Cikkünk körüljárja, hogy milyen szabályok vonatkoznak az Unión belül másik tagállamban történő munkavállalásra, hol és hogyan vállalhatnak munkát a magyar állampolgárok. A cikk következő lapszámban megjelenő II. része pedig az egyes tagállamok szabályait mutatja majd be.
Közösségi vívmányok a munkavállalás terén
Az elvek (és elsősorban a célok) szintjén az Európai Gazdasági Térség (EGT) bármely tagállamának állampolgára munkavállalási engedély nélkül, a foglalkoztatás helye szerinti állam polgáraival azonos feltételekkel vállalhat munkát bármely EGT-tagállamban. Sőt, ez a kedvezmény vonatkozik a közösségi munkavállalók eltartott vagy 21 év alatti gyermekeire, valamint házastársára is.
Miután az EGT tagja az Európai Unió 27 tagállama, valamint Izland, Liechtenstein és Norvégia, gyakorlatilag egész Európa területén szabad a munkavállalás a magyarok számára. A kép azonban ennél sokkal árnyaltabb, de a részletszabályok jobb megértése érdekében először vizsgáljuk meg a jogi környezetet, a munkavállalásra vonatkozó közösségi szabályokat és gyakorlatot.
Az elsődleges közösségi jog munkavállalásra vonatkozó szabályai
Már a Római Szerződés (RSZ) előírta, hogy a Közösségen belül biztosítani kell a munkavállalók szabad mozgását. Ez az alapelv azóta is érvényesül, de mit is jelent pontosan? Az RSZ elég egyértelműen és közérthetően fogalmaz. A munkavállalók szabad mozgása jogot biztosít arra, hogy a munkavállaló
– tényleges állásajánlatokra jelentkezzen,
– e célból a tagállamok területén szabadon mozogjon,
– munkavállalás céljából valamely tagállamban tartózkodjon az adott tagállam állampolgárainak foglalkoztatására vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseknek megfelelően, valamint
– egy tagállamban történő alkalmazását követően az adott tagállam területén maradjon.
Nézzük meg részletesebben, mit is tartalmaz e négy jogosultság.
Szabad belépés
A szabad belépés joga nem szorul különösebb magyarázatra. Azt már szinte mindenki tapasztalta, hogy az Unión belüli belső határok átlépésénél megszűnt az ellenőrzés, a Közösség területén a mozgás rendkívül egyszerű. Szúrópróbaszerű, illetve az ország belsejében tartott ellenőrzések természetesen előfordulhatnak, de annak vizsgálata, hogy a munkavállaló miért tartózkodik az adott államban, szinte kizárt.
Állásajánlatokra jelentkezés
A munkavállalás céljából történő szabad tartózkodáshoz a munkát keresőnek tényleg munkát kell keresnie, különben elveszíti ezt a jogát. Arra vonatkozóan nincsenek előírások, hogy ki minősül munkakeresőnek, de nyilvánvalóan munkakereső az, aki például álláskeresőként bejelentkezik a munkaügyi szerveknél, hirdetéseket ad fel, ténylegesen állásajánlatokra jelentkezik, az önéletrajzát elküldi a potenciális munkaadóknak, regisztrálja magát munkaközvetítő szervezeteknél, illetve honlapokon stb.
Ezek hiányában nem munkavállalási célú tartózkodásról van szó. Munkahelykeresőként addig tartózkodhat valaki egy másik tagállamban, ameddig a tényleges álláskeresés bizonyított, és reális esély is van arra, hogy az álláskereső munkát fog találni. Ezzel kapcsolatosan szintén nincsenek részletszabályok, de reális esély akkor van az elhelyezkedésre, ha pl. olyan állásokra jelentkezik a munkavállaló, amelyhez megfelelő képzettsége van, beszéli az adott állam nyelvét stb.
Időbeli korlátja nincs a munkahelykeresés céljából történő külföldi tartózkodásnak, de az eset összes körülményeit vizsgálva megállapíthatják a hatóságok, hogy nincs esélye az adott személynek az elhelyezkedésre, ott-tartózkodás így a továbbiakban már nem jogszerű. Egyébként nem jellemző, hogy a fogadó állam hatóságai vizsgálják a hosszan tartó munkahelykeresést. Ha a munkát kereső egyéb okból nem kerül a rendőrség látókörébe, akkor szinte kizárt, hogy ott-tartózkodása bárkinek is feltűnne.
Tartózkodási jog
Az Unió és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA), melynek tagjai Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc, tagállamainak polgárai 3 hónapnál rövidebb időtartamú munkavállalás esetén tartózkodási engedély nélkül maradhatnak a foglalkoztatás helye szerinti államban. Három hónapon át tehát minden formalitás nélkül jogszerű a tartózkodás, de egyes tagállamok előírják a tartózkodás helyének bejelentését, ezért erről az utazás előtt érdeklődni kell az adott tagállam külképviseleténél.
Tartózkodási engedélyre akkor van szükség, ha a külföldi munkavállalás időtartama 3 hónapnál hosszabb. Ez alól kivétel a szezonális munkavégezés, illetve a határ menti munkavállalás.
A tartózkodási engedély megszerzéséhez általában a személyazonossági igazolványt és a munkaszerződést kell bemutatni. A tartózkodási engedély legfeljebb 5 évre szól, és érvényes a kibocsátó tagállam egész területére. A tartózkodás engedélyezése teljesen formális, az engedély kiadása kevés számú, a közösségi jogban meghatározott kivételtől eltekintve nem tagadható meg.
Tartózkodási jog a munkavállalás befejezése után
A munkavállaló bizonyos feltételekkel abban a tagállamban maradhat, ahol dolgozott. A jogosultak három csoportba oszthatók:
– a munkavállalás helye szerinti államban maradhat az az öregséginyugdíj-korhatárt elért munkavállaló, aki legalább az utolsó tizenkét hónapban a fogadó államban dolgozott, és több mint három évig folyamatosan és jogszerűen ott élt,
– a munkavállalás helye szerinti államban maradhat az a munkavállaló is, aki legalább két év munka és jogszerű ottlakás után vált tartósan munkaképtelenné; illetve időhatár nélkül, ha munkaképtelensége munkahelyi baleset vagy foglalkozási megbetegedés eredménye, és ez után neki ellátás jár,
– a munkavállalás helye szerinti államban maradhat az a határ menti munkavállaló, aki korábban három évig lakott a foglalkoztatása helye szerinti államban.
Az egyenlő elbánás elve
A fent felsorolt négy munkavállaláshoz köthető jogot mintegy kiegészíti az egyenlő elbánás elve. Az egyenlő elbánás elve azt jelenti, hogy a tagállamoknak a bevándorló közösségi munkavállalókra ugyanazokat a szabályokat kell alkalmazniuk, mint saját állampolgáraikra. Bármilyen megkülönböztetés jogi szankciót von maga után, az ebből eredő igényeket a munkavállaló bírósági úton is érvényesítheti.
Az egyenlő elbánás elvéből következik a tagállamok azon kötelezettsége, hogy el kell törölni a tagállami jog diszkriminatív rendelkezéseit, és meg kell szüntetni minden olyan felvételi eljárást, amely különbséget tesz saját és külföldi állampolgár között. Fel kell számolni az olyan álláshirdetési gyakorlatot is, amely hátrányosan érinti a nem saját állampolgárokat.
A tagállamoknak mindent meg kell tenni a más tagállami állampolgárok beilleszkedésének és egyenlő esélyeinek támogatásáért. Eszerint meg kell nekik adni minden olyan juttatást, előnyt vagy kedvezményt, amely a saját állampolgároknak a munkavállalói státus alapján jár. Ide sorolható például a kedvezményes hitelfelvétel lehetősége, az adókedvezmény, a munkavállaló gyermekének joga a fiatal munkanélkülieknek járó támogatásra stb.
Tagállami korlátozások
A közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okok alapján indokolt tagállami korlátozások fenntartását a közösségi jog is lehetővé teszi. Ilyen korlátozásokkal elsősorban a közigazgatás és az igazságszolgáltatás területén találkozhatunk, ahol nem, vagy csak szűkebb körben érvényesül a szabad munkavállalás elve.
A másodlagos közösségi jog munkavállalásra vonatkozó szabályai
Természetesen az RSZ rendelkezéseit a másodlagos közösségi jog körébe tartozó normák töltik meg tartalommal, amelyek részletesebb bemutatására terjedelmi okokból nincs lehetőség, ezért csak a legfontosabb szabályok címét soroljuk fel:
– a Tanács 64/221 EGK irányelve a külföldi állampolgároknak a közérdek, a közbiztonság vagy a közegészségügy alapján indokolt mozgására és letelepedésére vonatkozó különleges intézkedések összehangolásáról,
– a Tanács 1612/68 rendelete a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról,
– a Tanács 68/360 EGK irányelve a tagállamok munkavállalóinak és családtagjaik Közösségen belüli mozgására és lakhatására vonatkozó korlátozások eltörléséről,
– a Bizottság 1251/70 rendelete a munkavállalók jogáról, hogy az alkalmazotti jogviszony megszűnését követően az illető tagállam területén maradjanak,
– a Tanács 1408/71 rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül lakhelyet változtató, alkalmazásban álló személyekre és családtagjaikra való alkalmazásáról,
– a Bizottság 93/569 EGK határozata a Tanács 1612/68 EGK, a munkavállalók szabad mozgásáról szóló rendeletének az EURES-hálózatra (Európai Foglalkoztatási Szolgálatok hálózatára) vonatkozó végrehajtásáról.
E jogszabályok http://eur-lex.europa.eu/hu/index.htm oldalon az Unió valamennyi tagállamának nyelvén megtalálhatók.
A bővítéssel kapcsolatos korlátozások
Korlátozásokra nemcsak az RSZ által szabott körben, a közrend, illetve közbiztonság okán van lehetőség, hanem a bővítéssel kapcsolatosan is maradtak különbségek a tagállamok között.
A Csatlakozási Szerződés szerint a tizenöt régi tagállam a tíz új tagállammal szemben a csatlakozást követő átmeneti, hétéves időszakban a szabad munkavállalás elve helyett korábbi nemzeti szabályozását alkalmazza.
Az átmeneti időszak három szakasza
Az átmeneti időszak 2+3+2 éves szakaszolás szerint oszlik meg. A csatlakozást követő első két évben valamennyi régi tagállam a saját nemzeti jogszabályai szerint engedélyezte a csatlakozó országok állampolgárainak munkavállalását. Nemzeti jogszabályai keretében saját döntése szerint akár engedélymentessé is tehette a munkavállalást, de korlátozásokat is fenntarthatott. Hazánk Európai Unióhoz történő csatlakozásakor csak három állam, Svédország, Nagy-Britannia és Írország nyitotta meg teljesen a munkaerőpiacát az új csatlakozók előtt. A többi régi tagállam tartott az "olcsó kelet-európai munkaerő" tömeges megjelenésének hátrányos gazdasági következményeitől.
A tagállamoknak a két év lejárta előtt (2006. április 30-áig) kellett jelezni, hogy a magyar állampolgárokkal szemben továbbra is fenntartják-e a szabad munkavállalást korlátozó szabályokat. Ha ez nem történt meg, úgy 2006. május 1-jétől az adott ország és Magyarország viszonylatában automatikusan a teljesen szabad munkavállalást biztosító közösségi jogszabályok léptek életbe. 2006. május 1-jén Finnország, Görögország, Portugália és Spanyolország nyitotta meg munkaerőpiacát az újonnan csatlakozott tagországok munkavállalói előtt.
Az ötödik év után (2009. április 30-a után) a szabad munkavállalást akadályozó szabályokat csak akkor alkalmazhatják a régi tagállamok, ha igazolható, hogy a közösségi jog alkalmazása munkaerő-piaci zavarokat okozna.
A visszalépés tilalma
A régi tagállamokban a munkavállalás nem köthető szigorúbb feltételekhez a csatlakozás után, mint amelyek a Csatlakozási Szerződés aláírásának időpontjában, 2003 áprilisában fennálltak. Vagyis, ha például Magyarország és egy régi tagállam viszonylatában kétoldalú egyezménykvótát határozott meg az egyéni munkavállalókra, az semmiképpen nem csökkenthető.
A közösségi preferencia biztosításának kötelezettsége
Ha egy régi tagállam a csatlakozást követően is fenntartja a munkavállalási engedélyezési eljárást, akkor a munkavállalási jogosultság tekintetében köteles előnyben részesíteni a csatlakozó országokból érkező munkavállalókat harmadik országok állampolgáraival szemben. Vagyis, amennyiben egy adott álláslehetőség feltételeinek egy magyar és egy nem uniós állampolgár egyformán megfelel, úgy az adott tagállam köteles előnyben részesíteni a magyar munkavállalót.
A "12 hónapos szabály"
Az a magyar állampolgár, aki a csatlakozás után egy másik tagállamban legalább egyéves munkavállalásra feljogosító munkavállalási engedéllyel legalább 12 hónapot jogszerűen, megszakítás nélkül dolgozik, a 12 hónap letelte után az adott tagállamban a továbbiakban szabadon, munkavállalási engedély nélkül vállalhat munkát. Az így szerzett szabad munkavállalási jogával addig élhet, amíg az adott tagállam munkaerőpiacát önként el nem hagyja.
Családtagok, akik valamely harmadik ország (nem EGT-tagállam) állampolgárai
Amennyiben a magyar állampolgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja a csatlakozás pillanatában a 12 hónapos szabály alá eső magyar munkavállalóval együtt tartózkodott valamely régi tagállamban, úgy a csatlakozástól közvetlenül lehetősége nyílt a szabad munkavállalásra. Amennyiben a családtag csak a csatlakozást követően tartózkodik a magyar állampolgárral együtt az adott tagállamban, úgy nem azonnal, hanem a Csatlakozási Szerződésben szabályozott feltételek mellett bizonyos idő eltelte után lesz jogosult az engedély nélküli munkavállalásra.
A viszonosság kérdése
Magyarország a Csatlakozási Szerződés szerint jogosult a magyar munkavállalókkal szemben korlátozásokat fenntartó tagállamok viszonylatában, viszonossági alapon, hasonló intézkedéseket alkalmazni. 2004. május 1-jétől a tagállamokból érkező munkavállalók állampolgárságuk alapján háromféle eljárás alá tartozhatnak [93/2004. (IV. 27.) Korm. rendelet]:
– a magyar állampolgárok számára munkaerőpiacukat megnyitó régi, valamint valamennyi új tagállam állampolgára munkavállalási engedély nélkül vállalhat munkát Magyarországon,
– a magyar állampolgárok piacra jutását lényegesen javító régi tagállamok állampolgárai a magyar munkaerőpiac vizsgálata nélkül kapnak munkavállalási engedélyt,
– a további régi tagállamok állampolgárai a külföldiek magyarországi foglalkoztatására vonatkozó általános szabályok szerint kaphatnak munkavállalási engedélyt.