Távközlés – Mobil- és vonalas újdonságok 2007-ben

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. június 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 109. számában (2007. június 1.)
A vezetékes telefonálás egyre inkább háttérbe szorul, a mobiltelefon szerepe pedig átalakulóban van: a beszélgetésen túl egyre több területen válik nélkülözhetetlenné. Több vezetékes és mobilszolgáltató verseng – a magánfelhasználók mellett – a céges előfizetőkért, szolgáltatásaikat évről évre megújítva állítják választás elé a vállalkozásokat.

Egy cég életében a mindennapos üzleti tevékenysége során a telekommunikációra fordított költségek tetemes mértéket ölthetnek. Az internet rohamos térnyerésével sem csökken jelentősen a telefonálásra fordított idő, és az információk cseréjének leghatékonyabb módja továbbra is a személyes vagy telefonos kommunikáció. A magasba szökő telefonköltségek láttán minden vállalkozás vezetője szembesül a költséghatékonyság kérdésével, és reális elvárásként fogalmazódik meg a költségek optimális szinten tartása.

Telefonszámla-csökkentés - telefonközponttal, személyi kóddal, GSM-adapter használatával

Hívásátadás

Hívásátadás szolgáltatásra már a legolcsóbb telefonközpont is képes. Legnagyobb előnye, hogy a véletlenül rossz számot vagy melléket tárcsázó ügyfeleknek sem kell újra hívniuk, a kapcsolás ideje alatt pedig kellemes zene nyugtatja várakozó hívóinkat.

Kicsivel többért már főnök-titkár funkció is kapható - azaz a kapcsolás előtt a titkárnőnek lehetősége van megkérdezni a főnököt, hogy az kíván-e beszélni az adott hívóval. Az eredmény: nyugodtabb főnök, akit nem idegesítenek a folyton betelefonáló ügynökök, adománygyűjtők vagy a kéretlen piackutató cégek hívásai.

Titkárnő helyett kapcsoljon az automata kezelő

Egy jól beállított automata kezelő növeli egy kisvállalkozás hatékonyságát. Egy egyszerű automata kezelő esetén a hívók magukat kapcsolják titkárnő nélkül. Ez jelentős energiát takarít meg a vállalkozás számára, mert nem köt le élő munkaerőt a bejövő hívások kapcsolgatása.

Személyi kódos rendszer: elkerülhető a telefonadó és 30 százalékkal csökken a telefonszámla

Az egyik legnépszerűbb telefonközpont-vásárlási okká nőtte ki magát a 2006 szeptembere óta bevezetett telefonadó miatt szükségessé vált PIN-kódos rendszer. A törvény szerint ugyanis az olyan cégeknél és közintézményeknél, ahol nincsenek szétválasztva a privát és hivatalos hívások, ott a telefonszámla után személyi jövedelemadót kell fizetni.

Személyi PIN-kód

A munkatársak két PIN-kódot kapnak, egyet a hivatalos, egyet a magánhívásaikhoz. A megfelelő PIN-kódot a megfelelő típusú hívás elé tárcsázva, a hónap végén személyre szabott telefonszámlák készíthetőek. A tapasztalatok szerint a személyi kódos rendszer bevezetése után mintegy 30 százalékkal csökken a céges telefonszámla.

A személyi kódos rendszer előnyei

30 százalékos költégmegtakarítás – a kollégák visszafogottabban kezelik a céges telefont, ha tudják, hogy figyelik őket.

20 százalékos szja-megtakarítás – 2006. szeptember 1-jétől, ha a céges telefonszámla nincs szétválasztva hivatalos és magánhívásokra, akkor telefonadót kell utána fizetni.

GSM-adapter használata

A GSM-adapter tulajdonképpen egy mobiltelefon, amit a céges telefonközpontra kell rákötni. Ha valaki mobiltelefont tárcsáz a hivatali asztali készülékéről, akkor a hívása GSM-adapteren (SIM-kártyán) keresztül végződik. Így csak a 20-25 Ft/perc mobil-mobil hívás díját kell kifizetni a mobil szolgáltatónak a 45-55 Ft/perces vezetékes-mobil hívás helyett, ami közel 50 százalékos megtakarítást eredményez.

Internettelefon (VOIP)

Egy nemzetközi cég életében igazgatósági ülést tartani videokonferencia segítségével – ma már hétköznapi dolog. Egy fontos megbeszélnivaló miatt kényelmesebb beülni a plazmatévékkel és kamerákkal felszerelt tárgyalóba, mint hosszú órákat repülőtereken vesztegelni az oda-vissza út során.

2007 a hibrid központok éve lehet

Elemzők szerint 2007-ben az IP-telefonok és telefonközpontok mellett a legnépszerűbb vállalati VOIP-os megoldások az ún. hibrid telefonközpontok lesznek. Ezek olyan alközpontok, amelyek még alapjaiban hagyományos ISDN-alközpontok, de már alkalmasak VOIP-kommunikációra. Ezeket a készülékeket már eleve VOIP-képesen telepítik. A végfelhasználónak pedig nincs más dolga, mint szerződést kötni egy neki szimpatikus VOIP-szolgáltatóval, és élvezni a csökkentett percdíjakat.

Ingyenes videokonferencia-megoldás kis cégeknek

A szerényebb tőkével rendelkező kkv-nak nem éri meg milliókat fektetni videokonferencia-rendszerbe, hisz akár ingyen is megúszhatják valamilyen PC-re telepített programmal, a hozzá csatlakoztatott mikrofonnal és webkamerával. Az alapprogramot telepíteni csak annak a felhasználónak a számítógépére szükséges, aki a konferencia szervezője.

IP-videotelefon: ne csak hallgasd, lásd is!

A szoftver- és PC-független megoldások híveinek kínál megoldást az IP videotelefon-készülék. Ez egy olyan speciális IP-telefon, amely LCD-kijelzővel és beépített kamerával is rendelkezik. Ahhoz, hogy videotelefonálni tudjunk, a készüléken túl szélessávú internet és olyan VOIP-szolgáltató szükséges, mely támogatja a videoátvitelt is, no és persze a másik oldalra is egy videoátvitelre is alkalmas készülék kell. A videotelefonok többnyire a ma már széles körben elterjedt SIP protokollt használják, így a VOIP-szolgáltatók többségénél elérhető ez a szolgáltatás.

Egy asztali IP-videotelefon a VOIP-telefonközponthoz csatlakoztatva ugyanúgy a céges telefonrendszer része lehet, mint a hagyományos készülékek. Saját városi hívószáma lehet, önálló mellékként képes üzemelni. Ha a hívott félnél szintén videotelefon üzemel, mozgóképkapcsolatot is létesít, ha csak hagyományos telefon felel a vonal másik végén, akkor automatikusan egyszerű telefonként használható.

Alexander Graham Bell (1847-1922)

A Skóciában született feltaláló Kanadában, majd az Egyesült Államokban dolgozott. A hang mechanikájával és fizikájával foglalkozó kutatásainak lendületet adott, amikor egy süket tanítványával esett szerelembe. Bell olyan szerkezet létrehozásán fáradozott, amely elektromosság útján továbbítja a hangot. * 1876. február 14-én benyújtotta, március 7-én megkapta a 174 465. számon iktatott szabadalmat (sokak szerint a valaha bejegyzett legértékesebbet). Az őstelefon még nem volt az igazi, a hangot alig 4 kilométerre továbbította, úgy-ahogy. Mégis, ez az egyszerű telefon volt az 1876-os, az Egyesült Államok függetlenségének 100. évfordulóján rendezett philadelphiai világkiállítás nagy szenzációja. Munkássága ezzel nem ért véget: feltalálta a fotofont, amely fénynyalábon vitte át a hangot, grafofon néven tökéletesítette a gramofont, a hang felvételére alkalmas szerkezetet. * Bell találmánya, a telefon ma már az egész világot behálózza. A hőskorban nem voltak telefonközpontok, a készülékeket közvetlenül egymással kötötték össze. A vezetékek nem föld alatti kábelcsatornákban kígyóztak, hanem a falakon, a tetőkön keresztül jutottak el a megrendelő lakásától az irodájáig vagy műhelyéig. Ráadásul a két készülék között egyetlen, szigetelés nélküli huzalt használtak, a másik szálat a földelés pótolta. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az egyre növekvő számú készülék összekapcsolását másféle módon kell megoldani. Ehhez azonban egy új berendezésre, a telefonközpontra volt szükség.

Mobilvilág Magyarországon

Magyarországon 10 millió 58 ezer mobil-előfizetés van forgalomban. Március végére az előfizetői szám alapján a Vodafone piaci részesedése 21,50 százalékról 21,51 százalékra, a Pannoné 33,90 százalékról 33,97 százalékra emelkedett. A T-Mobile részesedése az egy hónappal korábbi 44,60 százalékról 44,52 százalékra csökkent.

Pannon GSM

A Pannon GSM Távközlési Zrt. a magyarországi távközlési piac meghatározó szereplője: 2006 decemberében közel 34 százalékos részesedéssel rendelkezett a magyar mobilpiacon, ügyfélszáma mintegy hárommillió. Az 1994 óta működő társaság Pannon és djuice márkanevek alatt beszéd- és adatalapú szolgáltatások, integrált megoldások és multimédiás tartalmak széles, egyre bővülő választékát nyújtja egyéni előfizetőknek, kis- és nagyvállalatoknak. A cég 2005 januárjában kezdte meg a harmadik generációs mobilhálózat kiépítését, s jelenleg a legnagyobb mobil szélessávú UMTS- és EDGE-lefedettséget kínálja Magyarországon. A Pannon 127 ország 306 mobilszolgáltatójával áll roaming-kapcsolatban.

Az Üzleti Expert tarifacsomag

– egységesen – minden időszakban és minden irányba - nettó 28 forintos percdíj,

– másodperc alapú számlázás,

– a tarifacsomag igénybevételéhez nem szükséges hűségnyilatkozat,

– akár 50 százalék kedvezmény 3 éves hűségnyilatkozattal,

– már egy előfizetéstől megrendelhető,

– a tarifacsomag havi díja: nettó 990 Ft.

Az Üzleti Expert mellé megrendelhető költségcsökkentő szolgáltatások

A szolgáltató többféle kedvezménykonstrukciót kínál kifejezetten kis- és középvállalatoknak:

PartnerRégió – 25 százalékos percdíjkedvezmény, illetve 50 százalékos percdíjkedvezmény. Havi díj: nettó 400 Ft.

PartnerKörzet – kedvezményes percdíj egy kiválasztott belföldi vezetékes körzetbe. Havi díj: nettó 300 Ft.

PartnerOrszág – 20 százalékos percdíjkedvezmény egy kiválasztott ország hívásakor. Havi díj: nettó 500 Ft.

MobiTrend Bázis – cégen belüli hívások 0 Ft-os percdíjon. Havi díj: nettó 1190 Ft.

MobiTrend Plusz – cégen belüli hívások 0 Ft-os percdíjon, kedvenc vezetékes körzet 8,80 Ft-os percdíjon (egy kiválasztott vezetékes körzetbe irányuló összes hívás). Havi díj: nettó 1190 Ft.

Az Üzleti Expert tarifacsomagba beépített szolgáltatások:

– 40 db ingyenes SMS (belföldi, nem emelt díjas),

– foglaltságjelzés,

– hívástartás,

– hívásvárakoztatás,

– hívásátirányítás,

– hívófél-azonosítás,

– SMS,

– hívószámküldés tiltása.

Az Üzleti Expert tarifacsomagba beépített szolgáltatások automatikusan használhatók az előfizetéssel.

Az Üzleti Expert tarifacsomag megrendelése

Az Üzleti Elit és Expert tarifacsomagok megrendelésének feltétele, hogy az egy ügyfélszám alatt lévő összes előfizetésen ezen tarifacsomagok valamelyike legyen aktiválva.

A szerződéskötéshez szükséges eredeti dokumentumok:

– egy hónapnál nem régebbi cégkivonat,

– aláírási címpéldány,

– szerződéskötő érvényes régi típusú személyi igazolványa, vagy régi típusú személyi igazolvány és lakcímigazoló kártya, vagy új típusú személyi igazolvány (kártya) és lakcímigazoló kártya, vagy új típusú gépjármű-vezetői engedély (kártya) és lakcímigazoló kártya, vagy útlevél és lakcímigazoló kártya,

– bankszámlaszerződés, vagy a számlavezető bank igazolása,

– bélyegző (amennyiben rendelkezik vele).

Üzleti Elit tarifacsomag

– egységesen – minden időszakban és minden más irányba - nettó 24 forintos percdíj,

– másodperc alapú számlázás,

– Üzleti Elit havidíj: nettó 3990 Ft, melynek fele (1995 Ft) lebeszélhető (belföldi, normál díjas beszédhívásokra),

– cégen belüli hívások díja 0 Ft – az Elit tarifát használó kollégák között,

– a tarifacsomag igénybevételéhez nem szükséges hűségnyilatkozat,

– akár 50 százalék kedvezmény 3 éves hűségnyilatkozattal,

– a tarifacsomag a MobiTrend Bázis vagy MobiTrend Plusz szolgáltatást tartalmazza,

– már egy előfizetéstől megrendelhető.

Az Üzleti Elit tarifacsomagba beépített szolgáltatások megegyeznek az Üzleti Expertnél leírtakkal.

Az Üzleti Elit mellé megrendelhető költségcsökkentő szolgáltatások:

– PartnerRégió – 25 százalékos percdíjkedvezmény, illetve 50 százalékos percdíjkedvezmény. Havi díj: nettó 400 Ft (A szolgáltatás MobiTrend Plusz szolgáltatással nem vehető igénybe.);

– PartnerKörzet – kedvezményes percdíj egy kiválasztott belföldi vezetékes körzetbe. Havi díj: nettó 300 Ft (A szolgáltatás MobiTrend Plusz szolgáltatással nem vehető igénybe.);

– PartnerOrszág – 20 százalékos percdíjkedvezmény egy kiválasztott ország hívásakor. Havi díj: nettó 500 Ft.

Adatkártya tarifacsomag

Ez a tarifacsomag minden olyan cégnek, magánszemélynek, illetve egyéni vállalkozónak ajánlható, akik/amelyek – kihasználva a mobil adatátviteli megoldások megjelenését – előfizetésüket alapvetően adatkommunikációra, nem pedig hanghívásokra szeretnék használni. A kedvező havi díj mellett az ügyfelek e tarifacsomagban az adatátviteli szolgáltatásokat érhetik el, kizárólag belföldön, kedvező áron.

Az Adatkártya tarifacsomag havi díja nettó 1000 Ft.

Mobil internet tarifacsomag

Nincs többé szükség vezetékre az internetezéshez, a Pannon új internetcsomagjaival teljes körű, kötetlen internetmegoldást kínál a mobil szélessávú hálózat használatával. A kétféle internet tarifacsomag bármelyikével azonnal, kábelek és várakozás nélkül lehet csatlakozni az internethez akár asztali, akár hordozható számítógéppel. A Mobil Internet 3 csomag 3 GB-nyi adatforgalmat tartalmaz, a Mobil Internet 10 csomag pedig 10 GB-nyit.

Egyszeri csatlakozási díj: 0 Ft 2007. 09. 30-áig. A 2007. 06. 30-áig megkötött előfizetésekre vonatkozóan, a szerződéskötéstől számított első 6 hónapban 50 százalék havidíj-kedvezmény jár. Az akciós időszakot követően a havi díj Mobil Internet 3 tarifacsomag esetén 6900 Ft, Mobil Internet 10 csomag esetén 12 900 Ft. Az árak az áfát tartalmazzák. A havi díjban foglalt forgalmi keret nem vihető át a következő hónapra.

MobiTrend Bázis

A MobiTrend Bázis szolgáltatás igénybevételével minden cégen belüli, azonos ügyfélszámhoz tartozó SIM-kártyák közötti hívás ingyenes. A szolgáltatást igénybe vevő előfizetések által alkotott hívócsoport tagjai 0 Ft-os percdíjért bonyolíthatják hívásaikat a nap bármely szakaszában, bárhol is járnak éppen az országban.

A szolgáltatás már akár 2 üzleti előfizetéstől igénybe vehető havi díj ellenében. A havi díj előfizetésenként csupán nettó 1190 Ft. A szolgáltatás Üzleti Expert tarifacsomag mellé rendelhető, az Üzleti Elit tarifacsomag a szolgáltatást magában foglalja.

MobiTrend Plusz

A Pannon MobiTrend Plusz szolgáltatása egy olyan - Magyarországon egyedülálló – költségcsökkentő megoldás, mellyel többé nincs szükség vezetékes telefonra, csak mobilra. A Pannon MobiTrend Plusz szolgáltatást már egy üzleti előfizetéssel igénybe lehet venni, havi díj ellenében. A szolgáltatás igénybevételével egy cég a teljes telefonforgalmát egyetlen távközlési szolgáltató rendszerén belül bonyolíthatja, így teljes mértékben kiváltható a vezetékes alközpont.

A MobiTrend Plusz előnyei:

– a cégen belüli mobilhívások 0 Ft-os percdíjért,

– egy kiválasztott vezetékes körzet hívása esetén nettó 8,80 Ft-os percdíjjal lehet telefonálni,

– a MobiTrend Plusz szolgáltatással lehetőség nyílik az üzleti és magáncélú hívások költségének elkülönítésére. Ezzel tovább csökkenthető a cég telefonszámlája,

– a munkatársak a mobilmellékeken mindig elérhetők,

– a technológiai háttér kiépítésének költségét a Pannon magára vállalja. A MobiTrend Pluszhoz kedvezmények és költségkontroll-megoldások járulnak. Emellett a cégvezetőknek lehetőségük van arra is, hogy az egyes mobiltelefonok használatát korlátozzák, a kimenő hívásokat tetszés szerint szabályozzák,

– a havi díj előfizetésenként csupán nettó 1190 Ft,

– a MobiTrend Plusz szolgáltatás Üzleti Expert és Üzleti Elit tarifacsomagjainkkal vehető igénybe.

PartnerKörzet

A PartnerKörzet szolgáltatás minden olyan üzleti előfizetőnek ajánlható, akiknél a telefonhívások nagy része egy adott körzetre koncentrálódik. A PartnerKörzet szolgáltatás segítségével a kiválasztott belföldi vezetékes körzetszám minden időszakban nettó 18 Ft/perc összegért hívható.

A PartnerKörzet szolgáltatást üzleti előfizetők, kis és közepes cégek, egyéni vállalkozók vehetik igénybe. A szolgáltatás havi díja: nettó 300 Ft. A megadott PartnerKörzet 30 naponta díjmentesen módosítható a Pannon hálózatából hívható 1741-es telefonszámon keresztül.

Thomas Alva Edison (1847-1931)

1847-ben, az Ohio állambeli Milanben született. Mindössze három hónapig járt iskolába, ahol tanárának az volt a véleménye, hogy értelmi fogyatékos. Első találmánya egy elektromos szavazatszámláló volt. Feltalálta a duplex telegráfot, amely az üzeneteket egyszerre két irányban volt képes továbbítani, továbbá egy nyomtatót, amely a jeleket közvetlenül betűkké alakította. 1877-ben találta fel a szénpormikrofont, amely a telefon hangját tette érthetővé, majd a hengeres fonográfot. Legeredetibb találmánya valószínűleg a fonográf volt, amelyet 1877-ben szabadalmaztatott. * Edisont a Western Union megbízta a telefon tökéletesítésével. Edison a legnagyobb problémát abban látta, hogy az átvitt beszéd igen halkan hallatszott, ezért kiabálni kellett a telefonba. A hallgatót meghagyta ugyan a Bell-féle formában, azonban a mikrofont különválasztotta, s ahhoz külön áramforrást használt. Ezzel egyrészt megszüntette azt a kényelmetlenséget, hogy a beszélőt felváltva hol a fülhöz, hol a szájhoz kellett tartani, másrészt a külön áramforrás kellően felerősítette a jeleket, s kiabálás nélkül is jó minőségben lehetett beszélgetni. * Edison az olajlámpa üvegére rakódott koromból gyúrt golyót sajtolta két vékony platinalemez közé, amit bekapcsolt az áramkörbe, és rábeszélt a membránra. Ez volt az első, kezdetleges szénmikrofon, mely meghozta a kívánt eredményt. A hangminőség ugrásszerűen javult, s végre a túlsó oldalon megfelelő hangerővel lehetett hallani a normál beszédet. A később tökéletesített szénmikrofont – melyben a lámpakorom helyére finom szénszemcsék kerültek – egészen a legutóbbi időkig alkalmazták a telefonkészülékekben.

PartnerRégió

Ez a szolgáltatás minden olyan kisebb cégnek, illetve egyéni vállalkozónak ajánlható, akik/amelyek üzleti előfizetéssel rendelkeznek.

A PartnerRégió szolgáltatás megrendelésével kiválasztható egy magyarországi régió, amelynek területéről – a Pannon hálózatán belül - kezdeményezett hívásokra 25 százalék percdíjkedvezményt biztosít a Pannon, bárhol is tartózkodik a hívott fél.

A PartnerRégió szolgáltatás kiemelkedő anyagi megtakarítást, 50 százalékos percdíjkedvezményt jelent abban az esetben, ha a választott régióból hívott üzletfél is megrendelte a PartnerRégió szolgáltatást ugyanarra a régióra – függetlenül attól, hogy a hívott fél hol tartózkodik éppen.

A szolgáltatás megrendelhető akár már egy darab céges előfizetéshez is egy kiválasztott régióra. A szolgáltatás havi díja előfizetésenként nettó 400 Ft. A kiválasztott régió 30 naponta díjmentesen módosítható.

A PartnerRégió megrendelése

– a Pannon hálózatából díjmentesen hívható a 1741-es telefonszám, a megrendeléshez az ügyfél jelszava vagy ügyfélszáma szükséges.

– a honlapról elérhető webes ügyfélkiszolgáló rendszeren keresztül, a PannOnline-on keresztül is megrendelhető a szolgáltatás,

– személyesen, a bemutatótermekben országszerte.

PartnerOrszág

PartnerOrszág szolgáltatást a Pannon minden olyan kis- és középvállalatnak, illetve egyéni vállalkozónak ajánlja, akik/amelyek egy adott országot gyakran hívnak.

A PartnerOrszág szolgáltatás segítségével kiválasztható egy adott ország, illetve az országhívó kódja, mely 20 százalék kedvezménnyel hívható. A PartnerOrszág szolgáltatást üzleti előfizetők, kis és közepes cégek, egyéni vállalkozók vehetik igénybe.

A szolgáltatás havi díja: nettó 500 Ft.

A kedvezmény kizárólag normál nemzetközi hívásra érvényes (csak beszédhívásra). A megadott PartnerOrszág 30 naponta díjmentesen módosítható, illetve a szolgáltatás lemondása esetén 30 nap múlva újra lehetőség van PartnerOrszág szolgáltatás megrendelésére.

Roaming Satellite és Maritime

2007. január 9-étől a roaming során igénybe vehető szolgáltatások köre a roaming Satellite és Maritime szolgáltatásokkal bővült. Ezekkel a szolgáltatásokkal az ügyfelek olyan helyeken is elérhetővé válnak, ahol egyéb földi lefedettség nem áll rendelkezésre, amennyiben ezen szolgáltatások biztosítására a Pannon a külföldi operátorokkal szerződést kötött. A roaming Satellite és Maritime szolgáltatások a többi roaming díjzónától jellegét tekintve eltérő, önálló 4. díjzónát alkot, mely mind az igénybevétel feltételei, területe, díjai tekintetében eltér a hagyományos roaming díjzónáktól.

A roaming Satellite és Maritime szolgáltatások igénybevétele regisztrációhoz kötött.

A 4. díjzóna igénybevételéhez szükséges ingyenes regisztráció belföldről és külföldről egyaránt lehetséges.

E-mail megoldások

A hatékony modern üzleti kommunikáció legfontosabb ismérvei a mobilitás és az elérhetőség. Az írásbeli kapcsolattartás leggyorsabb eszköze az e-mail. A Pannon olyan e-mail megoldásokat nyújt üzleti ügyfeleinek, melyek személyre szabottak, bármikor, bárhonnan igénybe vehetőek.

E-phone

Amennyiben a megrendelő már működő levelezését szeretné mobilról is használni, akkor az E-phone-t vegye igénybe.

E-mail Exchange

Az E-mail Exchange szolgáltatás akkor ajánlható, ha több, és cégre szabott e-mail címre, nagyobb tárhelyre van szüksége saját szerver nélkül, hiszen a kihelyezett levelezőrendszer működéséhez szükséges szervert a Pannon biztosítja.

Pannon E-mail Studio

A Pannon E-mail Studio szolgáltatása segítségével elektronikus üzeneteket küldhetünk és fogadhatunk bárhol, bármikor a mobiltelefon vagy az internet segítségével.

Az E-mail Studio ingyenes e-mail postafiók, ahol a címünkre érkezett elektronikus leveleket olvashatjuk, válaszolhatjuk meg. Az E-mail Studio még többet is kínál, hiszen egy egyszerű beállítás után megkaphatjuk az e-maileket a mobiltelefonra SMS-ben vagy akár MMS-ben is. Az SMS-értesítő ára darabonként bruttó 6,20 forint, az MMS-értesítőé 25 forint.

A Pannon az E-mail Studio használatához ingyenes spamszűrést biztosít, és lehetőség van e-mailek internetről, WAP-ról, POP3 vagy IMAP4 protokollal történő letöltésére is.

T-Mobile

A társaság eddigi legsikeresebb éveként említi 2006-ot. A mobilcég a forgalmazásban részt vevő SIM-kártyák száma alapján tavaly 262 000 új ügyféllel a legnagyobb növekedést könyvelhette el. Az előfizetői szám növekedésében egyre jelentősebb szerepet játszik a HSDPA, azaz a gyors mobilinternet, amelyet Magyarországon a T-Mobile elsőként vezetett be.

Ügyfelei egy része a hordozható számítógéphez, a telefon mellett másodikként internetezésre használt eszközhöz vásárol SIM-kártyát. A T-Mobile versenytársait megelőzve tavaly májusban elsőként vezette be a HSDPA-t. A szolgáltatónál megvásárolható notebook+netkártya+szélessávú netet tartalmazó akciós csomagból tavaly december végéig a cég közel 6000-et értékesített.

A mobilinternet további terjedését segítheti, hogy a T-Mobile április 1-jétől két internetes díjcsomagjában változatlan havi vagy csökkenő időszaki díj mellett megduplázta a benne foglalt adatmennyiséget, illetve Net 5000 néven újat is bevezetett, így a sokat internetezők is megtalálhatják a nekik való díjcsomagot.

Az üzleti előfizetés feltételei

Az üzleti előfizetés megkötéséhez szükséges okiratok, illetve adatok:

– eredeti cégbírósági bejegyző végzés másolata,

– eredeti aláírási címpéldány(ok) másolata,

– adószám, az eredeti APEH-bejelentkezési nyomtatványról (vagy a négyzetrácsos nyomtatványról, vagy cégbírósági tanúsítványról, vagy APEH által kiállított levélről, melynek tárgya "Értesítés adózó nyilvántartásba vett adatairól"),

– bankszámlaszám (banki hivatalos értesítéséről),

– képviselő vagy meghatalmazott személyi igazolványa,

– amennyiben szerződő fél a szerződéskötésnél meghatalmazottal képviselteti magát, úgy a meghatalmazó, a meghatalmazott és két tanú aláírásával ellátott meghatalmazás eredeti példánya. A meghatalmazást a meghatalmazó oldalán a fentiek szerint csatolt aláírási címpéldányon szereplő cégjegyzésre jogosult személy(ek)nek kell aláírnia.

Dupla Profit díjcsomag

A díjcsomag havi díjának akár a kétszerese is lebeszélhető, emellett számos egyéb szolgáltatást is kínál. A T-mobile által felkínált opciókból a megrendelő tetszőlegesen válogathat.

A díjcsomag elsősorban azon üzleti előfizetőknek ajánlható,

– akiknek fontos, hogy kollégái egymás közt 0 Ft-os percdíjon beszéljenek,

– akik egy adott vezetékes körzetbe sokat telefonálnak,

– akik szeretnének kedvezményes tarifával külföldi számot hívni.

Havi előfizetési díj: 1800 Ft, lebeszélhető 3600 Ft.

A Dupla Profit díjcsomaghoz beállítható TeleMátrix szolgáltatások

Rövid hívószámkezelés: a TeleMátrix szolgáltatásba bevont magyarországi T-Mobile-előfizetésekhez rövid hívószámokat lehet rendelni, melyeken a "hagyományos" formátumtól eltérően is hívhatják egymást.

Kedvezményes Vezetékes Körzet: a TeleMátrix szolgáltatásra előfizető cégnek lehetősége van adminisztrációs csoportonként állítható vezetékes körzet megjelölésére. A kiválasztott vezetékes körzetszámhoz tartozó telefonszámokat kedvezményes tarifával hívhatják az egy adminisztrációs csoportba rendelt csoporttagok. Minden adminisztrációs csoportban csak egy vezetékes körzetet lehet megjelölni. Körzetet váltani a webes felületen bármikor lehet, de a körzetváltás minden esetben eseménydíj-köteles. A Kedvezményes Vezetékes Körzet szolgáltatás havi díját az adminisztrációs csoportban levő összes SIM-re külön-külön kiszámlázzák.

Virtuális csoporttag: a virtuális csoporttag olyan hívószám, mely nem tartozik a TeleMátrix szolgáltatást igénybe vevő cég saját előfizetései közé, de azt gyakran hívják, ezért szeretnék csoporttagként kezelni. Virtuális csoporttaghoz ugyanúgy lehet belső számot rendelni, mint a normál csoporttaghoz, ugyanazokkal a feltételekkel. Amely adminisztrációs csoporthoz be van rendezve a virtuális csoporttag, azon adminisztrációs csoportba tartozó tagok kedvezményes tarifával hívhatják azt. A virtuális csoporttagok számát tekintve nincs korlátozás, de a havi díj virtuális csoporttagonként és SIM-enként fizetendő. A virtuális csoporttagnak bármilyen hívószám beállítható, de kedvezmény csak a belföldi T-Mobile-os és belföldi vezetékes előfizetésekre jár.

Hívásátadás: a hívásátadás szolgáltatással az ügyfél összekapcsolhatja két folyamatban levő hívását úgy, hogy a hívást átadó fél kilép a beszélgetésből, és az összekapcsolt feleket egy telefonbeszélgetésben kapcsolja össze. A hívások költségeit mindig a hívó fél állja, és a hívás átadása után is az eredeti hívást indító fél fizeti az átadott hívás végéig az általa kezdeményezett hívást.

Kimenőhívás-szűrés: adminisztrációs csoportonként időalapon beállítható, hogy az adott hívás kezdeményezése engedélyezett-e, vagy sem. Ez tovább finomítható magánszámla-szolgáltatással, miszerint ha a hívás engedélyezett, akkor az a céges számla vagy a magánszámla terhére kerüljön.

Bejövőhívás-szűrés: adminisztrációs csoportonként időalapon beállítható, hogy az adott hívás fogadása engedélyezett-e, vagy a beállításoknak megfelelően esetleg más belföldi T-Mobile-os számra megy a hívás. A bejövőhívás-szűrés szolgáltatás havi díját az adminisztrációs csoportban levő összes SIM-re külön-külön kiszámlázzák.

Limittájékoztató: adminisztrációs csoportonként beállítható legfeljebb 3 limit és legfeljebb 2 értesítési cím (SMS, e-mail), melyekre a beállított hívásköltséghatárok átlépésekor értesítést küldünk. Az adott limit túllépését követően a szolgáltatásban megadott SMS- és/vagy e-mail címre értesítést küld a T-Mobile.

TeleMátrix Magánszámla szolgáltatás: a TeleMátrix Magánszámla szolgáltatásopcióval lehetőség van a céges és magánhívások elkülönítésére mind a használat, mind a számlázás során. A Magánszámla szolgáltatás célja, hogy a hang-, fax- és vonalkapcsolt adathívásokat a magán-, illetve céges jellegük szerint a felhasználó két különböző számlára elkülöníthesse. A Magánszámlára terhelt hívások esetén is érvényesek az adott céges számlán lévő kedvezményes díjcsomag tarifái, a Kedvezményes Vezetékes Körzet és Virtuális csoporttag tarifa kivételével. A Magánszámla szolgáltatás használatához háromoldalú magánszámla-megállapodás megkötése szükséges a TeleMátrix szolgáltatást igénybe vevő cég, az előfizetést használó magánszemély és a T-Mobile között.

TeleMátrix03

A TeleMátrix üzleti díjcsomaggal egyszerűen optimalizálhatók egy cég telefonos költségei. Jellemzők: éjjel-nappal 0 forintos csoporton belüli percdíjak, havidíj-mentes vezetékes körzet opció, t-email és GPRS Net Plusz szolgáltatás. A TeleMátrix Magánszámla szolgáltatás igénybevételével a céges és magánhívások elkülöníthetőek, továbbá számos további opcióból válogathat. Így a TeleMátrix03 díjcsomaggal az egyedi igényeikhez lehet alakítani a költségeket.

Ez a díjcsomag elsősorban azon üzleti előfizetőiknek ajánlható:

– akik cégen belül sokat telefonálnak,

– akiknél fontos, hogy a munkatársuk mikor és mely hívószámok által legyen elérhető,

– akik szeretnék az alkalmazottak magánhívásait leválasztani a céges számláról,

– akik egy adott vezetékes körzetbe sokat forgalmaznak,

– akik szeretnék nyomon követni az egyes előfizetői kártyákon levő forgalmakat,

– akik a mobilhívásszokásaikat szeretnék a cég életéhez igazítani.

Havi előfizetési díj: 4320 Ft, lebeszélhető havi díj: 2160 Ft.

A Partner4 díjcsomag Komplett30 kedvezmény díjszabása

Havi díj: 3840 Ft.

Benne foglalt szolgáltatások: hangpostás, hívószámkijelzés, hívásátirányítás, hívásvárakoztatás, hívástartás, konferenciabeszélgetés, SMS-küldés, hívószámküldés-tiltás, -engedélyezés, WAP, MenüÁsz, egyirányú adat- és faxszolgáltatás, nemzetközi kimenő hívás és nemzetközi roaming.

A Komplett30 kedvezményt a cégbíróságon bejegyzett, adószámmal rendelkező vállalkozások és magánvállalkozók vehetik igénybe minimum 3 db, a díjcsomagba bevont előfizetés esetén, 2 éves keretmegállapodással.

Partner4 díjcsomag Profi kedvezmény díjszabása

Havi díja: 2988 Ft. A kedvezmény tartalmaz díjmentesen összesen 10 db MMS-t.

Benne foglalt szolgáltatások: hangpostás, hívószámkijelzés, hívásátirányítás, hívásvárakoztatás, hívástartás, konferenciabeszélgetés, SMS-küldés, hívószámküldés-tiltás, -engedélyezés, WAP, MenüÁsz, egyirányú adat- és faxszolgáltatás, nemzetközi kimenő hívás és nemzetközi roaming.

Profi és ProfiM kedvezményeket a cégbíróságon bejegyzett, adószámmal rendelkező vállalkozások vehetik igénybe minimum 3 db, a díjcsomagba bevont előfizetés esetén, 2 éves keretmegállapodással.

A Profi DeLux csomaghoz díjmentesen választható 1 db infoSMS a következő kategóriák közül: Go, Hír, Meteo, Nap, Névnap.

Széchenyi Kártya Klub

A Széchenyi Kártya Klub kedvezménnyel egyszerűen optimalizálhatók, a cég telefonos költségei. A mikro-, kis- és középvállalkozások részére kialakított kártya tulajdonosai egyedi kedvezményben részesülnek.

Üzleti díjcsomagok

Az üzleti díjcsomag(ok) kizárólag adószámmal rendelkező, cégbíróságon bejegyzett gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók és nyilvántartásba vett más szervezetek részére elérhető, a díjcsomagra és a hozzá kapcsolódó kedvezményekre vonatkozó keretmegállapodás megkötésével.

Az üzleti díjcsomagokra vonatkozó általános rendelkezések

Az egyes üzleti díjcsomagok az adott díjcsomagra minimumként előírt mennyiségű T-Mobile magyarországi előfizetéssel és hűségnyilatkozattal vehetők igénybe. Az üzleti díjcsomagok részt vesznek a Szolgáltató Kapcsolat Aranykártya Programjában, megtartják a keretmegállapodás megkötéséig gyűjtött beváltható pontokat, azonban új pontokat – Partner 4 Profi Kedvezmény kivételével – már nem gyűjtenek. Az üzleti díjcsomagokkal nem vehetők igénybe a Te+Én szolgáltatás, a csoportos kedvezmény, a Kapcsolat Aranykártya Program időszakos tarifakedvezményei, továbbá nem kapcsolható hozzájuk arany társkártyás előfizetés.

Vodafone Magyarország Zrt.

A Vodafone Magyarország Zrt. Magyarország harmadik legnagyobb mobilszolgáltatója, piaci részesedése 21 százalék. A Vodafone-nak 2007. február végén világszerte 200 millió, országosan 2,1 millió ügyfele volt. Ez utóbbi számnak a 37 százaléka előfizetéses, míg a többi kártyás felhasználó. Az 1300 fős távközlési vállalat árbevétele a 2005/2006-os évben 127 milliárd forint volt.

A Vodafone Magyarország jelenleg a fővárosban és környékén nyújt harmadik generációs szolgáltatást.

Megújult üzleti tarifák

Nemcsak a lakossági, hanem az üzleti tarifák is megújultak a Vodafone-nál. Nyolc új csomaggal találkozhatnak az üzleti előfizetők.

Az Üzleti Fix tarifacsomagok esetén másodperc alapú a számlázás, a csomagok minden időben és minden hálózatba azonos perc- és SMS-díjakat biztosítanak. Minden üzleti tarifacsomag esetén felhasználható a teljes havi díj, akár hanghívásokra, akár szöveges üzenet küldésére.

A Fix tarifacsomagok között alap-, illetve osztható tarifacsomag közül választhatnak az ügyfelek. A tarifacsomagok kártyánként választhatók, egyénileg megadhatók.

Az új üzleti tarifákhoz három opció választható.

A Zárt Felhasználói opció segítségével havi 690 forintért díjmentesen beszélhetnek az ügyfelek az ugyanazon tarifacsomaghoz tartozó munkatársaikkal.

A Wireless Office 2 opció havi 1080 forintos díja nemcsak az ingyenes hangposta és konferenciabeszélgetés díját tartalmazza, hanem az előfizető tarifacsomagjához tartozó SIM-kártyák rövid hívószámai közötti hívások díját is.

A Vezetékes körzet opció pedig havi 480 forintért lehetővé teszi, hogy az ügyfél egy választott vezetékes körzetbe 9,60 forintért indítson hívásokat.

Tarifacsomagok a Vodafone-nál

Az átalakított tarifacsomagok legfontosabb előnyei:

– másodperc alapú számlázás,

– minden időben és minden hálózatba azonos perc- és SMS-díjak,

– bármely csomag önmagában és más csomagokkal együtt kombinálva is megvásárolható,

– a havi díj feletti forgalom esetében a percdíjak nem változnak,

– a havi díj mértékétől függően csökkenő perc- és SMS-díj,

– már egy SIM-kártyától is választhatók,

– minden üzleti tarifacsomag esetén 100%-ban felhasználható havi díj, hanghívásokra és SMS-re egyaránt

– az Üzleti Fix 10 000 és az ennél nagyobb havi díjú tarifacsomagok esetében a havi díj összegét a SIM-kártyák közösen használhatják fel.

2007. május 16-ától ügyfélszolgálaton keresztül is lehetséges a tarifacsomagváltás.

A kedvezményes, másodperc alapú Üzleti Fix tarifacsomagokat kizárólag üzleti előfizetők vásárolhatják meg, legfeljebb 20 SIM-kártyával, valamint 2 éves hűségnyilatkozat aláírásával. Az előfizetések egy számlafizető nevére kerülnek, a havi díj pedig a használók által együttesen beszélhető le.

Zárt Csoport opció

A Zárt Csoport opció annak az ügyfélnek ajánlható, amelyik gyakran hívja munkatársait.

– 0 forintos percdíj a csoport tagjai között,

– opciós díj: 690 Ft/hó (nettó 575 Ft).

Wireless Office 2 opció

– 0 forintos percdíj a csoport tagjai között,

– rövid hívószámok,

– 1080 Ft/hó (nettó 900 Ft).

Vezetékes körzet opció

Amennyiben egy vezetékes körzetbe szokott rendszeresen telefonálni, ez az opció ajánlható:

– egy választott belföldi vezetékes körzetbe bruttó 9,60 forintos (nettó 8 Ft) percdíj,

– 480 Ft/hó (nettó 400 Ft).

Zárt Csoport opció és Wireless Office 2 opció

Ezen opciók választása esetén az adott opciót az előfizetőhöz tartozó csoport valamennyi SIM-kártyájához meg kell vásárolni. Az opciós díj az alap havi díjon felül, SIM-kártyánként havonta fizetendő. A két opció együtt nem választható.

Vodafone Business csomag

A Vodafone Business csomagot csak üzleti előfizetők vehetik igénybe, 2-20 SIM-kártya használata esetén. A különböző havidíjas opciókkal lényeges költségcsökkentés érhető el átlagos telefonhasználat mellett is. Ezt a tarifacsomagot legalább egy – tetszés szerint választható – opcióval együtt lehet igénybe venni. Két opció választása esetén a Vezetékes körzet opció párosítható a Wireless Office, a Zárt felhasználói csoport vagy az SMS opciókkal. A választott opciót az egy előfizetéshez tartozó összes SIM-kártyán igényelni kell (részleges igénylés nem lehetséges). A havi és opciós díjak SIM-kártyánként értendőek.

Wireless Office opció

Ezt az opciót azoknak ajánlja a Vodafone, akik jelentősen szeretnék csökkenteni a telefonszámlájukat, és szeretnék megkönnyíteni hétköznapjaikat kiegészítő szolgáltatásaink segítségével.

Vezetékes körzet opció

Ez az opció azoknak ajánlható, akik gyakran telefonálnak egy adott vezetékes körzetbe. Kiváló költségcsökkentő megoldás, hiszen a nettó 26 Ft (bruttó 31,20 Ft) helyett csupán nettó 8 Ft (bruttó 9,6 Ft) a percenkénti hívásdíj a választott vezetékes körzetbe.

Összes vezetékes körzet opció

Annak, aki sokat telefonál Magyarország vezetékes körzeteibe, érdemes előfizetnie erre az opcióra. Kártyánként is igényelhető.

Zárt felhasználói csoport opció

Azon cégeknek jelent költségkímélő megoldást, akik alacsony havi díj mellett szeretnének élni a csoporton belüli kedvezményes hívás lehetőségével.

SMS opciók

Az SMS 30 opcióval bruttó 375 forintos opciós díjért havonta 30 db belföldi, normál díjas SMS, míg az SMS 100 opcióval bruttó 1248 forintos opciós díjért havonta 100 db belföldi, normál díjas SMS küldhető.

A Wireless Office opció és a Zárt Felhasználói Csoport opció nem választható együtt. A Vezetékes körzet opció és az Összes vezetékes körzet opció szintén nem választható együtt.

A Wireless Office megrendelése

A Vodafone kiemelt ügyfelei ügyfélkapcsolati menedzserüknél rendelhetik meg a Wireless Office szolgáltatást.

Vodafone Business Volumen

A Vodafone Business Volumen új üzleti tarifacsomag a magas forgalomból eredő mobilköltségek csökkentésére ad lehetőséget. A tarifát céges előfizetők és egyéni vállalkozók vehetik igénybe, már 2 SIM-kártyától. A tarifacsomag a havi díj felének lebeszélhetőségét, forgalom utáni sávos kedvezményeket és másodperc alapú számlázást ajánl felhasználóinknak.

A Vodafone Business Volumen tarifacsomag havi díja bruttó 2400 forint, melyből bruttó 1200 forint belföldi hanghívásokra felhasználható. A számlázási egység 1 másodperc.

A Wireless Office opció segítségével jelentősen csökkenthető a telefonszámla, ha az átlagosnál többet telefonál a felhasználó csoporton belül. A Wireless Office havi díjas opcióval az ugyanazon előfizetéshez tartozó rövid hívószámokra kezdeményezett hívások – bármely időszakban – hívásdíjmentesek.

Az SMS 30 opcióval bruttó 375 forintos opciós díjért havonta 30 db belföldi, normál díjas SMS, míg az SMS 100 opcióval bruttó 1248 forintos opciós díjért havonta 100 db belföldi, normál díjas SMS küldhető.

A Vodafone Business Volumen tarifacsomag ügyfélszintű forgalom után sávos kedvezményeket nyújt, melyben az egy ügyfélszámhoz tartozó telefonszámok összforgalma adja a kedvezmény alapját. A kedvezmények a következő nettó belföldi hangforgalomra vonatkozó összeghatárok szerint alakulnak:

Nettó belföldi hangforgalom/hónap

Kedvezmény

100-250 ezer forint:

14%

250-500 ezer forint:

17%

500-750 ezer forint:

20%

750 ezer forint-1 millió forint:

23%

1 millió-1,5 millió forint:

26%

1,5 millió-2 millió forint:

29%

2 millió forint fölött:

30%

A kedvezmények alapját az egy ügyfélszámhoz tartozó telefonszámok összforgalma adja. A tarifacsomagra minden nyilvános csomagról lehetséges a váltás, amennyiben az előfizető cég vagy egyéni vállalkozó.

Vodafone 500, 800, 1500 és 2500 tarifacsomagok

Az az ügyfél, aki/amely a Vodafone 500, 800, 1500 és 2500 tarifacsomagok valamelyikét választja, 500, 800, 1500, illetve 2500 percen osztozhat munkatársaival. Sőt, a Zárt csoport opcióval 0 forintos percdíjon beszélhet kollégáival.

Az 500, 800, 1500 és a 2500 perc megoszlik a cég tulajdonában lévő SIM-kártyák között. A percek a Vodafone 500 esetében kettő, a Vodafone 800 tarifacsomagnál 2-4, az 1500 tarifánál legfeljebb nyolc, a Vodafone 2500 esetében 2-15 előfizetés között kerülnek elosztásra.

A Vodafone 500, 800, 1500 és 2500 tarifacsomagok esetében nincs csúcsidő, és a számlázás percalapú.

A megújult Wireless Office

A Vodafone továbbfejlesztette Wireless Office megoldását. A fejlesztéseknek köszönhetően az eddigi funkciók mellé – rövid szám hívása, konferenciabeszélgetés, hívásátadás, hangposta – a Wireless Office 2 szolgáltatással a vállalati telefonkönyv, illetve internetes adminisztrációs felület is a felhasználók rendelkezésére áll.

A Vodafone Wireless Office-szal a kommunikációs költségek könnyebben tervezhetőek, egyszerűbben kezelhetőek, mivel a szolgáltatás fix havi díja magában foglalja a céges mobiltelefonok közötti kommunikáció díját is. A Wireless Office 2 szolgáltatást a Vodafone kiemelt ügyfelei, illetve az új Üzleti Fix tarifacsomaggal rendelkező üzleti ügyfelei egyaránt igénybe vehetik.

A Wireless Office 2 megoldásában az új fejlesztés, a vállalati telefonkönyv lehetővé teszi, hogy a felhasználók a kollégáik telefonszámát és/vagy e-mail címét bárhol, bármikor elérhessék. A felhasználók a vállalati telefonkönyv adatait normál díjas SMS-ben és WAP-on keresztül kérdezhetik le. A lekérdezés történhet telefonszám vagy név alapján is.

A másik újítás, hogy az Elektronikus Számlainformációs szolgáltatáson keresztül elérhető adminisztrációs felületen a felhasználó a vállalati telefonkönyv adatait (rövid hívószám, vezeték- és keresztnév, e-mail cím és tartózkodási hely) egyenként és tömegesen feltöltheti, valamint a lekérdezés engedélyezését, illetve tiltását beállíthatja felhasználónként (telefonszámonként), továbbá a Wireless Office szolgáltatások (hívásátadás, konferenciabeszélgetés) beállítását is elvégezheti.

Vodafone Messenger – az azonnali üzenetváltás lehetősége

A szolgáltatás az internetfelhasználók körében már ismert azonnali üzenetküldést teszi elérhetővé mobiltelefonon keresztül is. A regisztrált Vodafone Messenger szolgáltatással rendelkező előfizetőknek azonnali üzenet küldhető mobiltelefonról vagy számítógépről, sőt, egyszerre akár több emberrel is kommunikálhatnak. A rendszert használó ismerősök státusa folyamatosan látható, így az üzenet elküldése előtt is egyértelmű, hogy várható-e azonnali válasz, vagy csak később, amikor az illető ráér. Ezt a szolgáltatást, illetve az SMS és MMS szolgáltatásokat hallássérült ügyfelek is eredményesen használhatják.

Vodafone Mail

A Vodafone Mail az első olyan integrált mobil üzenetküldő szolgáltatás, melynek köszönhetően a beérkező e-mail, hang- és faxüzenetek egy olyan postafiókban rendszerezve tárolódnak, mely bármikor, bárhonnan, bármilyen módon elérhető. Az üzenetek nemcsak WAP-on, GPRS interneten vagy webes felületen keresztül érhetők el, de a 170-et tárcsázva meg is hallgathatók, sőt, hangüzenetben válaszolni is lehet a feladónak. Mindezen funkciói miatt a szolgáltatás ideális üzenetközvetítő megoldásként használható látássérült ügyfelek számára is.

Az előfizetéshez szükséges dokumentumok

Az előfizetéshez szükséges dokumentumok:

– eredeti cégbírósági végzés vagy 30 napnál nem régebbi cégkivonat,

– eredeti aláírási címpéldány a cégjegyzésre jogosult részéről,

– eredeti céges meghatalmazás a vásárlásra, mely a Vodafone-nál történő szerződéskötésre szól, valamint szerepel rajta a meghatalmazó, a meghatalmazott és két tanú aláírása,

– 3 hónapnál nem régebbi közüzemi számla, vagy vezetékes telefonszámla, vagy eredeti ingatlanbérleti szerződés a végzésben feltüntetett székhelyről vagy telephelyről,

– a szerződést aláíró személy személyi igazolványa.

Azok a közüzemi számlák, amelyeken magánszemély neve szerepel, abban az esetben fogadhatók el, ha az illető a cégbírósági végzésben tagként fel van tüntetve. Az útlevelet kell bemutatni, ha a cégtulajdonos külföldi állampolgár.

Puskás Tivadar (1844-1893)

Pesten született, Bécsben és a pesti műegyetemen végezte tanulmányait. 1866-ban Londonba ment, majd az Amerikai Egyesült Államokban Edison munkatársaként dolgozott. Bell új találmányáról értesülve Puskás Philadelphiába utazott, ahol megfogalmazódott benne: a telefont a nagy nyilvánosság számára is hozzáférhetővé kell tenni. Így jutott el a telefonközpont kiépítésének gondolatáig. Puskás Tivadar elvei szerint valósultak meg az első telefonközpontok 1878-ban Bostonban, majd 1879-ben Párizsban. A budapesti 1881-ben, a világon negyedikként kezdte meg működését.

T-Com

A Matáv Csoportot 2005. május 6-án a Magyar Telekom Csoport váltotta fel. A Magyar Telekom Csoport tagjai – a T-Com (korábban a Matáv Vezetékes Szolgáltatások Üzletága), a T-Online (az Axelero utódja), a T-Mobile, a T-Systems (a korábbi Matáv Üzleti Szolgáltatások Üzletág) és a T-Kábel (korábban MatávkábelTV) – együttesen a távközlés teljes spektrumát kínálják az egyéni, a kis-, közép- és nagyvállalati ügyfeleknek.

A T-Com üzleti alapdíjcsomag választékából kiválasztható a vállalkozás telefonálási szokásainak legmegfelelőbb díjcsomag. Az alapdíjcsomagok kedvező percdíjakat és számos egyéb kedvezményt is kínálnak.

Grátisz 100 díjcsomag

A Grátisz 100 díjcsomaggal havonta 100 perc ingyen telefonálható a Magyar Telekom vezetékes hálózatán belül. A 100 perc csúcsidőben és csúcsidőn kívül egyaránt lebeszélhető kapcsolási díj nélkül, belföldi vezetékes földrajzi számok esetén.

A díjcsomagot analóg vonallal mindössze nettó 3650 Ft-os havi díjjal lehet igénybe venni, ISDN-vonalon nettó 4250 Ft-os havi díj mellett használható.

Grátisz 100 díjcsomag számlázása percalapon történik. A díjcsomag határozatlan idejű szerződéssel vehető igénybe. A Grátisz 100 díjcsomagban nincs kapcsolási díj a helyi, helyközi I., helyközi II., belföldi távolsági a mobil- és a nemzetközi hívások esetén. A díjcsomag csak analóg fővonal, PAM/CK, GSM és ISDN2 PMP típusú vonalakon vehető igénybe.

Grátisz 500 díjcsomag

Június 30-áig kínálja akciós előfizetését a T-Com. A Grátisz 500 díjcsomag megrendelése esetén a megrendeléstől számított első 3 hónapban a csomag havi díjának felét elengedik. Így analóg és ISDN2 PMP-vonalon mindössze nettó 2650 Ft-os havi díj mellett próbálható ki a csomag. A havi díj analóg és ISDN-vonalon azonos, így megéri a modernebb ISDN2 PMP-vonalra váltani a Grátisz 500 díjcsomaggal párhuzamosan. Az ISDN havi díjának áfája 100%-ban visszaigényelhető.

Előnyök:

– havi 500 perc erejéig 0 Ft-os percdíjon hívható az ország összes vezetékes földrajzi száma,

– a telefonköltség az 500 nulla Ft-os percdíjú kedvezmény felhasználásával jelentősen csökkenhet,

– alacsony percdíj és 0 Ft-os kapcsolási díj az 500 nulla Ft-os perc felhasználása után is. A percdíjak a Grátisz 500 díjcsomaggal az 500 perc 0 Ft-os percdíjú beszélgetést követően: csúcsidőben is csúcsidőn kívüli percdíjakon lehetséges a telefonálás. A helyi hívások mindössze nettó 6,40 Ft-ba, a távolsági beszélgetések nettó 12 Ft-ba kerülnek, ráadásul a beszélgetések 0 Ft-os kapcsolási díj mellett bonyolíthatóak.

Az akciós hónapot követően a Grátisz 500 díjcsomagért analóg és ISDN2 PMP vonalon nettó 5300 Ft-os havi díjat kell fizetni.

Ha a vállalkozás csak havi 150 percet, azaz munkanaponként kevesebb mint 7 percet telefonál távolsági irányba, máris megtérül a Grátisz 500 csomag néhány száz forinttal magasabb havi díja, a csomag 0 Ft-os percdíjú beszélgetései révén. Az 500 nulla Ft-os percdíjú kedvezmény felhasználása esetén akár a teljes havi díjat meghaladó csökkenés érhető el.

Grátisz Mobil opció

A Grátisz 500 mellé igénybe vehető Grátisz Mobil opcióval a vállalkozás mobil-, a Grátisz nemzetközi opciókkal pedig a nemzetközi hívások díja is csökkenthető.

A Grátisz Mobil opcióval havonta 50 perc mobilhívást 0 Ft-os percdíjjal kínál a T-Com. Az 50 perc csúcsidőben és csúcsidőn kívül is lebeszélhető. A Mobil opció nettó 1500 Ft-os külön havi díj mellett vehető igénybe az akciós 3 hónapot követően.

A Grátisz Mobil opcióval 50 perc 0 Ft-os percdíjú mobilhívás kezdeményezhető, az első 3 hónapban nettó 750, a negyedik hónaptól nettó 1500 Ft-os havi díjért.

A Grátisz Mobil opciót a T-Com üzleti ügyfelei azon vonalaikra vehetik igénybe, amelyeken Grátisz 500 díjcsomag, vagy Grátisz 500 díjcsomagot tartalmazó T-DSL csomag él. Az opció számlázása percalapon történik.

Grátisz nemzetközi opció

A Grátisz 500 díjcsomag mellé kiegészítő olyan opciók is igénybe vehető, amelyekkel a vállalkozás nemzetközi hívásainak költségei csökkennek:

– a hívott ország(ok)nak megfelelően választható nemzetközi opció,

– a havi 50 0 Ft-os perc révén a választott opció külön havi díja megtérülhet,

– az 50 perc nulla Ft-os percdíjú nemzetközi beszélgetés után is kedvező árakon telefonálhat külföldre.

A Grátisz nemzetközi opciókat a T-Com üzleti ügyfelei azon vonalaikra vehetik igénybe, amelyeken Grátisz 500 díjcsomag (vagy Grátisz 500 díjcsomagot tartalmazó T-DSL csomag) él. A Grátisz nemzetközi opciók 1 éves határozott idejű szerződéssel vehetők igénybe. Az opciók számlázása percalapon történik.

Mindegyik Grátisz nemzetközi opció 50 perc 0 Ft-os percdíjú hívást tartalmaz a meghatározott nemzetközi díjzónákba.

Grátisz Kisvilág opció

A Grátisz Kisvilág opcióval az 1-es, valamint a 2-es nemzetközi díjzónába tartozó telefonszámok (pl. Németország, Ausztria és Nagy-Britannia vezetékes számai, az USA bármely hívószáma) hívhatók havi 50 perc erejéig 0 Ft-os percdíjon.

Grátisz Hetedhét Ország Opció

A Grátisz Hetedhét ország opcióval az első 7 nemzetközi díjzónába tartozó telefonszámok (pl. Románia, Ukrajna hívószámai s egy sor európai mobilszolgáltató előfizetői) tárcsázhatók 0 forintért havi 50 perc erejéig.

Grátisz Nagyvilág opció

A Grátisz Nagyvilág opcióval a világ bármely országába történő telefonálásra felhasználható a havi 50 nulla Ft-os perc.

Mobilköltség csökkentése a Grátisz 500 ajánlatával

A T-Commal nemcsak a cég vezetékes telefonszámlája csökkenthető, hanem a céges mobiltelefonok költségei egy része is megtakarítható. Ha a Grátisz 500-zal a mobilelérhetőségek helyett az üzletfelek vezetékes számait tárcsázzák, a telefonköltségek a havi 500 nulla Ft-os perc felhasználásával jelentősen csökkenhetnek. Ha a partnerek kizárólag mobiltelefonon érhetők el, célszerű a Grátisz 500 díjcsomag mellé a Grátisz Mobil opciót választani.

Akciós részvétel

A havidíj-akcióban való részvételhez 1 éves határozott idejű szerződést kell kötni a Grátisz 500 díjcsomagra. Egy ügyfél maximum 10 db vonalra rendelheti meg a szolgáltatást. A díjcsomag számlázása percalapon történik. A csomag határozatlan idejű szerződéssel is igénybe vehető, azonban ebben az esetben a havidíj akció nem vehető igénybe.

V8 vállalkozói díjcsomag

A V8 vállalkozói díjcsomag kiváló lehetőséget kínál cégének arra, hogy a telefonköltségeket anélkül csökkenthesse, hogy a beszélgetéseket rövidebbre kellene fogni. A V8 díjcsomaggal az ezt választó vállalkozás elfelejtheti a kapcsolási díjat.

Az üzletfelekkel rendkívül kedvező percdíjakon lehet beszélgetni, hiszen a V8 nettó 6,40 forintos helyi percdíjaival csúcsidőben a Bázis díjcsomagnál 27 százalékkal kedvezőbb díjat ígér. A helyközi II-es és a belföldi távolsági hívások csúcsidőben egyaránt nettó 12,00 forintos percdíjakon bonyolíthatók. A helyközi II-es hívások esetén így a Bázis díjcsomagnál 33 százalékkal alacsonyabb, a távolsági hívásoknál pedig 46 százalékkal kedvezőbb percdíjakat jelent. A V8 leegyszerűsíti a telefonköltségek kiszámolását is, hiszen a vezetékes telefonszámok hívása esetén a percdíjak csúcsidőben és csúcsidőn kívül is azonosak.

Számtalan kedvezményt tartalmazó V8 díjcsomag külön havi díj nélkül vehető igénybe.

A V8 vállalkozói díjcsomagot a T-Com üzleti ügyfelei vehetik igénybe, analóg és ISDN PMP-vonalra. A csomagra kötött szerződés többéves hűségszerződés nélkül, határozatlan időre jön létre. A díjcsomag számlázása percalapon történik, ennek megfelelően valamennyi megkezdett perc után teljes percdíjat számolunk fel.

Ritmus Üzleti díjcsomag

– 0 Ft-os kapcsolási díj,

– másodperc alapú számlázás az 1. perc után,

– nincs hűségnyilatkozat.

A Ritmus Üzleti díjcsomag kedvező csúcsidejű percdíjakat, kapcsolási díj nélküli telefonálási lehetőséget és számtalan egyéb kedvezményt is kínál.

Alacsony csúcsidejű percdíjak: a csomaggal csúcsidőben a helyi hívások mindössze nettó 6,40 Ft-ba, a helyközi II-es hívások nettó 11,20 Ft-ba kerülnek, a belföldi távolsági beszélgetésekért csak nettó 14,40 Ft-ot kell fizetni percenként.

Sávos kedvezmények

Magasabb telefonszámla, magasabb kedvezmény.

A Ritmus Üzleti csomag sávos kedvezményével még tovább csökkenthető a vállalkozás telefonszámlája. Amennyiben a cég havi számlája eléri a nettó 24 ezer forintot, a számla nettó 24 ezer és nettó 80 ezer Ft közé eső részére 5 százalékos kedvezményt ad a T-Com. Nettó 80 ezer Ft feletti számlanagyság esetén a nettó 80 ezer és a nettó 160 ezer Ft közötti részre további 6 százalék, a nettó 160 ezer Ft fölötti részre pedig újabb 7 százalékos kedvezmény jár a teljes számlanagyságból.

A Ritmus Üzleti csomaggal a telefonköltségek kiszámolása is leegyszerűsödik, hiszen a vezetékes telefonszámok hívása esetén a percdíjak csúcsidőben és csúcsidőn kívül is azonosak. Ráadásul a csomaggal valamennyi telefonbeszélgetés kapcsolási díj nélkül bonyolítható.

A Ritmus Üzleti díjcsomag az Invitel, a Monortel és a Hungarotel szolgáltatási területén is igénybe vehető. Így a megrendelő a Magyar Telekom szolgáltatási területen lévő telephelyeit, irodáit is a T-Com rendkívül kedvező feltételeivel hívhatja.

Ritmus Hívókártya

A T-Com területi csomagokhoz díjmentesen igényelhető Ritmus Hívókártya, mellyel a munkatársak bármely, akár nyilvános T-Com-telefonvonalról és külföldről is a csomag kedvező díjain hívhatók. A csomag külön havi díja nettó 400 forint, azonban a külön havi díjat csak 3 csatlakozás után számolják fel.

A díjcsomag határozatlan idejű szerződéssel vehető igénybe. A csomag számlázása másodperc alapú, azonban az első perc számlázása percalapon történik.

PoP Mega Hűségcsomag

A céges ügyfelek kétféle hűségprogram közül választhatnak. A magasabb, havi nettó 24 ezer forint feletti telefonszámlával rendelkező vállalkozások egy speciális üzleti hűségprogramot vehetnek igénybe, PoP Mega Hűségcsomag néven.

A PoP Mega egy díjmentesen és kötelezettség nélkül igénybe vehető kedvezmény, amelynek mértéke a számla összegétől függően annál magasabb, minél nagyobb a számla összege.

A PoP Mega Hűségcsomagot a T-Com üzleti ügyfelei vehetik igénybe. A PoP Mega Hűségcsomag a Bázis, a Ritmus Standard, a Ritmus Üzleti, az Üzleti Felező, valamint a V8 vállalkozói díjcsomagok mellett vehető igénybe.

Kulcsrakész T-DSL

E csomag megrendelésével a vállalkozás egyszerre juthat telefonvonalhoz, szélessávú interneteléréshez, valamint egy multimédiás hordozható számítógéphez, amelyet az ADSL telepítésével együtt a helyszínen üzembe is helyez a T-Com.

Fizetési konstrukció: 0 Ft kezdő befizetés esetén a notebook ára 12 hónapon keresztül 17 709 forintos részletekben fizethető ki, 24 hónapos részletfizetés esetén havonta 9983 Ft-ot kell kifizetni. Egyösszegű kifizetéskor a notebook 177 600 forintba kerül.

T-DSL Eco 500 csomag

Ezt a csomagot a távközlési cég azon mikro- és kisvállalkozásoknak ajánlja, melyek 1-5 számítógéppel rendelkeznek, amelyek elsősorban információszerzésre, böngészésre, üzleti levelezésre használják az internetet, amelyek honlapjukon a legfontosabb céginformációkat, elérhetőségeket kívánják megjeleníteni, valamint mindazoknak, amelyek szeretnének megtakarításokat elérni vezetékes telefonforgalmukban.

Az augusztus 31-éig megkötött T-DSL Eco 500 csomagokra kedvezményes havi díjat számláznak. 2007. szeptember 1-jét követően a szerződés hátralévő időtartamára a normál havi díjakat számlázzák. Egyéves szerződéssel a havi díj: 10 900 Ft (akciós ár: 6000 Ft) kétéves szerződéssel a havi díj: 9900 Ft (akciós ár: 5000 Ft).

T-DSL Profi Grátisz csomag

Kiknek ajánlható:

– a mikro- és kisvállalkozásoknak, melyek több számítógépen is kívánják használni az internetet,

– azoknak, akik munkaeszközként, üzleti és munkalevelezésre, kisebb fájlok mozgatására használják az internetet,

– akik számára fontos az elektronikus üzleti levelezés és a weboldal megjelenésének színvonala. Honlapjukon részletesen meg kívánják jeleníteni termékeiket, szolgáltatásaikat.

Az augusztus 31-éig tartó akciókban megkötött T-DSL Profi Grátisz csomagokra 1 éves szerződés esetén 9000 Ft-ot, 2 éves szerződéssel 8000 Ft-ot kell fizetni. 2007. szeptember 1-jét követően a szerződés hátralévő időtartamára normál havi díjakat – 14 900, illetve 13 900 Ft-ot - számláznak.

T-DSL Profi Ritmus csomag

Kiknek ajánlható:

– kis- és középvállalkozásoknak, melyek több számítógépen is használni akarják az internetkapcsolatot,

– bérelt vonal mellé biztosítékként, vagy azon vállalkozásoknak, amelyek újabb telephelyükre szeretnének minden igényt kielégítő internetkapcsolatot,

– azoknak, akik munkaeszközként, üzleti levelezés mellett fájlok letöltésére és mozgatására is használják az internetet, és jelentős forgalmat bonyolítanak mind az interneten, mind pedig a vezetékes telefonvonalon,

– akik számára a professzionális megjelenés elengedhetetlen az internet különböző csatornáin. Honlapjukat a termékeik, szolgáltatásaik részletes megjelenítésén túl marketingkommunikációs célokra is használni kívánják,

– akik jelentős vezetékes telefonforgalmat bonyolítanak.

Mit kínál a T-DSL Profi Ritmus csomag?

– szélessávú ADSL szolgáltatást akár 8 Mbit/s letöltési sebességgel,

– forgalmidíj-mentes internet-hozzáférést,

– 10 e-mail címet, összesen 1000 MB tárhellyel, továbbá 100 MB webtárhelyet,

– egyidejű internet- és telefonhasználatot,

– Ritmus Üzleti díjcsomagot,

– bruttó 5000 Ft havonta lebeszélhető forgalmat (bármely hívásirányba),

– a csomag havi díja tartalmazza az ISDN2-telefonvonal havidíját is,

– szuperszervizt – havi 1 alkalom ingyenes kiszállás, 1 óra munkadíjjal,

– havi 5 óra ingyenes T-Com HotSpot-elérést.

Augusztus 31-éig megkötött T-DSL Profi Ritmus csomagokra 2007-ben kedvezményes havi díjakat számláznak. (1 éves szerződéssel 15 000 Ft, 2 éves szerződéssel 14 000 Ft.) Szeptember 1-jétől a szerződés hátralévő időtartamára a normál havi díjak élnek: 1 éves szerződéssel 21 900 Ft, 2 éves szerződéssel 20 900 Ft.

Mobizin-újságolvasás mobilon

A T-Mobile Mobizin néven különleges újdonsággal szolgál a hazai mobilpiacon. Ügyfelei arra alkalmas készülékkel, egy könnyen kezelhető program segítségével mobiljukon elolvashatják kedvenc magazinjaik, napilapjaik, újságjaik képekkel illusztrált cikkeit. Havi 780 forintért egyre több magazinra fizethetnek elő, később egyidejűleg egyszerre akár 10-15 újság fontosabb képes írásaiból is válogathatnak telefonjukon. * A Mobizin szolgáltatást a T-Mobile előfizetéses és Domino kártyás ügyfelei egyaránt igénybe vehetik, egyszerűen, egy kódszó elküldése után letölthetik a magazinok előfizetéséhez, olvasásához szükséges programot.

Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt.

Az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt. Magyarország második legnagyobb vezetékes távközlési szolgáltatója. Közel félmillió előfizetőt szolgál ki, és több mint húszezer üzleti ügyfelet lát el a legkülönbözőbb telekommunikációs szolgáltatásokkal. Egyetemes szolgáltatási területükhöz kilenc primer körzet tartozik, internet- és üzleti kommunikációs, valamint távolsági telefon szolgáltatásuk országosan elérhető.

Kettő az egyben csomagok

A Kettő az egyben csomagok, azaz telefon- és internet-előfizetés együttes megrendelése esetén kedvezményes szolgáltatásokat ígér az Invitel:

– egy szerződés, két szolgáltatás,

– a csomagok extra kedvezményekkel 1 éves hűségnyilatkozat-vállalással igénybe vehetők,

– ADSL esetén magasabb sávszélességet, akár 8096 kB/s-os letöltési sebesség,

– a csomag része egy vírusirtó alkalmazás,

– havi nettó 2000 Ft lebeszélhetőség – ez éves szinten 24 000 Ft ingyenes beszélgetést jelent.

Megvásárolható csomagok:

Analóg telefon és ADSL internet Invitel-területen:

– 5let ADSL 1M (1280 KB/s-os sebességgel),

– 5let ADSL 4M (4480 KB/s-os sebességgel),

– 5let ADSL 8M (8096 KB/s-os sebességgel).

ISDN-telefon és ADSL-internet Invitel-területen: 

– 5let ISDN ADSL-csomagok

A szerződés megszüntetése esetén a telefon- és internetszolgáltatás csak együtt mondható le, külön-külön erre nincs lehetőség. Hűségidőn belüli ADSL-előfizetők ezeket a csomagokat a hűségidő lejártát követően vehetik igénybe.

Prémium Üzleti díjcsomag

A Prémium Üzleti díjcsomag a vállalkozások számára kedvező, mert:

– nincs kapcsolási díj,

– egységes tarifa egész nap, így nincs csúcsidő,

– a helyi és körzeten belüli hívásokat egységes áron nyújtja,

– kedvezmények igényelhetők, melyekkel a percdíjak tovább csökkenthetők,

– a havi díj 100 perc ingyenes internet-hozzáférést tartalmaz,

– ajándék 1000 Ft lebeszélhetőség,

A Prémium Üzleti havi díja üzleti analóg fővonal esetén bruttó 5388,00 Ft.

A Prémium Üzleti ISDN havi díja üzleti ISDN2 konfigurációtól függetlenül bruttó 8082,00 Ft.

Lebeszélhető díjcsomagok

A Lebeszélhető díjcsomagokkal a havi díj részben vagy egészben lebeszélhető, és egyéb kedvezmények mellett kapcsolási díjat sem számol fel a szolgáltató.

Lebeszélhető 6000 – 12 000 – 18 000 – 30 000

– a havi díj részben vagy egészben lebeszélhető,

– a hívásdíjak nem változnak a lebeszélhető rész felhasználása után sem,

– nincs kapcsolási díj,

– egyszerű díjszabás, nincs különböző hívásidőszak (nincs csúcs/nappali vagy kedvezményes időszak), és

– a helyi és körzeten belüli hívásokat nem különbözteti meg,

– a nagyobb havi díj kedvezőbb percdíjakkal párosul.

A lebeszélhető csomagcsaládunk üzleti díjcsomagjait az Invitel azon üzleti előfizetőinek ajánlja, akik:

– havonta általában kiszámítható mértékben - többé-kevésbé azonos hívásszokással kiszámítható számlaösszeget - telefonálnak,

– a díjcsomag választásakor előnyben részesítik a havi díj lebeszélhetőségét.

Lebeszélhető 6000

A csomag havi díja nettó 6000 Ft. A havi díj fele, nettó 3000 Ft lebeszélhető.

Lebeszélhető 12 000

A csomag havi díja nettó 12 000 Ft. A havi díj teljes egészében lebeszélhető. A csomag a Lebeszélhető 6000-nél kedvezőbb percdíjakat kínál.

Lebeszélhető 18 000

A csomag havi díja nettó 18 000 Ft, a havi díj teljes egészében lebeszélhető, a Lebeszélhető 12 000-nél kedvezőbb percdíjakat kínál.

Lebeszélhető 30 000

A csomag havi díja nettó 30 000 Ft, a havi díj teljes egészében lebeszélhető, sőt, további nettó 3000 Ft lebeszélhetőséget biztosít a havi díj mellett, így összesen 33 000 Ft beszélhető le. ISDN2-vonalra is a havi díj duplázása nélkül csak nettó 30 000 Ft a havi díj, mely az előzőek szerint lebeszélhető. Az üzleti felhasználású Lebeszélhető csomagcsalád legkedvezőbb percdíjait kínálja.

A havi díjban foglalt lebeszélhető rész felhasználható bármely hívásirányba és időszakban, akár speciális díjazású hívásokra vagy Nyílt Internet szolgáltatásra is.

Szekundum díjcsomag

Ez a díjcsomag másodperc alapú számlázást, kedvező percdíjakat, kapcsolási díj és csúcsidő nélküli egyszerű díjazást ígér. A díjcsomag alkalmazható mind analóg, mind ISDN2-vonalra.

A díjcsomagok az alábbi ingyenes szolgáltatásokat tartalmazzák a havi díjban:

– hangposta,

– hívásátirányítás feltétel nélkül, nem felel és foglaltság esetén,

– hívásvárakoztatás,

– hívószámkijelzés,

– három résztvevős konferencia,

– az ISDN2 konfigurációtól függő egyéb szolgáltatások.

Alaphang díjcsomag

Ezt a díjcsomagot üzleti előfizetők vehetik igénybe hagyományos (analóg) vagy ISDN csatlakozási ponton keresztül. A havi díj tartalmazza az Alaphangposta, a Hívásátirányítás (feltétel nélkül, foglaltság és nem felel esetén) és Hívószámkijelzés szolgáltatásokat. Az Alaphang díjcsomagról bármikor át lehet térni egyéb, kereskedelmi díjcsomagra.

Három a párom

A Három a párom szolgáltatással a "kedvenc" számok közül csekély havi díj ellenében hármat is csökkentett percdíjjal, azaz alacsonyabb tarifával lehet hívni. A szolgáltatás havi díját jelentősen meghaladó megtakarítás érhető el, és eldönthető, hogy ugyanannyi hívásért 15 százalékkal kevesebbet fizet, vagy ugyanazért a pénzért még többet telefonál a három kiválasztott számra. A kiválasztott számokra kimenő hívásai díjából a szolgáltató 15 százalék kedvezményt ad, a számlán már a csökkentett érték jelenik meg.

A három kiválasztott szám – egy telefonhívással - bármikor megváltoztatható, ill. kicserélhető. A Három a párom szolgáltatásra három különböző csomagban fizethető elő.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. június 1.) vegye figyelembe!