AZ EU EGYSÉGES BELSŐ PIACA ÉS A TERMÉKBIZTONSÁG

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 76. számában (2004. augusztus 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Az EU (és természetesen minden fejlett társadalom) felfogása szerint a fogyasztóknak alapvető joguk van egészségük és biztonságuk védelmére. Ennek szavatolása érdekében az EU-ban (és valamennyi fejlett országban) a jogrendszer részét képezik egyes meghatározott, kockázatot hordozó termékekre vonatkozó műszaki szabályozási előírások.

Az Európai Unió elődje, az Európai Gazdasági Közösség létrehozásakor (1957-ben) az alapító tagállamok célul tűzték ki a közös piac létrehozását, és ennek alapvető feltételeként a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlásának megteremtését jelölték meg.

Ezeknek az alapvető szabadságjogoknak a tényleges megvalósítása természetesen jelentős nehézségekbe ütközött, és csak egy hosszú fejlődési folyamat során sikerült azok mai színvonalát elérni. A folyamat legnehezebb szakasza a termékekre vonatkozó követelmények műszaki szabályozásának összehangolása volt. Ennek a problémának a megoldása érdekében készült el 1985-ben az úgynevezett Fehér Könyv, amely csaknem 300 jogszabály megalkotásával segítette a belső piac határainak lebontását.

Jogharmonizáció

Az Európai Unió szabályozásának van egy fontos vonása. Mivel ma már a termékek köre olyan széles skálán mozog, hogy a minden termékre kiterjedő szabályozás nem lehetséges, így az Unió által kötelezővé tett szabályozás csak azokra a termékekre terjed ki, amelyek hibája nagy kockázatot jelent az élet-, az egészség-, a környezet- vagy a vagyonbiztonság szempontjából.

Ez persze nem azt jelenti, hogy az összes többi termékre vonatkozóan semmiféle szabályozás nem létezik. E termékek vonatkozásában is rögzítették az ún. általános termékbiztonsági szabályokat. Ezeket a szabályokat az Európai Unió vonatkozásában a 92/59/EGK irányelv tartalmazza. Az irányelv hazai harmonizálása a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényben történt meg.

A műszaki vonatkozású jogi szabályozás alapelvei

A műszaki vonatkozású jogi szabályozás területén a minden apró részletre kiterjedő jogharmonizálás helyett két új alapelvet fogalmaztak meg: a kölcsönös elismerés és az új megközelítés alapelvét.

A fenti elvek alkalmazása során azonban kiderült, hogy a termékekkel szemben támasztott követelmények összehangolása mellett van még egy rendkívül fontos tényező, ami a szabad kereskedelem (vagyis az egységes belső piac működésének) műszaki akadályát jelenti. Ez pedig a vizsgálati és tanúsítási eljárások területén a tagországok között meglévő jelentős különbségek megléte. Így vetődött fel a tanúsítási eljárások egységesítésének igénye. Ennek hatására fogalmazták meg a vizsgálat és tanúsítás globális megközelítésének elvét.

A kölcsönös elismerés elve

A műszaki jogi szabályozás és a szabványok teljes körű harmonizálására vonatkozó törekvések feladása együtt járt a kölcsönös elismerés elvének bevezetésével. Ennek lényege, hogy a termékek előállítására és forgalmazására vonatkozó, nem harmonizált nemzeti előírásokat az egyes tagállamok kölcsönösen elismerik. Vagyis az egyik tagállamban az ottani előírásoknak megfelelően előállított és forgalmazott termék bármely másik tagállamban szabadon forgalmazható. Az elv alkalmazása - bár a tagországokra vonatkozik - jelentős kihatással van az Unión kívüli, ún. harmadik országokkal folytatott kereskedelemre is. Vagyis ha egy harmadik országból származó terméket szabályosan forgalomba hoznak az egyik EU-tagállamban, akkor az a kölcsönös elismerés elve alapján a többi tagországban is szabadon forgalmazható.

Megállapodások harmadik országokkal

A nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban a műszaki vonatkozású jogszabályok és a szabványok teljes körű harmonizációja, valamint a kölcsönös elismerési rendszerek egymás mellett, párhuzamosan fordulnak elő. Az Európai Unió éppen ezért fontosnak tartja harmadik országokkal történő kölcsönös elismerési megállapodások létrejöttét.

A kölcsönös elismerésnek ez a formája azonban eltér az Unión belül alkalmazott rendszertől, amennyiben ez mindig kétoldalú megegyezéseken alapul. A megegyezést kereső felek illetékes szervezetei egymás között megállapodnak, hogy mely műszaki tartalmú jogszabályokat tekintik egyenértékűnek. Ez a folyamat természetesen együtt járhat e jogszabályoknak a megegyezést lehetővé tevő módosításával is.

Az egyenértékűség azonban önmagában kevés egy ilyen egyezmény megkötéséhez. A gyakorlatban döntő, hogy milyen vizsgálati és tanúsítási rendszer keretében történik az azonos tartalmú jogszabályoknak és szabványoknak való megfelelőség vizsgálata és tanúsítása.

Ezeknek a rendszereknek az eltéréséből eredő nem kívánatos hatások ugyanis esetenként rendkívüli jelentőségűek is lehetnek. Tehát fontos, hogy a kölcsönös elismerési egyezmények meghatározzák a vizsgálati eredmények, illetve a tanúsítványok elfogadási feltételeit.

Új megközelítésű irányelvek

Az új megközelítés (angolul new approach) elvének lényege, hogy egy-egy adott termékkör esetében elemzést kell végezni az annak használata során felmerülő általános kockázatok feltárására, és olyan műszaki megoldásokat kell kidolgozni, amelyek alkalmasak a veszély megelőzésére, illetve annak elfogadható szintre való csökkentésére.

Az Európai Unió szabályozása széles körű biztonsági és fogyasztóvédelmi kötelezettségeket ró az üzleti világ szereplőire. Az országonként eltérő követelmények azonban gátját képezhetik a termékek szabad áramlásának. Az Európai Unió ezért már a kezdetek óta az említett ellentmondás közelítésére törekedett, kezdetben elsősorban a minden tagországra kiterjedő követelményeket tartalmazó direktívák bevezetésével. E módszer azonban túlságosan hosszadalmas, többnyire a legapróbb részletekre is kiterjedő volt, és a bevezetéshez szükséges teljes egyetértést (konszenzust) túlságosan lassan biztosította.

A folyamatnak a felgyorsítása érdekében hozta meg a Tanács a műszaki tartalmú jogszabályok harmonizációja és szabványok kérdésének új megközelítéséről szóló, 1985. évi májusi határozatát.

Az irányelvek tartalma

Az új megközelítés elve alapvetően az adott termékkör használatával összefüggő kockázatokon, míg a régi (hagyományos) megközelítés a kötelezően betartandó műszaki paraméterek pontos meghatározásán alapult. Vagyis az új megközelítésű direktívák olyan általános és egyúttal alapvető követelményeket fogalmaznak meg, amelyek az adott termékek EU-n belül történő forgalmazásának feltételét képezik. Ilyen alapvető követelmények az egészség védelme, a higiéniai követelmények betartása, a tűzvédelem, az üzembiztonság vagy a környezetvédelem.

Harmonizált szabványok

Az új megközelítésű direktívákhoz szorosan kapcsolódnak az adott direktívával harmonizált EU-szabványok. Az ilyen, harmonizált szabványnak való megfelelés jogilag is a direktíva alapvető követelményeinek teljesülését jelenti. De ez a megoldás nem zárja ki más módszerek, szabványok, műszaki előírások alkalmazását sem. Ebben az esetben azonban az adott vállalatnak külön eljárás keretében kell igazolnia azt, hogy megfelel a direktíva követelményeinek.

Ez más szavakkal azt jelenti, hogy az EU-szabványok (ezek EN jelzetükről ismerhetők fel) még akkor sem kötelezőek, ha egy direktíva hivatkozik rájuk. Látnunk kell viszont, hogy jelentős előnyt hordoz alkalmazásuk a bizonyítási eljárásban, mivel a szabványnak való megfelelés bizonyításával igazolt a direktívának való megfelelés.

A régi és új megközelítés párhuzamos alkalmazása

Az Unió szabályozási gyakorlata nem zárja ki a régi és az új megközelítés egymás melletti alkalmazását, mivel az új megközelítés nem terjed ki a műszaki tartalmú jogi szabályozás és szabványosítás valamennyi területére. Számos termékcsoportnál előfordul, hogy a régi megközelítés mellett a teljes és a részleges harmonizációt is alkalmazzák.

Az Unió továbbra is a régi megközelítés szerint szabályozza például az élelmiszerek és a gyógyszerek forgalmazását, mivel a nem kötelező szabványokat - a termékek jellegéből adódó közegészségügyi és környezeti veszélyek miatt - alkalmatlannak tartja még a kellő biztonság garantálására. A régi megközelítés (vagyis a részletekbe menő szabályozás) a jellemző például a gépjárművek vagy a vegyi anyagok esetében is, amelyeknél a műszaki szabályozás már anynyira fejlett volt, amikor az új megközelítés kialakult, hogy nem lett volna érdemes azt gyökeresen átalakítani.

A globális megközelítés elve

A globális megközelítés elve szerint az egyes termékdirektívák megadják azokat a bizonyítási eljárásokat, amelyeken egy adott terméknek át kell esnie ahhoz, hogy bárhol az Unión belül forgalmazható legyen. Ezek az eljárások tehát termékenként és direktívánként értelmezhetők és szabályozandók. Mivel a termékek használatával járó kockázat termékcsaládonként más és más, természetes, hogy egyes esetekben elegendő a gyártó vagy a forgalmazó megfelelőségi nyilatkozata az alapvető követelmények teljesítéséről, míg egy különösen veszélyes termék esetében kötelező lehet egy független szervezet által végzett tanúsítás.

Modul rendszer

A termékcsoportonként és az azokon belül is változó követelmények kezelésére a globális megközelítés elve alapján bevezették az ún. modul rendszert. Ez tartalmazza azokat a lehetőségeket, amelyekből a termékdirektívák kiemelhetik a gyártó által választható megfelelőség tanúsítási lehetőségeket. A terméktől függően ez a választék eléggé széles is lehet, a gyártói nyilatkozattól (A-modul), a terméktípus vizsgálatán keresztül (B-modul) az arra feljogosított (kijelölt) testület által tanúsított minőségbiztosítási rendszer meglétének igényéig (H-modul).

A jogilag szabályozott területen, a kötelező megfelelőségi tanúsítás eseteiben tehát a direktívák meghatározzák a megfelelőségigazolás lehetséges változatait (ezek az egyes modulok, illetve több modul kombinációi). Ezek valamelyikét kell a gyártónak alkalmazni attól függően, hogy a direktívában lévő döntési ábra melyik ága vonatkozik az adott termékre.

CE jel

A globális megközelítés elvének alkalmazása által megteremtett feltételek tették lehetővé az ún. CE európai megfelelőségi (konformitási) jelölés alkalmazását, amely jelentős előrelépés az áruk szabad áramlásának kiteljesedése terén.

A CE jelölés tartalmi követelményeiről és alkalmazásának feltételeiről hozott 93/86/EGK számú tanácsi határozatban rögzítettek megindították a biztonsági előírások, a piaci összhang és az áttekinthetőség kialakulását. A CE jelölés hitele, megbízhatósága azonban számos befolyásoló tényező függvénye. Ahhoz, hogy ez a jel valóban az előírt biztonsági követelmények betartásának garanciája legyen, még nagyon sokat kell tenni. Feltétlenül idesorolható minden tagországra értve a tudatos és következetes piacfelügyeleti rendszer és munka.

A termékbiztonság európai felfogása

A Tanács 92/59/EGK irányelvének kiadása jelentős mérföldkő volt az uniós jogharmonizáció területén. Az említett irányelv fogalmazta meg először átfogóan, az európai jogfejlődésre építve a termékek biztonságával kapcsolatos alapvető elvárásokat.

Az irányelv hatálya kiterjed mindazokra a termékekre, amelyekre nem adtak ki specifikus közösségi jogszabályt, illetve ha ki is adták azt, úgy a jogszabály csak a termék biztonságának bizonyos szempontjaira, illetve az adott termékek bizonyos kockázati kategóriáira vonatkozott.

Biztonságos termék

Az irányelv szerint biztonságosnak tekinthető az a termék, amelynek (tartós) használata

- szokásos vagy ésszerűen várható használati feltételek mellett,

- egyáltalán semmilyen, vagy csak a termék használatával összeegyeztethető és elfogadható mértékű kockázatot jelent.

Kockázatmegítélési szempontok

A kockázat megítélésénél figyelemmel kell lenni

- a termék jellemzőire (ideértendő annak összetétele, csomagolása, sőt a hozzá mellékelt szerelési és karbantartási utasítás is);

- a terméknek más termékekre gyakorolt hatásaira (ennek során mind a rendeltetésszerű, mind az ésszerűen előre látható használattal együtt járó hatásokra is tekintettel kell lenni);

- a termék kiszerelésére (beleértve a címkézést és bármely, a használathoz kapcsolódó utasítást vagy tájékoztatást), továbbá

- a termék használata során veszélynek kitett fogyasztókra (különös tekintettel a gyermekekre).

Veszélyes termék

A fenti kockázatmegítélési szempontokból ered a veszélyes termék fogalmának meghatározása. Eszerint veszélyes az olyan termék, amely nem felel meg a biztonságos termékkel szemben támasztott követelményeknek.

Feladatok az ún. biztonságos termék előállításának folyamatában

Az Unió termékbiztonsággal kapcsolatos sarkalatos alapelve, miszerint a termék biztonságáért a gyártó felel. A következőkben összegezzük azokat a teendőket, amelyekre a gyártóknak gondot kell fordítani, hogy termékük biztonságos legyen.

A termékkel kapcsolatos tájékoztatás

A kezdő lépés ennél a tevékenységnél a termék kockázatának felmérése. A tájékoztatás elkészítésénél lényeges szempont, hogy az tartalmazzon minden releváns kockázatot, de ne legyen túlságosan terjedelmes. Igyekezzünk kiemelésekkel, rajzokkal áttekinthetőbbé tenni a tájékoztató szövegünket. Nagyon fontos, hogy a veszélyek mellett azt is közöljük, hogy a fogyasztók milyen módon kerülhetik el a termék használatából esetlegesen adódó sérüléseket.

Helyesen tesszük, ha teszteljük is az elkészült tájékoztatót olyan személyekkel, akik nem vettek részt annak elkészítésében. Amennyiben egy ilyen személy visszaigazolja számunkra a legfontosabb, a fogyasztóval közölni kívánt információkat, akkor minden valószínűség szerint jó a tájékoztatónk (persze ez csak akkor igaz, ha valóban szerepelnek benne a legfontosabb információk).

A termék kockázatától függő intézkedések

A különböző termékek használatakor jelentkező kockázatok természetesen jelentősen eltérhetnek egymástól. Ezért a gyártó köteles minden szükséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy

- pontosan megismerje az általa gyártott termék használatával összefüggő veszélyeket, és

- elhárítsa a termék hibájából eredő veszélyeket - például a termék piacról való visszahívásával.

A termék használatának figyelemmel kísérése

Nagyon fontos az intézkedések körében a termék használatának figyelemmel kísérése, a fogyasztóktól, a szervizektől történő információszerzés útján. Emellett a gyártónak figyelembe kell vennie valamennyi, a fogyasztóktól származó reklamációt, panaszt és jelzést. Mindezek elemzése alapján meg kell tenni azokat az intézkedéseket, amelyek a termék esetleges gyenge pontjait javíthatják - így csökkentve a kockázatot.

Megfelelőség-ellenőrzés

A fentieken túlmenően a gyártási folyamatot és a forgalmazott termékek megfelelőségét rendszeres mintavétellel folyamatosan ellenőrizni kell, hogy időben kiderüljenek az esetleges gyártási és anyaghibák, technológiai problémák.

Termékek azonosítása

A fentiekben említett célból gondoskodni kell a termékek azonosításáról és nyomon követhetőségéről is, hogy a később kiderülő hibák esetén a gyártóknak lehetőségük legyen a konkrét hibaelemzésre.

Felkészülés a termék piacról való visszahívására

A gyártóknak fel kell készülniük arra az esetre, amikor a forgalomba hozott termékekről csak utólag derül ki, hogy nem biztonságosak, és a további károk megelőzése érdekében gondoskodni kell azok visszahívásáról.

Ez minden gyártó rémálmai közé tartozik, de sajnos mégis előfordulhat, hogy erre kényszerülnek. Az ilyen esetekre való előzetes felkészülés jelentős mértékben csökkentheti az ezzel kapcsolatos átfutási időt és költségeket.

A visszahívás gyakorlásának alapfeltételei

Ilyen esetekben fontos, hogy a gyártó

- megbízható nyilvántartással rendelkezzen az egyes gyártási tételek kiszállításáról (mikor, kinek, milyen mennyiségben, hova szállított),

- legyen egy megbízható azonosítási és termék-nyomonkövetési rendszere,

- megfelelő kapcsolatot tartson a forgalmazókkal, akikkel az esetleges termék-visszahívásra vonatkozó feladatokat előre egyeztette.

A termékbiztonsággal kapcsolatos állami feladatok

Termékforgalom korlátozása

Az EU-s szabályozást áttekintve elmondható, hogy a tagállamok jelentős szerephez jutnak a termékbiztonság garantálása terén. Ezt bizonyítja - egyebek mellett - az a rendelkezés is, hogy még akkor is, ha egy termék az irányelvben leírtak szerint biztonságosnak tekinthető, a tagállamok jogosultak arra, hogy az általuk szükségesnek tartott módon és mértékben korlátozzák a termék forgalomba hozatalát, sőt akár a piacról is kivonják azt, ha a megfelelés ellenére bizonyíthatóan veszélyezteti a fogyasztók egészségét és biztonságát.

Ellenőrző, szankcionáló hatóságok létrehozása

Emellett a tagállamok kötelesek létrehozni, illetve kijelölni olyan hatósági szervezeteket, amelyek egyrészt képesek ellenőrizni a forgalomba hozott termékek biztonságosságát, másrészt rendelkeznek azokkal a jogosítványokkal is, amelyekkel kikényszeríthetik a termékbiztonságra vonatkozó előírások betartását, illetve szankcionálhatják a szabályok megszegését.

Bejelentési kötelezettség

Az említett jogosítványokkal rendelkező hatóságokat a tagállamok kötelesek bejelenteni az Európai Bizottságnál, amely ezt az információt a többi tagállamnak továbbítja.

Hatósági feladatok a termékbiztonság területén

Állampolgáraik egészségének és biztonságának védelmében a tagállamok kijelölt hatóságai gondoskodnak különösen a következőkről:

- a termékek biztonsággal összefüggő tulajdonságainak ellenőrzése a forgalomba hozatal és a használat teljes folyamatában,

- termékek és terméktételek biztonsági ellenőrzésének végrehajtása mintavételes módszerrel,

- a termék biztonságosságát garantáló forgalmazási feltételek meghatározása,

- a nem biztonságos termékek használatából eredő kockázatnak vélelmezhetően kitett személyek időben és erre alkalmas módon történő tájékoztatása erről a kockázatról,

- a szükséges ellenőrzések elvégzéséhez szükséges időtartamtól függően az ellenőrzött termék, illetve terméktétel elszállításának ideiglenes megtiltása,

- azon termékek vagy terméktételek forgalomba hozatalának megtiltása, amelyekről bebizonyosodott, hogy veszélyesek,

- a forgalomba hozatali tilalom betartását biztosító kiegészítő intézkedések megtétele,

- a már piacon lévő veszélyes termékek vagy terméktételek haladéktalan viszszavonása,

- a piacról visszavont veszélyes termékek megsemmisítésének megszervezése.

Az intézkedések címzettjei a gyártók, a forgalmazók, illetve mindazon személyek, akiknek szerepük lehet a termékkel kapcsolatos kockázatok elkerülését célzó együttműködésben.

Veszélyes termékekkel kapcsolatos információcsere

Figyelemmel arra, hogy a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordul(hat)nak olyan esetek, amikor veszélyes termékeket hoznak forgalomba, létfontosságú, hogy az erre vonatkozó részletes információk minél hamarabb eljussanak valamennyi érdekelt félhez - a szükséges intézkedések mielőbbi megtétele érdekében.

Tájékoztatási kötelezettség

Amennyiben egy tagállam más tagállamban vagy tagállamokban is forgalomba hozott terméket érintően, annak nem biztonságos volta miatt hozott korlátozó intézkedéseket a forgalomba hozatal, illetve a piacról való visszavonás tárgyában, úgy erről a tényről és az ehhez vezető okokról köteles tájékoztatni az Európai Bizottságot.

A Bizottság intézkedései

A Bizottság a tájékoztatást követően haladéktalanul konzultál az érintett felekkel, és abban az esetben, ha elfogadja az intézkedés indokoltságát, akkor erről késedelem nélkül informálja mind az intézkedést kezdeményező, mind pedig az intézkedéssel érintett többi tagállamot.

A Bizottság természetesen mondhatja azt is, hogy az intézkedés nem indokolt. Ilyenkor erről a döntésről kell haladéktalanul informálnia a kezdeményező tagállamot.

Uniós intézmények

* Európai Gazdasági Közösség (EGK, angol elnevezése European Economic Community, rövidítve EEC): az 1957-es Római Szerződések alapján létrejött integrációs szervezet, amelynek általános céljaként az alapítók közös piac létrehozását határozták meg. * Európai Közösségek (EK, angolul European Communities, rövidítve EC): az 1965. évi úgynevezett Egyesítő Szerződés (angol elnevezése Merger Treaty) aláírásával egységessé vált három, közös intézményrendszert működtető, de önálló nemzetközi jogalanyiságát továbbra is megőrző közösségre (Európai Szén- és Acélközösség, Európai Gazdasági Közösség és az EURATOM) használt elnevezés. * Európai Közösség (EK, angolul European Community, rövidítve EC): az 1992. évi Maastrichti Szerződés hatálybalépése óta ez az elnevezés váltotta fel a korábbi, Európai Gazdasági Közösség elnevezést. * Európai Unió (EU, angolul European Union, rövidítve EU): a Maastrichti Szerződés 1993. évi hatálybalépése óta ez az elnevezés váltotta fel a korábbi, Európai Közösségek elnevezést. Ez a szerződés definiálta az integráció sajátos, ún. 3 pilléres új szerkezetét. Az 1. pillért néhány új közösségi politikával, és a Gazdasági és Monetáris Unió programjával kiegészítve az Európai Közösségek alkotják. A 2. pillér a kormányközi alapon működő közös kül- és biztonságpolitika. A 3. pillér az egyre inkább felértékelődő, szintén kormányközi alapon megvalósuló közös bel- és igazságügyi együttműködés. Fontos tény, hogy az EU nem bír nemzetközi jogalanyisággal, és az Európai Közösségek intézményrendszerét használja. * Európai Gazdasági Térség (EGT, angolul European Economic Area, rövidítve EEA): az EK és az EFTA tagállamai által 1992-ben aláírt és 1994-ben hatályba lépett szerződés alapján az egységes belső piac intézkedéseinek jelentős részét kiterjesztették az EFTA érintett tagállamainak területére is (jelenleg ezek Norvégia, Izland és Liechtenstein). Mint a felsorolásból látszik, ennek az egyezménynek a gazdasági jelentősége az EK oldaláról nem túl jelentős, számunkra mégis fontos lehet. * Európai Bizottság (European Commission): az Európai Unió nemzetek feletti, semleges és független központi szerve, a közösségi politikák és érdekek megtestesítője. Ezt a feladatát hatalmas (kb. 20 ezer fős) hivatali apparátus segíti. * Európai Unió Tanácsa (angolul: Council of the European Union): az EU kormányközi alapon működő döntéshozó, jogalkotó szerve. Lényegét tekintve a tagállamok érdek-képviseleti intézménye, ahol markánsan megjelennek a tagállami álláspontok, és a döntésben tükröződnek az ezzel kapcsolatos erőviszonyok. A Tanács apparátusa a közel 3000 fős Főtitkárság, segítő, előkészítő és támogató testülete pedig az Állandó Képviselők Bizottsága (francia rövidítése: COREPER). Gyakran használják rá a Miniszterek Tanácsa (angolul: Council of Ministers) kifejezést is. * Európai Tanács (angolul: European Council): az Unió állam-, ill. kormányfőinek részvételével, az EU csúcsszerveként működő intézmény. A Maastrichti Szerződés szerint évente legalább kétszer ülésezik. * Európai Szabványügyi Bizottság (franciául: Comité Européen de Normalisation, rövidítése: CEN): a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet európai regionális tükörszervezete, azzal szorosan együttműködik. Jelentősége az úgynevezett új megközelítés elvének uniós bevezetése óta felértékelődött. Tevékenységét az elektrotechnika, illetve a távközlés szabványosítási tevékenységével a CENELEC és az ETSI egészíti ki.

A műszaki vonatkozású jogi szabályozás eszközei

* Az Európai Unió belső piacának működése szempontjából alapvető fontosságú műszaki vonatkozású jogi szabályozás legfőbb eszköze az irányelv. * Az irányelvek által szabályozott területek a következők: műszaki követelmények rögzítése, megfeleltetés a gyártók és a forgalmazók számára, illetőleg a megfelelőség igazolási módjának rögzítése * Az irányelv az EU úgynevezett másodlagos jogforrásai közé tartozik, amelyet az EK hivatalos lapjában hirdetnek ki. Jellemzője, hogy az elérendő célokat illetően kötelezi ugyan a tagállamokat, de az így meghatározott cél elérési módját, a szükséges szabályozások megválasztását és a nemzeti jogrendszerbe való beillesztés módját az egyes tagállamokra bízza. * A tagállamok kötelesek megalkotni az irányelv alkalmazásához szükséges nemzeti jogszabályt az adott irányelvben megadott határidőn belül. Ezt a Bizottság ellenőrzi, és mulasztás esetén eljárást kezdeményez az Európai Bíróság előtt az érintett tagállam ellen. * A tagországok állampolgárai és gazdálkodó szervezetei jogot alapozhatnak az irányelvekre azoknak az adott tagország jogrendszerébe való késedelmes beillesztése esetén is, mégpedig az alkalmazási határidőt követő időszakra. E jogot bírósági úton lehet érvényesíteni.

Biztonsági záradék

* Az irányelvek ún. biztonsági záradékai - saját állampolgáraik védelmében - meghatározott jogokat biztosítanak a tagállamoknak. Az egyes direktívák biztonsági záradékként két alapvető kitételt (elvet) tartalmaznak. Ezek közül az első a piacra jutást, míg a másik a szabad mozgást szabályozza. * A biztonsági záradék kitételeire való megalapozott hivatkozással az egyes tagországok megtilthatják a saját területükön az olyan termékek forgalmazását, amelyek nem elégítik ki a vonatkozó direktívák előírásait. E jogosítvánnyal azonban nem lehet visszaélni, a rendszer ugyanis nem jogosít fel senkit arra, hogy megakadályozza az előírásoknak megfelelő termékek területén való forgalmazását. * A biztonsági záradék a tagországok piaci felügyeleti hatóságainak nyújt lehetőséget a kérdéses termék forgalmazásának korlátozására vagy megtiltására akkor, ha a termék nem elégíti ki az alapvető követelményeket, a hivatkozott harmonizált szabványokat helytelenül alkalmazták, valamint a szabvány nem biztosítja az alapvető követelmények teljesülését. * A két utóbbi esetben az illetékes hatóság kezdeményezheti a harmonizált szabványra való hivatkozás törlését is. * A biztonsági záradék kiegészítő védelmet nyújt a tagállamok számára az előre nem látható kockázatokkal szemben, egyben hatékony eszköz az esetleges visszaélések kiküszöbölésére és az egyenértékű biztonsági szintnek az EU egész területén történő garantálására is. * A biztonsági záradék intézményével való visszaélések elkerülése érdekében az ennek lehetőségével élni kívánó tagországnak azonnali tájékoztatási kötelezettségük van a Bizottság felé.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére