrogazdasági hatások a Tizenötök egészére nézve. Közvetlen eredmények a közösségi termékek és szolgáltatások iránt megnövekedő igények, az így bekövetkező exportnövekedés révén jelentkeznek. Ezzel viszont együtt jár az uniós kapacitások bővített kihasználása, az Unión belüli beruházások felfutása. Mindez persze nem általánosítható abban az értelemben, hogy uniós részről is lesznek vesztesei a felfokozott kereskedelmi versenynek. Talán sokak számára meglepő, de kedvezően befolyásolja az EU hosszú távú fejlődését a migráció révén bekövetkező munkaerő-értéknövekedés is. Végül a piaci verseny következtében az árfelhajtó hatások mérséklődésével lehet számolni.

Az egyértelmű, hogy a felvételre várók - függetlenül az általuk remélt közösségi (költségvetési) forrásjuttatásoktól is - nyernek a belépésen. A nagyobb piacba való beilleszkedés, a bővülő beruházások, a források hatékonyabb elosztása, a termelékenység, általában a gazdasági teljesítmények javulása révén a csatlakozás - a tanulmány szerint - 1,3-2,1 százalékpont-tal javíthatja növekedési mutatóikat. A Tizenötökre vonatkozó megállapítás szerint az Unió maga is nyer, bár a hatás mértéke közösségi szinten szükségszerűen jóval alacsonyabb. Az optimistább számítások szerint a kapuk kinyitása mintegy 0,7 százalékponttal járul hozzá a közösségi GDP növekedéséhez. (A relatíve alacsonyabb hatás magyarázata, hogy a jelöltek együttesen az uniós gazdaság alig 4 százalékát teszik ki.) A számítások tehát azt igazolják, hogy valóban mindkét fél nyer.

Az EU exportja és importja a tagjelöltek két csoportjával (a Közösségen kívüli teljes export, illetve az onnan származó teljes import %-ban)

 

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

Export

KKE-10

4,0

6,9

6,7

9,3

10,2

10,9

12,3

12,3

KKE-8

1,7

4,3

4,2

6,0

6,3

6,7

7,6

7,7

Import

KKE-10

3,4

5,5

5,8

8,1

8,1

8,5

9,6

9,8

KKE-8

1,6

3,6

3,7

5,3

5,4

5,7

6,6

6,8

Forrás: Európai Bizottság

A migrációs mumus

A tanulmány egyik központi kérdése a (keleti) munkaerő mozgása. A munkaerő szabad áramlása, mint a négy alapszabadság egyike, három elemet rejt magában: az uniós állampolgár alkalmazáshoz való jogát a tagállamok bármelyikében; a letelepedés jogát a munkavégzésre befogadó országban - beleértve e jog kiterjesztését a családra is - és a diszkriminációmentes elbánás elvét. Bár a dolgozatban erről nem esik szó, de köztudott, hogy e szabadságjogok érvényesítése még a tagállamok egymás közti kapcsolataiban is problémákkal terhelt. Ugyanis nemcsak a munkavállalás és a munkanélküliség kérdése vetődik itt fel, hanem számos kapcsolódó gazdasági, szociális, politikai faktoré is. Nem csoda tehát, hogy aggódva tekintenek az Unió tagjai a térségünkből várhatóan érkező munkaerőre. Miközben az áru- és tőkemozgás terén a tagállamokat és a jelölteket elhatároló akadályokat jórészt lebontották, a munkaerőt illetően ilyen eredmények még a társulási megállapodásokban sem születtek. Ezzel együtt várható, hogy a felvételt követően e téren jelentősebb változások következnek be. A csatlakozási tárgyalások ideiglenes eredményei alapján már tudni lehet, hogy legalábbis a felvételt követő hetedik év után mindenképpen, de a tagországok többségében talán azonnal érvényesülhet a munkaerő mozgásának szabadsága. Minden aggodalom ellenére a szakmai számítások azt támasztják alá, hogy a hatások korántsem lesznek drámaiak. Kétségtelen, a bérekben huzamosabb ideig fennálló különbségek ösztönzik a nyugati irányú mozgást. A félelem azonban már az eddigi folyamatok tükrében is alaptalannak bizonyult, hiszen nemhogy a migráció emelkedése nem következett be, de 1993 után a kivándorlás üteme is csökkent.

Hasonló félelem merült fel egyébként a mediterrán bővítés alkalmával is, a várt népességmozgás azonban akkor is elmaradt. Ám a két térség között különbség van a földrajzi közelség tekintetében, amely régiónk országai esetében elősegíti a határon átnyúló, korlátozott távú mozgásokat, mindenekelőtt az ingázást.

A tanulmány egyértelmű, számításokkal alátámasztott összegző megállapítása az, hogy az előre jelezhető migrációs mozgás nem fogja elérni a nyugati munkaképes lakosság fél százalékát. Az ezredfordulón a közösségi lakosság mindössze 0,2 százalékát tette ki a tagjelölt országokból érkezett munkavállalók száma, ami az összes migráns munkaerőnek egyébként mindössze 12 százaléka volt.

A jövőbeni trendek szerint a migráció a kelet-közép-európai országok felvételét követően 3-4 évig növekszik, nem utolsósorban a nyugati oktatásba bekapcsolódók nagyobb száma miatt, majd a folyamat leáll. A munkaerő Kelet-Európában sem alkalmazkodik rugalmasan a piaci lehetőségekhez. A mobilitást fékezi a hazai gazdaság fejlődése, a helyi piac szívóhatása, a piacról kikerülők (a nyugdíjba vonulók) viszonylag nagy száma, de még inkább a helyi szinten legveszélyeztetettebb munkavállalók önnön korlátai, a mobilitási képességük hiánya. Ezzel együtt várható a munkát keresők számának mérsékelt növekedése, aminek következményeként e folyamatnak a mai tagállamokon belül lesznek vesztesei is. Igaz, legfeljebb szűk körben és éppen azokon az alacsonyan fizetettek rétegeken belül, amelyek - szakmai ismeretek hiányában - ma is a legnagyobb bizonytalansággal néznek szembe.

A makrogazdasági hatásokat elsődlegesen befolyásolja majd, hogy milyen - ma még nehezen felbecsülhető - számban csatlakoznak a migránsok az "állandó", hosszú távra letelepedőkhöz, illetve az időszakos, rövid távon munkát vállalók táborához. Utóbbiak részéről ugyanis mérsékeltebb igény mutatkozik a családdal való egyesülésre, így csekélyebb lesz a társadalombiztosítási, oktatási stb. teher a fogadó állam számára.

Bár a tanulmány nem részletezi a potenciális munkavállalók szakmai és társadalmi összetételét, azért utal arra a tényre, hogy bizonyos polarizálódás várható. Az egyik végletet a kevésbé szakképzett, alacsonyabb bérezésű munkaerő alkotja majd, amelynél jelentkezik az ún. "brain waste", azaz a képzettségénél alacsonyabb szintű munka vállalásával bekövetkező szakmai veszteség. A másikat viszont a magasan kvalifikált szakemberek teszik ki, akiknek mozgásával tekintélyes mérvű "brain drain" (agyelszívás) következik be.

A veszteségekkel és az aggodalmakkal szemben áll a tanulmány azon megállapítása, miszerint a munkaerő áramlása összességében hozzájárul a közösségi gazdaság növekedési ütemének emelkedéséhez, tehát egészében hasznot hoz az Unió mai tagjai számára is. A fogadó országokon belüli szociális integrációt illetően pedig elhanyagolhatók a negatív hatások.

Az általános - az Unió egészére vonatkozó - megállapítás alól a kivétel ismételten Ausztria és Németország. Előbbi a legközvetlenebbül érintett tagállam, esetében a csatlakozás után bevándorlók száma a munkaerő közel két százalékának felel meg. Németország esetében ez az adat egy százalék körülire becsülhető. Emiatt a két ország bizonyosan munkaerő-piaci kiigazításokra kényszerülhet, de ezzel együtt a folyamat hatását a dolgozat szerint nem indokolt "túlbecsülni".

Agrárhatás

A tanulmány nem azt vizsgálja, mibe kerül majd a jelöltek integrálása a közös agrárpolitikába (CAP), hanem azt méri fel, hogy milyen hatást gyakorol a felvételre váró országok mezőgazdaságának integrálása a tagállamokra. Tehát nem általában a termelés, hanem a kereskedelmi és piaci feltételek oldaláról közelít e kérdéshez.

Az agrárkereskedelem feltételeit illetően megjegyzendő, hogy sem a társulási megállapodások, sem az azokhoz kapcsolódó kiegészítő egyezmények nem vezettek el a kapcsolatok teljes rendezéséhez. A fennmaradt kereskedelmi korlátok felszámolása talán csak a tagság elnyerésével, az egységes piacba való beilleszkedéssel következik be. Ennek viszont előre látható következménye lesz az agrártermékek fokozott (belső piaci) kereskedelme, tényleges versenye. Másrészt a CAP által biztosított piacvédelem és támogatások révén térségünk országaiban ugyancsak a mezőgazdasági termelés megerősödésével, majd esetleg az élelmiszer- és agrárexport felfutásával lehet számolni. Közösségi szinten még "negatív" hatást kelthet a keleti munkabérek miatt jelentkező relatív versenyelőny. S végül növeli a közösségi aggodalmakat, hogy a bővítés hatással lehet a WTO-megállapodások teljesítésére, továbbá a világszervezetben folytatott tárgyalásokra is.

Tehát az agrárszférában az Uniót és a tagállamok egyes szereplőit kedvezőtlen hatások érhetik. Nem feledhető viszont, hogy a nemzeti mezőgazdaságok komplex kérdését a csatlakozni szándékozó országoknak sem lesz egyszerű megoldaniuk, sok a buktató. Másrészt a piac megnyitása a nyugati partnerek számára is új lehetőségeket teremt.

Mindent egybevetve a tanulmány azt állapítja meg, hogy a keleti mezőgazdaság beillesztése az egységes piacba igencsak mérsékelten hat a jelenlegi uniós tagállamokra. Ezt elsőként azzal támasztja alá, hogy a bekerülők mezőgazdasága a közösségi összegzett GDP-nek alig 1,5, a munkaerőnek pedig 4 százalékát éri el, tehát a bővítés hatása eleve marginális.

Az elmúlt időszak tapasztalatai azt jelzik, hogy - a jelöltek látszólagos helyzeti előnye ellenére, illetve a piaci korlátok kölcsönös leépülésének is köszönhetően - nem a jelöltek, hanem az EU tagjai tudták valóban növelni részesedésüket a "másik fél" piacán. Nem véletlen, hogy a korábbi egymilliárd eurós közösségi (mezőgazdasági) passzívum az elmúlt években 2 milliárdos aktívumra módosult. E trend irányát a bővítés legfeljebb enyhén befolyásolhatja. Nem utolsósorban azért is, mert a kelet-közép-európai országok még jórészt alapanyagokat, míg az uniós tagok feldolgozott termékeket exportálnak. A jelölt országok is megindulhatnak ugyan a fejlődés útján, de a minőségi előrelépéshez tetemes beruházások szükségeltetnek. S végül ne felejtsük: a csatlakozást követően a termelésnek és ezzel a kereskedelmi potenciálnak korlátot szab majd az új tagországokban is érvényesülő közösségi termelésikvóta-rendszer!

A tanulmány végkövetkeztetése e szektorról az, hogy az ellentétes hatásokkal járó folyamatok az előny-hátrány egyenlegben kiegyensúlyozott helyzetet eredményeznek. A tagállamok javára billenő mai erőviszonyok igen lassú átalakulása várható. Ennek ütemét determinálják a jelölt országok termelékenységi és hatékonysági problémái, amelyek korlátozzák a piaci lehetőségek kiaknázását. Emellett a tőke- és technológiaigények, a struktúraváltási követelmények teljesítése szintén időveszteséggel jár.

Senki sem veszít? Mindenki nyer?

Az Európai Bizottság tanulmányának nem célja, hogy átfogó képet nyújtson a keleti nyitás hatásairól. "Csak" a legfontosabb területeket veszi górcső alá, s nem tesz "korszakalkotó" megállapításokat. Hiányossága, hogy nem törekszik a jelöltek differenciált bemutatására. A cél azonban nem egy mindenre kiterjedő értékelés, hanem az általános helyzet objektív feltérképezése. S a dolgozat értékét éppen tény- és tárgyszerűsége adja.

Objektivitása, szigorú szakmaisága pedig a jelölt országoknak is jó szolgálatot tesz. Hiszen így nyer bizonyítást, hogy a jelenlegi tagállamoknak nincs okuk a félelemre. A bővítés ugyanis az Unió számára - a közismert politikai és biztonsági előnyökön túl - valódi gazdasági haszonnal is jár. (Azért ne feledkezzünk el arról, hogy a tanulmány csak a makrogazdasági hatásokkal foglalkozik, és magunk sem veszíthetjük szem elől azt, hogy a majdani kiegyenlített hatások mellett az Európai Unió - a mostani gyakorlat folyományaként - tekintélyes támogatásban fogja részesíteni az új tagállamokat. Ennyiben a bővítés bruttó költség-haszon egyenlege korántsem határozható meg csak a dolgozatban leírtakkal.)

Továbbá látnunk kell, hogy a jelöltek csatlakozásának gazdasági jelentőségét az Unió és tagállamai szempontjából nem érdemes túlhangsúlyozni. A keleti országok európai integrálódása, még ha hosszabb távon gazdaságilag egyértelműen kedvező is, egészében marginális vagy korlátozott hatású lesz a mai tagállamok számára. És persze tudjuk azt is, hogy az uniós támogatási keretekből részesedő, és ezáltal a bővítés révén magukat - esetleg - veszélyeztetve érző tagállamok nem ugyanazok, amelyek az integráció kiterjesztéséből a legtöbb hasznot húznák. Világos, hogy a keleti jelöltekkel szomszédos Németország és Ausztria a többieknél közvetlenebbül érintett, de ez az érintettség is kettős. Bizonyos területeken - a többi tagországnál is - jobban járnak, másutt a nyitás számukra gondokat okozhat.

A keleti nyitás rendkívül sok összetevőből álló folyamatának vizsgálatakor látnunk kell a fentieket. Fontos a csatlakozással járó hatások ismerete, hogy megfelelően érvelni tudjunk felvételünk mielőbbi közösségi elfogadtatása érdekében. Az Európai Bizottság anyaga jól szolgálja azt a célt, hogy a tények fényében tiszta szívvel állíthassuk: a keleti bővítés folyamata nem nyertesek (a jelöltek) és vesztesek (a jelenlegi tagállamok) csatája. Alapvetően csupa győztes mérkőzése folyik.

A KKE-8-országok felvételének hatása az EU-15-ökre 2005-ös csatlakozás esetén

(a 2000-2009-es időszakra, összegzett hatás a GDP reálértékén, %)

Összegzett hatás

Kereskedelem

Migráció

Áremelkedés

Alapvariáns

0,5

0,0

0,3

0,2

Optimista variáns

0,7

0,1

0,3

0,3

Forrás: Európai Bizottság

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. október 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére