Pályaívek

A kormány középtávú gazdasági programja

Annak ellenére, hogy – különösen a világgazdasági konjunktúra várt élénkülésének késedelme miatt – fenntartásokkal kezelendő a program, már így is épp elég intő jel olvasható ki belőle a jövőre nézve. A lakosság számára a legfontosabb üzenet az, hogy csak szerény fizetésemelésekkel számolhat legalább 2005-ig, még a közszolgálati szektorban is, ahol a szeptemberi 50 százalékos bérfejlesztést már nem követi hasonló nagyságú emelés. A kormány az üzleti szektort is 3 százalékos reálbér-növekedés betartására serkenti, ami gyakorlatilag éppen az elért életszínvonal fenntartásához elegendő. Talán egyedül a lakásépítés kedvező feltételei maradnak változatlanok, de például a közüzemitarifa-emelés már aligha kerülhető el.

A vállalkozói réteg ugyanakkor bizakodhat, mert bár költségvetési bőkezűségre nem számíthat, érzékelhető adókönnyítésekben bízhat, amivel némiképp kompenzálhatja az előző évek bérkiáramlása és forinterősödése folytán elszenvedett versenyhátrányát és a beruházásokhoz is biztatást, talán még kedvezőbb hitelfeltételeket is remélhet.

Változás a gazdaságfilozófiában

A magyar kormány 2002-2005-ös időszakra vonatkozó gazdaságpolitikai programjának – mint leszögezi – "alapvető célja a modernizáció, az európai fejlettségi szintekhez való felzárkózás", ami tulajdonképpen egy és ugyanaz, sőt "azonosak a 2001. évi előcsatlakozási gazdaságpolitikai programban már megfogalmazottakkal", amelyet értelemszerűen Orbán Viktor kormánya állított össze.

Az idén megválasztott kormány gazdasági programdokumentumaiból azonban kevés további egyezés fedezhető fel az előző kabinet irányvonalával. "A következő években a gazdaságpolitika célja a fenntartható, gyors, de ugyanakkor egyensúlyőrző növekedési pályához való visszatérés" – hangsúlyozza a dokumentum.

A júniusban hivatalba lépett szocialista-szabaddemokrata koalíció felfogása szerint tavaly megtört a magyar gazdasági növekedés kedvező trendje, amely korábban a versenyképesség javulására és a piaci alkalmazkodóképességre épült. Elismerve, hogy ennek egyik kiváltó oka az időközben bekövetkezett nemzetközi recesszió, az ennek következtében beszűkülő exportlehetőségek és – nem függetlenül – a megcsappant beruházási hajlandóság volt, a kormány megítélése szerint a helyzet kezelésére hozott anticiklikus szándékú intézkedések mellékhatásaként a gazdaság egyensúlyát a jövőben is veszélyeztető elemek kerültek a rendszerbe.

Az Európai Unió Brüsszeli Bizottságának benyújtott előcsatlakozási program idei aktuális változata jelentősen eltér az előző évi dokumentumban előterjesztett prognózistól. Ez azzal magyarázható, hogy külső és belső tényezők hatására megváltoztak a kiinduló feltételek.

Az előző prognózis szerkesztése 2001 áprilisában lezárult, amikor még nem volt megítélhető a nemzetközi recesszió mélysége és lefutása, s nem lehetett számolni a nemzetközi terrorizmus felerősödésének a turizmusra, a tőkeáramlásra és a nemzetközi kereskedelemre gyakorolt következményeivel sem. A tavalyi prognózis készítésének idején még elképzelhető volt, hogy Magyarország EU-felvételére már 2003-ban sor kerülhet, de jelenleg a 2004-es dátum látszik reálisnak. Változtat a prognózison, hogy a tavalyi elkészítése után kiszélesítették a forint árfolyamsávját, eltörölték a csúszó árfolyam-mechanizmust, és az MNB meghirdette antiinflációs programját. Nem utolsósorban megváltozott a kormány, amely elődjétől eltérő gazdaságfilozófiát és prioritásrendszert követ.

Trendváltás

Ebből kiindulva az idén megválasztott kormány középtávú gazdasági programja első helyre teszi az egyensúly javításának igényét, ami elsősorban szigorú és a prioritásokra kihegyezettebb költségvetési, valamint azzal összehangolt jövedelempolitikát jelent. Ezzel párhuzamosan azonban a kormány olyan feltételeket igyekszik teremteni, amelyek kedveznek a versenyképes teljesítményeknek, és ezzel a növekedés lehetőségeit is támogatják.

Anélkül, hogy különösebb hírverést csapott volna körülötte, a kormány átrendezést hirdetett meg a növekedés húzóerői között: az Orbán-kormány utolsó egy-másfél évére jellemző fogyasztás, direkt és indirekt állami beruházások helyett ismét az exportnak, valamint az üzleti beruházásoknak szán meghatározó szerepet a gazdaság élénkülésében. Ezzel persze a külső tényezők, nevezetesen a nemzetközi konjunktúra beindulásának ideje és mélysége kiemelt szerephez jut, amely nemcsak az export iránti kereslet alakulásában meghatározó, de az üzleti kilátások alakulása a beruházásokra is alapvetően hat. Az egyensúlyi követelmények előtérbe kerülése, a beruházások finanszírozási feltételeinek kedvezőbbé tétele egyaránt azt igényli – és a kormány ezt nem is titkolja -, hogy a fogyasztás növekedési üteme ne haladja meg a GDP bővülésének mértékét.

A gazdaságpolitika anticiklikus jellege fennmarad, ugyanakkor a világgazdaság várható élénkülése lehetőséget teremt az egyensúly javítására, és a keresletbővítés szempontjából semleges vagy enyhén keresletszűkítő költségvetési politika viszonylag fájdalommentesen megvalósítható. Az expanzív fiskális politikával szemben – amelynek kétségtelenül volt szerepe abban, hogy a világgazdasági recesszió közepette mérsékelte a magyar gazdaság lefékeződését – egy mérsékelten restriktív fordulatot az egyensúly javításán túl az is indokolhat, hogy csökkenjen a költségvetés kiszorító hatása, vagyis az elkerülhetetlen finanszírozás kevesebb forrást vonjon el az üzleti szféra elől. Hasonlóképpen szűkmarkú költségvetési politikát követel az infláció mérséklődésének támogatása is, valamint a lakossági fogyasztás növekedési ütemének a GDP-növekedés szintjére történő visszaszorítása.

A kormány gazdasági programja nem riad vissza a kiigazítás kifejezés használatától, sőt azt is előrevetíti, hogy az idővel kedvezőtlenebbé vált kiindulóhelyzetben a kiigazítás mértékének is nagyobbnak kell lennie a korábban elképzeltnél.

A helyzet szigorítást kíván

Ahhoz képest, hogy az év közepén nyilvánosságra került adatok milyen gazdasági helyzetről adtak képet, a program csupán a bérkiáramlás és az infláció fékezésének szándékát jelzi, és a fiskális megszorítások, a kiadáscsökkentés mértékéről csak elnagyolt képet ad. Ehelyett inkább a növekedés ösztönzésére helyezi a hangsúlyt, s a költségvetési bevételek nagyvonalú elengedésének szándéka fogalmazódik meg benne.

Az elemzők szerint a kormány az önkormányzati választások után hozza nyilvánosságra a 2003-as költségvetési tervezetét (a 2002 közepére előállt helyzet szigorúbb intézkedéseket indokolna). Július végén az államháztartás hiánya már elérte az 550 milliárd forintot, ami majdnem 400 milliárddal több az egy évvel korábbinál, és csaknem 50 milliárddal több a júliusban módosított egész éves előirányzatnál. Ugyanakkor még nem mutatta a szeptembertől elhatározott közalkalmazotti béremelés, az iskolakezdési támogatás és az év során még esedékes nyugdíjemelés következményeit. Következésképpen aligha valószínű, hogy az idei deficit bele fog férni a kormányzati előzetes becslésként említett 650-700 milliárdos sávba.

A folyó fizetési mérleg hiánya az év közepén 1,8 milliárd eurót tett ki a 2001-es teljes évi 1,25 milliárddal szemben, és a második negyedévben havonta nőtt 400 millióval, ami viszont nagyjából megegyezett a teljes félévi, nem adóssággeneráló tőkebeáramlással.

Az ipari termelés az év első felében stagnált, alig 1,1 százalékkal nőtt 2001 első feléhez képest. Az ipari export volumene mindössze 3 százalékkal emelkedett fél év alatt. Forintban számolva a teljes export stagnált, azaz az euróban számított 7,8 százalékos növekedés gyakorlatilag a forint erősödésének köszönhető.

A reálkeresetek 11,3 százalékkal nőttek az első félévben, és júniusban a nettó átlagbérek 16,8 százalékkal voltak az egy évvel korábbinál magasabbak úgy, hogy a versenyszférában 13,6, a költségvetési szektorban 24,5 százalékkal emelkedtek.

Tulajdonképpen csak az infláció alakult kedvezően: a fogyasztói árindex júliusban 4,6 százalékos tizenkét havi növekedést mutatott, és a fogyasztói árak 5,7 százalékkal voltak magasabbak a 2001 első hét hónapjának átlagárainál.

Az eddig napvilágot látott programból úgy tűnik föl, hogy a költségvetés semleges vagy enyhén keresletszűkítő hatása az államháztartás szerény "visszavonulásával" párhuzamosan valósul meg. Az MNB inflációs jelentése azt prognosztizálja, hogy az államháztartás keresletszűkítő hatása 2003-ban a GDP 2,4 százalékát érheti el, szemben az idei 3 százalékos keresletgenerálással. A kiigazításnak a bevételek csökkenése mellett kell megvalósulnia, mivel a kormányzat fennen hangoztatott célja az adóterhelés csökkentése, így a mérséklődő bevételek mellett a költségvetés egyensúlyának javítása csak a kiadások visszafogásával valósulhat meg. Bár a 2003-as költségvetés tervezetének részletei sem ismertek még, a kormány gazdasági programja szerint a költségvetési kiadások a GDP növekedésétől elmaradó mértékben bővülhetnek a 2005-ig tartó program szerint.

A 2004-re feltételezett EU-csatlakozást követően is folytatódik az államháztartás jövedelemkoncentrációjának fokozatos mérséklődése – az EU-transzferek nélkül számolva. A program szerint az EU-transzferek magyar GDP-hez viszonyított mértéke 2004-ről 2005-re megduplázódik, ám ez a költségvetésre semleges hatással lesz, mivel ezek a transzferek bevételként és kiadásként egyaránt megjelennek. A csatlakozás ugyanakkor a költségvetésnek kiadásnövekedést okoz: hatályba lép a befizetési kötelezettség az EU közös költségvetésébe, és az EU által megkövetelt új intézmények felállítása és működtetése is költségekkel jár.

A versenyképesség kulcskérdés

A program kulcskérdésnek tekinti a versenyképesség javítását, amely a közelmúltban bekövetkezett erőteljes bérkiáramlás és a forint felértékelődése miatt – korábbi kedvező trendjéhez képest – jelentősen lelassult. Az utolérési folyamatra való tekintettel hosszabb távon is 2-3 százalékos reálfelértékelődéssel kell számolni, azaz a versenyképességi pozíció ilyen mértékű javulása csak a stabilizálódáshoz elegendő. A dezinflációs cél és a bérnövekedés ütemének az eddigihez képest lefékezett mértéke támogatja a versenyképesség javulását, és ezt a kormány láthatóan érvként készül felhasználni az érdekegyeztetési tárgyalásokon, ahol 3 százalékos reálbér-növekedést irányoz elő jövőre és 2005-ig egyaránt.

A tervezett adócsökkentés révén kisebb jövedelemelvonás és a költségvetési deficit mérsékeltebb finanszírozási szükséglete több forrást enged át az üzleti szférának a versenyképesség fenntartását szolgáló hatékonyságjavító beruházásokhoz. A személyi jövedelemadó és a tb-terhek mérséklése a munkaerő költségét hivatott csökkenteni abból a megfontolásból, hogy a termelékenységjavulás növekvő foglalkoztatottság mellett és ne annak rovására valósulhasson meg. Emellett a kormány kidolgozza a befektetésösztönzési stratégiáját, valamint az állami beruházások elosztásának felülvizsgálatára is készül, hogy még inkább szolgálják a kedvező befektetői klíma létrejöttét.

Az egyensúly érdekében kordába szorítandó fogyasztást és a dezinfláció támogatását szem előtt tartva a kormány nem lát lehetőséget az elmúlt két év dinamikus bérnövekedésének folytatására. A minimálbér jelentős emelése és a közszférában eszközölt béremelések révén 2001-ben 6,4, az idén pedig 10 százalék feletti mértékben nőttek/nőnek a reálbérek. Ehhez fogható bérnövekedés további terhet róna a versenyképességre, ezért a gazdasági kormányzat azt tartaná helyesnek, ha a reálbérek a termelékenység és a jövedelmezőség arányában, nem pedig azt meghaladó ütemben növekednének. Az EU-szinthez való felzárkózás igénye nem szakadhat el a realitásoktól, azaz a gyorsabb GDP-bővülés és a termelékenységjavulás különbözete adhat alapot a bérnövekedésre, s egyúttal garanciát jelent arra is, hogy az fenntartható maradjon. A kormány azonban folytatni kívánja a közszféra felzárkóztatását a versenyszférához az összehasonlítható munkaterületeken.

Az infláció tovább csökken

Az elmúlt bő év dezinflációjának üteme nem tartható fenn, de az árdrágulás évi egy százalékponttal történő csökkenésére még lát lehetőséget a kormány. A mérsékelt inflációs ráta azonban megnehezíti egy másik fontos cél megvalósítását, nevezetesen a belső árarányok átrendezését, ami az Unió árrendszeréhez való igazodás miatt szükséges.

Az árarány-átrendezés másik, nem titkolt célja a hatósági áras szolgáltatások – áram, gáz, telefon – "tarifális feszültségeinek oldása". Magyarán: időzítés kérdése, hogy mikor és milyen ütemezésben valósul meg a közüzemi szolgáltatásoknak az inflációt meghaladó mértékű emelése. Az a valószínű, hogy a 2004 januárjára várt EU-csatlakozás idejére mindez megtörténik, mert a piac megnyitásánál későbbre ilyen lépés már nem halasztható. A dezinfláció 2001 közepétől tapasztalt megélénkülésében több tényező játszott szerepet, mint a világpiaci agrár- és olajárak mérséklődése és a forint jelentős erősödése. Ennek is szerepe volt abban, hogy a fogyasztóiár-emelkedés a 9-10 százalék közötti sávból egy bő év alatt 5 százalék alá csökkent. A program szerint a rendelkezésre álló gazdaságpolitikai és monetáris eszközök összehangolt alkalmazásával elérhető, hogy a fogyasztóiár-emelkedés éves üteme 2004 végére 3,5, egy évvel később pedig 2,5 százalékos szintre szoruljon vissza.

Ebben a prognózisban szerepet játszik, hogy a kormány álláspontja szerint az ipari termékek ára az átlagnál lassabban, a szolgáltatásoké valamivel gyorsabban emelkedik, a mezőgazdasági árak pedig a világpiaci mérséklődéssel és a forint erősödésével máris közel kerültek a belső EU-árakhoz. A tervezet a világpiaci áringadozásoknak – köztük kiemelten az olajárnak – 1 százalékpontos befolyást prognosztizál a hazai árszínvonalra.

A program olyan inflációs pályát rajzol fel, amelynek megvalósulása nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy Magyarország az újabban elérhető célként emlegetett 2007-es évtől csatlakozhasson az euróövezethez. Ám – mint a pénzügyi kormányzat részéről hangsúlyozzák – ennek teljesülése nem öncél, és amennyiben a kritériumok elérése késedelmet szenvedne, akkor sem szándékozik a 2006-ig hivatalban lévő jelenlegi kormányzat erőltetett lépéseket tenni, amelyek esetleg növekedési áldozattal járnának.

Foglalkoztatási adatok (változás %-ban)
	2001	2002	2003	2004	2005
Foglalkoztatottak száma	0,3	kb. -0,5	kb. 0,5	kb.1	kb.1
Munkatermelékenység	3,5	4,5-5	3,5-4	3,5-4	kb. 4
Munkanélküliségi ráta	5,7	kb. 5,5	kb. 5,5	kb. 5,5	5-5,5
Aktivitási arány	60	59-60	59-60	kb. 60	kb. 61
GDP növekedése	3,8	kb. 4	4-4,5	4,5-5	5-5,5
Forrás: Magyarországnak az uniós csatlakozás megalapozására szolgáló középtávú gazdaságpolitikai programja – PM 2002. augusztus

Exportfellendülésben bízva

A kiindulóhelyzet feltérképezése, a célok felvázolása és a külső feltételek felmérése alapján a program elemzi a gazdasági fejlődés legvalószínűbbnek ítélt alappályáját, és két alternatív szcenáriót is mellékel hozzá arra az esetre, ha a világgazdasági élénkülés a feltételezettnél később indul be, és egy másikat arra, ha 2003-ban a bérek a versenyszférában a kormány szándékainak megfelelő 3 százalék helyett nagyobb mértékben növekednének.

A kormány gazdaságpolitikai célrendszerének meghatározó eleme a versenyképesség romló irányzatának megfordítása, a vállalkozói szektor befektetői kedvének javítása. Az előrejelzés abból indul ki, hogy az idei év második felében megindul az export növekedése, így egész évben 10 százalékos mértékben bővülhet az áruk és szolgáltatások exportja. A hangsúlyváltási céloknak megfelelően a kormány lehetőséget lát az exportvezérelt növekedéshez való visszatéréshez, és azt prognosztizálja, hogy 2005 körül reálisan feltételezhető az áru- és szolgáltatásexport 11-13 százalékos bővülése, bár a 2000-es évre jellemző 20 százalékos növekedés visszatérésére, nincs esély.

A 2002-2005-ös időszakban a technológiai felzárkózás korábbi ütemének visszatérésével számol a program úgy, hogy a munkatermelékenység 4 százalék körüli mértékben javulhat évente. A kormány úgy gondolkodik, hogy a javuló gazdasági körülmények és az ehhez társuló kormányzati intézkedések, a munkaadók terheinek további mérséklése alapján a következő években a foglalkoztatottak számának lassú növekedése várható. Ugyanebbe az irányba hat a reálbérek várható emelkedése, amely a kormányzati várakozások szerint jótékony hatással lesz a munkavállalási hajlandóságra. A munka termelékenységének javulása és a foglalkoztatás enyhe emelkedése jó esélyt ad arra, hogy a magyar gazdaság növekedése az átmeneti mérséklődés után az elkövetkező években is elérje az évi 5 százalékot.

A növekedési prognózis munkatermelékenységből és foglalkoztatottságból történő levezetése a szokásos előrejelzési módszerektől eltérő, mindenesetre közgazdaságilag nem kifogásolható, talán inkább nagyvonalú megközelítésnek tűnik a bevett gyakorlattal szemben, amely a termelési és fogyasztási oldal elemeinek becsült alakulásából következtet a GDP-adatra.

Beruházási adatok (a GDP %-ában)
	2001	2002	2003	2004	2005
Beruházási hányad	23,4	22,5-23	22,5-23	kb. 23	kb. 24
ebből: vállalati szektor	14,6	kb. 13,5	13,5-14	kb. 14	kb. 14,5
Bruttó állóeszköz-felhalmozás növekedése (%)	3,1	4-6	5-7	7-9	9-11
Forrás: PM 2002. augusztus

Elsőbbség a beruházásoknak

A kormány azzal számol, hogy az üzleti szektor beruházási aktivitásának élénkülésével a beruházások GDP-hez viszonyított arányának csökkenése jövőre megáll, és az EU-csatlakozás után megindul a növekedés. A pénzügyi kormányzat reményei szerint 2005-től a GDP 1-2 százalékának megfelelő nagyságrendben áramlanak be az uniós támogatások – ez szerényen számolva is 200-400 milliárd forint -, és ezzel együtt a beruházások volumenének éves növekedési üteme ismét 10 százalék fölé emelkedhet.

A beruházásokkal összefüggésben érdemes vizsgálni a kormányzatnak a privatizáció felgyorsítására és lehetőség szerint mielőbbi befejezésére irányuló szándékát, ami egyelőre csak általánosságokban jelent meg, és a részletek csak az előkészületben lévő vagyonpolitikai irányelvekből derülnek majd ki. Amennyiben a privatizáció felélesztése megelőzi a beruházások fellendülésének kezdetét, akkor költségvetésibevétel-kiesést okoz, és mesterségesen kedvez a vállalkozói szektornak, esetleg a külföldi tőke beáramlásának. A jelek szerint erre van nagyobb esély. Ha viszont az állami vagyon értékesítése már a beruházási boom időszakára esne, akkor ugyan a költségvetés pozícióit javítja, viszont nem sokkal járul hozzá a gazdaság fejlődéséhez.

A beruházások finanszírozásában továbbra is fontos szerep jut a külső forrásoknak: a csatlakozást követően egyre jelentősebb EU-támogatásoknak, valamint az évente 1-2 milliárd eurónyi külföldi működőtőke-beáramlásnak, ami a visszaforgatott profit figyelembevételével elérheti az évi 3 milliárd euró körüli összeget. Ebből arra lehetne következtetni, hogy a becsült érték (1-2 milliárd euró) átlagára, tehát 1,5 milliárd körüli működő tőke importjára számít a kormányzat, ami a legutóbbi fejlemények tükrében némiképp merész elvárás, hiszen a 2001-ben regisztrált érték nem érte el az 1,1 milliárdot, és 2002 első felében – az ismert körülményeket figyelembe véve is – szerény mennyiségű, 474 millió euró működő tőke érkezett. A külföldi tulajdonú vállalatokba visszaforgatott nyereség mértékéről hiteles adatot csak 2003-tól tervez közölni a jegybank, addig legfeljebb többé-kevésbé megalapozott becslésekre lehet támaszkodni.

A hazai beruházási források becslésénél a program arra támaszkodik, hogy a keresetkiáramlás korlátozásával és az adóterhelés mérséklésével felszabaduló forrásokat beruházásokra fordítja az üzleti szektor. A finanszírozási feltételek pedig várhatóan kedvezőbbé válnak, ha a szűkebbre vont költségvetés finanszírozási szükséglete csökken, és eredményre vezetnek a lakossági megtakarítások ösztönzésére irányuló tervek. "A lakásépítések és -felújítások kiemelt ösztönzése miatt a lakosság megtakarítási forrásai is jelentős szerepet kapnak a beruházások finanszírozásában" – fogalmaz a program. Ám hozzá kell tenni, hogy ezek a források az előtakarékosság időszakában valóban szolgálhatják ezt a célt, ám a sokkal hosszabb ideig tartó, de főleg nagyobb összeget képviselő törlesztési idő alatt vásárlóerőt vonnak el.

A beruházások kiemelt prioritása az egyensúlyi követelményeket szem előtt tartva a lakossági fogyasztás keretek közé szorítását követeli meg. A minimálbérek kétszeri emelése és a közalkalmazotti bérek eddigi felzárkóztatása az idén a lakossági fogyasztás 8 százalék körüli bővülését teszi lehetővé, és az áthúzódó hatások miatt még 2003-ban is 4-5 százalékkal bővülő fogyasztásra lehet számítani. 2004-től azonban a reálbérek 3 százalékos növekedése mellett a lakossági fogyasztás emelkedése visszahúzódik a GDP növekedési üteme körüli szintre.

A program számol azzal, hogy az export és a beruházások viszonylag erőteljes növekedése fokozódó importkeresletet gerjeszt, és emiatt az összes belföldi keresleten belül emelkedik az import iránti igény. Abban bízik azonban, hogy az export növekedési üteme az importéval nagyjából megegyező lesz, ám ez nem mond ellent annak, hogy középtávon növekedjék a kereskedelmi hiány. Az áruforgalmi deficit növekedési ütemét azonban a fizetési mérlegben remélhetőleg ellensúlyozni fogja az idegenforgalmi többlet növekedése, így az áruk és szolgáltatások importtöbblete a GDP arányában nem növekszik. Ahhoz pedig, hogy a fizetési mérleg hiánya beálljon a GDP 3-3,5 százaléka körüli szintre, a csatlakozás után az EU-transzferek növekedése is hozzájárul, a finanszírozásban pedig majd a tőkebeáramlás segít.

Fogyasztói árak tervezett változása (százalékban)
	2001	2002	2003	2004	2005
Év/év	9,2	5,5	5,0	4,0	3,0
Dec./dec.	6,8	5,3	4,5	3,5	2,5
Forrás: Magyarországnak az uniós csatlakozás megalapozására szolgáló középtávú gazdaságpolitikai programja – PM 2002. augusztus

Alternatív forgatókönyvek

A középtávú programban vizsgált első alternatív szcenárió arra az esetre készült, amennyiben a világgazdasági élénkülés a vártnál később indul meg, és az alapváltozathoz képest az ország számára 2002-2003-ban még kedvezőtlenebb külső feltételekkel szolgálna. Erre az idő múltával sajnos az esélyek egyre nagyobbak, mivel a nemzetközi konjunktúra második félévre várt élénkülése nem következett be az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában, sőt a világpolitikai feszültségek és az amerikai tőzsde hangulatváltozásai rövid távon nem kecsegtetnek biztató kilátásokkal. Ebben az esetben a magyar gazdaság számára döntő fontosságú exportfellendülés az idei év második-harmadik negyede helyett esetleg még jövőre sem következik be.

Ez a körülmény még 2003-ban is 4 százalék alatti gazdasági növekedést vonna maga után, és érzékelhető javulás csak 2004-től következne be. Az alapprogramban számításba vettnél mérsékeltebb exportnövekedés bevételkiesést és esetleg fölös kapacitásokat mutathatna ki az exportorientált üzleti szférában, ami fékezné a beruházási hajlamot, igaz, az importot is lassítaná. A renyhébb növekedés miatt késedelmet szenvedne az államháztartás hiányának lefaragása, azaz feltehetően 2003-ban is az idei szinten ismétlődne. Így az államháztartási deficitnek a GDP arányában 1-1,5 százalékosra tervezett csökkentése jövőre nem valósulna meg, amiben szerepet játszhat az is, hogy a nagyarányú közalkalmazotti béremelések áthúzódó hatásának és az adócsökkentéseknek az ellensúlyozására nem sikerült kellő megtakarítási lehetőségeket feltárni.

Végső soron ebben a forgatókönyvben lassabban valósulhat meg a kitűzött gazdaságpolitikai cél: az export- és beruházásvezérelt növekedéshez való visszatérés, és a tervezettnél hosszabban marad fenn a fogyasztás – növekedést húzó – domináns szerepe.

Alapvetően fogyasztásvezérelt növekedést és az export lassabb fellendülését vonja maga után a másik alternatív szcenárió kiinduló feltételezése, amely abban foglalható össze, hogy a versenyszférában nem sikerül reálértékén 3 százalékra szorítani a bérnövekedést, hanem annak hozzávetőleg kétszerese valósul meg jövőre. Az érdekegyeztető tanács bértárgyalásain is felhasználható érveléssel a kormány arra hivatkozik, hogy ebben az esetben tovább romlik a magyar termékek nemzetközi versenyképessége, nem bővül jobban az export, nem javulnak a vállalatok profitkilátásai, aminek következtében a beruházások növekedése 4-5 százalék körüli szintre esik vissza. A belső fogyasztás vezérelte GDP-növekedés 2003-ban még megközelítheti az 5 százalékot is, ami magasabb az alapprograménál, de 2004-ben és a rá következő évben is az eredetileg tervezettnél 1-1,5 százalékponttal szerényebb növekedési ütemmel kell majd beérni.

Jövőre és azután a magasabb fogyasztás ellenére sem kell tartani a külső egyensúly felborulásától, mert a mérsékelt export és beruházási szint miatt a gazdaság importigénye korlátozott marad, és ezzel a folyó fizetési mérleg hiánya a teljes 2002-2003-as időszak során nagyjából egyenletesen beállhat a tervezett 3,5 százalék körüli GDP-arányos szintre. Az államháztartási hiány kezelése szempontjából még kedvezőnek is lehetne tekinteni ezt a verziót, mert a nagyobb bérkiáramlás és fogyasztás révén növekvő költségvetési bevételek mellett kisebb feszültség alakul ki a deficit lefaragására irányuló lépések miatt.

Az inflációs célokra azonban erős csapást mérne ez a változat, mert a magasabb bérkiáramlás által keltett költséginfláció a fogyasztási potenciál révén a kínálati oldalra áthárítható. Az világos, hogy ebben a helyzetben monetáris és fiskális szigorításra lenne szükség a kijelölt dezinflációs pálya fenntartása érdekében, de arra, hogy ilyen helyzetben a kormány elszánná-e magát erre, csak kevés támpont lelhető fel a programban. Hacsak azt a rejtett utalást nem tekintjük annak, hogy a monetáris és fiskális szigorítások miatt fellépő növekedési veszteség lenne az egyik oka a GDP lassulásának 2004-2005-ben. Abból, hogy a szcenárióhoz mellékelt számszerűsített GDP-prognózis valóban az alappályánál lassabb növekedést tükröz, még nem lehet erre következtetni, hiszen arra magyarázatot ad az export és a beruházások mérsékelt növekedése is.

Államháztartás* (a GDP %-ában)
	2001	2002	2003	2004	2005
Bevételek	46,1	43-44	41-43	41-42	kb. 41
Kiadások	50,2	49-50	46-47	44-45	43-44
Deficit	4,1	5,5-6	kb. 4,5	kb. 3	kb. 2,5
* ESA szerint, EU-transzferek nélkül Forrás: PM 2002. augusztus

Az állam visszahúzódik

A fiskális politika meghatározó eleme az államháztartás költségeinek határozott visszaszorítása, ami nemcsak a hiány radikális csökkentésében, hanem a jövedelemelvonás GDP-arányos mértékének csökkentésében is megnyilvánul. A GDP-arányos deficitnek az idén várható 5,5-6 százalékról 2005-re 2,5 százalékra történő leszorítása nominálisan is jelentős csökkenést jelent, azzal a szándékkal, hogy a költségvetés hiteligényével visszavonulva nagyobb teret engedjen az üzleti szféra finanszírozási szükségletének.

A bevételek mérséklése az adózás tervezett csökkentéséből ered: ez javít a vállalkozások helyzetén, ám a deficit csökkentésének követelményével együtt a kiadások még erőteljesebb korlátozását jelenti.

Az adóváltozásoknak a gazdasági célok mellett az uniós jogharmonizáció követelményeit is teljesíteniük kell, egyaránt befolyásolják a társasági, a jövedéki és a forgalmi adó szabályait.

A társasági adót illetően az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) bevezetése mellett az adókedvezmények EU-konform átalakítását már 2003-tól tervezi a kormány, amellyel – ha törvénybe iktatja a parlament – már a jövő év elejétől változnak az adókedvezmény jogosultságának feltételei, aminek legkésőbb a csatlakozáskor kellett volna bekövetkeznie. Az új kedvezmények az EU előírásai szerint nem kötődhetnek értékhatárokhoz, s a támogatott projekt beruházási értékének arányában generálisan hozzáférhetők lesznek.

Az áfarendszert a csatlakozás idejére át kell alakítani, ez a kedvezményes adókulcsoknak az általános adókulcs alá történő átsorolását és a 0 százalékos áfakulcs eltörlését jelenti, de a középtávú tervek között – esetleg a csatlakozást követően – szerepel a 25 százalékos áfakulcs 20 százalékosra csökkentése is.

A jövedéki adók tekintetében a szabályozás megfelel az EU előírásainak, ám az alkohol és a cigaretta esetében az adó mértékének emelése az uniós szint eléréséig folytatódni fog.

A személyi jövedelemadó rendszerében könnyítéseket tervez a kormány. Szándéka szerint a bérterhek csökkentésével támogatja a termelékenység és a versenyképesség javulását, és az adómértékek csökkentése a sávok széthúzása mellett a megtakarítások ösztönzését szolgálja. Ehhez csatlakozik a tb-járulék rendszerében ígért változtatás, ami a magánpénztári tagdíj mértékének emelésével és az egészségügyi hozzájárulás jövő évtől kezdődő fokozatos megszüntetése mellett kilátásba helyezi mind az egyéni, mind a munkáltatói járulék mértékének – közelebbről eddig nem részletezett – "arányosabb" meghatározását.

Kutatói vélemények Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója: * Ahhoz aligha férhet kétség, hogy az ambiciózus középtávú program megvalósítása jót tenne a gazdaságnak, a programban vázolt törekvések és célok helyeselhetők. Inkább csak az kérdés, vajon a mértékek és az ütemezés mennyiben áll a realitások talaján. * Alapvetően a jövő évi államháztartási hiány és bérkiáramlás csökkentésére vonatkozó radikális tervekkel szemben merülhetnek fel kételyek, és felvethető, vajon az inflációs célkitűzés reális-e. Ha a jövő évi pályát illetően vannak is bizonytalanságok, a 2004-re kitűzött sarokszámok elérhetőnek tűnnek föl. * Ez leginkább az államháztartási hiány mértékére vonatkozik, amely az idén hivatalosan várható 5,5-6 – a GKI szerint inkább 6,5 – százalék körüli GDP-arányos szintről igen nehezen faragható le a 2003-ra kitűzött 4,5 százalékra. Azonban az idei költekezés áthúzódó hatásait és az adócsökkentést tekintetbe véve ez a magasabb jövő évi hiány mégsem zárja ki a 2004-re célba vett 3 százalékos deficitet. Hasonló a helyzet a bérkiáramlás lefékezésének céljával, amely kétségtelenül hasznára válna a gazdaságnak, ám kérdéses, vajon az üzleti szférában az idei 14 százalékra taksálható szintről a bérek nominális növekedését lehetséges-e egyetlen év alatt 5 százalékosra korlátozni. * Az inflációs pályával kapcsolatban valóságos feszültség alakulhat ki a fiskális és a monetáris politika között, mert a kormány programjában kisebb eltérés fedezhető fel az MNB inflációs céljához és előrejelzéséhez képest, amennyiben az MNB 2003-as célsávjának felső határa szerepel a kormányprogram középpontjában. * A külső feltételek alakulása nem okoz komolyabb aggályokat, hiszen bármennyire mérsékelték is a 2003-ra vonatkozó növekedési prognózisokat a nemzetközi elemzők, azok az ideihez viszonyítva egyértelmű élénkülést jeleznek. * Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa: * A kormány középtávú gazdasági programja önmagában koherens és helyes törekvéseket fogalmaz meg, ám több ponton ütközik a realitásokkal. Az eleve látható, hogy a kiindulóhelyzet alapvetően más, mint amelyet a program alapul vesz, és a 2005-ig terjedő program szempontjából a 2003-as esztendő kritikus lesz. * A 2002-re prognosztizált 4 százalékos GDP-növekedés eleve kérdéses, hiszen az első félévben csak 3 százalék teljesült, így a másodikban 5 százalékos növekedési ütem kellene, amire nincs esély. Az államháztartási hiány jövőre tervezett csökkentése a GDP 4,5 százalékára azért is nehezen fog menni, mivel azt nem az idei 5,5-6 százalékról, hanem – számításaim szerint – legalább 7 százalékról kellene indítani. Ne felejtsük el, hogy az államháztartás hiánya már augusztus végén 656 milliárd forint volt, és aligha maradhat 680-700 milliárd körül az egész évben, hiszen még a negyedik negyedévben jelenik meg az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés hatása és a mezőgazdasági vállalkozók rövid lejáratú hiteleinek átvállalására elkülönített 60 milliárd forint kiadás. Ehhez jön még az EU-szabvány szerint számítandó kvázi fiskális tételekből becslésem szerint 250-300 milliárd forint, úgyhogy pillanatok alatt 1200 milliárd körül járunk az egész évet tekintve. * A jövő évi bérkiáramlással kapcsolatban feltételezve, hogy a közalkalmazotti szférában semmilyen béremelés nem történik, ami aligha valószínű, hiszen a köztisztviselői béremelés második lépcsője nem kerülhető el, és a versenyszférában a bruttó bérek csak 5 százalékkal emelkednek az idei bő tíz százalékhoz képest, az áthúzódó hatások miatt akkor is minimum 7 százalék körüli reálbér-növekedés alakul ki, ami nagyjából kétszerese a termelékenység várható javulásának. A tervbe vett szigorú jövedelempolitika, persze, az adott helyzetben kívánatos, de a Pénzügyminisztériumnak szembe kell néznie további rétegek igényeivel. * A programban felvázolt inflációs pálya szintén kívánatos, ám az is úgy látszik, mintha minden tekintetben az irreális körülményeket venné alapul. Nemcsak azzal nem számol, hogy például Irak körül jelenleg háborús feszültség van, és 2005-ig kisebb-nagyobb hasonló rizikófaktorok könnyen adódhatnak, de az egész időszakra vonatkozó számításhoz 25 dolláros átlagos hordónkénti olajárral kalkulál, ami majdhogynem irreális feltételnek tűnik. A számításból hiányoznak az előző években elfojtott inflációból eredő áremelési kényszerek, amelyekre a szövegben történik ugyan halvány utalás, de a számok nem tükrözik. * Az eddig soroltak természetesen az alapprogramra vonatkoznak, holott éppen azt is mondhatnánk, hogy a két alternatív szcenáriónak valószínűleg nagyobb a valószínűsége, mégpedig nem egyiknek vagy másiknak, hanem együtt. * Bartha Attila, a Kopint-Datorg tudományos főmunkatársa: * A kormány középtávú gazdasági programja az euróövezethez történő, 2007-re tervezett csatlakozást tekinti fő célnak, és ennek rendeli alá a követendő gazdasági pályához fűződő követelményeket. A kitűzött terv és cél reális, amennyiben a kormány kellő következetességet és elszántságot tanúsít a végrehajtásban. Elengedhetetlen a monetáris és fiskális döntéshozó központ, magyarán az MNB, illetve a Pénzügyminisztérium, a kormány és a törvényhozás együttműködése, valamint az is, hogy a gazdaság szereplői hitelesnek fogadják el a kormányzat inflációs és egyéb céljait. * Bár a 2005-ig terjedő középtávú periódus végére kitűzött célok – amennyire 2002 szeptemberében megítélhető – tarthatónak látszanak, a rövidebb távú, 2003-ra vonatkozó kilátások inkább támasztanak kételyeket a program céljainak ütemes megvalósulásával kapcsolatban. * A nemzetközi konjunktúra beindulásának késedelme miatt a 2002-re várt 4 százalékos növekedés elérése egyre kevésbé látszik reálisnak, és emiatt a későbbi évekre tervezett 5 százalék körüli növekedési ütem is optimista várakozásnak tűnik. Alacsonyabb növekedés következtében a GDP-arányos deficit az előrejelzettnél is magasabban alakulhat és csökkentése nehezebb lesz jövőre. A 2003-as költségvetésben az idei évről áthúzódó kiadási elkötelezettségek és a lassúbb növekedés miatt nehézségekbe ütközhet a deficit tervezett csökkentése, kivált a kilátásba helyezett adócsökkentéssel együtt. Emiatt nem kizárt, hogy az adókönnyítések egy része későbbre tolódhat, de legalábbis kétséges, hogy meddig lehet elmenni, valószínűleg engedni kell az eredeti elképzelésekből. Hasonló nehézséget okozhat a költségvetés tervezésében az infláció "belövése", hiszen a kormány nyilvánvalóan szakítani akar az infláció alultervezésének gyakorlatával. * A fiskális politika szigora már jövőre is a közületi bérek visszafogott kiáramlásában ölt majd testet, már csak azért is, hogy az üzleti szektor bérszínvonalát féken tartsa. Az átlagos közületi bérszínvonal már most is meghaladja a gazdálkodó szervezetekét, és a munkaerőpiac természete a kiegyenlítődés irányába hat. A forint – árfolyamának az inflációs különbség fékeződéséből adódó – reálfelértékelődése a nemzetközi költségalapú versenyképességre érzékeny ágazatokban a bérek kordában tartására szoríthat. Ezen keresztül a bérinfláció mérséklésével hozzájárulhat a kormányzati inflációs cél hitelességének erősödéséhez, ami a 2004-ben tovább érvényesülő fiskális szigorral együtt jelentős tényezőt jelent majd a program valóra váltásában.