Könyv
Fák, virágok, bokrok
Radványi Dorottya: Mindenem a kertem
Magus Design Stúdió, 2003. 2990 Ft
Gyanakvással olvasom a másodfelhasználású újságcikkekből barkácsolt köteteket, kivált azokat, amelyek alcímében a sztárinterjúk kifejezés szerepel. Radványi Dorottya beszélgetéscsokra nagyon is különbözik ezektől, tartalmas, élvezetes munka, a sztárinterjúk szó a címlapon – nyilván vevőcsalogató marketingeszköz – ez esetben megbocsátható.
Persze sztárok szerepelnek a könyvben, az időjós Pártay Lúcia éppúgy bemutatja kertjét, mint az otthona, az élete szerves részét, mint a világjáró operaénekesnő, Rost Andrea vagy a szakmai tanácsadó Bálint gazda, azaz Bálint György. Továbbá a furcsa médiaszemélyiség, Csiszár Jenő, az elbűvölő szépségű színésznő, Kováts Adél, a humorista és lélekgyógyász Nagy-Bandó András s az operatőr Ragályi Elemér – akinek neve mellé ugyancsak odaírhatjuk: világjáró – és még sokan mások.
A kertről, a természetről való beszéd mintha "megjavítana" mindenkit, emberi hangon és élvezetesen, sztárallűrök nélkül csevegnek Radványi Dorottyával, akinek kétségbevonhatatlan érdeme, hogy a sallangtalan őszinteséget előhívta belőlük. A kíváncsiság, a kukkolásra való hajlam ősidők óta és minden emberben ott lakik, állítják az etológusok, hogy ennek milyen – civilizált vagy gusztustalan – formájával traktáljuk egymást, ez bizony a médiumok felelőssége.
Az interjúfüzérnek az a ma rendkívülinek mondható értéke, hogy kielégíti a kíváncsiságunkat, de olyan témakörben, továbbá olyan tapintatos eszközökkel, amely és amelyek a személyiségre, a magánéletre is finoman utalnak. Más erénye: a szerző nemcsak egybegyűjtötte a különféle lapokban megjelent írásait, hanem, ha kellett, ismét elkészítette, gondosan újraszerkesztette a beszélgetéseket. Így az egyik interjú felel a másiknak, vagy folytatja az előző gondolatait.
Nem kevés ismeretterjesztésben is része lehet az olvasónak, megtudhatja, hogy milyen kudarcok és sikerek árán lett olyan kinek-kinek szép, és főként személyes a kertje. Érdemes lenne megfogadni azt, amit Rousseau után a Mindenem a kertem szereplői is sugallnak: vissza a természethez!
A részletek fontossága
Horváth Győző: Válságmenedzselés a gyakorlatban
Glória Press, 2003. 184 oldal, 2900 Ft
Feltűnően foglalkoztatják, sőt irritálják Horváth Győzőt válságmenedzselési könyvében a kommunikáció kérdései. Megkülönböztetett figyelme abból a véleményéből fakad, hogy egy válság először az adott vállalat (intézmény) iránti bizalmat ingatja meg.
Nem mindegy, hogy a válság kibontakozása és elhatalmasodása következtében mennyire sérül a belekeveredettek presztízse. Ha a főnökség eleve rosszul tájékoztatja a tényekről az érintetteket meg a külvilágot, azzal csak hozzá nem értéséről tesz tanúbizonyságot. Egyszersmind levizsgázik a belső és külső közvélemény előtt, s alkalmatlanná válik a hírnév helyreállítására és a működés sikeres folytatására.
A szerzőnek az említett ügyben messzemenően igazat adva annyit azért érdemes megjegyezni, hogy rettegése a médiától kissé túlzott. Csak az egészen nagy vállalatokat fenyegetheti létükben a tömegkommunikáció össztüze, aminek nyomán akár a politika is beavatkozhat a válságkezelési próbálkozásokba. A közepes és kisebb gazdasági egységek illetékesei is hasznát veszik azonban a rengeteg konkrét esettanulmánnyal kiegészített útmutatásoknak.
Közülük talán a legfontosabb az, hogy a jól menők sem mondhatnak le a válságmegelőző készenlétről. Belső szervezetüket, információáramoltatásukat úgy kell fölépíteniük, hogy nagyjából ugyanebben az összetételben azonnal meg tudják kezdeni a feltételezett válság leküzdésének – tőlük függő – első lépéseit. Horváth Győző nyomatékosan hangsúlyozza: minél távolabb van a menedzsment a hierarchiában, annál hajlamosabb a tisztázatlan tényezők elbagatellizálására. A nemtörődöm magatartásnak pedig a kiúttalan problémahalmozódás a vége...
A kis kötet egyik erénye, hogy valóságos forgatókönyvekkel szolgál a kezdeti válságtünetek fölismerésére, feltárásukra és lehetséges kivédésükre. Többször visszatér arra, hogy természetükkel aprólékosan kell megismerkedni. Soha nem szabad általában (azaz kapkodva, összevissza) kísérletezni a tűzoltással. Inkább – bármennyire sürget az idő – lépcsőzetesen, a kapcsolódások egymásutánjában kell foganatosítani az okos intézkedéseket a fennálló-növekvő nehézségek részleteinek elemzésére és fölszámolására.
Ehhez ad segítséget (a Részletesség fejezetében) egy nyolc pontból és számos alpontból álló kérdéslista. Olvastán valószínűleg sok vezető, menedzser és PR-felelős a szívéhez kap, s magába száll – őszintén bevallva, hogy ezek az egyformán lényeges részletek korábban nem jutottak az eszébe.
A pénzügyi szféra
Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanach
Tas Kft., 2003. 2000 oldal, 12 000 Ft + áfa
Remélhetőleg nem babonásak, vagy ha igen, akkor a 13-at szerencseszámnak tekintik a szerkesztők. Ugyanis éppen tizenharmadik kiadását éli a Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanach, ami a hazai kiadványok közül egyedüli módon mutatja be a teljes magyar pénzügyi intézményrendszert.
Megjegyezzük, hogy a most 69 főfejezetben, 2000 oldalon tálalt információtömeg valaha volt bővebb is, de az almanach csupán leképezi azt, ami a gazdaságban a recesszió jegyében történt. A vállalkozások egy része ezen a területen is visszahúzódott, illetve kevesebb új cég kezdte meg működését. Ennek ellenére volt mozgás a majd' hetven fejezetbe sorolt vállalkozások és intézmények háza táján, így az érdeklődők haszonnal forgathatják az így is terjedelmes könyveket.
Az első kötet állami intézmények bemutatásával kezdődik, amelyet a felügyeleti és bankszövetségi vezetők területükről írt helyzetértékelése színesít. A legterjedelmesebb részt a hitelintézetek foglalják el. Teljes képet kaphatunk a magyar bankokról, a szakosított, valamint a jelzáloghitel-intézetekről, s két új bank is bemutatkozik: a Bank of China Rt., valamint a Sopron Bank Rt.
Nagy helyet foglalnak el a könyvben – de országos hálózatuk révén ez a való életben is így van – a takarékszövetkezetek, és megjelennek a magyar pénzintézetek külföldi és a külhoniak magyar képviseletei is.
A lízingtársaságokat s szövetségüket bemutató oldalak után kaptak helyet a faktorálással foglalkozó cégek, köztük a frissen megalakult Magyar Faktoring Szövetség. A pénzügyi vállalkozások száma, így az almanachban elfoglalt helyük is nőtt, s a korábbinál részletesebben, nagyobb terjedelemben számol be munkájáról a Pénzügyi Vállalkozások Országos Egyesülete.
Bár a korábbinál több biztosítótársaság működik hazánkban, a bemutatásukhoz szükséges oldalak száma nem változott, míg a biztosítási szolgáltatások közvetítésében közreműködő vállalkozásokat összefogó Független Biztosítási Alkuszok fejezete számottevően bővült.
A magyar befektetési és kereskedelmi ügynökség, az ITDH többévi szünet után ismét teljes információs anyaggal jelentkezik. Új fejezetben mutatják be a szerkesztők Állami Fejlesztési Tőketársaságok címen a hazai vállalkozásokat a kockázati tőkeszerű juttatással támogató Corvinus Rt.-t és a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt.-t.
Az almanachban fellelhető adatok túlnyomórészt az intézmények közlései, amelyek a május végi – egyes esetekben a szeptemberi-októberi változásokkal kiegészített – állapotokat tükrözik.
A kiadó – haladva a korral – folytatja az e-almanach fejlesztését, amelynek végállomása egy 1800 pénzügyi vállalkozást bemutató honlap lesz. A mostani állapotban csupán az intézmények neve, címe és más, például internetes elérhetősége olvasható a képernyőn. A tervek szerint a jövő év tavaszán már a teljes magyar pénzügyi rendszer leírásában mazsolázhatnak a látogatók, ami jó kiegészítése lehet a könyvnek, már csak azért is, mert a változások megismerésére nem kell egy évet várni...
Górcső alatt
Lenkei Gábor: Miért nem bírjuk a bankárokat?
Pannonica Kiadó, 2003. 75 oldal, 1290 Ft
Sokféleképpen lehet nem szeretni. Lehet előítélettel teli módon, lehet sok-sok rossz tapasztalatból kiindulva, de lehet csak úgy is. Ha ezt az érzést egy egész szakma váltja ki belőlünk, akkor már el kell gondolkodnunk: miből is táplálkozik ez az idegenkedéssel vegyes érzelem. Ha mindez egy misztifikált, de legalábbis eléggé zárt társaság iránt alakul ki, akkor fel kell tennünk magunknak a kérdést: azonkívül, hogy nem szeretjük őket, eleget tudunk-e róluk ahhoz, hogy mindezt érvekkel is alátámasszuk.
A Pannonica könyvkiadó által a közelmúltban elindított sorozat alapötlete talán éppen e gondolatsor eredményeként fogalmazódott meg. A Miért nem bírjuk? figyelemfelkeltő cím alatt olvashatunk az őrző-védőkről, a jövőben pedig a médiasztárok, a politikusok stb. kerülnek sorra. A most megjelent könyvük a bankárokkal folytatja a sort, akikről kiderül: mindennapjaikról, gondolataikról, bajaikról, ha vannak is ismereteink, azok eléggé felszínesek.
A bankárok esetében – mint az e témában igencsak jártas szerzőnk írja – a szakma képviselői is tehetnek arról, hogy a köz embere igencsak furcsán néz rájuk. Mert – mintegy ördögi kör beteljesüléseként – megfelelnek a róluk szóló hiedelmeknek: megközelíthetetlenek, kíméletlenek, precízek, és tudnak számolni. Mint Kenneth Galbraith amerikai közgazdász ennek igazolására megfogalmazza: egy bankárnak nem kell népszerűnek lennie, sőt egy jó bankárt az egészséges tőkés társadalomban utálnak. Az emberek nem akarják a pénzüket egy mindenki puszipajtására bízni, inkább egy "embergyűlölőre", aki tud nemet is mondani.
Lenkei Gábor, a könyv szerzője számos bankárkarrier felvillantásával, csak bennfentesként megismerhető történetekkel hozza közelebb az érdeklődők számára a csúcson levők mindennapi életét. S megismerve a Rothschildok, a Fuggerek világát, s betekintve néhány – nem nevesített – hazai bankár karriertörténetébe és bankon kívüli életébe, közelebb kerül az olvasóhoz a misztifikált szakma.
A címbeli kérdésre adandó választ ennek ellenére nem egyszerű megfogalmazni. Ugyanis mire éppen megszeretné – elfogadná – a publikum a szakmát s képviselőit, valakik – mint nemrég történt hazánkban – hozzányúltak ahhoz, amit csak rájuk bíztak. Ők azok, akik a tetteikkel kiváltott – egyébként elítélendő – általánosítással összerondíthatják a kedvező képet.
Szinház
Ötletek sokasága
Bernard-Maria Koltés: Roberto Zucco
Rendezte Vidnyánszky Attila
Főbb szereplők: Trill Zsolt, Bubik István, Bánsági Ildikó, Takács Katalin, Botos Éva, Pálfi Kata, Kovalik Ági (e. h.)
Ismét keményen "felturbózott" rendezésével szögezi székükhöz a Robert Zucco című bűnügyi dráma nézőit Vidnyánszky Attila az Új Színházban. A darab – a már elhunyt francia író, Bernard-Maria Koltés jóakaratú munkája – megérdemelten háttérbe szorul a kiszámítottan sokkoló színpadi beállítások mögött.
Az előadás alatt ezt az aránytalanságot azért nehéz fölfedezni, mert a rendezői ötletek garmada majdnem mindenkit lenyűgöz a nézőtéren, kivéve talán az akciófilmek harsányságához szokott mozitűrőket. Nyílt színi vérontásra a sorozatgyilkossággal foglalkozó címszereplő itt egyszer kényszerül. Festékkel töltött revolvere csattanása nyomán ekkor keletkezik csinos vértócsa a deszkákon – a színműben nyüzsgő prostik, félhülye rendőrök és mocskos stricik szeme láttára.
Az elcsúszással fenyegető vörös trutymót a játék keretében persze föltörlik. Ugyanez történik a gyilkos fiú szerelmének családi húslevesével és velős csontjával is. Az utóbbi kellékek nyilvánvalóan az életmódbeli zűrzavar és a megoldhatatlan pszichés traumák jelzései, esetleg szimbólumai.
A közhelyekből épített tragédia nem kap ezektől a parádés külsőségektől többletjelentést. Feleannyi idő alatt lebonyolítható szövege se telik meg kissé nívósabb tartalommal. A kiválóan működő masinéria azonban segít a mű írói erőtlenségén. Palástolja következetlenségeit, kidolgozatlanságát, s szinte tőle függetlenül kellemetlen folyamatosságot teremt a széteső epizódok között.
A megtörtént dolgokból kiinduló, szürkén szokványos cselekmény előnye, hogy ha jó színre állítók kezébe kerül, akkor a látványtervezés bravúrja mellett módot ad szuggesztív egyéni teljesítményekre. A beregszászi illetőségű Trill Zsolt eredendő tehetsége átható jelenléte most is illúziót keltően érvényesül. Figurájának szánalmassága felülmúlja elvetemültségét anélkül, hogy bárkit a maga oldalára állítana. Különleges gesztusrendszerének állandó feszültsége az, ami a figyelmet akkor is magára vonja, ha csak a – fekete fóliával körülvett – játéktér mélyén settenkedik.
Bubik István a főstrici szerepében szintén taglejtések és fintorok révén fejezi ki az obligát bunkóságot, az infantilis veszélyességet. Intenzív beleéléssel és érett színészi eszközökkel mutatja be egy vénlány összeomlását és majdhogynem oféliás kiborulását Botos Éva, aki – úgy látszik – a naiva státusából a karakterábrázolás hálásabb mezejére lép.
Bravúros, egyben önironikus teljesítménnyel rukkol ki (kreatívan megvalósítva a rendezői instrukciókat) Pálfi Kata – miközben a festői expresszionizmus magas szintjén produkálja a páni rémület aggasztó tüneteit. Hasonló kabinetjelenetre ezúttal nincs lehetősége sem Bánsági Ildikónak, sem Takács Katalinnak. Visszafogottságuk ellenére jellemábrázolásban felzárkóznak a látványosabb föladatokat megoldó többiekhez.
Muzsika
Ikercsillagok a Zeneakadémián
A Nemzeti Filharmonikusok és Ránki Dezső koncertje, vezényel: Kocsis Zoltán
2003. december 22.
Decemberben változatos a koncertműsor-kínálat, az ünnephez illő, népszerű oratorikus művek éppúgy megszólalnak, mint különleges programok. Kocsis Zoltán műsorválasztását mindig valamiféle elv határozza meg, neki ugyanis közlendője van a darabokkal. Korokat és műformákat kapcsol össze, a művek akkor is jól hatnak együtt, ha a megfejtésben – mármint, hogy mit óhajtott az NFZ művészeti vezetője kifejezni – nem vagyunk egészen biztosak.
A 22-i esten talán a zeneszerzői lét, az alkotófolyamat egy-egy kiemelésre méltó pontjára mutat rá. Brahms második, B-dúr zongoraversenyében és Schubert VI., C-dúr szimfóniájában is megjelenik "egy egészen kis, gyengéd scherzo". Brahms versenyművének második tételében tűnik föl ez a lendületes, sőt szinte vidám szakasz, amely a zeneszerző borús tónusaihoz képest meglepő.
Az 1878-ban keletkezett mű megszólaltatása Budapesten annál is indokoltabb, mert ősbemutatója is itt volt, Erkel Ferenc Sándor fiának vezényletével. Kár, hogy ennek ellenére oly ritkán hallható a mű. Akad persze logikus magyarázat: a zongoraszólam fantasztikus állóképességet és művészi szenvedélyt kíván.
Ezúttal Ránki Dezső (képünkön) vállalkozik az előadásra, aki a hangszeres pályán sokáig párhuzamosan haladt Kocsissal. Mindketten a klasszikus magyar iskola, Kadosa Pál neveltjei voltak. Ránki megmaradt a szólókarrier mellett, elmélyült és visszafogott – bár itt a szeriőz szó a legpontosabb – alkatának meglepő ez a feladat, amely valószínűleg egyfajta, a korral járó szemléletváltozást tükröz.
A nagyszerűnek ígérkező esten még Schubert VI. szimfóniája hangzik el. A mű éppen 60 évvel korábban kelt, mint Brahmsé, és ebben cserélte fel először a bécsi klasszikus szerző a szokásos harmadik, menüett tételt a scherzóval. Kocsis úgy véli, hogy Beethoven I. szimfóniájának szellemében fogant ez a darab, sajnos a zongoraverseny terjedelme miatt, noha indokolt lenne, nem vehették fel az este programjába. Nem ugyanaz az élmény, de ez esetben hallgassák meg otthon, felvételről – sosem árt készülten indulni hangversenyre.
Kiállítás
Apostolok az asztalon
Főúri terítékek az Andrássyak asztalán
Látható: 2004. január 18-ig a Magyar Nemzeti Múzeumban
Gyerekkoromban a legjobb az volt, ha a szilveszter éjszakát a nagynénémnél tölthettem. Előszedhettem az üveges szekrényből a szép festett csészéket, nippeket, figurális ezüst fűszertartókat, míves csont-, illetve bámulatos toll-legyezőket, kincseket, amelyek megindítják a gyerekfantáziát.
Ma már tudom: kispolgári kincsek voltak, szolid másolatai annak, ami a nagy házakban dívott, ahol közszemlére tették, gazdagon megrakott pohárszékeken helyezték el a családi darabokat, sokszor tizenkét személyes porcelán-, illetve kőedény étkészleteket, metszett üvegből vagy hegyi kristályból készült boros-, sörös- és vizeskancsókat, amelyeket finom ezüst- vagy ónfoglalat tett egyedivé és fényűzővé.
Külön garnitúra szolgált a vadászvacsorákhoz, és egészen más, ha esküvőre vagy halotti torra terítettek. Az iparosodás, a közlekedés fejlődése, az emberi-családi kapcsolatok élénkülése az étkezésben, a nemes asztalneműk használatában is széles körben divatot teremtett.
A stílust eleinte az arisztokrácia határozta meg. Az Andrássy családnak számos helyen voltak birtokai, ezek között hatalmas vadasparkok, erdős területek szolgálták a vadászat szenvedélyének hódolókat. A leterített vadakból készült ételkülönlegességeket vadászjelenetekkel díszített tányérokban szolgálták föl, az evőeszközök nyelét pedig őzbakagancsból készítették.
De nemcsak faragványok kerültek az asztalra, hanem filigrán ötvösmunkák is – van olyan garnitúra, amelynek nyelét az apostolok figurái ékesítik. Nem nehéz hozzáképzelnünk a böjtös, bár annál ízesebb halvacsorákat vagy a húsvéti báránysülteket.
A pompásan megterített asztalokat körbejárhatja a látogató a kiállításon, amely nem nagy, de annál érdekesebb. A vadászterítéket asztalra téve csodálhatjuk meg, más edények vitrinekben idézik vissza a kézművesség dicső idejét. A fő attrakció az 1800-as évek végéről való, amikor az egyik Andrássy kisasszony, Natália huszadik születésnapját megünnepelendő gyűlt össze a família. Nos, ezt az asztalt is megszemlélhetjük, a virág- és tülldíszek hitelesen idézik föl a jeles alkalmat, az edények, poharak, evőeszközök eredetiek.
Érdemes tudni, hogy a kiállítás kultúrdiplomáciai esemény is: szlovák és magyar muzeológusok együtt rendezték Budapesten a szlovákiai betléri múzeum anyagát, amelyet a Nemzeti Múzeum történelmi képcsarnokának értékes portréival egészítettek ki.
CD
Velencei hangulatban
Baldassare Galuppi: I. Gusztáv, Svédország királya
A Hungaroton operafelvétele 2 CD-n
Vezényel: Fabio Pirona
A XVIII. században teljesedett ki az opera fénykora. Kis és nagy szerzők ontották az alkalmi műveket és az egyre népszerűbb nyilvános operaházak a megrendelésére készült zenés játékokat. Ha az egyik megbukott, avagy megbuktatták – mert az intrika öröknek tetsző emberi tulajdonság -, gyorsan bemutattak egy másikat.
Ilyenformán a jó történetek, a librettónak való sztorik körbejártak, az óriások – Haydn, Gluck, Händel, Vivaldi – mellett a szerényebb képességű szerzők is megzenésítettek egy-egy Metastasio- vagy Goldoni-színjátékot. Vagy fordítva: ami kevésbé jó mester kezében sikertelennek bizonyult, azt a jeles komponisták újra felfedezték maguknak.
A velencei Baldassare Galuppi nem tartozott az óriások közé, de nem is volt "kutyaütő" szerző. Vivaldi géniusza nem engedte kibontakozni muzsikuskarrierjét, kevésbé volt jelentős, ám a vörös páter halála után a lagúnák városának közönsége kegyesen pártfogásába vette másik szülöttét.
Galuppi opera seriákat és buffákat (igen leegyszerűsítve: komoly és vígoperákat) egyaránt komponált, némelyek szerint az 1700-as évek közepén az ő munkáit tartották az opera seria csúcsteljesítményének. A Hungaroton okkal fedezi fel újra műveit, amelyek nyilván csak erős rövidítésekkel lennének ma előadhatók, viszont CD-n szinte teljes szépségükben bemutathatók.
A vidéki kávéház után nemrég az I. Gusztáv, Svédország királya is megjelent és élvezhető. Nagyjából ugyanaz a felkészült szereplőgárda szólaltatja meg mindkét darabot. A karmester, Fabio Pirona kitűnően ismeri a kort, élőben a Budapesti Kamaraopera vendége volt több előadáson is. Mario Cecchetit is a Kamaraopera invitálta Budapestre, most ő énekli Learco lírai tenor szólamát. (Egyébként Learcóról derül ki a fináléban, hogy valójában Gusztáv király.)
A női főszerep Gonzalez Mónikáé, aki a Kamaraopera szoprán sztárjának tekinthető, a barokk operahősnőket igen ihletetten alakítja. Mellettük Károlyi Edit, Létai Kiss Gabriella és Filippo Pina Castiglioni hallható – ők keltik életre az álruhás szerelmeseket, akik a csaknem shakespeare-i bonyolultságú, "mindenki más, mint akinek hisszük" mesét eljátsszák.
A Németh Pál alapította Savaria Baroque Orchestra korabeli, illetve kópiahangszereken szólaltatja meg Galuppi finoman kidolgozott muzsikáját.
Film
Megértjük-e az üzenetet?
Távol a mennyországtól
Színes, feliratos, amerikai film
Rendezte: Todd Haynes
Szereplők: Julianne Moore, Dennis Quaid, Patricia Clarkson, Dennis Haysbert
Forgalmazza: az SPI
Cathy Whitaker szerepének megformálásáért Julianne Moore Oscar-díjat fog kapni – jósolják többen is, akik már látták a Távol a mennyországtól című filmet. A sokat ígérő mondat valójában csak a mézesmadzag, mert akár megkapja a szakma egyik legjelentősebb díját a színésznő, akár nem, a film akkor is megrázó és szép alkotás, amit nem érdemes kihagyni.
A történet az 50-es években játszódik, témája pedig már hosszú ideje kedvelt az amerikai művészvilágban: az amerikai társadalom egy bizonyos rétegének szűk látókörű kispolgárisága, a kis és közepes közösségek lakosságának kíméletlen előítéletessége, ami elpusztít minden, az átlagostól eltérő viselkedést vagy érzelmet.
A film főszereplőnője látszólag ennek a társadalomnak mintapéldánya: irigyelt, boldog, gazdag és aktív háziasszony, aki egy nap véletlenül rájön, hogy tiszteletben álló, szeretett férje homoszexuális. Ettől kezdve fokozatosan megváltozik az életük. A sötét titok rányomja bélyegét mindennapjaikra, felszínre kerül számos, eddig megbúvó lelki nyomorúság, titkolt érzelem.
Hiába próbálja férj és feleség vállvetve menteni kapcsolatukat, később pedig a látszatot, ami korábbi életük alapját jelentette, kudarcot vallanak, és lassan mindketten felőrlődnek a küzdelemben.
A világot más perspektívából szemlélni kényszerülő Cathy ebben a helyzetben talál együttérzésre és vigaszra a család fekete kertészében, de kettejük kapcsolatát ugyanúgy nem viseli el környezetük, mint a homoszexualitást.
A rendező különös súlyt fektetett arra, hogy a díszletek tökéletesen visszaadják az 50-es évek hangulatát, a színek, a megvilágítások – és még erőteljesebben az évszakok változásának megjelenítése – pedig szerves egységet alkotnak a történettel.
Mennyire lehet aktuális ma egy ilyen film? A faji előítéletek, az intolerancia témája talán lerágott csontnak tűnik föl, ám ez esetben inkább görbe tükörként szolgál a mai ember számára. Hiszen napjainkban – és főleg a két évvel ezelőtti, szeptember 11-ei merényletsorozat óta – talán minden korábbinál jobban hajlamosak az emberek jókra és rosszakra osztani a többieket külsejük, világnézetük, meggyőződésük vagy szülőföldjük szerint...