A magyar gazdasági jog már eu-konform

Beszélgetés Sárközy Tamás jogászprofesszorral

Az ember olykor meglepődik, hogy különböző pártállású politikusok, illetve más-más nézőpontokat a magukénak valló társadalomtudósok mennyire eltérő értékeléseket képesek adni a mögöttünk hagyott évszázadról. Pedig úgy tetszik, hogy itt bizony egy következetesen szerves, részeiben nagyon is egymással összefüggő, részeiben egymáshoz nagyon hasonló, egyszóval ugyanaz a történelem zajlik. Vagyis nincsenek olyan iszonyatos cezúrák, amilyeneket némelyek oly nagy igyekezettel próbálnak kimutatni.

• Úgy gondolom, hogy az utóbbi mintegy százötven évben, lényegében az 1875-ös Kereskedelmi Törvénykönyvtől kezdve a magyar vagyonjogban az uralkodó irányzat az evolúció. Ez meglepő, hiszen az I. világháború után felbomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, 1945 után bejött szovjet importként a szocialista jogrendszer, majd 1990 körül bekövetkezett a rendszerváltozás. De ha közelebbről megnézzük, az 1956-os népfelkelést követő politikai légkörben megalkotott 1959-es Polgári Törvénykönyv számos elemet átvett az 1928-as Magánjogi Törvénykönyv Javaslatból. Persze az adaptáció szocialista ideológiai köretben történt. Ezt az ideológiai burkot vettük le 1990 után, és az 1959-es Ptk. – persze módosításokkal – ma is hatályos, működőképes. Az 1968-as gazdasági reform utáni jogalkotás számos piaci intézményt vezetett be a magyar gazdaságba, amelyre nyugodtan lehetett alapozni 1990 után. De azt is megemlíthetném, hogy szemben a szocialista országok többségével, az említett Kereskedelmi Törvénykönyvet még Rákosi sem merte hatályon kívül helyezni, fenn is maradt 1988-ig, a társasági törvény szülte modernizációig. Vagy említhetem a ténylegesen közkereseti társaságként működő, 1980 körül keletkezett gazdasági munkaközösségeket és azt, hogy ezeknél a kis magánvállalatoknál már 10 évvel a rendszerváltozás előtt formálisan 30 munkavállaló dolgozhatott.

Eléggé ismert, hogy ön meglehetős elnézéssel szemléli a mindenkori purifikátorokat.

• Hát persze. A lényeg azonban, hogy a magyar gazdaság civiljogában a rendszerváltozáskor is az evolúció dominált és nem a revolúció. Ez ténykérdés. Megemlíteném azonban, hogy a jogrendszer másik felében, a közjogban a revolúció volt az alaptendencia. Hiszen például a Szent Korona Tanra épülő magyar történelmi alkotmány és az 1949-es sztálinista magyar alkotmány között áthidalhatatlan különbség van, mint ahogy a szocialista igazgatású állam és a rendszerváltozás utáni többpártrendszerű demokrácia között is.

Látszólag nem idetartozik, szerintem mégis: ön erős szimpátiákat táplál Kína iránt. A riporter számára ez sok szempontból figyelemre méltó. Például azért, mert a magyar politikai elit egy bizonyos része valamiféle gyermekded Kína-ellenességet mutat, főként emberjogi szempontok miatt.

• Kína ma is diktatórikus állam, ahol az emberi jogok amerikai, illetve európai értelmezés szerint nem érvényesülnek. Teljesen megértem, ha egy emberi jogi harcos nem szimpatizál Kínával. Szocialista időkben azonban a magyar és a kínai gazdasági reformok között jelentős hasonlóságok mutatkoztak, a kínai – Magyarország területénél nagyobb – úgynevezett különleges gazdasági övezetekben piaci reformok folytak, és a vállalati jogban elég sokat átvettek a magyar jogszabályokból. Nem véletlen, hogy Ota Sik, a szocialista piacgazdaság cseh elméleti megalapozója, miután az 1968-as prágai tavasz elbukása után Svájcba kényszerült, a kínai gazdasági reformról tartott kurzusokat. Az egyiket én is végighallgattam.

Az ön helyében nem szerénykednék. Azok közé tartozik, akik hozzájárultak – no persze, hogy milyen mértékben, azt nehéz megmondani – a mai Kína fejlődéséhez.

• Tudni kell, hogy a kínai kereskedelmi jog éppúgy német dogmatikájú jog, mint a magyar, ezért a kínaiak számára könnyen átvehetőek voltak a magyar piaci megoldások. (Egyébként mostanában a vietnamiak kísérleteznek ezzel.) Többször voltam szakértőként Kínában, sőt a 80-as években még fehér hollóként a hongkongi kínai egyetemen is felléptem Demján Sándor protekciójának eredményeként. Írtam is annak idején egy kis könyvet a magyar és a kínai gazdasági jog összehasonlításáról, amelyhez a munkafeltételeket érdekes módon a hamburgi Max Planck Intézetben teremtették meg számomra.

Egy pillanatra térjünk vissza a német joghoz. Gondolom, kevesen tudják: annak ellenére, hogy Kínában az angolok, amerikaiak, japánok voltak a gyarmatosítás élharcosai, a németek rendkívül fontos szerepet játszottak.

• Az angol és a francia jog a gyarmatosítás eredménye, a német kereskedelmi jog viszont a XX. század elején professzorexport révén terjedt. Egyébként a német kereskedelmi jogot először Japánba exportálták, onnan ment át Kínába az 1930-as évek elején alkotott kínai kereskedelmi törvénykönyvbe. De például a török polgári törvénykönyv egy svájci professzor munkája.

Társadalmi fejlődésünk ama kérdéseiről ejtettünk szót, amelyek azt bizonyítanák, hogy radikális átalakulások nélkül is lehetséges volna az előrelépés.

• Nézze, én sosem voltam forradalmár, hanem csak reformer. Eleget láttam Nyugatból és Keletből, hogy tudjam, történelmi távlatban, hosszú távon a szocialista rendszer nem életképes. Ugyanakkor a Szovjetunió katonai ereje folytán úgy gondoltam, hogy a szocializmus Magyarországon még évtizedekig fennmarad. Ebben a helyzetben gondoltuk többen, hogy esélye van egy sajátos szocialista piacgazdasági rendszernek, amelyet a lengyel Brus vagy a már említett cseh Ota Sik valamifajta harmadik útként ábrázolt a 60-as, 70-es években. Ennek lényege, hogy az állami vállalatok és a szövetkezetek bázisán, kiegészítve az állampolgári kis magántulajdonnal és a nyugati vállalatokkal való joint venture-rel, szocialista politikai felépítmény mellett is lehet piacgazdaságot csinálni. Aztán a 80-as évek végére kiderült – egyébként Kínában is, ahol erre tankokkal reagáltak –, hogy ez nem megy, a kis magántulajdon szükségképp átmegy nagy magántulajdonba, a gazdasági verseny pedig még egy olyan puha diktatúrát sem tűr el sokáig, mint a Kádár-rendszer.

Van itt egy érdekes kérdés. Erősen elméleti persze. Arról van szó, hogy ha az úgynevezett magyar út mögül kimegy a szovjet nyomás, vajon nem lehetett volna-e valamiféle sajátos, egyedi dolgot produkálni?

• Ez a kérdés megválaszolhatatlan. Én annak idején azt hittem, hogy a szocialista rendszer a Szovjetunió katonai ereje nélkül azonnal összeomlik. Ez Közép-Európában meg is történt. De tudok ellenpéldát is mondani: Kuba. Castro 100 kilométerre az amerikai partoktól szovjet katonaság és világpiaci ár feletti szovjet cukorvásárlások nélkül is tartja magát.

Eljutottunk az egyik véglethez, Kubához. Nekünk azonban mégiscsak az a feladatunk, hogy Magyarországról beszéljünk. Ön igen sok elemzést végzett a hazai átmenettel kapcsolatban. Ezek közül az egyik legismertebb a Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány által kiadott Magyarország politikai évkönyvei sorozatban 1998-ban megjelentetett Magyarország évtizedkönyvébe írott tanulmánya, amelyben a gazdasági törvényhozás 1988-1998 közötti eredményeit elemzi. Ebben a viszonylag rövid írásban elismerően ír a magyar társadalom eredményeiről, és messzemenően méltatja azokat az előnyöket, amelyekre nem utolsósorban az 1968 utáni időszakban tettünk szert a többi, térségünkhöz tartozó országgal szemben. Ez a cikke gazdasági törvényhozásunk eredményeiről szól. Érdekes az, ahogyan az 1989 előtti viszonyokat minősíti. Önnél nem 1990-ben kezdődik a rendszerváltás.

• Nem, szerintem a gazdasági rendszerváltozás mintegy két évvel megelőzte a politikai rendszerváltozást, és kiindulópontja az 1988-as társasági törvény volt. Ez a törvény visszafordíthatatlan folyamatokat indított meg, és már egy kapitalistává váló társadalom gazdasági alaptörvénye volt. Ezt azonban csak azért lehetett 1988-ban megcsinálni, mert az 1960-as évek közepétől Magyarországon kialakult a gulyáskommunizmus, a kispolgári létet lehetővé tevő korlátozott piacgazdaság és annak törvényi alapja. A gazdaságban Magyarországon már a 70-es évektől – összefüggésben a soft diktatúrával – korlátozott jogállamiság, pszeudo-jogállamiság alakult ki. Az öreg Kádár János maga is a konzervatív nyárspolgár tipikus megjelenítője volt. Persze a szocialista ideológia benyomta a piaci elemeket, a párt informális főhatalma sértette a jog uralmát, adott szituációban a puha diktatúra is diktatúraként viselkedett, de Magyarországon a piacgazdaságot nem kellett lényegében a nulláról kezdeni, mint a Balkánon vagy a Szovjetunió utódállamaiban. Ezt lényegében minden nyugati elemző elismeri, szerintem itthon is csak napi politikai hangulatkeltés alapján lehet vitatni.

Tehát az, ami itt volt, amolyan fél-, háromnegyed polgári alakulatnak minősíthető?

• Igen. Ettől függetlenül azért a rendszerváltozás mégiscsak rendszerváltozás volt. A gazdaság megszabadult a szocialista ideológiai kötelékektől, a politikai pluralizmus és a szabad piaci verseny egymást erősíti. Kialakult a polgári jogállam, a szabad egyesület- és pártalapítási jog, a hatalmi ágak megosztása. Az államhatalom gyakorlásának szervezeti rendszerébe intézményes ellensúlyok épültek be, például az Alkotmánybíróság, az önálló jegybank, a Versenyhivatal és a Számvevőszék. A többi szocialista államhoz képest nagyon liberális Kádár-rendszerben is az állami tulajdon aránya a nemzeti vagyonban meghaladta a háromnegyedet, most meg körülbelül 15 százalék. Összegezve tehát az evolúció hangsúlyozásával egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy nem voltak változások. Ellenkezőleg, a gazdasági jogban is nagyon lényeges változtatásokra került sor. Csakhogy ezeknek a változásoknak nálunk megvoltak a gazdasági, jogi és társadalmi előzményei. Ilyen alapok – mondjuk a szovjet vagy az albán jogi nihilizmus talaján – nem voltak másutt.

Arról nem beszélve, hogy az említett országok, de még a náluk fejlettebbek is máig jóval mögöttünk vannak a privatizációban. Persze, ebben nyilvánvalóan közrejátszanak az említett országok társadalmainak mentális különbségei is.

• Ez biztos. Azért mondom, hogy a magyar privatizáció – minden hibája, vesztesége, szennye ellenére – alapvetően sikeres volt, és ebben a jog úttörő szerepet játszott. Az egészen más helyzetből induló Németország után Magyarország volt a második, amely kialakította az Európai Unióban általános, polgári magántulajdon fölényén alapuló tulajdonszerkezetet. Ez óriási előny például a most kétségbeesetten privatizálni próbáló, államkapitalistának is mondható Romániához, Bulgáriához vagy Ukrajnához képest.

Gondolom, ez azzal is összefügg, hogy a jogi változások mindig megelőzték a politikaiakat. Ön például már 1987-ben a kormány mellett dolgozott jogászként, amikor még nagyon kevesen gondoltak a rendszerváltásra.

• Azért az már a politikai változás jele volt, hogy 1987-ben három évre kölcsönkértek az egyetemről a kormányhoz a kormányzati modernizációs iroda élére. Év végére Kilényi Gézával és Kulcsár Kálmánnal kidolgoztunk egy átfogó stratégiai koncepciót – érdekességként megjegyzem, hogy beleírtam az úgynevezett kancelláriaminisztérium gondolatát. Talán egyszer történelmi relikviaként éppúgy meg lehetne jelentetni, mint nemrég a Fordulat és reformot.

Ezután következett 1988-ban a társasági törvény kidolgozása, amelynek elvégzésére az a Grósz Károly kérte fel önt, akit ma már általában csak a fehérterroros fenyegetéssel meg a sikerületlen Ceausescu-féle tárgyalással kapcsolatban szokás emlegetni.

• Grósz Károly ideológiailag erősen baloldali volt, de okos ember és pragmatikus politikus. Alapvetően külpolitikai okok miatt belátta, kell a külföldi működő tőke, ehhez pedig társasági törvény is szükséges. A társasági törvény kidolgozását már 1984-85 körül tervbe vettük, de nem volt hozzá kellő politikai támogatás. Ahogy az amerikai politikában is egy konzervatív republikánus elnök könnyebben kötött paktumot a kommunista Kínával, mint egy liberális demokrata, a balos Grósz "át tudta vinni" Kádár Jánoson és az akkor még 1988 májusáig hatalmon levő idős vezetésen azt a társasági törvényt, ami a liberális Nyers Rezsőnek vagy Havasi Ferencnek nem sikerült.

Tehát 1988-ban megszületik a társasági törvény. Milyen további mérföldköveket tart ön megemlítendőnek a magyar gazdasági jog fejlődésében?

• Az első szakasz az 1988-1990 közötti Németh-kormánybeli időszak, ahol sor került például a piaci adótörvények, az értékpapír- és tőzsdetörvény vagy a társasági törvényt kiegészítő egyéni vállalkozói, illetve az átalakulási törvény létrehozására. A második szakasz 1991-93 között a Kupa-programhoz fűződik, ez az alapvető pénzügyi törvények létrehozásának szakasza (pl. számviteli törvény, csődtörvény, banktörvények). Tulajdonképpen mintegy 1995-ig a magyar piacgazdaság alapvető hordozótörvényei megszülettek. 1994 és 2000 között zömmel az egyes gazdasági szakágazatok törvényeinek megalkotására került sor: energiatörvények, építési törvények, vasúttörvény és a többi. Ez az én szakmám szempontjából már úgynevezett másodlagos gazdasági törvényhozás. Ha az utóbbi két-három évet nézzük, látható, hogy új gazdasági törvény alig készül, a már meglévőket csiszoljuk, főleg az európai jogharmonizáció keretében.

Tehát merőben más ma a helyzet, mint 1988-ban volt?

• Természetesen. Az első nagy gazdasági törvényeket – például a társasági vagy a versenytörvényt – gyakorlati tapasztalatok nélkül, nyugati törvényekből, könyvekből csináltuk. Ma már vannak releváns magyar gyakorlati tapasztalatok, amelyek verifikálásával a magyar körülmények között nem megfelelően működő szabályokat megváltoztathatjuk. Emellett az első években hihetetlen jogalkotási hajrában, a többpárti demokratikus törvényhozás terén teljesen tapasztalatlan parlamenttel és közigazgatással kellett törvényeket alkotni. Sok volt a törvényekben a technikai hiba. Lassan rá lehet térni a minőségi jogalkotásra, amelyben még egy hibát kell kiküszöbölni, a különböző időben született törvények összehangolatlanságát. És ezt a minőségjavítást úgy kell végrehajtanunk, hogy egyben kielégítjük az Európai Unió irányelveinek jogharmonizációs követelményeit is.

Megállapítható tehát, hogy a magyar gazdasági jog nem csupán piackonform, hanem egyszersmind EU-konform?

• Az Európai Unió már 1994-ben megállapította, hogy az elsődleges magyar gazdasági törvények alapvetően EU-konformak. Ha 2004-re felvesznek minket az Európai Unióba, úgy az alapvető jelentőségű társasági vagy a versenytörvényünkön szinte semmit sem kell módosítani. Egy-két vonatkozásban még büszkélkedhetünk is. Például nekünk van már kodifikált konszernjogunk, az osztrákoknak még nincs. Mindezt nemzetközi összehasonlító konferenciákon a nyugati kollégák el szokták ismerni.

Azért bizonyára vannak elmaradásaink is.

• Természetesen vannak, elsősorban az egyes gazdasági ágazatok, illetve a szakterületek törvényeiben. Főleg az agráriumban, környezetvédelemben, az új technológiák és az infrastrukturális törvényhozás terén. Ugyanakkor a jogi elmaradás sok esetben csak a felszín. Ténylegesen több területen azért nem tudjuk teljesíteni az európai jogharmonizációs követelményeket, mert gazdaságilag-technikailag elmaradottak vagyunk. A papír türelmes, le lehet másolni az európai hírközlési irányelveket. De ettől még nem lesz nálunk automatikusan minden faluban internet.

A szakmától, vagy inkább a gazdasági jog szenvedő alanyaitól, a vállalkozóktól kapott több kritikát?

• Nemzetközileg elismert a magyar gazdasági kodifikációs és elméleti munka. Amikor a társasági törvény miatt a kilencvenes évek elején sok politikai támadást kaptam, mindig mondogattam, hogy skizofréniában élek, hiszen először Nyugaton megdicsőülök, majd Ferihegyen leköpnek. De azért a magyar vállalkozók nem szidalmaztak, csak az ideológusok és a politikusok. A magyar vállalkozók ösztönösen megérezték és ma is tudják, hogy a társasági törvény vállalkozóbarát. Az adó-, vám-, tb- és más pénzügyi törvényeket persze bírálják, de a társasági jogot általában nem.

Ön számos munkájában arról beszél, hogy a hajdani szovjet zóna országaival szemben többesztendős előnyünk van. Ismeretes, hogy nagyon gyorsan változnak a dolgok mostanában. Vajon még mindig megvan-e ez az előny, s ha igen, mi annak a záloga, hogy meg is maradjon?

• Szerintem a gazdasági jog terén az előny változatlanul fennáll, talán még egy kicsit a csehekkel és a lengyelekkel szemben is. Vannak olyan posztszocialista országok, amelyeknél a polgári jogrend kiépítése még csak az első lépéseknél tart. Idetartozik a volt Szovjetunió, illetve a volt Jugoszlávia utódállamainak egy része vagy Albánia. Van egy csoport, amely lényegében a gazdasági jogrendszer kiépítésének a felénél tart, mint a balti államok vagy Románia és Bulgária, avagy Horvátország és Szlovénia. Végül szerintem Magyarország, Csehország és Lengyelország ma már nyugati értelemben is kiépített gazdasági jogrendszerrel rendelkezik. Úgy gondolom azonban, hogy a magyar gazdasági alaptörvények csiszoltabbak a többi uniós felvételre váró országéinál, és ha a Polgári Törvénykönyv már megkezdett reformját is sikerrel befejezzük, a magyar civilisztika nemzetközi elismertsége tovább fog növekedni.

Amiről ön beszél, az meglehetősen ismeretlen kérdés. A nem értelmiségiek, de még az értelmiségiek körében is általános az a felfogás, hogy ebben az országban a jog – és ezen belül a gazdasági jog – területén nagyon rosszul mennek a dolgok.

• Nem hiszem, hogy valóban ez lenne a közvélemény. Persze ezt a kérdést sok oldalról meg lehet közelíteni. A jogrendszerünk valóban nem olyan finom, mint a svájci, de azért szomszédaink túlnyomó részénél fejlettebb. No de a svájci joggal a történelmi előzmények miatt az összehasonlítás igazságtalan – még ma is látni Ausztriában, hogy az 1955-ös államszerződés előtt mely területen voltak a szovjet csapatok és hol a nyugati szövetségesek. Emellett az erőltetett és szakmai szempontból túl gyors gazdasági jogalkotásban szükségképpen sok volt a hiba. Igen nagy az államapparátus túlszabályozó törekvése is, néha olyan jogszabályszörnyek is születnek, mint a 2001-es tőkepiaci törvény. Végül azt hiszem, hogy a kritika zöme nem a jogalkotásra, hanem a jogalkalmazásra vonatkozik. A jogalkalmazás szükségképp lemaradt a jogalkotáshoz képest, bizonytalan és túl lassú. Ám nagyon nehéz a szükséges tárgyi és személyi feltételeket a polgári igazságszolgáltatás számára megteremteni. Nem szabadna türelmetlennek lenni, hiszen még csak másfél évtized telt el a rendszerváltozás óta, más országokban a bírói szervezet reformja sokkal tovább tartott. Az európai uniós csatlakozásra való felkészülés sem egyszerű feladat.

Tehát újabb fejlődési időszak előtt áll a magyar jogalkotás?

• Igen, és most ismét egyszerre lesz evolúció és revolúció. A mindennapi életben, vagy a kisvállalkozások körében bőségesen mód lesz továbbra is arra, hogy a magyar gazdasági jog nemzeti tradícióit tovább érvényesítsük. De az úgynevezett big businessben, a tőketársaságoknál, a pénzpiacon könyörtelenül hatni fog az Európai Unió szupranacionális joga. A csatlakozással a magyar jog új minőségi állapotba kerül, közvetlenül érvényesülni fog például nálunk az európai versenyjog. Mint sportmániásnak, engedjen meg egy sportpéldát. 2000-ben még meg lehetett tenni a sporttörvényben, hogy a nemzetközi szövetségek szabályzataival ellentétben a törvény lehetővé tegye, profi sportoló ne csak munkaviszony keretében sportoljon, hanem egyéni vállalkozóként kössön szerződést sportvállalkozásával, miként edzője is egy betéti társaság beltagjaként ül a kispadon. (Hasonlóan ahhoz, hogy egy bt. játssza a Hamletet a színházban vagy kkt. ír cikket a folyóiratban.) Ezt azonban – ha belépünk az Unióba – az európai versenyjog, illetve munkajog már nem engedi meg. Ha tehát ezt a gyakorlatot nem szüntetjük meg, azaz fenntartjuk a fiktív egyéni és társas vállalkozásainkat, nagyon csúnyán meg fognak büntetni bennünket. Itt tehát forradalmi változás várható. Ugyanakkor az evolúció ezen a téren is tetten érhető, hiszen már ma lehet találni olyan magyar bírói ítéleteket, amelyekben a bíróság megállapította, hogy a formálisan polgári jogi szerződés ténylegesen munkaszerződést burkol, és levonta belőle a szükséges jogkövetkezményeket. Az Európai Unió joga azonban egy-két év alatt el fogja intézni azt, amit esetleg a magyar bírói gyakorlat csak évtizedek alatt tudna kiharcolni.