Devizapiaci ármozgások

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 42. számában (2001. október 1.)
A következő táblázatokkal, illetve grafikonokkal a Cégvezetés lapzártáját megelőző hónapot jellemző devizapiaci ármozgásokat mutatjuk be. Az irányadó árfolyamokat, a tőzsdeindexeket és a kamatokat tájékoztató jelleggel közöljük.

A forint árfolyama augusztus közepén – az intervenciós sávon belül – gyengülésnek indult az euróval szemben. Az árfolyamvesztés egészen 258-ig tartott, s 4-5 napos "itt-tartózkodás" után a forint 250/252 között konszolidálódott. Az időszak hátralevő részében a 250/250-es szintet lefelé – többszöri próbálkozás ellenére – sem tudta áttörni. Sőt szeptember közepén a forint árfolyama ismét elkezdett gyengülni, lapzártánk idején az árfolyam 257/258-as szinteknél tartott.

Az Egyesült Államok ellen elkövetett terrortámadás következményei egyelőre kiszámíthatatlanok a forintpiacon is. A forint árfolyamának a világ különböző pontjain keletkező válságok sohasem használnak. A forint a válságjelenségek hatására az intervenciós sávon belül erősen gyengülhet. Hogy e folyamat menynyire lesz tartós, az a válságok nagyságától és hosszúságától függ. Válság idején ugyanis a külföldi tőkét befektetők – akik állampapírban és részvényben tartják a pénzüket – könnyen elhagyhatják az országot. Az eladott állampapírokból és részvényekből befolyt forintért devizát vesznek.

Az első körben nem rendült meg a bizalom a magyar állampapírok iránt. Ez azonban részben annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban zárva voltak a piacok, és ennek hatására a világ többi pontján is elenyésző volt a kereskedés.

A Fed, valamint az Európai Központi Bank is – szinte egy időben – 50 bázisponttal csökkentette az amerikai dollár, illetve az euró irányadó kamatát. Az 50 bázispontos csökkenés – az év eleje óta tartó amerikai kamatcsökkentések sorába illeszkedve –, illetve a kedvezőtlen makroökonómiai adatok egyértelműen jelzik, hogy recesszió felé tart az amerikai gazdaság. A tőzsdék az utóbbi időkben nemigen látott hanyatlásnak indultak. A visszaesés, igaz, tőzsdénként különböző mértékben, de már az Egyesült Államokat ért támadás előtt megkezdődött. A tőzsdék esése azóta felgyorsult, s az árfolyamok további alakulása kérdéses. Az azonban mindenképpen figyelemre méltó, hogy válságok esetén a befektetők nem részesítik előnyben a részvényeket.

A közelmúltban a Magyar Nemzeti Bank minden lejáratra 25 bázisponttal csökkentette az irányadó repokamatokat. A fogyasztói árindex 8,7 százalékra mérséklődött, ami a gazdaságot nézve határozottan kedvező. Erre a két jó hírre az állampapírpiac meglehetősen visszafogottan reagált, hiszen mindössze 0,1/0,2 százalékponttal csökkentek a hozamok. Ennek az a rövid magyarázata, hogy a befektetők jelentős része már beépítette a várakozásaiba ezeket az eseményeket, s további infláció mérséklődésére számít.

Az Egyesült Államokban történt terrortámadások hatásai egyelőre bizonytalanok.

Az amerikai dollár augusztus elejétől fokozatosan gyengül az euróval szemben. Az első körben 0,88-ról 0,92-ig gyengült. Ezen a szinten konszolidálódott az árfolyam, majd hirtelen erősödés (0,87) után ismét gyengülni kezdett. Szeptember közepére – részben az Egyesült Államok ellen elkövetett támadás hatására – elérte a 0,9340-es szintet, ahol legutóbb idén március elején volt a dollár.

A japán jen szintén erősödésnek indult az amerikai dollárral szemben, és áttörte lefelé a 117-es szintet, ahol legutóbb március közepén volt a dollár/jen árfolyama. A Bank of Japan 117-es szinten intervenciót hajtott végre a japán gazdaság védelmében (amely köztudottan exportorientált): vette az amerikai dollárt és eladta a japán jent.

Az USD/HUF, valamint az EUR/HUF árfolyamváltozása a hazai devizapiacon

2001. augusztus

USD/HUF a bankközi devizapiacon

MNB devizaárfolyamai

legmagasabb

legalacsonyabb

záró

EUR/HUF

USD/HUF

13.

276,83

273,68

275,42

246,62

275,00

14.

276,24

273,27

274,22

247,07

276,27

15.

277,91

272,28

276,36

250,00

275,39

16.

281,11

274,44

281,11

257,39

280,17

17.

282,65

275,54

279,04

256,29

281,11

20.

280,89

277,68

279,23

256,29

281,11

21.

281,58

275,31

275,43

257,01

281,28

22.

280,69

275,04

280,60

257,67

279,20

23.

281,08

273,74

275,26

253,73

278,33

24.

278,41

273,38

276,69

251,38

275,27

27.

279,04

276,47

277,24

253,61

278,20

28.

282,20

277,13

278,65

253,52

280,16

29.

279,02

276,54

278,03

254,08

278,17

30.

279,33

274,65

275,20

252,30

277,96

31.

279,80

273,22

278,05

253,55

276,44

2001. szeptember

03.

279,43

276,59

277,43

252,04

277,30

04.

285,00

278,23

283,03

251,86

280,53

05.

284,50

281,94

282,85

251,86

280,53

06.

285,45

280,39

280,39

252,43

284,81

07.

283,31

277,97

278,73

252,95

282,82

10.

281,59

278,17

280,98

253,19

280,17

11.

284,76

277,72

280,94

251,93

280,89

12.

284,06

267,13

282,19

256,00

283,19

13.

283,32

279,66

279,89

255,03

281,27

14.

280,97

275,42

277,37

255,33

279,63

Forrás: BRIDGE

A British Bankers Association bankközi kamatai (libor) és a főbb részvénytőzsdék indexei

2001. szeptember 17-én

 

USD

GBP

DEM

CHF

JPY

EUR

1 hónap

3,49625

4,96859

4,00833

3,07000

0,05750

4,33324

2 hónap

3,29000

4,85344

3,90167

2,99667

0,58750

4,23819

3 hónap

3,15000

4,79641

3,78333

3,97333

0,58750

4,20955

6 hónap

3,08000

4,68375

3,52500

2,85500

0,74380

4,03984

9 hónap

3,07250

4,67547

3,49833

2,80167

0,08563

3,91665

12 hónap

3,13500

4,69594

3,50833

2,79667

0,09000

3,87598

aug. 13.- szept. 14.

DJIA
NEW YORK

DAX
FRANKFURT

CAC-40
PÁRIZS

FTSE
LONDON

HANG-SENG
HONGKONG

BUX
BUDAPEST

nyitó ár

10 411

6658

5441

4903

5429

6498

maximum

10 478

6835

5569

5003

5533

6615

minimum

9 493

5501

4115

3861

4651

5636

záró ár

9 605

5628

4115

3909

4755

5853

változás %

–7,74

–15,47

–24,37

–20,27

–12,41

–9,93

Forrás: BRIDGE

Irányadó bankközi pénzpiaci kamatlábak, valamint határidős dollár-, illetve eurójegyzések

2001. 09. 15.

HUF-kamat %

Repokamatok %

BUBOR %

Állampapír-hozam %

EUR/HUF FWD

USD/HUF FWD

passzív

aktív

Overnight

10,15

9,00

13,00

11,94

1 hét

10,75

257,30

276,40

2 hét

10,80

11,00

257,65

276,75

1 hónap

10,90

 

11,25

258,75

277,90

2 hónap

11,00

260,00

280,00

3 hónap

10,80

10,96

10,83

261,40

281,30

6 hónap

10,50

10,65

10,76

265,10

286,50

1 év

10,15

10,47

272,00

294,50

2 év

9,55

3 év

9,00

5 év

8,44

10 év

7,94

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. október 1.) vegye figyelembe!