Március 1.
Jelentés a növényvédőszer-forgalomról
Érintettek: a növényvédő szer gyártója, vagy képviselője, importőre
Az érintetteknek évenként március 1-jéig jelentést kell készíteniük az előző naptári évre a magyarországi növényvédőszer-forgalomról a Központi Növény- és Talajvédelmi Szolgálat részére. A jelentésnek tartalmaznia kell a növényvédő szer tételes megnevezését és mennyiségét, a felhasznált csomagolóeszköz mennyiségét és fajtáját.
2000. évi XXXV. tv. 24. § (1) bek.
Március 1.
Veszélyes hulladékok bejelentése
Érintettek: a veszélyes hulladék tulajdonosa
A veszélyes hulladékokra vonatkozó adatszolgáltatást a 2005. évről 2006. március 1. napjáig kell teljesíteni.
164/2003. (X. 18.) Korm. rendelet
Március 5.
Adójeggyel kapcsolatos elszámolás
Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók
Az adóraktáriadójegy-felhasználó a fizetési kötelezettségének a 14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 11. §-ának (1) bekezdésével összefüggő, a tárgyhónapban bekövetkezett csökkentését vagy visszatérítését a tárgyhót követő 5-éig a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatal jóváhagyásával kérheti a Pesti Jövedéki, Adójegy és Zárjegy Hivataltól.
14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 11. § (2) bek., (5) bek.
Március 10.
Egészségügyi adatszolgáltatás
Érintettek: az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók
A jelentések megküldésének határideje a tárgyhónapot követő hónap 10. napja. A szolgáltató a teljesítmények elszámolásához a rendelet mellékleteiben előírt adatokat közli.
43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 4. § (2) bek., 5. § (1) bek.
Március 10.
Reprográfiai tájékoztatási kötelezettség
Érintettek: az üres kép- és hanghordozó gyártója, külföldi gyártás esetén a jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett személy, vagy – vámfizetési kötelezettség hiányában - egyetemlegesen a hordozót az országba behozó személy és az azt belföldön először forgalomba hozó személy, belföldi forgalmazók
Aki üzletszerűen gyárt üres kép- vagy hanghordozót, vagy ilyet vámfizetési kötelezettség nélkül az országba behoz, vagy az így behozott hordozót először belföldi forgalomba hozza, illetve aki ilyen kép- vagy hanghordozó vagy készülék behozatala miatt jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett, minden naptári hónap tizedik napjáig, de legkésőbb az 1999. évi LXXVI. tv. 20. § (2) bekezdésében meghatározott fizetési határidőn belül köteles tájékoztatni a közös jogkezelő szervezetet a forgalomba hozott vagy behozott mennyiségről, továbbá a hordozó vagy a készülék fajtájáról. A közös jogkezelő szervezet további felvilágosítást kérhet a forgalomba hozatali adatokról és a beszerzési forrásokról; a reprográfiára szolgáló készüléket ellenérték fejében üzemeltetőtől pedig a megfelelő díj megállapításához szükséges adatok szolgáltatását kérheti.
1999. évi LXXVI. tv. 20. § (2) bek., 21. §, 22. § (1) bek.
Március 12.
Vállalkozóijárulék-fizetési kötelezettség
Érintettek: egyéni vállalkozó, társas vállalkozó
A vállalkozói járulék fizetésére kötelezett a vállalkozói járulékot havonta, a tárgyhónapot követő hó 12-éig köteles megállapítani, levonni és megfizetni.
1991. évi IV. tv. 46/B §;
2003. évi XCII. tv. 178. § 15. pont, 2. sz. melléklet I/Határidők 5/A/c pont
Március 12.
Személyijövedelemadó-előleg megfizetése
Érintettek: munkáltatók, kifizetők
A munkáltató az általa levont jövedelemadó-előleget az elszámolt hónapot követő hó 12-éig, a kifizető az általa levont jövedelemadó-előleget a kifizetés hónapját követő hó 12-éig köteles megfizetni.
A magánszemély, ha nem kifizetőtől származó jövedelmet szerzett, vagy a kifizető bármely ok miatt nem vonta le az adóelőlegét, az egyéni vállalkozó, valamint a mezőgazdasági őstermelő az adóelőleget negyedévenként, a negyedévet követő hó 12-éig fizeti meg.
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/1. A) pont;
1995. évi CXVII. tv. 2. §
Március 12.
Személyi jövedelemadó megfizetése
Érintettek: munkáltatók, kifizetők
A munkáltató az év végi elszámoláskor általa megállapított személyi jövedelemadó és a már levont, megfizetett adóelőleg különbözetét a levonást követő hó 12. napjáig fizeti meg. Ha az elszámolásból adódóan az adó-visszatérítési kötelezettség az adott hónapban több, mint az adott hónapban levont személyi jövedelemadó és adóelőleg együttes összege, a különbözetet a munkáltató a fenti időponttól visszaigényelheti. Az év végi elszámolásnál az adókülönbözetet a munkáltató olyan időpontban igényelheti, hogy az adó-visszatérítés összege a legközelebbi bérfizetésnél rendelkezésére álljon.
A kifizető az általa levont személyi jövedelemadót a levonást követő hó 12. napjáig fizeti meg.
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/1. B/a)-b) pont;
1995. évi CXVII. tv. 2. §
Március 12.
Egészségügyi hozzájárulás megfizetése
Érintettek: munkáltatók, kifizetők, egyéni vállalkozók
A tételes egészségügyi hozzájárulást a fizetésére kötelezett – ideértve az egyéni vállalkozót is – havonta állapítja meg, és a tárgyhót követő hónap 12. napjáig fizeti meg.
A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást a kifizető havonta állapítja meg, és a jövedelem juttatását követő hónap 12. napjáig fizeti meg.
1998. évi LXVI. tv. 2., 9. § (1) bek., 11. §
Március 12.
Egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék megfizetése
Érintettek: munkáltatók, kifizetők, egészségügyi szolgáltatásra nem jogosult belföldi magánszemélyek
A munkáltató az általa levont járulékot az elszámolt hónapot követő hó 12. napjáig, a kifizető az általa levont járulékot a kifizetés hónapját követő hó 12. napjáig fizeti meg.
Az a belföldi személy, aki a Tbj-tv. szerint biztosítottnak vagy ilyen biztosított eltartott hozzátartozójának nem minősül, és egészségügyi szolgáltatásra a Tbj-tv. 16. §-ának a)-p) és s) pontja szerint sem jogosult, köteles havonta, a minimálbér 11 százalékának megfelelő összegű egészségbiztosítási járulékot fizetni. Ha a járulékfizetési kötelezettség a naptári hónap teljes tartama alatt nem áll fenn, egy naptári napra a minimálbér harmincadrészét kell figyelembe venni. A magánszemély e járulékfizetési kötelezettségét első ízben a bejelentést követő hónap 12. napjáig, ezt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 12. napjáig teljesíti.
1997. évi LXXX. tv. 39. § (2) bek., 50. §;
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. A) pont, D) pont
Március 12.
Társadalombiztosítási járulék megfizetése
Érintettek: munkáltatók, kifizetők
A foglalkoztató a biztosítottnak a tárgyhónapban kifizetett (juttatott), járulékalapot képező jövedelme alapján köteles a járulékok összegét megállapítani. A foglalkoztatónak – a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg – a biztosítottat írásban tájékoztatnia kell az általa fizetett társadalombiztosítási járulékról.
A megállapított járulékok összegét az elszámolt hónapot, illetve a kifizetés hónapját követő hónap 12-éig kell az állami adóhatóságnak megfizetni.
1997. évi LXXX. tv. 50. §;
2003. évi XVII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. B) pont
Március 12.
Baleseti járulék megfizetése
Érintettek: társas vállalkozások
A társas vállalkozásoknak a megállapított járulékok összegét az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározottak szerint kell az állami adóhatóságnak megfizetni az elszámolt hónapot követő hónap 12-éig.
A foglalkoztató - a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg – a biztosítottat írásban tájékoztatja az általa fizetett baleseti járulékról.
1997. évi LXXX. tv. 50. §;
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. C) pont
Március 12.
Munkaadói járulék megfizetése
Érintettek: a munkaadók
A munkaadó a munkavállaló részére munkaviszonya alapján kifizetett és elszámolt bruttó munkabér, illetmény (kereset), valamint végkielégítés, jubileumi jutalom, a betegszabadság idejére adott díjazás, továbbá a személyijövedelemadó-köteles természetbeni juttatás – kivéve a reprezentáció, üzleti ajándék címén nyújtott természetbeni juttatást –, étkezési hozzájárulás, üdülési hozzájárulás és a munkaviszony keretében biztosított cégautó adójának 25 százaléka után 3 százalék munkaadói járulékot köteles fizetni, az elszámolt hónapot követő hónap 12-éig.
A munkaadói járulékot a munkaadó állapítja meg, és közvetlenül fizeti be az állami adóhatóságnál kezelt számlára az elszámolt hónapot követő hó 12-éig.
2003. évi XCII. tv. 1. számú melléklet I/B 1. a) pont;
1991. évi IV. tv. 40. § (1), 42. § (2), (4) bek.
Március 12.
Munkavállalói járulék megfizetése
Érintettek: a munkaadók
A munkavállaló járulékként a munkaviszonya(i) alapján a munkaadótól kapott bruttó munkabér, illetmény (kereset) 1 százalékát köteles fizetni. Ez a rendelkezés nem vonatkozik arra, aki öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban részesül, illetve arra jogosulttá vált.
A munkavállalói járulékot a munkaadó állapítja meg, vonja le és fizeti meg, az elszámolt hónapot követő hó 12-éig.
2003. évi XCII. tv. 1. számú melléklet I/B 1. a) pont;
1991. évi IV. tv. 41. §, 42. § (3)–(4) bek.
Március 12.
Egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás befizetése, bevallása
Érintettek: kifizetők
Az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulást választó magánszemély kifizetőjének havonta, a tárgyhót követő hó 12-éig kell megállapítania és megfizetnie a magánszemélyt és a kifizetőt terhelő egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulást. Az ekho-val kapcsolatos bevallási, adatszolgáltatási kötelezettséget a társadalombiztosítási járulékkal és az egészségügyi hozzájárulással azonos módon kell teljesíteni.
2005. évi CXX. tv. 10. §, 13. §
Március 12.
Egyéni vállalkozók egészségbiztosítási, baleseti, társadalombiztosítási és nyugdíjjárulékának megfizetése
Érintettek: egyéni vállalkozók, kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozók
A biztosított egyéni vállalkozó a vállalkozói kivét, átalányadózó esetén az átalányadó alapját képező jövedelem, de legalább a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbérnek megfelelő összeg után társadalombiztosítási járulékot fizet. A tételes átalányadózó esetében a társadalombiztosítási járulék alapja a minimálbér.
Az egyéni vállalkozó a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot a társadalombiztosításijárulék-alap figyelembevételével fizeti meg, a nyugdíjjárulékot azonban legfeljebb a járulékfizetési felső határ napi összegének a naptári évre számított összege után.
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. A/c) pont, B/b) pont, C/b) pont;
1997. évi LXXX. tv. 29-30. §
Március 12.
Magánnyugdíjpénztárnak szóló bevallás, tagdíjbefizetés
Érintettek: foglalkoztató, egyéni vállalkozó
A foglalkoztató, az egyéni vállalkozó a biztosítottnak a tárgyhónapban kifizetett (juttatott, elszámolt) nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelme (összeg) alapján köteles a tagdíj összegét megállapítani és levonni, az érintett magánnyugdíjpénztárnak a tárgyhónapot (az elszámolt hónapot) követő hónap 12. napjáig bevallani és megfizetni.
A tagdíjbevallást elektronikus úton vagy gépi adathordozón kell benyújtani.
1997. évi LXXX. tv. 51. § (2) bek.
Március 12.
Cégautó adója
Érintettek: cégautót üzemeltető kifizetők
A cégautóadót a kifizető havonta megállapítja, valamint az adózás rendjéről szóló törvénynek a kifizető által levont jövedelemadó megfizetésére és bevallására irányadó rendelkezései szerint megfizeti, illetve bevallja. Az adókötelezettség tekintetében minden olyan hónap, amelyben a kifizető – bármely rövid időtartamra – magáncélú használatot biztosított (tett lehetővé), egész hónapnak számít. A cégautóadó fizetésére kötelezett kifizető személyében bekövetkezett változás esetén az új kifizetőt a változás hónapját követő hónaptól terheli a cégautóadóval összefüggő minden adókötelezettség.
1995. évi CXVII. tv. 70. §;
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I Határidők/1. B/b) pont
Március 12.
Osztalékadó megfizetése
Érintettek: kifizetők
A kifizető az osztalékadót a levonást, juttatást követő hó 12-éig köteles megfizetni.
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/3. C/a) pont;
1996. évi LXXXI. tv. 2. §
Március 12.
Külföldi személytől levont adó megfizetése
Érintettek: azok a kifizetők, akik külföldi illetőségű magánszemélynek, külföldi szervezetnek és külföldi illetőségű osztalékban részesülőnek adóköteles bevételt fizettek ki
Az érintettek a külföldi személynek kifizetett adóköteles bevétel összegéből az adót kötelesek megállapítani, levonni, és azt a kifizetést követő hó 12-éig megfizetni.
2003. évi XCII. tv. 4. számú melléklet 1-2. pont
Március 12.
Termőföld bérbeadásából származó jövedelemből levont adó befizetése
Érintettek: kifizetők
A kifizető a termőföld bérbeadásából származó jövedelemből levont adót a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz utalja át a kifizetést követő hó 12. napjáig.
2003. évi CXII. tv. 176. § (9) bek.
Március 12.
Termékmérleg-nyilvántartás bemutatása
Érintettek: adóraktár-engedélyesek
Az adóraktár engedélyesének adóraktáranként és összesítve a regionális jövedéki központ által elfogadott és a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatal által hitelesített, a 28. számú melléklet szerinti adattartalmú termékmérleg-nyilvántartásokat kell folyamatosan vezetnie.
Az adóraktár termékmérleg-nyilvántartásait naptári hónaponként le kell zárni. A termékmérleg havi zárását adóraktáranként a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatalnak a tárgyhót követő hónap 12. napjáig kell bemutatni.
8/2004. (III. 10.) PM rendelet 71. § (1)–(2)–(3) bek., 28. számú melléklet
Március 15.
Építményadó, telekadó megfizetése
Érintettek: az építménytulajdonosok és a telektulajdonosok
Az adózónak félévenként, két egyenlő részletben kell az adót megfizetnie. Az első félévi adó megfizetésének határideje az adóév március 15-e.
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet II. A) 1. pont;
1990. évi C. tv. 11. §, 12. § (1) bek., 17. §, 18. §
Március 15.
Magánszemély kommunális adója
Érintettek: az építménytulajdonos és a telektulajdonos magánszemély, továbbá az a magánszemély is, aki az önkormányzat illetékességi területén nem magánszemély tulajdonában álló lakás bérleti jogával rendelkezik
Az érintetteknek félévenként, két egyenlő részletben kell az adót megfizetniük. Az első félévi adó megfizetésének határideje az adóév március 15-e.
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet II. A) 2. a) pont;
1990. évi C. tv. 24. §
Március 15.
Vállalkozók kommunálisadó-, iparűzésiadó-előlegének megfizetése
Érintettek: a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, a magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező személyi egyesülése
Az érintettek az adóelőleget félévi részletekben fizetik. Az első félévi adóelőleg megfizetésének határideje az adóév március 15.
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet II. A) 2. b) pont;
1990. évi C. tv. 27. § (1) bek., IV. fejezet
Március 15.
Idegenforgalmi adó megfizetése
Érintettek: az a magánszemély, aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt, és aki az önkormányzat illetékességi területén olyan üdülésre, pihenésre alkalmas épületnek a tulajdonosa, amely nem minősül lakásnak
Az adóköteles épület utáni adót a magánszemélynek félévenként, két egyenlő részletben kell megfizetnie. Az első félévi adó megfizetésének határideje az adóév március 15-e.
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet II. A) 3/a) pont;
1990. évi C. tv. 30. §
Március 15.
Adóbeszedéssel megfizetett idegenforgalmi adó befizetése
Érintettek: az adó beszedésére kötelezettek: a kereskedelmi szálláshelyeken, csónakházakban, üdülőtelepeken az üzemeltetők, az üdülőt fenntartó szervek, a fizető-vendéglátó szálláshelyeken a szállásadók vagy a közvetítésre jogosult szervek, bérlet, ingyenes használat esetén a helyiség tulajdonosai vagy az azzal rendelkezni jogosultak
Az adóbeszedéssel megfizetett idegenforgalmi adót az adózónak a beszedést követő hó 15. napjáig kell az adóhatósághoz befizetnie.
2003. évi XCII. tv. 19. § (4) bek., 2. számú melléklet II/A 3/b) pont;
1990. évi C. tv. 30. § (1) bek., 34. §
Március 15.
Adóbeszedéssel beszedett helyi adó bevallása
Érintettek: adóbeszedésre kötelezettek
Az adóbeszedésre kötelezettnek az általa beszedett helyi adóról a tárgyhónapot követő hó 15-éig kell bevallást tennie.
2003. évi XCII. tv. 32. § (4) bek.
Március 15.
Belföldi rendszámú gépjárművek adója
Érintettek: a gépjármű tulajdonosai, üzembentartói
Az adózó a belföldi rendszámú gépjárművek után a gépjárműadót félévenként, két egyenlő részletben fizeti meg. Az első félévi adó megfizetésének határideje az adóév március 15-e.
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet II. B) a) pont;
1991. évi LXXXII. tv. 2. §, 3. §
Március 15.
Könyvelési kötelezettség
Érintettek: az éves beszámoló, illetve az egyszerűsített éves beszámoló, valamint az egyszerűsített mérleg készítésére kötelezett vállalkozók
A pénzeszközöket érintő gazdasági műveletek, események bizonylatainak adatait késedelem nélkül, készpénzforgalom esetén a pénzmozgással egyidejűleg, illetve bankszámlaforgalomnál a hitelintézeti értesítés megérkezésekor, az egyéb pénzeszközöket érintő tételeket legkésőbb a tárgyhót követő hó 15-éig a könyvekben rögzíteni kell.
2000. évi C. tv. 165. § (3) bek. a) pont
Március 20.
Termőföld bérbeadásából származó jövedelem bevallása, megfizetése
Érintettek: magánszemélyek
A termőföld bérbeadásából származó jövedelem adóját a magánszemély megállapítja, továbbá a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatóságnál bevallja és megfizeti (önadózás). A termőföld bérbeadásából származó jövedelem bevallását a magánszemélynek az erre a célra rendszeresített nyomtatványon a jövedelem megszerzésének évét követő év március 20-áig kell teljesítenie. Amennyiben a magánszemély több önkormányzat illetékességi területén szerez bevételt termőföld bérbeadásából, az adóbevallást és adófizetést önkormányzati adóhatóságonként külön-külön kell teljesítenie. A főváros esetében a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatóság alatt a fővárosi önkormányzat főjegyzőjét kell érteni.
2003. évi XCII. tv. 176. § (4) bek.
Március 20.
Megállapított személyi jövedelemadó, adóelőleg, egészségügyi hozzájárulás bevallása
Érintettek: a havi adóbevallásra kötelezett adózók
Az érintetteknek a levont jövedelemadót, adóelőleget és (tételes és százalékos) egészségügyi hozzájárulást az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallásuk keretében, a tárgyhót követő 20-áig kell bevallani.
2003. évi XCII. tv. 1. számú melléklet I/B 1/a) pont
Március 20.
Egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék, társadalombiztosítási járulék, baleseti járulék bevallása
Érintettek: havi adóbevallás beadására kötelezett foglalkoztatók
A tb-kötelezettségeket nem külön, hanem az adóbevallás részeként kell bevallani. A járulékokról a foglalkoztatónak olyan gyakorisággal és olyan határidővel kell benyújtania a bevallásokat, mint az összes többi adónál.
2003. évi XCII. tv. 1. számú melléklet I/B 1. a) pont;
1997. évi LXXX. tv. 50. §
Március 20.
Munkaadói járulék bevallása
Érintettek: a munkaadók
A munkaadó a munkavállaló részére munkaviszonya alapján kifizetett és elszámolt bruttó munkabér, illetmény (kereset), valamint végkielégítés, jubileumi jutalom, a betegszabadság idejére adott díjazás, továbbá a személyijövedelemadó-köteles természetbeni juttatás – kivéve a reprezentáció, üzleti ajándék címén nyújtott természetbeni juttatást –, étkezési hozzájárulás, üdülési hozzájárulás és a munkaviszony keretében biztosított cégautó adójának 25 százaléka után 3 százalék munkaadói járulékot köteles fizetni az elszámolt hónapot követő hónap 12-éig.
A munkaadói járulékot a munkaadó vallja be az állami adóhatóságnál kezelt számlára az elszámolt hónapot követő hó 20-áig.
2003. évi XCII. tv. 1. számú melléklet I/B 1. a) pont;
1991. évi IV. tv. 40. § (1), 42. § (2), (4) bek.
Március 20.
Munkavállalói járulék bevallása
Érintettek: a munkaadók
A munkavállaló járulékként a munkaviszonya(i) alapján a munkaadótól kapott bruttó munkabér, illetmény (kereset) 1 százalékát köteles fizetni. Ez a rendelkezés nem vonatkozik arra, aki öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban részesül, illetve arra jogosulttá vált.
A munkavállalói járulékot a munkaadó saját bevallása keretében vallja be az elszámolt hónapot követő hó 20-áig.
2003. évi XCII. tv. 1. számú melléklet I/B 1/a) pont;
1991. évi IV. tv. 41. §, 42. § (3)–(4) bek.
Március 20.
Áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése
Érintettek: a havi adómegállapításra kötelezett adózók
Az általános forgalmi adó megállapítására havonta kötelezett adóalanynak az adóbevallást az adómegállapítási időszakot követő hó 20-áig kell benyújtania, és ezzel egyidejűleg köteles az áfa nettó, elszámolandó összegét megfizetni, illetőleg ettől az időponttól igényelheti azt vissza.
2003. évi XCII. tv. 1. számú melléklet I/A/3 pont, I/B 1/a) pont, 2. számú melléklet I/Határidők/2/a) pont
Március 20.
Gyakorított áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése
Érintettek: az áfa gyakorított elszámolásának engedélyezését kérő adóalanyok
Az éves bevallásra kötelezett adózó év közben negyedévenkénti, a negyedévenként bevallásra kötelezett adózó a havonkénti elszámolás és bevallás engedélyezését kérheti. Az adóhatóság a gyakoribb elszámolást – az adóév végéig – különösen abban az esetben engedélyezheti, ha az adózó beszerzéseit terhelő levonható, előzetesen felszámított forgalmiadó-kulcs magasabb az áthárított forgalmiadó-kulcsnál, illetőleg az adózó beruházást valósít meg. A gyakorított elszámolás évközi engedélyezése esetén az engedély szerinti bevallási kötelezettségre áttérést megelőző, bevallással le nem zárt időszakra vonatkozó adókötelezettséget meg kell állapítani, be kell vallani, meg kell fizetni.
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/2. b) pont; 1992. évi LXXIV. tv.;
7005/2004. (AEÉ 3.) APEH-irányelv
Március 20.
Társaságiadó-előleg megfizetése
Érintettek: a gazdasági társaság, egyesülés, európai részvénytársaság, szövetkezet, állami vállalat, tröszt, egyéb állami gazdálkodó szerv, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, ügyvédi iroda, végrehajtói iroda, szabadalmi ügyvivői iroda, közjegyzői iroda, magánszemélyek jogi személyiséggel rendelkező munkaközössége, erdőbirtokossági társulat, MRP szervezete, közhasznú társaság, vízitársulat, alapítvány, közalapítvány, társadalmi szervezet, köztestület, egyház, lakásszövetkezet, önkéntes kölcsönös biztosítópénztár
Az adózó, ha a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint havonta fizet adóelőleget, akkor minden hónap 20-áig köteles az adóelőleget megfizetni.
Amennyiben a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint negyedévenként fizet adóelőleget, akkor az adóelőleget a negyedévet követő hó 20. napjáig kell megfizetni.
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/3. A/a) pont;
1996. évi LXXXI. tv. 2. §
Március 20.
Környezetvédelmi termékdíj visszaigénylése
Érintettek: belföldi előállítású termékek első belföldi forgalomba hozója vagy saját célú felhasználója, a termékdíj-fizetési kötelezettség átvállalása esetén a másodlagos kötelezett, az olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet, amely a hulladékká vált termékdíjköteles termék visszagyűjtését és hasznosítását végzi vagy végezteti, és amely a termékdíjköteles termék gyártóinak, forgalmazóinak részvételével jött létre
Mentesség szerezhető a termékdíj alól, ha külön jogszabályban meghatározott feltételekkel, az ott megadott kötelező hasznosítási aránynak megfelelő vagy nagyobb mennyiségű hulladékká vált termékdíjköteles terméket hasznosított a kötelezett. Nem keletkezik termékdíj-fizetési kötelezettség a termék exportja, valamint a Közösségen belüli értékesítése esetén.
A visszaigénylési kérelmet az adóhatóság által meghatározott nyomtatványon lehet benyújtani. A termékdíjköteles termék gyártásához közvetlen anyagként felhasznált termékdíjköteles termék esetében a kötelezett a közvetlen anyagként felhasznált termékdíjköteles termék után befizetett termékdíjat a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet 5. számú melléklet 1. számú táblázata szerinti nyomtatványon igényelheti vissza a Kövice kezelését végző szervtől.
A termékdíjköteles termék forgalmazója a termékdíjköteles termék származását, illetve a termékdíj megfizetését számlával igazolhatja.
Visszaigényelheti a terméket terhelő termékdíjat az a kötelezett vagy az a másodlagos kötelezett, aki a termékdíjköteles termék gyártásához közvetlen anyagként termékdíjköteles terméket (alapanyagot) használt fel.
Az az első belföldi vevő, aki a kötelezettől vásárolt termékdíjköteles terméket változatlan formában, változatlan formában és állapotban más termékbe beépítve exportálta vagy a Közösségen belül értékesítette, a megfizetett termékdíjat külön jogszabályban meghatározottak szerint visszaigényelheti az adóhatóságtól.
Visszaigényelhető a termékdíj azon termékdíjköteles termék után, amellyel kapcsolatos tevékenységre vonatkozóan a Magyar Köztársaság által kötött hatályos nemzetközi szerződés közterhektől mentes beszerzést ír elő. A visszaigényléshez külön jogszabályban meghatározott igazolások benyújtása szükséges.
10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet 8. §, 5. számú melléklet;
1995. évi LVI. tv. 5/A-C §
Március 20.
Energiaadó
Érintettek: az energiaadó alanyai (közüzemi szolgáltató, energiakereskedő, feljogosított fogyasztó, előállító, hálózati engedélyes)
Az adóalany az adófizetési kötelezettsége és az adó-visszaigénylési jogosultsága különbözeteként megállapított nettó adót havonta, a tárgyhó első napjától a tárgyhó utolsó napjáig terjedő adómegállapítási időszakra, a tárgyhót követő hó 20. napjáig köteles bevallani és megfizetni, illetve jogosult visszaigényelni.
2003. évi LXXXVIII. tv.
Március 20.
Költségvetési támogatás igénylése
Érintettek: a költségvetési támogatás igénybevételére jogosult adóalanyok
Ha a támogatást megállapító jogszabály eltérően nem rendelkezik, a havonta megállapított költségvetési támogatást az adózó havonta, a tárgyhót követő 20-ától igényelheti. (A feltétel bekövetkeztéhez kötött költségvetési támogatás az előírt mellékletekkel ellátott bevallás benyújtása időpontjától igényelhető.)
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet III./4. a)-b) pont
Március 20.
Gyakorított költségvetési támogatás igénybevétele, bevallása
Érintettek: a költségvetési támogatás gyakorított igénybevételének engedélyezését kérő adóalanyok
Az adózó kérelmére az adóhatóság a költségvetési támogatás gyakoribb (öt-tíz-tizenöt naponkénti) igénybevételét is engedélyezheti. A költségvetési támogatás gyakoribb igénybevételére jogosult adózó a költségvetési támogatást havonta állapítja meg, és arról a tárgyhót követő 20-áig tesz bevallást. A hó közben igénybe vett előleg és a tárgyhónapra igényelhető tényleges támogatás különbözetét a tárgyhót követő 20-ától lehet igényelni, vagy eddig kell megfizetni.
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet III./4. b) pont
Március 20.
Bányajáradék bevallása, befizetése
Érintettek: a bányavállalkozók, továbbá az 1993. évi XLVIII. törvény 1. §-ának (2) és (7) bekezdése szerinti tevékenységet végző, a geotermikus energiát energetikai hasznosítás céljából kitermelő természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező társaság
A bányajáradékot önbevallás alapján kell kiszámítani. Az önbevallást a befizetéssel egyidejűleg kell megküldeni a Magyar Bányászati Hivatalnak, kőolajnál és földgáznál havonta, a tárgyhót követő hónap 20-áig. (Egyéb ásványi nyersanyagok és kinyert geotermikus energia után negyedévenként, a negyedévet követő hó 20-áig kell befizetni a bányajáradékot.)
1993. évi XLVIII. tv. 20. § (2) bek.;
203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet 4. § (3) bek.
Március 20.
Összesített termékmérleg benyújtása
Érintettek: a jövedékitermék-előállítást végző adóraktár-engedélyesek
A termékmérlegek adóraktárankénti havi zárása alapján az adóraktár engedélyesének összesített zárást kell jövedéki termékenként készíteni, melyeket a tárgyhót követő hónap 20. napjáig a regionális jövedéki központhoz az adóbevallással egyidejűleg kell benyújtani.
8/2004. (III. 10.) PM rendelet 71. § (4) bek.
Március 20.
Jövedéki adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése
Érintettek: a jövedéki terméket és az annak előállítására alkalmas terméket előállító, raktározó, tároló, szállító, forgalmazó, külföldről beszerző (beszállító), külföldre értékesítő, illetve egyéb módon birtokoló jogi személy, jogi személyiség nélküli egyéb szervezet és természetes személy
Az adózó a jövedéki adó előlegének és a megállapított nettó jövedéki adónak a különbözetét havonta, a tárgyhót követő hónap 20-áig köteles megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelheti azt vissza. E rendelkezések a dohánygyártmányok esetében csak arra az adóra vonatkoznak, amelyet nem adójeggyel fizetnek meg.
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet IV/B) pont;
2003. évi CXXVII. tv. 4. §
Március 20.
Adóraktári adójegy elszámolása
Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók
Az adójegyekről az adóraktáriadójegy-felhasználónak a rendelet 4. számú, a bejegyzett kereskedőnek az 5. számú melléklet szerinti nyilvántartást kell vezetnie adójegyfajták, ezen belül kiskereskedelmi eladási árak szerinti bontásban, és az adójegy-nyilvántartás adatai alapján a havonkénti elszámolást a tárgyhót követő hó 20-áig kell elkészítenie.
14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 8. § (1) bek.
Március 20.
Megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztatók támogatása
Érintettek: a kijelölt célszervezetek, a szociális foglalkoztatók, gazdálkodó szervezetek
A kijelölt célszervezetek, a szociális foglalkoztatók, továbbá azok a célszervezeti kijelöléssel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek, amelyek 2006. év januárjában vagy azt megelőző időpontban megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásához jogszerűen dotációt igényeltek, támogatásra jogosultak a jogszabály szerint.
Dotáció abban a hónapban illeti meg a gazdálkodó szervezetet – ide nem értve a kijelölt célszervezetet –, amelyikben az általa foglalkoztatott dolgozók átlagos statisztikai állományi létszáma meghaladja a 20 főt, és a megváltozott munkaképességű dolgozóknak az átlagos statisztikai állományi létszámhoz viszonyított aránya meghaladja a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 41/A §-ában meghatározott 5 százalékos (kötelező foglalkoztatási szint) mértéket.
A tárgyhónapra járó dotáció havonta, a tárgyhónapot követő hónap 20. napjától igényelhető az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal területileg illetékes elsőfokú szerveinél, amennyiben a gazdálkodó szervezet a foglalkoztatott megváltozott munkaképességű dolgozói számára a tárgyhónapra járó munkabért, valamint annak adó- és járulékterheit megfizette. A dotáció a 111. számú Bevallás a normatív támogatás igényléséről című nyomtatvány kitöltésével igényelhető.
8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet
Március 28.
Jövedékiadó-előleg befizetése
Érintettek: a jövedéki terméket és az annak előállítására alkalmas terméket előállító, raktározó, tároló, szállító, forgalmazó, külföldről beszerző (beszállító), külföldre értékesítő, illetve egyéb módon birtokoló jogi személy, jogi személyiség nélküli egyéb szervezet és természetes személy
Az adózónak a jövedéki adó előlegét havonta, a tárgyhó 28-áig kell megfizetnie.
2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet IV. A) pont
Március 28.
Halasztott adófizetés dohánygyártmányoknál
Érintettek: dohánygyártmány adóraktár-engedélyese és importálója
A halasztott fizetési kötelezettséget a tárgyhóban átvett adójegyekre a tárgyhónapot követő második hónap 28. napjáig kell teljesíteni.
2003. évi CXXVII. tv. 98. § (7) bek.
Március 31.
Környezetterhelési díj visszaigénylése
Érintettek: környezethasználók
A környezetterhelési díj visszaigénylése az erre a célra rendszeresített nyomtatványon a 270/2003. (XII. 24.) Korm. rendelet 1-2. számú mellékletében meghatározott adatlap csatolásával nyújtható be az állami adóhatósághoz.
A díjvisszaigénylés mértéke a kibocsátó által fizetendő környezetterhelési díj beruházót érintő összegének 50 százaléka lehet.
A hulladékhasznosítást végző kibocsátó esetében a díjvisszaigénylés mértéke az éves fizetendő díj összegének és a hasznosítási aránynak a szorzata, de legfeljebb a kibocsátót terhelő környezetterhelési díj mértéke.
2003. évi LXXXIX. tv. 2. §
270/2003. (XII. 24.) Korm. rendelet
Március 31.
Adatszolgáltatás
Érintettek: kifizető
A kifizető a termőföld bérbeadásából (földjáradékból) származó jövedelemről és a levont adóról, az adómentesség feltételéül szabott időtartamra kötött, de ezen időtartam lejárta előtt megszűnt haszonbérleti szerződésről és az adókötelessé vált időszakról, valamint a bérbe adott földterület ingatlan-nyilvántartási azonosító adatairól az adatszolgáltatást a földterület fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz teljesíti. Az adatszolgáltatásban fel kell tüntetni az adólevonás elmaradásának okát (természetben történő bérfizetés). Az adatszolgáltatást a kifizető papír alapú adathordozón az adóévet követő év március 31-éig, gépi adathordozón április 20-áig teljesíti.
2003. évi XCII. tv. 3. számú melléklet A) pont;
1997. évi LXXX. tv. 46. § (2) bek., 47. § (1) bek.
Március 31.
Vadvédelmi hozzájárulás megfizetése
Érintettek: a vadászterület tulajdonosa, a vadászterület tulajdonosainak közössége, a vadászterület haszonbérlője
A vadvédelmi hozzájárulást a jogosultnak évenként két egyenlő részletben március 31-éig és november 30-áig az éves vadgazdálkodási terv alapján kell megfizetnie. A vadvédelmi hozzájárulás vadgazdálkodási évre vonatkozó tényleges összegét a tárgyévet követő március 31-éig a hasznosított vadállomány mennyisége alapján kell megállapítani.
A vadvédelmi hozzájárulás összege csökkenthető a mesterséges tenyésztésből származó és a vadászterületre kiengedett fácán mennyisége arányában megállapított összeg huszonöt százalékával.
1996. évi LV. törvény 6. §;
79/2004. (V. 4.) FVM rendelet 2. §, 85. §
Március 31.
Felügyeleti eljárási díj megfizetése
Érintettek: közraktárak
Az érintetteknek a felügyeleti eljárásért felügyeleti eljárási díjat kell fizetni. A díj mértéke az előző naptári évben (beszámolási időszakban) kibocsátott közraktári jegyeken feltüntetett érték együttes összegének 0,5 ezreléke, de legfeljebb tízmillió forint.
A felügyeleti eljárási díj 80 százalékát a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium részére, 20 százalékát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete részére a tárgyévet követő év március 31-éig kell befizetni. Azok a közraktárak, amelyek tevékenységüket év közben megszüntették, – a tevékenység megszüntetését követő 30 napon belül - a megszüntetésig kibocsátott közraktári jegyek értéke alapján kötelesek a felügyeleti eljárási díjat befizetni.
1996. évi XLVIII. tv. 12. § (2), (3) bek.;
21/1998. (XII. 17.) GM rendelet
2005-re vonatkozó statisztikai adatszolgáltatás
Éves statisztikaadási határidő
Március 1.
Jelentés a települések gázellátásáról
1059/05
Érintettek: a gáztermelő és szolgáltató, valamint a lakossági gázellátással is foglalkozó vagy gázcsőhálózatot kezelő vállalkozások
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 1-jéig jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalhoz.
Március 1.
A közműves vízellátási és csatornázási tevékenységek főbb műszaki-gazdasági adatai
1376/04
Érintettek: víz- és csatornaközműveket üzemeltető állami, önkormányzati és társasági tulajdonban lévő gazdasági szervezetek
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 1-jéig adatot kell szolgáltatniuk a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumba.
Március 1.
Jelentés a közüzemi vízközmű-ellátó hálózatok eszközeiről
2036/04
Érintettek: víz- és csatornaközműveket üzemeltető állami, önkormányzati és társasági tulajdonban lévő gazdasági szervezetek
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 1-jéig adatot kell szolgáltatniuk a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium számára.
Március 1.
Energiamérleg
1321/05
Érintettek: a 10, 11, 12, 23, 40 ágazatba, 50.5 alágazatba, 51.12 szakágazatba sorolt vállalkozások, amelyek energiahordozó termeléssel, energiahordozók bel- és külkereskedelmével, tüzelőanyag-nemesítéssel, villamosenergia-termeléssel, tüzelőanyag-nemesítéssel, hőtermeléssel, illetve szolgáltatással fő- vagy kisegítő tevékenységként foglalkoznak
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 1-jéig jelentést kell küldeniük a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumba.
Március 1.
Energiafelhasználási beszámoló
1335/02
Érintettek: a 1321 nyilvántartási számú, energiamérleget nem készítő A, B, G, H, I, J, K, L, M, N, O ágakba sorolt gazdasági szervezetek
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 1-jéig jelentést kell küldeniük a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumba.
Március 1.
A közműves vízellátási és csatornázási tevékenységek főbb műszaki-gazdasági adatai
1376/04
Érintettek: víz- és csatornaközműveket üzemeltető állami, önkormányzati és társasági tulajdonban lévő gazdasági szervezetek
Az érintettek a tárgyévet követő március 1-jéig adatot szolgáltatnak a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumba.
Március 1.
Jelentés az internetszolgáltatásokról
1789/05
Érintettek: az internetszolgáltatást végző gazdasági szervezetek
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 1-jéig jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalhoz.
Március 10.
A postai és futárpostai tevékenység berendezései és szolgáltatásai
1192/05
Érintettek: postai, futárpostai, hírlap-nagykereskedelmi tevékenységet végző gazdasági szervezetek
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 10-éig adatot kell szolgáltatniuk a Központi Statisztikai Hivatal számára.
Március 10.
Jelentés az információs és kommunikációs eszközök, illetve technológiák állományáról és felhasználásáról
1670/04
Érintettek: az L nemzetgazdasági ágba tartozó szervezetek
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 10-éig jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalhoz.
Március 14.
A hegy-, domb- és síkvidéki vízrendezés műszaki-gazdasági adatai
1374/04
Érintettek: víztársulatok, vízügyi igazgatóságok, belvízi szivattyútelepet és szállítható szivattyút üzemeltetők
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 14-éig adatot kell szolgáltatniuk a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium számára.
Március 16.
Jelentés a vállalkozások K+F adatairól
1074/05
Érintettek: kutatási, fejlesztési tevékenységet is végző vállalkozások (a kitöltési útmutatóban részletezett leírás alapján)
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 16-áig jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalhoz.
Március 17.
A farostlemez- és faforgácslemez-termelés alapanyag-felhasználása termékenként
1265/00
Érintettek: a falemezgyártás szakágazatba sorolt vállalkozások
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 17-éig adatot kell szolgáltatniuk a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba.
Március 18.
Főbb agrotechnikai adatok
1925/05
Érintettek: mezőgazdasági földterületet használó valamennyi gazdasági szervezet
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 18-áig adatot kell szolgáltatniuk a Központi Statisztikai Hivatalba.
Március 20.
Az egészségügyi ellátás állás- és létszámkimutatása
1019/04
Érintettek: települési önkormányzatok, valamennyi egészségügyi intézmény, illetve vállalkozás (állami, önkormányzati, MÁV, egyházi, alapítványi, magán-, nonprofit stb. szervezetek)
Az érintetteknek tárgyévet követő március 20-áig kimutatást kell készíteniük a Központi Statisztikai Hivatal számára.
Március 20.
Vadgazdálkodási jelentés
1261/00
Érintettek: vadgazdálkodási tevékenységet folytató vadászatra jogosultak
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 20-áig adatot kell szolgáltatniuk a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba.
Március 24.
Jelentés a települések ivóvízellátásáról, szennyvízelvezetéséről és szennyvíztisztításáról
1062/03
Érintettek: a lakosság részére vízellátást vagy szennyvízelvezetést és szennyvíztisztítást nyújtó regionális vízművek, az önkormányzati víz- és csatornamű-vállalatok, az önálló víz- és csatornaművel rendelkező város- és községgazdálkodási, valamint egyéb vállalkozások, intézmények, szervezetek
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 24-éig adatot kell szolgáltatniuk a Központi Statisztikai Hivatalba.
Március 31.
Éves építőipar-statisztikai szakmai jelentés
1023/00
Érintettek: az építőipar gazdasági ágba sorolt 9 fő feletti és a megfigyelésbe bevont 5-9 fős vállalkozások, valamint a kijelölt nem építőipari szervezetek
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 31-éig jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalhoz.
Március 31.
Jelentés az információs és kommunikációs technológiák állományáról és felhasználásáról
1840/05
Érintettek: valamennyi, 49 főnél többet foglalkoztató gazdasági szervezet
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 31-éig jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalba.
Március 31.
Jelentés a távhőtermelők és távhőszolgáltatók adatairól
1324/00
Érintettek: a hőenergia előállításával, értékesítésével és felhasználásával foglalkozó vállalkozások
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 31-éig jelentést kell küldeniük a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumba.
Március 31.
Jelentés az utazásszervezői tevékenységről
1035/04
Érintettek: utazásszervezői tevékenységi bejegyzéssel rendelkező gazdasági szervezetek
Az érintetteknek a tárgyévet követő március 31-éig jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalba.
Március 31.
Az infrastruktúra fejlesztése, működtetési költségei 1858/03
Érintettek: vasúti, közúti, vízi, légi közlekedési pályákat, utakat üzemeltető, kezelő gazdasági társaságok, költségvetési szervek, közhasznú társaságok, rendészeti szervek
Az érintettek a tárgyévet követő március 31-éig adatot szolgáltatnak a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium számára.
2006-ra vonatkozó statisztikai adatszolgáltatás
Havi statisztikaadási határidők
Március 6.
Jelentés a kereskedelmi szálláshelyekről 1036/06
Érintettek: a kereskedelmi szálláshellyel (szálloda, panzió, turistaszálló, ifjúsági szálló, üdülőház, kemping) rendelkező, továbbá munkásszállást, oktatási vagy egyéb létesítményt kereskedelmi szálláshelyként üzemeltető gazdasági szervezet
Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 6-áig jelentést kell küldeniük a kereskedelmi szálláshelyekről a Központi Statisztikai Hivatalhoz.
Március 7.
Befektetési alapok statisztikai mérlege 1745/05
Érintettek: a befektetésialap-kezelők
Az érintetteknek a tárgyhót követő 5. munkanapig jelentést kell küldeniük a Magyar Nemzeti Bankba.
Március 10.
A vágóhidak élőállat-vágása 1280/06
Érintettek: valamennyi engedélyezett vágóhíd
Az érintetteknek a tárgyidőszakot követő hó 10-éig jelentést kell küldeniük a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba.
Március 10.
Jelentés a forgalmazott filmek havi eredményeiről 1456/06
Érintettek: filmforgalmazó gazdasági szervezetek
Az érintetteknek a tárgyidőszakot követő 10. napig jelentést kell küldeniük a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába.
Március 10.
Havi termékstatisztikai jelentés 1751/06
Érintettek: a megfigyelésbe bevont gazdasági szervezetek
Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 10-éig jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalhoz.
Március 10.
Havi jelentés a gyógyszer-nagykereskedők gyógyszerbeszerzéseiről és -eladásairól, valamint a gyógyszergyártók saját előállítású termékeinek fekvőbeteg-gyógyintézetek számára történő eladásairól 1913/05
Érintettek: valamennyi gyógyszergyártó és gyógyszer-nagykereskedő
Az érintetteknek a tárgyhót követő 10. napig jelentést kell küldeniük az Egészségügyi Minisztériumba.
Március 10.
Kikötői áru- és hajóforgalom 1857/05
Érintettek: kikötőt üzemeltető gazdasági társaságok és hajórakodást végző hajózási engedélyesek
Az érintetteknek a tárgyhót követő 10-éig adatot kell szolgáltatniuk a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium számára.
Március 10.
Külföldön számlát tartók, illetve külföldi követelést tartozással összevezetők fizetésimérlegadat-szolgáltatása 1644/05
Érintettek: a külföldön számlát tartók és összevezetést végző rezidens gazdasági szervezetek
Az érintetteknek a tárgyidőszakot követő hó 8. munkanapjáig jelentést kell küldeniük a Magyar Nemzeti Bankba.
Március 11.
Egészségbiztosítási statisztikai jelentés 1514/06
Érintettek: társadalombiztosítási kifizetőhelyek
Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 11-éig jelentést kell küldeniük az Egészségügyi Minisztériumba.
Március 12.
Baromfikeltetés 1791/02
Érintettek: baromfikeltető állomások
Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 12-éig jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalba.
Március 12.
Jelentés a felvásárlásról 1097/04
Érintettek: a termelőktől feldolgozási vagy továbbértékesítési célra mezőgazdasági terméket vásárló vállalkozások közül az élelmiszer, ital gyártása ágazatba és a mezőgazdasági termék nagykereskedelme alágazatba soroltak, továbbá a megfigyelésbe bevont egyéb besorolásúak
Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 12-éig jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalba.
Március 14.
Kimutatás a pénzfeldolgozási tevékenységről 1766/06
Érintettek: a pénzfeldolgozási engedéllyel rendelkező szervezetek
Az érintetteknek a tárgyhót követő 10. munkanapig jelentést kell küldeniük a Magyar Nemzeti Bankba.
Március 15.
Családtámogatási statisztikai jelentés 1915/04
Érintettek: családtámogatási kifizetőhellyel rendelkező munkáltatók, illetve a Magyar Államkincstár területi igazgatóságai, családtámogatási irodái
Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 15-éig jelentést kell küldeniük a Pénzügyminisztériumba.
Március 15.
Tej és tejtermékek termelése és felhasználása 1869/06
Érintettek: tejfeldolgozással foglalkozó valamennyi gazdasági szervezet
Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 15-éig jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalhoz.
Március 22.
A termelőeszközök áruforgalmi jelentése 1269/03
Érintettek: mezőgazdasági termelőeszköz-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások
Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 22-éig jelentést kell küldeniük a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba.
Március 25.
Jelentés a repülőterek forgalmáról 1966/03
Érintettek: repülőteret üzemeltető gazdasági szervezet
Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 25-éig jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalhoz.
Március 28.
Jelentés a közforgalmú gyógyszertárak elszámolásáról (támogatott és nem támogatott körre egyaránt) 1503/05
Érintettek: önkormányzatok, magánszemélyek, betéti társaságok által működtetett közforgalmú gyógyszertárak, valamint kórházi zárt forgalmú gyógyszertárak
Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 28-áig jelentést kell küldeniük az Egészségügyi Minisztériumba.
Eseményhez kötődő adatszolgáltatások
Alapinformációk az alakuló gazdasági szervezetekről 1032/06
Érintettek: az alakuló, jogi személyiségű gazdasági társaságok, szövetkezetek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok és közhasznú társaságok
Az érintetteknek az alakulást követő 15 napon belül az alakuló gazdasági szervezetről jelenteniük kell az alapinformációkat a Központi Statisztikai Hivatal számára.
Sztrájkstatisztikai jelentés 1119/00
Érintettek: az eseményben érintett gazdasági szervezetek
Az érintetteknek az eseményt követő 3 héten belül jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalhoz.
Bejelentési és módosító lap a gazdasági szervezetek névjegyzékének összeállításához 1710/00
Érintettek: cégbejegyzésre nem kötelezett jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb társaságok és szervezetek, valamint az egyéni vállalkozói igazolványhoz nem kötött tevékenységet végzők
Az érintetteknek a névjegyzékről az eseményt követő 15 napon belül jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalnak.
Adatlap a felnőttképzésről 1665/06
Érintettek: felnőttképzést folytató intézmények
Az érintetteknek a vizsgát (képzés befejezését) követő 10 napon belül adatlapot kell kiállítaniuk és elküldeniük a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumba.
Műsorjelentés 1455/00
Érintettek: működési engedéllyel rendelkező film- és videovetítőt üzemeltető gazdasági szervezetek
Az érintetteknek az eseményt követő napon műsorjelentést kell küldeniük a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába.
Jelentés a 100 ezer forint értékhatár feletti tárgyi eszköznek minősülő egészségügyi gépek és műszerek állományának változásáról 1498/00
Érintettek: önkormányzati, valamint az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó egészségügyi intézmények, az orvos-, illetve egészségtudományi karral rendelkező egyetemek, a MÁV, BM, HM, IM egészségügyi intézményei, továbbá az egyházi, alapítványi és magán-egészségszolgáltatók
Az érintetteknek a gépek és műszerek állományának változásáról a változást követő hó 15-éig jelentést kell küldeniük az Egészségügyi Minisztériumba.
Jelentés az egészségügyi szakképzés keretében végzettekről 1510/06
Érintettek: a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 13. § (1) bekezdése alapján szakmai vizsgát szervező intézmények
Az érintetteknek a szakmai vizsga befejezését követő 10. napig jelentést kell küldeniük az Egészségügyi Minisztériumba.