A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) a nem vagyoni kárról meglehetősen szűkszavúan rendelkezik. E szerint a kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni. Kártérítés címén, a károkozó körülmény folytán, a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.
Mindebből megállapíthatjuk, hogy a nem vagyoni kártérítés a polgári jogban nem külön felelősségi tényállás, hanem az a személyhez fűződő jogok megsértéséért járó felelősség alakzata, amelynek körében a jogellenesség a személyhez fűződő valamely jog megsértésében áll.
A nem vagyoni kártérítés funkciója
A nem vagyoni károk vagyoni mércével megmérhetetlenek, így a polgári jogi védelem módja – a kártérítés – a sérelemhez képest valójában inadekvát. A nem vagyoni károknak pénzbeli egyenértékük voltaképpen nincs is, így azok szoros értelemben vett megtérítéséről nem is lehet szó. A pénzbeli kártérítésnek a nem vagyoni károknál az a funkciója, hogy az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni szolgáltatással gondoskodjon, amely az elszenvedett sérelemért körülbelül egyenértékű másnemű előnyt nyújt. Ilyen módon a polgári jogi felelősség szempontjából a nem vagyoni kártérítés legfeljebb a vagyoni kár fikciós esete.
Kárpótlás a személyiségi jogok sérelméért
A személyiség ellen elkövetett sérelemokozások történetileg a bíró szabad belátásán alapuló, becsült összegű "büntetést" vontak maguk után, amikor még a büntetés és a kártérítés éles megkülönböztetése hiányzott. Az általánosodott személyiségvédelem, a személyiség sérelme a polgári jogon belül erkölcsi kártérítést vont maga után, s ma már az egész világon megfigyelhető, hogy a nem vagyoni kártérítés – kifejezetten erkölcsi értékalkotó feladatot is ellátva – a személyiségvédelmet szolgálja.
A nem vagyoni kártérítés jogintézményében, amely a polgári jogi jogellenes cselekményekért való helytállás körébe tartozik, a felelősség a személyiségi jogok megsértésére reagál. Ilyen módon a nem vagyoni kártérítés az általános személyiségvédelem eszköze. A nem vagyoni kártérítés alkalmazásának feltétele, az erre vonatkozó igény jogalapja valamely személyiségi jog megsértése.
A nem vagyoni kártérítés jogintézménye a kártérítési jogon belül nem értelmezhető. Itt ugyanis nincs vagyoni kár, és ezért nem lehet szó "teljes", illetőleg "nem teljes" kártérítésről sem. A jogellenesség alapja ennélfogva itt nem is a károkozás, hanem a személyhez fűződő jogsértés.
A személyhez fűződő jogok sérelme
A fentiekhez képest érdemes áttekintenünk a személyhez fűződő jogok polgári jogi szabályozását. A Ptk. szerint a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak.
A személyhez fűződő jogok védelmére vonatkozó szabályokat a jogi személyekre is alkalmazni kell, kivéve ha a védelem – jellegénél fogva - csak a magánszemélyeket illetheti meg.
A személyhez fűződő jogokat nem sérti az a magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárult, feltéve hogy a hozzájárulás megadása társadalmi érdeket nem sért vagy veszélyeztet. A személyhez fűződő jogokat egyébként korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis.
A személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti különösen az egyenlő bánásmód követelményének megsértése, a lelkiismereti szabadság sérelme és a személyes szabadság jogellenes korlátozása, a testi épség, az egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése.
A névviselési jog sérelmét jelenti különösen, ha valaki jogtalanul más nevét használja, vagy jogtalanul máséhoz hasonló nevet használ. A tudományos, irodalmi vagy művészi tevékenységet folytató – ha neve összetéveszthető a már korábban is hasonló tevékenységet folytató személy nevével – az érintett személy kérelmére saját nevét is csak megkülönböztető toldással vagy elhagyással használhatja e tevékenység gyakorlása során.
A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jó hírnév védelmére is. A jó hírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel.
A személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés.
Személyhez fűződő jogokat sért, aki a levéltitkot megsérti, továbbá aki a magántitok vagy üzleti titok birtokába jut, és azt jogosulatlanul nyilvánosságra hozza, vagy azzal egyéb módon visszaél.
A törvény védi a magánlakáshoz és a jogi személy céljaira szolgáló helyiségekhez fűződő jogot.
Személyiségvédelmi szankciók
Akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest a következő polgári jogi igényeket támaszthatja:
– követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;
– követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől;
– követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;
– követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását a jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a jogsértéssel előállott dolog megsemmisítését, illetőleg jogsértő mivoltától megfosztását;
– kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint.
Ha a kártérítés címén megítélhető összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával, a bíróság a jogsértőre közérdekű célra fordítható bírságot is kiszabhat.
Az értékviszonyok szerepe
A nem vagyoni kártérítés összegét a káresemény bekövetkeztekor irányadó értékviszonyok alapulvételével kell megállapítani. Arra sem a jogszabály, sem az ítélkezési gyakorlat nem ad lehetőséget, hogy a bíróság méltányolható érdek nélkül, valójában a károsultak büntetéseként az elbírálás időpontjában irányadó értékviszonyok alapján, késedelmi kamat nélkül - kettős hátrányt okozva – határozza meg a nem vagyoni kártérítés összegét. Erre nem ad alapot az elévülési időn belül, "késedelmesen" indított kereset sem. A nem vagyoni kártérítés összegének az elbíráláskori értékviszonyok alapulvételével való megállapítására nem ad alapot önmagában az, hogy a keresetindítás az elévülési idő végéhez közeli időben történt.
Nem vagyoni kártérítés csak személyiségi jogok megsértéséért jár
A nem vagyoni kárpótlás a személyhez fűződő jogok megsértéséért járó felelősség alakzata, amelynek körében a jogellenesség a személyhez fűződő valamely jog megsértésében áll. Csak az a magatartás keletkeztet nem vagyoni kárpótlási igényt, ami jogellenes, tehát ami személyhez fűződő jogot sért. A jeles születésnapok és a házassági évforduló méltó megünneplésének hiánya például lehet ugyan hátrány, de nem jelent olyan személyiségijog-sérelmet, amely alapot adna a nem vagyoni kártérítés megítélésére.
Bizonyítás
A károkozó – a személyhez fűződő jog megsértője is - akkor kötelezhető kártérítésre, ha a kártérítés általános feltételeinek bekövetkeztét, a jogellenesség, felróhatóság és az okozati összefüggés mellett a kár, ezen belül pedig a nem vagyoni kár, nem vagyoni hátrány bekövetkezését is bizonyítja a károsult. A személyhez fűződő jog megsértése miatt igényelt kártérítésnek ugyanazok a feltételei, mint bármilyen egyéb jogellenes károkozásért követelt kártérítésnek. A személyhez fűződő jog megsértésének igazolása ugyanis önmagában csak a jogellenes magatartás megállapítására ad alapot. A sérelmet szenvedő fél nem vagyoni kártérítést csak akkor igényelhet, ha bizonyítja olyan hátrány bekövetkezését, amely indokolja a nem vagyoni kárpótlás megállapítását.
Személyhez kötött jog
A nem vagyoni kártérítésre való jog nem száll át a jogosult örököseire. Annak azonban nincsen akadálya, hogy a kereset benyújtását követően meghalt jogosult helyébe jogutódai a perbe belépjenek, és ők követeljék a jogelődöt haláláig megillető nem vagyoni kártérítés összegét. A nem vagyoni kár megtérítésének követelése egy olyan sajátos, személyhez fűződő jog, amely kizárólag a károsult által gyakorolható. Ezért ennek érvényesítése iránt kizárólag ő élhet keresettel. Ennek eredményessége esetén azonban olyan jogkövetkezmények levonására kerül sor, amely az őt ért hátrányokat pénzzel reparálja, a kapott összeg vagyonát gyarapítja, és adott esetben hagyatékhoz tartozik. Emiatt nincs akadálya annak, hogy a jogról való rendelkezést, azaz a kereset benyújtását követően elhalt jogosult helyébe a perbe annak jogutódai lépjenek, és ők követelhessék a jogelődöt haláláig megillető nem vagyoni kártérítés összegét (BH 1996. 639.)
Kártérítés végleges egészségkárosodásért
A gyermekkorban elszenvedett mozgásképtelenséggel és az önálló életvitelre való képesség teljes hiányával járó végleges egészségkárosodás esetén megállapítható nem vagyoni kártérítés mértékére szolgál példaként az a jogeset, amelyben az I. rendű felperes kilencéves korában közlekedési baleset folytán koponya- és medencetörést, valamint zúzódásos sérüléseket szenvedett. Az agyzúzódás mozgászavarban megnyilvánuló maradandó testi fogyatékosság kialakulása mellett gyógyult. Emiatt az I. rendű felperes önálló közlekedésre, helyzetváltoztatásra képtelen. Állandó felügyeletre, ápolásra, gondozásra szorul. Baleseti eredetű munkaképesség-csökkenése 100 százalékos.
Az I. rendű felperes és szülei – a II-III. rendű felperesek – keresetükben vagyoni és nem vagyoni káraikat érvényesítették az I. rendű felperest gépkocsijával elütő alperessel szemben. Az I. rendű felperesnek 7 000 000 forint nem vagyoni kárigénye volt. Az alperes a kártérítési felelősségét nem vitatta, nem vagyoni kártérítésként kifizetett 2 500 000 forintot.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította az alperes teljes kártérítési felelősségét, és az I. rendű felperes javára 4 500 000 forintban megállapított nem vagyoni kártérítés és kamata megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az I. rendű felperes gyermekkorában szenvedett olyan súlyos sérüléssel járó balesetet, amely következményeit egész életében kénytelen viselni, mozgásképtelen, mások gondozására szorul. Az őt ért valamennyi hátrány együttes és egységes értékelése, a következmények egészében való mérlegelése alapján, kellően értékelve az eset sajátosságait és a hasonló ügyekben megítélt kárpótlási összegeket is, úgy látta, hogy a balesetkori értékviszonyok alapján 7 000 000 forint az az összeg, amely alkalmas az I. rendű felperest ért hátrányok ellensúlyozására, az elnehezült életvitel megkönnyítésére. Mivel az alperes 2 500 000 forintot már teljesített, a különbözet megfizetésére kötelezte.
Az ítélet ellen fellebbező alperes álláspontja szerint jelentősen eltúlzott mértékű az I. rendű felperes javára megállapított 7 000 000 forint nem vagyoni kárpótlás, figyelemmel a havi 56 000 forint járadékra és a hasonló ügyekben megítélt kárpótlási összegekre. Az adott esetben az I. rendű felperes javára 3 500 000 forint nem vagyoni kárpótlás megállapítását, és ebbe a már korábban kifizetett 2 500 000 forint beszámítását kérte.
A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság a fellebbezést elutasította. Döntésében rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság az I. rendű felperes nem vagyoni kárigényének elbírálásánál helyesen értékelte az egészséghez és a testi épséghez való személyhez fűződő jog súlyos megsértését, az ezzel összefüggő hátrányos következményeket, és a jogsértés súlyának, valamint valamennyi következményének gondos mérlegelésével határozta meg a nem vagyoni kártérítés összegét. A baleset idején kilencéves I. rendű felperes rendkívül súlyos sérülései következtében olyan mértékű egészségkárosodást szenvedett, amely egész hátralevő életét döntően megváltoztatta, és egyben meg is határozta. Az I. rendű felperes véglegesen elesett a teljes emberi élet megvalósításától, a személyiség tartalmát adó önmegvalósítás lehetősége helyett másoktól függő, rendkívül korlátozott, úgyszólván csupán biológiai életet élhet. Az életminőség rendkívüli romlásában mutatkozó változást, valamint azt kellett értékelni, hogy mindez az emberi élet korai szakaszában következett be, és hogy a súlyos baleset rendkívüli következményei fennmaradnak. Ezek azok a súlyos és végleges változások, amelyek alapvetően és hátrányosan megváltoztatták az I. rendű felperes életét, személyes viszonyulását a környezethez.
A nem vagyoni kártérítés mértékét ezért olyan összegben kellett megállapítani, amely kifejezi a károsultat ért valamennyi hátrányt, és egyben alkalmas a hátrányos következmények enyhítésére, a teljességgel elnehezült életvitel elviselésének a megkönnyítésére. Ezeknek az értékelendő szempontoknak a megállapított nem vagyoni kártérítés összege megfelel, és összhangban áll az adott időszak összehasonlítható káreseményei alapján kialakult ítélkezési gyakorlattal is.
Az I. rendű felperes javára megítélt nem vagyoni kárpótlás a hasonló következményekkel járó, korábban bekövetkezett káresemények alapján megítélt összegekhez képest lényegében az annak megfelelő egyenértékűséget fejezi ki azzal, hogy ez esetben az időközi inflációs hatások mindenkit terhelő, és a balesettől független következményei az alperesre nem háríthatók át (EBH 2000. 313).
Rövid idejű betegség
Az alábbiakban azt példázzuk, hogyan alakulnak a nem vagyoni kártérítés megítélésének feltételei a rövidebb időtartamú megbetegedést elszenvedő károsult javára. A III-IV. rendű felperesek szalmonellával fertőzött süteményt vásároltak az alperes cukrászdájában, amelytől ők és a III. rendű felperes kiskorú gyermekei – az I-II. rendű felperesek – is fogyasztottak, és valamennyien megbetegedtek. Az I. rendű felperes 10 napig volt kórházban. A II. rendű felperes kórházi ellátásra nem szorult, mintegy négy hétig gyengélkedett. A III. rendű felperes is 10 napig szorult kórházi kezelésre, mintegy egy hónapon át nem tudta ellátni a szokásos teendőit, és a korábban meglévő kevert érzelmű hangulati zavara, a fertőzés következtében rosszabbodott, annak hatása még évekkel később is kimutatható volt. A IV. rendű felperes ugyancsak 10 napig volt kórházban, és egy hónap múlva vált keresőképessé.
A felperesek keresetükben vagyoni és nem vagyoni káraikat érvényesítették az alperessel szemben. Nem vagyoni kártérítésként személyenként 100 000 forintot követeltek.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperesek testi épsége, egészsége sérült, ezért a személyhez fűződő jogaik sérelme folytán kártérítésre tarthatnak igényt. Az alperest kötelezte az I. rendű és a II. rendű felperesek részére vagyoni kártérítésként személyenként 21 000 forint és kamata, a III. rendű felperes részére 51 000 forint és kamata, míg a IV. rendű felperes részére 70 783 forint és kamata megfizetésére. A III. rendű felperes kivételével a felperesek nem vagyoni kárigényét elutasította, mert a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján úgy látta, hogy az I-II. rendű és IV. rendű felpereseknél nem mutatható ki olyan fizikai, testi, illetőleg lelki sérülés, amely alapot adna a nem vagyoni kártérítésre. A III. rendű felperes esetében azonban az orvosszakértői véleményből megállapította az ilyen hátrány bekövetkezését, ezért a nem vagyoni kártérítés követelésének jogalapját megállapította, és annak összegét 50 000 forintban határozta meg.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Megállapította, hogy a károkozás mértéke az I-II. rendű és IV. rendű felperesek esetében nem érte el azt a mértéket, amely a nem vagyoni kártérítésre való jogosultságukat megalapozná. Az alperes oldalán egyébként is figyelembe kell venni a teherbíró képességet, amely méltányos esetben a kárösszeg mérséklésére vezethet.
A jogerős ítélet felülvizsgálatát a felperesek kérték, álláspontjuk szerint a személyhez fűződő jogaik megsértésének jogkövetkezménye a Ptk. szerinti kártérítési kötelezettség, és méltányosságból a kár mérséklésének nincs helye. Az alperes teljesítése hibás volt, és ezzel kárt okozott. Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet nem találta alaposnak. Döntésében utalt arra, hogy a perben nem volt vitás a felperesek személyhez fűződő jogának megsértése. Az alperes akkor kötelezhető kártérítésre, ha a kártérítés általános feltételeit – egyebek mellett a kár, ezen belül a nem vagyoni kár bekövetkezését – bizonyítják. A személyhez fűződő jog megsértése miatt igényelt kártérítésnek is ugyanazok a feltételei, mint bármilyen más, egyéb jogellenes károkozásért követelt kártérítésnek. Nem helytálló tehát a felperesek felülvizsgálati érvelése, mert a személyhez fűződő jog megsértése önmagában csak a jogellenes magatartás megállapítására ad alapot, de a sérelmet szenvedő fél nem vagyoni kártérítést csak akkor igényelhet, ha bizonyítja olyan hátrány bekövetkezését, amely indokolja a nem vagyoni kárpótlás megállapítását.
Az adott esetben a felperesek a fertőzés következtében átmenetileg szenvedtek el egészségromlást, de ez az I.-II. rendű és IV. rendű felpereseknél nem jelentett olyan hátrányt, amely indokolná részükre a nem vagyoni kárpótlás megítélését, illetőleg a III. rendű felperes esetében a megítélt összeg felemelését (EBH 2000. 300).
Kárpótlás a jó hírnév sérelme miatt
A jó hírnévhez fűződő jogok megsértése esetén a jogosult nem vagyoni kártérítésre – a törvényben meghatározott egyéb feltételek mellett - akkor tarthat igényt, ha bizonyítja, hogy a jogellenes magatartással okozati összefüggésben olyan hátrány érte, amelynek csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez a nem vagyoni kártérítés megítélése indokolt.
Az e megállapítást illusztráló jogesetben az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította: az alperes az egyik televízió által sugárzott riportban a II. rendű felperesnek, mint az egyik község polgármesterének a jó hírnevét sértette meg azzal a nyilatkozatával, hogy "a II. rendű felperes az építési engedéllyel megzsarolja azt, aki az építési engedélyt beadta, ha nem lép vissza egy pertől", illetve "a választások előtt a polgármester saját aláírásával küld az idősebbeknek önkormányzati pénzösszegeket, és az érintettek azt hiszik, hogy a pénzt a polgármester adta, ennek megfelelően rá szavaznak". Megsértette a II. rendű felperes jó hírnevét továbbá azzal a kijelentésével is, hogy "a II. rendű felperes olyan szabálytalanságokat követ el, amiket a Btk. kemény évekkel díjaz". A II. rendű felperes fentieket meghaladó keresetét, amelyben az alperest 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére is kérte kötelezni, elutasította.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes a II. rendű felperesnek a jó hírnevét sértette meg a személyére vonatkozó, azt sértő, valótlan tényállításaival. Ezért a jogsértést az alperes terhére megállapította. (A televíziót sajtó-helyreigazítás közzétételére ezt megelőzően befejeződött külön eljárásban kötelezte a bíróság.)
A II. rendű felperes nem vagyoni kárigényével kapcsolatban az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes jogellenes magatartása eredményeként nem csökkent a II. rendű felperes "életminősége", nem változott meg hátrányosan értékelése, azaz személyhez fűződő jogának megsértése nyomán nem keletkezett olyan pótolandó hiány, amely megalapozottá tenné nem vagyoni kártérítési igényét. Maga a II. rendű felperes adta elő, hogy a lakóhelyének polgárai felháborodtak az alperes kijelentésein, bizalmuk vele szemben töretlen volt a televízióban sugárzott műsor után is, és megnyerte a választásokat is. Önmagában tehát a II. rendű felperes nyilatkozata alapján sem lehetett megállapítani azt, hogy élete bármilyen formában elnehezült volna, vagy életminősége megváltozott volna.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a II. rendű felperes által benyújtott fellebbezésnek a másodfokú bíróság részben helyt adott, és kötelezte az alperest, hogy 30 nap alatt fizessen meg a II. rendű felperesnek 200 000 forint nem vagyoni kártérítést. Ennek megfelelően módosította a perköltség- és illetékfizetési kötelezettséget is.
A jogerős ítélet indokolásának lényegi tartalma szerint a személyiségi jogok megsértése már önmagában nem vagyoni hátránnyal jár, és minden további hátrány bizonyítása nélkül nem vagyoni kártérítésre ad okot. A nem vagyoni hátrányok bizonyításának csak a kártérítés összegszerűsége és nem a jogalapja szempontjából van jelentősége. Ezért a jogerős ítélet a II. rendű felperesnél bekövetkezett hátrányok vizsgálata és bizonyítása nélkül kötelezte az alperest a becsléssel megállapított összegű nem vagyoni kártérítés megfizetésére.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú ítélet nem vagyoni kárigényt elutasító rendelkezésének a helybenhagyását, és a perköltségviselés módosítását. Az alperes álláspontja szerint a jogerős ítélet a Legfelsőbb Bíróság által kialakított ítélkezési gyakorlattal ellentétesen kötelezte nem vagyoni kártérítésre, mert a II. rendű felperes nem vagyoni hátrányt nem állított és nem is bizonyított.
A jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezését az alábbiak miatt találta jogszabálysértőnek a Legfelsőbb Bíróság:
Akit személyhez fűződő jogában megsértenek, a polgári jogi felelősség szabályai szerint követelhet kártérítést. A károsult tehát nem vagyoni kárpótlásra akkor tarthat igényt, ha bizonyítja, hogy a jogellenes magatartással okozati összefüggésben olyan (az objektív szankciókkal el nem hárítható) hátrány érte, amelynek csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez indokolt és szükséges nem vagyoni kárpótlás megítélése.
A felek jogviszonyában alkalmazandó jogszabályok alapján ezért téves a jogerős ítéletnek az az álláspontja, hogy a személyhez fűződő jog megsértése miatt a sérelmet szenvedett személy anélkül, hogy bármiféle hátrány bekövetkezését állítaná és bizonyítaná, a bíróság által becsült összegben meghatározandó nem vagyoni kártérítésre automatikusan igényt tarthat.
Mindezek előrebocsátása után megállapítható, hogy a perben a II. rendű felperes olyan hátrány bekövetkezését nem állította és nem is bizonyította, amely indokolná a javára nem vagyoni kárpótlás megállapítását. A II. rendű felperes magánéletében, illetőleg közéleti tevékenységében az alperes jogsértése zavart nem okozott, a választók bizalmát nem vesztette el, a II. rendű felperest korábbi tisztségében újraválasztották (EBH 2000. 302).