A 2006. évi Gt. előtt a vezető tisztségviselők felelőssége az ügyvezetési jogkörükben eljárva okozott károkért kizárólag a saját társaságukkal szemben állt fenn, és a bírói gyakorlat (pl. BH 2004/10/408.) legfeljebb akkor állapította meg kifelé, harmadik személyek felé a vezető tisztségviselők kártérítési felelősségét a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján, ha volt olyan többlettényállás – legtöbbször magának a társaságnak is kárt okozó önérdekű bűncselekmény (csalás, sikkasztás) elkövetése -, amelyre azt lehetett mondani, hogy a kárt a vezető tisztségviselő már nem az ügykörébe tartozó tevékenységgel, nem a képviseleti jogkörében eljárva okozta, hanem saját személyében ő maga tekinthető károkozó jogalanynak.
A jogszerűtlen gazdálkodásért való felelősség jogintézménye
A 2006. évi Gt. [és az ahhoz kapcsolódó csődtörvény (Cstv.)-módosítás, a 2006. évi VI. törvény] bevezetett a magyar jogba egy teljesen új, az angol jogból átvett hitelezővédelmi jogintézményt, "áttörve" ezzel a vezető tisztségviselők harmadik személyek felé fennálló "felelőtlenségét". Az angol jogban "wrongful trading" felelősségnek nevezett jogintézményt magyarra a "jogszerűtlen gazdálkodásért" való felelősségnek lehetne fordítani. A Gt. 30. §-ának (3) bekezdésében, valamint a Cstv. 33/A. §-ában és 63. §-ának (3)-(4) bekezdéseiben szabályozott új jogintézmény a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően tanúsított, a hitelezők érdekeit sértő magatartásért állapítja meg a vezető tisztségviselők hitelezők felé fennálló kártérítési felelősségét, de csak akkor, ha a társaság a felszámolási eljárás során meg is szűnt úgy, hogy kielégítetlenül maradt hitelezői igényeket hagyott hátra.
A hitelezők jogos érdekeinek figyelembevétele
A jogintézmény lényege: polgári jogi kártérítési szankció biztosítása arra az esetre, ha a cég vezetői, tudva azt, hogy a cég fizetésképtelen helyzetbe került, tovább folytatják a működést, tovább rontva ezzel a hitelezők esélyét követeléseik behajtására, ahelyett hogy mindent megtennének annak érdekében, hogy a hitelezők optimális kielégítése megvalósuljon. A jogintézmény célja tehát a menedzsment rákényszerítése arra, hogy a közeli csődhelyzet felismerését követően a hitelezők jogos érdekeit figyelembe vegyék.
Maga a Gt. csak a közeli csődhelyzetben követendő vezetői magatartás követelményszintjét írja elő, magát a felelősségi szabályt azonban külön törvényre, a Cstv.-re utalja. A Gt. 30. §-ának (3) bekezdése szerint: "A gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkezését követően a vezető tisztségviselők ügyvezetési feladataikat a társaság hitelezői érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. Külön törvény e követelmény felróható megszegése esetére, ha a gazdasági társaság fizetésképtelenné vált, előírhatja a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni helytállási kötelezettségét." A jogintézmény két külön törvényben való elhelyezését az indokolja, hogy a magatartási követelményt, amelynek a megszegése a kárfelelősségre vezet, még a cég léte, működése alatt kellett volna betartani, magát a felelősséget azonban már csak a társaság megszűnése után lehet érvényesíteni, ami már a Cstv. szabályozási körére tartozik.
A gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége
A Gt. 30. §-ának (2) bekezdése szerint a vezető tisztségviselőknek "ha e törvény kivételt nem tesz", a gazdasági társaság érdekeinek az elsődlegessége alapján kell eljárniuk. A törvényi kivétel éppen az előbbiekben idézett (3) bekezdés, amely a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően már a hitelezői érdekek elsődleges figyelembevételét kívánja meg a vezető tisztségviselőktől. Annak felismerése, hogy a társaság mikor éri el azt a "krízispontot", amikor a figyelembe veendő érdekek felcserélődnek, nem egyszerű feladat. A Cstv. 33/A. §-a (1) bekezdésének második mondata ehhez csak annyi támpontul szolgál, hogy: "A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták, vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket."
A vezető tisztségviselő nagyon nehéz helyzetbe kerül, mert ha rosszul méri fel azt, hogy mikor kell áttérnie a társaság (a tulajdonosok) érdekeinek a képviseletéről a hitelezői érdekek képviseletére, mindenképpen kockáztatja, hogy vagy a társaság, vagy a hitelezők fognak fellépni vele szemben. A vezető tisztségviselő úgy tudja elhárítani magától ezt a kockázatot, hogy kft.-nél a Gt. 143. §-a (2) bekezdésének b) pontja, részvénytársaságnál a Gt. 245. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján összehívja a legfőbb szerv ülését.
A törvény egyébként egy meglehetősen irreális, életszerűtlen követelményt fogalmaz meg az egzisztenciálisan a tulajdonosoktól függő, általuk bármikor visszahívható vezető tisztségviselőkkel szemben akkor, amikor a tulajdonosi érdekekkel szemben a hitelezői érdekek figyelembevételét várja el tőlük (nem beszélve arról, hogy minden hitelezőnek más az érdeke, elvont "hitelezői érdek" nem létezik). Adott esetben annak megítélése is bonyolult gazdasági kérdés lehet, hogy milyen vezetői magatartás felel meg leginkább a hitelezői érdekeknek (nem biztos ugyanis, hogy minden esetben a tevékenység azonnali beszüntetése a legcélravezetőbb). A Gt. 30. §-ának (3) bekezdése szerinti követelmény megsértése miatti felelősség érvényesítésének a rendjét (anyagi és eljárási feltételeit) már a Cstv. tartalmazza két lépcsőben: először egy megállapítási per (Cstv. 33/A. §), majd pedig egy marasztalási per [Cstv. 63. § (3)-(4) bekezdések] keretében.
A megállapítási per
A Cstv. 33/A. §-a (1) bekezdésének első mondata szerint: "A hitelező vagy a felszámoló a felszámolási eljárás ideje alatt keresettel kérheti a bíróságtól [6. § (1) bekezdés] annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el (ideértve a környezeti terhek rendezését is), és ezáltal a társasági vagyon a keresetben meghatározott mértékben csökkent." Az idézett szabály szerinti megállapítási perben a bíróság egy meghatározott mértékű kárfelelősséget, a Gt. 30. §-ának (3) bekezdése szerinti követelmény jogellenes és felróható megszegésével okozati összefüggésben bekövetkező vagyoncsökkenés miatti felelősséget állapít meg. Azért csak a felelősség megállapítására, és nem marasztalásra kerülhet sor, mert ekkor még hiányzik a kárfelelősség negyedik előfeltétele, a kár bekövetkezte. Ekkor ugyanis még csak a társasági vagyon csökkenése állapítható meg, de nincs még a hitelezőket ért tényleges kár, hiszen az, hogy végül is mely hitelezőnek és milyen mértékben marad kielégítetlenül a hitelezői követelése, az csak a felszámolási eljárás jogerős lezárásakor lesz megállapítható. A felelősséget megállapító ítélet azonban a felelősség mértékét is meghatározza, mert maximálja azt a mértéket, amelyen belül aztán a ténylegesen ki nem elégített hitelezői követelések tekintetében a marasztalás történhet.
A vezetők felelőssége csak a hitelezői érdekeket figyelmen kívül hagyó magatartásukkal okozati összefüggésben álló vagyoncsökkenés miatt állapítható meg (erre utal a törvényszövegben az "és ezáltal" fordulat), míg az objektív gazdasági körülmények miatti vagyonvesztés e körön kívül marad.
A vezetők felelőssége egyértelműen felróhatóságon alapuló felelősség, vagyis a krízishelyzet felismerésének és a hitelezői érdekek figyelembevételének szándékos, vagy legalábbis gondatlan elmulasztása esetén állapítható meg (erre utal a törvényszövegben az "előre látták, vagy ésszerűen előre láthatták" fordulat).
A felróhatóság körében exkulpációs (kimentő) bizonyítás érvényesül: "Mentesül a felelősség alól az (1) bekezdésben említett vezető, ha bizonyítja, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az adott helyzetben elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek csökkentése érdekében" [Cstv. 33/A. § (2) bekezdés első mondat]. A vezető felróhatóságával kapcsolatban a törvény egy vélelmet is felállít: "Amennyiben a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem tett eleget az adós éves beszámolója (összevont konszolidált éves beszámolója) külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell" [Cstv. 33/A. § (2) bekezdés második mondat].
A felelősség alanyai
Ami a felelősség alanyainak a körét illeti, az tágabb, mint a perindításkor, illetve a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben tisztséget betöltő vezető tisztségviselők köre, mert a Cstv. 33/A. §-ának (3) bekezdése kiterjeszti a felelősséget ún. "árnyékvezetőkre" (az angol jogban: "shadow director") is: "Az (1) bekezdés alkalmazásában a gazdálkodó szervezet vezetőjének minősül az a személy is, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt". Hogy mely személyek tekinthetők egy adott társaságnál árnyékvezetőnek, az a törvényhelyhez fűzött miniszteri indokolás szerint a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. Kialakult bírói gyakorlat még nincs, de megítélésem szerint árnyékvezetőnek minősülhet pl. a cégvezető vagy akár az uralkodó tag is.
A megállapítási per felperese dönti azt el, hogy a felelősség lehetséges alanyai közül kit, illetve kiket kíván perelni. Több vezetőnek minősülő személy felelőssége egyetemleges.
Perindítási határidő, illetékesség
A megállapítási pert a felszámolási eljárás ideje alatt lehet megindítani, a felszámolási eljárást lefolytató bíróság, tehát a társaság székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) bíróság előtt.
A per megindítására jogosultak
A per megindítására bármely hitelező, valamint saját nevében a felszámoló jogosult.
A kereset tartalma
A keresetben meg kell határozni az alperesként megjelölt vezető hitelezői érdekeket sértő felróható magatartása miatt bekövetkezett vagyoncsökkenés mértékét.
A hitelezők általában csak a saját követelésük mértékét ismerik, és nincsenek átfogóan tisztában az adós társaság vagyoni viszonyaival. Ezért a törvényhelyhez fűzött miniszteri indokolás is inkább a felszámoló perindítását valószínűsíti: "A bizonyítékokkal, iratokkal és információval a felszámoló rendelkezik, így célszerű, hogy a megállapítási pert ő indítsa, ugyanakkor szükségtelen a hitelező kereshetőségi jogát kizárni."
A felelősséget megállapító ítélet hatálya
A megállapítási perben hozott felelősséget megállapító ítélet hatálya minden hitelezőre kiterjed, tehát marasztalási pert olyan hitelező is indíthat, aki megállapítási pert nem indított. A megállapítási per megindításában ezért az egyes hitelezők meglehetősen ellenérdekeltek, hiszen az ilyen pert megindító hitelező lényegében a többi hitelező számára "kaparja ki a gesztenyét", hiszen ő vállalja a per kockázatát, előlegezi annak költségeit, majd pedig esetleg hozzá sem jut a követeléséhez, hiszen csak a marasztalás iránt perlő többi hitelezővel arányos kielégítésre tarthat igényt.
A marasztalási per
A Cstv. 63. §-a (3) bekezdésének első mondata értelmében: "A felszámolási eljárás jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül – ki nem elégített követelése erejéig – bármely hitelező keresettel kérheti a bíróságtól [6. § (1) bekezdés], hogy a 33/A. §-a szerinti perben megállapított felelősség alapján kötelezze az adós volt vezetőjét követelésének kielégítésére". A marasztalási per megindítását tehát egy 90 napos jogvesztő határidőhöz köti a törvény. A jogalkotó arra is gondolt, hogy előfordulhat, hogy a felszámolási eljárás előbb kerül jogerős lezárásra, mint ahogy a megállapítási perben jogerős döntés születne. A Cstv. 63. §-ának (4) bekezdése szerint ilyen esetben a 90 napos jogvesztő határidő kezdőnapja a megállapítási perben hozott jogerős bírósági döntést követő nap.
A marasztalási per megindítására csak akkor kerülhet sor, ha korábban volt megállapítási per, amelyben már eldőlt a felelősség jogalapja. A marasztalási pert bármely hitelező megindíthatja, tehát azok is, akik korábban nem indítottak megállapítási pert. Amennyiben a 90 napos határidőn belül több hitelező terjeszt elő keresetet a társaság székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) bíróságnál, a bíróságnak a pereket egyesítenie kell (amiből logikusan következik, hogy 90 napos határidő eltelte előtt nem hozhat ítéletet), és ezt követően "a követelések arányos kielégítéséről" kell rendelkeznie [Cstv. 63. § (3) bekezdés második mondat]. Vagyis minden hitelező a ki nem elégített követelése erejéig kérhet ugyan marasztalást, de ha az egyesített perek felperesei követeléseinek az összege meghaladja az alperesként szereplő vezető(k) felelősségének a megállapítási perben megállapított értékét, akkor a hitelezők csak arányos kielégítésre tarthatnak igényt. Itt már nem érvényesül a hitelezők között a kielégítési sorrend. Marasztalási pert csak olyan vezetővel szemben lehet indítani, akinek a felelősségét korábban a bíróság már megállapította, és a marasztalásra is csak maximum olyan összeg erejéig kerülhet sor, mint amekkora összegre a felelősség megállapítása szólt. Ha egy vezetővel szemben több megállapítási per is indult, akkor a legmagasabb összegre szóló felelősség megállapításához fog igazodni a marasztalás lehetséges felső mértéke.
Perindításra jogosult hitelező
Fontos még hangsúlyozni, hogy mind a megállapítási, mind a marasztalási per szempontjából perindításra jogosult hitelezőnek csak az minősülhet, akinek a követelését a felszámoló nyilvántartásba vette. Marasztalásra pedig csak olyan hitelező javára kerülhet sor, akit a vezető felróható magatartásával okozati összefüggésben ténylegesen kár ért, mert megállapítható, hogy a vezető magatartása nélkül a követelés fedezete a társasági vagyonban rendelkezésre állt volna, és így a hitelező kielégítést kaphatott volna. Ha azonban az állapítható meg, hogy a hitelező követelése fedezet hiányában a vezető magatartásától függetlenül sem nyerhetett volna kielégítést, akkor a keresetet az okozati összefüggés hiánya miatt el kell utasítani. A bizonyítási kötelezettség e tekintetben a hitelezőre hárul, neki kell kétséget kizáró módon bizonyítani, hogy hitelezői követelése a vezető jogellenes és felróható magatartása miatt bekövetkezett társaságivagyon-vesztés folytán nem nyerhetett kielégítést a felszámolási eljárásban.
Másodlagos felelősség
Az előbbiekben tárgyalt jogintézményt összefoglalóan értékelve megállapíthatjuk, hogy a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni helytállási kötelezettsége a "jogszerűtlen gazdálkodásért" másodlagos felelősség, hiszen a hitelezői követelések elsődleges fedezetéül a társasági vagyon szolgál, a vezető tisztségviselők marasztalására pedig csak akkor kerülhet sor, amikor a társaság kielégítetlen hitelezői követeléseket hátrahagyva már megszűnt. A jogalkotó a vezető tisztségviselők "kifelé" fennálló felelőtlenségének az "áttörésével" és a felelősségnek a már megszűnt társaságról a vezetőkre való "átvitelével" jelentős elvi lépést tett a hitelezői érdekek védelmében. Gyakorlatilag azonban a bonyolult kétlépcsős peres eljárás, annak során a hitelezőkre háruló bizonyítási nehézségek, a felelősség megállapított mértékét meghaladó hitelezői igények esetén az aránylagos kielégítés, valamint a természetes személy vezetők magánvagyonára vezetendő végrehajtás esetleges eredménytelensége folytán ettől a jogintézménytől sem várható a hitelezői igények maradéktalan kielégülése. Hogy a jogintézmény a hazai gyakorlatban mennyire fogja beváltani a hozzá fűzött jogalkotói és hitelezői reményeket, azt nehéz megjósolni, de az megítélésem szerint elsősorban a felszámolók – megállapítási per megindítása iránti – perindítási hajlandóságától fog függeni.