19. ajánlás: Hitelkönnyítések céges ügyfeleknek

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2011. szeptember 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 117. számában (2011. szeptember 1.)

Azoknak a cégeknek, amelyek úgy érzik, hitelterheik mérséklése kitörési pontot jelenthet, érdemes tárgyalni a bankjukkal a könnyítésről. Fontos azonban, hogy ezzel ne várják meg a vészhelyzetet.

A válság kitörése után a bankok sorra jelentették be a magánadósokat segítő programjaikat, a vállalatok azonban egy darabig hiába vártak ilyen segítségre. Viszonylag hamar a hitelintézetek is rájöttek, hogy a hitelkönnyítések a céges ügyfelek esetében is célravezetőbbek annál, mint ha hagynák bebukni a kölcsönt. A vállalati üzletágban ma már meglehetősen széles körben igyekeznek adósaik helyzetén könnyíteni a bankok – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) több hitelezési felméréséből is. Mint az MNB megállapította: az átstrukturálási módszerek közül a futamidő-hosszabbítással kombinált, illetve anélküli tőketörlesztési moratórium a jellemző. Az áthidaló kölcsönnel való kiváltás lehetőségével döntően csak a nagyvállatok esetében élnek a bankok. Ugyancsak ebben a körben, valamint az üzleti célú ingatlanhiteleknél használatos módszer még a "bullet" (egyösszegű tőketörlesztés a futamidő végén) hitellé alakítás. Akad bank, amely vállalja például a folyószámlahitelek forgóeszközhitellé alakítását is – akár többéves lejárattal.

A sikeres tárgyalások feltételeként azonban a legtöbb finanszírozó szeretne valamilyen megfelelő jövőképet és konkrét számokat látni. Többen fontosnak tartják például, hogy a céget megkülönböztesse egy olyan tevékenység vagy vevőkör, ami a stabilitását, illetve a fizetőképességét biztosítani tudja. Szinte minden banknál hangsúlyozzák: ahhoz, hogy ezeket az eseteket hatékonyan tudják kezelni, az ügyfélnek idejében jeleznie kell a problémát, ezáltal teremtve magának és a banknak nagyobb mozgásteret. Abban az esetben, ha a cég azzal keresi meg finanszírozóját, hogy még nincs gondban, de átalakítani és racionalizálni szeretné tevékenységét, s ehhez elengedhetetlen, hogy átmenetileg könnyítsenek terhein, nagy eséllyel számíthat segítségre.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2011. szeptember 1.) vegye figyelembe!