Devizapiaci ármozgások

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 54. számában (2002. október 1.)
A következő táblázatokkal, illetve grafikonokkal a Cégvezetés lapzártáját megelőző hónapot jellemző devizapiaci ármozgásokat mutatjuk be. Az irányadó árfolyamokat, a tőzsdeindexeket és a kamatokat tájékoztató jelleggel közöljük.

A forint árfolyama az európai devizával, az euróval szemben az elmúlt időszakban, vagyis augusztus közepétől szeptember közepéig a 246 és 242 között helyezkedett el. Az időszak második felében a forint valamelyest megerősödött, és egy euróért "csak" 242 forintot kellett fizetni. Ezen a szinten csak két-három napig tartózkodott az árfolyam, megjelentek a devizavásárlók és a forinteladók, aminek következtében ha kicsit is, de gyengült a magyar pénz.

A forint gyengülése nem várt esemény volt, de különösebben nem lepődtek meg a devizapiaci szereplők. Az elmúlt két hónapban a 244-es EUR/HUF árfolyam "fékezte" a forinterősödést. Ezt a masszívan ellenálló szintet törte meg a forint szeptember első felében.

A forint további jelentős erősödése nem várható. Természetesen a devizapiacokon semmit sem lehet kategorikusan kizárni, de rendkívül kicsi az esélye, hogy a forint a 240/242-es szinteknél tovább erősödik. A valószínűbb változat, hogy ismét 244/246 között fog elhelyezkedni, illetve rövid időre akár ennél tovább is gyengülhet.

Az USD/HUF, valamint az EUR/HUF árfolyamváltozása a hazai devizapiacon

2002. augusztus

USD/HUF a bankközi devizapiacon

MNB devizaárfolyamai

legmagasabb

legalacsonyabb

záró

EUR/HUF

USD/HUF

13.

251,60

248,98

249,14

244,90

250,41

14.

251,69

247,52

250,88

245,24

248,34

15.

252,40

249,30

250,30

245,37

251,48

16.

251,26

248,94

250,55

245,77

250,94

19.

252,69

248,64

252,02

245,77

250,94

20.

252,81

249,84

250,77

245,77

250,94

21.

251,34

248,67

249,85

245,14

249,99

22.

253,15

249,46

252,80

244,98

250,57

23.

253,46

251,09

251,25

244,72

252,73

26.

253,38

251,87

252,96

245,27

252,80

27.

254,05

249,86

250,08

245,87

252,12

28.

251,49

249,00

250,86

246,08

251,00

29.

251,28

248,51

249,33

245,82

249,49

30.

250,05

247,80

248,94

245,34

249,03

2002. szeptember

02.

250,10

247,52

248,67

244,55

248,93

03.

248,74

245,45

245,74

245,04

247,89

04.

248,48

245,62

246,94

245,57

247,13

05.

249,91

244,58

246,40

245,28

245,87

06.

249,66

245,64

248,21

244,75

246,80

09.

249,79

247,71

249,13

244,20

249,31

10.

250,13

247,51

249,55

243,49

249,38

11.

250,66

248,55

249,05

243,15

249,38

12.

250,31

247,81

247,84

243,59

249,38

13.

249,11

247,43

248,40

243,78

248,48

Az elmúlt időszakban a részvényárfolyamok nem erősödtek, inkább valamelyest hanyatlottak, amit jól mutat a részvényindexek ingadozása. A hanyatlásnak nincsenek új keletű gazdasági vagy politikai okai. Ahogyan az elemzők mondják: talán egy csöppet elfáradt a fejlettnek kikiáltott világ. A részvényárfolyamok mélypontja október folyamán várható.

Az amerikai gazdaságról napvilágra került adatok ellentmondásosak. Így kérdéses, hogy melyik irányba mozdulnak el a dollárkamatok. Nincs kisebb esélye annak, hogy ismét csökkenteni fogják a kamatokat, mint annak, hogy emelni.

Európában az év hátralévő részében továbbra is – csekély gazdasági növekedés mellett – alacsony kamatok várhatóak.

A forintkamatok az elmúlt időszakban nem változtak említésre méltóan. Az állampapírok hozamai néhány bázisponttal emelkedtek. A kamatok további jelentős növekedése nem várható, egyelőre azonban a forintkamatok csökkenése sincs napirenden, annak ellenére, hogy ezt Brüsszel kívánatosnak tartaná. Az önkormányzati választások után a belpolitikai helyzet várhatóan megnyugszik, és hosszú távra ható racionális döntések jellemzik majd a gazdaságpolitikát. Ez a fejlemény kedvezően hathat a gazdaságra és így a forintkamatokra is.

A British Bankers Association bankközi kamatai (libor) és a főbb részvénytőzsdék indexei

2002. szeptember 13-án

 

USD

GBP

CAD

CHF

JPY

EUR

1 hónap

1,77750

3,98000

2,81000

0,69500

0,05813

3,35636

2 hónap

1,82000

4,00500

2,88667

0,70667

0,06125

3,35636

3 hónap

1,82000

4,00625

2,93000

0,71667

0,06563

3,35598

6 hónap

1,81500

4,03500

3,06833

0,74167

0,07375

3,32251

9 hónap

1,83938

4,07375

3,14500

0,79167

0,08500

3,2888

12 hónap

1,91938

4,14000

3,23833

0,89000

0,09438

3,28931

aug.13- szept.12

DJIA NEW YORK

SPX NEW YORK

DAX FRANKFURT

CAC-40 PÁRIZS

FTSE LONDON

BUX BUDAPEST

nyitó ár

8 683

903

3 660

3 386

4 225

7 015

maximum

9 077

965

3 930

3 601

4 466

7 858

minimum

8 283

870

3 301

3 068

3 918

7 262

záró ár

8 379

886

3 421

3 241

4 084

7 428

változás %

–3,5

–1,88

–6,53

–4,28

–3,34

5,89

Az euró árfolyama 0,965 és 1,00 között helyezkedett el az amerikai dollárral szemben augusztus közepétől szeptember közepéig. Az eurónak most sem sikerül tartósan az 1-es paritás fölé erősödnie, ugyanis megjelentek az euróeladók. Az euró gyengülése szeptember közepéig 0,9650-ig tartott, további gyengülése sem kizárt, azonban nem valószínű, hogy a 0,94-es szintet áttöri lefelé.

A japán jen árfolyama az amerikai dollárral szemben az elmúlt időszakban meghatározóan gyengült, szeptember folyamán 117-ről 123-ig. Ez többek között annak a fenyegetésnek köszönhető, hogy a Bank of Japan tartósan interveniálni fog a devizapiacokon.

Irányadó bankközi pénzpiaci kamatlábak, valamint határidős dollár-, illetve eurójegyzések

2002. szept. 13.

HUF kamat%

Repokamatok %

BUBOR %

Állampapír hozam %

EUR/HUF FWD

USD/HUF FWD

passzív

aktív

Overnight

9,30

8,50

10,50

9,35

1 hét

9,40

9,51

242,30

248,35

2 hét

9,45

9,50

9,51

242,60

248,70

1 hónap

9,50

 

9,59

243,25

249,50

2 hónap

9,50

244,45

251,05

3 hónap

9,55

9,69

9,56

245,70

252,60

6 hónap

9,60

9,73

9,77

249,40

257,20

 1 év

9,65

9,80

9,80

256,75

266,40

 2 év

 3 év

9,34

 5 év

8,40

10 év

7,43

15 év

7,21

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. október 1.) vegye figyelembe!