Kép és kreativitás

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 54. számában (2002. október 1.)
A digitális fényképezés lehetőségeinek nem a technika, hanem az emberi kreativitás szab határt. A személyi számítógépek, az internet, a digitalizálás, a mobiltelefonok egymástól függetlenül, de egymást kiegészítve fejlődnek a világban. Nincs nap, hogy ne hallanánk új készülékekről, ne olvashatnák a szaklapokban újdonságokról. Párhuzamosan és egymással versenyezve fejlődik a technika a számítógépek, a fényképező- és videokamerák, valamint a telefonok piacán a beláthatatlan jövő felé.

A fényképezés múltja és beláthatatlan jövője

Akik három évtizede Amerikában két katonai támaszpont között internetkapcsolatot hoztak létre, nem gondolták, hogy az ezredfordulón az emberek naponta a digitális fényképek millióit küldik majd a világba ismerőseiknek, barátaiknak, szeretteiknek... Mekkorát nőtt a Sárika!... Itt az új konferenciaterem berendezése... Nézd, milyen elegáns fogadáson vettem részt! ... Tetszik a barátnőm?... Pirosra cseréltem a sárgát!... Pedig egy, még a hetvenes évek elején készült felmérés szerint a háztartásokban a szórakoztatóelektronikai berendezések közül a fényképezőgép állt az első helyen, megelőzve a lemezjátszót.

Útjára indul a fénykép

Az első használható képrögzítő eljárást Louis Jacques Mandé Daguerre (1787-1851) francia színházi dekoratőr, díszletfestő fedezte fel, korábban meghalt munkatársa, J. N. Niepce (1765-1833) kísérletei nyomán. 1839. január 7-én Francios Arago csillagász, a francia akadémia titkára ismertette a tudóstársaság előtt Daguerre eljárását, bemutatva a feltaláló képeit. Rövid időn belül a titkár közbenjárására a francia kormány életjáradék fejében megvásárolta a találmányt. Ez nagyszerű dolog volt, mivel Daguerre nem szabadalmaztatta a fényképezést, hanem közkincsé tette, így az már a kezdetektől rohamosan elterjedt. Ebben az időben fizikai és kémiai felfedezések sora tette lehetővé a fényképezés létrejöttét, de azt mégis a társadalmi szükségszerűség hívta életre.

A camera obscurát Leonardo da Vinci már az 1500-as években készült jegyzeteiben megemlítette, de mivel ezt tükörírással vetette papírra – amit csak később fejtettek meg -, utána még többen foglalkoztak a lyukkamera kérdésével. Az olasz Giovanni Baptista della Porta (1538-1615) 1553 körül egy elsötétített teremben közönsége számára egy, a szabadban felállított színpadon játszódó kosztümös jelenetet vetített le egy apró lyukon át, melybe lencsét helyezett (!), s egy tükör segítségével talpra állította az eredetileg fordított képet. Daguerre hasonlóképpen járt el, a látványt a lyukkamerán keresztül fogta fel, majd azt kémiai úton láthatóvá tette és rögzítette – erre azért volt szükség, hogy fény hatására ne feketedjék tovább a fénykép.

A dagerrotípia a tekintet irányától és a meglévő külső fénytől függően negatív vagy pozitív képnek látszik, fémes csillogása egyedülálló, igen részletgazdag, ám sajnos könnyen sérül. Múzeumok féltett kincsei a korabeli dagerrotípiák, melyeknek egy "óriási hibájuk" volt: csak egy példányban készülhettek, s nem lehetett őket sokszorosítani. A két francia felfedező, Niepce és Daguerre mellett az angol fizikus és kémikus, William Henry Fox Talbot (1800-1877) feltaláló ugyancsak 1839-ben ismertette találmányát az Angol Tudományos Akadémián, ahol bemutatta a másolható papírnegatívokat is. Ezzel elindult diadalútján a fotográfia...

A dagerrotípia

Az ezüsttel bevont rézlapon fényezés után, jódgőzök hatására fényérzékeny ezüstjodidréteg képződik. Az így fényérzékennyé tett lemezt a fényképezőgépen keresztül megvilágították. A latens (lappangó) képet 60 °C-on higanygőzzel hívták elő. Az előhívott pozitív kép rögzítésére nátrium-tioszulfát (kezdetben egyszerű konyhasó) oldatát használták.

(Fotólexikon)

Hasonmás, tájkép, festőiesség

A mozifilm hőskorában, amikor a gőzmozdony szembejött a vásznon, a nézők visítva bújtak a székek, padok alá. Bár a fénykép nem váltott ki ekkora megdöbbenést, de a fotográfiát is sejtelmes-érdeklődő csodálat, tisztelet övezte. A XIX. század elején a portréfestők már alig győzték a munkát, ez sürgette a fényképezés, a fotózás kialakulását. Ezért a fotográfia két ősi témája, a portré és a tájkép a kezdetekben szinte versenyt futott a festészettel – a fényképészek utánozták a kompozíciót, a beállításokat, a fényhatásokat, műtermeikben a modellt körülvevő drapériák, tárgyak is hasonlóak voltak. Ma már elképzelhetetlen, hogy a modell hosszú percekig mozdulatlanul ülve várja, míg elkészül a fénykép. Fej-, nyak- és könyöktámasz – csupa nyűg – szolgálta a mozdulatlanságot. A korai képek között egy ház belső udvarán az órákig (!) tartó expozíció miatt az árnyékképződés érdekes látványával találkozhatunk. Azok a fényképészek, akik ebben az időben kimerészkedtek a műtermükből, és a természetet, a tájat, az épületeket választották témául az arckép helyett, lovas kocsival járták a vidéket. Ma, amikor mobiltelefonunk mellett a szivarzsebünkben még egy fényképezőgép is elfér – ami természetesen nem kémkamera -, elképzelhetetlen számunkra, hogy a korabeli fotográfus szekerén a saját fotófelszerelését vitte magával. Ez bizony tekintélyt parancsoló volt.

Manapság, amikor a családi ünnepeken csoportképet készítünk, már az is nagy öröm, ha öt családtagunk közül csak kettő néz el vagy csukja be a szemét. A régi fotókat nézegetve szembetűnő, hogy ha számtalan ember áll a kamera előtt, akkor is fegyelmezetten előrenéznek, nem bámészkodnak el, tekintetüket a fotográfusra irányítják.

A szekér lassan haladt. Vitte üvegcsékben a kidolgozáshoz szükséges összes vegyszert, a fényérzékeny lemezeket, az üvegnegatívokat, a favázas, nagy formátumú fényképezőgépet, a negatívkereteket, az állványt, hisz a fényképeket azonnal elő kellett hívni, fixálni és szárítani, sőt a kezdeti időkben még az emulziót (a fényérzékeny réteget) is a felvétel helyén öntötték a hordozórétegre – fémre vagy üvegre -, a technika fejlettsége szerint. Elmaradhatatlan felszerelés volt a kidolgozáshoz szükséges sötétkamra, azaz a helyszínen azonnal felállítható sátor. A fotográfus a képkészítés első pillanatától a kidolgozás utolsó fázisáig ura volt a technikának, mindent egyedül készített. Abban az időben nem volt laboráns.

A polaroid

A polaroid fényképezőgép a hagyományos film helyett egy fényre érzékeny réteggel bevont papírlapot rejt, amelyen mintegy 60 másodperccel az exponálás után megjelenik a kép. Az első képek fekete-fehérek voltak, majd Land cége 1963-ban bevezette a színes képek készítésére is alkalmas polaroidrendszert.

A fordulópont: az ős-Leica

Az első kisfilmes fényképezőgépet 24x36 mm-es képmérettel a német Oscar Barnack, a wetzlari Leitz cég mérnöke tervezte az 1920-as években. Innen ered az elnevezés: Leica. A kisfilmes gépek iránti fokozott érdeklődés és igény következtében a Leica rohamosan fejlődött, és több korszerű változatban is forgalomba került. Ez volt a ma is használt – analóg – profi és amatőr gépek őse. Számos, a Leica korábbi és újabb változataival készített maradandó fotográfiát hagytak ránk nagynevű riporterek és fotóművészek. A könnyű kezelhetőség, az egyedülálló rajzú objektívek, a film mérete alapjaiban változtatta meg a fotográfus gondolkodásmódját és viszonyát a látványhoz.

Ez a szellemi és térbeli közelséget, a fizikai és gondolati jelenlétet, szabadságot jelentette. Nem ok nélkül, a kisfilmes gép lehetővé tette a fotósok részére az egyedi látásmódot, azt a kifejezést, amivel láttatni akarták az eseményeket. Ez a korszak egybeesett az igazi fotózsurnalizmus kialakulásával, végleges megerősödésével. A Leica egyszerű keresőrendszere és annak sajátosságai miatt a tudatos komponálás és az élességállítás fokozott szerepet játszott a kép megfogalmazásában. Az amatőrök által használt gépek ugyanezeket a lehetőségeket nyújtották a fotózás iránt rajongóknak, ők ezeket ráérzéssel, ösztönösen használták.

Ekkortájt sok család féltett kincsévé vált a fényképezőgép, amely meghitt pillanatokat örökített meg. Fotó a gyerekekről, a nagymamáról, a családról, a különböző eseményekről, csak úgy maguknak, csak úgy emléknek; a ma embere számára a múlt felbecsülhetetlen értékű dokumentumaiként.

Ám az emberek mindig elégedetlenek, türelmetlenek: a felvételeiket már akkoriban is azonnal szerették volna látni. A fényképészek hiába állították elő a képeket az adott kor technikájának megfelelő leggyorsabb technikával, már ez is hosszúnak tűnt. A családi nyaralás után ki kellett várniuk, míg a filmeket előhívják, a fényképeket kinagyítják, csak ezután láthatták viszont magukat, utazásuk helyszíneit.

A polaroid képek feltalálója, Edwin Land a II. világháború után kezdett el foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy le lehet-e rövidíteni az exponálás, a filmelőhívás, a nagyítás és a képelőhívás hosszú folyamatát. 1947-ben olyan kamerát tervezett, amely az egész eljárást egymaga végezte. Az első gépek (amelyek 1948 novemberében kerültek forgalomba) még csak fekete-fehér képet készítettek, a színes polaroid eljárás mintegy tízéves fejlesztés után került forgalomba. Ez az amatőrök által használt technika azonban két jelentős problémát hozott magával: a felvételeket nem lehetett sem soksorosítani, sem nagyítani.

Gaál Zoltán szabadúszó fotográfus

Az analóg fotográfia számomra megfogható, nemcsak tartalmilag, hanem érzelmileg is. Tudatosságot jelent az élesség és életlenség viszonya, a fény-árnyék hatás, amelyet én a felvétel elkészítésekor, és nem utólag határozok meg. Úgy érzem, a technika fejlődésével az esztétikai értékek megfakulnak, elbizonytalanodnak. A sajtófotónál a digitális gép használata természetes, de vannak a fotográfiának más képviselői, akik a villanygéppel hagyományos módon próbálnak fényképezni. Ez nem az én világom, én maradok az "ezüstszagú" emulziónál.

Az utolérhetetlen technika

Ha valaki régen fényképezőgépet vett a kezébe, hamar megfejthette annak technikai megoldásait. Az egykori fényképezőgépeket egy csavarhúzóval szét lehet szedni, és kevés gép összeépítéséhez kellett célszerszám. De hol van ez már!

A fotográfia a nyomdatechnika rohamos fejlődésének és a számítógépes képfeldolgozásnak köszönhette a digitális fényképezést. A képek nyomdai feldolgozáshoz szükséges digitalizálása különböző dob- és síkszkennerek segítségével készült. A digitalizálás lényege, hogy számítástechnikai rendszeren a látványt kódolással számjegyek sorozatává alakítják. Az így nyert számsorral a fényképet elektromos jelek reprezentálják. Ezeket az adathordozókon elmentett állományokat nevezik képfájlnak.

A nyomdatechnikában megjelenő kifejezés, a DTP, azaz az asztali – más szóval számítógépes – kiadványszerkesztés lehetővé tette, hogy egyidejűleg, egy ember kezében legyen a tevékenység, az egész műveletsor, a kéziratok kezelése, az illusztrációk – a képek, grafikák stb. – szerkesztése, az oldalak tervezése, a végső nyomdai beállítások. Ez az "egykezűség" a digitális fotónál is nagy szerepet tölt be.

A számítógépes képfeldolgozás gyakorlatilag egyidős a számítástechnika megjelenésével. A vizuális információ számítógépes feldolgozásának mintegy 45 éves múltja van. Az első analóg-digitális átalakító az 1950-es évek elején jelent meg. Az évtized második felére a számítógépek teljesítménye lehetővé tette, hogy azokkal nagy műveletigényű képfeldolgozási feladatokat oldjanak meg.

A digitális fényképezésről szólva rögtön a hőskor jut az ember eszébe. Amíg a fényképezés kialakulása után fotólaborokban hivatták elő képeiket profik és amatőrök egyaránt, a számítógépes digitalizált fotográfia esetében, mint a régi időkben, egy kézben van minden: fényképezés, feldolgozás, korrigálás, printelés, archiválás.

Teknős Miklós, a Népszabadság fotóriportere

Még néhány év, és fölösleges lesz a szószerkezet: digitális fotográfia, mivel mindenki számára ez fogja jelenteni a fényképezést. A mi korosztályunk az analóg és a digitális fotográfia stafétaváltásának idején él, mi még dönthetünk, mit választunk, melyik technikával dolgozzunk. Bár ha belegondolok, én profi napilaposként nem választhatok, mert a felhasználás, a gyorsaság miatt a profiknak ma már holnap van.

Fontos részletek

Aki digitális kamerát szeretne vásárolni, annak előbb át kell gondolnia, hogy megfelel-e az új feladatnak a rendelkezésére álló számítógépes háttér. Alapvető kérdés, hogy elég gyors-e a gépe, elég nagy-e annak a memóriája, van-e megfelelő szoftver a képek feldolgozásához, archiválásához, van-e CD-író a fényképek tárolásához? Számtalan gondot okoz a kezdet, amit csak tapasztalattal lehet leküzdeni. Az egyszerű megoldás: az adathordozóról bármelyik digitális laborban (ma már számtalan ilyet találni) jó minőségű papírképet készítenek.

A profi fotósok közül sokan vásárolnak úgy gépet, hogy módjukban áll kipróbálni a nagy cégek tesztgépeit. Ezt az amatőrök természetesen nem tehetik meg, ezért nekik azt lehet javasolni – amiért az érintettek közül majd sokan szidják e sorok íróját -, hogy mielőtt digitális fényképezőgépet vásárolnának, előbb kérjenek ilyet kölcsön ismerőseiktől. Tudniillik a számtalan gép között az ember csak úgy tehet különbséget, ha már volt a kezében "villany-fényképezőgép", és ezáltal össze tudja hasonlítani a prospektusokban, termékismertetőkben leírt adatokat. A tapasztaltak és a képek tervezett felhasználása alapján kell eldöntenie, melyik a számára legmegfelelőbb masina. Figyelembe kell venni a fényképezőgépek felbontását, a képformátumukat, azok tömörítését, a memóriaméreteket, az ezekhez kapcsolódó adathordozó lemezeket, a keresőrendszereket, az objektíveket – azon belül is a zoom tartományát -, a vakuzás lehetőségeit, a számítógéphez való csatlakozás mikéntjét, a mellékelt szoftvereket és a magyar nyelvű leírást. És senki se feledkezzen meg a garanciáról és a szervizekről!

Hász András alkalmazott fotográfus

A fotográfiának azt a szakterületét választottam, amelyet műszaki fényképezésnek neveznek. Készítek egyszerű műszaki felvételeket tárgyakról, berendezésekről, ipari objektumokról, autókról, ezeknek mindig korrekteknek kell lenniük. Amikor a tárgyfotó egy-egy termék vagy szolgáltatás piaci megjelenését szolgálja, reklámfotóvá válik. Ekkor a fotós felelőssége igen nagy, hiszen egy-egy reklámfotót naponta, akár százezren is megnéznek. * Az alkalmazott fényképezés területén komoly esélye van a digitális fényképezésnek – mégis elgondolkodtatóak az igen magas beruházási költségek. Amíg az amatőr műkedvelők már néhány százezer forintos beruházással letudhatják a digitális technikára való átállás költségeit, addig a profik induló költségei 6-8 millió forintot is kitehetnek. Ám jelenleg a végső eredmény mégsem garantált abban a minőségben, amely az analóg fényképezéssel és a hagyományos digitalizálással (szkennelés) elérhető. * A családok saját célra nyugodtan választhatnak az olcsóbb digitális fényképezőgépek közül, mert a minőség úgyis kívánnivalót hagy maga után, de legalább kisebb az anyagi veszteség. Szerintem a családi események, az utazások fotózására a ma kapható digitális kamerák szinte mindegyike alkalmas, s vélhetőleg ebben az árkategóriában már nem fog javulni a minőség. Egy kicsit növekszik a felbontás, talán még gyorsabbak lesznek a kamerák, több felvétel készíthető egy-egy memóriakártyára. Telefonálni már ma is lehet velük, de arra még biztosan várni kell, hogy egyedül menjenek le az újságért.

Első ránézésre az analóg és a digitális fényképezőgépek között nincs számottevő különbség. Kézbe véve azonban két érdekességgel találkozunk: egyrészt a digitális gépet nem lehet kinyitni, hogy filmet helyezzünk bele, másrészt hátoldalán egy kis képernyőt láthatunk. Ennek segítségével azonnal, a felvétel exponálása után eldönthetjük, megtartjuk-e a képet vagy töröljük azt, és másikat készítünk helyette. A számtalan vakuzási mód ugyancsak hasonló a két rendszernél, és valamennyi gépnél megtaláljuk az amatőrök táborában oly népszerű "piros szem" effektust kiküszöbölő programot.

Senki nem foglalkozik azzal, ha egy napsütötte tengerpart csodálatos látványa után bemegy a szállodai szobájába, és ott neonfény vagy hagyományos izzó világít, a fehér tárgyakat az emberi szem valóban fehérnek látja. Ez a digitális fényképezőgépeknél nem így van, ott be kell állítanunk a fehér egyensúlyt, hogy a felvételek színhelyesek legyenek. Gyakorlott amatőr tudja, hogy az analóg fényképezés esetében ezt a problémát a filmfajták (napfény-, műfény-, színérzékenyítés) pontos megválasztásával lehet kiküszöbölni.

A gépekhez tartozékként adott adathordozó lemezek memóriája normál felbontás esetén általában akkora, mint egy hagyományos film, azaz 24, illetve 36 kép fér rájuk. Amatőr szempontból ez megfelelő, de a profiknak igen kevés. (Érdemes azt is megemlíteni, hogy a megfelelő gép kiválasztásakor a különböző lemezolvasó adapterek világában is figyelmesen kell körülnézni.)

Sokszor árulnak kiegészítő előtéteket az objektívek gyújtótávolságának változtatására – ám ezekkel csínján kell bánni, mert az élesség és a kontraszt tekintetében egyaránt problémákat okozhatnak. A fényképezőgépek "látványprogramjai" – például a rövid hang- és mozgóképanyag rögzítése – is csak vásárlócsalogatás, minőségük sokszor több bosszúságot okoz, mint örömöt.

A fényképezőgép megvásárlása és a számítógépes háttér létrehozása után a nyomtatásról is gondoskodni kell. Mert az igaz, hogy az elkészült fényképet rögtön elküldhetjük e-mailen ismerőseinknek, de sokszor kézbe vehető fotókat is szeretnénk. Erre szolgálnak a gép tartozékaként árusított kisméretű nyomtatók. A szaküzletekben, bevásárlóközpontokban hihetetlenül olcsón kínálják egyik-másik fajtát, de azt senki nem ecseteli a vásárláskor, hogy milyen drága bele a festék és a speciális papír. Ezért a döntés előtt nem árt körülnézni a piacon...

Néhány piacon lévő digitális fényképezőgép főbb adatai

 

Név

Pixelszám

Objektív

Képformátum

Kereső

PC-csatlakozás

Irányár

Amatör

Olympus Camedia C-120

1,93 M

36 mm F/4

1600x1208, JPEG

optikai átnézeti

USB

75 000 Ft

Kodak DX 3900

3,11 M

35-70 mm

2160x1440, JPEG

optikai átnézeti

USB, video out

230 000 Ft

Közpkategória

Minolta Dimage 5

3,15 M

35-250 mm F/2,8-3,5

2048x1536 JPEG, TIFF, RAW

elektronikus

USB, video out

380 000 Ft

Panasonic DMC-LC5

3,76 M

33-100 mm F/2-2,5

2240x1680 JPEG, TIFF

optikai átnézeti

USB, video out

320 000 Ft

Profi

Nikon D1X

5,32 M

Nikon objektívek(cserélhető)

3008x1960 JPEG, TIFF, RAW

tükörreflexes

FireWire

2 100 000 Ft

Canon D60

6,3 M CMOS

Canon objektívek

(cserélhető)3072x2048 JPEG, RAW

tükörreflexes

USB, video out

1 000 000 Ft

A digitális fotó legnagyobb előnye, hogy a fénykép egész területén, annak minden pontján, pixelén "uralkodni" lehet. Míg a hagyományos nagyításkor a fényképnek csak egy bizonyos részén lehet változtatni, addig a digitális felvételen mindent lehet manipulálni: annak tónusát, kontrasztját, színét, élességét, emellett számos egyéb "beavatkozási" lehetőség kínálkozik. Ezek egészen odáig terjednek, hogy a digitális fénykép bármely része minőségromlás nélkül, pontosan átmásolható egy másik fotó meghatározott területére. Ugyanez igaz a digitális fényképekre általában is: változatlan minőségben, korlátlan számban lehet őket sokszorosítani. Ki ne emlékezne egy-két jól sikerült képre, ami a hálón keringett?!

Érdekes módon, a digitális fényképezőgépek eladásához – szemben az analóg gépekével – nincs szükség szinte semmilyen reklámkampányra, jól fogynak, az emberek veszik őket. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a mai életünk természetes részévé vált a digitális világ. Ha belegondolunk, egész életünket, minden napunkat meghatározzák a mindentudó csipek, amelyek minden percünket ellenőrizni tudják, és bizony sokszor mi se tudunk már nélkülük élni. (Egy személyes megjegyzés: bár magam is a hagyományos fotográfiát részesítem előnyben, ez számomra sokkal személyesebb, de ezt a cikket is számítógépen írom, digitális illusztrációkat használunk hozzá, kollégáim számítógépen szerkesztik, tervezik, varázsolják eggyé a nyomdai oldalakat.)

Az említett lehetőségek miatt mind az amatőr, mind a profi fotográfusnak óriási a felelőssége. Gondoljunk csak vissza az írás elején említett, a világ múzeumaiban bemutatott és sokszor csak a kutatók számára elérhető fényképekre, műtárgyakra. A hagyományos fényképekkel ellentétben számos komoly problémát vet fel a digitális fénykép, a számítógépek memóriájában elmentett, különböző adathordozókon tárolt fájl. Például mikor lesz műtárgy a fájl, mikor lesz a védelme olyan biztonságos, hogy senki ne tudja azt átalakítani, megváltoztatni? És ezúttal ne a szerzői jogok pénzügyi oldalára gondoljunk, hanem az utolérhetetlen, megörökített valóság megváltoztatására!

Nika Ferenc, a Studio Line Kft. ügyvezető igazgatója

Az első digitális fényképezőgépek megjelenése óta tart a vita: melyik a jobb? Mit tud egy digitális fényképezőgép a hagyományoshoz képest? Véleményem szerint rossz a kérdés, az összehasonlítás mit sem ér, hiszen sok esetben a felhasználási terület, illetve a körülmények sem azonosak. Össze lehet-e hasonlítani egy digitális képet – amit a fényképezés után azonnal felhasználnak – egy papírképpel? Ha csak arra gondolunk, hogy a nemzetközi hírügynökségek honlapján szereplő aktuális képek árai percenként csökkennek, akkor a válasz: nem. * A hivatásos fotográfus ma már nem nélkülözheti a digitális fényképezőgép használatát. Az "aki kimarad, az lemarad" mondás e téren is nagyon igaz. Nem elegendő, hogy hagyományos módon filmre fényképezünk, majd az előhívott negatívot vagy diapozitívot szkenneljük. A legtöbb esetben már ez is lassú, de leginkább felesleges és költséges. Ha digitális kép a végcél, akkor mi szükség van hibrid megoldásra? Nem beszélve a hívással, nagyítással járó környezetszennyezésről. A sajtófotós, a stúdió- és a reklámfotós számára nem is lehet kérdés, melyik fényképezési mód a jobb. A portré- és esküvői fotós esetében is inkább anyagi, mint minőségi kérdésről lehet szó. A Canon D60, a Nikon D100 vagy D1X, a Fuji S2, de leginkább a Kodak DCS760 által készített fénykép már több információt tartalmaz annál, mint amire szükségünk lehet. Konkrét számításokkal lehet igazolni e fényképezőgépek nemcsak minőségi, de hosszú távú anyagi előnyét is. * A digitális fényképezés elterjedését nagyban segíti a fotóminőségű nyomtatók új generációjának megjelenése. Ma már tény, hogy a digitális úton lefényképezett eseményről fotónyomtatóval jobb minőségű kép készíthető egy hagyományosan lenagyított képnél. Ha valaki veszi a fáradságot, és elsajátítja a számítógépes programok nyelvezetét és használatát, olyan élményben lehet része, mint amikor régen valaki maga hívta és nagyította a képeit – szárazon. Szinte ugyanazok az elvek érvényesülnek. Egy nagyon fontos dolgot azonban sokan elfelejtenek: semmi sem pótolja a fényképész szakmai tudását és felkészültségét

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. október 1.) vegye figyelembe!