Az EU-tagsághoz kötődően kettős versenyjogi kihívással kell számolniuk a magyar vállalkozóknak. Egyrészt újdonságot jelent, hogy a magyar versenyjog mellett a közösségi szabályozás is hatályba lép az ország területén. Másrészt maga az alkalmazandó közösségi versenyjog, különösen annak eljárásjoga is óriási változásokon megy keresztül. Egyfelől életbe lépett az Európai Közösségi Szerződés (EKSz.) 81. és 82. cikkei alkalmazását szabályozó új 1/2003/EK rendelet, mely alapvetően megváltoztatta a korábbi eljárási rendet. Másfelől a fenti két, a versenykorlátozó megállapodásokat és az erőfölénnyel való visszaéléseket tiltó cikkeket érintő reformmal párhuzamosan, de attól lényegesen eltérő koncepció mentén sor került a fúziós engedélyezési eljárás átalakítására is. Ez utóbbi változtatás alapköve a 139/2004/EK számú rendelet.
Az alábbiakban a következő, EU-tagsághoz kötődő írásokat kötöttük egy csokorba:
– a versenykorlátozó megállapodások és erőfölénnyel való visszaélést tilalmazó 81. és 82. cikkek alkalmazásának új rendszerének, az Európai Versenyügyi Hálózat működésének és a reform Magyarországra gyakorolt hatásának bemutatása,
– a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége: választóvonal a magyar és az EU-jog között,
– az EU-versenyjog alkalmazása: most már magyar bíróságok előtt is,
– a versenykorlátozás tilalma alól nemzeti szinten adható mentesítések jövője,
– a fúzióengedélyezési eljárás reformja,
– a hírközlési szektor szabályozása és a versenyszabályok együttélése,
– néhány uniós jogeset.
Versenykorlátozó megállapodások, erőfölénnyel való visszaélés
Az eljárási reform legfontosabb elemei
A tagállami versenyhatóságok és bíróságok 2004. május 1-jétől egyaránt alkalmazhatják az Európai Közösségi Szerződés (EKSz.) 81. és 82. cikkeinek egészét. Míg ugyanis korábban főszabályként csak az Európai Bizottság előtt, kérelemre indított eljárásokban volt lehetőség a 81. cikk tilalma alóli mentesülés megállapítására, addig az ahhoz szükséges feltételek meglétét immár a nemzeti szervek is figyelembe vehetik az előttük indult eljárásokban. Ezzel egyidejűleg a nemzeti hatóságok számára kötelezővé is vált a közösségi jog alkalmazása, minden olyan ügyben, melyben eljárnának, és amely érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. (Bár a két antitrösztcikk közvetlen hatályát az Európai Bíróság korábban kimondta, a 81. cikk tilalma alóli mentesülést biztosító klauzula alkalmazhatóságának hiányában a nemzeti hatóságok nemigen hajlottak a közösségi jog alkalmazására. A reform eredményeként tehát nemcsak hogy elérhetővé vált ez a bekezdés is a hatóságok számára, de a szabályok alkalmazásának kötelezettségét is rájuk terhelte a tanácsi rendelet.)
A mentesülés fennállásának megállapíthatósága mellett újdonság a korábbi bejelentési rendszer teljes megszüntetése is. A vállalkozásoknak nem kell tehát a jövőben egyetlen hatóság konstitutív döntésére sem várni a korlátozó megállapodásuk jogszerűvé válásához. Megállapodásukat a közösségi jog kialakult gyakorlatának figyelembevételével maguk értékelik, és a jogszerűség bizonyítására csak annak kétségbevonása esetén kényszerülnek. A bejelentési kötelezettség megszűnésével azonban a bejelentés lehetősége is tovaszáll, így a jogi megítélés bizonytalanságának kockázatát is viselniük kell a vállalkozásoknak az adminisztratív könnyebbségek áraként.
Az Európai Versenyügyi Hálózat létrehozása
A reform keretében a hatóságok hatékonyabb fellépése és az inkonzisztens jogalkalmazásnak a decentralizációból származó veszélye miatt létrejött az Európai Versenyügyi Hálózat. A hálózathoz azok a versenyhatóságok tartoznak, melyek felhatalmazottak a közösségi jog alkalmazására. (Az 1/2003/EK számú rendelet 35. cikke alapján a tagállamok kötelesek kijelölni azon hatóságokat, melyek a rendelet alkalmazása szempontjából versenyhatóságnak minősülnek.) A hálózat jogi alapja a Rendelet 11. cikke, mely előírja a hatóságok szoros együttműködését. A hálózat célja a rendeletben biztosított együttműködési formák kihasználása, a már említett jogalkalmazási alapelvek – hatékonyság, egységesség – biztosítása érdekében.
A hálózat értesítése
A közösségi jog alapján induló ügyeket a hatóságok kötelesek egy speciálisan erre a célra létrehozott elektronikus hálózaton bejelenteni [11. cikk (3) bekezdés és Tpvt. 91/C §], lehetővé téve ezáltal azt, hogy a kapott információk alapján másik hatóság is eljárhasson a jogsértés miatt, ha az az ő hatáskörét is érinti. Ugyancsak lehetőség van arra is, hogy a már eljárást indító hatóságok, látva más országok azonos szerveinek aktivitását, saját eljárásukat felfüggesszék vagy megszüntessék (13. cikk, illetve Tpvt. 91/E §).
Az ún. ügyelosztási eljárás során tehát kialakul, hogy az érintett hatóságok közül melyek járnak majd el. Nincs kötelező erejű ügyelosztási döntés, azaz a hatóságok az egyeztetés alapján szabadon döntik el, hogy látják-e értelmét a további eljárásnak, figyelembe véve a többi hatóság stratégiáját. A saját eljárás megszüntetése egyébként különösen akkor valószínű, ha a jogsértés csekély hatást gyakorol a saját területükön, és így a másik hatóság tiltó határozata megfelelő megoldást jelent a számukra. Ilyen helyzet áll fenn, mondjuk egy exportkartell esetén, mely közvetlen fogyasztói érdeksérelmet csak az ország határain kívül okoz, így belföldi piaci hatás hiányában bírság kiszabása nem mindig indokolt. Az együttműködés szorosabbá válásával és a nemzeti jogok ehhez szükséges változtatásával vélhetőleg lehetséges lesz majd a jövőben az is, hogy a hatóságok átengedjék hatáskörük gyakorlását egy másik nemzeti szerv részére, így az a határozatában a jogsértés többi országra gyakorolt hatását is szankcionálhatja. Jelenleg azonban erre még nincs lehetőség.
Információcsere
A hálózat bármilyen információ kicserélésére jogosult, legyen az akár üzleti titok vagy más bizalmas dokumentum (12. cikk). A vállalkozások érdekeinek védelmét az általános titokvédelmi szabályok mellett a célhoz kötöttség előírása is biztosítja. Az információ csak a közösségi jog (illetőleg kettős jogalapon való eljárás esetén a nemzeti jog) alkalmazásának céljából, és csak ugyanabban az ügyben használható fel. Ugyanannak az ügynek minősül, ha a hatóságok vizsgálatának tárgyát képező magatartás ugyanannak a cikknek a sérelme miatt indult, ha ugyanazon földrajzi és termékpiacon, illetve időintervallumban került sor a jogsértésre, és a különböző vizsgálatokban eljárás alá vont vállalkozások között átfedés van.
E feltételek fennállását, csakúgy, mint a bizonyíték jogszerű felhasználhatóságát az átvevő hatóságnak határozatában be kell mutatnia (Tpvt. 91/D §). Fontos körülmény ugyanakkor, hogy az átadás révén szerzett információ bizonyítékként jogszerűen felhasználható akkor is, ha a másik tagállamban a hatóság olyan jogosítványok révén szerezte be, melyek nem elérhetőek a kérelmező hatóság számára. Ha tehát egy másik tagállamban például egy bírói engedélyhez nem kötötten végrehajtható rajtaütésen, önhatalmú kutatással szerzik meg a GVH által később átkért bizonyítékot, akkor az jogszerű átadás esetén felhasználható lesz annak ellenére, hogy a magyar jog alapján a rajtaütést csak bírói felhatalmazással lehetett volna végrehajtani.
Az átadott információk felhasználhatóságának korlátja a célhoz kötöttség mellett, ha a kérelmező hatóság természetes személyek szankcionálására is (különösen büntetőjogi szankció esetén) fel akarja használni azokat. Erre a célra az átadott információk csak akkor használhatóak fel, ha az átadó hatóság is alkalmazhat hasonló szankciókat, vagy ha az információ megszerzésekor ugyanolyan jogvédelmet élveztek az eljárás alá vontak, mint amit a kérelmező hatóság eljárása során élveztek volna.
Eljárási segítségnyújtás
A Bizottságnak a korábbi eljárási rendszerben is lehetősége volt arra, hogy az érintett nemzeti hatóság segítségével önálló információszerzést folytasson egy tagállam területén. Az új szabályok alapján most már lehetőség van arra is, hogy a Bizottság vagy bármelyik másik, a közösségi jog alkalmazásával eljáró nemzeti hatóság számára eljárási segítséget nyújtson egy másik tagállami versenyhivatal (22. cikk és Tpvt. 91/G §). Ez a segítségnyújtás magában foglalja az addig rendelkezésre nem álló információk megszerzését információkérés, szemle, helyszíni vizsgálat vagy akár rajtaütés révén. Az információ ily módon való megszerzéséhez nem szükséges a kérelmezett hatóságnak saját eljárást indítania, eljárása a megszerzett információk átadásával zárul.
A Bizottság szerepe
A túlnyomóan nemzeti ügyek decentralizált elintézésével a Bizottság képes lesz a közösségi szempontból fontosabb jogsértésekre koncentrálni. A Verseny Főigazgatóság emellett fontos szerepet játszik majd a hálózat többi tagja által intézett ügyekben is. A rendelet alapján a nemzeti hatóságok, ha a közösségi jog alkalmazása során tiltó, feltételt szabó vagy közösségi csoportmentességi rendelet hatályát visszavonó határozatot kívánnak hozni, kötelesek annak tartalmát a döntés véglegesítése előtt harminc nappal a Bizottság számára megküldeni [11. cikk (4) bekezdés és Tpvt. 91/C §]. Ezen intézmény révén a Bizottság lehetőséget kap a korábbi joggyakorlattal inkonzisztens határozatok meghozatalának megakadályozására, hiszen feloldhatatlan ellentmondás esetén magához vonhatja a nemzeti versenyhatóság által már majdnem elbírált ügyet.
A közösségi versenyjogi reform hatása a magyar vállalkozásokra
Részben az eljárási reform, részben pedig önmagában az EK-csatlakozás miatt a magyar vállalkozásoknak több szempontból is új helyzettel kell szembesülniük a versenyjog területén. Egyfelől a magyar mellett az európai versenyjog is vonatkozik rájuk, másfelől pedig a GVH mellett immáron más hatóságok is hatáskörrel rendelkezhetnek jogsértő magatartásuk megítélésére vagy jogos panaszaik intézésére.
A közösségi jog közvetlen hatálya
A csatlakozást követően Magyarországon is közvetlenül hatályossá és alkalmazhatóvá vált az EKSz. 81. és 82. cikke. Ezzel gyakorlatilag megkettőződött a jogrendszer. A tagállamok közötti kereskedelmet nem érintő ügyekben továbbra is a magyar jog, azaz a Tpvt. az alkalmazandó jogszabály, míg ilyen hatást kiváltó magatartások esetén már az EK joga alkalmazandó, amely mellett továbbra is lehetőség van a magyar jog párhuzamos alkalmazására. Tekintettel a magyar versenyjog széles körű harmonizáltságára, az új szabályok alkalmazása nem jelent majd lényeges különbséget a vállalkozások számára, az eddig tiltott magatartások köre (versenykorlátozás, erőfölénnyel való viszszaélés) nem változik. Ha a magatartás érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet, akkor viszont nem csak a GVH, hanem bármelyik bíróság, illetőleg a Bizottság, sőt akár más tagállam nemzeti hatósága is eljárást indíthat a jogsértő vállalkozás ellen.
A magyar bíróságok eljárása
A közvetlen hatály egyik folyománya, hogy míg a magyar versenytörvény megsértése esetén a bíróság csak a GVH határozatát követően tudott eljárni, mondjuk kártérítési perekben, addig a közösségi jog megsértésére hivatkozó keresetek esetében ilyen előzetes államigazgatási eljárásra nincs szükség. A bíróság tehát önállóan elbírálhatja, hogy valóban megtörtént-e az állítólagos jogsértés, és így megalapozott-e a kereset.
A kereseti kérelemhez kötöttség miatt viszont szükséges, hogy a fél a közösségi jog megsértésére alapozza keresetét, hiszen ennek hiányában a bíróság keresetlevél kibocsátása nélkül elutasítja azt, annak vizsgálata nélkül, hogy a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége és ezáltal a közösségi jog sérelme fennáll-e. A kereset elutasítása esetén vagy a bíróság megkeresése előtt természetesen ezután is lehet a GVH felé bejelentéssel (panasszal) élni, hiszen a hivatal mindkét jogot alkalmazhatja. A GVH azonban kártérítés megítélésére nem jogosult, s a peres eljárásra így ekkor is sort kell majd keríteni. Ráadásul az is előfordulhat, hogy a jogsérelem egyedi jellege miatt, közérdek hiányában nem jár el a GVH. Így mindenképpen célszerűbbnek tűnik a bíróság előtti közvetlen keresetindítás, ha az a közösségi versenyjog megsértésére építhető.
A bíróságok jogértelmezési tevékenységében mind a Bizottság, mind a GVH segítséget nyújthat. Az angolszász jogrendszerekből átvett amicus curiae intézménye keretében a hatóságok írásos, a bíróság engedélye esetén szóbeli véleményt adhatnak az ügyre vonatkozóan [15. cikk (3) bekezdés]. A vélemény nem köti a bíróságot, de mindenképpen segítségére van a versenyjogi probléma megítélésében.
A Bizottság eljárása Magyarországon
A Bizottság jár el azon ügyekben, amelyekben a vizsgált magatartás hatásainak mértéke ezt indokolja vagy, amelyekben olyan jogi kérdés merül fel, amelynek kapcsán a közösségi szerv jogértelmezése szükségesnek tűnik. A fenti körülményekről, különösen a jogsértés méretéről a Bizottság az Európai Versenyügyi Hálózaton keresztül értesül azáltal, hogy az eljárást indító hatóságok az eljárás megindításának tényét közlik a hálózat többi tagjával. Amennyiben háromnál több hatóság indítana eljárást, úgy valószínű, hogy az ügyet végül a Bizottság eljárásában vizsgálják ki.
Magyar vállalkozások így nem csak a GVH, hanem a Bizottság vizsgálóival is közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a jövőben. A Bizottság gyakorlatilag ugyanazokkal a vizsgálati jogosítványokkal rendelkezik, mint eddig a GVH, így információt kérhet, helyszíni szemlét, meghallgatásokat tarthat és rajtaütéseket is foganatosíthat bizonyítékként felhasználható információk megszerzése érdekében (20-21. cikk, vö. a Tpvt. 65-66. §-ával!).
A vállalkozások kötelesek alávetni magukat a vizsgálati cselekményeknek, amennyiben az eljárás alapjaként a Bizottság vizsgálói formális határozatot mutatnak fel. Rajtaütésszerű, önhatalmú vizsgálódás és magánszemélyek helyiségeinek átkutatása esetén szükséges a magyar bíróság jóváhagyó határozatát is megszerezni. Az esetleges ellenállás leküzdése érdekében a Bizottság igénybe veheti a magyar rendőrség segítségét.
Más versenyhatóságok eljárása magyar vállalatokkal szemben
Az egységes belső piacon tevékenykedő magyar vállalkozások, amennyiben az általuk esetlegesen elkövetett jogsértésre fény derül, alanyai lehetnek egy másik tagállam versenyhatósága eljárásának. Előfordulhat tehát, hogy akár a GVH eljárásával párhuzamosan, akár annak hiányában külföldi verseny-felügyeleti eljárás induljon egy magyar vállalat ellen. A külföldi hatóságnak, mivel az információk megszerzéséhez nem képes kényszerítő eszközöket alkalmazni, a GVH nyújthat eljárási segítséget. A GVH vizsgálói erre irányuló megkeresés esetén a versenytörvényben szabályozott jogosítványok gyakorlásával megszerezhetik a kívánt információkat. A megszerzett információk ezt követően szabadon átadhatóak, és a fentebb már ismertetett korlátok között, bizonyítékként felhasználhatóak. A GVH eljárása saját vizsgálat hiányában az információk átadásával le is zárul.
A GVH eljárása a közösségi jog alapján
A GVH akár bejelentés (panasz), akár saját észlelés alapján indíthat eljárást a közösségi versenyjogi szabályok megsértése miatt. A saját észlelés körébe tartoznak ezentúl az Európai Versenyügyi Hálózat révén szerzett információk is. Ha egy magyar vállalat ellen egy külföldi hatóság eljárást indít, úgy számolnia kell azzal is, hogy a GVH a tudomásszerzést követően esetleg maga is eljárás alá vonja. Ugyanígy, ha magatartása az Unió más tagállamaiban is fejt ki hatást, úgy a GVH-eljárás indítását is követheti más hatóság színre lépése.
A GVH fenntartotta annak a lehetőségét, hogy a közösségi joggal párhuzamosan a magyar versenyjogot is alkalmazza. Ennek – a két jog tartalmi hasonlósága miatt – főleg eljárási indokai vannak, hiszen például egy jogsértés 2004. május 1. előtti részére nem lehetne a közösségi jog alapján szankciót megállapítani. Ugyancsak hasznos a kettős jogalapon való eljárás, ha bizonytalan a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége, azaz nem biztos, hogy az eljárás végén EK-jog alapján megállapítható a jogsértés. Ilyenkor a párhuzamosan alkalmazott magyar jog alapján van lehetőség az eljárás érdemi lezárására. A védelemhez való jog alapelve is könnyebben érvényesül, ha a felek kezdettől fogva készülhetnek a védekezésre, és nem egy későbbi szakaszban kell reagálniuk a jogalap változtatására.
Jogorvoslatok
A jogorvoslati rend független marad az alkalmazott jogtól. A Bizottság döntéseivel szemben a közösségek Elsőfokú Bírósága, a GVH határozataival szemben a Fővárosi Bíróság marad a felülvizsgálati fórum. Más tagállam versenyhatóságának döntésével szemben az érintett állam belső joga alapján illetékes bírósághoz lehet fordulni.
Az engedékenységi politika
Az Európai Versenyügyi Hálózat komoly védelmi rendszert épített ki annak érdekében, hogy megmaradjon az engedékenységi politikák bizalmi jellege és biztonsága. Az engedékenységi politika lényege, hogy a kőkemény versenykorlátozó megállapodások, kartellek résztvevői, amennyiben a hatóság előtt feltárják a jogsértés részleteit és abban játszott szerepüket, mentesülhetnek a szankcióktól. Az intézmény célja az egymás közötti bizalomra, vagy a kiépített szankciós rendszerre épülő jogsértő megállapodások destabilizálása. A felek ugyanis komolyan tarthatnak attól, hogy valamelyik részes fél, bedobva a törülközőt, borítja a megállapodást. Ilyen kilépésnek elhanyagolható lenne az esélye, ha a jogsértés bejelentőjét is szankciók fenyegetnék.
Tekintettel arra, hogy az egyik hatóságnál tett bejelentés csak az adott hatóság eljárásában bír relevanciával, és az nem terjed ki az Európai Versenyügyi Hálózat egészére [Commission Notice on cooperation within the Network of Competition Authorities (2004/C 101/03) 38.], a Hálózaton belüli szabad információcsere veszélyeztetné az engedékenységi politika létét. Ha ugyanis a jogsértést bejelentő, és az engedékenységi politika alkalmazását kérő vállalkozás által adott, önmagára nézve is terhelő adatokat megkötés nélkül tovább lehetne adni, az – az átadott információk alapján a más államokban meginduló eljárások miatt – csökkentené a kérelmezési hajlandóságot. A Hálózat ennek megakadályozása érdekében számos garanciális korlátot állított fel.
Az engedékenységen alapuló ügy megindításáról szóló, a Rendelet 11. cikk (3) bekezdése alapján közölt információkat csak a Bizottság és azok a versenyhatóságok kapják meg, melyek kötelezték magukat a különleges szabályok betartására. Az így közzétett információkat egyik versenyhatóság sem használhatja fel saját eljárása megindítására, de más forrásból (panasz, saját észlelés egyéb formája) származó adatok akkor is alapját képezik az eljárásnak, ha egyébként másik hatóság előtt már indult ügy engedékenység alapján (ibidem 39.)
Az engedékenységi kérelemmel átadott, vagy az olyan vizsgálati lépésekkel szerzett információk, mely vizsgálati lépések a kérelem nélkül nem lettek volna végrehajthatóak, csak az alábbi feltételek valamelyikének teljesülése esetén adhatóak tovább egy másik versenyhatóság számára:
– a kérelmező vállalkozás beleegyezett az adatok átadásába,
– az információt kérő hatóságnál ugyanaz a vállalkozás, ugyanazon ügyben szintén kért engedékenységet, és ez a kérelem már nem visszavonható,
– az információt kérő hatóság írásban kötelezte magát arra, hogy sem a kérelemből származó, sem az azok átadását követően szerzett bármely információ alapján nem állapít meg sem ő, sem az a hatóság, melynek ezen információkat továbbadja, hátrányos jogkövetkezményt a kérelmezőre, bármely természetes vagy jogi személyre, akivel kapcsolatban az információt átadó hatóság az engedékenységet alkalmazza, az előző két körbe tartozó személyek egykori vagy jelenlegi alkalmazottaira (ibidem 40-41.).
Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a kérelmező vállalkozás számára a legnagyobb biztonságot nem az átadott információknak a Hálózat által biztosított védelme, hanem az adhatja, ha valamennyi érintett tagállamban él az engedékenység előnyeivel, és bejelenti a megállapodást.
Az egyedi mentesítés alkalmazhatósága az új rendszerben
A közösségi jogban megszűnik a versenykorlátozó megállapodások egyedi mentesítés elérése céljából való bejelentésének kötelezettsége és lehetősége. A Tpvt. azonban továbbra is tartalmazza ezen intézményt. Mivel a Rendelet 3. cikke alapján jogalkalmazási kötelezettség terheli, kérelem esetén a GVH-nak mindenképpen meg kell vizsgálnia, hogy fennáll-e a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége. Amennyiben nem, akkor ugyanúgy jár el, ahogyan eddig, azaz a Tpvt. 17. §-a feltételeinek teljesülése esetén megállapítja azt, hogy a megállapodás nem minősül gazdasági versenyt korlátozó megállapodásnak, vagy nem esik a tilalom alá, vagy ezzel ellentétes következtetésre jut, és a mentesítést a felek által eredetileg nem vállalt feltételekhez köti, kötelezettséget ír elő, vagy megtiltja a megállapodást.
Ha a tagállamközi kereskedelem érintett, akkor viszont fennáll a közösségi jog alkalmazásának kötelezettsége. Lévén azonban, hogy a közösségi jogban nincsen egyedi mentesítés, pozitív határozatot – azaz a konkrét megállapodás mentesítését – ezen a jogalapon nem lehet hozni. (Az 1/2003/EK rendelet 5. cikke sorolja fel, hogy közösségi jog alapján a nemzeti versenyhatóságok milyen határozatokat hozhatnak. Az egyedi mentesítés ezek között nem szerepel.) A mentesítés EKSz. 81. cikkének (3) bekezdése szerinti feltételeinek teljesülése esetén az eljárást megszüntető határozatot kell hozni, a mentesülés formális megállapítása nélkül. Ha viszont a feltételek nem teljesülnek, akkor a megállapodást meg lehet tiltani, illetve a felek kezdeményezése esetén kötelezettségvállalás elfogadására is van mód.
A Tpvt. anyagi jogi szabályainak alkalmazásakor, ha a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége valószínűsíthető, életbe lép az 1/2003/EK 3. cikke által megfogalmazott korlát: a magyar jog alapján nem lehet olyan versenyellenes megállapodást megtiltani, amelyet az EK-jog megenged. Ez két esetben nem is jelent problémát. Ha a vizsgálat alapján a megállapodás mindkét jog alapján egyértelműen mentesülőnek vagy tilosnak minősül, akkor a két jog kollíziója nem merül fel.
Probléma akkor lehet, ha a megállapodás olyan kikötés miatt nem teljesíti a mentesítés feltételeit egyik jogban sem, amely valamilyen feltétel előírása mellett orvosolható lehetne. Ebben az esetben a Tpvt. szerint lehetőség lenne a feltétellel vagy kötelezettségszabással való engedélyezésre, azonban a közösségi jog tekintetében ilyen korrekciós intézkedés nem tehető. Ezt a problémát csak a felek tudják megoldani azzal, ha a magyar jog kapcsán megfogalmazott feltételeket mint kötelezettségvállalást terjesztik elő a közösségi jogi eljárásban. Ennek elfogadása és kötelezőként való előírása ugyanis már lehetséges a közösségi jogi eljárásban is.
A Tpvt. 17. §-ának (2) bekezdése szerint egyedi mentesítést csak időtartamhoz kötve bocsáthat ki a GVH. Abban az esetben, ha ezt az időtartam-meghatározást feltételszabásnak tekintjük, az a helyzet állhat elő, hogy a tagállamok közötti kereskedelmet érintő megállapodások esetében egyáltalán nem lehetne magyar jog alapján mentesítő határozatot kiadni. Közösségi jogi alapelv, hogy a nemzeti jog nem tilthatja, nem korlátozhatja a közösségi jog által garantált jogosítványokat. Ha egy versenykorlátozó megállapodást a 81. cikk (3) bekezdése előnyeire tekintettel megenged, akkor ugyanannak a megállapodásnak a magyar jog általi, meghatározott időre vonatkozó megengedése sértheti az uniós elveket. Formálisan megoldás lehet a problémára, ha a GVH mentesítő határozata nem meghatározott évre, hanem pl. a megállapodás érvényességi idejére szól.
Az egyedi mentesítés intézményének sorsa a magyar jogban
A Tpvt. mintájául szolgáló közösségi jog megváltozott, s így kérdés, hogy érdemes-e megszüntetni a magyar jogban is az egyedi mentesítés lehetőségét. A közösségi reformot részben a Bizottságnak a mentesítés intézményéből fakadó leterheltsége indokolta, és a több évtizedes kiszámítható joggyakorlat által garantált jogbiztonság tette lehetővé. A GVH tekintetében e két érv sokkal kevésbé mondható el. A kérelmek elbírálása nem okoz számottevő pluszmunkaterhet a GVH számára (1997 és 1998 között átlagban 5-6 ügy indult kérelemre). A kisebb munkateher fő oka az, hogy a Tpvt. nem ír elő bejelentési kötelezettséget, azaz a vállalkozások egy eljárás megindítását követően is kérhetik a mentesítés megítélését. Az egyértelműen nem tiltott versenykorlátozó megállapodások ezért nem kerülnek kérelem formájában a GVH elé. Ezzel az eljárási megoldással egyébként a Tpvt. valahol a régi és az új EK-rendszer között helyezkedik el. Másfelől pedig a Tpvt. mögötti 15 éves joggyakorlat is számottevően kevésbé kiforrott, mint amilyen az EKSz. 81. cikkének alkalmazása mögött van, illetőleg alacsonyabb a versenykultúra és a versenyjogi szabályok ismeretének szintje is a vállalkozások körében. Így a mentesítéssel nyerhető magasabb szintű jogbiztonság hasznos segítője lehet a magyar vállalkozások hazai vagy közösségi szintű piaci tevékenykedésének.
Az egyedi mentesítés megszüntetése melletti fő érv ezért a két jog párhuzamos alkalmazása miatti eljárásjogi bonyodalom, valamint az a bizonytalanság, amelyet a tagállamok közötti kereskedelem érintettségének eldöntése általában okoz. Elméletileg a vázoltaknál komolyabb kollízió is felmerülhet például azáltal, hogy a GVH-nak a Tpvt. alapján kibocsátott mentesítő határozatával ellentétes következtetésre jut egy másik tagállam, mikor a közösségi jog alapján vizsgálja ugyanazt a magatartást. Ennek valószínűsége azonban meglehetősen alacsony, így igazából kétséges, hogy ezek az érvek kellően indokolják-e a jogintézmény megszüntetését.
A tagállamok közötti kereskedelem érintettsége
Az eljárási reform eredményeként a tagállamok számára az EKSz 81. és 82. cikkének teljes egészében való alkalmazása most már nem csak lehetőség, de kötelezettség is. Méghozzá akkor kell a tagállami versenyhivataloknak alkalmazniuk a közösségi jogot, ha a tagállamok közötti kereskedelem érintettségének lehetősége fennáll. Amennyiben tehát egy ügy érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet, akkor a közösségi jogot alkalmazni kell.
A magyar versenyszabályok sokszor szóról szóra megegyeznek a közösségi normákkal, egy kivétellel. Mivel a magyar versenyjog a magyar piaci versenyt védi, a Tpvt. nem tartalmazza a "tagállamok közötti kereskedelem érintettsége" kritériumot. Ez egy olyan új elem lesz, melynek alkalmazásához nem szokott hozzá sem a vállalati, sem a versenyhatósági-bírói szféra. Ez az oka annak, hogy az alábbiakban részletesen is kitérünk a 81. és 82. cikkek e közös tényállási elemére.
A tagállamok közötti kereskedelem érintettségének fogalmát a joggyakorlat töltötte meg tartalommal. A 81. és 82. cikk szövegezéséből következik, hogy a "kereskedelem érintettsége" kritérium alkalmazása során különösen három kérdést kell megványaszolni:
a) a "tagállamok közötti kereskedelem" kérdésére,
b)az "érintheti" kérdésére és
c)az "érzékelhetőség" kérdésére.
Így hát lássuk az egyes pontokat részletesen!
A "tagállamok közötti kereskedelem" fogalma
A "kereskedelem" fogalma
A bevett joggyakorlat alapján a "kereskedelem" fogalma nem korlátozódik az áruk és szolgáltatások határon átnyúló hagyományos cseréjére. Ez egy sokkal szélesebb kategória, amely lefed minden határon átnyúló gazdasági tevékenységet. Ez az értelmezés összhangban van az EKSz, az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad mozgására vonatkozó, alapvető célkitűzésével.
E kereskedelem szót rendkívül tágan kell értelmezni, tehát gyakorlatilag bármilyen gazdasági tevékenység érintettsége számításba jöhet. A kereskedelem magában foglalja a szolgáltatási szektort és az olyan területeket, mint pl. a banki szolgáltatások, biztosítás, kárrendezés, devizabrókeri tevékenység, postai szolgáltatás, munkaközvetítés, tengeri szállítás, művészeti szerzői jogi kérdések menedzselése (még az operaénekesek is beleesnek a kereskedelem kategóriájába – RAI/UNITEL HL L157/39 [1978]), kereskedelmi vásárok szervezése, televíziós közvetítés, a sport gazdasági vonatkozásai, kommunális szolgáltatások, mint pl. gáz és elektromos áram. Az elektromosságot is lehet exportálni és importálni, így pl. egy, a holland áramszolgáltatók Belgiumba történő importját korlátozó megállapodás beleütközik a 81. cikk (1) bekezdésébe.
A "tagállamok közötti" kritérium
A "tagállamok közötti" kritérium azt jelenti, hogy a fenti gazdasági tevékenység legalább két tagállamhoz kapcsolódjon. Azonban a kereskedelem érintettségének alkalmazása független a releváns földrajzi piac fogalmától. A megállapodások és magatartások lefedhetnek több vagy egy tagállamot, ill. annak csupán egy részét is.
Az "érintheti" fogalma
Az "érintheti" kritérium a tagállamok közötti kereskedelem hatásának természetét definiálja. Az Európai Bíróság gyakorlata alapján az "érintheti" (vagy "befolyásolhatja") kifejezés a következőket tartalmazza: "objektív jogi és ténybeli kritériumok alapján kellő valószínűséggel előreláthatónak kell lennie, hogy a kérdéses megállapodás vagy magatartás közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan befolyásolhatja a tagállamok közötti kereskedelem formáit" (Société Technique Minière ca. Maschinenbau Ulm, C-56/65 sz. ügy [1966] ECR 235).
Ez a fogalom meglehetősen bonyolult, azonban az egyes elemeinek a tüzetesebb vizsgálatát követően tiszta képet alkothatunk értelméről.
A "kellő valószínűség objektív jogi és ténybeli kritériumok alapján"
A piaci hatások vizsgálatának objektív kritériumokon kell nyugodnia. A kereskedelem érintettségének vizsgálata során számos olyan tényezőt kell figyelembe venni, amely önmagában nem ügydöntő.
A megállapodás és a magatartás jellege minőségi szempontból nyújt információt arról, hogy a megállapodás és a magatartás érintheti-e a tagállamok közötti kereskedelmet. Bizonyos megállapodások és magatartások természetüknél fogva képesek befolyásolni a tagállamok közötti kereskedelmet (pl.: határon átnyúló kartellmegállapodások), míg más esetben sokkal részletesebb elemzés szükséges (egy tagállam területére korlátozott közös vállalkozás).
A megállapodás jellegéhez kapcsolódóan fontos megjegyezni, hogy a megállapodást mint egészet kell figyelembe venni. A Szerződés nem kívánja meg, hogy egy versenykorlátozó megállapodás minden klauzulája alkalmas legyen a tagállamok közötti kereskedelem érintettségének az előidézésére, amennyiben a megállapodás, mint egész, kielégíti a feltételeket.
A megállapodással vagy magatartással érintett termékek jellege szintén jelzésértékű az érintettség kérdésében. Olyan esetben, amikor az adott termék természeténél fogva könnyen értékesíthető a határon túlra, nagyobb valószínűséggel lesz megállapítható a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége, szemben olyan termékekkel, amelyek iránt korlátozott határon túli igény mutatkozik.
Az érintett vállalkozások piaci pozíciója és értékesítési volumene mennyiségi szempontból nyújt információt a vállalkozás kereskedelmet befolyásoló képességéről.
Az iménti szempontokon túlmenően fontos figyelembe venni a jogi és ténybeli környezetet, amiben a megállapodás vagy magatartás megvalósul. Ahol a jogi korlátozások teljes mértékűek, ott a kereskedelem érintettsége csak akkor jöhet szóba, ha ezek a korlátok megszűnnek. Ahol viszont az ilyen jogi korlátozások csak részlegesek, ott különös jelentőséggel bír, hogy a még így meglévő csekély, tagállamok közötti kereskedelmet ne csökkentse tovább a megállapodás vagy magatartás. Erre példaként idézhető a Van Landewyck ca. Bizottság ügy (209/78 sz. ügy [1980] ECR 3125), amelyben a Bíróság nem fogadta el a belga szakszervezet azon védekezését, miszerint az ajánlásaik nem érintették a tagállamok közötti kereskedelmet, mert a belga adórendszer kizárja a párhuzamos importot. A Bizottság és a közösségi bíróságok álláspontja az, hogy ahol a verseny kormányzati aktus által már korlátozott, ott a maradék szabad mozgásteret meg kell őrizni, és ezt nem szabad aláaknázni a tagállamok közötti kereskedelem klauzulájának tovább szűkítésével.
A "kereskedelem formáinak" befolyásolása
A "kereskedelem formái" kifejezés semleges. Nem feltétel, hogy a kereskedelem korlátozott legyen vagy csökkenjen. Érintettség esetén a tagállamok közötti kereskedelem növekedhet is. A közösségi hatáskör akkor áll fönn, ha a tagállamok közötti kereskedelem másképpen alakul, mint ahogy a megállapodás vagy magatartás hiányában alakult volna.
A kereskedelem formáinak "közvetlen vagy közvetett, tényleges vagy potenciális befolyásolása"
A közvetlen befolyásolásra példa a különböző tagállamok termelői által kötött piacfelosztó megállapodás vagy valamely termék termelőjének azon kikötése, amelynek értelmében a forgalmazónak csak azokra a termékekre ad kedvezményt, amelyeket a saját tagállamában értékesít.
Közvetett befolyásolásra példa, amikor egy megállapodás vagy magatartás azon vállalkozások határon átnyúló gazdasági tevékenységére van hatással, amelyek azt a terméket használják föl, vagy attól a terméktől függnek, amely érintett a megállapodás vagy magatartás révén. Szintén közvetett befolyásolásról lehet szó, ha megállapodás vagy magatartás olyan közbenső termékre vonatkozik, amellyel nem kereskednek ugyan, de olyan végtermék alapanyagául szolgál, amellyel kereskednek.
Közvetett befolyásolás egy megállapodás vagy magatartás által érintett termék tekintetében is megállapítható például, amikor a termelő korlátozza a forgalmazó saját tagállamában más tagállambeli vásárlók által vásárolt termékekre vonatkozó garanciákat. E nélkül a megkötés nélkül a forgalmazó szabadon exportálhatná a terméket. A Zanussi S.p.A. Guarantee (78/922/EGK, HL L 322/36 [1978]) ügyben a Bizottság kimondta, hogy a Zanussinak az a korábbi gyakorlata, miszerint garanciát csak az adott tagállamban vásárolt és használt termékeire lehetett érvényesíteni, beleütközött a 81. cikk (1) bekezdésébe, mivel ez a más tagállamból érkező importot csökkentette volna a garancia érvényesíthetetlensége révén.
Tényleges befolyással a megállapodás vagy a magatartás életbelépésekor találkozunk. Így például ugyanazon tagállamon belül a termelők és forgalmazók közötti azon megállapodás, mely tiltja a többi tagállamba irányuló exportot, nagy valószínűséggel ténylegesen befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet.
Potenciális befolyásról akkor beszélünk, ha megtörténtére kellő valószínűséggel következtethetünk, azaz az előre látható piaci hatásokat figyelembe kell venni. Még akkor is, ha a megállapodás vagy a magatartás az alkalmazásakor nem fejt ki ilyen hatást, de előrelátható, hogy a jövőben ez változhat. Sőt, olyan esetben, amikor az adott időszakban a piaci körülmények nem kedveznek a tagállamok közötti kereskedelemnek, mert például az árak hasonlóak az egyes tagállamokban, nos, még ilyen esetben is megállapítható a tagállamok közötti kereskedelem érintettségének lehetősége, ha előreláthatólag megváltozhatnak a piaci körülmények. Ami számít, az a befolyásolási képesség. Az AEG-Telefunken ca. Bizottság ügyben (107/82 sz. ügy [1983] ECR 3151) az Európai Bíróság arra a megállapításra jutott, hogy az a tény, hogy az adott termék piacán a tagállamok között csupán kisméretű kereskedelem volt tapasztalható, nem jelenti azt, hogy ez nem sérti a 81. cikket, minthogy ésszerűen előre látható, hogy a kereskedelmi formák a jövőben meg fognak változni.
Fontos megjegyezni, hogy a közvetett és potenciális befolyás bevonása a tagállamok közötti kereskedelem érintettségének vizsgálatába nem jelenti azt, hogy a vizsgálat alapulhat csupán absztrakt és hipotetikus hatásokon. Ezek a kritériumok önmagukban nem elegendőek, és minden alkalommal alapos kifejtést igényelnek.
Az "érzékelhetőség" fogalma
A kereskedelem érintettsége kritérium magában foglal egy kvantitatív elemet: a közösségi hatáskört csak olyan megállapodásokra és magatartásokra korlátozza, amelyek egy bizonyos mértékben képesek érinteni a tagállamok közötti kereskedelmet.
Az érzékelhetőség minden egyes esetben az adott körülmények függvénye. Amennyiben a megállapodás vagy magatartás természeténél fogva alkalmas a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására, akkor a küszöb alacsonyabb, mint olyan esetben, amikor nem a természeténél fogva alkalmas a megállapodás vagy a magatartás a kereskedelem befolyásolására. Minél erősebb piaci pozícióval rendelkezik az érintett vállalkozás, annál valószínűbb, hogy befolyásolni tudja a tagállamok közötti kereskedelmet.
Az érzékelhetőség mind abszolút (forgalom), mind relatív (piaci részesedés) értelemben meghatározható. Ezek a szempontok összhangban vannak az "érintheti" kritériummal, hiszen ezekben az esetekben is arra keressük a választ, hogy az adott megállapodás vagy magatartás képes-e befolyásolni a tagállamok közötti kereskedelmet.
Általános, a megállapodások és magatartások minden kategóriáját lefedő, az érintettség kérdését megválaszoló kvantitatív szabály felállítása nem lehetséges. Lehetséges ugyanakkor olyan szabály felállítása, amely alapján megállapítható, hogy mikor nem érintett a tagállamok közötti kereskedelem.
Összefoglalva tehát, a fenti részletkérdések vizsgálata azt célozza, hogy a három kérdésre – a) a "tagállamok közötti kereskedelem", b) az "érintheti" és c) az "érzékelhetőség" – választ kapjunk, még egyszerűbben azt, hogy a tagállamok közötti kereskedelem érintettségéről dönthessünk, azaz arról, hogy kell-e közösségi jogot alkalmazni.
Bizottsági közlemény a tagállamok közötti kereskedelem érintettségéről: a számok* A Bizottság azon az állásponton van, hogy általában a megállapodások akkor nem képesek érzékelhetően befolyásolni a tagállamok közötti kereskedelmet, ha a következő kumulatív feltételek fennállnak: * (a)a megállapodás által érintett bármely közösségi releváns piacon jelen levő felek együttes piaci részesedése nem haladja meg az 5%-ot, és * (b)horizontális megállapodások esetén, a megállapodás által érintett termékek piacán, az érintett vállalkozások (Az "érintett vállalkozások" fogalmát úgy kell értelmezni, ahogy az a Bizottság de minimis közleményének 12.2-es pontjában található.) éves, együttes közösségi szintű forgalma nem haladja meg a 40 millió eurót. * Vertikális megállapodások esetén, a megállapodás által érintett termékek piacán a szállító éves, együttes közösségi szintű forgalma nem haladja meg a 40 millió eurót. Vásárlói erőt erősítő beszerzési megállapodások esetén a vásárló forgalma veendő figyelembe. Licenciamegállapodások esetén a licencia tárgyát képező technológiával érintett termékek terén a licenciába vevők együttes forgalma és a licenciába adó forgalma veendő figyelembe. * A Bizottság továbbá azon az állásponton van, hogy amennyiben egy megállapodás vagy magatartás természeténél fogva alkalmas arra, hogy befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet, akkor azzal a megdönthető pozitív vélelemmel kell élni, hogy a befolyás érzékelhető, amennyiben a megállapodással lefedett termékek tekintetében a felek együttes forgalma a fenti számítások alapján túllépi a 40 millió eurót. Ez a vélelem nem jelenti azt, hogy amennyiben a forgalom nem éri el a 40 millió eurót, de a piaci részesedés meghaladja az 5%-ot, akkor a megállapodások és a magatartások nem képesek befolyásolni a tagállamok közötti kereskedelmet. |
Tretorn-teniszlabdák forgalmazása* A Bizottság azért hozott határozatot 1994-ben a Tretorn AB, a Tretorn Sport Ltd., valamint az egyes tagállamokban lévő forgalmazók ellen, mivel az általuk megkötött kizárólagos forgalmazási szerződések a Szerződés 81. cikk (1) bekezdésébe ütköztek. A Tretorn AB a világ legnagyobb teniszeszköz- (teniszlabdák) gyártóinak egyike. A Tretorn által megkötött kizárólagossági szerződések tartalmaztak egy "íratlan" vállalást a Tretorn részéről, hogy forgalmazói számára teljes területi védelmet biztosít. Továbbá a tényleges adásvételi szerződések is magukban foglaltak olyan le nem írt kikötéseket, amelyek tiltották az exportot, vagy az olyan vállalkozásoknak történő eladást, amelyek a terméket exportálták volna. * Ezen területi védelem érdekében a Tretorn AB leányvállalata, valamint a szerződéses forgalmazói segítségével mindent elkövetett a párhuzamos import megakadályozására, úgymint: * A felmerülő költségeket megosztva vizsgálatokat, piacfigyelést folytattak annak kiderítése céljából, hogy az olcsóbb áron bejövő termékeket ki értékesíti, azaz ki sérti meg az exporttilalmat. * A "felderítés" érdekében a Tretorn az általa gyártott labdákat többféle módon is megkülönböztette. Az amerikai piacra gyártott labdákat más színűre festette, hivatalosan a megváltozott divattal indokolva. Továbbá minden általa készített labdát egyedi kóddal látott el, amelyből pontosan vissza lehetett követni, hogy adott labdát ki értékesítette és mely vállalkozásnak. * Az így felderített, az exportkorlátozást megsértő vállalkozások esetében a részükre értékesítő forgalmazóit felszólította, hogy ne adjanak el labdát nekik, továbbá garantálják, hogy vevőik többet nem fognak exporttevékenységet folytatni. * Súlyosabb szankcióként a Tretorn több ország esetében is időlegesen felfüggesztette az értékesítést a párhuzamos export akadályozására. * A Bizottság semmisnek nyilvánította a szerződéseket, valamint eltiltotta a feleket a jogsértő gyakorlat folytatásától, és bírságot szabott ki rájuk. * Ami az EU-dimenziót illeti, a Bizottság megállapította, hogy az egyes kizárólagos értékesítési szerződésekben szereplő korlátok direkt módon azt célozták meg, hogy a tagállamok közötti kereskedelmet akadályozzák. E korlát általánosnak nevezhető, és mivel a Tretorn leányvállalatai, valamint forgalmazói révén minden tagállamban jelen van, ezért a Közösség egész területe érintett. Ennek következménye a közös piac felosztottsága. A Tretorn párhuzamos exportot tiltó előírása azt jelentette, hogy egyedül a Tretorn volt jogosult Svájcba exportálni (svájci forgalmazóján keresztül), mivel a Közösségben minden más vállalkozás ki volt rekesztve ezen exportból. A Közösségből Svájcba történő párhuzamos export ezen tiltása alkalmas volt arra, hogy a tagállamok közötti kereskedelmet érintse, mivel meggátolta a svájci kereskedőket, hogy az egyik tagállamban vásároljanak és egy másik tagállamban azt eladják. * A Tretorn válaszában arra hivatkozott, hogy ez a helyzet nem nagyon valószínű, mivel a hasonló alkalom a reexportálásra nem merül fel, mert a teniszlabdák ára Svájcban 15-20%-kal magasabb, mint a Közösség piacain. A Bizottság megítélése szerint azonban ezen védekezést el kell vetni azon az alapon, hogy a svájci eladók a fenti korlátozások hiányában az alacsonyabb áron megvásárolnák az egyik tagállamban a labdákat, és eladnák egy másik tagállamban, ahol az árak magasabbak, anélkül hogy ténylegesen Svájcon keresztülszállítanák a terméket. Ezáltal a fenti korlátozások hatása az, hogy az egyes tagállamok közötti árak eltérőek maradnak. * A Tretorn párhuzamos exportot tiltó rendelkezései az USA-ban és Svájcban ugyancsak hatással voltak a tagállamok közötti kereskedelemre, mivel az eltérő árstruktúrák Európában és az USA-ban a Közösségbe történő reexportot nagyon valószínűvé tették. |
Biztosítók is érintettek lehetnek* A Bizottság 1987-es döntésében megállapította, hogy a német Verband der Sachversicherer ECA szövetség a Szerződés 81. cikkének (1) bekezdése alapján mint kartell működött, így megsértette a közösségi versenyjogot. A Verband der Sachversicherer ECA az ingatlanbiztosítók szövetsége Németországban, hivatalos célja az ingatlanbiztosítással kapcsolatos tevékenységek elősegítése. * A Bíróság előtt a felperes vitatta, hogy a közösségi versenyjog a biztosítások jelen releváns piacán (ingatlannal kapcsolatos biztosítások) alkalmazható-e. Felperes úgy ítélte meg továbbá, hogy a közösségi versenyjog maradéktalan alkalmazása jelentős beavatkozást jelentene a tagállami gazdaságpolitikába. A Bíróság ezzel szemben ítéletében úgy érvelt, hogy a nemzeti jogban a gazdaságpolitika megvalósítására meghozott jogszabályok, valamint a közösségi versenyjog célja eltérő, így nincsen annak akadálya, hogy a kettő egymás mellett, párhuzamosan érvényesüljön. * Felperes védekezésében arra hivatkozott, hogy a német szabályozás miatt a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége nem merül fel jelen ügyben. A Bíróság indokolásában két részre bontotta a kérdést. (A német szabályozás szerint Németországban csak az ország területén székhellyel rendelkező vállalkozások folytathatnak biztosítási tevékenységet, így a más tagállami székhelyű társaságok kötelesek Németországban vállalkozást alapítani, és csak azon keresztül folytathatják tevékenységüket.) * Annak előírása, hogy csak a Németországban székhellyel rendelkező vállalkozások folytathatnak biztosítási tevékenységet, elfogadható korlátnak minősíthető a versenyjog szempontjából, mivel a tagállamok közötti kereskedelmet ugyan befolyásolja, de nem akadályozza, hiszen bármely más tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás alapíthat Németországban leányvállalatot, így nincsen a tagállami piac elkülönítve a közös piactól. Az a tény, hogy a leányvállalat különálló jogi entitás, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az anyagi és egyéb viszonyok következtében az anyavállalat erősebb vagy gyengébb befolyással rendelkezzen felette. * Külön kell azonban vizsgálni a szövetség által meghatározott prémiumok versenyjogi hatását. A Bíróság szerint a prémiumok növekedése, amely nem magyarázható a vállalkozások piaci helyzetével alkalmas arra, hogy befolyásolja a külföldi biztosítók piacra belépését, hiszen így nekik jobb ajánlatot kell tenniük a már piacon levő vállalkozásoknál. Ez a tény jelentősen megnehezíti piacra lépésüket. |
A közösségi fúziókontroll reformja
Az EKSz. 81. és 82. cikkei alkalmazása ex-post ellenőrzést jelent: a versenyhatóság akkor avatkozik be, amikor a versenyellenes állapot már bekövetkezett. A fúziókontroll ezzel szemben ex-ante típusú: célja megelőzni azt, hogy vállalkozások összefonódása révén a verseny csorbuljon. A vállalkozások összefonódása – ezzel szinonimaként használjuk a fúzió kifejezést – olyan tranzakció, amely révén két vagy több vállalkozás feletti, addig elkülönült irányítás egy kézbe kerül. Leggyakoribb megvalósulási formája az, amikor az egyik fél közvetve vagy más vállalkozásokon keresztül felvásárolja a másik vállalkozás részvényeinek többségét. A tranzakció jogi formája versenyjogi szempontból közömbös, ami számít, az a tényleges irányításszerzés. (Az összefonódás fogalmának részletkérdéseire a továbbiakban nem térünk ki, ehhez lásd a Tanács 139/2004/EK rendeletét a vállalkozások közötti összefonódások engedélyezéséről, HL L 24. szám, 2004. 01. 29., 1. o. – a továbbiakban új fúziós rendelet vagy egyszerűen fúziós rendelet – 3. cikkét!)
Egy összefonódás a piaci szerkezet átalakulásán keresztül könnyen vezethet a verseny csorbulásához, például akkor, ha a felvásárló cég már eleve erőfölényben van a piacon, vagy amikor a legnagyobb piaci részesedésű vállalkozások olvadnak össze.
Bejelentés
Az ex-ante ellenőrzés a gyakorlatban úgy valósul meg, hogy minden jelentősebb összefonódást a megállapodás megkötése után, de még annak végrehajtása előtt be kell jelenteni a versenyhatóságnak. (Az angol notification kifejezést a fúziós rendelet bejelentésnek fordítja, mi is e szóhasználatot alkalmazzuk a továbbiakban. A Tpvt. ezzel szemben összefonódás engedélyezése iránti kérelemről beszél.) A hatóság záros határidőn belül megvizsgálja a tranzakciót abból a szempontból, hogy veszélyezteti-e a versenyt az érintett piacokon. Amennyiben igen, a fúziót megtiltja vagy feltételekhez köti. Amennyiben nem, a bejelentő felek az összefonódást megvalósíthatják. Egy összefonódás be nem jelentése komoly pénzbírságot vonhat maga után.
A Római Szerződés nem tartalmazott külön szabályokat a fúziók előzetes ellenőrzésére. Sokáig a versenykorlátozó összefonódások megakadályozásának egyetlen eszköze az EKSz. 81. és 82. cikke volt. E cikkek alkalmazása fúziókra azonban korlátozott és bizonytalan maradt, így hamar felmerült az igény egy új EK-jogintézmény létrehozására. Erre végül csak 1989-ben került sor, az EK-fúziós rendelet (a Tanács 4064/1989 rendelete a vállalkozások közötti összefonódások engedélyezéséről, HL L 395. szám, 1989. 12. 30., 1. o., a továbbiakban régi fúziós rendelet) 1990-ben lépett hatályba. A rendeletet többször módosították, a legutóbbi, jelentős módosítása után a jogszabály új számot is kapott. Az új fúziós rendelet 2004. május 1-jén lépett hatályba.
One-stop-shop
Az egyik leglényegesebb kérdés, hogy egy összefonódás mikor tartozik a Bizottság hatáskörébe és mikor a tagállamokéba. A hatásköri elhatárolás forgalmi küszöbszámok alapján történik (ezeket később részletesen ismertetjük): amennyiben az összefonódásban érintett vállalkozások összesített forgalma meghalad egy bizonyos határértéket, akkor a tranzakció közösségi léptékűnek minősül. Az EK-fúziókontroll alapelve továbbra is az, hogy a közösségi léptékű fúziók elbírálására kizárólag a Bizottság jogosult. A bizottsági határozat ellen jogorvoslattal az Elsőfokú Bírósághoz, majd az Európai Bírósághoz lehet fordulni. E központosított engedélyezési rendszer az Európai Unión belül megvalósítja a one-stop-shop elvét (a Tanács 4064/1989 rendelete a vállalkozások közötti összefonódások engedélyezéséről, HL L 395. szám, 1989. 12. 30., 1. o., a továbbiakban régi fúziós rendelet), ezáltal pénz-, idő- és költségkímélő a vállalkozások és a versenyhatóságok számára, az egységes jogalkalmazást is maradéktalanul biztosítja.
Csakhogy nem egy egyszerű feladat lehatárolni azokat a fúziókat, amelyek közösségi szintű vizsgálata indokolt. A közösségi lépték forgalmi küszöbszámokhoz kötésének előnye az, hogy egy objektív, kiszámítható mércét ad mind a vállalkozások, mind a versenyhatóságok számára. Hátránya, hogy segítségével nem mindig lehet kiszűrni azokat az összefonódásokat, amelyek olyan versenypolitikai aggályokat okoznak, amelyeket közösségi és nem tagállami szinten célszerű megvizsgálni, és fordítva. Ezt a hiányosságot igyekszik korrigálni a jelentősen megújított, rugalmasabbá tett áttételi rendszer, amely lehetővé teszi közösségi léptékű fúziók vizsgálatának áttételét nemzeti versenyhatóságokhoz, és fordítva, nem közösségi léptékű fúziók vizsgálatának áttételét a nemzeti versenyhatóságoktól a Bizottsághoz. Látni fogjuk, hogy áttételre immár bejelentés előtt is lehetőség van.
A továbbiakban a jelenlegi EK-s fúziókontroll néhány lényeges aspektusát ismertetjük. Az 1/2003/EK rendelet fenti bemutatásával ellentétben nem arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mi az, ami a régi fúziós rendelethez képest módosult, mivel az újítások nem voltak olyan nagyszabásúak, és mert a magyar vállalati szféra számára a közösségi fúziókontroll teljes egészében újdonságnak számít. Ehelyett vállalati szemszögből igyekszünk átfogó képet adni a 2004. május 1. óta hatályos rendszerről. Először az alapszituációt vázoljuk fel: a vállalkozások összefonódása közösségi léptékű, a bejelentést követően a Bizottság jár el. Ezt követően röviden bemutatjuk a kivételnek számító áttétel két esetét: először amikor a Bizottság teszi át a közösségi léptékű fúzió vizsgálatát a GVH-nak; majd amikor a GVH teszi át a hozzá bejelentett tranzakció vizsgálatát a Bizottságnak.
Alapeset: közösségi léptékű fúzió a Bizottságnál
Minden közösségi léptékű fúziót be kell jelenteni a Bizottsághoz. A közösségi lépték fogalmát a fúziós rendelet 1. cikkének (2) és (3) bekezdése fogalmazza meg forgalmi küszöbszámok segítségével, viszonylag bonyolultan:
"(2) Egy összefonódás akkor közösségi léptékű, ha:
a) az összes érintett vállalkozás öszszevont teljes világméretű forgalma meghaladja az 5 milliárd eurót, és
b) az érintett vállalkozások közül legalább két vállalkozás mindegyikének teljes közösségi szintű forgalma meghaladja a 250 millió eurót,
kivéve, ha az érintett vállalkozások mindegyike teljes közösségi szintű forgalmának több mint kétharmadát egy és ugyanazon tagállamban éri el.
(3) Egy összefonódás, amely nem éri el a 2. cikk szerinti küszöbértékeket, közösségi léptékű, ha:
a) az összes érintett vállalkozás öszszevont teljes világméretű forgalma meghaladja a 2,5 milliárd eurót;
b) legalább három tagállam mindegyikében az összes érintett vállalkozás összevont teljes forgalma meghaladja a 100 millió eurót;
c) a b) pont alapján számításba vett legalább három tagállam mindegyikében legalább két érintett vállalkozás mindegyikének a teljes forgalma meghaladja a 25 millió eurót; és
d) legalább két érintett vállalkozás mindegyikének a teljes közösségi szintű forgalma meghaladja a 100 millió eurót,
kivéve, ha az érintett vállalkozások mindegyike teljes közösségi szintű forgalmának több mint kétharmadát egy és ugyanazon tagállamban éri el."
A forgalom számításának elveit a fúziós rendelet 5. cikke fekteti le részletesen.
Csatlakozásunk óta az új fúziós rendelet hatálya Magyarországra is kiterjed. Ennek a bejelentési kötelezettség szempontjából két fontos következménye van magyar szemszögből. Egyfelől gyakrabban fog előfordulni, hogy közösségi léptékűnek minősül egy olyan összefonódás, amelyben magyar vállalkozás is érintett, mivel a magyarországi forgalom immár tagállami vagy közösségi forgalom a fenti definíció szempontjából. A másik fontos következmény az, hogy a one-stop-shop elvnek megfelelően [Lásd fúziós rendelet 21. cikk (3) bekezdés!] a közösségi léptékű fúziót akkor sem kell a GVH-hoz bejelenteni, ha ez a Tpvt. szerint kötelező. A Tpvt. szerinti küszöbszámokat a 24. § határozza meg. Ezek természetszerűleg jóval alacsonyabbak, mint a közösségiek.
Dominanciateszt
A bejelentést a fúziós végrehajtási rendelethez (a Bizottság 802/2004/EK rendelete a vállalkozások közötti összefonódások engedélyezéséről szóló 139/2004. tanácsi rendelet végrehajtásáról, HL L 133, 2004. 04. 30., 1. o.) mellékelt formanyomtatványon kell megtenni. A Bizottság ezután megvizsgálja, hogy a bejelentett fúzió felvet-e versenyaggályokat, egészen pontosan azt, hogy fennállnak-e a fúziós rendelet 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott feltételek: "Azt az összefonódást, amely különösen erőfölény létrehozása vagy megerősítése következményeként a közös piacon vagy annak egy jelentős részén a hatékony versenyt jelentősen akadályozná, a közös piaccal összeegyeztethetetlennek kell nyilvánítani."
A régi fúziós rendelet hasonló rendelkezése így hangzott: "Valamely öszszefonódást, amely olyan erőfölényt hoz létre vagy erősít meg, amelynek következményeként a közös piacon vagy annak egy jelentős részén a hatékony verseny jelentősen korlátozódna, a közös piaccal összeegyeztethetetlennek kell nyilvánítani."
A módosítás parányinak tűnik, mégis komoly jelentőséggel bír. A régi fúziós teszt a dominanciateszten alapult, amelynél fogva először meg kellett vizsgálni azt, hogy egy összefonódás erőfölényt hozott-e létre vagy erősített-e meg. Amennyiben igen, úgy meg kellett nézni azt, hogy ennek következményeként a hatékony verseny korlátozódik-e. Ha erre is igen a válasz, akkor az összefonódás összeegyeztethetetlen a közös piaccal.
Kollektív dominancia
Mintegy kiterjesztve a dominanciatesztet, az Európai Bíróság elfogadta a Bizottság által kidolgozott ún. kollektív dominancia fogalmát. Ennek lényege, hogy bizonyos szigorú feltételek fennállása esetén több, egymástól versenyjogilag független vállalkozás közösen is lehet erőfölényben, amennyiben a vállalkozások hallgatólagosan együttműködnek (Tacit co-ordination. Lásd T-342/99. sz. ügy, Airtours plc. kontra Bizottság, EBHT 2002., II-2585. o., 62. bekezdés!) Felmerült, hogy még a teszt e kiterjesztett értelmezése esetén is marad egy olyan rés, amelyet a dominanciateszt nem fed le: lehetnek olyan fúziók, amelyek bár nem hoznak létre vagy erősítenek meg erőfölényt, mégis korlátozzák a hatékony versenyt, hallgatólagos együttműködés nélkül is. (Ez a probléma elsősorban oligopolisztikus piacok esetében fordulhat elő. A témának komoly közgazdasági irodalma van.)
SLC-teszt
A 2. cikk (3) bekezdésének módosítása a dominanciateszt által nyitva hagyott rés lefedését szolgálta. Az új teszt elmozdulás az amerikai versenyjogban alkalmazott SLC-teszt ("substantial lessening of competition") irányába, amely közvetlenül a versenyre gyakorolt hatást vizsgálja, anélkül hogy előtte az erőfölény létrejöttének vagy megerősítésének tényét bizonyítani kellene. Az erőfölényre történő utalás ("...különösen erőfölény létrehozása vagy megerősítése következményeként...") azt a célt szolgálja, hogy a dominanciateszt többéves joggyakorlatára továbbra is támaszkodni lehessen.
Határozatok
Az összefonódás vizsgálatának lehetséges kimenetelei (fúziós rendelet 6. és 8. cikk):
– A Bizottság úgy határoz, hogy a bejelentett tranzakció nem tartozik a fúziós rendelet hatálya alá.
– A Bizottság úgy határoz, hogy az összefonódás – esetleg a felek által felajánlott módosítások fényében – összeegyeztethető a közös piaccal, mivel nem vet fel versenyjogi aggályokat.
– A Bizottság az engedélyező határozatát feltételekhez és kötelezettségekhez köti.
– A Bizottság megtiltja az összefonódást, amennyiben nem egyeztethető össze a közös piaccal, azaz a 2. cikk (3) bekezdés feltételei fennállnak.
Közösségi léptékű összefonódást csak bejelentését követően és a Bizottság engedélyező határozata esetén lehet végrehajtani. E tilalom alól vannak bizonyos kivételek [Lásd fúziós rendelet 7. cikk (2) és (3) bekezdését!]. A Bizottság engedélyező határozata az öszszefonódással szükségszerően együtt járó versenykorlátozásokra is kiterjed.
Elbírálási határidő
A gazdasági élet követelményeinek megfelelően a Bizottság szoros határidőkön belül köteles az összefonódásokat elbírálni (Lásd fúziós rendelet 10. cikk!).
A közösségi eljárás kétfázisú: a második fázisra csak akkor kerül sor, ha az első fázis során versenyjogi aggályok merülnek fel. Az első fázis lezárására alapesetben a bejelentéstől számított 25 munkanap áll a Bizottság rendelkezésére. A második fázist általában az első fázis lezárásától számított 90 munkanapon belül kell befejezni. Amennyiben a Bizottság az előírt határidőket nem tartja be, azt úgy kell tekinteni, mintha engedélyezte volna az összefonódást.
Vizsgálati jogkör
A fúziós rendelet az 1/2003/EK rendeletben meghatározottakhoz hasonló vizsgálati jogkörökkel ruházza fel a Bizottságot feladatai elvégzéséhez (Lásd fúziós rendelet 11-13. cikk!.) Külön kiemeljük, hogy a Bizottság jogosult tagállami ko