A hulladékgazdálkodásra vonatkozó szabályok a hulladék termelőjére, birtokosára hagyományosan rótt kezelési kötelezettség mellett, amely szerint a hulladék tulajdonosa, birtokosa köteles a tevékenysége gyakorlása során keletkező, illetve más módon birtokába kerülő hulladékot gyűjteni és hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról gondoskodni, bevezeti a gyártói felelősségen és a megosztott felelősségen alapuló új modellt.
Az ezredfordulót megelőzően a szakirodalom a hulladékgazdálkodást a környezetvédelem legfiatalabb és legkevésbé szabályozott területeként jellemezte. A helyzet Magyarországon akkor változott meg gyökeresen, amikor 2000. május 26-án a parlament elfogadta a hulladékgazdálkodási törvényt. A hulladékgazdálkodásra vonatkozóan az Európai Közösség joganyaga több mint 60 ún. másodlagos jogforrást: tanácsi vagy bizottsági rendeletet, irányelvet, határozatot, állásfoglalást, ajánlást tartalmaz.
Fenntartható fejlődés
Tagállammá válásunk időpontjáig – a "Közösségi Vívmányok Átvételének Nemzeti Programja" (ANP) által megállapított ütemterv alapján – megvalósult a közösségi jogszabályoknak a hazai jogrendbe történő átvétele.
Prioritási sorrend
Az Európai Közösségnek a hulladékgazdálkodást átfogó, az elvi, szakmapolitikai és az intézményi alapokat biztosító szabályozását a hulladékról szóló, többször módosított 75/442/EGK tanácsi (keret)irányelv, továbbá a hulladékgazdálkodás közösségi stratégiájáról szóló 97/C 76/01 tanácsi határozat alapozza meg. Ezek értelmében a fenntartható fejlődés érdekében minden tevékenységet úgy kell kialakítani és végezni, hogy biztosítsa:
– a megelőzés, ezen belül a hulladékképződés megakadályozása, a veszélyesség és a mennyiség csökkentése,
– a hasznosítás, ezen belül az újrahasználat, az újrafelhasználás és az alapanyag-kinyerés, végül az energetikai hasznosítás,
– az ártalmatlanítás és végső elhelyezés, ezen belül a fizikai-kémiai-biológiai kezelés, termikus ártalmatlanítás, lerakás
prioritási sorrend érvényesülését.
Ezek a prioritások végeredményben arra a környezetpolitikai célra vezethetők vissza, hogy a gazdasági fejlődést el kell választani a hulladékmennyiség növekedési ütemétől, és a fejlődésnek a környezeti erőforrások optimális használatával kell megvalósulnia.
A fenntartható gazdasági, ökológiai és társadalmi fejlődés e feltételeinek biztosítása érdekében az Európai Unióban az alábbi három, egymással komplex, összefüggő rendszert alkotó stratégia kialakítása, illetve végrehajtása van folyamatban:
– a természet erőforrásaival való felelős gazdálkodás,
– az integrált termékpolitika, valamint
– a hulladékmegelőzés és -hasznosítás stratégiája.
A fenntartható fejlődést mint elérendő célt Magyarországon a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény deklarálja. A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény pedig általános keretet ad e cél elérésének biztosítására a hulladékgazdálkodás szakterületén, ennek érdekében
– meghatározza a hulladékgazdálkodás alapelveit és általános szabályait,
– lefekteti az alapfogalmakat, a hulladékkal kapcsolatos felelősségi viszonyokat, jogokat és kötelezettségeket,
– új jogintézményként bevezeti a tervezést, valamint
– felhatalmazást ad a hazai hulladékgazdálkodás teljes körű szabályozására, illetve a veszélyes hulladék, valamint a települési hulladék esetében az újraszabályozásra.
Új eszközök beszerzésének, új technológiák alkalmazásának követelménye
A műszaki és gazdasági szabályozó elemeket egyaránt tartalmazó jogszabályi rendszer előírásainak betartása, valamint a tervezésen alapuló hulladékgazdálkodás megkövetelése minden érintett szereplő: a gazdálkodó szervezetek, az önkormányzatok és a lakosság számára is nagy kihívást jelent azáltal, hogy nem teszi lehetővé a korábbi állapot fenntartását. A hulladékgazdálkodás valamennyi területén fejlesztések (új eszközök beszerzése, új technológiák alkalmazása, új létesítmények megvalósítása, a működtető szervezetek korszerűsítése stb.) váltak szükségessé, és a változások olyan mértékűek, hogy azok forradalmasították a szakterület tevékenységét.
Magyarország átmeneti mentessége
A jogalkalmazás, a szakmai teljesítés, az előírásoknak való teljes megfelelés terén azonban – elsősorban a szükséges beruházások pénz- és időigénye, az intézkedésekkel leginkább érintett gazdálkodók felkészülési időszakának biztosítása miatt – több esetben csak a fokozatos, bizonyos átmeneti időszakot biztosító halasztás jelenthet reális megoldást. A csatlakozási tárgyalások során ilyen átmeneti teljesítési időszakban állapodtunk meg a csomagolási hulladékok hasznosítása, a veszélyes hulladékok égetése, valamint a hulladékok behozatalának (importjának) ellenőrzése terén. Mindhárom esetben 2005-ben kell teljesítenünk a régi tagországok többsége számára egy korábbi időpontra előírt végrehajtási kötelezettségeket. E három területen kívül az elektromos és elektronikai készülékekről és hulladékaikról szóló irányelvben előírt hulladékbegyűjtési és -hasznosítási kötelezettségek teljesítésére vonatkozó határidők kérdésében kétéves átmeneti mentességet láttuk reálisnak a hazai teljesítést illetően, e kérésünket az EU akceptálta.
Alapelvek
A környezetvédelmi törvényben megfogalmazott alapelvek mellett a hulladékgazdálkodási törvény is rögzít számos alapelvet, amelyeket korábban Magyarországon jogszabály nem tartalmazott. Hulladékgazdálkodási szempontból feltétlenül kiemelésre méltó, hogy a környezethasználatot az elővigyázatosság elvének figyelembevételével, a környezeti elemek kíméletével, takarékos használatával, továbbá a hulladékkeletkezés csökkentésével, a természetes és az előállított anyagok visszaforgatására és újrafelhasználására törekedve kell végezni.
Kíméletes környezet-igénybevétel
A megelőzés érdekében a környezethasználat során a leghatékonyabb megoldást, a környezeti, műszaki és gazdasági körülmények között elérhető, legkíméletesebb környezet-igénybevétellel járó tevékenységet kell alkalmazni. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a legkisebb mértékűre kell szorítani a képződő hulladék mennyiségét és veszélyességét.
A szennyező fizet
A szennyező fizet elv azt deklarálja, hogy a termelő, a hulladék tulajdonosa, birtokosa vagy a hulladékká vált termék gyártója köteles a hulladékkezelés költségeit megfizetni vagy a hulladékot ártalmatlanítani. A szennyezés okozója, illetőleg előidézője felel a hulladékkal okozott környezetszennyezés megszüntetéséért, a környezeti állapot helyreállításáért és az okozott kár megtérítéséért, beleértve a helyreállítás költségeit is.
A gyártó felelőssége
A gyártói felelősség elve szerint a termék előállítója felelős a termék és a technológia jellemzőinek a hulladékgazdálkodás követelményei szempontjából kedvező megválasztásáért, ide értve a felhasznált alapanyagok megválasztását, a termék külső behatásokkal szembeni ellenálló képességét, a termék élettartamát és újrahasználhatóságát, a termék előállításából és felhasználásából származó, illetve a termékből keletkező hulladék hasznosításának és ártalmatlanításának megtervezését, valamint a kezelés költségeihez történő hozzájárulást is.
Megosztott felelősség
A gyártói felelősséggel összefügg a megosztott felelősség elve, amelynek értelmében a gyártói felelősség alapján fennálló kötelezettségek teljesítésében a termék és az abból származó hulladék teljes életciklusában érintett szereplőknek együtt kell működniük.
Elvárható felelős gondosság
Az elvárható felelős gondosság elve alapján a hulladék mindenkori birtokosa köteles – a lehetőségeinek megfelelően – mindent megtenni annak érdekében, hogy a hulladék környezetet terhelő hatása a legkisebb mértékű legyen.
Elérhető legjobb eljárás
Az elérhető legjobb eljárás elve alapján törekedni kell az adott műszaki és gazdasági körülmények között megvalósítható leghatékonyabb megoldásra: a legkíméletesebb környezet-igénybevétellel járó, anyag- és energiatakarékos technológiák alkalmazására, a környezetterhelést csökkentő folyamatirányításra, a hulladékként nagy kockázatot jelentő anyagok kiváltására, illetőleg a környezetkímélő hulladékkezelő technológiák bevezetésére.
Költséghatékonyság
A költséghatékonyság elve alapján a hulladékkezelés szabályainak kialakítása, a hulladékgazdálkodás szervezése során érvényesíteni kell, hogy a gazdálkodók, fogyasztók által viselendő költségek a lehető legnagyobb környezeti eredménnyel járjanak.
Prioritások
A hazai hulladékgazdálkodási politika céljait és 2008-ig megvalósítandó feladatait – a II. Nemzeti Környezetvédelmi Program részeként elfogadott, a 110/2002. (XII. 12.) OGY határozattal kihirdetett – Országos Hulladékgazdálkodási Terv (OHT) tartalmazza. Az OHT-ban foglalt feladatok végrehajtását egyfelől az egyes hulladékáramok kezelésére vonatkozó országos programok segítik elő, másrészt a 7 statisztikai tervezési régióra elkészített területi hulladékgazdálkodási tervek és a települési önkormányzatok által készített helyi hulladékgazdálkodási tervek biztosítják. A tervezés negyedik szintjét az egyedi hulladékgazdálkodási tervek jelentik.
Gazdálkodó szervezetek egyedi tervei
Egyedi tervet azoknak a gazdálkodó szervezeteknek kell készíteni, amelyeknél évente 10 tonna mennyiséget meghaladó veszélyes hulladék keletkezik, vagy az évente keletkező öszszes veszélyes és nem veszélyes hulladék mennyisége meghaladja a 200 tonnát.
A tervezés céljai
A tervezés egyik alapvető célja – összhangban a hulladékgazdálkodási törvény általános előírásával – a megelőzés, hasznosítás, ártalmatlanítás prioritási sorrendjének biztosítása, az ártalmatlanítás jelenlegi dominanciájának visszaszorítása a tervezési időszak végére. Nem hagyható azonban figyelmen kívül a hulladékgazdálkodás jelenlegi helyzete, az országban évente képződő mintegy 70 millió tonna hulladék minőségi és mennyiségi összetétele, a rendelkezésre álló és dinamikus fejlesztést igénylő kezelő létesítmények állapota, kapacitása, területi eloszlása és nem utolsósorban a beruházásokhoz, fejlesztésekhez szükséges hazai és nemzetközi források megteremtésének lehetősége a magántőke, az állami és az önkormányzati források bevonásával.
A hulladékképződés megelőzése, hulladékcsökkentés
A hulladékképződés megelőzése, valamint a keletkező hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése a következő intézkedésekkel segíthető elő:
– az anyag- és energiatakarékos, hulladékszegény technológiák alkalmazásával,
– az anyagnak, illetőleg a hulladéknak a termelési-fogyasztási körfolyamatban tartásával,
– a legkisebb tömegű és térfogatú hulladékot és szennyező anyagot eredményező termékek előállításával,
– a hulladékként kockázatot jelentő anyagok kiváltásával.
Hulladékhasznosítás formái
A megelőző intézkedések ellenére képződő hulladék hasznosítása történhet:
– a hulladék anyagának termelésben, szolgáltatásban történő ismételt felhasználásával (újrafeldolgozás),
– a hulladék valamely ismételten feldolgozható összetevőjének leválasztásával és alapanyaggá alakításával (visszanyerés),
– a hulladék energiatartalmának kinyerésével (energetikai hasznosítás).
A biológiailag lebomló szerves anyagok aerob vagy anaerob lebontása és további felhasználásra alkalmassá tétele (pl. komposztálással, biogáz előállításával, mechanikai-biológiai előkezeléssel) szintén hasznosításnak minősül.
Ökológiailag előnyös hasznosítás
A hulladék hasznosítására vonatkozó alapvető követelmény, hogy a hasznosítással előállított termék ne okozzon nagyobb környezetterhelést az elsődleges alapanyagból előállított terméknél, a hasznosítási technológia alkalmazása ne veszélyeztesse az emberi egészséget és a környezetet, valamint az elérhető eredményhez képest ne jelentsen túlzott mértékű gazdasági terheket. A hulladékot tehát akkor lehet és kell hasznosítani, ha az ökológiailag előnyös, műszakilag lehetséges és gazdaságilag megalapozott.
Szelektív hulladékgyűjtés
Ha a hasznosítás gazdasági és technológiai feltételei adottak, a hulladékot a hasznosítás elősegítése érdekében, a hasznosítási lehetőségek figyelembevételével és azoknak megfelelően elkülönítve kell gyűjteni. Ily módon a szelektív hulladékgyűjtés a hasznosítás eszköze.
Ártalmatlanítás
Ártalmatlanítani csak azt a hulladékot lehet, amelynek anyagában történő hasznosítására vagy energiahordozóként való felhasználására a műszaki, illetőleg a gazdasági lehetőségek még nem adottak, vagy a hasznosítás költségei az ártalmatlanítás költségeihez viszonyítva aránytalanul magasak.
A gyártói felelősség a tervezőasztalon kezdődik
A hulladék keletkezésének megelőzéséért, hasznosításáért és ártalmatlanításáért minden gazdasági szereplőnek, beleértve a termékgyártókat, importőröket, forgalmazókat és fogyasztókat is, viselnie kell a ráeső specifikus felelősséget a szennyező fizet elv, a gyártói felelősség és a megosztott felelősség elveinek megfelelően.
A hulladékgazdálkodási szempontok érvényesítése
A gyártó feladata, és immár a hulladékgazdálkodási törvényben általánosan előírt kötelezettsége is, a termékét és csomagolását úgy kialakítani, valamint olyan technológia- és termékfejlesztést végrehajtani, amely az elérhető leghatékonyabb anyag- és energiafelhasználással jár, továbbá elősegíti a termék újrahasználatát, hulladékká válását követően pedig annak környezetkímélő kezelését, hasznosítását, illetve ártalmatlanítását.
A gyártó kötelezettsége kiterjed arra is, hogy az azonos célra szolgáló nyers- és alapanyagok, félkész termékek, az azokból készült termékek, továbbá csomagolóeszközeik közül azokat részesítse előnyben, amelyek gyártásának és felhasználásának anyag- és energiaigénye alacsonyabb, használata kevesebb hulladék keletkezésével jár, illetőleg az azokból készült termék, csomagolóeszköz tartósabb, többször használható, hulladékként kevésbé terheli a környezetet.
A termék gyártójának felelőssége tehát a hulladékgazdálkodási szempontok érvényesítése
– az alapanyagok, a félkész termékek, a termék és csomagolása megválasztásakor,
– a gyártástechnológia jellemzőinek kialakításakor,
– a termék előállításakor és felhasználásakor keletkező hulladék hasznosításának és ártalmatlanításának megtervezésekor.
A termékek életciklusa
A fenti szempontok érvényesülésének vizsgálata a termékek életciklus típusú kezelésén alapuló integrált termékpolitika (angol rövidítéssel IPP) része, amely a termék minden fázisát értékeli környezetvédelmi, különösen hulladékgazdálkodási szempontból a teljes környezeti terhelés minimalizálása érdekében. Egy termék valós szennyezésének csökkentési lehetőségeinek vizsgálatakor a termék teljes életciklusát kell figyelembe venni, a természeti erőforrások felhasználásától, a nyersanyagok kitermelésétől kezdve a tervezésen, gyártáson, forgalmazáson és használaton át a hulladékká válásig. Atechnológia- és termékfejlesztéssel öszszefüggő intézkedések vezethetnek az elérhető leghatékonyabb anyag- és energiafelhasználáshoz, ami egyébként a termék előállítójának elemi gazdasági érdeke is kell(ene) hogy legyen.
A hulladékkezelés költségeihez való hozzájárulás
A gyártói felelősségen alapuló visszavételi és hasznosítási, illetve ártalmatlanítási kötelezettség előírása a korszerű hulladékgazdálkodás, a hulladékká vált termékek mennyiségének és veszélyességének csökkentése irányában tett jelentős lépés, amely egyúttal a finanszírozás új modelljének kialakításához is vezetett. Ez a modell méltányos és igazságos, hiszen a hulladékkezelés költségei nem az egész társadalmat, hanem azokat terhelik, akik a terméket gyártották, illetve életciklusuk végéig, tehát hulladékká válásukig használták, igénybe vették.
Tájékoztatási és jelölési kötelezettség
A gyártói felelősség egyéb területekre is kiterjed, így például a tájékoztatási és jelölési kötelezettségekre is. A vonatkozó jogszabályok szerint a gyártó köteles tájékoztatni a termék forgalmazóját és a fogyasztót a termék és csomagolása hulladékgazdálkodási szempontból lényeges tulajdonságairól, annak elhasználódása vagy hulladékká válása esetén kezelésének lehetőségeiről. A terméken, illetve csomagolásán jól látható módon jelölni kell annak esetleges hulladékszegény, tartós vagy újrafelhasználható voltát, anyagi összetételét, betétdíjas vagy letéti díjas forgalmazását. A tájékoztatás módját, tartalmi és alaki követelményeit a fogyasztóvédelmi törvénnyel összhangban lévő külön jogszabályok tartalmazzák.
Visszaváltási kötelezettség
Az adminisztratív kötelezettség mellett a gyártó saját döntése alapján is visszafogadhatja, visszaválthatja a forgalmazótól vagy a fogyasztótól a termékéből származó hulladékot vagy a használt termékét, és ennek elősegítésére a termék forgalmazóival önkéntes megállapodást köthet. A gyártó – megállapodás szerint – a termékének forgalomba hozatalát kötheti ahhoz a feltételhez, hogy a forgalmazó vállaljon kötelezettséget a termék elhasználódása utáni begyűjtésére, betétdíj, tartós fogyasztási cikk esetén letéti díj ellenében.
Megosztott felelősség, közös teljesítés
Az új szabályozási modell működése, működtetése természetesen elképzelhetetlen a több piaci szereplő aktív részvétele nélkül. Különösen a hasznosítási előírásoknak az adott időpontra vonatkozó, nemzeti szinten történő teljesítése a gazdaság szerepelőinek és a lakosságnak a közreműködése nélkül teljesíthetetlen. Részben ez magyarázza, hogy bár a jogszabályok lehetőséget biztosítanak a gyártók számára a viszszavételi és hasznosítási kötelezettségeik egyedi teljesítésére, ezt a módot eddig egyetlen gyártó sem választotta. Atöbb gyártó által létrehozott közös begyűjtő- és feldolgozókapacitás kiépítése mellett ma az a jellemző, hogy koordináló szervezet létrehozásával vagy ahhoz csatlakozással együttesen teljesítik a gyártók a kötelezettségeiket. Ez utóbbi teljesítési mód választásában döntő szerepet játszik az is, hogy koordináló szervezet tagjaként a gyártónak nem kell pénzügyi garanciát nyújtania.
Koordináló szervezetek begyűjtésre, hasznosításra
A kötelezettség átvállalása ellenértékeként a gyártó hasznosítási díjat fizet a koordináló szervezetnek. A fizetendő hasznosítási (licenc) díjaknak, amelyek alku útján alakulnak ki, tükrözniük kell a tényleges begyűjtési és hasznosítási költségeket.
A begyűjtés ösztönzése
A használt termékek vagy a hulladék visszavétele, begyűjtése az értékesítési hálózaton keresztül, különálló begyűjtő telephelyeken, valamint az önkormányzati települési hulladékkezelési közszolgáltatás keretében történhet. A begyűjtés ösztönzésére a gyártó és a gyártótól függetlenül a forgalmazó is alkalmazhat betétdíjat vagy letéti díjat, illetve más módon ösztönözheti a fogyasztót a használt termék visszaadására. Ösztönző elem az is, hogy a lakosság számára nem számítható fel hulladékkezelési díj a szelektíven gyűjtött hulladék esetében.
Ez persze csak néhány kiragadott eleme a gyártói felelősség elvére épülő, az uniós követelményeknek megfelelően kialakított gazdasági ösztönző rendszernek, amelynek az egyes hulladékká vált termékek esetében változó, esetleg eltérő módját külön kormányrendeletek szabályozzák, biztosítva az állami felügyeletet is az üzleti alapon működő rendszer felett.
Csomagolási hulladék hasznosítása
Az új rendszer kialakítása a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló 94/2002. (V. 5.) Korm. rendelet alapján kezdődött meg. A csomagolási hulladék esetében – a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló 94/62/EK irányelvnek való megfelelés érdekében – a cél az, hogy 2005-ben elérjük a minimum 50%-os átlagos hasznosítási arányt úgy, hogy az anyagában történő hasznosítás 25-45% között legyen, és anyagfajtánként (papír, üveg, fém, műanyag) is elérjük a minimális 15%-ot. Az új irányelvnek megfelelően 2012-re ezek az értékek megnövekednek, és jelentősen csökken az energetikai hasznosítás szerepe. A 60% hasznosítási arányt úgy kell majd biztosítani, hogy legalább 55% anyagában hasznosuljon. Az anyagtípusokra vonatkozóan papírból és üvegből 60%, fémből 50%, műanyagból 22,5% (!), fából 15% újrafeldolgozást kell elérni.
A gépjármű mint hulladék
A hulladékká vált gépjárművekről szóló 267/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet, amely a 2000/53/EK irányelvet harmonizálja, a nehézfémtartalom korlátozása, az alkatrészek anyagának jelölése, a hasznosítást lehetővé tévő anyagok használata, a könnyű elkülöníthetőség követelménye, a deregisztrációs eljárás, bontási útmutató bevezetése mellett 2006-tól a jármű tömegének 85%-ában történő hasznosításának és az alkatrészek újrahasználatának követelményét írja elő a gyártók számára úgy, hogy biztosítani kell a feljogosított bontónál a legfeljebb ingyenes átvételt a 2002 közepétől forgalomba hozott járműveknél, majd 2007-től a régebbieknél is.
Elektromos és elektronikai berendezések hulladékai
Az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételéről szóló 264/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet – a 2002/95/EK, 2002/96/EK és 2004/312/EK irányelvek alapján – ugyancsak tartalmaz a veszélyes anyagok felhasználására vonatkozó korlátozást az alkatrészek anyagának jelölésére, a hasznosítást lehetővé tévő anyagok használatára, a könnyű elkülöníthetőségre, a cserekötelezettségre vonatkozó rendelkezéseket. Ami a begyűjtési és hasznosítási kötelezettséget illeti, 2006-ban a lakosságtól 4 kg/fő hulladékot kell legfeljebb ingyenesen begyűjteni, majd készüléktípusonként 70-80%-ban hasznosítani.
A jogharmonizáció részterületei* A jogharmonizáció során Magyarországon is elkészültek és ki is hirdették a csomagolásról és a csomagolási hulladékról, a selejtezett gépjárművekről, valamint a hulladékká vált elektromos és elektronikai berendezésekről szóló kormányrendeleteket, a végrehajtásukat szolgáló miniszteri rendeletekkel együtt. Csatlakozásunkat követően pedig megtörtént a visszavételi és ártalmatlanítási kötelezettség előírása a hulladékká vált növényvédő szerekre, az elemekre és akkumulátorokra, továbbá a lakosságnál keletkező gyógyszerhulladékra vonatkozóan is. Ezek a jogszabályok egyértelműen tükrözik és követelményként állítják a gyártók elé az integrált szemléletet. * A fenti jogszabályokkal kapcsolatban elsősorban a gyártói felelősségen alapuló visszavételi és hasznosítási vagy ártalmatlanítási kötelezettség, valamint a hulladékkezelés költségeihez történő hozzájárulás előírása kapja a legnagyobb hangsúlyt. |
A gyártók visszavételi és hasznosítási kötelezettsége* A hulladék veszélyességének és képződő mennyiségének csökkentése, valamint a keletkező hulladék nagyobb arányú hasznosítása érdekében az Európai Közösség jogalkotói adminisztratív (jogi) eszközökhöz folyamodtak, és néhány termék vonatkozásában előírták bizonyos veszélyes anyagok, pl. nehézfémek felhasználásának korlátozását, valamint konkrét hasznosítási arányok egyidejű megállapításával a gyártók visszavételi és hasznosítási kötelezettségét. Ugyanígy adminisztratív kényszernek nevezhetjük pl. a gumiabroncsok lerakókban történő elhelyezésének tilalmát, ami áttételesen a hulladék teljes körű hasznosításának kötelezővé tétele |