Jogharmonizáció és jogalkalmazás

Az elmúlt évtizedben a magyar jogalkotást jelentős mértékben áthatotta a jogharmonizációs tevékenység. A tagságra való felkészülés a jogi kötelezettségek teljesítésén, a jogi háttér megteremtésén túl számos olyan kapcsolódó feladatot magában foglalt, mint a közösségi jog, az uniós előírások végrehajtásához szükséges intézményrendszer kialakítása, a közösségi jog alkalmazásába bekapcsolódó szakemberek szakmai felkészítése.

A csatlakozást követően a jogharmonizáció kötelezettsége nem zárult le, hiszen az Európai Unió jogalkotása is dinamikusan fejlődik, új és új uniós jogszabályokat alkotnak a döntéshozó szervek. Az újonnan elfogadott uniós normák tekintetében a jogharmonizációs kötelezettség, különösen az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (továbbiakban EKSz.) 10. cikke alapján tagállami kötelezettségünkké vált.

Amennyiben Magyarország nem tesz eleget határidőben, illetve nem megfelelően ülteti át az uniós normákat, vagy más módon megsérti a közösségi jogból fakadó kötelezettségeit (így például a közösségi jogba ütköző nemzeti jogszabályt fogad el), akkor az ezzel okozati összefüggésben a saját állampolgárainak vagy egyéb jogalanyoknak okozott károk megtérítése iránt felelősséggel is tartozhat. A tagállamok kártérítési felelősségét súlyosbítja, hogy nemcsak a jogalkotási szervek által elkövetett mulasztásokért tehetők felelőssé, hanem a jogalkalmazó szerveik által elkövetett "nemtevésért" is - abban az esetben, ha az implementálás ugyan határidőre és megfelelően megtörtént, azonban a tagállam szervei nem tettek semmit annak kikényszerítése érdekében, illetve akkor is, ha a bíróságok által hozott ítéletek sértik súlyosan a közösségi jogot.

A jogharmonizáció eszközei

A jogharmonizáció teljesítése szempontjából eltérő jellegű feladatok merülnek fel aszerint, hogy milyen közösségi jogszabályról van szó.

Közösségi rendeletek közvetlen alkalmazása

A közösségi rendeletek talán kevésbé ismertek a szélesebb nyilvánosság körében, mint az irányelvek, pedig ez a jogforrástípus sokkal erőteljesebb, közvetlenebb módon befolyásolja a nemzeti jogrendszereket és avatkozik be azokba, mint az irányelv. A közösségi rendeletek közvetlenül alkalmazandók, amely azt jelenti, hogy hatálybalépésüktől fogva a nemzeti jogrendszerek minden további belső jogi aktus közbejötte nélkül érvényesülnek.

Sőt, a nemzeti jogalkotó számára nemcsak hogy nem kötelező, de tilos is a rendeletek nemzeti jogba való átültetése, mert csak így biztosítható a rendeleti szabályozás által elérni kívánt azon cél, hogy a rendeletet egységesen, ugyanúgy alkalmazzák az Európai Unió valamennyi tagállamában.

Mindemellett gyakori, hogy közösségi rendeletek végrehajtási intézkedések meghozatalát írják elő a tagállamok számára. Ezek az intézkedések nem akadályozhatják a rendelet végrehajtását, hiszen éppen annak megfelelő alkalmazását szolgálják.

A rendeletek átültetésére vonatkozó tilalom egyúttal azt is jelenti, hogy a nemzeti jogban nem lehetnek a rendelet által szabályozott területen hatályban akár a rendelettel ellentétes, akár azzal megegyező tartalmú normák. Ennek az az oka, hogy a rendelet elfogadásával a Közösség az adott területet úgymond "lefoglalta", ott a tagállam szabályozási jogosultságát elvesztette. Ezért egy rendelet megjelenése sok esetben deregulációs feladatot is keletkeztet a tagállamokban: a jogalkotónak megfelelően gondoskodnia kell arról, hogy a rendelet által érintett szabályozási területen a nemzeti normákat hatályon kívül helyezze.

Rendeletek az Európai Unió Hivatalos Lapjában

A rendeleteket a magyar állampolgárok és a jogalkalmazók a csatlakozást követően az Európai Unió Hivatalos Lapjának magyar nyelvű változatából ismerhetik meg. A Hivatalos Lap tehát a Magyar Közlöny mellett a Magyarországon hatályos jog egy részének újabb hivatalos forrása lett.

Az irányelv

Az irányelv a tagállami jogszabályok harmonizációjának egyik fő eszköze. Az EK-Szerződés 94. cikke a "Jogközelítés" cím alatt kifejezetten az irányelvet említi, mint a közös piac kiépítését és működését közvetlen érintő tagállami törvények, rendeletek, közigazgatási rendelkezések közelítésére a Tanács által kibocsátandó aktust. Jellemzőjük, hogy az irányelveknek a tagállamok a címzettei, azokat a tagállamoknak megfelelően át kell ültetniük nemzeti jogukba úgy, hogy – amint az EKSz. fogalmaz – az átültetés formájának és eszközének megválasztásában szabadságot élveznek. Így főszabályként az irányelvek által megvalósított harmonizáción felül a tagállamok szigorúbb nemzeti szabályokat is fenntarthatnak, illetve fogadhatnak el, mivel a közösségi szabály nem "padló-plafon" jellegű, hanem csak a legkisebb közös többszöröst állapítja meg.

Az Európai Bíróság joggyakorlata értelmében az átültetés megfelelő eszközei olyan nemzeti jogforrások lehetnek, amelyek jogilag érthetőek, megfelelnek a jogbiztonság elvárásainak, valamint nem ébresztenek kétséget az állampolgárokban jogaik és kötelezettségeik felől. Magyarországon a jogszabályok, tehát a törvények, kormány- és miniszteri rendeletek lehetnek ilyen eszközök.

Kerethatározatok

Jogi hatásukban az irányelvekhez hasonlóak az úgynevezett kerethatározatok, amelyeket az Unió a bel- és igazságügyi együttműködés területén alkalmaz a szabályozás eszközeként. Ezek szintén az elérendő cél tekintetében kötelezőek a tagállamokra, és nemzeti jogba való átültetést igényelnek.

Az irányelven és a rendeleten kívül a közösségi intézmények által alkotott egyéb jogforrások, a határozat, az ajánlás, a vélemény is keletkeztethetnek bizonyos jogalkotási teendőket.

Határozat

A határozatok, mint a címzettjeikre nézve kötelező jogforrások, alapvetően a klasszikus értelemben vett államigazgatási aktusok közösségi jogi megfelelői. Ezek között is akadnak azonban olyan, a tagállamoknak címzett normatív jellegű határozatok, amelyek egyes irányelvek vagy rendeletek közösségi szintű végrehajtási rendelkezéseit tartalmazzák, és mint ilyenek, nemzeti jogba való átültetést igényelnek.

Az ajánlás és a vélemény

Az ajánlásról és a véleményről, valamint az úgynevezett "puha jog" (soft law) egyéb forrásairól, mint a közlemény, állásfoglalás, iránymutatás, azt kell tudni, hogy azok nem kötelező erejű normák, de nem kötelező jellegük nem zárja ki, hogy azoknak a tagállamok eleget tegyenek. Így a tagállami bíróságok, amikor a közösségi joggal kapcsolatos ügyekben járnak el, illetve a közösségi jogot és az azokhoz kapcsolódó nemzeti intézkedéseket értelmezik, ha nem is kell normaként alkalmazniuk, de kötelesek tekintettel lenni rájuk, különösen akkor, amikor jellegüknél fogva hozzájárulhatnak a közösségi vagy a tagállami jogi rendelkezések értelmezéséhez.

Az ajánlások más módon is szerepet játszanak a jogharmonizációban: olyan területeken alkalmazhatják, ahol még kialakulatlanok a viszonyok, és nem érett meg a helyzet a "keményebb" módszerű szabályozásra. Így például a tőzsdeműveletek területe volt ilyen, az 1975-ben ajánlás formájában kiadott etikai kódexet 1989-ben egy irányelv erősítette meg.

Az Európai Bíróság ítéletei

A jogi alkalmazkodás egy másik, igen fontos területe az Európai Bíróság ítéleteiben megfogalmazott jogelvek, doktrínák visszatükröztetése a nemzeti jogban. A közösségi jog, mint a nemzetközi és a nemzeti jogtól is független, azoktól különböző, autonóm jogrend érvényesülésének, természetének alapvető vonásait a közösségi jog értelmezésére kizárólagos jogosultsággal bíró Európai Bíróság fektette le. Olyan alapvető elvekről van itt szó, mint a közösségi jognak a nemzeti joggal szembeni elsőbbsége, a közvetlen alkalmazandóság, a közvetlen és a közvetett hatály elve, amelyek a közösségi jog alkalmazásának, érvényesülésének mára meghatározó attribútumai lettek.

Negatív integráció

Az intézmények által alkotott másodlagos jogforrásoknak való megfelelést biztosító jogharmonizáció mellett meg kell említeni az olyan eseteket is, ahol konkrét harmonizációs előírások ugyan nincsenek, de az elsődleges jogon alapuló tilalmak léteznek. A szakirodalom ezt nevezi negatív integrációnak, a harmonizált, konkrét irányelvi, rendeleti szabályokkal rendezett, pozitív integrációval szemben. Ilyen kötelezettség például az áruk szabad mozgása területén a kölcsönös elismerés elvének, vagyis annak biztosítása, hogy az egyik tagállamban jogszerűen előállított és forgalmazott áru forgalmazását más tagállamok se tiltsák meg területükön, csupán akkor, ha azt bizonyos felsőbb követelmények, mint a közegészségügy vagy a közbiztonság védelme, valóban indokolnák.

Jogharmonizáció Magyarországon

A magyarországi jogharmonizációs programozás mind a csatlakozást megelőzően, mind azt követően a következő elvekre épült:

– központi koordináció,

– központi figyelemmel kísérés, ellenőrzés,

– előreláthatóság.

Ezekhez az elvekhez társult a csatlakozás következtében az "azonnaliság" elve, ami jogi aktus kihirdetéséhez igazított gyors programozási lépések megtételét jelenti.

A központi koordináció elemei

A jogharmonizációs célú jogalkotási feladatok észlelése, ütemezése, tartalmi, illetve időbeni teljesülésük ellenőrzése egyrészről szükséges, hogy központilag történjen, másrészről pedig, hogy ugyanazon szerv végezze e részfeladatok mindegyikét. A jogharmonizációs programozás valamennyi szintjét átfogó központi koordináció, mint követendő és a tagállamok figyelmébe ajánlott megoldás, a Bizottságnak a belső piacot érintő irányelvek nemzeti jogba való átvételéről szóló 2004. évi ajánlásában is megjelenik.

A központi koordináció ugyanakkor nem jelenti a koordinatív szerv abszolút felelősségét az esetleges jogharmonizációs elmaradásokért. A felelősség továbbra is összkormányzati, a koordinatív szerv felelőssége a jogalkotást igénylő uniós jogi aktusok észlelésében, az azokhoz kapcsolódó feladatok ütemezésének ellenőrzésében és ezek teljesülésének figyelemmel kísérésében áll.

Ezt a feladatot a 90-es évek eleje óta az Igazságügyi Minisztérium látja el. A csatlakozást követően ennek rendjét az európai uniós tagságból eredő jogharmonizációs feladatok meghatározásának, programozásának és teljesítésük ellenőrzésének rendjéről szóló 1036/2004. (IV. 27.) Korm. határozat rendezi.

A jogharmonizációs feladat észlelése

A programozás alapja az uniós jogforrásokhoz külön-külön készítendő jogharmonizációs javaslat, melynek tartalmát a kormányhatározat írja elő.

Jogharmonizációs javaslat

A jogharmonizáció programozása minden egyes újonnan kihirdetett uniós jogi aktus esetében a jogharmonizációs javaslat elkészítésével kezdődik. Ezt elősegítendő az IM napi rendszerességgel figyeli az újonnan kihirdetett uniós aktusokat, és azokról hetente értesítést küld a tárcáknak, hogy azok azonosíthassák azokat, amelyek tekintetében a jogalkotási kötelezettség őket terheli. A jogharmonizációs javaslat elkészítésért az a minisztérium a felelős, amely az adott uniós tervezet vonatkozásában első helyi felelősséggel vett részt a tárgyalási álláspont kialakítására irányuló eljárásban, illetve az EU döntéshozatali tevékenységében.

Nem szabad elfeledkezni a közösségi rendeletek közvetlen alkalmazandósága folytán szükségessé váló deregulációs feladatokról, vagy az azokhoz kapcsolódó nemzeti szintű végrehajtásról sem. Ezekre különös figyelmet kell fordítani, hiszen a jogalkotási feladat észlelése gyakran nehezebb, mint az irányelvek esetében, viszont nemteljesítésük ugyanúgy kötelezettségszegési eljárást vonhat maga után. Hasonlóképpen nehéz azonosítani a határozatokból adott esetben következő jogalkotási teendőket is. Tipikusan ilyenek lehetnek az egyes irányelvek végrehajtását megvalósító bizottsági határozatok az agrárjog, a környezetvédelmi jog vagy a közösségi statisztikai szabályozás területén.

Értelemszerűen szükséges még programozni, és mint teljesítendő feladatot megjeleníteni azokat a nemzetközi szerződéseket, amelyeket a Közösség és a tagállamok együttesen, vegyes nemzetközi szerződésként kötöttek.

A jogalkotási teendő programozása és jogharmonizációs javaslat egyeztetése

A jogharmonizációs javaslatot az uniós jogi aktus kihirdetésétől számított 30 napon belül kell az azért felelős szervnek elkészítenie és megküldenie az igazságügyért felelős miniszter, az európai integrációs ügyek koordinációjáért felelős miniszter, a pénzügyminiszter és a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter részére. A jogharmonizációs javaslat akkor tekinthető véglegesnek, ha azt a horizontális, illetve az érintett tárcák elfogadják. Nézeteltérés esetén az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság (EKTB), adott esetben a kormány dönt.

Végleges jogharmonizációs javaslatnak az tekinthető, amelyik az észrevételező tárcák egyetértését élvezi. Ez kerül rögzítésre a jogharmonizációs adatbázisban.

Közösségi rendeletek esetében, amelyek általában a kihirdetésükhöz közel eső időpontban lépnek hatályba, a jogharmonizációs javaslat elkészítése nem a rendelet kihirdetéséhez, hanem az elfogadásához kapcsolódik.

A jogharmonizációs javaslat adatainak rögzítése a jogharmonizációs adatbázisban

A jogharmonizációs egyeztetés eredményeit az IM által kifejlesztett jogharmonizációs adatbázisban rögzítik. Az adatbázis elsődleges alkalmazási területe a jogharmonizációt igénylő uniós jogi aktusok, valamint az azokat átültető magyar jogszabályok nyilvántartása, az újonnan keletkező jogharmonizációs igények, az ezek vonatkozásában készített jogharmonizációs javaslatok, illetve az átültetést célzó jogalkotási folyamatok regisztrálása, követése.

Nyilvános adatbázis

Az adatbázis részét képezi a nyilvánosság számára fenntartott internetes felület, amely 2005 novemberétől érhető el az IM honlapján keresztül, illetve közvetlenül a www.jogharmonizacio.hu webcímen. Ezzel a lépéssel az IM célja, hogy a nyilvánosság megbízható információ és adattartalom alapján tájékozódjon arról, hogy milyen relációk állnak fenn az egyes uniós jogforrások és a magyar jogforrások között, és egyszerű, gyors választ kapjanak arra a gyakran felmerülő kérdésre, hogy melyik uniós jogi aktust milyen magyar jogszabály ülteti át, hajtja végre.

A jogharmonizációs feladatok figyelembevétele a jogalkotási programozás során

Az 1036/2004. (IV. 27.) Korm. határozat szerint a kormány féléves munkatervének és törvényalkotási programjának előkészítése során a jogharmonizációs célú jogalkotás tekintetében a jogharmonizációs javaslatok figyelembevételével kell eljárni. A jogharmonizációs célú jogalkotás megjelenését a munkatervben, illetve a törvényalkotási programban az IM figyelemmel kíséri.

A tartalmi megfelelés ellenőrzése

A jogharmonizációs feladatok teljesülése nem csak a programozott jogalkotási lépések formális megtörténtét jelenti, ezeknek természetesen tartalmilag is tükrözniük kell a közösségi jognak való megfelelést. Az igazságügy-miniszter feladat- és hatásköréről szóló 157/1998. (IX. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 96/2004. (IV. 27.) Korm. rendelet alapján a miniszter a jogszabálytervezeteket előzetesen megvizsgálja és véleményezi abból a szempontból is, hogy azok megfelelnek-e az Európai Unió jogának. Kormányrendeletek és törvények esetében ez a jogosultság azt jelenti, hogy az igazságügy-miniszter egyetértő véleménye hiányában ezeket a jogszabályokat nem lehet elfogadni. Miniszteri rendeletek esetében a jelenleg hatályos szabályozás szerint egyelőre csak véleményezési joga van a miniszternek, vagyis álláspontja nem vétó jellegű.

Notifikáció

A jogharmonizációs folyamat az irányelvek esetében az Európai Bizottság értesítésével, vagyis a notifikációval fejeződik be. A notifikáció főszabályként a közösségi irányelvekből következő azon kötelezettség, hogy az irányelv átültetését megvalósító nemzeti jogszabályokról értesítést kell küldeni az Európai Bizottság részére az átültetést megvalósító nemzeti jogszabályok szövegének egyidejű megküldésével. A Bizottság az utóbbi időben megfelelési táblák megküldését is megköveteli a tagállamoktól a notifikáció keretében. Ennek teljesítését megkönnyíti, hogy az 1036/2004. (IV. 27.) Korm. határozat eleve megköveteli a jogharmonizációs célú előterjesztésekhez megfelelési táblák készítését.

A tartalmi vizsgálat azonban nem csak kifejezetten az egyes uniós jogi aktusokhoz kapcsolódó jogharmonizációra terjed ki. Fontos eleme az is, hogy a magyar jogot abból a szempontból is vizsgálja, hogy annak egyes rendelkezései nem ütköznek-e a közösségi jog elsődleges jogának előírásaival, vagyis alapvetően az EKSz.-szel. Tilosak tehát például az olyan előírások, amelyek megvalósítják a tagállami állampolgárok közötti diszkriminációt, alapos indok nélkül akadályozzák a szabad árumozgást vagy szolgáltatásnyújtást, esetleg megkülönböztető adózáshoz vezetnek.

A jogharmonizációs munka koordinálásának velejárója, hogy azzal kapcsolatban felmerült problémás kérdésekre hasonló esetekben hasonló válaszok szülessenek. Ennek garanciája, hogy a problémák megoldása átgondolt és egységes megközelítés alapján történjen. Az IM a csatlakozás előtt is igyekezett ennek a feladatnak eleget tenni, egy 1998-ban kiadott tájékoztató formájában. Ezt a tájékoztatót váltotta fel a korábbi évek tapasztalatait is felölelő és alapvetően a csatlakozás nyújtotta új helyzetre tekintettel készített 7001/2005. (IK 8.) IM irányelv. Az irányelv mindenekelőtt a jogalkotó, jogszabály-előkészítő szférának készült, de hasznos igazodási pont lehet a jogásztársadalom szélesebb köre számára is. Az egységes megközelítésű módszertan érvényesítése a jogalkotási munka terén egyúttal a minőségi jogalkotás elvárásait is szolgálja.

A közösségi jog felől közelítve a tagállamok saját hatáskörébe tartozik annak a módszernek és eszköznek a megválasztása, amely segítségével érvényre kívánják juttatni a közösségi jogot, így az is, hogy milyen rendet követnek a jogharmonizációs feladatok teljesítésére. Ennek ellenére a Bizottság - legalábbis a belső piacra vonatkozó irányelvek tekintetében – 2004-ben ajánlást fogadott el arra nézve, hogy milyen intézményi, módszertani megoldások tudják leginkább a mind minőségében, mind időbeliségében megfelelő jogharmonizációt biztosítani.

A közösségi jog alkalmazása

Magyarország uniós csatlakozását követően a jogalkalmazás területén is szemléletváltás következett. A közösségi jogszabályok speciális helyet foglalnak el a jogrendszerben: mind a belső jog, mind a nemzetközi jog sajátosságai megtalálhatók. A tagállamok csatlakozásukkor az Unió által "lefoglalt" területek vonatkozásában lemondtak jogalkotói szuverenitásukról, itt a közösségi jog elsőbbsége érvényesül. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a jogalkalmazás tehát nem csak a nemzeti jogszabályokra terjed ki, hanem a közösségi jog közvetlenül alkalmazandó aktusaira is, illetve ezek végrehajtását elősegítő ún. illeszkedési szabályokra is.

A közösségi jog közvetlen hatálya

A közösségi jog közvetlen hatálya azt jelenti, hogy a (kötelező erővel bíró) közösségi jog azon rendelkezései, melyek kellően világosak, pontosak, és további feltételtől nem függenek, alkalmasak arra, hogy jogokat ruházzanak a személyekre, melyek a tagállami bíróságok előtti eljárásokban érvényesíthetők, azaz közvetlenül lehet rájuk hivatkozni, keresetet alapítani. A közösségi jogi aktusok hatálya az Európai Bíróság esetjogában fejlődött ki, annak első megfogalmazására az 1963-as Van Gend en Loos-ítéletben került sor.

A közösségi jog hatálya

A közösségi jog adott rendelkezésének hatálya lehet vertikális, ilyen esetekben a közösségi jogra csak az állam és a magánszemélyek közötti (a tagállami bíróság előtt zajló) eljárásban lehet hivatkozni, illetve lehet horizontális, mely esetekben a magánszemélyek közötti eljárásokban is alkalmazható a közösségi jogi norma.

A közösségi rendelet és a határozat hatálya

A különböző közösségi jogi aktusok hatályát külön kell vizsgálni. Az EK-Szerződés, a rendelet és a határozat (a kellően világos, pontos és további feltételtől nem függő) rendelkezései mind vertikális, mind horizontális hatállyal rendelkeznek, lényegében azon az alapon, hogy azok közvetlenül alkalmazandóak – a határozatok tekintetében természetesen csak a címzettek vonatkozásában.

A közösségi irányelvek hatálya

Az irányelv esetében az Európai Bíróságnak figyelemmel kellett lennie arra a tényre, hogy egy irányelv alapvetően a tagállamokra fogalmaz meg kötelezettséget: "az irányelv az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja." (EKSz. 249. cikk.)

Először a Van Duyn v. Home Office-ítéletben állapította meg a Bíróság, hogy az irányelvek is rendelkezhetnek közvetlen hatállyal a tagállamok és az egyének közötti viszonyokban. Minden esetben meg kell ugyanakkor vizsgálni, hogy az adott rendelkezés jellegére, szövegezésére tekintettel alkalmas-e arra, hogy közvetlen hatállyal bírjon, azaz kellően egyértelmű és pontos-e a kötelezettség megfogalmazása. A Ratti-ítéletben pedig kimondta a Bíróság, hogy a tagállam, mely az irányelv átvételéről nem, vagy nem megfelelően gondoskodott az előírt határidőn belül, nem hivatkozhat e mulasztására a magánszemélyekkel való relációjában. Tehát az átültetés határideje után a magánszemélyek közvetlenül az irányelv rendelkezéseire alapíthatják igényeiket.

Közösségi jog a bíróságokon

A közösségi jogot a nemzeti bíróságoknak is alkalmazniuk kell. Ez feltételezi a közösségi jog alapos ismeretét, hiszen amennyiben a jogvita ún. közösségi jogi elemet hordoz, a bírónak döntése során a közösségi jogra figyelemmel kell eljárnia. A nemzeti bíróságok számára biztosítja az EK-Szerződés, hogy ún. előzetes döntéshozatali kérelemmel forduljanak az Európai Bírósághoz.

Előzetes döntéshozatali eljárás

Az előzetes döntéshozatali eljárás mindenekelőtt az Európai Bíróság mint az Unió sajátos bírói fóruma és a tagállami bíróságok közötti együttműködési forma. Lehetőséget biztosít arra, hogy a nemzeti bíróságok az elsődleges közösségi jog értelmezését és a másodlagos közösségi jogforrások értelmezését, valamint érvényességének/érvénytelenségének megállapítását kérjék. Célja, hogy a közösségi jogot a tagállamok jogalkalmazó szervei egységesen értelmezzék és alkalmazzák.

Az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése tekintetében az eljáró bíróságok teljes mértékben autonómok és szabadok, kivéve ha az EK-Szerződés 234. cikkének (3) bekezdése értelmében vett utalási kötelezettség alatt állnak, vagyis ha határozataikkal szemben a tagállami igazságszolgáltatás rendszerén belül már nincs jogorvoslati lehetőség.

A közösségi jogszabályokat értelmező Európai Bíróság

Mindemellett az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata némileg határt szabott az előzetes döntéshozatali kezdeményezéseknek.

Az egyik legfontosabb ilyen elvárás a szükségesség. Ez azt követeli meg, hogy a feltett kérdés megválaszolása valóban szükséges legyen a nemzeti bíró előtt fekvő ügy érdemi eldöntéséhez. A Bíróság itt az együttműködésre helyezi a hangsúlyt, aminek az a lényege, hogy a tagállami bíró által feltett kérdést megválaszolva ugyan közvetetten, de az érdemi, tényleges jogvita eldöntését segíti, függetlenül attól, hogy ítélete bizonyos szempontból erga omnes hatályú, vagyis minden más tagállami bíróságot, sőt tagállami jogalkotót is kötelez a jövőre nézve hasonló vagy azonos tényállások tekintetében felmerülő értelmezési esetekben. A Bíróság ennek fényében következetesen visszautasítja az olyan kérdések megválaszolását, amelyek hipotetikusak, vagyis az alapüggyel nincsenek kapcsolatban. Mint ahogy azt többször kifejtette, nem feladata, hogy elméleti, tanácsadó jellegű válaszokat adjon.

A magyar bíróságok aktivitását jelzi, hogy a csatlakozás első évében két előzetes döntés iránti utalás történt (Vajnai-ügy, Ynos kontra Varga János-ügy), 2005-2006-ban pedig további 4 ügyben (a regisztrációs, illetőleg az iparűzési adó) kérték a magyar bíróságok a közösségi jogszabályok értelmezését.

A fentiekből következik, hogy ismerniük kell a jogalkalmazóknak az Európai Bíróság esetjogát. Azt, hogy a jogalkalmazók, bíróságok felismerték az Európai Bíróság esetjogának jelentőségét, mutatja az a példa, hogy a magyar megyei bíróság irányelvet értelmező bírósági esetjogra alapozva hozott elmarasztaló ítéletet (munkaidő-irányelv esetében).