A védjegyekre vonatkozó szabályokat a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény (a továbbiakban: Vt.) állapítja meg. A Vt. a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 89/104/ EGK tanácsi irányelvvel összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.
Az áruk származására utaló jelzések védjegyjogi megítélése
Védjegyjogi szempontból az áru (szolgáltatás) feltüntetésére szolgáló megjelölések alapvetően kétféle megítélés alá eshetnek.
Ha a feltüntetett származás megfelel a valóságnak, a megjelölés leíró jellegű, deskriptív, és emiatt kétségessé válhat arra való alkalmassága, hogy az árut vagy a szolgáltatást megkülönböztesse mások áruitól vagy szolgáltatásaitól. Ha pedig a megjelölés a valóságtól eltérően utal az áru (szolgáltatás) földrajzi származására, annak vizsgálata válik szükségessé, hogy a megjelölés nem tévesztheti-e meg a fogyasztókat az áru (szolgáltatás) földrajzi származása tekintetében.
A Vt. 1. §-ának (1) bekezdése szerint védjegyoltalomban részesülhet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól. Ezzel összhangban a Vt. 2. § (2) bekezdésének a) pontja kizárja a védjegyoltalomból a megjelölést, ha az nem alkalmas a megkülönböztetésre. A megjelölés különösen akkor nem alkalmas a megkülönböztetésre, ha kizárólag olyan jelekből vagy adatokból áll, amelyeket a forgalomban – egyebek mellett – az áru vagy a szolgáltatás földrajzi származásának feltüntetésére használhatnak.
A Vt.-nek ez a rendelkezése az irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontját ülteti át a magyar jogba.
Ezt az irányelvi előírást az Európai Bíróság a C-108/97 és C-109/97 számú, Chiemsee-ügyben részletesen értelmezte. Az Európai Bíróság rámutatott, hogy az irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja a leíró jellegű – deskriptív – megjelölések oltalomból való kizárását célozza. Nem lajstromozhatók védjegyként olyan megjelölések, amelyek kizárólag az áru (szolgáltatás) egyes jellemzőinek – pl. földrajzi származásának – feltüntetésére használatos jelekből, adatokból, illetve kizárólag ezek kombinációiból állnak. A 3. cikk (1) bekezdésének c) pontja azt a közérdeket szolgálja – az Európai Bíróság szerint –, hogy a deskriptív megjelölések az érintett áruk és szolgáltatások kapcsán bárki által szabadon használhatók maradjanak, akár együttes védjegyként, akár valamely összetett, illetve ábrás megjelölés elemeként. Az Európai Bíróság elvi éllel állapította meg, hogy az irányelv szóban forgó rendelkezése nemcsak akkor alkalmazandó (azaz a megjelölés nemcsak akkor kizárt a védjegyoltalomból), ha az érintett árukat – származásuk alapján – ténylegesen ahhoz a földrajzi helyhez kapcsolják, amelyet az adott név megjelöl, hanem akkor is, ha az adott földrajzi elnevezést idővel az érintett vállalkozások a jövőben potenciálisan használhatják áruik földrajzi származásának feltüntetésére. Ahhoz pedig, hogy a szóban forgó áruk valamely földrajzi helyhez kötődjenek, nincs feltétlenül szükség az ottani előállításukra.
Említést érdemel, hogy a Vt. 2. §-a (2) bekezdésének a) pontjában szabályozott kizárás – azaz az oltalomból kizáró ok – nem vonatkozik az olyan megjelölésekre, amelyek a földrajzi származás feltüntetése mellett többletelemeket is tartalmaznak, feltéve, hogy azok a megjelölésnek az összhatást tekintve megkülönböztetőképességet kölcsönöznek. A Vt. 2. §-a (2) bekezdésének a) pontja tehát nem akadályozza olyan megjelölések védjegyként való lajstromozását, amelyek a földrajzi származásra utaló szót, jelzést csupán szóösszetétel, jelmondat részeként, illetve ábrával, képpel vagy más lehetséges megjelöléstípussal kombináltan tartalmazzák.
Noha a Vt. 2. §-a (2) bekezdésének a) pontja kizárja a védjegyoltalomból a megjelölést, ha kizárólag olyan jelekből vagy adatokból áll, amelyeket a forgalomban az áru vagy a szolgáltatás földrajzi származásának feltüntetésére használhatnak, ez a lajstromozási akadály nem érvényesül abszolút jelleggel.
A Vt. 2. §-ának (3) bekezdése – az irányelv 3. cikkének (3) bekezdésével összhangban – úgy rendelkezik, hogy a megjelölés nincs kizárva a védjegyoltalomból, ha használata révén (akár az elsőbbség időpontja előtt, akár azt követően) megszerezte a megkülönböztetőképességet.
Az Európai Bíróságnak a Chiemsee-ügyben hozott ítélete az irányelv említett rendelkezését is értelmezte. Az ítélet – egyebek mellett – hangsúlyozta: a megkülönböztetőképesség megszerzése csak az érintett földrajzi név sajátosságaira is figyelemmel bírálható el. Ha valamely földrajzi név széles körben jól ismert, a bejelentő csupán az érintett árukkal kapcsolatos, hosszan tartó és intenzív használattal igazolhatja a megkülönböztetőképesség megszerzését.
A Vt. 2. §-a (2) bekezdésének a) pontjában szabályozott kizáró okot a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) a védjegy lajstromozására irányuló eljárásban hivatalból vizsgálja a Vt. 61. §-a alapján. Az MSZH tehát ex officio akadályozza meg, hogy olyan megjelölés védjegyoltalomban részesülhessen, amely kizárólag az áru (szolgáltatás) földrajzi származásának feltüntetésére használatos jelekből, adatokból áll.
Példa I.
A földrajzi származás tekintetében megtévesztésre alkalmasnak találta az MSZH a JARDIN DE PARIS megjelölést húsipari termékekkel kapcsolatban, magyar bejelentő részéről (M0005586). Nem részesülhetett védjegyoltalomban vodkával kapcsolatban az a magyar bejelentőtől származó megjelölés sem, amely a GRIGORIJ RASPUTIN szóelemet tartalmazta hagymakupolás orosz épület ábrájával együtt (3. Pk. 23.762/1994/3.).
A védjegyoltalom korlátja
Nemcsak a Vt. 2. §-a (2) bekezdésének a) pontja hivatott annak biztosítására, hogy a vállalkozások szabadságában álljon és maradjon olyan jelek használata, amelyek árujuk (szolgáltatásuk) földrajzi származásának feltüntetésére szolgálhatnak. A Vt. 15. §-a (1) bekezdésének b) pontja a védjegyoltalom korlátjaként jelöli meg, hogy a védjegyoltalom alapján a védjegyjogosult nem tilthat el mást attól, hogy gazdasági tevékenysége körében – az üzleti tisztesség követelményeivel összhangban – használja az áru vagy a szolgáltatás földrajzi eredetére vonatkozó jelzést. A Vt.-nek ez a szabálya az irányelv 6. cikke (1) bekezdésének b) pontján alapul. Ezt az irányelvi rendelkezést a Chiemsee-ügyben hozott ítéletében az Európai Bíróság a következő megvilágításba helyezte: "a 6. cikk (1) bekezdésének b) pontja, amely egyebek mellett valóban azt célozza, hogy a földrajzi névből álló vagy azt tartalmazó védjegyek lajstromozása folytán előálló problémákat megoldja, harmadik személyek számára nem a név védjegyként való használatára ad jogot, hanem csak azt a jogukat biztosítja, hogy a nevet leíró jelleggel – azaz a földrajzi eredetre utaló jelzésként - használhassák, feltéve, hogy ez a használat megfelel az ipari és kereskedelmi ügyekben követett tisztességes gyakorlatnak".
Megtévesztő földrajzi származásra utalás
A földrajzi származásra utaló megjelölés korántsem csak amiatt lehet kizárt a védjegyoltalomból, mert leíró jellegű. Mondhatni, az ellenkező esetet sem "tűri" a védjegyjog, vagyis azt, ha a földrajzi származást illetően próbálják megtéveszteni a fogyasztókat. A Vt. 3. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint a megjelölés akkor sem részesülhet védjegyoltalomban, ha az áru (szolgáltatás) származása tekintetében megtévesztheti a fogyasztókat. A megjelölés a fogyasztók megtévesztésére elsősorban akkor alkalmas, ha valótlan információt hordoz. Mindazonáltal nem szükségképpen eredményez megtévesztést a valótlan információ, ha az átlagos fogyasztó számára nyilvánvaló annak valótlansága, illetve az, hogy a megjelölés inkább fantáziaszóként, "költői túlzásként", adott esetben a bombasztikus hatás kedvéért tartalmazza a nem valósághű elemet.
A (nem valós) földrajzi származásra természetesen elsősorban a földrajzi elnevezések használata utalhat. Előfordul az is, hogy a megjelölés olyan ábrás elemeket, szimbólumokat tartalmaz, amelyekről a fogyasztónak meghatározott ország, földrajzi terület jut eszébe. A szóban forgó megjelölések vizsgálatakor mindig fontos szerepe van annak is, hogy az adott megjelölést milyen árukkal kapcsolatban kívánják oltalom alá helyezni, illetve használni.
Származásra utaló állami felségjel
Utalhat az áru származására a megjelölés azáltal is, hogy az adott állam felségjelzését használja fel. Az ilyesféle megjelölésekkel a védjegyjog külön foglalkozik, hiszen a szóban forgó felségjelzések megfelelő alkalmazásához közérdek fűződik.
A Vt. 3. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint ki van zárva a védjegyoltalomból a megjelölés, ha kizárólag az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Uniós Egyezményben (a PUE-ban) meghatározott állami felségjelből, illetve hatóságot vagy nemzetközi szervezetet megillető jelzésből áll.
A PUE legutóbbi, stockholmi szövegét az 1970. évi 18. törvényerejű rendelet hirdette ki hazánkban. A PUE 6ter cikke (1) a) bekezdésének értelmében az Unió országai megállapodtak abban, hogy az illetékes hatóság engedélye nélkül az Unió bármely országa címerének, zászlójának és egyéb állami jelvényének, az általuk elfogadott hivatalos ellenőrzési és hitelesítési jegyeknek és bélyegeknek, valamint ezek bármilyen címertani utánzatának lajstromozását akár gyári vagy kereskedelmi védjegyként, akár ezek alkotóelemeiként megtagadják vagy hatálytalanítják, és az ilyen védjegyek használatát megfelelő rendelkezésekkel megtiltják.
A 6ter cikk (9) bekezdése az országok címereit illetően ezt a védelmet a nem védjegyként történő használattal szemben is megköveteli, feltéve, hogy ez a nem "védjegyszerű" használat az illető árucikk származása tekintetében megtévesztésre alkalmas. A 6ter cikk (1) c) és (2) bekezdése e védelem korlátjait, illetve az alóla engedett kivételeket határozza meg, a (3) a) bekezdés pedig – az állami zászlók kivételével – a védelem beállását az állami felségjelzéseknek (jelvényeknek) a Nemzetközi Iroda útján történő közléséhez köti.
A Szellemi Tulajdon Világszervezetében létrejött Védjegyjogi Szerződés (kihirdette: 1999. évi LXXXII. törvény) 16. cikkéből következően a PUE 6ter cikkében foglalt rendelkezéseket nemcsak az áru-, hanem a szolgáltatási védjegyekre is alkalmazni kell.
A PUE 6ter cikkének (1) bekezdése állami felségjelzésekre – állami zászlóra, címerre és egyéb "állami jelvényre" – vonatkozik. A PUE 6ter cikke (1) bekezdésének szövegezésén kívül ez következik a PUE-hez a Nemzetközi Iroda által kiadott kommentárból és a szóban forgó rendelkezést elfogadó diplomáciai értekezlet irataiból is. Ez utóbbiakból kiviláglik: olyan kiterjesztő értelmezés elfogadható, hogy a szövetségi államokat alkotó tagállamok felségjelei is a 6ter cikk szerinti védelmet élvezhetik, tartományok és helyi önkormányzatok zászlaira és címereire azonban e védelem nem terjeszthető ki. Mindezekkel összhangban a Magyar Köztársaság nem is tett olyan közlést a PUE 6ter cikkének (3) a) bekezdése alapján, hogy pl. a főváros vagy valamely más helyi önkormányzat címerét vagy zászlaját e cikk védelme alá kívánná helyezni.
A Vt. szerint mindazonáltal csak az a megjelölés kizárt a védjegyoltalomból, amely kizárólag állami felségjelzésből áll. Azok a megjelölések tehát, amelyeknek az állami felségjelzés csupán egyik elemét képezi – amelyek tehát más elemeket is tartalmaznak (pl. szóösszetétel, jelmondat formájában vagy ábrával, képpel kombináltan) –, oltalomban részesülhetnek. A Vt. 3. §-ának (3) bekezdése ennek feltételeként az illetékes szerv hozzájárulását követeli meg: az illetékes szerv hozzájárulásával védjegyoltalomban részesülhet az a megjelölés, amelynek az állami felségjelzés csupán elemét képezi.
Címer és zászló
A Magyar Köztársaság címere és zászlaja (lobogója) esetében a védjegy elemeként való használat engedélyezését a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1999. évi LXXXIII. törvény 4. és 6. §-a szabályozza. A Magyar Köztársaság címere és zászlaja (lobogója) esetében tehát nem érvényesül teljes tilalom: önmagukban védjegyként nem lajstromozhatók, valamely összetett megjelölés elemeként viszont igen – a gazdasági és közlekedési miniszter engedélyével.
Nemzeti színek
A Vt.-nek az állami felségjelzésekre vonatkozó – az előzőekben ismertetett – szabályai a magyar nemzeti színek védjegy elemeként való felhasználását nem zárják ki, csupán a zászlószerű alkalmazást akadályozzák, illetve kötik engedélyhez.
Példa II.
Nem minden esetben alkalmas a megtévesztésre a megjelölés pusztán azért, mert a bejelentő származási országától, működési helyétől eltérő földrajzi területre utal. Védjegyoltalomban részesülhetett pl. a TOGO és a SAMOA megjelölés fagylaltra és jégkrémre, noha a bejelentő egy német cég volt (3. Pk. 20.368/1994/4., 3. Pk. 20.611/1994/4.); szintén lajstromozhatónak bizonyult – ugyancsak német bejelentő javára – a SUMATRA RAIN megjelölés kölnik, parfümök kapcsán (590 079 lajstromszámon). Ez utóbbi három esetben ugyanis a megjelölések hazánktól távol eső, Magyarországon kevéssé ismert földrajzi területekre utaltak, amelyekkel kapcsolatban az átlagfogyasztó alappal aligha feltételezné – figyelemmel az intenzív gazdasági kapcsolatok, illetve a szóban forgó földrajzi terület és az érintett termékek közötti bármiféle összefüggés hiányára –, hogy az adott megjelöléssel ellátott áru valóban a megjelölésben foglalt földrajzi területről származik. * Előfordulhat továbbá egyes – földrajzi származásra is utaló – elnevezések "metaforikus" használata. Erre hozott érdekes példát az a jogeset, amikor a Fővárosi Bíróság - 1.Pk. 634.253/2004/3. számú végzésével – az MSZH-nak a bejelentést elutasító határozatát megváltoztatva elrendelte a "Vörs, a Kis-Balaton fővárosa" szóösszetétel védjegyként történő lajstromozását. Végzésében a bíróság kifejtette: "Egy megjelölés csak akkor zárható ki a védjegyoltalomból, ha reálisan fennáll a fogyasztók megtévesztésének a veszélye. Magyarország főváros központú ország. Minden magyar állampolgár, de még a hazánkba látogató külföldiek által is köztudott, hogy Budapest a fővárosa, itt él az ország lakosságának 1/5-e, és itt találhatók a legfőbb kormányhivatalok." * Az MSZH az előző megfontolásokra is figyelemmel védjegyként lajstromozta pl. a "Sopron, a Kékfrankos fővárosa" (lajstromszám: 182 227), "Devecser, a Somló fővárosa" (181 278); "Hajdúböszörmény, a hajdúk fővárosa" (180 887); "Keszthely, a Balaton fővárosa" (162 836), "Szeged, a nyár fővárosa" (148 631) megjelöléseket.
Földrajzi árujelzőt tartalmazó védjegy
Valamely megjelölés védjegyként való lajstromozását szintén a földrajzi származással összefüggésben akadályozó ok végül az is, ha a megjelölés a Vt. vagy az Európai Közösség jogszabálya alapján lajstromozott földrajzi árujelzőből áll, vagy az tartalmazza. Az ilyen megjelölések nem részesülhetnek védjegyoltalomban, ha azokat olyan árukkal kapcsolatban alkalmazzák, amelyek nem a földrajzi árujelzőnek megfelelő földrajzi területről származnak, vagy amelyekkel kapcsolatban a földrajzi árujelző a Vt. vagy az Európai Közösség jogszabálya alapján egyéb okból nem használható.
Együttes védjegy
Az áruk származásának feltüntetésében fontos szerepet tölthet be két különleges - speciális szabályok alá tartozó – védjegytípus: az együttes védjegy és a tanúsító védjegy.
Az együttes védjegy olyan védjegy, amely valamely társadalmi szervezet, köztestület vagy egyesülés (együttesen: társadalmi szervezet) tagjainak áruit vagy szolgáltatásait különbözteti meg mások áruitól vagy szolgáltatásaitól, az együttes védjeggyel ellátott áruk vagy szolgáltatások minősége, származása vagy egyéb tulajdonsága alapján. Az együttes védjegy oltalma a társadalmi szervezetet illeti meg, használatára e szervezet tagjai jogosultak. A társadalmi szervezet az együttes védjegyet maga nem használhatja, ellenőrizheti azonban, hogy a tagok megfelelően használják-e a védjegyet. Az együttes védjegy oltalmának feltétele, hogy a társadalmi szervezet külön szabályzatot alkosson a védjegyhasználat feltételeiről (Vt. 96-100. §).
Tanúsító védjegy
A tanúsító védjegy pedig olyan védjegy, amely meghatározott minőségű vagy egyéb jellemzőjű (pl. adott helyről származó) árukat vagy szolgáltatásokat azzal különböztet meg más áruktól vagy szolgáltatásoktól, hogy e minőségüket vagy jellemzőjüket (pl. származási helyüket) tanúsítja. Nem szerezhet oltalmat tanúsító védjegyre az a vállalkozás, amely az adott árut előállítja, forgalomba hozza, az országba behozza vagy az adott szolgáltatást nyújtja, valamint az ilyen vállalkozástól versenyjogi értelemben nem független, illetve az ilyen vállalkozással tartós jogviszonyban álló másik vállalkozás sem. A védjegy jogosultja a tanúsító védjegyet maga nem használhatja, engedélyezi azonban annak használatát az előírt minőségi követelményeknek vagy egyéb jellemzőknek megfelelő árukkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban. A tanúsító védjegyhez szintén – a tanúsítás és a védjegyhasználat feltételeit rögzítő – szabályzatnak kell társulnia (Vt. 101-102. §).
Jó példát szolgáltatnak a szóban forgó tanúsító védjegyekre a KIVÁLÓ MAGYAR ÉLELMISZER és a GARANTÁLTAN HAGYOMÁNYOS ÉS KÜLÖNLEGES tanúsító védjegyek (154 794 és 175 790 lajstromszámmal).
Származási jelzés
A védjegyjogi szabályok ismertetésekor már említett Párizsi Uniós Egyezmény (PUE) 1. cikkének (2) bekezdése az ipari tulajdon tárgyai között sorolja fel a származási jelzéseket és az eredetmegjelöléseket.
Származási jelzésként bármely földrajzi név használható, amely közvetlenül vagy közvetve kifejezi a termék származását. Az ilyen jelzések – amennyiben a valóságnak megfelelnek – bárki által szabadon használhatók, azaz nem sajátíthatók ki. Így, noha az iparjogvédelem tárgyai közé soroljuk őket, nem jellemző rájuk az iparjogvédelem egyéb tárgyaival kapcsolatban szerezhető kizárólagos jog.
A származási jelzés oltalma
A PUE 9. és 10. cikke szerint, ha a termék származását közvetve vagy közvetlenül hamisan jelölték meg, az árut az abba az országba történő behozatalkor, amelyben a névnek törvényes oltalma van, le kell foglalni. A származási jelzések ily módon biztosított védelme nemzetközi szinten gyengének mondható, mert csak olyan megjelölésekre vonatkozik, amelyeket valamely országban származási jelzésnek tekintenek, továbbá csak a megtévesztő használat ellen nyújt oltalmat. Ha a valóságos származást is feltüntetik, az egyébként nem az adott földrajzi helyről származó árun a "hamis" származási jelzés használata megengedett. Ez az oltalom továbbá nem jelent védelmet az ellen, hogy az eredetileg származást kifejező név fajtanévvé váljon.
Madridi Megállapodás
Lényegében hasonló az áruk hamis vagy megtévesztő származási jelzésének megakadályozására 1891-ben létrejött Madridi Megállapodás (kihirdette: 1970. évi 18. tvr.) szerinti oltalom, amely a tagországokból származó árukkal kapcsolatban tiltja ezen országok vagy az országokban fekvő helyek nevének hamis vagy megtévesztő módon történő feltüntetését. E megállapodás alapján sem akadályozható meg – a borokat kivéve – valamely földrajzi név fajtanévvé válása, amennyiben elmulasztják a jogosulatlan használat ellen megfelelő időben történő fellépést. Azt sem akadályozza meg az oltalom, hogy a földrajzi nevet "fajta", "típusú" vagy egyéb toldattal az egyébként nem a feltüntetett helyről származó árukon alkalmazzák.
Versenytilalom
Végül meg kell említeni a PUE-nek a tisztességtelen verseny tilalmára vonatkozó 10bis cikkét, amelynek értelmében meg kell tiltani minden olyan cselekményt, amely alkalmas arra, hogy a versenytárs telepével való összetévesztésre vezessen. Az oltalom feltétele, hogy a földrajzi név ismertséggel, hírnévvel rendelkezzen. Ismertségre általában bizonyos ideig tartó, folyamatos használat révén lehet szert tenni, ami – a használat hiányában – el is veszthető. Országonként eltérő annak az ismertségnek a foka, amely a tisztességtelen verseny jogcímén történő eredményes fellépéshez elegendő. A tisztességtelen verseny elleni fellépés lehetősége sem alkalmas a földrajzi név fajtanévvé válásának megakadályozására.
Eredetmegjelölés
A földrajzi árujelzők oltalmára nemzetközi szinten egységesített anyagi jogi szabályokat fektetett le a Kereskedelmi Világszervezetben a szellemi tulajdon kereskedelemmel összefüggő kérdéseit szabályozó TRIPS-egyezmény. A TRIPS-egyezmény mind a közösségi szabályozásra, mind pedig a hazai jogszabályokra (pl. a Vt.-re) meghatározó befolyást gyakorolt.
Az eredetmegjelölések nemzetközi lajstromozására a Szellemi Tulajdon Világszervezetében 1958-ban külön megállapodást hoztak létre, az ún. Lisszaboni Megállapodást, amelynek hazánk 1967 óta részese.
Nemzeti oltalom
Nemzeti oltalom szerezhető: * a 2081/92/EGK tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi árujelzőire; * a borok és a szeszes italok árujelzőire (e termékek esetében a tagállami szabályozást közösségi jogszabályok egészítik ki, különösen a termékek elnevezése, megjelölése és kiszerelése tekintetében); * egyéb termékek (pl. kézműipari termékek) földrajzi árujelzőire.
Földrajzi árujelzők oltalma
A termékek földrajzi eredetének feltüntetésére használatos megjelölések – a földrajzi árujelzők – jogi védelmét a védjegyoltalomtól elkülönült oltalom, a földrajzi árujelzők oltalma biztosítja. A földrajzi árujelzők oltalmáról egyaránt rendelkeznek nemzetközi egyezmények, valamint európai közösségi és magyar jogszabályok. A szabályok gyakran különböznek attól függően, hogy az oltalom milyenféle termékek földrajzi árujelzőire vonatkozik: hagyományosan külön álló kategóriát képeznek a borok és a szeszes italok, valamint – a közösségi szabályozás alapján – a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzői.
Az Európai Unióban közvetlenül alkalmazandó közösségi jogszabályok – rendeletek – biztosítják a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, valamint a borok és a szeszes italok földrajzi árujelzőinek egységes, az egész EU-ra kiterjedő oltalmát.
A Vt. szabályozza a földrajzi árujelzők nemzeti oltalmát – ahol ez még lehetséges –, valamint szintén a Vt. állapítja meg a Lisszaboni Megállapodás és az említett európai közösségi jogszabályok hazai alkalmazásához szükséges rendelkezéseket; a Vt.-t e tekintetben rendeleti szintű szabályozás is kiegészíti.
Ez az az összetett szabályozási háttér, amelyre támaszkodva a földrajzi árujelzők hazai, EU-beli és nemzetközi oltalma megszerezhető és érvényesíthető.
A Vt. szerint a földrajzi jelzés valamely táj, helység, kivételes esetben ország neve, amelyet az e helyről származó – meghatározott földrajzi területen termelt, feldolgozott vagy előállított – olyan termék megjelölésére használnak, amelynek különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője lényegileg ennek a földrajzi származásnak tulajdonítható.
A törvény szerint az eredetmegjelölés valamely táj, helység, kivételes esetben ország neve, amelyet az e helyről származó – meghatározott földrajzi területen termelt, feldolgozott, illetve előállított – olyan termék megjelölésére használnak, amelynek különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője kizárólag vagy lényegében az adott földrajzi környezet, az arra jellemző természeti és emberi tényezők következménye. A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzői akkor részesülhetnek oltalomban, ha azok a termékek, amelyeken a földrajzi árujelzőt használják, megfelelnek a – külön jogszabály által szabályozott – termékleírásban foglalt feltételeknek is.
A földrajzi árujelző nem részesülhet oltalomban, ha a termék szokásos elnevezésévé vált a kereskedelmi forgalomban, függetlenül attól, hogy a termék a földrajzi árujelző által megjelölt helyről származik.
A földrajzi árujelzőre oltalmat szerezhet bármely természetes és jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, amely az árujelzőben feltüntetett földrajzi területen olyan terméket termel, dolgoz fel vagy állít elő, amelynek megjelölésére a földrajzi árujelzőt használják. A földrajzi árujelző oltalma együttesen illeti meg azokat, akik ennek a feltételnek megfelelően termelnek, dolgoznak fel vagy állítanak elő termékeket (a továbbiakban: jogosultak).
Az oltalom alapján a jogosultaknak kizárólagos joguk van a földrajzi árujelző használatára. A földrajzi árujelzőt csak a jogosultak használhatják, arra másnak használati engedélyt nem adhatnak.
Oltalombitorlás
Az oltalom bitorlását követi el, aki az oltalom alatt álló földrajzi árujelzőt jogosulatlanul használja, így különösen, ha a kereskedelmi forgalomban az árujelzőt nem az annak megfelelő földrajzi területről származó terméken használja, utánozza az oltalom alatt álló árujelzőt, hamis vagy a fogyasztókat megtévesztő megjelölést használ. A bitorlás miatt a jogosultak bármelyike önállóan is felléphet. A bitorlás miatt felléphetnek a jogosultak érdek-képviseleti szervezetei, valamint a fogyasztóvédelmi szervezetek is.
Lajstromozás
A földrajzi árujelző oltalma a bejelentés napjára visszaható hatállyal a lajstromozáskor keletkezik. A földrajzi árujelző oltalma korlátlan ideig tart (Vt. 103-111. §).
A bejelentést az MSZH-nál kell benyújtani. A bejelentési kérelem az MSZH-ban díjtalanul beszerezhető formanyomtatvány kitöltésével is elkészíthető.
Az MSZH a földrajzi árujelző lajstromozására irányuló bejelentésről hivatalos lapjában hatósági tájékoztatást tesz közzé (adatközlés). Az adatközlést követően észrevételt lehet benyújtani arra vonatkozóan, hogy a megjelölés, illetve annak bejelentése nem felel meg a Vt.-ben meghatározott valamely oltalomképességi feltételnek. A törvényi feltételeknek megfelelő bejelentésre nézve az MSZH elvégzi az érdemi vizsgálatot. Ha a megjelölés és a földrajzi árujelző lajstromozására irányuló bejelentés megfelel a vizsgálat körébe tartozó valamennyi követelménynek, az MSZH a bejelentett megjelölést földrajzi árujelzőként lajstromozza. Az MSZH a földrajzi árujelző lajstromba történő bejegyzéséről hatósági tájékoztatást közöl hivatalos lapjában (Vt. 112-116. §).
A nemzeti oltalom alapvető szabályait a Vt. XVI-XVII. fejezetei tartalmazzák. A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmára vonatkozó részletes szabályokat a 78/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet állapítja meg azon termékekre kiterjedően is, amelyek nem tartoznak a közösségi rendelet hatálya alá, és ezért nemzeti oltalomban részesülhetnek. A földrajzi árujelzőre vonatkozó nemzeti bejelentés alaki követelményeit pedig a 16/2004. (IV. 27.) IM rendelet szabja meg.
Magyarország területére kiterjedő hatállyal földrajzi árujelzőként a kereskedelmi forgalomban a termék földrajzi származásának feltüntetésére használt földrajzi jelzés és eredetmegjelölés részesülhet oltalomban.
Nemzeti földrajziárujelző-oltalomban részesül – egyebek mellett – a herendi porcelán és a halasi (kiskunhalasi) csipke.
Közösségi elismerésre váró magyar termékek
Magyar részről a Bizottság felé 2004. október 30-áig tíz kérelem: a makói hagyma, a hajdúsági torma, a gönci kajszibarack, a szegedi szalámi, a budapesti szalámi, a szegedi fűszerpaprika-őrlemény, a kalocsai fűszerpaprika-őrlemény, a csabai kolbász, a gyulai kolbász, valamint a szőregi rózsatő közösségi oltalom iránti bejelentését továbbította a MSZH.
Földrajzi árujelzők közösségi oltalma
Közösségi oltalom szerezhető:
– egyes mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi árujelzőire a 2081/92/EGK tanácsi rendelet alapján.
Az egyes mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi árujelzőinek közösségi oltalmát a következő közösségi és hazai jogszabályok szabályozzák:
– a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról szóló 2081/92/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: közösségi rendelet),
– a közösségi rendelet végrehajtására vonatkozó 2037/93/EGK bizottsági rendelet,
– az 1107/96/EGK bizottsági rendelet, amely a tanácsi rendelet 17. cikkének megfelelő eljárás alapján nyilvántartásba vett földrajzi árujelzők listáját tartalmazza,
– a 2400/96/EGK rendelet, amely a közösségi rendelet 5. cikkének megfelelő eljárás alapján nyilvántartásba vett árujelzők listáját tartalmazza,
– a 918/2004/EK bizottsági rendelet, amely az EU legutóbbi bővülése kapcsán alkalmazandó átmeneti szabályokat állapította meg;
– a Vt. XVII/A. fejezete a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek közösségi oltalmára vonatkozó rendelkezésekről,
– a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmára vonatkozó részletes szabályokról szóló 78/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet.
Átmeneti szabályok a nemzeti oltalom alatt álló termékekre
2004. május 1. napján lépett hatályba a 918/2004/EK bizottsági rendelet, amely a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek eredetmegjelölésének és földrajzi jelölésének oltalmára vonatkozó átmeneti szabályokat határozta meg az EU bővítése kapcsán. A rendelet értelmében a 2081/92/EGK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó termékkör esetében a nemzeti oltalom csak 2004. október 31. napjáig állhatott fenn az új tagállamokban. Ha azonban valamely termékre vonatkozóan eddig az időpontig bejelentést tettek közösségi oltalmat igényelve, akkor a nemzeti oltalom a közösségi oltalomról való döntés időpontjáig fennmaradhat. A bizottsági rendelet a tagállamok felelősségi körébe utalja a nemzeti oltalom fennmaradásának következményeit, ha a földrajzi árujelző végül nem kap közösségi oltalmat.
Az Unió közösségi oltalmi rendszere
Az Európai Unióban közösségi oltalmi rendszer működik a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmára. A termelők egyetlen bejelentés alapján, valamennyi uniós tagállamra kiterjedően szerezhetnek földrajziárujelző-oltalmat, amely nem bomlik szét tagállami szintű jogokra, hanem szupranacionális jelleggel érvényesül. Közösségi oltalom szerezhető mind az eredetmegjelölésekre, mind a földrajzi jelzésekre, továbbá bizonyos feltételek mellett egyéb hagyományos földrajzi és nem földrajzi nevekre is, amelyeket meghatározott régióból származó élelmiszerek megjelölésére használnak.
Közösségi oltalmat olyan megjelölésre is lehet kérni, amely az Európai Unió területén kívül található földrajzi terület, táj, illetve helység megjelölésére vonatkozik. A közösségi rendszert tehát – a közösségi rendelet által megszabott feltételek teljesítése esetén – harmadik országok bejelentői is igénybe vehetik.
A közösségi földrajziárujelző-oltalmi rendszer lényeges sajátossága, hogy a közösségi bejelentések érdemi vizsgálatát először a földrajzi árujelzőben megjelölt földrajzi terület szerinti tagállam hatóságai végzik el. A közösségi rendszert az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős főigazgatósága működteti.
Ugyanaz a földrajzi árujelző nem állhat egyidejűleg nemzeti és közösségi oltalom alatt.
Közösségi oltalom bejelentése
Közösségi bejelentést a közösségi rendelet 5. cikkének (1)–(2) bekezdéseiben meghatározott személyi kör – termelési csoportosulás – tehet, az Európai Közösséget létrehozó szerződés I. mellékletében meghatározott, emberi fogyasztásra szánt mezőgazdasági termékek, valamint a közösségi rendelet I. és II. mellékletében említett élelmiszerek és mezőgazdasági termékek vonatkozásában.
A bejelentés érdemi vizsgálata lényegében a tagállamokban történik. A tagállami hatáskörbe tartozó ügyekben hazánkban az MSZH és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) – az FVM-hez tartozó Magyar Eredetvédelmi Tanács közreműködésével – jár el.
A közösségi rendelet szerinti bejelentést az MSZH-nál kell benyújtani. A bejelentéshez csatolni kell az FVM előzetes szakhatósági állásfoglalását arról, hogy a bejelentést a közösségi rendelet szerint arra jogosult nyújtotta-e be, valamint hogy a közösségi rendelet szerinti termékleírás megalapozott-e. A termékleírás vizsgálatakor az FVM figyelembe veszi a közösségi rendeletnek a termékleírásra vonatkozó előírásait is, így például azt, hogy a termék és a földrajzi terület között a kapcsolat fennáll-e. A jogosultságról és a termékleírás vizsgálatának eredményéről az FVM szakhatósági állásfoglalást ad ki.
Ezt követően kerül sor a bejelentés és az ahhoz csatolandó szakhatósági állásfoglalás benyújtására és az MSZH által végzett vizsgálatokra, azaz annak megállapítására, hogy a földrajzi árujelzőként bejelentett név mint megjelölés megfelelő-e, illetve nincs-e kizárva az oltalomból azért, mert az a termék szokásos elnevezésévé vált, vagy mert korábbi jó hírű védjeggyel ütközik.
A bejelentési eljárás nemzeti szakasza az MSZH-nál zárul. Az MSZH ügydöntő határozatában a bejelentés továbbításáról vagy a bejelentés továbbítására irányuló kérelem elutasításáról dönt. Kedvező döntés esetén a bejelentést az FVM továbbítja a Bizottsághoz.
Védett pálinkák
A csatlakozási szerződés szerinti módosítás értelmében az 1576/89/EGK tanácsi rendelet II. melléklete kiegészült a földrajzi árujelzők hazai nemzeti lajstromában szereplő következő pálinkákkal: kecskeméti barackpálinka; szatmári szilvapálinka; szabolcsi almapálinka; békési szilvapálinka. E pálinkafélék a közösségi rendelet értelmében védett eredetű pálinkának minősülnek.
Ideiglenes oltalom, közzététel, lajstromozás
A Bizottsághoz továbbított bejelentések a közösségi rendeletnek megfelelően ideiglenes oltalomban részesülnek. A Bizottság csak abból a szempontból vizsgálja a hozzá továbbított bejelentést, hogy a termékleírás kielégíti-e a közösségi rendeletben előírt követelményeket. Ha a termékleírást megfelelőnek találja, az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzéteszi a bejelentést. Ezt követően a tagállamok illetékes hatóságai, illetve rajtuk keresztül az érdekeltek a közösségi rendeletben meghatározott okokra hivatkozva kifogásolhatják a kérelem szerinti név lajstromozását. Az eljárásnak ebben a szakaszában azonban csak olyan bejelentéssel kapcsolatban tehető kifogás, amely valamely más tagállam területére vonatkozó árujelző oltalmára irányul. A kifogás megtételével kapcsolatos feladatokat az FVM látja el, iparjogvédelmi kérdésekben az MSZH bevonásával.
Ha az előírt határidőn belül – azaz a közzétételtől számított hat hónapon belül – nem érkezik kifogás, a Bizottság a bejelentést lajstromozza.
Borok
A borok és a szeszes italok különleges szabályok alá esnek mind közösségi, mind nemzeti szinten. * Az 1970. évi közösségi borszabályozás vezette be a "meghatározott termőhelyű minőségi bor" fogalmát, amely a Franciaországban, Luxemburgban, Németországban és Olaszországban alkalmazott nemzeti rendszerek gyűjtőfogalmává vált. * A borpiac közös szervezéséről szóló 1493/1999/EK tanácsi rendelet, valamint a meghatározott borászati termékek jelölése és kiszerelése vonatkozásában a 753/2002/EK rendelet a borelőállítás mennyiségi és minőségi követelményeinek szabályozása mellett a meghatározott termőhelyű minőségi borok és földrajzi jelzéssel ellátott asztali borok jelölésére vonatkozóan – a 2081/92/EK rendelet hatálya alá eső termékek földrajzi árujelzőinek oltalmához hasonló eljárási rend nélkül – iparjogvédelmi tartalmú szabályokat is előír. Ezért a 2081/92/EK rendelet hatálya nem terjed ki sem a borokra, sem a szeszes italokra. * A borok esetében az egyes tagállamokban védett földrajzi jelzéseket az 1493/1999/EK tanácsi rendelet és a 753/2002/EGK bizottsági rendelet alapján az Európai Unió hivatalos lapjának C sorozatában közzétett lista tartalmazza. * A borpiac közösségi szabályozásának keretében a szeszes italok meghatározására, megnevezésére és kiszerelésére vonatkozó általános szabályok megállapításáról szóló 1576/89/EGK tanácsi rendelet második melléklete sorolja fel az egyes tagállamokban védett eredetmegjelöléseket. * Az 1576/89/EGK tanácsi rendelet 1. cikkének (4) bekezdése határozza meg az Európai Unióban a szeszes italok egyes fajtáinak fogalmát. A csatlakozási szerződés módosította ezt a rendelkezést olyan értelemben, hogy kizárólag Magyarországon a "pálinka" megjelölés helyettesítheti a törköly és törkölypárlat megnevezést. A "pálinka" megnevezés használható a gyümölcspárlat megjelölés helyett kizárólag Magyarországon, valamint a sárgabarackpárlat esetében Alsó-Ausztriában, Burgenlandban, Stájerországban és Bécsben. * 2004. május 1-jétől a közösségi borjog hatálya Magyarországra is kiterjed. A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény a közösségi szabályozás alapján a "meghatározott termőhelyű minőségi bor" fogalma mellett törvényi szinten bevezette a magyar borjogba a "védett eredetű bor" fogalmát, és meghatározta a "tájborok", vagyis a földrajzi jelzéssel ellátott asztali borok előállításának feltételeit. A részletes szabályokat e törvény végrehajtási rendeletei rögzítik.
Lisszaboni Megállapodás
Nemzetközi oltalom szerezhető:
– az eredetmegjelölések oltalmáról és nemzetközi lajstromozásáról szóló Lisszaboni Megállapodással létrehozott rendszerben.
A Lisszaboni Megállapodás egyetlen bejelentés benyújtásával lehetővé teszi oltalom igénylését a megállapodásban részes államok egy részének vagy összességének területére. A nemzetközi úton lajstromozott eredetmegjelölés olyan nemzeti oltalmak csoportja, amelyek az egyes országok törvényeinek hatálya alá tartoznak. A rendszer gyors, egyszerű és olcsó eljárásban ad módot az oltalom egyszerre több részes államban való megszerzésére. A nemzetközi lajstromot a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) Nemzetközi Irodája vezeti.
Nemzetközi bejelentés
A nemzetközi bejelentést bármely természetes vagy jogi személy tehet, ha a nemzeti jogszabályok alapján az adott eredetmegjelölés használatára jogosult. A bejelentést annak az országnak az illetékes hatóságánál (a "származási ország" hivatalánál) kell benyújtani, amelynek a területén az a földrajzi terület, táj, illetve helység található, amelynek az eredetmegjelölés a jellemzőit köszönheti. A nemzetközi bejelentést angol, francia vagy spanyol nyelven, a WIPO formanyomtatványának kitöltésével kell elkészíteni.
Nemzetköz eljárás
A nemzetközi eljárás két szakaszra tagolódik. Az első szakasz a bejelentés benyújtásától a bejelentés nemzetközi lajstromozásáig tart. A Nemzetközi Iroda elvégzi az alaki vizsgálatot. Ha a bejelentés kielégíti az előírt alaki követelményeket, a Nemzetközi Iroda bejegyzi a lajstromába a hozzá továbbított eredetmegjelölést, azaz lajstromozza a megjelölést. A lajstromozásról a Nemzetközi Iroda értesíti a származási ország és a többi érintett ország illetékes hivatalát, és hivatalos lapjában hatósági tájékoztatást közöl.
A nemzetközi eljárás második szakaszában a tagállamok nemzeti hivatalai végzik el a bejelentés érdemi vizsgálatát. A nemzeti hivatalok egy éven belül kifogást emelhetnek a nemzetközi lajstromozással szemben. Ha a bejelentő nem válaszol a neki megküldött kifogásra, vagy ha a bejelentés a bejelentő nyilatkozata ellenére sem elégíti ki a feltételeket, a bejelentést véglegesen elutasítják, és a lajstromozás az adott tagállamban hatályát veszti. Ha azonban a tagállam nem jelzi kifogását, vagy a bejelentői nyilatkozat eredményeként kifogását visszavonja, a nemzetközi lajstromozással a megjelölésre a lajstromozás napjától ugyanolyan oltalom keletkezik, mint a nemzeti lajstromozás alapján.
Magyar termékek nemzetközi oltalma
A Lisszaboni Megállapodás alapján élvez számos külföldi országban oltalmat több igen fontos hazai eredetmegjelölés: pl. a kalocsai és a szegedi paprika, a csabai és a gyulai kolbász, a tokaji aszú.