Garanciális szabályok az autótechnikában

Jótállás a szervizelésért

Sokszor okoz problémát a gépjármű általános szervizelése során az átvizsgálási kötelezettség terjedelme és az ehhez kapcsolódó jótállási felelősség. Az egyik peres ügy azzal kezdődött, hogy a felperes gépjárműve a garázsban állva kigyulladt. A gépjárművet felperes az alperestől vásárolta, és szervizelését is mindig az alperes végezte. A gépkocsinak 90 000 km-t követő átvizsgálása történt meg az alperes részéről, amely munkáért az alperes jótállást vállalt. Miután a tűz nyolc nap múlva a riasztó áramkörében kialakult műszaki hiba miatt keletkezett, és a felperes szerint az alperes a riasztó átvizsgálását elmulasztotta, ezért az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 248. §-ának (3) bekezdésére hivatkozással a tűzeset folytán keletkezett kárának megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság ítéletében helyt adott a felperes kereseti kérelmének, és kötelezte az alperest 1 174 303 forint és kamata megfizetésére. A perben kirendelt szakértők együttes véleménye alapján megállapította, hogy a hiba oka elektromos eredetű, és az alperes nem bizonyította, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A felek között az átvizsgálásra vállalkozási szerződés jött létre, amelynek részét képezte a világítás és a jelzőberendezések ellenőrzése is. Miután ezt az alperes nem kellő mélységben végezte el, ezért a Ptk. 248. §-a alapján felelősséggel tartozik.

A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletében az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. A Ptk. 248. §-ának (1) és (2) bekezdésére hivatkozással kifejtette, hogy a jótállási kötelezettség akkor áll be, ha a fél a szerződést hibásan teljesíti, vagyis a szerződésszegő magatartás és a hiba között okozati összefüggés mutatható ki. Ezért az elsőfokú bíróságnak mindenekelőtt azt kellett volna tisztáznia, hogy az alperes által elvégzett gépjármű-felülvizsgálat és a több nappal később bekövetkezett tűz között van-e okozati összefüggés. A bíróság jogerős ítéletében az okozati összefüggés hiányát állapította meg; a revízió során az alperes feladata csak annyi volt, hogy a világítás és a jelzőberendezések működőképességét ellenőrizze, a riasztóberendezés elhasználódásának fokát nem kellett vizsgálnia. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes az elektromos alkatrészek aprólékos műszaki vizsgálatát a szerződés megkötésekor nem vállalta, az alperes tehát szerződésszerűen teljesített. Erre utal önmagában az a körülmény is, hogy a szervizelést követő nyolc nap múlva következett be a tűzeset, mely idő alatt a jármű 600 km-t tett meg. Okozati összefüggés hiányában pedig az alperest kártérítési felelősség nem terheli.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a jótállás szabályait, és ezzel megsértette a Ptk. 248. §-ában foglaltakat. A jótállás szabályai alapján az alperesnek azt kellett volna bizonyítania, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Erre a bizonyításra az alperes nem volt képes; az ügyben eljárt igazságügyi szakértők határozottan kijelentették, hogy a hiba keletkezésének időpontját szakértői módszerekkel nem lehet meghatározni. A bizonyítatlanság jelen esetben az alperes terhére esik.

A felperes kifejtette, hogy a másodfokú bíróság téves kiindulási alapból közelítette meg az ügyet, hiszen nem volt vitatott tény, hogy a kárt elektromos hiba okozta. Az elektromos rendszer átvizsgálására az alperest jótállási kötelezettség terhelte. Miután nem állapítható meg a hiba okának keletkezési időpontja, ezért az a szervizelés előtt is keletkezhetett, ez pedig magában foglalja az alperes munkavégzésének szakszerűtlenségére vonatkozó vélelmet. Felróhatóság hiányában nincs szükség annak tisztázására sem, hogy az alperesi ellenőrzésnek milyen mélységűnek kellett lennie. A gépjármű hét napon át történő működése nem jelenti azt, hogy a szervizben minden munkát jól végeztek el. A karbantartások célja pedig az, hogy a gépjármű a következő felülvizsgálatig üzembiztosan közlekedjen.

Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Többek között azt adta elő, hogy a felperes a hibátlan riasztóberendezés átvizsgálását nem kérte, azt az alperes nem is végezte el, így erre jótállási nyilatkozata nem terjedt ki.

A Legfelsőbb Bíróság szerint a felperes a felülvizsgálati kérelmében helyesen idézte a jótállás szabályait, és megalapozottan állította a jogszabálysértés fennállását. A másodfokú bíróság a kártérítés szabályaiból kiindulva bírálta el az ügyet, és a revízió tartalmát, illetőleg terjedelmét tekintette döntő szempontnak az okozati összefüggés, az alperesi felelősség megállapítása körében.

A vita elbírálása során abból kellett kiindulni, hogy az egyes időszakokat érintő karbantartási, átvizsgálási munka műveleteit a szervizfüzet tartalmazza. Ennek értelmében a világítás és jelzőberendezések ellenőrzését az alperesnek akkor is el kellett végeznie, ha a felperes ezen a téren hibát nem jelzett, illetve azt kifejezetten nem kérte. Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében sem vitatta, hogy ezt a szervizmunkát nem végezte el, ebből pedig az következik, hogy nem szerződésszerűen teljesített. Az átvizsgálási szolgáltatást az alperes leszámlázta, azért jótállást vállalt, ezért a Ptk. 248. §-ának (3) bekezdése értelmében a jótállás időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A lefolytatott szakértői bizonyítás alapján az alperes nem tudta bizonyítani a fentieket, ezért érdemben az elsőfokú bíróság ítélete helyes. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság határozatát hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv. VII. 22.618/1999. sz., BH 2002. 139.)

A javításra átvett gépkocsi őrzése

Az egyik ügyben a felperes a tulajdonát képező személygépkocsit javításra vitte el az alpereshez. Mivel az alperes műhelyébe már nem fért be a jármű, azt az alperes alkalmazottja egy közeli étterem parkolójában állította le, ahonnan azt ismeretlen tettes még aznap ellopta. A felperes keresetében 500 000 forint és járuléka kártérítés megfizetésére kérte az alperes kötelezését, hivatkozva az alperest terhelő őrzési kötelezettség elmulasztására.

Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével megállapította az alperes kártérítési felelősségét a felperes javára. Az indokolás szerint a felek között vállalkozási szerződés jött létre, amely jogviszony alapján az alperest őrzési kötelezettség terhelte. Az alperesnek nem sikerült bizonyítania a perben, hogy eleget tett volna ennek a kötelezettségének, ezért kártérítési felelőssége a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján fennáll.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság azzal a pontosítással hagyta helyben az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét, hogy a felperes tulajdonát képező Citroën BX TRD típusú személygépkocsi 1995. november 2-i eltulajdonításából eredő károkért állapítja meg az alperes kártérítési felelősségét. A jogerős közbenső ítélet indokolása szerint a peres felek között létrejött vállalkozási szerződés alapján az alperesnek egyrészt őrzési kötelezettsége keletkezett a javításra átvett gépkocsi tekintetében, másrészt az alperest visszaszolgáltatási kötelezettség is terhelte, amelynek nem tudott eleget tenni. Mivel az nem nyert bizonyítást a perben, hogy a felperes tudott volna arról, hogy az alperes a gépkocsit őrizetlenül egy parkolóban tárolja, a felperes részéről önhiba sem volt megállapítható.

A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, kérve az ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatásával a kereset elutasítását. Álláspontja szerint a bizonyítékok okszerű mérlegelése alapján azt kellett volna megállapítaniuk az eljárt bíróságoknak, hogy az alperest nem terheli mulasztás a felperes károsodásával okozati összefüggésben, így felróható magatartás hiányában kárfelelősségének a megállapítása jogszabálysértő. Az alperest nem a letéti szerződés szerinti folyamatos őrzési kötelezettség és custodia felelősség terhelte, hanem csak az általános elvárhatósági mérce szerint kellett eljárnia, aminek eleget is tett. Iratellenes a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a felperes nem tudott az őrizetlenül tartás tényéről.

A felperes ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartására irányult.

A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak, mert a jogerős ítélet nem jogszabálysértő. A peres felek között – a gépkocsi alperes alkalmazottja által javításra történt átvételével - vállalkozási szerződés jött létre, amely letéti elemet is tartalmazott, hiszen az alperes a gépkocsi őrzésére, majd pedig visszaadására volt köteles. Az alperes e kötelezettségének nem tudott eleget tenni, ezért azt kellett vizsgálni a perben, hogy a Ptk. 318. §-ának (1) bekezdése révén alkalmazandó Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján terheli-e felelősség az alperest a felperest ért kárért. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a perben eljárt bíróságok a bizonyítékok okszerű értékelésével helyesen állapították meg, hogy az alperes a gépkocsi őrzése során nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható lett volna. Az alperesnek vagy csak annyi gépkocsit kellett volna javításra átvennie, amennyit a műhelye területén el is tud helyezni, vagy pedig gondoskodnia kellett volna a gépkocsi napközbeni őrzéséről is. Azáltal, hogy az alperes nem így járt el, lényegében vállalta a kár bekövetkeztének a kockázatát. Az üzleti kockázata körébe tartozó kárért a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján neki kell helytállnia.

A felperes a gépkocsit az alperes alkalmazottjának már átadta, így ettől kezdve annak őrzése már az alperes felelősségi körébe tartozott. (Legf. Bír. Pfv. VI. 21.332. sz., BH 2001. 424.)

Használt gépkocsi vásárlása

Egységes a bírói gyakorlat abban, hogy használt gépkocsira kötött adásvételi szerződésben kikötött vételár leszállítása csak hibás teljesítés esetén igényelhető. Az e megállapítás alapját képező jogesetben a felperes 420 000 forintért vásárolta meg az alperestől az annak tulajdonában levő perbeli, a forgalmi engedély szerint 1986-os évjáratú Ford Orion típusú személygépkocsit. A felperes keresetében a vételárból 100 000 forint visszatérítését követelte, mert az volt az álláspontja, hogy a gépkocsi forgalmi értéke – figyelemmel arra, hogy azt 1984-ben gyártották – csak 320 000 forint volt.

A bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint az a tény, hogy a gépkocsi karosszériája a forgalmi engedélybe bejegyzettnél két évvel, míg a forgalmi értéken belül jelentős részt képviselő motor egy évvel korábbi gyártású volt, a megtekintett állapotban vásárolt használt gépkocsi esetében nem olyan súlyú tényező, amely egyéb hibák bizonyítottsága hiányában a vételár mérséklését megalapozná.

A jogerős ítélet felülvizsgálatát a felperes kérte. A jogszabálysértést a Ptk. 306. §-ának (1) bekezdése szerinti árleszállítás mellőzésében jelölte meg. Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak. A jogosult ugyanis akkor követelhet árleszállítást, ha a teljesítés hibás. A kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatott dolog nem felel meg a teljesítéskor a törvényes vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak. Használt gépkocsira kötött adásvételi szerződés esetében a törvényes tulajdonság azt jelenti, hogy a gépkocsi az életkorával és futásteljesítményével arányos műszaki állapotban van. A szerződéses tulajdonság ettől több, egyéb szerződésbeli kikötés lehet. A felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az alperes teljesítése hibás. A felperes azonban a hibás teljesítés tényét nem bizonyította. Önmagában abból, hogy a gépkocsi karosszériája a szerződéskötéskor nem hét-, hanem kilencéves, míg a motor nyolcéves volt, nem következik a hibás teljesítés. A peradatok szerint a gépkocsi futásteljesítménye nem volt megállapítható, a gépkocsi sérülését a felperes ismerte, és a sérülés kijavítása a szerződéskötés előtt jó minőségben megtörtént. A sebességváltó, illetőleg hátsó futómű szerződéskötéskori állapota az utólagos javítások következtében már nem állapítható meg, a karosszéria pedig a szakértői vélemény szerint a karambolos sérülés ellenére az átlagosnál jobb állapotú volt. (Legf. Bír. Pfv. III. 23.429/1995. sz., BH 1997. 529.)

Elállás a szerződéstől

Előfordulhat olyan eset is, amikor a szavatossági igény érvényesítése elálláshoz vezet. Ilyenkor a szerződés a megkötésére visszamenőleg megszűnik, s a szerződéskötés előtti állapotot kell visszaállítani. Egy ilyen ügyben a felperes keresetében jótállás jogcímén kérte az alperestől vásárolt hibás személygépkocsi kicserélését. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, mert azt állapította meg, hogy a gépkocsi hibái javíthatók, így a kicserélés jogszabályi feltételei nem állnak fenn.

Az ítélet ellen a felperes élt fellebbezéssel, és bejelentette, hogy eláll a szerződéstől, tekintettel arra, hogy az alperes nem tud cseregépkocsit adni, és alkatrész hiányában a javítást sem tudja elvégezni. Kérte az alperes kötelezését a kifizetett vételár és az időközbeni áremelkedésből eredő árkülönbözet megfizetésére.

A másodfokú bíróság megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, és kötelezte az alperest, hogy fizesse vissza a vételárat, a vételár időközben bekövetkezett emelkedéséből eredő különbözet, illetve ennek törvényes késedelmi kamatát, egyidejűleg a felperest a gépkocsi kiadására kötelezte. Az indokolás szerint a felperes a jogszerű elállása folytán nemcsak a kifizetett vételár visszafizetésére tarthat igényt, hanem kártérítés címén megilleti őt a vételár időközben bekövetkezett emelkedéséből eredő különbözet is.

A jogerős ítélet ellen – jogszabálysértésre hivatkozással - az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását és a kereset elutasítását. Álláspontja szerint a jogerős ítélet jogszabálysértően állapította meg, hogy a gépkocsi cseréjének feltételei fennálltak. Következésképpen a felperes elállása nem volt jogszerű, s így a felperest csak a kifizetett vételár illetheti meg, kártérítés és kamat azonban nem. A jogerős ítélet egyébként is eltúlzottan, az állandó bírói gyakorlattól eltérően állapította meg a kártérítés összegét.

A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.

A felülvizsgálati kérelem túlnyomórészt alaptalannak bizonyult. A Legfelsőbb Bíróság szerint a másodfokú bíróság a kiegészített tényállás alapján megalapozottan és jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy a felperes jogszerűen állt el a szerződéstől, tekintettel arra, hogy az alperes más személygépkocsi, illetve alkatrész hiányában sem a gépkocsi cseréjére, sem pedig a kocsiszekrény cseréjével járó javításra nem tudott vállalkozni. Helyesen alkalmazta a másodfokú bíróság a szerződést felbontó elállás jogkövetkezményeit is, amikor úgy rendelkezett, hogy az eredeti állapot helyreállításán túl a felperes a Ptk. 310. §-a alapján igényt tarthat a gépkocsi időközbeni áremelkedése folytán keletkezett árkülönbözet kárként történő megtérítésére is.

A felülvizsgálati kérelem alaptalanul támadta a kártérítés összegének megállapítását. E körben a kérelem lényegében a bírói mérlegelést támadja. A Legfelsőbb Bíróság azonban már többször kifejtette azt a töretlen álláspontját, amely szerint a felülvizsgálati eljárásban felülmérlegelésnek nincs helye. A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok helyes mérlegelésével megalapozottan és kellően megindokoltan állapította meg a perbeli személygépkocsi értékesítési árát garancia és vizsga nélkül, illetve a garancia ellenértékét. A felperes ennyiért tudott volna magának a kereset benyújtásakor jótállással azonos típusú személygépkocsit vásárolni, ez tehát az az összeg, ami őt jogszerűen megilleti.

Tévedett azonban a másodfokú bíróság akkor – és ennyiben a felülvizsgálati kérelem alapos –, amikor a kárösszeg után is a gépkocsi vételének időpontjától ítélt meg kamatot. Ez az időpont csak a szerződést felbontó elállás folytán az eredeti állapot helyreállítása körében visszajáró vételárösszeg utáni kamatfizetésnél irányadó. A Ptk. 310. §-a alapján kárként megítélt összeg után azonban a kamatfizetés kezdő időpontja a károsodás bekövetkezte, ami semmiképpen sem lehet korábbi időpont, mint a csereigény megnyílta, illetve az áremelkedés bekövetkezte. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a kártérítésként megítélt összeg után a kamatfizetés kezdő időpontjaként az áremelkedés időpontját határozta meg, hangsúlyozva, hogy személygépkocsi hibája miatti elállás esetén a vevőt a visszafizetett vételárösszeg után a gépkocsi vételének időpontjától, a gépkocsi időközbeni áremelkedése folytán keletkezett kárként érvényesített összeg után a károsodás, illetve az áremelkedés bekövetkeztétől illeti meg a késedelmi kamat. (Legf. Bír. Prv. VI. 22. 523/1993. sz., BH 1995. 154.)

Igényérvényesítési határidő

A szavatossági jogok érvényesítésével kapcsolatos határidő kérdéseit jól példázza az a jogeset, amelynek tényállása szerint a felperes a gépkocsi hibái közül még a jótállási időn belül jelezte a gépkocsi beázását, valamint a fenéklemez rozsdásodását. Az alperes teljesítési segédje a bejelentett hibákra tekintettel KERMI-vizsgálatot kért, amelynek során 4 százalékos vételár-visszafizetést tartott indokoltnak. Az alperes a vizsgálat eredményeként 4 százalékos értékcsökkenés megfizetését vállalta, a felperes egyéb igényeit elutasította.

A felperes keresetlevelében jótállási, illetve szavatossági igényt érvényesített, és a gépkocsi kijavítását kérte.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a felperes az igény érvényesítésével elkésett, másodlagos védekezésként vitatta, hogy a felperes által jelzett hibák fennállottak. Az alperes teljesítési segédje a perbe beavatkozott, és a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, és kötelezte a felperest az alperes és a beavatkozó részére perköltség megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a felperesnek a Ptk 308. §-ának (1) bekezdésében engedett, a teljesítéstől számított hat hónapos határidő állt rendelkezésre az igény érvényesítésére. A felperes nem vitatta, hogy az alperes április 29-én az igényét elutasította. A felperes azonban ezt követően csak a következő év március 24-én indította meg a pert. Ebből a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes az igény érvényesítésével elkésett, ezért a keresete alaptalan.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy a felperes személygépkocsijának karosszériáját az e célra történő átadástól számított 60 napon belül gyári új karosszéria cseréjével javítsa ki, és a kijavított gépkocsit adja ki a felperesnek, attól feltételezetten, hogy a felperes a gépkocsi átvételével egyidejűleg megfizet az alperesnek 14 460 forintot. Kötelezte az alperest 8010 forint megfizetésére a főtengelycsere költségeként.

A másodfokú bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a felperes a hibák közül a beázást és a fenéklemez rozsdásodását a jótállási időn belül jelezte, ezekre a hibákra tehát az alperes kötelező jótállási felelősséggel tartozik, így ezekre nézve a felperes követelése alapos. Rámutatott a másodfokú bíróság, hogy az ún. kocsiszekrény-csavarodást és a féltengely hibáját a felperes egy éven túl, illetve 10 000 km-es futásteljesítményt követően jelezte, ezért ezekkel kapcsolatos igényére a kellékszavatosság szabályai alkalmazandók.

Ebben a körben a másodfokú bíróság elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a felperes a jogérvényesítési határidőt betartotta-e. Ha a hibák a jótállási idő lejárta után voltak észlelhetők, akkor a felperes nem volt abban a helyzetben, hogy ezeket az átvételtől számított hat hónapon belül jelezze.

A jogerős ítéletet felülbíráló Legfelsőbb Bíróság szerint a másodfokú bíróság tévesen értelmezte és alkalmazta a hibás teljesítésből eredő jogok érvényesítésének határidejéről szóló jogszabályi rendelkezéseket. A Ptk 308. §-ának (1) bekezdésében írt határidők jellegüket tekintve elévülési határidők, és nem téveszthetők össze, egyben nem is helyettesíthetők a (2) bekezdésben írt jogvesztő határidőkkel.

Az elévülési határidők tekintetében figyelembe jönnek az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó általános szabályok. Az elévülési határidőket a teljesítéstől kell számítani, de alkalmazandók az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó általános szabályok is. A felperes által megjelölt hibák a hat hónapos elévülési határidő alatt nem voltak felismerhetők. A felperes azonban egyes hibákat még a jótállási idő alatt felismert, és ez alatt bejelentést is tett, más hibák tekintetében pedig a jótállási határidőt követően történt a felismerés és a bejelentés. A hibák bejelentését követően a felek között tárgyalások folytak, KERMI-vizsgálati eredmény beszerzése volt folyamatban, tehát a felperes okkal bízhatott abban, hogy igényét az alperes per megindítása nélkül is rendezi. Az iratokból megállapítható azonban, hogy az alperes április 29-én kelt levéllel a felperes részére 4 százalékos értékcsökkenés megfizetését vállalta, az ezt meghaladó igényeket pedig elutasította. A beavatkozó május 27-én ugyancsak 4 százalékos értékcsökkenés kifizetését ajánlotta fel a felperesnek. Ettől kezdődően a felperes előtt már nyilvánvaló lehetett, hogy az alperes az általa támasztott követelést nem rendezi, legfeljebb 4 százalékos értékcsökkenés megfizetését vállalja. Ebben az időpontban tehát megszűnt az a menthető ok, amely a felperest az igény érvényesítésében akadályozta. A felperes tehát az időponttól számított három hónapon belül érvényesíthette volna szavatossági igényét. Figyelemmel arra, hogy a felperes csak a következő év március 24-én terjesztett elő kereseti kérelmet, az igényérvényesítéssel elkésett.

Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor úgy látta, hogy a felperes a szavatossági igényt kellő időben érvényesítette. A Ptk 308. §-ának (2) bekezdésében írt határidő ugyanis a forgalmi élet biztonsága érdekében megszabott végső jogvesztő határidő. Nem jelenti azt, hogy a jogosult a jótállási időn belül akkor is korlátok nélküli érvényesítheti jogait, ha a követelés időközben elévült.

De elkésett a felperes a jótállási időben bejelentett hibákkal kapcsolatos igény érvényesítésével is. A jótállásra alapított igény közlése esetében sem késlekedhet ugyanis a jogosult indokolatlanul hosszú ideig az igény bírósági úton történő érvényesítésével. Figyelemmel arra, hogy a jótállás alapján tartalmilag szavatossági jogokat lehet érvényesíteni kedvezőbb feltételek között, a szavatossági jogok érvényesítésére engedett határidők a jótállás esetében is alkalmazandók a következők szerint:

Ha a jótálláson alapuló igény jogosultja nyilatkozatát a jótállási határidőben megtette, jogait a jótállás egész időtartama alatt korlátozás nélkül érvényesítheti. A jótállás időtartama alatt ugyanis okkal feltételezheti, hogy a jótállás kötelezettje az általa vállalt kötelezettségnek önként eleget tesz. A jótállási határidő lejárta után azonban már ilyen feltételezéssel nem élhet, tehát a jótállási határidő leteltétől számított három hónapon belül a követelést érvényesítenie kell, ellenkező esetben az igény érvényesítésével elkésett.

Mindezekből pedig az következik, hogy a felperes mind a szavatossági igényként, mind a jótállási igényként támasztott követelés érvényesítésével elkésett. (P. törv. III. 20 277/1989. sz., BH 1990. 138.)

Kárenyhítési kötelezettség

A személygépkocsi hibás teljesítéséből fakadó kártérítési igény érvényesítése során is érvényesül a jogosult kárenyhítési kötelezettsége. Ennek szempontjait jól példázza az a jogeset, amelyben a felperes a gépkocsi átvétele után a jótállási időben a felperes úttartási és kormányzási hibát észlelt a gépkocsin, és ezért azt több ízben javíttatta az alperes teljesítési segédjének tekintendő szervizben. A javítási kísérletek nem vezettek eredményre. A gépkocsi futóművének a gyári előírt értékekre való beállítása gyári eredetű hiba miatt nem volt megvalósítható. A felperes ezért 8000 kilométeróra-állásnál a gépkocsit leállította, és keresettel fordult az alperessel szemben a gépkocsi cseréje iránt.

Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest arra kötelezte, hogy a felperes személygépkocsiját 45 nap alatt azonos típusú új személygépkocsira cserélje ki. Ezt az ítéletet a másodfokú bíróság helybenhagyta. A bíróságok megállapítása szerint a felperes gépkocsijának a futóműve hibás, a gépkocsi balesetveszélyes, és miután a kijavításra gyakorlati lehetőség nem volt, a bíróság a gépkocsi kicserélését rendelte el.

Ezt követően a felperes újabb keresetlevelet nyújtott be, amelyben az alperest a hibás teljesítésből eredő kártérítés megfizetésére kérte kötelezni. Egyéb igények között előadta azt is, hogy munkáltatója a szomszédos helységben mellékfoglalkozásként zongoraoktatási lehetőséget biztosított részére. Ezt a munkát azért nem tudta elvállalni, mert heti két alkalommal a délutáni órákban került volna sor az oktatásra, és a gyári hibás gépkocsival nem tudott közlekedni, menetrendszerű tömegközlekedési eszköz pedig ebben az időben nem állt rendelkezésre.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság a felperesnek egyes kárigényeit alaposnak találta, a mellékfoglalkozású munkaviszony meghiúsulása miatti kárigényt azonban – a jogalap alaposságának megállapítása mellett – elutasította. Álláspontja szerint a gépkocsit e munkaviszony ellátása céljára a felperesnek használnia kellett volna, másrészt pedig lakóhelyén további magántanulókat kellett volna keresnie, s így kára nem merült volna fel.

A fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság is alaptalannak találta a felperesnek a mellékfoglalkozás elmaradása miatt érvényesített kárigényét. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a kárenyhítés keretében a felperestől elvárható volt, hogy a felajánlott munkakört tömegközlekedési eszközök igénybevételével ellássa.

Az ügyben a végső szót kimondó Legfelsőbb Bíróság szerint a károsult a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult e kötelezettségének nem tett eleget. A felperes hivatkozott keresetlevelében arra, hogy kára merült fel azáltal, hogy balesetveszélyes gépkocsival nem tudott közlekedni, s ezért más helységben mellékfoglalkozást nem vállalhatott.

Mind az első-, mind a másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy e követelés alapos lehetne, a felperes azonban kárenyhítési kötelezettségét elmulasztotta, s ezért nem tarthat igényt e részben kártérítésre. Megalapozatlan a jogerős ítéletnek az az álláspontja, hogy a felperes vonattal vagy autóbusszal is közlekedhetett volna, és így módjában állott volna a munka elvállalása. A bíróságok nem tisztázták, hogy közforgalmú közlekedési eszközök milyen időpontban közlekednek, így megalapozatlan a másodfokú bíróság álláspontja, amely szerint a felperes a munkakörét közforgalmú közlekedési eszköz igénybevételével elláthatta volna. De tévedett az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a felperestől elvárható lett volna, hogy gyári hibás gépkocsival rendszeresen közlekedjék.

A felperestől – a kárenyhítési kötelezettségének elbírálásánál – olyan magatartás követelhető meg, amely az adott helyzetben általában elvárható. A per adatai szerint a gépkocsi gyári hibás volt, irányítása sík egyenes úton is bizonytalan, és 80 km/óra sebesség mellett 100 méter/óránként kb. 5 méteres iránytartási korrekcióval volt vezethető. Ilyen hiba mellett a közúti közlekedésben biztonsággal részt venni nem lehet, és nem is szabad. A gépkocsinak ez a hibája a gépkocsit balesetveszélyessé tette. Ezt a bíróságok is megállapították. Márpedig a balesetveszélyes, illetve hibás gépkocsival való közlekedés az általános elvárhatóság mércéje mellett senkitől sem követelhető meg.

Ehhez képest nem sértette meg kárenyhítési kötelezettségét a felperes akkor, amikor a gépkocsit leállította, és azzal nem közlekedett. Ez a felperesi magatartás megfelelt az általános elvárhatóság követelményeinek.

A felperes kárigényének elbírálása során ezért a bíróságok akkor jártak volna el helyesen, ha azt vizsgálják, hogy a felperes részére milyen időszakban biztosítottak volna munkavállalási lehetőséget, ez a munka milyen jövedelmet biztosított volna, milyen napszakban, milyen elfoglaltságot jelentett volna a felperes részére, és ebben az időben volt-e olyan menetrendszerű autóbusz vagy vasúti közlekedés, amely a felperes utazását biztosította volna.

Megalapozatlanul hivatkozott az elsőfokú bíróság arra is, hogy a felperesnek módjában állott volna magántanulókat fogadni és ezzel a keresetkiesést pótolni. A perben ugyanis nem nyert tisztázást az, hogy a felperesnek személyi és lakáskörülményeire figyelemmel egyáltalán van-e lehetősége lakásán magántanulókat fogadni, de azt sem tisztázta a bíróság, hogy ilyen oktatási lehetőség egyáltalán volt-e, jelentkeztek-e magántanulók, illetőleg mutatkozott-e kereslet magánúton való tanítással kapcsolatban.

Az előadottakra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mindkétfokú ítéletnek azt a rendelkezését, amely a felperesnek a mellékfoglalkozás kiesésével kapcsolatos keresetveszteség megtérítésére irányuló kereseti kérelmét elutasította, hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította (P. törv. III. 20 360/1986. sz., BH 1987. 120.)