A gyártók számára egy sor kötelezettség lépett augusztus 13-án hatályba, amely egyebek mellett kiterjed egy bizonyos mennyiségű elektronikai hulladék begyűjtésére (ezen túl persze bármennyit át kell venniük, amit visszavisznek), ennek kezelésére, a termék megjelölésére stb. Az alábbi összeállítás áttekintést ad a kötelezettségekről, a teljesítési módokról, az intézkedések hátteréről.
Az elektromos és elektronikai hulladék (e-hulladék)
A tönkrement e-berendezéseinket eddig nagyrészt kidobtuk. "Jobbik" esetben a kukába, egyébként vérmérséklettől függően árokparton stb. végezte. Ez a gyakorlat minimum két megfontolásból sem tartható tovább. Egyrészt szinte mindegyik ilyen típusú berendezés tartalmaz valamilyen veszélyes anyagot: vagy nehézfémet (pl. ólmot, higanyt, krómot, kadmiumot), vagy halogénezett szénhidrogént (pl. hűtőgépek vagy a tv-k láng- és égésgátlóval kezelt műanyagjai). Egy e-berendezés átlagos veszélyesanyag-tartalma kb. 10%. Ezek a környezetbe kikerülve fokozatosan elszennyezhetik a talajvizet, vagy a levegőbe jutva pl. felelősek a globális felmelegedésért, az ózonréteg elvékonyodásáért.
Másrészt a hulladékká vált berendezések nagyon értékes anyagokat tartalmaznak, amelyet egyszer már valahol kitermeltek, feldolgoztak, vagyis nagy energiaráfordítással, környezetszennyezéssel kezeltek. Ha ezt egyszerűen kidobjuk, ezeket az anyagokat újra ki kell vonnunk a természetből és feldolgoznunk. Ez nem egyeztethető össze a fenntartható fejlődésről vallott elvünkkel, ami többek között az Európai Unió 6. környezetvédelmi akcióprogramjának egyik alappillére.
Az e-hulladék ráadásul a hulladékáramokon belül a legdinamikusabban növekvő hulladékfajta, aminek növekedési üteme 3-4-szerese a teljes hulladék növekedési ütemének. Ez a felismerés vezetett arra, hogy szelektíven gyűjteni kell az ilyen hulladékot és minél nagyobb arányban hasznosítani. Így tehát nemcsak csökkenthetjük környezetünk hulladék által okozott további elszenynyeződését, de csökken a primer nyersanyagigény is és az ezzel járó további környezetszennyezés.
A hazai szabályozás
Az EU az irányelvekben történő szabályozás mellett döntött. Ez azt jelenti, hogy a tagállamoknak egy előírt határidőre meg kell hozniuk a harmonizációs jogszabályaikat. A fenti közösségi szabályok átültetésére születtek meg 2004 őszén a magyar traszpozíciós jogszabályok (a 25 ország közül negyedikként). Ezek az alábbiak:
– 264/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételéről;
– 15/2004. (X. 8.) KvVM rendelet az elektromos és elektronikai berendezések hulladékai kezelésének részletes szabályairól, valamint a
– 16/2004. (X. 8.) KvVM rendelet az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikai berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról.
Általános magyar jogi hátteret pedig a 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) nyújt a fenti jogszabályokhoz.
Ez így teljes körű szabályozást tartalmaz, semmilyen egyéb kiegészítő szabályozásra nincs szükség ezen a területen (ez nem igaz pl. a csomagolás vagy az elem, akkumulátor uniós előírások harmonizációjára).
A teljesség kedvéért meg kell említeni még a termékdíj-szabályozást is. Ez jelen esetben egy teljesen független, önálló jogintézmény, amelyet 2005. január elsejétől terjesztettek ki az elektromos berendezésekre is. (A részletekért lásd a hatályos 1995. évi LVI. törvényt és annak végrehajtási rendeleteit!)
Az uniós irányelv 2003. február 13-án jelent meg a hivatalos lapban, és ezért ettől az időponttól "indult az óra". Az irányelv az EU-s gyakorlatnak megfelelően 1,5 évet adott az átültetésre, további egy évet a gyakorlatban történő bevezetésre. Innen származik ez a nem kerek dátum, az augusztus 13-a. A továbbiakban röviden áttekintjük a legfontosabb elveket, amelyek megalapozzák a magyar szabályozás előírásait.
Kiterjesztett gyártói felelősség
A szabályozás alapja a kiterjesztett gyártói felelősség elve, mivel a gyártók azok, akiknek ráhatásuk van a termék kialakítására, a felhasznált anyagokra.
A háztartásokból származó e-hulladékok szelektív gyűjtését meg kellett oldani 2005. augusztus 13-áig. Ennek megoldási módjai:
– ingyenes lakossági gyűjtőhelyek kialakítása (hulladékudvarok),
– a kereskedők "egy az egy" alapon kötelesek visszavenni a hasonló célra használt régi készüléket,
– a gyártók felállíthatnak egyedi vagy közös visszavételi rendszereket is.
Fontos követelmény, hogy a fenti módon a lakosságtól begyűjtött hulladék mennyiségének el kell érnie 2008 végére a négy kilogramm/lakos/év mennyiséget, és el kell érni a kategóriák szerint előírt hasznosítási arányokat.
A költségek viselői
A 2005. augusztus 13. előtt piacra került termékekből képződő hulladékok gyűjtési, kezelési, hasznosítási és ártalmatlanítási költségeit arányosan – pl. az adott termék piaci részesedése alapján – azoknak a gyártóknak kell viselniük, amelyek a költség felmerülése időpontjában a piacon vannak.
Az új hulladékok esetében (az említett dátum után piacra kerülő termékek) a gyártók a saját termékeikből képződő hulladékért felelősek. A gyártók létrehozhatnak egyedi rendszereket is, és csatlakozhatnak a kollektív rendszerhez (ún. koordináló szervezetek) is. A termék piacra dobásakor a gyártóknak pénzügyi garanciát kell nyújtaniuk a majdani hulladékok kezelésére. Ennek formája lehet az, hogy tagja egy koordináló szervezetnek, vagy ún. "hasznosítási biztosítása" van, vagy zárolt bankszámlával rendelkezik.
A szabályozás logikája
Amint azt az irányelv vázlatos ismertetéséből láttuk, az alapvető kötelezett a gyártó. Neki kell gondoskodnia egyrészt a piacra kerülő új termékek megfelelő kialakításáról, a fogyasztó tájékoztatásáról, másrészt a hulladékká vált berendezések további kezeléséről. Ez utóbbi esetben természetesen nem ennek fizikai végrehajtásáról van szó, hanem az ilyen tevékenység finanszírozásáról. Szervezetileg ezt rábízhatja pl. egy koordináló szervezetre, másik lehetőség lehet egy ún. átvevő (hulladékhasznosító).
Mivel a korábban gyártott (ún. "történelmi hulladék") kezeléséről is a most piacon lévő gyártóknak kell gondoskodniuk, lehetőség van ezek kezelésének fedezésére külön pénzt kérni az új készülékek értékesítésekor (ez az ún. elkülönített díj), de a hulladékká vált berendezések visszavételekor már semmilyen költséget nem számolhat fel a gyártó sem a fogyasztónak, sem a kereskedőnek, sem a hulladékudvar üzemeltetését végző szolgáltatónak.
További jogalkotói szándék volt, hogy koordináló szervezetet csak kötelezettek (tehát gyártók) hozhassanak létre, mert csak így biztosítható a költségek minimalizálása, hiszen a hulladékhasznosítók minél nagyobb nyereség elérésében érdekeltek.
Biztosítani kellett, hogy az EU által előírt 4 kg/fő háztartásinak minősülő e-hulladék begyűjtését, hasznosítási arányát 2008 végére biztosan elérjük. Ezért kettő olyan előírást tartalmaz a kormányrendelet, amelyet az irányelv nem. Egyrészt kimerítő listát tartalmaz a rendelet melléklete KN-kódok alapján, hogy milyen termékek minősülnek háztartási berendezésnek. Másrészt a háztartási berendezésekre a jogszabály meghatározza minden évre a kötelezően visszagyűjtendő hulladékká vált berendezések menynyiségét, az adott gyártó által az elő évben piacra helyezett termék százalékában. Ezzel egyértelmű helyzetet teremt a gyártók és az illetékes hatóság számára is.
Gyártói kötelezettség
Az egész szabályozás a kiterjesztett gyártói felelősség elvén nyugszik, ebből következik, hogy az alapvető kötelezettek a gyártók. Elterjedt az a téves nézet, hogy ha egy gyártó csatlakozott valamelyik koordináló szervezethez, ezzel minden kötelezettségének eleget tett, illetve a koordináló szervezet elvégzi azt helyette. Azonban a koordináló szervezet csak a kötelezettségek kisebbik részét végezheti, mégpedig a hulladékká vált berendezések kezelését, a többi kötelezettség teljesítését nem lehet másra átruházni, azt a gyártónak magának kell teljesítenie.
Mielőtt számba vennénk a kötelezettségeket, nézzük, ki is minősül Magyarországon gyártónak.
Gyártó az, aki (elsőként) elektromos, elektronikai berendezést forgalomba hoz (gyárt vagy a más által gyártott terméket saját márkanév alatt forgalomba hozza), beleértve a közösségen belüli behozatalt és az importot (harmadik országból) is.
A gyártói kötelezettségeket az alábbiak szerint csoportosíthatjuk:
– a termék és a technológia jellemzőinek a hulladékgazdálkodás követelményei szempontjából kedvező megválasztása,
– hulladékkezelési (-visszavételi, -begyűjtési, -hasznosítási és -ártalmatlanítási) kötelezettségek,
– nyilvántartásba vételi kötelezettség,
– tájékoztatási kötelezettség,
– biztosítékadási kötelezettség,
– adatszolgáltatási kötelezettség.
A termék és a technológia jellemzőinek a hulladékgazdálkodás követelményei szempontjából kedvező megválasztása
Erről a kötelezettségről általában megfeledkeznek a gyártók, mivel ezt külön a már hivatkozott kormány, illetve miniszteri rendelet nem tartalmazza. Pedig a gyártmányfejlesztésnél ennek egy lényeges szempontnak kell lennie, aminek a felhasznált veszélyes anyag mennyiségének, veszélyességének csökkentésében, az életciklus végéhez ért berendezés könnyebb, ésszerűbb hasznosításában kell kifejeződnie.
Az erre vonatkozó kötelezést a Hgt. 4. §-ának c) pontja és 6. § (1) bekezdése tartalmazza, amely egyebek mellett előírja, hogy "a gyártó köteles a terméket és csomagolását úgy kialakítani, valamint olyan technológia- és termékfejlesztést végrehajtani, amely az elérhető leghatékonyabb anyag- és energiafelhasználással jár, továbbá elősegíti a termék újrahasználatát, hulladékká válását követően annak környezetkímélő kezelését". Erre a tevékenységre is rákérdez egyébként a 15/2004. (X. 8.) KvVM rendelet 3. sz. mellékletének kérdőíve.
Hulladékkezelési (-visszavételi, -begyűjtési, -hasznosítási és -ártalmatlanítási) kötelezettségek
A visszavételi kötelezettség alapján a gyártónak vissza kell vennie az általa forgalomba hozott elektromos berendezésből származó hulladékot, a háztartási berendezésből származó történelmi hulladékot, valamint az új, azonos vagy azonos funkciójú termékkel helyettesített, nem háztartási berendezésből származó történelmi hulladékot. A háztartási berendezésből származó hulladékra írja elő a kormányrendelet 2. A. melléklete a minimálisan begyűjtendő mennyiséget. Az előírt hasznosítási arányokat pedig a 2. B. melléklet tartalmazza.
E tevékenységek teljesítését ruházhatja át a gyártó egy koordináló szervezetre vagy átvevőre. Az előbbi esetben nem kell külön biztosítékot képeznie a piacra helyezett háztartási berendezései után, az utóbbi esetben ez fennáll.
Nyilvántartásba vételi kötelezettség
A gyártónak tevékenysége megkezdése előtt nyilvántartási számot kell kérnie az illetékes hatóságtól, amely jelen esetben az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség. A kérelmet a kormányrendelet 5. sz. mellékletében megadott nyomtatványon kell kérni. A kiadott nyilvántartási számok, egyéb hasznos információkkal együtt megtekinthetőek a főfelügyelőség honlapján: www.orszagoszoldhatosag.gov.hu.
Ha egy gyártó közvetlenül külföldről forgalmaz elektromos terméket Magyarországon, akkor neki is regisztráltatnia kell magát Magyarországon. Ezt azonban közvetlenül külföldről nem teheti meg, mivel a bejelentőnek a magyar joghatóság alatt kell állnia, ezért szükség van egy magyar meghatalmazottra, amelyet a már hivatkozott melléklet "kézbesítési megbízottnak" nevez.
Tájékoztatási kötelezettség
Ez három területet fog át: a termék megjelölését, a fogyasztó tájékoztatását, valamint a hulladékhasznosító részére nyújtandó információt. A termék megjelölésére új szabvány került kidolgozásra, amely egyszerűsítheti azt. Az érintettek keressék meg a CENELEC által kidolgozott MSZ EN 50419 szabványt, amely a méretekre tartalmaz útmutatót. Egyebekben a kormányrendelet 13. §-ában leírtakat kell betartani.
Biztosítékadási kötelezettség
Ez az előírás csak azokra a gyártókra vonatkozik, akik háztartási elektromos berendezést úgy helyeznek magyar piacra, hogy nem csatlakoznak koordináló szervezethez. A biztosítékképzés módját a kormányrendelet 4. sz. melléklete részletesen taglalja.
Adatszolgáltatási kötelezettség
Ennek a kötelezettségnek a teljesítését a gyártó nem tudja átruházni, ezt évente teljesítenie kell. Ennek részletes szabályait a 15/2004. (X. 8.) KvVM rendelet tartalmazza. Egyrészt ki kell töltenie a rendelet 3. sz. mellékletét képező adatlapokat, másrészt levélben nyilatkoznia kell a biztosíték összegéről és típusáról, vagyis arról, hogy csatlakozott-e koordináló szervezethez vagy nem. A részletes előírást a hivatkozott rendelet 4. §-a tartalmazza.
A koordináló szervezetek szerepe
A koordináló szervezetek a hulladékká vált berendezések begyűjtésében, a hulladékok további kezelésének megszervezésében vállalhatják át a gyártók kötelezettségének teljesítését. Ezek a szervezetek kht. formában kell hogy működjenek, és legalább 75 millió forint alaptőkével kell rendelkezniük. Az alaptőke célja, hogy ha egy koordináló szervezet megszűnne, akkor is legyen fedezet az éppen még a fogyasztóknál lévő berendezések későbbi kezelésére.
A szervezeteknek nyilvántartásba kell vetetniük magukat. Ezen a területen jelenleg 5 koordináló szervezet működik:
– Electro-Coord Kht. Székhely: 1012 Budapest, Márvány u. 18.,
– Ökomat Kht. Székhely: 1138 Budapest, Váci út 184.,
– Elektro-Waste Kht. Székhely: 1055 Budapest, Szalay u. 4.,
– Re-Elektro Kht. Székhely: 9028 Győr, Régi Veszprémi út 14-16.,
– E-Hulladék Kht. Székhely: 1139 Budapest, Váci út 87.
Az EU ellenőriz
A Bizottság az előírt kötelezettségek mennyiségi és minőségi teljesítéséről részletes jelentést kér. Erre vonatkozóan a legutóbbi határozata 2005 májusában jelent meg. A hulladékok adatszolgáltatásáról és nyilvántartásáról szóló korábban megjelent jogszabályok nem tették lehetővé kategóriánként a kért adatok generálását, ezért a 15/2004. (X. 8.) KvVM rendeletben elő kellett írni a gyártók és az átvevők részére az EU által kért megbontásban történő adatszolgáltatást. Azért, hogy a kötelezettek időben szembesüljenek az előírt követelményekkel, továbbá hogy a hatóság becsülni tudja a tárgyévi várható teljesítési értékeket, az adatszolgáltatás kiterjed a megelőző év tényszámaira, valamint a tárgyévi tervezett értékekre is.
A kereskedők feladatai
A hazai szabályozás új vonása, hogy a régi berendezés bármelyik kereskedelmi egységnél (boltban) leadható, amennyiben hasonló funkciójú új berendezést vásárolunk. Tehát teljesen mindegy, hogy mikor, hol vettük a készüléket, és ezért a szolgáltatásért a kereskedő pénzt nem kérhet. A kereskedőnek ez a funkció szintén nem kerülhet pluszköltségbe, tőle a gyártók (a koordináló szervezet révén) rendszeresen elszállítják a leadott készülékeket. A kereskedőknek természetesen nem kell koordináló szervezethez csatlakozniuk.
A hulladékhasznosítás nyereséges
A hulladékká vált berendezések kezelése (begyűjtése, hasznosítása és ártalmatlanítása) néhány kivételtől eltekintve (pl. fém lámpatestek, mobiltelefonok) veszteséges. Ezért korábban leginkább csak a könnyen kiszerelhető és hasznosítható részegységekkel foglalkoztak, a maradék megfelelő ártalmatlanításáról "elfeledkeztek". Ebben a gyártói kötelezettségek előírásával alapvető változás állt be. Megteremtődött a pénzügyi fedezete a környezetvédelmi előírásokat kiegészítő, nyereséges hulladékkezelésnek. A hulladékhasznosítók a koordináló szervezetekkel szerződést kötve hosszú távú, szolid nyereséget is nyújtó feladathoz jutottak. Ezért azonban nyújtaniuk is kell valamit, el kell érniük a jogszabályok által megkövetelt hasznosítási arányt. Vizsgáljuk most meg, mi is ez a követelmény.
Hasznosítási, újrafeldolgozási arány
A kormányrendelet kategóriánként, a hasznosítási arány előírása mellett, azon belül még az újrafeldolgozási arányt írja elő. A hasznosításnak jelen esetben két formája lehetséges: a berendezés anyagának a hasznosítása (ún. anyagában történő hasznosítás), ezt nevezi a jogszabály újrafeldolgozásnak, valamint az éghető rész hőhasznosítással történő elégetése (ún. termikus hasznosítás). A kettő összege a tényleges hasznosítás. Tehát a jogszabályban megadott hasznosítás az említett két tevékenység során kezelt hulladékmennyiségre vonatkozik. A hasznosítás és az újrafeldolgozás különbsége adja a hőhasznosítással megvalósítható részt (ezt a jogszabály külön nem tünteti fel, de bárki könnyen kiszámolhatja). Például a háztartási nagygépek kategóriában 2005-re hasznosítási arányként 20%-ot, újrafeldolgozási arányként 19%-ot ír elő a rendelet. Ez azt jelenti, hogy hőhasznosítással 1%-ot lehet kezelni.
E-hulladékhasznosítás, folyamatosan
Az unió célja egyértelmű: azt kívánja elérni, hogy hulladéklerakóba vagy égetőbe egyáltalán ne kerüljön hulladékká vált elektromos és elektronikai berendezés. Ezért 2009-től új begyűjtési célokat fognak kitűzni, várhatóan megduplázzák a jelenlegi előírást. Tehát itt nem egy egyszeri célkitűzésről van szó, amely majd idővel "elfelejtődik". Ezt a tényt célszerű figyelembe venni a jövő tervezésekor mind a gyártóknak, mind a hulladékhasznosítóknak. Várhatóan a fogyasztók környezettudatossága is fejlődik, és még az előírtaknál is több e-hulladékot visznek vissza, amit a gyártók nem utasíthatnak vissza azzal, hogy köszönjük, az előírtakat már teljesítettük... De hát ez mindnyájunk közös érdeke.
Az e-hulladékkal kapcsolatos uniós szabályozás
Felismerve az e-hulladék természetéről kifejtetteket, az Európai Unió 2003-ban megjelentette a 2003/96/EK (ez az ún. WEEE irányelv) és a 2003/95/EK irányelveit (RoHS irányelv). Az elmúlt időszak alatt ezeket azután újabb jogszabályok követték, amelyekről az alábbi táblázat ad áttekintést.
Száma
[/tab*]
2002/95/EK
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2003. január 27-i 2002/95/EK IRÁNYELVE egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus készülékekben való alkalmazásának korlátozásáról
2002/96/EK
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2002/96/EK IRÁNYELVE (2003. január 27.) a hulladék elektromos és elektronikus berendezésekről (HEEB)
2003/108/EK
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2003/108/EK IRÁNYELVE (2003. december 8.) az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló 2002/96/EK irányelv módosításáról
2004/249/EK
A Bizottság határozata (2004. március 11.) az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló 2002/96/EK irányelv (HEEB) tagállamok által történő végrehajtásával kapcsolatos jelentés kérdőívtartalmáról
2004/312/EK
A Tanács határozata (2004. március 30.) az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló 2002/96/EK irányelv (HEEB) egyes előírásai alól való mentesség biztosítása többek között Magyarország számára
2005/369/EK
A Bizottság határozata (2005. május 3.) az elektromos és elektronikai berendezések hulladékairól szóló 2002/96/EK irányelv betartásának tagállami ellenőrzéséről, adatformák megállapítása
A határidők áttekintő táblázata
Dátum
Esemény
2003. 02. 13.
Az irányelv hatálybalépése.
2004. 08. 13.
A nemzeti szabályozások hatálybaléptetése.
2005. 08. 13.
A begyűjtőrendszereknek működniük kell.
A kezelési és a financiális kötelezettségek hatályba lépnek.
2008. 12. 31.
A begyűjtési és a hasznosítási célokat teljesíteni kell.
A gyártói feladatok határideje
Az alábbi táblázat összefoglalja a gyártókra vonatkozó feladatok határidejét.
Kötelezettség
Határidő
Nyilvántartásba vétel.
2004. 12. 31., illetve 2005. 08. 13. volt
Adatszolgáltatás a 2004-ben piacra helyezett és a 2005-ben várhatóan piacra helyezett elektromos termékek mennyiségéről.
2004. 12. 31., illetve 2005. 08. 13. volt
A tárgyévi visszavételi, begyűjtési, hasznosítási és ártalmatlanítási kötelezettségei ellátásának módjáról.
2006. 01. 31.
2005. évben begyűjtött, visszavett, hasznosított és ártalmatlanított elektromos berendezésből származó hulladék tömegéről elektromosberendezés-kategóriánként, hasznosítónként és ártalmatlanítónként is megbontva, valamint a Magyar Köztársaság területén és azon kívül kezelt (hasznosított és ártalmatlanított) hulladék tömegéről, ezek várható 2006. évi tömegéről.
2006. 02. 20.
A visszavételi, begyűjtési, hasznosítási és ártalmatlanítási kötelezettségei ellátásának biztosítására képzett tárgyévi biztosíték összegéről és típusáról.
2006. 02. 20.