Diákhitel

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 42. számában (2001. október 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Csaknem fél évtizedes előkészítés után látott napvilágot Magyarországon a diákhitelezés újszerű konstrukciója. Bár a rendszerváltozás óta majd' minden választási kampányban ígéretként szerepelt, hogy megkísérelnek anyagi segítséget nyújtani a felsőfokú tanulmányokat folytató fiataloknak, a teljesítés azonban - részben az infláció magas szintje miatt - rendre elmaradt. A pénzromlás ütemének mérséklődése okán úgy tetszik, az idén már élvezhetik a rászorulók a hitel nyújtotta anyagi biztonságot.

A magyar modell egyedülálló és ellentmondásos

A diákhitel többszörösen speciális konstrukció. A legfontosabb ismérve az, hogy a hitelfelvevő általában még nem rendelkezik saját jövedelemmel, sőt, az esetek többségében még a hitelfolyósító számára elfogadható hitelfedezettel sem. A kölcsönt így a folyósító annak reményében nyújtja, hogy a diák tanulmányai végezetével állást talál magának, s jövedelméből képes lesz törleszteni a tanulmányi évek során felvett pénzt.

Magyarországon a '90-es évek második felének folyamatosan csökkenő inflációja ellenére a bankok még olyan esetekben is távol tartották magukat az esetenként akár 3-5 éves türelmi időt kívánó kölcsönigénylőktől, ha azok egyébként jó adósnak minősültek.

Különlegessége miatt a diákhitel rendszere hasonló a legtöbb országban: a felvett hitelek visszafizetése fix összegű törlesztőrészletekben történik, amihez - kedvezményként - az esetek többségében állami kamattámogatás járul. A rendszerek szinte közös problémája - az Egyesült Államok diákhitelrendszerében csúcsosodik ki leginkább -, hogy az államnak a bankokat csak akkor sikerült bevonnia az üzletbe, ha garanciát vállalt a hitelek visszafizetésére. A garancia elkényelmesítette a bankokat, a hitelfelvevők pedig erre ráébredve nem nagyon igyekeznek a törlesztéssel. Jó, ha az adósok minden 100 dollárból 50-et visszafizetnek.

Hasonló gondokkal küszködik az a brit államközösségen belül elterjedt modell is, amelyet először 1989-ben alkalmaztak Ausztráliában. Itt a törlesztéseket jövedelemfüggővé tették, amely így kivédhetőbbé tette azt, hogy a hitelfelvevő azért maradjon el a törlesztéssel, mert jövedelmi viszonyai jelentősen megváltoztak. Ez a rendszer sem véd azonban attól, ha valaki tartósan olyan keveset keres (vagy éppen nem talál munkát), ami miatt még az adott évben aktuális kölcsönkamatot sem tudja törleszteni, vagy netán elhalálozik. Ilyen esetekben az állam vállalja magára a hitel visszafizetését.

Túlzottnak ítélt kamatok

Új-zélandi tapasztalatok szerint ez önmagában nem okozna 10 százaléknál nagyobb bukást, ám magas a jövedelmüket eltitkolók aránya. Mindemellett az első évek tapasztalatai alapján ezekben az országokban úgy döntöttek a kormányok, hogy a hitelek visszafizetéséhez kamattámogatást is adnak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kamattámogatás ellenére sem nő a visszafizetési fegyelem: még mindig a hitelek harmadát kell az államnak állnia. Mindennek az a következménye, hogy a diákhitelre fordítható állami források mind nagyobb része finanszírozza a bukott hiteleket, amiért is évről évre csökken az új hitelkihelyezésekre fordítható összeg.

A hosszú évek alatt összeállt magyar diákhitelrendszer kihirdetésekor teljességgel piaci személetű volt. A konstrukció szerint a 35. életévüket be nem töltött főiskolai és egyetemi alapképzésben részt vevő hallgatók évi tíz hónapon keresztül havi 10, 15 vagy 21 ezer forintos hitel felvételére jogosultak. A hitel visszafizetését a hallgatóknak a diplomájuk megszerzését követő évben kell megkezdeniük, s a törlesztés mértéke jövedelmük hat százalékát nem haladhatja meg.

Az állam garanciát vállal arra, hogy arra az időszakra, amikor a hitelfelvevő olyan speciális élethelyzetekben, mint a sorkatonai szolgálat, a gyes vagy a gyed, nem tudna fizetni, a kamatot a hitelfelvevő helyett törleszti. Mindez azt jelenti, hogy ezekben az esetekben a kölcsön törlesztése szünetel, az időszak lejárta után a hitelfelvevő ugyanakkora hitel- és törlesztőrészlettel rendelkezik majd, mint annak előtte. A magyar modellben ezen a ponton kívül az államnak csak abban az esetben kellett volna a zsebébe nyúlnia, ha a hitelfelvevő elhalálozik, illetve a törlesztések időszaka a nyugdíjkorhatárig nem zárul le. Minden további költséget - a rendszer kidolgozói szerint - képes lett volna kompenzálni az a 4,5 százalékban maximált kamatprémium, amely beépült volna a diákhitel kamatába.

Szakértők szerint e kamatprémium ismeretében a hitelezést feladatul kapó Diákhitel Központ (DHK) Rt. már a kezdet kezdetén jelentősen aláment annak a kamatszintnek, amit a rendszer megkívánt volna. A tervek szerint ugyanis a DHK az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közreműködésével kibocsátott kötvényekből teremtett volna forrást a havi 2-3 milliárd forintos kihelyezésre. Az ÁKK a forrásköltség szintjét 11,2-12,4 százalékos szinten húzta meg, aminek következtében a DHK-nak 15,2-15,4 százalékos kamatszintet kellett volna meghatároznia. Az, hogy az első meghirdetett kamatszint 14,8 százalék volt, jelzi, hogy a DHK már a kezdet kezdetén is 0,4-0,6 százalékkal alacsonyabb kockázati prémiumot számított, mint amit a piaci elven működő rendszer kidolgozói javasoltak.

A kormány azonban még ezt is sokallta. Nem is tehetett igazán mást, hiszen a konstrukció teljesen piaci alapokon állt, amely ilyen módon semmiféle komolyabb kedvezményt nem adott a diákoknak, noha erre a Fidesz a választásokon ígéretet tett. Tetézte mindezt az, hogy az OTP Bank néhány nappal a DHK kamathirdetése előtt 14 százalékos éves kamatozású saját diákhitel-konstrukcióval rukkolt elő, s bár ez nem számít "klasszikus" diákhitelnek, hiszen maximum hat hónapos futamidőre igényelhető 50-150 ezer forintos hitelösszegről van szó, amihez a diák csak - saját vagy kezestárs (szülő) - jövedelem igazolása mellett juthat hozzá, a rulírozó jellegű hitel kamata mindenesetre bántó volt a kormányzati terv kidolgozóinak.

Augusztus elején a kabinet úgy döntött, hogy a diákhitel kamatát az első két tanulmányi évre 9,5 százalékban maximálja úgy, hogy a DHK működési költségeit a költségvetés magára vállalja, míg a kockázati prémiumot nem engedik érvényesíteni a kamatban.

A döntést a szakemberek az első pillanattól kezdve több irányból támadják. A kockázati prémium - mint a fentiekből látjuk - már eleve csökkentett mértékének elhagyása a kezdet kezdetétől olyan rendszert hoz létre, amelyben a bebukott hitelekre nincs fedezet.

Húsz év múlva

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a bukott hitelek aránya elhanyagolható mértékű lesz hazánkban, mert nálunk az APEH hajtja majd be a törlesztőrészleteket, ami különleges fenyegetettséget jelent. (Ausztráliában vagy Új-Zélandon is az adóhatóság dolga a törlesztéseknek a jövedelemadóval együtt történő beszedése.) Gondot jelenthet azonban, hogy jelenleg a vállalkozások jelentős részénél - még a legnagyobb vállalatok esetében is - általánosan elfogadott az a módszer, hogy a munkavállalók jó részét csak jövedelmének egy bizonyos részéig - nagyon sok esetben csak minimálbérre - jelentik be, s a további pénzeket valamilyen egyéb módon biztosítják a számukra. A 40-50 ezer forintos minimálbér mellett a teljes egyetemi időszak alatt felvett hitelösszeg kamatainak csak töredékét fedezi az APEH által behajtható összeg, vagyis a tartozás nemhogy csökkenne a munkába lépés után, hanem tovább növekszik. A DHK korábban - átlagosan 13 százalékos hitelkamat mellett - a visszafizetés futamidejét átlagosnál jobb kereseti kondíciók mellett 10-15, rosszabb körülmények esetén 22-27 évre tervezte. Szakértők szerint a rendszert képtelenség lesz anélkül fenntartani, hogy az állam a bukott hiteleket ne térítse meg a DHK számára.

A diákhitelezésben szereplő összeg pedig hatalmasra duzzadhat. Ha a konstrukció kidolgozásának azt a tervét vesszük alapul, amely szerint évi 30-35 milliárd forintot szeretnének hitelezni és a bukott hitelek arányát csak tíz százalékra becsülik, könnyen kiszámítható, hogy 3-4 éven belül évi 3-3,5 milliárd forint értékű hitelt nem tud majd visszaszerezni a DHK.

Ingatag lábakon áll az a kormányzati vélekedés, miszerint az infláció csökkentésével olcsóbbá válik a forrásszerzés, s emiatt a hitel kamata már hamarosan tartalmazni fogja a most elvont tételek fedezetét is. 14,8 százalékos kamattal számolva is a kockázati prémium 4 százalékos szintje a kamat 27 százalékát teszi ki. Ha ezt az arányszámot elfogadjuk, pusztán ahhoz, hogy a kockázati prémiumot tartalmazó hitel "nullszaldóssá" váljék - tehát a DHK működési költségeit továbbra is állami pénzből finanszírozzák -, a forrásbevonásnak 7 százalék alatti szinten kell megtörténnie. Erre a legoptimistább nézetek szerint is csak 3-5 év múlva kerülhet sor. Ugyanakkor az infláció ilyen mértékű csökkenésekor a politika aligha engedi majd meg, hogy a korábban kifejezetten kedvezményesnek tartott diákhitelkamat újra piacivá váljék. Ez azt jelenti, hogy tovább csökkennének a hitel kamatai.

Ha az állam akár egyszer is beavatkozik egy piaci folyamatba, aligha kerülheti el, hogy a továbbiakban ne legyen annak részese. Ez pedig költségvetési pénzek bevonásával jár, amelyek azonban végesek. Angliában az ottani diákhitelrendszer komoly hátránya, hogy a költségvetés által biztosított - s mint látjuk, egyre nagyobb részben a bukott hitelek finanszírozását szolgáló - összegek kimerülése miatt időről időre a hallgatóknak csak egy része juthat hozzá a kölcsönhöz. Ebbéli aggályai miatt mondott le a magyar diákhitel-konstrukció két brit tanácsadója, Nicholas Barr és Ian Crawford.

A kormány augusztus eleji határozatában döntést hozott arról is, hogy a 100 milliós jegyzett és 500 milliós saját tőkével rendelkező DHK-t - az alapítás költségeit figyelembe vevő áron - a Postabank tulajdonába adja.

Egybankos rendszer

A legnagyobb gondot az okozza, hogy e döntéssel a kormány kizárt minden olyan lehetőséget, amely más bankok bevonását is lehetővé tette volna a konstrukcióba. A hitelintézeti törvény módosítása szerint egy banknak csak akkor lehet 100 százalékos tulajdona nem hitelintézetben, ha az a cég/intézmény csak annak a banknak teljesít szolgáltatást. A fentiek tükrében cseppet sem meglepő, hogy a többi pénzintézet és a Bankszövetség versenyjogi aggályai ellenére - úgy dolgozták át a konstrukciót, hogy a hitelfelvevőknek a Postabanknál kell számlát nyitniuk. Ez a döntés lényegében ellenkezett a kabinet augusztusi döntésével, amely még úgy szólt, hogy a hitelhez a diákoknak ingyenesen kell hozzájutniuk akkor is, ha azt nem postabanki számlára kérik.

Az egyetemek és főiskolák hallgatói tanintézetük egyedi megállapodásai alapján ösztöndíjaikat valamely bankon keresztül kapják meg. A legnagyobb ifjúsági betétállományt kezelő pénzintézet az OTP Bank, amelynek 140 ezer junior ügyfele van. Emellett jelentős állománnyal rendelkezik a Budapest Bank is. A Műegyetem például az Erste Bankkal áll szerződésben.

A Postabank az általa kidolgozott konstrukcióban valamennyi, a hitelt felvevő hallgatónak ingyenesen nyit számlát, s ad Visa Electron kártyát, amellyel havi egy alkalommal ingyenesen vehet fel pénzt. Minden más tranzakció - tehát a hitel összegének a diák másik bankszámlájára történő utalása is - a pénzintézet által használt tranzakciós költséggel jár. A Postabank szerint az ingyenes szolgáltatások elmaradt hasznát bőségesen behozza majd az egyéb banki műveletek díja, amelyet - ha hiszünk a felméréseknek - az évente 150 ezer új számlatulajdonos hoz majd a bankba. Más pénzintézetek részvételére a diákhitel folyósításában egyelőre kevés az esély.

A Postabank kizárólagosságával kapcsolatban önszántából vizsgálódni kezdett a Gazdasági Versenyhivatal, míg a Bankszövetség arra hívta fel a figyelmet, hogy az adózás rendjéről szóló törvény elveibe ütközik, hogy az adóhatóság egy magánbank tulajdonát képező intézmény követeléseit fogja adók módjára behajtani.

A tulajdonátruházás után furcsán hatott a pénzügyminisztériumi államtitkár azon vélekedése, amely szerint a diákhitel államilag működtetett rendszer. Piaci szereplők szerint kritikus határon mozog Varga Mihály pénzügyminiszternek az a bankszövetségi bírálatot elhárító véleménye, amely szerint azért kapta a diákhitel kezelését a Postabank, mert ez a pénzintézet állami tulajdonban van, és ezért a kormánynak lehetősége van a kamatszint befolyásolására.

A téma kapcsán nem kerülhető meg az augusztus 9-i döntésnek az az indoka, amely szerint a Postabank közreműködésével olcsóbbá válhat a hitelek forrása. Mint említettük, a kezdeti elképzelések szerint az ÁKK-nak jutott volna a legnagyobb szerep a hallgatói hitelrendszer finanszírozásához szükséges források szavatolásában. Szakértők szerint az ÁKK által kibocsátott - ráadásul az állam által garantált - DHK-kötvényeknél olcsóbb forrást ma Magyarországon aligha lehet találni. Az azonban egészen biztos, hogy a Postabank forrásköltsége - ahogy ifj. Nyers Rezső, a Bankszövetség főtitkára nyilatkozta - a korábbi évek gazdálkodásának köszönhetően olyan "bizalmi prémiummal" terhelt, amely a többi, a piac által régóta stabilnak tartott pénzintézetnél magasabb. Más pénzintézetek részvételére a diákhitel folyósításában egyelőre kevés az esély.

Egyre bizonyosabbnak látszik, hogy az első időszakban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nyújt majd 15-20 milliárd forint értékű kölcsönt a DHK-nak, amíg a DHK és az ÁKK felkészül egy jelentősebb kötvénykibocsátásra. A 2002 elején várható kibocsátás során előreláthatóan négy- vagy hatéves futamidejű, változó kamatozású kötvényeket dobnak majd piacra. A szakértők szerint még ilyen hosszú futamidő esetén is kérdéses, hogy a forrásköltség képes lesz-e a 9,5 százalék alatt maradni. Egyes vélekedések szerint a DHK-kötvények első vásárlói között is komoly szerep hárulhat majd az MFB-re.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. október 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére