Fő- és alvállalkozások
Elhatárolási kérdések
A fővállalkozók abban különböznek az alvállalkozóktól, hogy bár mindegyikük polgári jogi értelemben vett vállalkozó, az ilyen jogviszonyokban a megrendelőhöz képest mégis más-más helyet foglalnak el. A fővállalkozó a megrendelő vállalkozója, az alvállalkozó pedig olyan vállalkozó, akinek megrendelője a fővállalkozó, vagyis aki közvetlenül nem kerül jogviszonyba a fővállalkozó megrendelőjével.
Egyes cégek általában fővállalkozók, vagyis ők maguk szerződnek le a megrendelővel, és egy többé-kevésbé állandó alvállalkozói kör útján elégítik ki annak igényeit valamely projekt kapcsán. Ha tehát felülről és globálisan vesszük szemügyre napjaink céges világát, megállapítható, hogy a kisebb vállalkozások általában néhány nagyobb cég köré tömörülve alvállalkozóként vesznek részt a gazdasági életben és a vállalkozási tárgyú jogviszonyokban.
Működési formák
E cégcsoportok alapvető működési elve, hogy a fővállalkozó állandóan figyelemmel kíséri a piaci lehetőségeket, tájékozódik a pályázatok és közbeszerzési kiírások terén, igyekszik szerződéses jogviszonyt létesíteni a megrendelőkkel, az alvállalkozói körből pedig mindig azt húzza elő, akivel az adott feladat a leginkább megvalósítható. Nem ritka az sem, hogy maga az alvállalkozó is alvállalkozót vesz igénybe, vagyis a láncolat felülről lefelé tovább bővülhet. Megfigyelhető az a tendencia is, hogy olyan cégek, amelyek többnyire a fővállalkozóval szerződéses jogviszonyba kerülő alvállalkozók, kiépítik saját alvállalkozói körüket, így a csapat újabb és újabb projektek megvalósítására áll össze gyakorlatilag ugyanabban a formában.
Szerződéses konstrukciók
Az említett kötelékeket sok esetben keretszerződések tartják össze, és a felek e keretszerződéseket konkretizálják eseti, illetőleg projektmegállapodásaikban. Természetesen szinte minden munkánál szükség van további alvállalkozók bevonására, óriási előny azonban, hogy a csapat magva gyakorlatilag azonnal mozgósítható, és akkor még nem is tértünk ki az általuk felvonultatható referenciákra.
Annak hátterében pedig, hogy a fővállalkozók, és nemritkán az alvállalkozók is, az általuk vállalt munkát alvállalkozásba adják, olyan megfontolások állhatnak, mint például, hogy az adott feladatot speciális szakértelemmel és arra kiképzett munkaerővel rendelkező piaci szereplők végezzék el, mindez pedig végső soron oda vezethet, hogy a fővállalkozónak - alább ismertetendő felelőssége mellett – csupán munkaszervezési és kapcsolattartási teendők jutnak osztályrészéül. Természetesen azt is látni kell, hogy megfelelő üzleti kapcsolatok hiányában a kisebb cégek közvetlenül képtelenek volnának munkakapcsolatot létesíteni a megrendelővel, tehát a fővállalkozó közbeékelődése számukra is elengedhetetlen. Jelenleg tehát vállalkozói láncolatok szövik át a piacot, és e láncolatok számos tekintetben speciálisak.
Az alábbiakban azt járjuk körül, hogy milyen jogi megítélés alá esnek a klasszikus értelemben vett alvállalkozói szerződések, illetőleg hogy milyen buktatóik vannak – főként mai, körbetartozásos világunkban – az ilyen jogviszonyoknak.
Az alvállalkozás polgári jogi szabályozása
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) az alvállalkozó fogalmát a vállalkozási szerződések körében használja. A törvény értelmében a vállalkozó alvállalkozó igénybevételére jogosult. A vállalkozó emellett teljesítési segéd, ezen belül közreműködő útján is elláthatja feladatait, így arra is lehetősége van, hogy a munkát vagy annak egy részét alkalmazottaival végeztesse el. Az alvállalkozó is közreműködőnek minősül, mégpedig olyannak, akire nézve a Ptk. konkrét rendelkezéseket tartalmaz. Ha tehát szabatos meghatározását keressük az alvállalkozónak, azt mondhatjuk, hogy a jogviszony ezen résztvevője olyan speciális közreműködő, aki a vállalkozóval megkötött vállalkozási szerződés alapján bizonyos részfeladatokat, részmunkákat lát el, de az sem kizárt, hogy az alvállalkozó maga végezze a vállalkozó teljes szolgáltatását. Ahogy fentebb már utaltunk rá, annak sincs jogszabályi akadálya, hogy a vállalkozó ugyanazon projekt kapcsán több alvállalkozót is igénybe vegyen. Az alvállalkozás abból meríti létjogát, hogy a vállalkozási szerződések kapcsán a jogalkotó nem teszi kötelezővé a személyes munkavégzést, ettől azonban a felek megállapodásukban eltérhetnek. Ha tehát a megrendelő valamilyen oknál fogva abban érdekelt, hogy a munkát személyesen az általa kiválasztott vállalkozó végezze el, kizárható további alvállalkozók bevonása, vagyis az ilyen tilalmat megállapító szerződéses kikötés a jogalkotó alvállalkozó igénybevételét megengedő felhatalmazása ellenére érvényes.
Felelősségi szabályok
Jogszerű és jogosulatlan igénybevétel
A felelősség kérdése kapcsán két esetet kell egymástól megkülönböztetni. Amikor a vállalkozó jogosan, tehát nem szerződésbe ütközően vesz igénybe alvállalkozót, akkor azért úgy felel, mintha a munkát maga végezte volna. Ezzel szemben alvállalkozó jogosulatlan igénybevétele esetén minden olyan kárért felelős, amely e nélkül nem következett volna be. Amellett, hogy ez utóbbi sokkal szigorúbb felelősség, ebből a rendelkezésből az is látható, hogy nem csupán a törvényhez fűzött kommentár, hanem maga a jogalkotó is az alvállalkozó igénybevételének felek általi kizárhatósága mellett foglal állást. A cégek számára tehát mindig jelent némi kockázatot, ha alvállalkozó bevonása mellett döntenek, hiszen a megrendelő irányában fennálló jogviszony szempontjából gyakorlatilag semmi nem változik, a vállalkozó azonban innentől egy harmadik fél magatartásáért tartozik felelősséggel.
Felelősségi kérdések a bírói gyakorlatban
A törvényi rendelkezéseken alapuló okfejtést a bírói gyakorlat árnyalja tovább, ezért érdemes némi figyelmet szentelni a kapcsolódó eseti döntéseknek. Az ítélkezés töretlenül és egyértelműen azon az alapon áll, hogy a vállalkozási szerződés közvetlenül a vállalkozó és a megrendelő jogviszonya, az alvállalkozó pedig ezen a jogviszonyon kívül álló harmadik fél. Mindez értelemszerűen kizárja, hogy a megrendelő közvetlenül a vállalkozó alvállalkozójával szemben érvényesítsen igényt, hiszen ők egymással jogviszonyban nem állnak. A megrendelő a vállalkozó által igénybe vett alvállalkozóval szemben egyetlen esetben léphet fel közvetlenül, mégpedig akkor, amikor az neki szerződésen kívül okozott kárt. A joggyakorlat szerint ilyen esetekben a megrendelő döntheti el, hogy igényét a vállalkozóval szemben érvényesíti a vállalkozási szerződésre vonatkozó szabályok alapján, avagy közvetlenül az alvállalkozótól követeli a szerződésen kívül okozott kár megtérítését. Ez utóbbi kötelezettsége alól az alvállalkozó akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A szerződésen kívüli károkozás egyébként azt jelenti, hogy bár a felek egymással szerződésben nem állnak, az egyik magatartása mégis a másik károsodásához vezetett. Összefoglalóan megállapítható, hogy a megrendelő akkor fordulhat szembe közvetlenül a vállalkozó által igénybe vett közreműködővel, ha az valamilyen többlettényállást is megvalósított, amelyből a megrendelőnek bizonyíthatóan kára származott. Az igényérvényesítésnek minden egyéb esetben az általános szabályok szerint kell történnie, vagyis a megrendelő kizárólag a vele szerződéses kapcsolatban álló vállalkozóval szemben léphet fel. * Ha tehát nem merül fel szerződésen kívül okozott kár, akkor a megrendelő kizárólag a vállalkozóval szemben érvényesíthet igényt, a vállalkozó pedig ezt kvázi megrendelőként továbbháríthatja saját alvállalkozójára. Állásfoglalás mondja ki, hogy közvetlen szerződéses kapcsolat hiányában a megrendelő szavatossági igényt sem jogosult érvényesíteni az alvállalkozóval szemben, és ezt az igényét is csak a vállalkozóval szemben érvényesítheti. Ennek megfelelően a megrendelő jogviszony hiányában nem érvényesíthet igényt a közreműködővel (alvállalkozóval) szemben a vállalkozó és közreműködője között jótállási kötelezettség vállalására vonatkozóan létrejött szerződés alapján sem, ahogy az is alaptétel, hogy a jótállási javításra kötelezett alvállalkozó mulasztásáért a felelősség a főkötelezettet (fővállalkozót) terheli. * Ugyancsak joggyakorlat kimunkálta alaptétel, hogy a szerződés megszegése esetén a vállalkozó a kötbér és kártérítés fizetése alól akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy a szerződés megszegése sem neki, sem pedig a teljesítéshez igénybe vett közreműködőnek (alvállalkozónak) nem róható fel. A vonatkozó állásfoglalás további következtetése, hogy amennyiben a szerződésszegés kizárólag a közreműködőnek róható fel, úgy helye lehet a felet terhelő kötbér mérséklésének, mégpedig a közreműködővel kötött szerződés értéke figyelembevételével, és az sem kizárt, hogy a bíróság ilyen esetben a fizetett és a kapott kötbér közötti különbözet közreműködőre történő áthárítását rendelje el. A fentiek alapján érthető, hogy amennyiben a szerződésszegés a félnek (vállalkozónak) és közreműködőjének egyaránt felróható, akkor a bíróság kizárólag akkor hozza meg fenti, a kötbérkülönbözet kártérítés címén való megfizetésére kötelező határozatát, ha elkülöníthető a szerződésnek az a része, amelyért kizárólag a közreműködő (alvállalkozó) felelős.
Szerződésszegés
A jogalkotó a szerződésszegésre vonatkozó szabályok körében a fentiekkel összhangban rögzíti, hogy aki kötelezettsége teljesítéséhez vagy joga gyakorlásához mást vesz igénybe, ennek magatartásáért felelős.
Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megrendelő irányában a vállalkozó tartozik felelősséggel, és csupán megtérítésre tarthat igényt alvállalkozójával szemben, feltéve hogy annak magatartása miatt károsodott. Ebben az összefüggésben természetesen károsodásként kell értékelni azt is, ha a fővállalkozó az alvállalkozó hibájából kényszerült helytállásra a megrendelővel szemben.
A felelősség terjedelme
A tapasztalat azt mutatja, hogy a bíróságok hosszú ideig a kötbér és kártérítés iránti igények elbírálása során csak az első vonalbeli közreműködőig "nyúltak vissza", és ha a jogviszony alanyai közül ezek vétlenségéhez nem fért kétség, akkor az a megrendelő keresetének elutasítását vonhatta maga után, mégpedig a távolabbi közreműködők magatartásának vizsgálata nélkül. Természetesen előfordulhattak olyan esetek, amikor a bizonyítást a távolabbi alvállalkozókra is ki kellett terjeszteni. Ennek tipikus példája az volt, amikor az egyik alvállalkozó a vele ugyancsak alvállalkozói kapcsolatban lévő féllel szemben korábban már pert indított, és a per eredményeképpen az alvállalkozó vétkességét megállapító határozat állt rendelkezésre. Ilyenkor ezt a mozzanatot az alapügyben eljáró bíróság sem hagyhatta figyelmen kívül.
Mára a bíróságok ítélkezési gyakorlatukban egyértelműen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az alvállalkozóért való felelősség jegyében a kötelezett nem csak annak a magatartásáért felelős, akit az adott szerződés keretei között, a szerződés teljesítése érdekében vesz igénybe. A fővállalkozó felelőssége emellett a vele külön szerződéses jogviszonyban álló alvállalkozó magatartásáért is fennáll, valamint felel a vele közvetlen szerződéses jogviszonyban nem álló azon kötelezettek magatartásáért is, akik a szerződéses láncolat távolabbi pontjain helyezkednek el. A szerződés megszegése esetén a kötelezett a jogosult tekintetében nem mentesül önmagában a saját felróhatósága hiányának bizonyításával, hanem ehhez az is szükséges, hogy valamennyi közreműködőjét a szerződésszegés felróhatósága alól kimentse. A bírói gyakorlat ebben az összefüggésben a közreműködő fogalmát tágan értelmezi, és idesorolja a szerződéses láncolat alsóbb fokain elhelyezkedő összes alvállalkozót. Mindebből megállapítható, hogy a gyakorlatban egy-egy kiterjedtebb láncolat fővállalkozójára szinte teljesíthetetlen feladat hárul, ha mentesülni kíván a megrendelővel szemben fennálló felelőssége alól. A gyakorlatban sokkal inkább reális az, hogy a fővállalkozó helytáll a megrendelővel szemben, majd pedig megtérítési joga alapján mulasztó alvállalkozójától követel kompenzációt.
A teljesítési segéd felelőssége
A korábbi, mai viszonyainkkal már össze nem egyeztethető értelmezés szerint nem minősült teljesítési segédnek az, akit a kötelezett nem kifejezetten az adott szerződés teljesítéséhez vett igénybe, hanem csupán azért kötött vele szerződést, hogy például a tevékenységéhez szükséges anyagot tőle beszerezze. Tekintettel azonban arra, hogy a megrendelővel kötendő vállalkozási szerződések teljesítéséhez mindezek éppúgy elengedhetetlenek, mint a vállalkozó saját szolgáltatása, a fenti értelmezés túlhaladottá vált. Szerződésszegés esetén a jogosult méltánytalanul hátrányos helyzetbe kerülne akkor, ha a vállalkozóval szemben nem érvényesíthetné abból eredő igényét, hogy egy, a láncolatba szorosan nem tartozó teljesítési segéd mulasztott, így például nem szállította le időben a szerződés teljesítéséhez szükséges anyagot. A jelenlegi bírói gyakorlat szerint tehát a periférián lévő, nem konkrétan az adott szerződés teljesítése kapcsán igénybe vett, de ahhoz elengedhetetlenül szükséges teljesítési segéd a szerződésszegésért való felelősség szempontjából az alvállalkozóval (a fővállalkozó közreműködőjével) minden szempontból egy tekintet alá esik. Ez pedig azt jelenti, hogy a megrendelővel szemben minden ilyen közreműködő magatartásáért a fővállalkozó felelős. E felelősség pedig a törvény értelmében mindaddig fennáll, amíg a kötelezett a jogosulttal szemben a szerződésszegés miatt helytállni tartozik. A felelősség továbbhárítása – a főkötelezett jogosulttal szembeni helytállását követően – láncolatos, vagyis minden közreműködő felelősséggel tartozik az általa igénybe vett közreműködők magatartásáért.
Eljárásjogi kérdések
A gyakorlatban eljárásjogi szempontból általában azoknak a pereknek az elbírálása kérdéses, amelyekben alperesi oldalon többen állnak, vagyis amelyek nem pusztán a megrendelő és a fővállalkozó jogviszonyára nézve igényelnek bírói döntéshozatalt. * Általánosnak tekinthető az a gyakorlat, hogy a bíróságok éppen az ilyen helyzetek elkerülése érdekében nem mindig egyesítik a megrendelő indította perhez azt az eljárást, amelyet a fővállalkozó a továbbhárítás jegyében kezdeményezett saját alvállalkozója ellen. Az egyesítésnek akadálya, ha a vállalkozó felelőssége már megállapítható, az alvállalkozóval szembeni követelés alapossága azonban még kérdéses. Az a tény tehát, hogy a per tárgya egy vállalkozói láncba épülő, természeténél fogva abból a környezetből ki nem ragadható jogviszony, még nem késleltetheti a döntéshozatalt. * Az együttes elbírálás helyett az ügyek elkülönítésére kerül sor akkor, ha a szavatossági perben az ügyek egyesített tárgyalása (például alvállalkozó elleni visszkereset miatt) késleltetné a jogalkotó által elsődlegesnek tekintett szavatossági igény kielégítését.
Bizonyítási kérdések
Lényeges és időtálló eljárási szabály, hogy amennyiben a vállalkozó saját vétlenségét bizonyítani nem tudja, nem szükséges a bizonyítást az alvállalkozóra kiterjeszteni, kivéve ha ez utóbbi alperesként perben áll, és ugyanebben a perben kell elbírálni a fővállalkozónak az alvállalkozóval szemben érvényesíteni kívánt kötbér vagy kártérítés iránti igényét is. Ebből is látható, hogy az ilyen alvállalkozói láncolatok általában hasonló természetű, sőt, ugyanolyan jogok és kötelezettségek továbbszármaztatásán alapulnak, vagyis a vállalkozó az alvállalkozó megrendelője, és ezek a jogviszonyok egymástól nem teljesen független megrendelő-vállalkozó kapcsolatokból tevődnek össze. Az ilyen láncolatok további sajátossága, hogy ha például egy kötelezettséget "elindítunk" a megrendelőtől, akkor az egészen a legutolsó alvállalkozóig végig fog gyűrűzni, vagyis az alsóbb szintek jogviszonyait nagymértékben meghatározza a megrendelő és a vállalkozó közötti szerződés tartalma. A megrendelő és a fővállalkozó közötti szerződés tehát jellegadója a vállalkozók egymás közötti alvállalkozói szerződéseinek.
Eljárás akadály közlésének elmulasztása esetén
A gyakorlatban – főként bizonyos szerződésfajtáknál - előfordulhat, hogy az egyébként vétlen vállalkozó egyedül az akadályközlés elmulasztása miatt marasztalható el. Ebben az esetben ahhoz, hogy az ilyen címen fizetendő kötbérmértéken felüli felelősség alól mentesülhessen, bizonyítania kell alvállalkozója vétlenségét. Ez a szabály azon a felek együttműködése szempontjából általános érvényűnek tekinthető rendelkezésen alapszik, hogy ha a szerződésben vállalt valamely kötelezettség teljesítése előreláthatóan akadályba ütközik, erről a jogviszony alanyai kötelesek egymást értesíteni, kivéve ha az akadályt a másik félnek közlés nélkül is ismernie kell.
Kötbérfizetés az alvállalkozói láncolatban
Kötbéralap
A kötbért a bíróság minden esetben az adott szerződésszegésre vonatkozó kötbéralap figyelembevételével állapítja meg, vagyis ha a fővállalkozónak a megrendelővel szemben áll fenn kötbérfizetési kötelezettsége, akkor ennek mértékére kettejük szerződése irányadó, míg a fővállalkozót alvállalkozója részéről megillető kötbér meghatározása során az alvállalkozói szerződés vonatkozó rendelkezéseit kell alapul venni.
Kötbérmérséklés, a kötbér áthárítása
Ha a fél saját személyében vétlen, és kötbérfizetési kötelezettsége az alvállalkozó szerződésszegése miatt áll be, akkor lehetőség van a kötbér mérséklésére annak érdekében, hogy az a közreműködő szerződésszegése miatt számításba vehető kötbéralappal arányban álljon. Ha az alvállalkozó szerződésszegése miatt a fővállalkozó a megrendelőnek nagyobb összegű kötbért fizet, mint amennyit maga követelhet alvállalkozójától, akkor a különbözetet úgynevezett visszkereseti, megtérítési joga alapján átháríthatja az alvállalkozóra. Ugyanez az elv érvényesül akkor is, ha több első vonalbeli, vagyis közvetlenül vele szerződésben álló alvállalkozó vétkessége folytán áll be az általa követelhetőnél nagyobb összegű kötbér megfizetésének kötelezettsége, akkor a visszkereseti igény a bírói gyakorlat szerint arányosan megosztva érvényesíthető.
Közvetlen marasztalás a gyakorlatban
Egyetlen esetben – főként az elmúlt évtizedek gyakorlatában – sor kerülhetett a jogviszonyban nem álló fél javára történő marasztalásra is. Ehhez az szükséges, hogy az eljárásban alperesként az alvállalkozó is részt vegyen, továbbá hogy a fővállalkozó saját személyében vétlen legyen. A bíróság ilyenkor dönthetett úgy, hogy az alvállalkozót a vele közvetlen jogviszonyban nem álló megrendelő javára kötelezi, vagyis olyan ítéletet hoz, amely egyúttal a vétlen fővállalkozó és a vétkes alvállalkozó viszonyát is rendezi. * Megállapítható ugyanakkor, hogy a közvetlen marasztalás gyakorlata nem alapul jogszabályi felhatalmazáson, alkalmazása azonban - legalábbis a kötbérigényekre nézve – logikusnak tűnik. Jelenleg a bíróságok arra az álláspontra helyezkedtek, hogy egyetlen esetben sem mellőzhető az alperesek jogviszonyláncolatából eredő helytállási kötelezettség következetes érvényesítése mind a sorrend, mind pedig a ténylegesen fennálló jogviszonyok tekintetében, vagyis nincs lehetőség arra, hogy a bírósági ítélet a felet olyasvalaki javára történő teljesítésre kötelezze, akivel formálisan nem áll jogviszonyban. Önmagában tehát a perben állás és az ítélet azon várható következménye, hogy az érintettnek a későbbiekben fizetési kötelezettsége fog beállni, nem ad módot arra, hogy a láncolat bármelyik láncszemét a bíróság bármilyen megfontolásból átugorja. Az ilyen bonyolult jogviszonyok elbírálása tehát úgy történik, hogy a fővállalkozó teljeskörűen helytáll a megrendelővel szemben, az alvállalkozó terhére pedig, feltéve hogy az perben áll, az ügy körülményeitől függően megtérítési kötelezettséget állapít meg a bíróság. * Végül speciális esetként célszerű megemlíteni azt is, amikor a szerződésszegés mind a fővállalkozó, mind pedig az alvállalkozó magatartására visszavezethető, vagyis amikor mindketten vétkesek. Ekkor a kötbér áthárításának a fentebb már írt jogalkalmazói elvekkel összhangban akkor van helye, ha meghatározható és jól körülírható a szerződésszegésnek az a része, amely kizárólag a közreműködő magatartására vezethető vissza.
Az igények anyagi fedezetének biztosítása
Azon túl, hogy a cégek egymással szemben a jog eszközével lépnek fel, és igyekeznek érvényt szerezni követeléseiknek, érdemes röviden áttekinteni, hogy a szerződésekben miként biztosítható mindennek az anyagi fedezete. Ha ugyanis például a vállalkozó szavatossági, illetőleg jótállási kötelezettsége alapján helytállni tartozik, azaz mondjuk kijavításra köteles, még mindig nem biztos, hogy ennek önként eleget is fog tenni. A szerződésekben tipikusan ilyen célokat szolgálnak a különféle (például jóteljesítési) visszatartások, amelyek meghatározott időre szólnak, és bankgaranciával általában kiválthatók. A visszatartás időtartama a jótállási kötelezettség fennállásához igazodik, és e kötelezettség teljesítésének biztosítékául szolgál. A gyakorlatban ezek azért is előnyösek, mert ha a kötelezett a felmerülő javítási munkákat nem végzi el, úgy a megrendelő jogosult azt a visszatartott összeg terhére, tehát a kötelezett költségén mással elvégeztetni. Ezzel elkerülhető, hogy a megrendelő a vállalkozó hibájából károsodjék. Az alvállalkozói láncok szempontjából mindennek azért van jelentősége, mert ahogy az adott szerződés szempontjából releváns minden egyéb jog és kötelezettség, úgy a visszatartás is általában láncszemről láncszemre gyűrűzik tovább.
Alvállalkozói láncok és a körbetartozás
A fentiekben láttuk, hogy az alvállalkozói láncolatok esetében a helytállási kötelezettség, pontosabban az annak alapján teljesített kifizetés továbbhárítása miként gyűrűzik a láncolat legfelsőbb fokáról a legalacsonyabb felé. Ugyanez figyelhető meg a vállalkozási díjak, vagyis a szolgáltatások ellenértéke esetében is. Ha tehát a megrendelő hozzájutott ahhoz, aminek érdekében a fővállalkozóval szerződött, jó esetben megfizeti az ellenértéket, amelyből a fővállalkozó kifizeti alvállalkozóját, ez utóbbi pedig saját közreműködőjét és így tovább. Ha a gépezet olajozottan és zökkenőmentesen működik, a pénz végül eljut a láncolat legalsóbb fokán elhelyezkedő céghez. Ha azonban a megrendelő valamilyen oknál fogva nem tud fizetni, a többiek sem jutnak hozzá szolgáltatásuk ellenértékéhez, és minél lentebb helyezkedik el az adott cég, általában annál jobban megviselik a kiegyenlítetlen számlák.
Alvállalkozói láncok a közbeszerzésben
A közbeszerzés témánk szempontjából is speciális terület, mégsem mentes a fentebb írt problémáktól. Tekintettel azonban arra, hogy a jogalkotónak kiemelt figyelmet kell szentelnie minden olyan jogviszonynak, amely közpénzek mozgásán alapszik, jól érzékelhetők bizonyos, a körbetartozás megfékezésére irányuló és egyszersmind az alvállalkozói láncolatokat is érintő törekvések. Ezek lényege, hogy a vállalkozói lánc alsóbb fokain elhelyezkedő cégeknek is hasonló biztosítékaik legyenek, mint amilyenekkel a nyertes ajánlattevő rendelkezik az ajánlatkérővel szemben. * Leginkább az érdemel említést, hogy a jogalkotó igyekszik összhangba hozni a fizetési határidőket annak érdekében, hogy ne lehessen az alvállalkozóknak teljesítésük folytán járó pénzösszegeket visszatartani, vagyis amikor a nyertes ajánlattevő hozzájut pénzéhez, pontosabban, amikor követelése az ajánlatkérővel szemben esedékessé válik, akkor rövid időn belül köteles legyen kifizetni alvállalkozóit, az alvállalkozók pedig az igénybe vett teljesítési segédeket. * További célkitűzés az alvállalkozók fővállalkozóval szembeni inkasszójogának meghonosítása, ami azt jelentené, hogy az alvállalkozókat, feltéve hogy teljesítésük szerződésszerű volt, ugyanazok a jogok illetik meg a fővállalkozóval szemben, mint amilyenek nyertes ajánlattevői minőségében a fővállalkozót az úgynevezett klasszikus ajánlatkérővel szemben. Ehhez kapcsolódóan számos egyéb garancia is szóba jöhet, amelyek többsége azt hivatott szolgálni, hogy az alvállalkozói láncban hátrébb álló, és ennélfogva kiszolgáltatottabb helyzetben lévő vállalkozások körbetartozás miatti kockázatai csökkenjenek. * A közbeszerzési jogviszonyokban egyébként kiemelkedő jelentőségük van az alvállalkozói szerződéseknek, és maga a közbeszerzési törvény is számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely közvetve vagy közvetlenül ezekre a jogviszonyokra kiterjedően ír elő kötelezettséget a nyertes ajánlattevő, illetőleg az ajánlatkérő számára (nevesítési kötelezettség, más alvállalkozó bevonásának tilalma stb.).
Módszerek a körbetartozás elkerülésére
Az alvállalkozói láncok általában úgy épülnek fel, hogy a fizetési határidők fölülről lefelé egyre nőnek, hiszen minél több kézen megy át a megrendelő szintjén elindított pénzösszeg, annál hosszabb idő szükséges ahhoz, hogy az alsóbb szintekre elérjen. A körbetartozás kiküszöbölésének egyik legalapvetőbb módja, hogy a felek eleve a megrendelő fizetésének várható időpontjára tekintettel állapítják meg saját, egymás között irányadó fizetési határidejüket, ez azonban gyakran nem elegendő, hiszen ha a megrendelő bármilyen okból késedelembe esik, ugyanez várható lentebb is. Ilyen helyzetekben fordul elő, hogy az alvállalkozók – kényszerhelyzetben, és mivel jogviszonyban egymással állnak – egymást kezdik perelni, holott mindannyian ugyanannak áldozatai, és egyikük sem tehet arról, hogy a megrendelő nem fizette meg az általuk nyújtott szolgáltatás ellenértékét. Egyre több cég vérzik el körbetartozásos helyzetekben, hiszen a bíróságok senkit sem mentesíthetnek fizetési kötelezettsége alól arra való hivatkozással, hogy neki sem fizettek. A vállalt kötelezettséget teljesíteni kell, még ha ez a vétlen cég felszámolás útján történő megszüntetését vonja is maga után.
Szerződéses biztosítékok
Anélkül, hogy a körbetartozás nyomán kialakuló csapdahelyzeteket tovább ecsetelnénk, látható, hogy manapság ilyen szempontból komoly kockázatokkal kell számolniuk az alvállalkozói láncokba tömörülő cégeknek, hiszen az esetek többségében – a megrendelőhöz fűződő közvetlen szerződéses kapcsolat hiányában – még csak rálátásuk sincs arra, hogy mi a nemfizetés indoka. Egyes, alvállalkozói szinten nagyobbnak számító cégek ma már próbálkoznak azzal, hogy szerződéseikbe biztonsági passzusokat foglalnak bele. Ilyen például az, hogy a vállalkozás kizárólag akkor teljesíti közreműködőjével szemben fennálló fizetési kötelezettségét, ha a vele szerződésben álló megrendelő fizetett.
A közreműködő igényérvényesítési korlátja
Ekkor a közreműködő nem kezdeményezhet eljárást a fővállalkozóval szemben, hiába telik el a szerződésben kikötött fizetési határidő, hiszen érvényesül egy felfüggesztő feltétel, amely felülírja a szerződéses fizetési határidőket. Ez természetesen még mindig nem megoldás az alapproblémára, olyan szempontból viszont korrekt, hogy a közreműködő a várható fennakadás tudatában, az ügy összes körülményének ismeretében szerződik, vagyis fel tud készülni a nemritkán jelentős fizetési késedelemre. Hozzá kell azonban tenni, hogy ez csupán a nagyobb cégek számára járható út, ugyanis azok, akik nagymértékben rá vannak utalva valamely munkára, és nem rendelkeznek kipróbált, feltétlenül hűséges alvállalkozói körrel, aligha tudják keresztülvinni ezt a nem kis bizonytalanságot eredményező és nehezen ellenőrizhető feltételt. Megfigyelhető az is, hogy a cégek egyre gyakrabban kérnek egymástól biztosítékot (például bankgaranciát) a kifizetésekre, ez azonban szintén nem várható el a piac minden rezdülésére érzékeny és megfelelő tartalékokkal nem rendelkező kisebb cégektől.
Tendenciák az építőiparban
Napjainkban a fentiekben taglalt tendencia főként az építőiparban vált jellemzővé, ahol a társaságok egyre szigorúbb kritériumrendszerek alapján tömörülnek alvállalkozói láncokba. Ugyanakkor főként ezen a területen érezteti hatását a körbetartozás is, ami évről évre jelentős számú céget ragad magával. A fővállalkozók és a megrendelők tehát kénytelenek szembesülni azzal, hogy a kiesett alvállalkozók helyére újakat kell keresniük, ami korántsem egyszerű feladat. A nagyobb társaságok közül sokan a fővállalkozó kiküszöbölésében látják a megoldást, és közvetlenül maguk kötnek szerződést az alvállalkozókkal. Emellett igyekeznek a láncolat alsóbb fokain elhelyezkedő piaci szereplőket folyamatosan és egységes szempontrendszer alapján ellenőrizni, és amennyiben azt tapasztalják, hogy valamely cég fizetési hajlandósága saját partnerei irányában kívánnivalót hagy maga után, úgy ezt a résztvevőt eltávolítják a láncolatból. Ennek hátterében az a tapasztalat áll, hogy a láncolat alsóbb fokain elhelyezkedő cégek nem mindig a megrendelő hibájából esnek el az őket megillető pénzösszegektől, hanem az sem ritka, hogy a velük szerződésben álló fél más tartozásait fedezi a megrendelőtől származó vállalkozási díjból, vagyis a pénz kilép a láncolatból. A jelenlegi helyzetből tehát kiút lehet, ha a megrendelők vagy pedig a fővállalkozók szigorú kritériumok alapján vizsgálják azokat a cégeket, amelyek a teljesítésbe be kívánnak szállni, hiszen így a körbetartozásnak az egyedi piaci szereplőkben rejlő okai többé-kevésbé kiküszöbölhetők.