A rejtett gazdaság Magyarországon
Vajon milyen gyakran élnek a rejtett gazdaság kínálta előnyökkel a cégvezetők a vállalat működése vagy eredményessége érdekében? Ezt vizsgálta Semjén András és Tóth István János 2001 novemberében 300 közepes és nagy magyarországi cég körében a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium megrendelésére, valamint az OTKA és az OKTK támogatásával. A "második" gazdaság e szegmensén az adók megkerülését, az adócsalást, a számla nélküli értékesítést értjük, s ezek szinonimájaként használjuk. A cikkben szereplő idézetek a szerzőpáros által írt, az MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont és a Wargo Közgazdasági Elemző Intézet gondozásában megjelent "Rejtett gazdaság és adózási magatartás – Magyar közepes és nagy cégek adózási magatartásának változása 1996-2001" (Budapest, 2002. július) című munkájából valók.
A szakemberek empirikus módszerekkel vizsgálták a cégek adózási magatartását, számlaadási hajlandóságát, s nem utolsósorban azt, mi a vállalatvezetők, -tulajdonosok véleménye a hatályos gazdasági törvényekről, a gazdaságpolitikáról, s milyen várakozással tekintenek a jövőbe. E kutatás eredményei azért is figyelemre méltók, mert összevethetők az 1996 novemberében és 1998 júniusában hasonló mintán és módszerekkel végzett vizsgálat megállapításaival. A munkához a vállalati címlistát minden felvételnél a KSH szolgáltatta. 2001-ben 3458 cég közül véletlen mintavételi eljárással választották ki a megkérdezetteket. A minta gazdasági ágazatok és vállalatnagyság szerint is reprezentatívnak tekinthető.
"Fehéredő" kép
A rendszerváltást követő éveket gyakran emlegették a vadkapitalizmus időszakaként, amelyben a rejtett gazdaság súlya szükségképpen nagy volt. Ennek okai alapvetően a nagyarányú gazdasági visszaesésben és a piac fejletlenségében keresendők. A gazdasági visszaesés az adóellenőrzésre fordítható kormányzati kiadások reálértékének csökkenését eredményezheti, ami általában az ellenőrzési és felderítési valószínűség csökkenését vonja maga után. A romló GDP-kilátások mellett a költségvetés pozíciója sem tette lehetővé az adókulcsok és járulékterhek (áfa, tb-járulék stb.) érzékelhető mérséklését, ami épp az előbbi folyamat ellenében hatott volna. Az egyszeri, jelentősen csökkentett társasági adó és az alacsonynak mondható effektív társaságiadó-kulcsok ellenére összességében magas szinten stabilizálódott a vállalkozások adóterhelése. Ez a tény pedig megnehezítette működésüket. A likviditás fenntartására gyakran az adókra szánt pénzből futotta csak. És ez idő tájt sok volt az adócsaló vállalat is. A piacgazdaságot azonban nemcsak a vállalatvezetőknek, de a törvényalkotóknak is tanulniuk kellett a gazdasági átmenet éveiben. A pontatlan adótörvények, a szabályozási hibák lehetőséget kínáltak az adómegkerülésre, s ez gyakran nem törvényszegéssel, csupán a kiskapuk, a joghézagok kihasználásával valósult meg. Az adóigazgatás hiányosságai miatt az ellenőrzés és a büntetés sem volt visszatartó erejű.
Az átmenet éveiben a nagyarányú kereslet-visszaesés erősen megingatta a vállalkozások rövid távú pénzügyi helyzetét, és szétzilálta üzleti kapcsolataikat. "Ebben a helyzetben a vállalati túlélési stratégia része volt egyrészt a pénzügyi, ezen belül pedig az adózási fegyelem lazulása (az adók késedelmes fizetése), másrészt pedig a rejtett gazdaságra való támaszkodás (számla nélküli értékesítés, illetve a feketefoglalkoztatás). A háztartások romló jövedelmi várakozásai arra ösztönözték a fogyasztókat, hogy az alacsonyabb árak kedvéért háttérbe szorítsák a minőségi szempontokat, azaz inkább árérzékenyek, mint minőségérzékenyek legyenek. Ez pedig a rejtett gazdaságból való vásárlásra ösztönöz, ahol a vevő (maximum a be nem fizetett adó mértékéig) olcsóbban jut az áruhoz vagy szolgáltatáshoz, miközben többnyire lemond esetleges minőségi panaszainak későbbi érvényesítési lehetőségeiről.
A gazdaság konszolidációja, valamint az Európai Unióhoz való csatlakozás megkövetelte jogharmonizáció szofisztikáltabbá tette a törvényalkotást. A hazai adójogszabályok bonyolultsága ma már vetekszik az amerikai adótörvényekkel, s ez mindenképpen gyengíti a rejtett gazdaságot. A piacgazdaságra való áttérés okozta visszaesés lezáródásával, a növekedés megindulásával azonban alapvetően megváltoztak a gazdasági szereplők, a kormányzat, a vállalkozások és a háztartások magatartását befolyásoló feltételek. Az empirikus vizsgálatok eredményei is bizonyították, hogy az elmúlt években csökkent a rejtett gazdaság súlya, s e tendencia folytatódni látszik. A kutatók szerint e reményteljes változást a kedvező konjunkturális kilátások, a vállalati szférán belül a külföldi tőke térhódítása, a vállalatok üzleti kapcsolatainak átalakulása, valamint a kormányzati szabályozási hibák ritkulása és az adóigazgatás ellenőrzési hatékonyságának növekedése segítették elő. Már az 1998-ban végzett vizsgálatok adataiból is jól látszott, hogy az üzleti kilátások javulása gyengíti a rejtett gazdaság vonzerejét. Egy stabilizálódó gazdaságban, ahol a cégek mernek és képesek is hosszabb távra tervezni, fontossá válnak a szilárd, megbízható üzleti kapcsolatok. A feketegazdaságba való átátjárás ugyanis kockáztatja a vállalat jó hírnevét a fogyasztók, az üzletfelek előtt, ráadásul komoly állami szankciókat vonhat maga után. Ezt az összefüggést mutatja ki Lackó Mária "Egy rázós szektor: a rejtett gazdaság és hatásai a posztszocialista országokban háztartási áramfelhasználásra épülő becslések alapján – Elemzések a rejtett gazdaság magyarországi szerepéről" című tanulmányában (MTA KTK, Budapest, 2000. február, 81. oldal). Sík Endre a "KGST-piacok és feketemunka – Magyarország 1999, Elemzések a rejtett gazdaság magyarországi szerepéről" című munkájában (MTA KTK, Budapest, 2000. július, 29. oldal) is hasonló következtetésre jutott.
Ha fut a szekér...
Az 1996-os, 1998-as és a 2001-es eredmények összehasonlításából kitűnik, hogy számottevően megnőtt azon cégek aránya, amelyek kizárólagos vagy többségi tulajdonosa külföldi társaság, illetve magánszemély. Ezzel párhuzamosan viszont csökkent azoké, amelyekben az állam, az önkormányzat, valamint más magyar cég a többségi tulajdonos. Az előbbiek gazdasági súlya még számarányuknál is magasabb, ha az összes árbevételen vagy az exportra történő értékesítésen belüli szerepüket nézzük. A külföldi többségi tulajdonban lévők adják a mintában szereplő vállalkozások eladásainak 33 és exportjának 58 százalékát. Megfigyelhető az is, hogy 1996-hoz képest 2001-re 10 százalékkal többet exportáltak, és a külkereskedelemből származó árbevételük is 34-ről 48 százalékra nőtt.
Már az 1998-as felvétel elemzésénél kitűnt, hogy a cégek üzleti helyzetük lényeges javulását érzékelték 1996 novemberéhez viszonyítva. A magyar gazdaság ekkor, 1998 második negyedévének végén magas, 5,4 százalékos növekedési ütemet ért el. Mind a beruházási aktivitás, mind a tervezési időhorizont jelentősen növekedett, és a cégek eredménypozíciója is nagymértékben javult a két időpont között. A magyar gazdaságot azonban – 1998-hoz képest – 2000 második negyedéve óta szinte mindvégig monoton csökkenő növekedési ütem jellemezte, ami a megkérdezett vállalatok üzleti helyzetében és várakozásaiban is tükröződött. A Tóth-Semjén szerzőpáros több tanulmányban is bizonyította azt a már említett hipotézist, hogy a gazdasági növekedés megindulása, illetve a kedvezőbb makrogazdasági kilátások a rejtett gazdaság súlyának csökkenésével járnak. Azt gondolhatnánk, hogy a tétel fordítottja is igaz, vagyis a gazdasági kilátások rosszabbodása esetén a rejtett gazdaság súlya szükségképpen nő. Ez azonban csak szélsőséges esetekben lehet igaz, de semmiképp nem áll a 2000-2001 közötti időszakra. Ekkor ugyanis fennmaradt a gazdaság növekedése, csupán üteme lassult, amelynek mértéke viszont korántsem volt akkora, hogy hatására alapvetően megváltoztak volna a gazdasági szereplők hosszú távú várakozásai. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy e folyamat oka főként a nemzetközi konjunktúra visszaeséséhez köthető, azaz felfogható a konjunktúraciklusok szokásos ingadozásaként. A cégvezetők tehát – nem tartván extrémnek a helyzetet – joggal számítottak arra, hogy a gazdasági visszaesés csak átmeneti jellegű, amit előbb vagy utóbb fellendülés követ. (A gazdasági növekedés lassulásának hatásait ellensúlyozhatják a szabad versenyt támogató, jó adótörvények is.) Az 1998-2001 közötti időszakban tehát nem feltétlenül kellett a rejtett gazdaság súlyának növekedésére számítani.
Az iménti logikát látszanak igazolni a cégek adózási és szerződéses fegyelmére vonatkozó új mérési eredmények is. Továbbra is elmondható, hogy javult a közepes és a nagy cégek szerződéses és adózási fegyelme, ám nem olyan mértékben, amilyenben konjunktúranövekedés esetében javulhatott volna. Emelkedett viszont a társadalombiztosítási járulékokat késedelmesen befizető cégek aránya 1998-2001 között annak ellenére is, hogy a járulék beszedése időközben átkerült az adóhatósághoz. A cégvezetők preferenciáit igen érzékletesen jelzi szerződéses kötelezettségeik betartása. Az első és az utolsó felmérés adatait összevetve drasztikusan, 17 százalékról 5 százalékra csökkent azon vállalkozások aránya, amelyek – saját bevallásuk szerint – az elmúlt évben legalább egyszer nem tudtak eleget tenni e kötelességüknek. A késedelmesen szállítók aránya viszont még mindig elég magas. A megkérdezett vállalatok 22 százalékánál fordult elő, hogy nem a megszabott időn belül szállítottak.
Pénzügyi fegyelem
A vállalatok pénzügyi fegyelmét mérni igen nehéz, hiszen leginkább azok saját bevallásaira hagyatkozhatunk. Azt azonban nem merészség állítani, hogy e kötelem betartása egyfelől a tulajdonosok és a menedzsment cégvezetési kultúrájától függ, másfelől pedig attól, hogy szerződéses partnereikkel, avagy az állammal szemben kell-e a fizetési határidőket betartaniuk. Ez utóbbira pedig, mint láttuk, az adótörvények színvonala és a konjunktúraciklusok is befolyással lehetnek. Az összefüggések statisztikailag ugyan nem elég erősek, de nagyot nem tévedünk, ha a tapasztalatokra hagyatkozva állítjuk: a külföldi többségi tulajdonban lévő vállalatok a közterhek fizetésében kötelességtudóbbak a hazaiaknál. Ugyancsak megfigyelhető, hogy a kisebb (100 fő alatti) cégek adózási fegyelme némileg rosszabb, mint a nagyobbaké, de ezek az összefüggések sem jelentősek statisztikailag. Egyébként a kutatás immáron több évet felölelő eredményei is arra engednek következtetni, hogy a külföldi többségi tulajdonban lévő vállalkozások pénzügyi fegyelme szignifikánsan jobb, mint a hazai tulajdonban lévőké. A kizárólagos vagy többségi tulajdonban lévő hazai cégek több mint felénél, 60,3 százalékánál, a kizárólagos vagy többségi magyar magánszemélyek tulajdonában lévő vállalkozások 48,8 százalékánál fordult elő a pénzügyi fegyelem megszegése. Ugyanez a mutató a kizárólagos vagy többségi külföldi tulajdonban lévő vállalatok esetében csupán 33,7 százalék. Az ágazati bontású statisztika is érdekes. A pénzügyi kötelmek be nem tartása sokkal jellemzőbb (66,7 százalék) az építőipari cégekre, mint a feldolgozóiparban (42,9 százalék) vagy a kereskedelemben (46,4 százalék) tevékenykedőkre. A kisebb, legfeljebb 100 főt foglalkoztató vállalkozások esetében is gyakoribb (53 százalék) a pénzügyi fegyelem megsértése, mint a nagyobbakéban.
Számlamizéria
A vállalatok rejtett gazdaságban való részvételét talán még a pénzügyi fegyelem betartásának vizsgálatánál is nehezebb mérni. A kutató mi egyebet tehet, mint hogy megkérdezi a cégvezetőt: előfordul-e, hogy nem ad számlát, s ha igen, milyen gyakran. S hogyan látja, jellemző-e ez a cég üzleti partnereire, a magyar gazdaság egészére? A szerzőpáros által feltett kérdések első olvasatra hasonlónak tűnhetnek, minthogy a kutatók azt firtatták, milyen mértékben jellemző a cégre, üzletfeleire, versenytársaira és a gazdaság egészére például a számla nélküli értékesítés. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a gazdaság egészére vonatkozó kérdésre adott válaszok rendszerint jól-rosszul megalapozott vélekedésekből következnek, ezért sztereotípiának tekinthetők. Sokra nem jut vele a kutató, ha azt a feleletet kapja, hogy "bizony, bizony, a magyar gazdaságban elterjedt a számla nélküli értékesítés". A cégvezetők mindennapos üzleti gyakorlatából már jóval megalapozottabb és érvényesebb válaszokat kaphatunk. De e kényes témánál természetesen illúzió volna elvárni, hogy a válaszadó minden kérdésre igazat mondjon. Már csak azért is, mert illemtudó kutató nem tesz fel kínos kérdéseket, mivel ezzel a cégvezetők együttműködési hajlandóságát kockáztatja. De a kapott válaszok megoszlásában megfigyelhető esetleges elmozdulások mégis fontos információval bírnak.
A három megkérdezés eredményeinek összehasonlítása a számla nélküli értékesítés jelentős visszaszorulását mutatja, bár a vállalatvezetők többsége még mindig úgy vélekedik, hogy ez a jelenség jellemző a magyar gazdaság egészére. Érdekes viszont, hogy a kutatás mindhárom időpontjában a megkérdezettek zöme jogkövetőnek tartotta versenytársait, vagyis véleményük jóval kedvezőbb volt a konkurensek magatartásáról, mint az általános gazdasági morálról.
Feltűnően jól vélekedtek a cégvezetők saját üzleti partnereikről, magyarán igen kicsi azon válaszok aránya, amelyek azt állítják, a cég ügyfeleinél gyakori a számla nélküli értékesítés. "Jó okunk van arra gyanakodni – így a szerzők –, hogy itt választorzítással van dolgunk. Ezt valószínűsíti az is, hogy az aggregált adatok alapján a versenytársakról rajzolt kép e téren sokkal kedvezőtlenebb, mint a cégek saját üzleti partnereiről adott véleménye. De elsődlegesen nem is az adatok konkrét értéke (...) hordozza itt a számunkra fontos információt – jóval fontosabb itt is az egyértelműen kirajzolódó időbeli tendencia. 2001-ben az üzleti partnerek esetében is a korábbiaknál kevésbé érzékelték a kérdezettek azt, hogy gyakori lenne körükben a rejtett gazdaság itt vizsgált megnyilvánulási formája. A külföldi tulajdonban lévő cégek fenti kérdésekre adott válaszai jóval kedvezőbbek, mint a többi cégé: különösen versenytársaik rejtett gazdasággal kapcsolatos magatartásáról rajzolnak a minta egészéhez képest jóval pozitívabb képet. (...) Ugyancsak jelentős eltérések figyelhetők meg a kereskedelmi, feldolgozóipari és építőipari cégek között ugyanezen a területen. A kereskedelmi cégek 39 százaléka szerint gyakori a számla nélküli értékesítés a versenytársaknál. Ez arra utal, hogy ez a jelenség a kereskedelemben sokkal elterjedtebb lehet, mint a másik két vizsgált gazdasági ágban."
A válaszokat összesítve tehát állítható, hogy a rejtett gazdaság okozta negatív hatások kevésbé érintették a cégeket 2001-ben, mint három vagy öt évvel korábban. Lényegesen kevesebben gondolták, hogy versenyhelyzetüket nagymértékben rontaná, ha konkurenseik vevőként vagy eladóként kapcsolatban állnak a feketegazdasággal. A külföldi tulajdonban lévő vállalatok 63 százaléka állította, hogy "egyáltalán nem befolyásolja" versenyképességüket a versenytársaik rejtett gazdaságban való részvétele, míg a magyar tulajdonúaknak csupán 41 százaléka vélekedett így. A közepes és nagyvállalatok körében 1996 és 2001 között csökkent azon jelenségek gyakorisága és gazdasági jelentősége, amelyeket a rejtett gazdaságba sorolhatunk. A számla nélküli értékesítésnek a szóban forgó vállalat üzleti helyzetére gyakorolt hatása sem olyan erős, mint régebben. Ennek pedig aligha lehet más oka, mint hogy a gazdaság e szegmensében a megfigyelt időszak alatt feltehetően csökkent a rejtett gazdaság súlya.
Az adócsalásról – diszkréten
Az adócsalást nem figyelhetjük meg közvetlenül, s kérdőívben sem tehető fel direkt kérdés erre vonatkozóan. A válaszadó aligha őszinte, így a mérés eredményei is messze elrugaszkodnának a valóságtól. Ezért a korábbi felvételekhez hasonlóan a véletlenített válaszok módszerét (randomised response technique) alkalmazva becsülte a szerzőpáros az adót csaló cégek arányát. Az empirikus szociológiában gyakran alkalmazott technika lehetőséget ad arra, hogy különösen diszkrét kérdésekre vonatkozó válaszok valódi gyakoriságát meg tudjuk becsülni a válaszadókra és ezen keresztül arra a sokaságra is, amelyből a válaszadókat kiválasztottuk. Ilyen diszkrét kérdés lehet például az AIDS-fertőzöttség, a drogfogyasztás vagy éppen az adócsalás. A megkérdezett olyan csomagot kap, amely két ellentétes állítást tartalmazó kártyákból áll. Egy kártyán csak egy állítás szerepel. Miután a válaszadó megkeverte a paklit, mint egy jó rendes partiban, húz egyet. A "játékosoknak", természetesen, nem kell kiteríteniük lapjukat, ám meg kell mondaniuk a kérdezőnek, hogy esetükben igaz vagy hamis a kártyán olvasható állítás. A pozitív és a negatív állítások egyelőre a kérdezők által ismert (p) és (1-p) arányban szerepelnek a kártyákon (természetesen 0 < p < 1) úgy, hogy p értéke nem lehet egyenlő 0,5-tel. Ez a módszer a kutató számára lehetővé teszi azt, hogy az "igaz" és "hamis" válaszok megoszlása és a két állítás húzásának ismert valószínűségei alapján egy függvény segítségével meghatározott pontossággal becsülni tudja a tanulmányozott rejtett jelenség előfordulási gyakoriságát a vizsgált sokaságban. (A 2001-es felvétel során a korábbi felvételhez hasonlóan a p = 0,7 arányt használták. E módszerrel tehát becsülni lehet az adócsaló cégek arányát, és ez a becslési érték összehasonlítható a korábbi eredményekkel. Eszerint az adócsaló cégek becsült aránya 2001-ben legfeljebb 16,6 százalék. Ez a szám meglepte a kutatókat is, mert a korábbi felvételek adatai alapján magasabb várható értékkel számoltak. Arra számítottak, hogy a csalárd cégek aránya az összes megkérdezett 22,8 százaléka lesz. Az elmozdulás arra enged következtetni, hogy valószínűleg az elmúlt években csökkent azon vállalatok száma, amelyek "Nyuszi" adózási magatartását, illetve a rejtett gazdasággal kapcsolatos döntéseit az befolyásolja, miként döntöttek, döntenek majd "üzletfelei", versenytársai, azaz a többi piaci szereplő. Az ő döntésükre viszont az lesz nagy hatással, mit tervez a mindenkori kormányzat adóügyekben, s egyáltalán hogyan viszonyul a "Százholdas Pagony" simlis gazdasági ügyeihez. Ezért hát nem hagyható figyelmen kívül ez utóbbi lépéseinek nyomon követése sem! Az elmúlt négy év gazdasági botrányainak tükrében nem tanulság nélkül való az a válaszokból kitűnő eredmény, mely szerint lényegesen jobb véleménnyel vannak (voltak) a vállalkozások a kormányzat adópolitikájáról, mint az előző felmérés idején. Állítják: világosabbá, áttekinthetőbbé váltak a jogszabályok, s így könnyebb azokat betartani is. Ez is igazolja a már említett hipotézist, mely szerint a kiszámíthatóbbá és professzionálisabbá váló adóigazgatás, az áttekinthetőbb adórendszer csökkenti a vállalkozók rejtett gazdaságban való részvételi szükségét, hajlandóságát. Javult az APEH megítélése, és csekélyke mértékben ugyan, de visszaszorult az adóügyek elintézésénél latba vetett "személyes kapcsolatok" szerepe, magyarán ritkábban fizették le a hivatalnokokat. Ez utóbbi arra enged következtetni, hogy az APEH-nél a vitás adóügyek elintézésében csökkent a korrupció elterjedtsége, fontossága 1996-2001 között. Nem állíthatjuk, hogy azok, akik a jó személyes kapcsolatok fontosságát hangsúlyozzák, mind közvetlenül vagy hallomásból tapasztalták, hogy az APEH munkatársai korrumpálhatók, de azt igenis feltételezhetjük, hogy "a jó személyes kapcsolatok" szerepének fontossága a vitás adóügyek elintézésében a korrupció nem elhanyagolható jelenlétére utal. "Egy gondolatkísérlet talán tanulságos lehet: ha – pusztán hipotetikusan – csak annyit tételezünk fel, hogy a személyes kapcsolatok fontosságát hangsúlyozó válaszadók egyhuszada fizetett ténylegesen is ügye kedvező elbírálásáért (azaz korrumpált), már akkor is ott tartunk, hogy a megkérdezett magyar közepes és nagy cégek 2 százaléka fizetett az utóbbi években korrupciós díjat az adóadminisztráció szolgálataiért." (Valójában korántsem vehetjük evidensnek, hogy a személyes kapcsolatok szerepének hangsúlyozása egyértelmű pozitív korrelációt mutat az esetleges korrupcióban való tevőleges részvétellel.)
Árnyékból a fényre
Ezzel együtt és ennek ellenére is a kutatás legutóbbi eredményei egyértelműen arról tudósítanak, hogy 1998 és 2001 között csökkennie kellett a rejtett gazdaság súlyának a megfigyelt közepes és nagyvállalkozások körében. Folytatódni látszik a rejtett gazdaság súlyának már az 1996-os és 1998-as adatok elemzése alapján is megfigyelt lanyhuló tendenciája. Érezhetően javult a cégek szerződéses és adózási fegyelme, kevésbé elterjedt a számla nélküli értékesítés, ennek megfelelően mérséklődött a versenytársak rejtett gazdaságban való részvételének az adott cég versenyképességére gyakorolt negatív hatása is. És a becslések szerint 1998-hoz képest valószínűleg csökkent az adócsaló cégek aránya is. Feltehető, hogy a rejtett gazdaság visszaszorulását befolyásolták a javuló hosszabb távú üzleti kilátások és a magyar gazdaság emelkedő integráltsága a kevésbé "rejtett" nyugat-európai gazdaságba. A kedvező üzleti kilátások, a növekvő GDP növelik a legális gazdaságból származó várható jövedelmeket, miközben ezzel párhuzamosan javulhat az adó-ellenőrzési munka színvonala is, a gazdasági növekedés lehetővé teszi az adóadminisztráció erősítését. Ez utóbbi pedig megdrágítja a rejtett gazdasághoz kapcsolódó költségeket.
Amennyiben a növekedés az átlagos vállalati adóterhelés mérséklésével is párosul, az már a rejtett gazdasághoz kapcsolódó nettó előnyök jelentős erodálódásával jár együtt. Figyelemre méltó az a tény is, hogy a vizsgált időszakban nőtt az exportáló hazai cégek aránya és az átlagos exportarány is. Ez pedig azt is jelenti, hogy a nemzetközi porondon értékesítő vállalatoknak a fent említett szabályok szerint kell tevékenykedniük. Az export viszonylag magas importtartalma miatt nem sok lehetőség van a számla nélküli vásárlásra. Az import esetében pedig gyakorlatilag semmi.
Az európai versenytársak, azonos adózási feltételek esetén, kisebb valószínűséggel vesznek részt a rejtett gazdaságban, mint a magyarországiak. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk egyik kétségtelen előnye lesz, hogy a gazdasági szabályozók átvétele és azok következetes betartatása szükségképpen csökkenti majd a rejtett gazdaság súlyát a magyar nemzetgazdaságban.