Határidők decemberben

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. december 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 68. számában (2003. december 1.)

December 5.

Gyakorított áfa bevallása, befizetése, visszaigénylése

Érintettek: az áfa gyakorított elszámolásának engedélyezését kérő adóalanyok

A havonként bevallásra kötelezett adózó kérheti az adóhatóságtól, hogy az adó nettó, elszámolandó összegét 15 naponként, a tárgyhót követő 5-én, illetve 20-án számolhassa el és vallhassa be. A negyedévenként bevallásra kötelezett adózó a havonkénti vagy a havonként kétszeri elszámolás és bevallás engedélyezését kérheti.

Az adóhatóság a gyakoribb elszámolást – az adóév végéig – különösen abban az esetben engedélyezheti, ha az adózó beszerzéseit terhelő levonható, előzetesen felszámított forgalmiadó-kulcs magasabb az áthárított forgalmiadó-kulcsnál, illetőleg az adózó beruházást valósít meg. A gyakorított elszámolás évközi engedélyezése esetén az engedély szerinti bevallási kötelezettségre áttérést megelőző, bevallással le nem zárt időszakra vonatkozó adókötelezettséget meg kell állapítani, be kell vallani, meg kell fizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/2. b) pont;

1992. évi LXXIV. tv.;

7001/2001. (AEÉ 3.) APEH-irányelv

December 5.

Adójeggyel kapcsolatos elszámolás

Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók

Az adóraktáriadójegy-felhasználó a fizetési kötelezettségének a 14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 11. §-ának (1) bekezdésével összefüggő, a tárgyhónapban bekövetkezett csökkentését vagy visszatérítését a tárgyhót követő 5-éig a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatal jóváhagyásával kérheti a 16. számú vámhivataltól. A kérelemben adójegyfajtánként, ezen belül kiskereskedelmi ár/darab bontásban és összesítve kell az adójegyek által képviselt általános forgalmi adó és jövedéki adó értékét megadni. A 16. számú vámhivatal legkésőbb a tárgyhónap 15-éig köteles határozatot hozni a kérelemről.

14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 11. § (2), (5) bek.

December 10.

Adóraktáriadójegy-igény (havi) bejelentése

Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók

Az adóraktáriadójegy-felhasználónak a tárgyhót megelőző hó 10-éig kell a tárgyhóra vonatkozó előzetes adójegyigényét a 16. számú vámhivatalhoz a rendelet 1/A. sz. melléklete szerinti adattartalommal, adójegyfajtánként, ezen belül kiskereskedelmi eladási árankénti bontásban bejelentenie, és megadnia az átvétel időpontját (kért ütemezését).

Több átvételi időpont esetén az időpontoknak megfelelő számú előzetes igénybejelentést kell egyidejűleg benyújtani.

14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 2. §, 1/A. számú melléklet

December 10.

Egészségügyi adatszolgáltatás

Érintettek: az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók

A szolgáltató az általa nyújtott, a finanszírozás alapjául szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról – a fekvőbeteg-szakellátás kivételével – kísérőjegyzékkel, számítógépes adathordozón, a rendelet szerint adatot szolgáltat (jelentést) a megyei (fővárosi) pénztárak, valamint a Vasutas Társadalombiztosítási Igazgatóság részére. A fekvőbeteg-szakellátás során nyújtott ellátásokról a jelentést az Egészségügyi Minisztérium Gyógyító Ellátás Információs Központja (GYÓGYINFOK) részére kell megküldeni. A jelentések megküldésének határideje a tárgyhónapot követő hónap 10. napja. A szolgáltató a teljesítmények elszámolásához a rendelet mellékleteiben előírt adatokat köteles közölni. Adathiány vagy hibás jelentés miatt a szolgáltató a pótlólagos elszámolás iránti igényét legfeljebb a teljesítés hónapját követő második hónap 10-éig küldheti meg. Az elszámolásra már beküldött adatok javítása, illetve a technikai okokból feldolgozhatatlan adatok pótlása az elszámoló által megküldött hibalista alapján, illetve a szolgáltató kezdeményezésére a teljesítés hónapját követő negyedik hónap 10. napjáig nyújtható be.

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 4. § (2) bek., 5. § (1) bek.

December 10.

Reprográfiai tájékoztatási kötelezettség

Érintettek: reprográfiára szolgáló készülék gyártói, ellenérték fejében üzemeltetői, illetve az ilyen kép-, hanghordozó vagy készülék behozatala miatt jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett személyek

Aki üzletszerűen gyárt üres kép- vagy hanghordozót vagy készüléket, illetve aki jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett, az ilyen kép- vagy hanghordozó vagy készülék behozatala miatt minden naptári hónap 10. napjáig köteles tájékoztatni a közös jogkezelő szervezetet a forgalomba hozott vagy behozott mennyiségről, továbbá a kép- vagy hanghordozó vagy a készülék fajtájáról. A közös jogkezelő szervezet további felvilágosítást kérhet a forgalomba hozatali adatokról és a beszerzési forrásokról; a reprográfiára szolgáló készüléket ellenérték fejében üzemeltető személytől pedig a megfelelő díj megállapításához adatokat kérhet.

A Magyar Reprográfiai Szövetség jogdíjközleménye a 2002/162. számú Magyar Közlönyben jelent meg.

1999. évi LXXVI. tv. 20. § (2) bek., 21. §, 22. § (1) bek.

1997. évi LXXX. tv. 51. § (3)-(4) bek.

December 12.

Egészségügyi hozzájárulás megfizetése

Érintettek: munkáltatók, kifizetők

Az egészségügyi hozzájárulást a kifizető havonta állapítja meg, és a jövedelem juttatását követő hónap 12-éig köteles megfizetni.

1998. évi LXVI. tv. 2., 9. § (1) bek., 11. § (1)-(2) bek.

December 12.

Egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék megfizetése

Érintettek: munkáltatók, kifizetők

A foglalkoztató a biztosítottnak a tárgyhónapban kifizetett (juttatott), járulékalapot képező jövedelme alapján köteles a járulékok összegét megállapítani, a biztosítottat terhelő járulékot levonni. A megállapított járulékok összegét csökkenteni kell a biztosított részére a tárgyhónapban visszafizetett nyugdíjjárulék összegével – ideértve a magán-nyugdíjpénztári tagsággal összefüggő nyugdíjjárulék-túlfizetést is -, és az így kiszámított tárgyhavi járulékot az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározottak szerint az állami adóhatóságnak bevallani és megfizetni. A foglalkoztatónak – a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg – a biztosítottat írásban tájékoztatnia kell a biztosított jövedelméből levont egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékról, illetőleg túlvonás miatt a részére visszafizetett (átutalt) nyugdíjjárulékról, valamint a tagdíj összegéről.

A megállapított járulékok összegét az elszámolt hónapot, illetve a kifizetés hónapját követő hónap 12-éig kell az állami adóhatóságnak megfizetni.

1997. évi LXXX. tv. 50. §;

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. A/a)-b) pont

December 12.

Társadalombiztosítási járulék megfizetése

Érintettek: munkáltatók, kifizetők

A foglalkoztató a biztosítottnak a tárgyhónapban kifizetett (juttatott), járulékalapot képező jövedelme alapján köteles a járulék összegét megállapítani. A foglalkoztatónak – a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg – a biztosítottat írásban tájékoztatnia kell az általa fizetett társadalombiztosítási járulékról.

A megállapított járulékok összegét az elszámolt hónapot, illetve a kifizetés hónapját követő hónap 12-éig kell az állami adóhatóságnak megfizetni.

1997. évi LXXX. tv. 50. §;

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. B/a) pont

December 12.

Baleseti járulék megfizetése

Érintettek: társas vállalkozások

A társas vállalkozásoknak a megállapított járulék összegét az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározottak szerint kell az állami adóhatóságnak megfizetniük az elszámolt hónapot követő hónap 12-éig.

A foglalkoztató – a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg – a biztosítottat írásban tájékoztatja az általa fizetett baleseti járulékról.

1997. évi LXXX. tv. 50. §;

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. C/a) pont

December 12.

Magánnyugdíjpénztárnak szóló bevallás, tagdíj befizetése

Érintettek: foglalkoztatók

Az érintettek a biztosítottnak a tárgyhónapban kifizetett (juttatott) járulékalapot képező jövedelme alapján kötelesek a tagdíj összegét megállapítani és levonni, az érintett magánnyugdíjpénztárnak bevallani, és megfizetni a tárgyhónapot követő hónap 12-éig. A havi tagdíjbevallásban a levont tagdíj alapját és összegét – név és taj-szám jelölésével – biztosítottanként kell feltüntetni.

A foglalkoztató – a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg – a biztosítottat írásban tájékoztatja a túlvonás miatt a részére visszafizetett (átutalt) nyugdíjjárulékról, valamint a tagdíj összegéről.

A tagdíjbevallásban az összes, a tárgyhónapban foglalkoztatott, adott magánnyugdíjpénztárhoz tartozó pénztártag adatait fel kell tüntetni.

1997. évi LXXX. tv. 51. § (1) bek.;

195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 19. § (1) bek.

December 12.

Személyijövedelemadó-előleg megfizetése

Érintettek: munkáltatók, kifizetők

A munkáltató az általa levont jövedelemadó-előleget az elszámolt hónapot követő hó 12-éig, a kifizető az általa levont jövedelemadó-előleget a kifizetés hónapját követő hó 12-éig köteles megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/1. A/a)-b) pont;

1995. évi CXVII. tv. 2. §

December 12.

Személyi jövedelemadó megfizetése

Érintettek: kifizetők

A kifizető az általa levont jövedelemadót a levonást követő hó 12-éig köteles megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/1. B/e) pont;

1995. évi CXVII. tv. 2. §

December 12.

Cégautó adója

Érintettek: cégautót üzemeltető kifizetők

A cégautó utáni adótételeket havonta, a tárgyhónapot követő hónap 12-éig kell megfizetni. Minden megkezdett hónap az adókötelezettség szempontjából egész hónapnak számít. Évközi tulajdonos (üzemeltető)-változás esetén az új tulajdonost (üzemeltetőt) a változást követő hónaptól terheli az adókötelezettség.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/ Határidők/1. B/e) pont;

1995. évi CXVII. tv. 70. § (7) bek.

December 12.

Osztalékadó megfizetése

Érintettek: kifizetők

A kifizető az osztalékadót a levonást, juttatást követő hó 12-éig köteles megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/3. C/g) pont;

1996. évi LXXXI. tv. 2. §

December 12.

Külföldi személytől levont adó megfizetése

Érintettek: azok a kifizetők, akik külföldi illetőségű magánszemélynek, külföldi szervezetnek és külföldi illetőségű osztalékban részesülőnek adóköteles bevételt fizettek ki

Az érintettek a külföldi személynek kifizetett adóköteles bevétel összegéből az adót kötelesek megállapítani, levonni, és azt a kifizetést követő hó 12-éig megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 5. számú melléklet 1-2. pont

December 12.

Termőföld bérbeadásából származó jövedelemből levont adó befizetése

Érintettek: kifizetők

A kifizető a termőföld bérbeadásából származó jövedelemből levont adót a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz köteles átutalni a kifizetést követő hó 12-éig.

1990. évi XCI. tv. 96/A § (9) bek.;

1995. évi CXVII. tv. 74. §

December 15.

Könyvelési kötelezettség

Érintettek: az éves beszámoló, illetve az egyszerűsített éves beszámoló, valamint az egyszerűsített mérleg készítésére kötelezett vállalkozók

A pénzeszközöket érintő gazdasági műveletek, események bizonylatainak adatait késedelem nélkül, készpénzforgalom esetén a pénzmozgással egyidejűleg, illetve bankszámlaforgalomnál a hitelintézeti értesítés megérkezésekor, az egyéb pénzeszközöket érintő tételeket legkésőbb a tárgyhót követő hó 15-éig a könyvekben rögzíteni kell.

2000. évi C. tv. 165. § (3) bek. a) pont

December 15.

Mennyiségi elszámolás szőlőről, borról

Érintettek: egyszerűsített adóraktár engedélyese

Az egyszerűsített adóraktár engedélyesének a vásárolt és a saját termésű szőlő mennyiségéről, illetve a vásárolt, előállított és értékesített szőlőborról – kiszerelésenkénti bontásban, vevőnkénti részletezésben – tárgyidőszakonként mennyiségi elszámolást kell készítenie, és azt a vámhatósághoz a tárgyidőszakot követő december 15-éig be kell nyújtania.

1997. évi CIII. tv. 54/F § (4), (5) bek.

December 15.

Egyszerűsített adóraktár engedélyesének adóbevallása és adófizetése a bor után

Érintettek: egyszerűsített adóraktár engedélyese

Az egyszerűsített adóraktár engedélyesének évente egyszer, a gazdasági évet követő december 15-éig adóbevallást kell tennie. A jövedéki adót a bevallás benyújtásával egyidejűleg kell megfizetni.

1997. évi CIII. tv. 54/F § (8), (9) bek.

December 15.

Jövedéki termék adómentes felhasználásának elszámolása

Érintettek: a jövedéki termék adómentes felhasználói

Az adómentes felhasználó a jogosultság megszűnésének napját követő 15. napig elszámolást köteles készíteni a jövedéki termék – adómegállapítási és adófizetési kötelezettség alóli mentesüléssel járó – felhasználásáról (készletcsökkenéséről).

1997. évi CIII. tv. 13. § (3), (4) bek., 30. § (1) bek.

December 15.

Adóbeszedéssel megfizetett idegenforgalmi adó bevallása, megfizetése

Érintettek: az adó beszedésére kötelezettek: a kereskedelmi szálláshelyeken, csónakházakban, üdülőtelepeken az üzemeltetők, az üdülőt fenntartó szervek, a fizető-vendéglátó szálláshelyeken a szállásadók vagy a közvetítésre jogosult szervek, bérlet, ingyenes használat esetén a helyiség tulajdonosai vagy az azzal rendelkezni jogosultak

Az érintetteknek a beszedett helyi adóról a tárgyhónapot követő hónap 15-éig kell bevallást tenniük. Az adóbeszedéssel megfizetett idegenforgalmi adót az adózónak a beszedést követő hó 15-éig kell az adóhatósághoz befizetnie.

1990. évi XCI. tv. 22. § (4) bek., 2. számú melléklet II/A) 16/b) pont;

1990. évi C. tv. 34. §

December 15.

Külföldi rendszámú teherszállító gépjármű adózása

Érintettek: belföldi szállítmányozási vállalkozások

Ha a külföldi rendszámú tehergépjármű után fizetendő adót belföldi szállítmányozási vállalkozó átvállalja, az adót havonta, a tárgyhót követő hónap 15-éig kell megfizetnie.

1990. évi XCI. tv. 4. számú melléklet 6. pont

December 15.

Termékmérleg-nyilvántartás bemutatása

Érintettek: a jövedékitermék-előállítást végző adóraktár-engedélyesek

Az adóraktár termékmérleg-nyilvántartásait naptári hónaponként le kell zárni, és a készletváltozásokat jogcímenként összegezni kell. A termékmérleg zárását az országos parancsnokság által meghatározott adattartalommal kell elkészíteni.

A havi zárást adóraktáranként kell bemutatni a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatalnak a tárgyhót követő hónap 15-éig.

35/1997. (XI. 26.) PM rendelet 62. § (2)-(3) bek.

December 15.

Köteles példány megküldése

Érintettek: a nyomdák, filmgyártók, első forgalmazók

Az érintetteknek a sajtótermékből hat köteles példányt kell ingyenesen szolgáltatniuk az Országos Széchényi Könyvtár számára, a helyi vonatkozású sajtótermékből egy példányt kötelesek szolgáltatni a székhelyük szerint illetékes megyei könyvtárnak, illetve a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak, legkésőbb az előállítás hónapját követő 15-éig.

60/1998. (III. 27.) Korm. rendelet 5. §, 8. § (1) bek.

December 20.

Bejelentés az egyszerűsített vállalkozói adó választásáról

Érintettek: az egyszerűsített vállalkozói adót választó egyéni vállalkozó, közkereseti társaság, betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság, szövetkezet, erdőbirtokossági társulat, végrehajtói iroda, ügyvédi iroda, szabadalmi ügyvivői iroda

Az adózó adóévenként, az adóévet megelőző december 20-áig az erre a célra rendszeresített nyomtatványon bejelenti az állami adóhatóságnak, hogy az adóévben az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény szerint teljesíti adókötelezettségeit. E határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye.

2002. évi XLIII. törvény 2. §, 10. § (1) bekezdés

December 20.

Megállapított személyi jövedelemadó, -adóelőleg, egészségügyi hozzájárulás bevallása

Érintettek: a havi adóbevallásra kötelezett adózók

Az érintetteknek a levont jövedelemadót, adóelőleget és (tételes és százalékos) egészségügyi hozzájárulást az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallásuk keretében, a tárgyhót követő 20-áig kell bevallaniuk.

1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/2. a) pont

December 20.

Egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék, társadalombiztosítási járulék, baleseti járulék bevallása

Érintettek: havi adóbevallás beadására kötelezett foglalkoztatók

A tb-kötelezettségeket nem külön, hanem az adóbevallás részeként kell bevallani. A járulékokról a foglalkoztatónak olyan gyakorisággal és olyan határidővel kell benyújtania a bevallásokat, mint az összes többi adónál.

1997. évi LXXX. tv. 50. §;

1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/1-2. pont

December 20.

Munkaadói járulék bevallása, megfizetése

Érintettek: a munkaadók

A munkaadó a munkavállaló részére munkaviszonya alapján kifizetett és elszámolt bruttó munkabér, illetmény (kereset), valamint végkielégítés, jubileumi jutalom, a betegszabadság idejére adott díjazás, továbbá a személyijövedelemadó-köteles természetbeni juttatás – kivéve a reprezentáció, üzleti ajándék címén nyújtott természetbeni juttatást -, étkezési hozzájárulás, üdülési hozzájárulás és a munkaviszony keretében biztosított cégautó adójának 25 százaléka után 3 százalék munkaadói járulékot köteles fizetni, az elszámolt hónapot követő hónap 20-áig.

A munkaadói járulékot a munkaadó állapítja meg, vallja be, és közvetlenül fizeti be az állami adóhatóságnál kezelt számlára az elszámolt hónapot követő hó 20-áig.

A havi adóbevallásra kötelezett adózónak a megállapított munkaadói járulékot az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyhót követő 20-áig kell bevallania.

1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/1-2. pont;

1991. évi IV. tv. 40. § (1), 42. § (2), (4) bek.

December 20.

Munkavállalói járulék bevallása, megfizetése

Érintettek: a munkaadók

A munkavállaló járulékként a munkaviszonya(i) alapján a munkaadótól kapott bruttó munkabér, illetmény (kereset) 1 százalékát köteles fizetni. Ez a rendelkezés nem vonatkozik arra, aki öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban részesül, illetve arra jogosulttá vált.

A munkavállalói járulékot a munkaadó állapítja meg, vonja le és fizeti meg, valamint saját bevallása keretében vallja be az elszámolt hónapot követő hó 20-áig.

A havi adóbevallásra kötelezett adózónak a megállapított munkavállalói járulékot az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyhót követő 20-áig kell bevallania.

1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/1-2. pont;

1991. évi IV. tv. 41. §, 42. § (3)-(4) bek.

December 20.

Áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése

Érintettek: a havi adómegállapításra kötelezett adózók

Az általános forgalmi adó megállapítására havonta kötelezett adóalanynak az adóbevallást az adómegállapítási időszakot követő hó 20-áig kell benyújtania, és ezzel egyidejűleg köteles az áfa nettó, elszámolandó összegét megfizetni, illetőleg ettől az időponttól igényelheti azt vissza.

1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/4. a) pont, 2. számú melléklet I/Határidők/2. a) pont;

1992. évi LXXIV. tv. 47. §

December 20.

Gyakorított áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése

Érintettek: az áfa gyakorított elszámolásának engedélyezését kérő adóalanyok

A havonként bevallásra kötelezett adózó kérheti az adóhatóságtól, hogy az adó nettó, elszámolandó összegét 15 naponként, a tárgyhót követő 5-én, illetve 20-án számolhassa el és vallhassa be. A negyedévenként bevallásra kötelezett adózó a havonkénti vagy a havonként kétszeri elszámolás és bevallás engedélyezését kérheti.

Az adóhatóság a gyakoribb elszámolást – az adóév végéig – különösen abban az esetben engedélyezheti, ha az adózó beszerzéseit terhelő levonható, előzetesen felszámított forgalmiadó-kulcs magasabb az áthárított forgalmiadó-kulcsnál, illetőleg az adózó beruházást valósít meg. A gyakorított elszámolás évközi engedélyezése esetén az engedély szerinti bevallási kötelezettségre áttérést megelőző, bevallással le nem zárt időszakra vonatkozó adókötelezettséget meg kell állapítani, be kell vallani, meg kell fizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők 2. b) pont

December 20.

Társaságiadó-előleg megfizetése

Érintettek: a gazdasági társaság, egyesülés, szövetkezet, állami vállalat, tröszt, egyéb állami gazdálkodó szerv, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, ügyvédi iroda, szabadalmi ügyvivői iroda, magánszemélyek jogi személyiséggel rendelkező munkaközössége, erdőbirtokossági társulat, MRP szervezete, közhasznú társaság, vízitársulat, alapítvány, közalapítvány, társadalmi szervezet, köztestület, egyház, lakásszövetkezet, önkéntes kölcsönös biztosítópénztár, kockázatitőke-alap, külföldi vállalkozó, külföldi szervezet

Az adózó, ha a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint havonta fizet adóelőleget, akkor minden hónap 20-áig köteles az adóelőleget megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/3. A/a) pont;

1996. évi LXXXI. tv. 2. §

December 20.

Társaságiadó-feltöltési kötelezettség

Érintettek: a gazdasági társaság, egyesülés, szövetkezet, állami vállalat, tröszt, egyéb állami gazdálkodó szerv, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, ügyvédi iroda, végrehajtói iroda, szabadalmi ügyvivői iroda, magánszemélyek jogi személyiséggel rendelkező munkaközössége, erdőbirtokossági társulat, kockázatitőke-alap, külföldi vállalkozó

Az adózónak, ha a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint negyedévenként fizet adóelőleget, azt az adóév december 20-ig kell kiegészítenie a várható, éves fizetendő adó összegére.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/3. A/ b) pont;

1996. évi LXXXI. tv. 2. §

December 20.

Kommunálisadó- és iparűzésiadó-feltöltési kötelezettség

Érintettek: jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező személyi egyesülése, vállalkozók

A vállalkozónak a helyi kommunális- és iparűzésiadó-előleget – az egyszeres könyvvezetésre kötelezett kivételével – az adóév december 20. napjáig kell kiegészítenie a várható éves fizetendő adó összegére.

1990. évi XCI. tv. 2. sz. melléklet II. A) 15. c) pont

December 20.

Fogyasztási adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése

Érintettek: a termelő, termeltető, vevő, felvásárló, importáló

Az adózó a fogyasztási adó előlegének és a megállapított nettó fogyasztási adónak a különbözetét havonta, a tárgyhót követő hó 20-áig köteles megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelheti azt vissza.

A havi adóbevallásra kötelezett adózó a megállapított fogyasztási adót az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyidőszakot követő 20-áig vallja be.

1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/1-2. pont, 2. számú melléklet I/Határidők/4. B) pont;

1991. évi LXXVIII. tv. 3. §, 4. §

December 20.

Jövedéki adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése

Érintettek: a jövedéki terméket és az annak előállítására alkalmas terméket előállító, raktározó, tároló, importáló, exportáló, forgalmazó, illetve egyéb módon birtokló jogi személy, jogi személyiség nélküli egyéb szervezet, természetes személy

A jövedékiadó-fizetésre kötelezett adóalany – függetlenül attól, hogy adóbevallási kötelezettségét a törvény egyébként milyen időszakonként állapítja meg – a jövedéki adót havonta, a tárgyhót követő hónap 20-áig köteles bevallani.

Az adózó a jövedéki adó előlegének és a megállapított nettó jövedéki adónak a különbözetét havonta, a tárgyhót követő hónap 20-áig köteles megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelheti azt vissza. (E rendelkezések a dohánygyártmányok esetében csak arra az adóra vonatkoznak, amelyet a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény rendelkezései alapján nem adójeggyel fizetnek meg.)

1990. évi XCI. tv. 8. számú melléklet 1. pont, 2. B) pont;

1997. évi CIII. tv. 4. §

December 20.

Összesített termékmérleg benyújtása

Érintettek: a jövedékitermék-előállítást végző adóraktár-engedélyesek

Az adóraktárankénti havi zárások alapján az adóraktár engedélyesének összesített zárást kell jövedéki termékenként készítenie, melyet a tárgyhót követő hónap 20-áig a jövedékiadó-ügyben eljáró vámhivatalhoz, az adóbevallással egyidejűleg kell benyújtania.

35/1997. (XI. 26.) PM rendelet 62. § (4) bek.

December 20.

Adóraktári adójegy elszámolása

Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók

Az adóraktáriadójegy-felhasználónak az adójegyekről adójegyfajtánként, ezen belül kiskereskedelmi eladási áranként nyilvántartást kell vezetnie, és az adójegy-nyilvántartás adatai alapján havonta, a tárgyhót követő 20-áig a rendelet 4. számú melléklete szerinti elszámolást kell elkészítenie.

14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 8. § (1) bek.

December 20.

Költségvetési támogatás igénylése

Érintettek: a költségvetési támogatás igénybevételére jogosult adóalanyok

Ha a támogatást megállapító jogszabály eltérően nem rendelkezik, a havonta megállapított költségvetési támogatást az adózó havonta, a tárgyhót követő 20-ától igényelheti. (A feltétel bekövetkeztéhez kötött költségvetési támogatás az előírt mellékletekkel ellátott bevallás benyújtása időpontjától igényelhető.)

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet IV/2., 3. pont

December 20.

Gyakorított költségvetési támogatás igénybevétele, bevallása

Érintettek: a költségvetési támogatás gyakorított igénybevételének engedélyezését kérő adóalanyok

Az adózó kérelmére az adóhatóság a költségvetési támogatás gyakoribb (öt-tíz-tizenöt naponkénti) igénybevételét is engedélyezheti. A költségvetési támogatás gyakoribb igénybevételére jogosult adózó a költségvetési támogatást havonta állapítja meg, és arról a tárgyhót követő 20-áig tesz bevallást. A hó közben igénybe vett előleg és a tárgyhónapra igényelhető tényleges támogatás különbözetét a tárgyhót követő 20-ától lehet igényelni, vagy eddig kell megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/5. c) pont, 2. számú melléklet IV/4. pont

December 25.

Bányajáradék bevallása, befizetése

Érintettek: a bányavállalkozók, továbbá az 1993. évi XLVIII. törvény 1. §-ának (2) és (5) bekezdése szerinti tevékenységet végző, a geotermikus energiát energetikai hasznosítás céljából kitermelő, a jogosulatlanul bányászati tevékenységet végző természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező társaság

A bányajáradékot önbevallás alapján kell kiszámítani. Az önbevallást a befizetéssel egyidejűleg kell megküldeni a Magyar Bányászati Hivatalnak, kőolajnál és földgáznál havonta, a tárgyhót követő hónap 25-éig. (Egyéb ásványi nyersanyagok és kinyert geotermikus energia után negyedévenként, a negyedévet követő hó 25-éig kell befizetni a bányajáradékot.)

1993. évi XLVIII. tv. 20. § (2) bek.;

203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet 4. § (3) bek.

December 28.

Halasztott adófizetés dohánygyártmányoknál

Érintettek: dohánygyártmány adóraktár-engedélyese és importálója

A tárgyhónapban átvett adójegyekkel kapcsolatos halasztott fizetési kötelezettséget a tárgyhónapot követő harmadik hónap 28-áig kell teljesíteni.

1997. évi CIII. tv. 63. § (7) bek.

December 28.

Fogyasztásiadó-előleg befizetése, visszaigénylése

Érintettek: a termelő, termeltető, vevő, felvásárló, importáló

A fogyasztási adó alanya, ha az előző év azonos negyedévében nettó adója elérte a 6 millió forintot, akkor adóelőleget köteles fizetni, illetve igényelhet vissza. Az adóelőleg összege az előző év azonos negyedévi nettó adóösszegének egyhatod része.

Ugyancsak adóelőleget kell fizetnie annak az adóalanynak, aki a tárgyévet megelőző évben ugyan nem fizetett és nem igényelt vissza adót, de a tárgyév első negyedévében a nettó adó várható összege eléri a 6 millió forintot. Ebben az esetben a várható nettó adóösszeg egyhatodát kell adóelőlegként fizetni, illetve lehet igényelni.

A II., III., IV. negyedévben akkor kell előleget fizetnie (lehet visszaigényelnie), ha az előző negyedévi nettó adó, illetve visszaigénylés összege a 6 millió forintot meghaladja. Az adóelőleg összege az előző negyedévi nettó adó egyhatod része.

A megállapított nettó fogyasztásiadó-előleget havonta, a tárgyhónap 28-áig kell megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelhető vissza.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/4. A) pont;

1991. évi LXXVIII. tv. 3. §, 4. §, 18. §

December 28.

Jövedékiadó-előleg befizetése

Érintettek: a jövedéki terméket és az annak előállítására alkalmas terméket előállító, raktározó, tároló, importáló, exportáló, forgalmazó, illetve egyéb módon birtokló jogi személy, jogi személyiség nélküli egyéb szervezet, természetes személy

Az adózónak a jövedéki adó előlegét havonta, a tárgyhó 28-áig kell megfizetnie.

1990. évi XCI. tv. 8. számú melléklet 2. A) pont;

1997. évi CIII. tv. 4. §

December 31.

Egyszerűsített beszámoló

Érintettek: egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozók

Az egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozó az üzleti évről december 31-i fordulónappal egyszerűsített beszámolót köteles készíteni.

2000. évi C. tv. 99. § (1) bek.

December 31.

Kamatkedvezményből származó jövedelem

Érintettek: kifizetők, magánszemélyek

A kifizető által kamatmentesen vagy a jegybanki alapkamatnál alacsonyabb kamat (ideértve az értékpapír-kölcsönzés díját is) mellett nyújtott hitel (kölcsön, munkabérelőleg, pénzintézeti belső hitel) kamatának a jegybanki alapkamat mértékéhez viszonyított különbözete (kamatkülönbözet) a magánszemélynek olyan bevétele, amelynek egésze jövedelem. A kamatkülönbözetet évenként utólagosan, az adóév végén kell megállapítani az adóévben esedékes tényleges kamat és a december 31-én (illetőleg a hitel-visszafizetés vagy -átvállalás időpontjában) érvényes jegybanki alapkamat szerint számított összeg különbözeteként.

1995. évi CXVII. tv. 72. § (1) bek.

December 31.

Magánszemélyek cégautóadó-fizetési kötelezettsége a kifizetőhöz

Érintettek: kifizetők és magánszemélyek

A kifizető írásban megállapodhat a magánszeméllyel, hogy a cégautó után havonta fizetendő adót a magánszemély fizeti meg. Ez csak egész hónapra történhet, mégpedig olyan módon, hogy a magánszemély a vele megállapodást kötő kifizetőnek az adott hónap utolsó napjáig befizeti a vonatkozó adótételt, amelyet a kifizető továbbít az adóhatóságnak. Amennyiben a magánszemély a vállalt kötelezettségének az említett időpontig nem tesz eleget, az ebből eredő jogvitától függetlenül a kifizetőnek kell az adót megfizetnie.

1995. évi CXVII. tv. 70. § (7) bek.

December 31.

Külföldi rendszámú személyszállító gépjármű adózása

Érintettek: külföldi rendszámú személyszállító gépjárművet üzemeltetők

A külföldi rendszámú személyszállító gépjármű után fizetendő adót az adómentes időszak elteltét követő minden hónap utolsó napjáig, önadózás útján kell a vámhatóság megfelelő számlájára megfizetni.

1990. évi XCI. törvény 4. sz. melléklet 3. b) pont

December 31.

Igénylőlap a felnőttképzés normatív támogatásához

Érintettek: akkreditált felnőttképzési intézmények

A támogatást igénylő, felnőttképzésben részt vevő intézményeknek az adott naptári évre vonatkozó képzésekről igénylőlapokat kell kitölteniük – képzésenként, valamint összesítetten. Az igénylőlapokat a tárgyévet megelőző december 31-éig kell benyújtani a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumhoz.

15/2003. (II. 19.) Korm. rendelet

2003-ra vonatkozó statisztikaadási kötelezettségek

Havi statisztikaadási határidők

December 5.

A vágóhidak élőállat-vágása
1280/03

Érintettek: a vágási engedéllyel rendelkező gazdasági szervezetek

Az érintetteknek a tárgyidőszakot követő hó 5-éig jelentést kell küldeniük a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba.

December 5.

Befektetési alapok mérlege
1745/03

Érintettek: a befektetésialap-kezelők

Az érintetteknek a tárgyhót követő 5. munkanapig jelentést kell küldeniük a Magyar Nemzeti Bankhoz.

December 6.

Jelentés a kereskedelmi szálláshelyekről
1036/03

Érintettek: a kereskedelmi szálláshellyel (szálloda, panzió, turistaszálló, ifjúsági szálló, üdülőház, kemping) rendelkező, továbbá munkásszállást, oktatási vagy egyéb létesítményt kereskedelmi szálláshelyként üzemeltető gazdasági szervezet

Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 6-áig jelentést kell küldeniük a kereskedelmi szálláshelyekről a Központi Statisztikai Hivatalhoz.

December 8.

A forgalmazott filmek és nyilvános videovetítések eredménygyűjtője
1456/00

Érintettek: film- és videokiadó, -forgalmazó gazdasági szervezetek

Az érintetteknek a tárgyidőszakot követő 8. napig jelentést kell küldeniük a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába.

December 10.

Havi termékstatisztikai jelentés
1751/03

Érintettek: az iparba (C, D, E) sorolt vállalkozások, valamint a megfigyelésbe bevont nem ipari szervezetek

Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 10-éig jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalhoz.

December 11.

Családtámogatási statisztikai jelentés
1915/03

Érintettek: családtámogatási kifizetőhellyel rendelkező munkáltatók

Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 11-éig jelentést kell küldeniük a Pénzügyminisztériumba.

December 10.

Külföldön számlát tartók, illetve külföldi követelést tartozással összevezetők fizetésimérlegadat-szolgáltatása
1644/03

Érintettek: a külföldön számlát tartók, illetve külföldi követelést tartozással összevezetők

Az érintetteknek a tárgyidőszakot követő hó 8. munkanapjáig jelentést kell küldeniük a Magyar Nemzeti Bankba.

December 11.

Egészségbiztosítási statisztikai jelentés
1514/03

Érintettek: társadalombiztosítási kifizetőhellyel rendelkező gazdasági szervezetek, VTI Ellenőrzési Osztály területileg illetékes csoportja

Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 11-éig jelentést kell küldeniük az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumba.

December 12.

Jelentés a felvásárlásról
1097/03

Érintettek: a termelőktől feldolgozási vagy továbbértékesítési célra mezőgazdasági terméket vásárló vállalkozások közül az élelmiszer, ital gyártása ágazatba és a mezőgazdasági termék nagykereskedelme alágazatba soroltak, továbbá a megfigyelésbe bevont egyéb besorolásúak

Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 12-éig jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalhoz.

December 12.

Kimutatás a pénzfeldolgozási tevékenységről
1766/02

Érintettek: a pénzfeldolgozási engedéllyel rendelkező szervezetek

Az érintetteknek a tárgyhót követő 10. munkanapig jelentést kell küldeniük a Magyar Nemzeti Bankhoz.

December 15.

Tej- és tejtermékek termelése és felhasználása
1869/03

Érintettek: tejtermeléssel és/vagy tejfeldolgozással foglalkozó valamennyi gazdasági szervezet

Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 15-éig jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalhoz.

December 22.

A termelőeszközök áruforgalmi jelentése 1269/03

Érintettek: mezőgazdasági termelőeszköz-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások

Az érintetteknek a tárgyhót követő hó 22-éig jelentést kell küldeniük a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba.

Az eseményhez kötődő adatszolgáltatásokról a Cégvezetés 2003/11. számában olvashatnak!

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. december 1.) vegye figyelembe!