Sok nyugdíjas, kevés járulékfizető

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 42. számában (2001. október 1.)
Maga az élet – a várható magasabb élettartam, a szakképzett és tapasztalt munkaerő iránti nagyobb igény, nem utolsósorban pedig az EU konvergenciafeltétel-rendszere, a fokozottabb költségvetési fegyelem és az euró bevezetése – kényszeríti rá az Európai Uniót, hogy feladva egy tabut, immár a nemzeti nyugdíjrendszerek vonatkozásában is – finoman szólva – tanácsokkal éljen. Egységes nyugdíjrendszert ugyan változatlanul nem tervez az Unió, ám mind a nyugdíjba vonulás korhatára, mind az öregségi ellátás finanszírozása és a nyugdíjpénztárak terén elengedhetetlennek látszik az egyes országok gyakorlatának és rendelkezéseinek közelítése egymáshoz.

Hasonló gondok EU-szerte

Az Európai Unióban a több országban figyelmen kívül hagyott, avagy kevéssé elterjedt második és harmadik pillér (az üzemi, illetve a magán-nyugdíjpénztári befizetés), illetve ezen járulékok eltérő adóztatása, a kedvezmények különbözősége gátat szab a munkaerő szabad (önkéntes) áramlásának. Azoknak az országoknak a munkavállalói, ahol nagyobb adókedvezmény jár a magánbefizetések után, érthetően nem hagyják el ezeket az előnyöket, így nem érvényesül kellőképpen a közös belső munkaerőpiac.

A következő évek munkaerőhelyzete és a nyugdíjak finanszírozása miatti aggodalom jogosságát adatok támasztják alá. Az Eurostat szerint az EU-országokban a 64 éven felüliek aránya – ami a munkaképes lakossághoz viszonyítva 2000-ben 27 százalék volt – 2050-ben 53 százalék lesz. Változatlan gazdasági körülményeket alapul véve a következő ötven évben a nyugdíjkifizetések terhe 4-5 százalékkal nő a mostanihoz képest. A stabilitásra törekvő államháztartás számára ez annyit jelent, hogy vagy felemeli a lakossági nyugdíjjárulékot, vagy a költségvetésnek kell mélyen a zsebébe nyúlnia. Van egy harmadik megoldás is: a nyugdíjrendszer reformja. Ez utóbbit az EU-n belül nem lehet egy kalap alá venni, miután a nyugdíjrendszerek is eltérőek. Különbözik a nyugdíjak finanszírozásának forrása – az adó és a járulék aránya -, az állami, üzemi és magánbiztosítások súlya, de eltérő a nyugdíjasok, illetve a nyugdíjbefizetések adókedvezménye is.

Három pillér

Az EU Bizottság elengedhetetlennek tartja, hogy az egész EU-ra érvényes standard alapján működjenek a nyugdíjbiztosító pénztárak. Itt elsősorban a három pillér elvéről van szó, ami egyes országokban – Hollandiában, Angliában – magától értetődő, míg másutt -Ausztriában – éppen csak kezd meghonosodni. Ez utóbbi a szakemberek véleménye szerint egyebek között annak is tulajdonítható, hogy az állami nyugdíjbiztosítás túlságosan jól működik, s a teljes egészében 2002-ben életbe lépő nyugdíjreform még mindig nem kelti fel a lakosság "veszélyérzetét". A leginkább példamutató az EU-val egyelőre inkább csak kacérkodó Svájc: itt a nyugdíjak 60 százalékát a második és harmadik pillér – az üzemi (ágazati), illetve magánpénztárak – fedezi, de nem áll rosszul Hollandia sem, ahol már csak 50 százalékos az állam részvétele.

Svájc a nyugdíjkérdés egy másik vonatkozásában is alaposan megelőzte Európa nagyobbik részét: némi átmenetet engedve 2009-ig, egységesen, férfiak és nők számára 65 évre emelte a nyugdíjkorhatárt. A még érvényben lévő rendelkezés szerint a nők 63 éves korukig voltak kötelesek dolgozni. A korkedvezményt igénybe vevőket drákói szigor sújtja: akinek már 59 évesen elege lesz a munkáséletből, az elveszti nyugdíja ötven százalékát. Hatvankét éves korban még mindig 15 százalékkal kisebb a járandóság, összességében pedig ezentúl csak háromévente vizsgálják felül a nyugdíjak értékállóságát. Az intézkedés a svájci költségvetés számára évi 400 millió frank (259 millió euró) megtakarítást hoz.

Németországban ugyancsak a nyugdíjak terhének magánosítása a cél: a tavasszal elfogadott reform állami – adó- – támogatásban részesülő magánbiztosítást irányoz elő. 2008-tól a német pénzügyi kormányzat 21milliárd márkával (10,7 milliárd euróval) támogatja a magánbiztosítást – elsősorban adókedvezmények formájában.

Ausztriában változatlanul a túl korai nyugdíjba vonulás a legnagyobb – s immár az EU által is kifogásolt – probléma. A néppárti-szabadságpárti kormány ebben a kormányzati ciklusban ugyan nem kíván a nyugdíjrendelet módosításával foglalkozni, ám a lélektani felkészítés a nem túl távoli jövő újabb reformjára már megkezdődött: Wolfgang Schüssel kancellár május 1-jén, a munka ünnepén osztotta meg azt a gondolatát az osztrákokkal, miszerint a nyugdíjkorhatárt 67 évre kellene felemelni.

Növekvő korhatár

A tavaly október 1-jétől fokozatosan életbe lépett nyugdíjrendelet Ausztriában negyedévenként két hónappal – összességében 18 hónappal – emeli fel a korkedvezményes nyugállományba vonulás alsó korhatárát, így a nők esetében 2002. október 1-jétől a mostani 55 év helyett 56 és fél év, a férfiaknál 60 év helyett 61 és fél év. Aki él a lehetőséggel, és nincs meg a 40 (nőknél), illetve 45 (férfiaknál) biztosított éve, annak nyugdíja 15 százalékkal is csökkenhet. A Svájcban már bevezetett egyenjogúsítás Ausztriában 2019 és 2033 között lép fokozatosan életbe. Megszűnt a saját (magas) nyugdíjjal rendelkezők özvegyi nyugdíja. 2000. október 1-je óta a csökkent munkaképességűeknek nincs módjuk idő előtt nyugdíjba vonulni. A nyugdíjjárulékot 2001-ben 0,8 százalékkal emelték. * Bár az új rendelet sem akadályozza meg a nyugdíjkiadások növekedését, a fékezéshez elegendő: így "csak" 16 milliárd schillinges deficitnövekedést okoz a nyugdíjkifizetések emelkedése (az 1998-as 270,5 milliárd schillingről a mostani rendeletet is beszámítva 2004-ben 300 milliárd schilling fölé). A deficit e szabályozás nélkül kétszeres összeggel növekedne. * Ma Ausztriában ezer járulékfizető munkavállalóra 621 nyugdíjas jut – ez utóbbiak száma négy év múlva 640 lesz, várhatóan magasabb életkorral. A nyugdíjasok száma a jelenlegi 1,9 millióról 2004-re 2 millió fölé emelkedik. Ehhez járul még a – külön kasszába tartozó – nyugdíjas köztisztviselők jelenleg 285 ezres tábora, amely szintén várhatóan nő majd.

Bírál a Bizottság

Ausztria a legkorosabb diákok és a legfiatalabb nyugdíjasok országa – mondják keserűen – és tehetetlenül – a politikusok. Minden megszorítás ellenére ma a nyugdíjba vonulók átlagéletkora 57,5 év. Ezt a következő pár évben legalább 62-63 esztendőre kell emelni. Az 55 és 64 év közötti osztrákok mindössze 29 százaléka dolgozik – Finnországban 65, Svájcban 63 százalék. A rendkívül alacsony ausztriai arány éles bírálatot váltott ki az EU Bizottság részéről, s bár az osztrákok megütközéssel fogadták Schüssel kancellár javaslatát, az azóta eltelt időben nemzetközi szakértők érvei teszik egyértelművé: a nyugdíjkifizetések biztosításához elengedhetetlen a korhatár emelése. Különösen, mert az osztrák politika elzárkózik a külföldi munkavállalók bebocsátásától, márpedig a munkavállalási engedélyek egyúttal járulékbefizetést is hoznának. Tanulmányok tucatjai mutatják ki, hogy a társadalombiztosítás csak nyer a vendégmunkásokon.

A nyugdíjkorhatár emelésének hatásait nehéz lemérni: egyelőre inkább csak a negatívum jelentkezik. Az tudniillik, hogy a szigorítások elől az átmeneti időszakot kihasználva még többen "menekülnek" nyugdíjba, igénybe véve a régi kedvezményeket. Különösen vonatkozik ez a közalkalmazottakra, akiket már az 1997-es rendelkezések érzékenyen érintettek. Ők korábban kiváltságos helyzetet élveztek, nemcsak a hivatali előmenetelnél kaptak kedvezőbb feltételeket, hanem a nyugdíjazásnál is. Ezek elvesztése sokakat megriasztott: tavaly éppen duplájára nőtt a korkedvezményes nyugdíjazást kérő hivatalnokok aránya. Egy dologra jó ez a nyugdíjazási hullám: az illetékes alkancellár 15 ezres létszámleépítést tervez a hivatalnoki körben, s ennek kétharmadát a természetes kiválással, a nyugdíjasok helyének betöltetlenül hagyásával kívánja megvalósítani.

Sürgős teendők

Schüssel nyugdíjkorhatár-emelési ötlete óta se szeri, se száma azoknak a vizsgálatoknak, amelyek azt elemzik, hogy mely foglalkozási csoportokban dívik leginkább a korai nyugállomány. Az osztrák kormánynál tanácsadói minőségben alkalmazott német szakértő, Bert Rürup mindkét országbeli tapasztalataira hagyatkozva átfogóbban kezeli a nyugdíjtémát, mint hogy csak a korhatár vagy a pénzügyi alap kérdéseit vizsgálná. Miközben maga is úgy véli, hogy elkerülhetetlen a 67 éves korhatár bevezetése, négy területen lát sürgős cselekvési kényszert.

– A túl korán nyugdíjba vonulókat a jelenleginél jobban kell szankcionálni: az átlagos járadékcsökkentést (Ausztriában jelenleg 3, Németországban 3,6 százalék) 5-7 százalékra kellene emelni.

– A bérpolitikát át kell állítani: az életpálya legmagasabb jövedelmének a 40 és 50 év közötti időszakra kell esnie, nem pedig a pálya utolsó éveire, amikor már kisebb a teljesítmény.

– Ez utóbbi körülmény jelentősen csökkentené az idősek alkalmazásának akadályát: a munkaadók a továbbképzéseknél is jobban figyelembe vennék őket.

– Ugyanezen oknál fogva az idősebbek egyébként igen gazdag tapasztalatai nem mennének veszendőbe, s pszichológiai okok – mellőztetésük – semmiképpen nem késztetnék őket korai visszavonulásra.

Érdekesek a tapasztalatok a másik két – az EU több országában igen népszerű – pillérrel kapcsolatban. Ausztriában a magán-nyugdíjelőtakarékosság legnépszerűbb formája az életbiztosítás: 2000-ben az előző évi 40 milliárd schillinges kötvényállomány 70 milliárd schillingre nőtt, s a tendencia folytatódik. A szakemberek szerint a tényleges nyugdíjbiztosításra jó hatással lesz, hogy egy nemrégiben hozott rendelkezés 10 százalékra emeli a nyugdíjpénztárak vagyonának azt a hányadát, amit kockázatos befektetésekben lehet tartani.

Az EU a munkásévek meghosszabbítását szeretné – körkép a jelenlegi helyzetről

Ausztria: A férfiaknál 65 év, a nőknél 60 év a hivatalos nyugdíjkorhatár, ám az osztrák frissnyugdíjasok átlagéletkora 57 és fél év.

Belgium: A törvényes nyugdíjkorhatár 62 év, amit 2009-ig 65 évre emelnek.

Dánia: A nyugdíjkorhatár jelenleg 67 év, megszigorították a korkedvezményes nyugdíjba vonulást.

Finnország: Általános nyugdíj van, amit pótlékkal egészítenek ki: minden állásban töltött hónap 0,6 százalékot jelent.

Franciaország: A korai nyugdíjasok hazája. A hatvanéveseknek alig tíz százaléka van állásban.

Görögország: 1998 óta készül a reform. Az 55-65 évesek 40 százaléka dolgozik, az állam az üzemi nyugdíjbiztosítást erőlteti.

Hollandia: Alapnyugdíj van, amit az arra igényt tartók magánalapon történő előbiztosítással egészítenek ki.

Írország: A telefontársaság privatizációjából származó bevételt a nyugdíjalap feltöltésére használták.

Luxemburg: 1998-ban volt legutóbb nyugdíjreform, ekkor emelték az addigi 58,5 éves korhatárt 60-ra.

Nagy-Britannia: 1999 óta alapnyugdíj plusz a jövedelemtől és a járuléktól függő kiegészítő nyugdíj teszi ki az ellátmányt.

Németország: Folyamatban van a reformvita. A korkedvezményes nyugdíjat választók járadékát átlagosan 3,6 százalékkal csökkentik.

Olaszország: 63 év a nyugdíjkorhatár, de az 55-65 év közötti olaszok alig 28,3 százaléka dolgozik.

Portugália: A biztosítás 2000 óta kétpillérű. Itt a legnagyobb az idősebb korosztályon belül a munkavállalók aránya: a 65-69 évesek 24,8 százaléka még dolgozik.

Spanyolország: A legutóbbi nyugdíjemelés kontraproduktívnak bizonyult, egyre többen kérik a korkedvezményes nyugdíjazást.

Svédország: A svédek átlagosan 64,5 éves korukban mennek nyugdíjba, kétharmaduk 65 éves koráig dolgozik.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. október 1.) vegye figyelembe!