Üzlet két keréken

Magyar kerékpárgyártás: újra lendületben?

Összezsugorodott a magyar kerékpárpiac 2001-ben: csökkent az értékesítés, a korábban a 300 ezret is meghaladó eladás 250 ezerre esett vissza, s a jelek szerint az idén sem emelkedik. Szakértők ugyanakkor nem tartják igazán aggasztónak ezt: szerintük a mostani lehet a reális érték, a korábbi csúcsokat mesterségesen, profitot nemigen tartalmazó dömpingárakkal sikerült elérni. A nagy bevásárlóközpontok árképzése tartósan "megbolondította" a piacot, a vevők ugyanis a szakboltokban is a 15 ezer forint körüli árú hegyikerékpárokat keresik, márpedig ennyiért a kisebb forgalmú, ráadásul több pluszszolgáltatást is nyújtó üzletek nem tudják kínálni a kétkerekűt.

Éveken keresztül minden új nagyáruház és bevásárlóközpont premierjének elmaradhatatlan kellékei voltak az olcsó mountain bike kerékpárok, a szupermarketek a szakmában addig elképzelhetetlennek tartott, tízezres szériákat adtak el belőlük évente. Ezt azonban ma az egész ágazat nyögi, hiszen a feltűnően olcsó bicikliből mindenki bevásárolt, aki egyáltalán fontolgatott ilyesmit, így amíg ezek a járművek ki nem kopnak a forgalomból, a piac aligha fog újra magára találni.

Biztató jeleket is lát ugyanakkor Rózsa Zsolt, az Olimpia Kft. belföldi értékesítési vezetője: szerinte a kereslet lassan a nyugati trendeknek megfelelő irányba fordul: minőségben már nem az alap-, hanem a középszint az elvárás, a "fapados" hegyibringák helyett pedig az összteleszkópos változat, illetve a minden extrával – sárhányóval, lámpákkal, csomagtartóval, kitámasztóval, sőt, gyakran agyváltóval is – ellátott hegyikerékpár jött divatba.

Elemzők pillanatnyilag az Olimpiát tartják az iparág legnagyobb szereplőjének: a kerékpárgyártással 1994 óta foglalkozó, komolyabban azonban csak 1997-ben beindult cég most évi 80-90 ezer biciklit gyárt, az áruk 70-80 százaléka exportra megy, mégpedig döntően nyugati piacokra. A belföldi kereslet korlátozott, sok a gyártó és főleg az importőr, túlkínálat van, az árak nem tükrözik a realitásokat – állítja Rózsa Zsolt. Az Olimpia Németországban kiterjedt ügynökhálózattal dolgozik, közvetlenül a kereskedőkkel állnak kapcsolatban, így az arrafelé valamivel vastagabb profiton nem kell túl sok közvetítővel osztozni. Az export mind nagyobb hányada ered a nagy nyugati áruházláncokkal fenntartott kapcsolatokból, ám ezek jellemzően saját márkájukként (azaz saját név alatt) árulják a magyar bicikliket.

Az utóbbi két évben mind többen vásárolnak szakboltokban, ami a szakszerűbb kiszolgálás mellett még egy előnnyel jár: általában kisebb átépítésekre is vállalkoznak, azaz a vevő igényeinek leginkább megfelelő üléssel, kormánnyal, pedállal szerelik fel a gépet, s ezért a munkáért legtöbbször nem számítanak fel külön pénzt. Igaz, ezek a boltok eleve magasabb haszonkulccsal dolgoznak, mint a szupermarketek – ennek mértékéről azonban sokat elárul, hogy a Nyugat-Európában szokásos 30 százalékos ráta még a vágyálmok közé tartozik –, ugyanakkor a garancia érvényesítéséhez nem kell szakszervizhez fordulnia a vevőnek, ami csökkenti a kis szaküzletek és a bevásárlóközpontok közti árkülönbséget. Ha ugyanis a vásárló mondjuk a Tescóból viszi haza a kerékpárját, az összeszerelést kénytelen az üzlet által megjelölt szervizben elvégeztetni, különben nincs garancia, ami 1-2 ezer forintos pluszköltség. Rózsa Zsolt szerint azonban nem ok nélkül működik így a rendszer: a mallokban általában nincs megfelelően képzett eladó és szerszám az összeszereléshez, a váltók beállításához és a tömegtermelésből adódó esetleges hibák kiszűréséhez, vagyis a kerékpár tényleg csak akkor használható biztonságosan, ha szakképzett szerelő helyezi üzembe.

Az Olimpia – az ágazatban érdekeltek többségéhez hasonlóan – külföldről behozott alkatrészekkel dolgozik, ám a szimpla összeszerelésnél azért jóval többet csinál. Ugyanazokból az alkotóelemekből többféle kerékpár is építhető, s a cég évek óta saját tervei, fejlesztései alapján állítja össze a bicikliket, vagyis a gyártmányaiban jócskán van magyar műszaki (szellemi) tartalom is. Hazai alkatrészt egyébként, ha akarnának, sem nagyon tudnának használni, mivel idehaza a vázon és a gumibelsőn kívül nem gyártanak hozzávalót. Az Olimpiához a vázak Kínából érkeznek, egyébként viszont szinte mindent Európából – olasz, német, cseh importból – szereznek be. A nyugat-európai piac "bevételéhez" ez elengedhetetlen, a kedvezményes vámtételt ugyanis csak úgy lehet elérni, ha igazolható az európai származás.

A piaci viszonyok miatt hasonló ösvényen fut az egykor legnagyobb és leghíresebb, a béketábor szinte valamennyi országába szállító kerékpárgyár, a Csepel utóda, a Schwinn-Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Rt. is. A korábban részben amerikai tőkével és know-how-val működő cég igen kalandos közelmúltat tudhat maga mögött: néhány éve a sajtóban az orosz keresztapaként aposztrofált Szemjon Mogiljevics is feltűnt a tulajdonosok között, ő azonban időközben már megvált a tulajdonrészétől, ugyanakkor komoly szakmai befektető, az alkatrész- és kerékpár-kereskedelemben, illetve -összeszerelésben is érdekelt Tandem-Szolnok Kft. lett a főtulajdonos (mellette még egy amerikai-magyar magánszemélynek van minimális tulajdonrésze). A cég névhasználati szerződés révén továbbra is használhatja az Amerikában jól csengő Schwinn nevet, ám a kerékpárjait csak a keleti piacokon forgalmazhatja ezzel a felirattal.

A Schwinn-Csepel belföldi piaci részesedése – Kanász János értékesítési vezető szerint – 25 százalék (amit más szereplők kissé bátor becslésnek tartanak). Ez mintegy 50-60 ezer eladott kerékpár. Független elemzők inkább a 30-40 ezres belföldi és 15 ezer körüli exportértékesítést tartják reálisnak. Külföldön a Schwinn elsősorban a keleti piacokon – Oroszországban, Romániában – erős. Németországba is szállítanak, ez azonban klasszikus bérösszeszerelés a nagy áruházláncok számára.

A Schwinn-Csepel azon ritka cégek közé tartozik, amelyek magyar alkatrészeket is használnak. A vállalatnak régebben saját vázgyára volt, ez azonban már a múlté, ugyanakkor a vázakat előállító üzem még mindig magyar tulajdonban van. Kizárólag hazai forrásból származó építőelemeket egyébként anyagi okok miatt sem érdemes alkalmazni, ezek árban nem lehetnek versenyképesek a kínai, tajvani, illetve igen nagy tételben gyártott európai alkatrészekkel. Utóbbiak sorába egyébként már olyan klasszikus japán márkák, mint a Shimano is "átsorolódtak", a japán cég – a már említett vámszempontok miatt – a közelmúltban létesített termelőüzemet Csehországban és Olaszországban, ahonnan ellátják az egész európai kerékpáripart.

Több versenytársához hasonlóan a Schwinn is maga végzi a vázak festését, méghozzá a térségben legmodernebbnek tekinthető, mind a három kurrens technológiát – oldószeres, illetve vízbázisú, valamint porszórásos – alkalmazó festőüzemében.

A gyártók között érdemes még szót ejteni a leginkább alkatrész-kereskedőként ismert Cseke Rt.-ről is, amely úgynevezett "első áras", azaz a legolcsóbb árkategóriába tartozó kerékpárok összeszerelésével is foglalkozik. Szintén a nagyobb gyártók közé tartozik a pécsi bányavagyon-hasznosító bázisán létrejött, jórészt átképzett bányászokat foglalkoztató Uno Kft. is. Ez utóbbi cégek az eladott darabszámot egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, a foglalkoztatottak száma (az Olimpiánál mintegy 70, a Csekénél és a Schwinn-nél 100, az Unónál 250-300) nincs feltétlenül egyenes arányban a termelés volumenével.

A magyar gyártmányú kerékpárok piaci részesedésének növelésében leginkább az segíthet, ha a kereslet erőteljesebben a minőségi (ebből a szempontból legalább középkategóriás) biciklik felé fordul, a Magyarországon működő gyárak többsége ugyanis ebben a szegmensben a legerősebb. Ami a külpiacokat illeti, itt továbbra is a megfelelő minőséggel párosuló árelőny lehet a döntő, amit az olcsóbb munkaerő, illetve a vámrendelkezésekhez igazodó alkatrészbeszerzés garantálhat. A tartós sikerhez mindemellett olyan saját márkák kifejlesztésére és megerősítésére is szükség lenne, amelyek a nevük alapján képesek "eladni magukat". Rózsa Zsolt szerint a jelenlét erősítése a nyugati piacon nem csak a nagyobb profit miatt fontos. Legalább ilyen erős érv, hogy az ottani piac jobban tervezhető, negyed, vagy akár fél évre előre kiszámítható az értékesítés, amihez a gyártást is igazítani lehet. A magyar kiskereskedelemre ilyen szempontból egyelőre nem lehet építeni, csak a nagyobb multik működnek már többé-kevésbé kiszámíthatóan. Ugyanakkor az sem ritkaság, hogy a kereskedő kötelezi a gyártót a megrendelt, de megmaradt mennyiség visszavásárlására, ami azután természetesen lenyomja az árakat és megzavarja a piacot. A gyártók "saccolják meg" a keresletet, és ez sem nekik, sem a kereskedőknek nem jó – fogalmaz a szakember. Azt is hozzáteszi: a múlt évi 30 százalékos belföldi forgalomcsökkenést sem "betervezni", sem megjósolni, sem pedig hatékonyan kivédeni nem lehetett. Aki nem tudta exportálni a belföldön megmaradt készleteket, az rajtavesztett.