Sok nyugdíjas, kevés járulékfizető

Hasonló gondok EU-szerte

Az Európai Unióban a több országban figyelmen kívül hagyott, avagy kevéssé elterjedt második és harmadik pillér (az üzemi, illetve a magán-nyugdíjpénztári befizetés), illetve ezen járulékok eltérő adóztatása, a kedvezmények különbözősége gátat szab a munkaerő szabad (önkéntes) áramlásának. Azoknak az országoknak a munkavállalói, ahol nagyobb adókedvezmény jár a magánbefizetések után, érthetően nem hagyják el ezeket az előnyöket, így nem érvényesül kellőképpen a közös belső munkaerőpiac.

A következő évek munkaerőhelyzete és a nyugdíjak finanszírozása miatti aggodalom jogosságát adatok támasztják alá. Az Eurostat szerint az EU-országokban a 64 éven felüliek aránya – ami a munkaképes lakossághoz viszonyítva 2000-ben 27 százalék volt – 2050-ben 53 százalék lesz. Változatlan gazdasági körülményeket alapul véve a következő ötven évben a nyugdíjkifizetések terhe 4-5 százalékkal nő a mostanihoz képest. A stabilitásra törekvő államháztartás számára ez annyit jelent, hogy vagy felemeli a lakossági nyugdíjjárulékot, vagy a költségvetésnek kell mélyen a zsebébe nyúlnia. Van egy harmadik megoldás is: a nyugdíjrendszer reformja. Ez utóbbit az EU-n belül nem lehet egy kalap alá venni, miután a nyugdíjrendszerek is eltérőek. Különbözik a nyugdíjak finanszírozásának forrása – az adó és a járulék aránya –, az állami, üzemi és magánbiztosítások súlya, de eltérő a nyugdíjasok, illetve a nyugdíjbefizetések adókedvezménye is.

Három pillér

Az EU Bizottság elengedhetetlennek tartja, hogy az egész EU-ra érvényes standard alapján működjenek a nyugdíjbiztosító pénztárak. Itt elsősorban a három pillér elvéről van szó, ami egyes országokban – Hollandiában, Angliában – magától értetődő, míg másutt -Ausztriában – éppen csak kezd meghonosodni. Ez utóbbi a szakemberek véleménye szerint egyebek között annak is tulajdonítható, hogy az állami nyugdíjbiztosítás túlságosan jól működik, s a teljes egészében 2002-ben életbe lépő nyugdíjreform még mindig nem kelti fel a lakosság "veszélyérzetét". A leginkább példamutató az EU-val egyelőre inkább csak kacérkodó Svájc: itt a nyugdíjak 60 százalékát a második és harmadik pillér – az üzemi (ágazati), illetve magánpénztárak – fedezi, de nem áll rosszul Hollandia sem, ahol már csak 50 százalékos az állam részvétele.

Svájc a nyugdíjkérdés egy másik vonatkozásában is alaposan megelőzte Európa nagyobbik részét: némi átmenetet engedve 2009-ig, egységesen, férfiak és nők számára 65 évre emelte a nyugdíjkorhatárt. A még érvényben lévő rendelkezés szerint a nők 63 éves korukig voltak kötelesek dolgozni. A korkedvezményt igénybe vevőket drákói szigor sújtja: akinek már 59 évesen elege lesz a munkáséletből, az elveszti nyugdíja ötven százalékát. Hatvankét éves korban még mindig 15 százalékkal kisebb a járandóság, összességében pedig ezentúl csak háromévente vizsgálják felül a nyugdíjak értékállóságát. Az intézkedés a svájci költségvetés számára évi 400 millió frank (259 millió euró) megtakarítást hoz.

Németországban ugyancsak a nyugdíjak terhének magánosítása a cél: a tavasszal elfogadott reform állami – adó- – támogatásban részesülő magánbiztosítást irányoz elő. 2008-tól a német pénzügyi kormányzat 21milliárd márkával (10,7 milliárd euróval) támogatja a magánbiztosítást – elsősorban adókedvezmények formájában.

Ausztriában változatlanul a túl korai nyugdíjba vonulás a legnagyobb – s immár az EU által is kifogásolt – probléma. A néppárti-szabadságpárti kormány ebben a kormányzati ciklusban ugyan nem kíván a nyugdíjrendelet módosításával foglalkozni, ám a lélektani felkészítés a nem túl távoli jövő újabb reformjára már megkezdődött: Wolfgang Schüssel kancellár május 1-jén, a munka ünnepén osztotta meg azt a gondolatát az osztrákokkal, miszerint a nyugdíjkorhatárt 67 évre kellene felemelni.

Bírál a Bizottság

Ausztria a legkorosabb diákok és a legfiatalabb nyugdíjasok országa – mondják keserűen – és tehetetlenül – a politikusok. Minden megszorítás ellenére ma a nyugdíjba vonulók átlagéletkora 57,5 év. Ezt a következő pár évben legalább 62-63 esztendőre kell emelni. Az 55 és 64 év közötti osztrákok mindössze 29 százaléka dolgozik – Finnországban 65, Svájcban 63 százalék. A rendkívül alacsony ausztriai arány éles bírálatot váltott ki az EU Bizottság részéről, s bár az osztrákok megütközéssel fogadták Schüssel kancellár javaslatát, az azóta eltelt időben nemzetközi szakértők érvei teszik egyértelművé: a nyugdíjkifizetések biztosításához elengedhetetlen a korhatár emelése. Különösen, mert az osztrák politika elzárkózik a külföldi munkavállalók bebocsátásától, márpedig a munkavállalási engedélyek egyúttal járulékbefizetést is hoznának. Tanulmányok tucatjai mutatják ki, hogy a társadalombiztosítás csak nyer a vendégmunkásokon.

A nyugdíjkorhatár emelésének hatásait nehéz lemérni: egyelőre inkább csak a negatívum jelentkezik. Az tudniillik, hogy a szigorítások elől az átmeneti időszakot kihasználva még többen "menekülnek" nyugdíjba, igénybe véve a régi kedvezményeket. Különösen vonatkozik ez a közalkalmazottakra, akiket már az 1997-es rendelkezések érzékenyen érintettek. Ők korábban kiváltságos helyzetet élveztek, nemcsak a hivatali előmenetelnél kaptak kedvezőbb feltételeket, hanem a nyugdíjazásnál is. Ezek elvesztése sokakat megriasztott: tavaly éppen duplájára nőtt a korkedvezményes nyugdíjazást kérő hivatalnokok aránya. Egy dologra jó ez a nyugdíjazási hullám: az illetékes alkancellár 15 ezres létszámleépítést tervez a hivatalnoki körben, s ennek kétharmadát a természetes kiválással, a nyugdíjasok helyének betöltetlenül hagyásával kívánja megvalósítani.

Sürgős teendők

Schüssel nyugdíjkorhatár-emelési ötlete óta se szeri, se száma azoknak a vizsgálatoknak, amelyek azt elemzik, hogy mely foglalkozási csoportokban dívik leginkább a korai nyugállomány. Az osztrák kormánynál tanácsadói minőségben alkalmazott német szakértő, Bert Rürup mindkét országbeli tapasztalataira hagyatkozva átfogóbban kezeli a nyugdíjtémát, mint hogy csak a korhatár vagy a pénzügyi alap kérdéseit vizsgálná. Miközben maga is úgy véli, hogy elkerülhetetlen a 67 éves korhatár bevezetése, négy területen lát sürgős cselekvési kényszert.

– A túl korán nyugdíjba vonulókat a jelenleginél jobban kell szankcionálni: az átlagos járadékcsökkentést (Ausztriában jelenleg 3, Németországban 3,6 százalék) 5-7 százalékra kellene emelni.

– A bérpolitikát át kell állítani: az életpálya legmagasabb jövedelmének a 40 és 50 év közötti időszakra kell esnie, nem pedig a pálya utolsó éveire, amikor már kisebb a teljesítmény.

– Ez utóbbi körülmény jelentősen csökkentené az idősek alkalmazásának akadályát: a munkaadók a továbbképzéseknél is jobban figyelembe vennék őket.

– Ugyanezen oknál fogva az idősebbek egyébként igen gazdag tapasztalatai nem mennének veszendőbe, s pszichológiai okok – mellőztetésük – semmiképpen nem késztetnék őket korai visszavonulásra.

Érdekesek a tapasztalatok a másik két – az EU több országában igen népszerű – pillérrel kapcsolatban. Ausztriában a magán-nyugdíjelőtakarékosság legnépszerűbb formája az életbiztosítás: 2000-ben az előző évi 40 milliárd schillinges kötvényállomány 70 milliárd schillingre nőtt, s a tendencia folytatódik. A szakemberek szerint a tényleges nyugdíjbiztosításra jó hatással lesz, hogy egy nemrégiben hozott rendelkezés 10 százalékra emeli a nyugdíjpénztárak vagyonának azt a hányadát, amit kockázatos befektetésekben lehet tartani.