Határidők decemberben

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. december 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 80. számában (2004. december 1.)
Az adózás rendjéről szóló, január 1-jétől hatályos 2003. évi XCII. törvény szerint az adózónak a törvény hatálybalépését követően, de a hatálybalépést megelőző időszakra teljesítendő adómegállapítási, -bevallási, adófizetési, adóelőleg-fizetési, bizonylatkiállítási, adatszolgáltatási és adólevonási kötelezettségét a 2003. december 31. napján hatályos szabályok, vagyis az 1990. évi XCI. törvény szerint kell teljesítenie.
Ha a határidő utolsó napja olyan nap, amelyen a közigazgatási szervnél a munka szünetel, a határidő a legközelebbi munkanapon jár le.
December 5.

Gyakorított áfa bevallása, befizetése, visszaigénylése

Érintettek: az áfa gyakorított elszámolásának engedélyezését kérő adóalanyok

A havonként bevallásra kötelezett adózó kérheti az adóhatóságtól, hogy az adó nettó, elszámolandó összegét 15 naponként, a tárgyhót követő hó 5-én, illetve 20-án számolhassa el és vallja be. Az éves bevallásra kötelezett adózó év közben negyedévenkénti, a negyedévenként bevallásra kötelezett adózó a havonkénti vagy a havonként kétszeri elszámolás és bevallás engedélyezését kérheti. Az adóhatóság a gyakoribb elszámolást – az adóév végéig – különösen abban az esetben engedélyezheti, ha az adózó beszerzéseit terhelő levonható előzetesen felszámított forgalmiadó-kulcs magasabb az áthárított forgalmiadó-kulcsnál, illetőleg az adózó beruházást valósít meg. A gyakorított elszámolás évközi engedélyezése esetén az engedély szerinti bevallási kötelezettségre áttérést megelőző, bevallással le nem zárt időszakra vonatkozó adókötelezettséget meg kell állapítani, be kell vallani, meg kell fizetni.

2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/2. b) pont;

1992. évi LXXIV. tv.;

7001/2001. (AEÉ 3.) APEH-irányelv

December 5.

Adójegy

Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók

Az adóraktáriadójegy-felhasználó a fizetési kötelezettségének a 14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 11. §-ának (1) bekezdésével összefüggő, a tárgyhónapban bekövetkezett csökkentését vagy visszatérítését a tárgyhót követő 5-éig a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatal jóváhagyásával kérheti a 16. számú vámhivataltól. A kérelemben adójegyfajtánként, ezen belül kiskereskedelmi ár/darab bontásban és összesítve kell az adójegyek által képviselt általános forgalmi adó és jövedéki adó értékét megadni. A 16. számú vámhivatal legkésőbb a tárgyhónap 15-éig köteles határozatot hozni a kérelemről.

14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 11. § (2), (5) bek.

December 10.

Adóraktáriadójegy-igény (havi) bejelentése

Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók

Az adóraktáriadójegy-felhasználónak a tárgyhót megelőző hó 10-éig kell a tárgyhóra vonatkozó előzetes adójegyigényét a 16. számú vámhivatalhoz, a rendelet 1/A sz. melléklete szerinti adattartalommal, adójegyfajtánként, ezen belül kiskereskedelmi eladási árankénti bontásban bejelentenie, és megadnia az átvétel időpontját (kért ütemezését).

Több átvételi időpont esetén az időpontoknak megfelelő számú előzetes igénybejelentést kell egyidejűleg benyújtani.

14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 2. §, 1/A számú melléklet

December 10.

Adatszolgáltatás

Érintettek: az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók

A szolgáltató az általa nyújtott, a finanszírozás alapjául szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról – a fekvőbeteg-szakellátás kivételével – kísérőjegyzékkel, számítógépes adathordozón vagy adatátviteli vonalon a megadott formátumban (rekordkép), e rendelet szerint adatot szolgáltat (jelentés) a finanszírozó részére. A fekvőbeteg-szakellátás során nyújtott ellátásokról a jelentést az OEP részére kell megküldeni. A jelentések megküldésének határideje a tárgyhónapot követő hónap 10. napja. A szolgáltató a teljesítmények elszámolásához e rendelet mellékleteiben előírt adatokat közli.

Adathiány vagy hibás adat miatt a szolgáltató a pótlólagos vagy javított elszámolás iránti igényét legfeljebb a teljesítés hónapját követő második hónap 10. napjáig küldheti meg. Az elszámoló által megküldött hibalista alapján az adat javítása, illetve a technikai okokból feldolgozhatatlan adat pótlása a teljesítés hónapját követő negyedik hónap 10. napjáig nyújtható be.

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 4. § (2) bek., 5. § (1) bek.

December 10.

Reprográfiai tájékoztatási kötelezettség

Érintettek: reprográfiára szolgáló készülék gyártói, ellenérték fejében üzemeltetői, illetve az ilyen kép-, hanghordozó vagy készülék behozatala miatt jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett személyek

Aki üzletszerűen gyárt üres kép- vagy hanghordozót vagy készüléket, illetve aki jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett, az ilyen kép- vagy hanghordozó vagy készülék behozatala miatt minden naptári hónap 10. napjáig köteles tájékoztatni a közös jogkezelő szervezetet a forgalomba hozott vagy behozott mennyiségről, továbbá a kép- vagy hanghordozó vagy a készülék fajtájáról.

A közös jogkezelő szervezet további felvilágosítást kérhet a forgalomba hozatali adatokról és a beszerzési forrásokról; a reprográfiára szolgáló készüléket ellenérték fejében üzemeltető személytől pedig a megfelelő díj megállapításához adatokat kérhet.

1999. évi LXXVI. tv. 20. § (2) bek., 21. §, 22. § (1) bek.

December 12.

Osztalékadó megfizetése

Érintettek: kifizetők

A kifizető az osztalékadót a levonást, juttatást követő hó 12-éig köteles megfizetni.

2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/3. C/a) pont;

1996. évi LXXXI. tv. 2. §

December 12.

Személyijövedelemadó-előleg megfizetése

Érintettek: munkáltatók, kifizetők

A munkáltató az általa levont jövedelemadó-előleget az elszámolt hónapot követő hó 12-éig, a kifizető az általa levont jövedelemadó-előleget a kifizetés hónapját követő hó 12-éig köteles megfizetni.

2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/1. A) pont;

1995. évi CXVII. tv. 2. §

December 12.

Személyi jövedelemadó megfizetése

Érintettek: munkáltatók, kifizetők

A munkáltató az év végi elszámoláskor általa megállapított személyi jövedelemadó és a már levont, megfizetett adóelőleg különbözetét a levonást követő hó 12. napjáig fizeti meg. Ha az elszámolásból adódóan az adó-visszatérítési kötelezettség az adott hónapban több, mint az adott hónapban levont személyi jövedelemadó és adóelőleg együttes összege, a különbözetet a munkáltató a fenti időponttól visszaigényelheti. Az év végi elszámolásnál az adókülönbözetet a munkáltató olyan időpontban igényelheti, hogy az adó-visszatérítés öszszege a legközelebbi bérfizetésnél rendelkezésére álljon.

A kifizető az általa levont személyi jövedelemadót a levonást követő hó 12. napjáig fizeti meg.

2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/1. B/a-b) pont;

1995. évi CXVII. tv. 2. §

December 12.

Cégautó adója

Érintettek: cégautót üzemeltető kifizetők

A cégautóadót a kifizető havonta megállapítja, valamint az adózás rendjéről szóló törvénynek a kifizető által levont jövedelemadó megfizetésére és bevallására irányadó rendelkezései szerint megfizeti, illetve bevallja. Az adókötelezettség tekintetében minden olyan hónap, amelyben a kifizető – bármely rövid időtartamra – magáncélú használatot biztosított (tett lehetővé), egész hónapnak számít. A cégautóadó fizetésére kötelezett kifizető személyében bekövetkezett változás esetén az új kifizetőt a változás hónapját követő hónaptól terheli a cégautóadóval összefüggő minden adókötelezettség.

1995. évi CXVII. tv. 70. §;

2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/ Határidők/1. B/b) pont

December 12.

Külföldi személytől levont adó megfizetése

Érintettek: azok a kifizetők, akik külföldi illetőségű magánszemélynek, külföldi szervezetnek és külföldi illetőségű osztalékban részesülőnek adóköteles bevételt fizettek ki

Az érintettek a külföldi személynek kifizetett adóköteles bevétel összegéből az adót kötelesek megállapítani, levonni, és azt a kifizetést követő hó 12-éig megfizetni.

2003. évi XCII. tv. 4. számú melléklet 1-2. pont

December 12.

Termőföld bérbeadásából származó jövedelemből levont adó befizetése

Érintettek: kifizetők

A kifizető a termőföld bérbeadásából származó jövedelemből levont adót a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz utalja át a kifizetést követő hó 12. napjáig.

2003. évi CXII. tv. 176. § (9) bek.;

1995. évi CXVII. tv. 74. §

December 12.

Egészségügyi hozzájárulás megfizetése

Érintettek: munkáltatók, kifizetők, egyéni vállalkozók

A tételes egészségügyi hozzájárulást a fizetésére kötelezett havonta állapítja meg, és a tárgyhót követő hónap – az egyéni vállalkozó a tárgynegyedévet követő hónap – 12. napjáig fizeti meg.

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást a kifizető havonta állapítja meg, és a jövedelem juttatását követő hónap 12. napjáig fizeti meg.

1998. évi LXVI. tv. 2., 9. § (1) bek., 11. §

December 12.

Egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék megfizetése

Érintettek: munkáltatók, kifizetők, egészségügyi szolgáltatásra nem jogosult belföldi magánszemélyek

A munkáltató az általa levont járulékot az elszámolt hónapot követő hó 12. napjáig, a kifizető az általa levont járulékot a kifizetés hónapját követő hó 12. napjáig fizeti meg.

Az a belföldi személy, aki a Tbj.-törvény szerint biztosítottnak vagy ilyen biztosított eltartott hozzátartozójának nem minősül, és egészségügyi szolgáltatásra a Tbj. 16. §-ának a)-p) pontja szerint sem jogosult, és a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér harminc százalékát, illetőleg naptári napokra annak harmincadrészét elérő jövedelemmel rendelkezik, köteles havonta, a minimálbér 11 százalékának megfelelő összegű egészségbiztosítási járulékot fizetni. Ha a járulékfizetési kötelezettség a naptári hónap teljes tartama alatt nem áll fenn, egy naptári napra a minimálbér harmincadrészét kell figyelembe venni. A magánszemély e járulékfizetési kötelezettségét első ízben a bejelentést követő hónap 12. napjáig, ezt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 12. napjáig teljesíti.

1997. évi LXXX. tv. 39. § (2) bek, 50. §;

2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. A pont, D pont

December 12.

Társadalombiztosítási járulék megfizetése

Érintettek: munkáltatók, kifizetők

A foglalkoztató a biztosítottnak a tárgyhónapban kifizetett (juttatott), járulékalapot képező jövedelme alapján köteles a járulékok összegét megállapítani. A foglalkoztatónak – a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg – a biztosítottat írásban tájékoztatnia kell az általa fizetett társadalombiztosítási járulékról.

A megállapított járulékok összegét az elszámolt hónapot, illetve a kifizetés hónapját követő hónap 12-éig kell az állami adóhatóságnak megfizetni.

1997. évi LXXX. tv. 50. §;

2003. évi XVII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. B pont

December 12.

Baleseti járulék megfizetése

Érintettek: társas vállalkozások

A társas vállalkozásoknak a megállapított járulékok összegét az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározottak szerint kell az állami adóhatóságnak megfizetni az elszámolt hónapot követő hónap 12-éig.

A foglalkoztató – a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg – a biztosítottat írásban tájékoztatja az általa fizetett baleseti járadékról.

1997. évi LXXX. tv. 50. §;

2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. C pont

December 12.

Magánnyugdíjpénztárnak szóló bevallás, tagdíj befizetése

Érintettek: foglalkoztatók

Az érintettek a biztosítottnak a tárgyhónapban kifizetett (juttatott) járulékalapot képező jövedelme alapján kötelesek a tagdíj összegét megállapítani és levonni, az érintett magánnyugdíjpénztárnak bevallani, és megfizetni a tárgyhónapot követő hónap 12-éig. A havi tagdíjbevallásban a levont tagdíj alapját és összegét – név és taj-szám jelölésével – biztosítottanként kell feltüntetni.

A tagdíjbevallásban az összes, a tárgyhónapban foglalkoztatott, adott magánnyugdíjpénztárhoz tartozó pénztártag adatait fel kell tüntetni.

1997. évi LXXX. tv. 51. § (1) bek.;

195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 19. § (1) bek.

December 15.

Mennyiségi elszámolás szőlőről, borról

Érintettek: egyszerűsített adóraktár engedélyese

Az egyszerűsített adóraktár engedélyesének a vásárolt és a saját termésű szőlő mennyiségéről, illetve a vásárolt, előállított és értékesített szőlőborról – kiszerelésenkénti bontásban, vevőnkénti részletezésben – tárgyidőszakonként mennyiségi elszámolást kell készítenie, és a vámhatósághoz a tárgyidőszakot követő december 15-éig benyújtania.

2003. évi CXXVII. tv. 83. § (5) bek.

December 15.

Egyszerűsített adóraktár engedélyesének adóbevallása és adófizetése a bor után

Érintettek: egyszerűsített adóraktár engedélyese

Az egyszerűsített adóraktár engedélyesének évente egyszer, a gazdasági évet követő december 15-éig adóbevallást kell tennie. A jövedéki adót a bevallás benyújtásával egyidejűleg kell megfizetni.

2003. évi CXXVII. tv. 83. § (7), (8) bek.

December 15.

Jövedéki termék adómentes felhasználásának elszámolása

Érintettek: a jövedéki termék adómentes felhasználói

Az adómentes felhasználó a tárgynegyedévet követő hó 15-éig, illetve a jogosultság megszűnésének napját követő 15. napig elszámolást köteles készíteni a jövedéki terméknek – adómegállapítási és adófizetési kötelezettség alóli mentesüléssel járó – tárgynegyedévi felhasználásáról (készletcsökkenéséről).

2003. évi CXXVII. tv. 13. § (3), (4) bek., 46. § (1) bek.

December 15.

Adóbeszedéssel megfizetett idegenforgalmi adó befizetése

Érintettek: az adó beszedésére kötelezettek: a kereskedelmi szálláshelyeken, csónakházakban, üdülőtelepeken az üzemeltetők, az üdülőt fenntartó szervek, a fizető-vendéglátó szálláshelyeken a szállásadók vagy a közvetítésre jogosult szervek, bérlet, ingyenes használat esetén a helyiség tulajdonosai vagy az azzal rendelkezni jogosultak

Az adóbeszedéssel megfizetett idegenforgalmi adót az adózónak a beszedést követő hó 15. napjáig kell az adóhatósághoz befizetnie.

2003. évi XCII. tv. 19. § (4) bek., 2. számú melléklet II A 3/b) pont;

1990. évi C. tv. 30. § (1) bek., 34. §

December 15.

Adóbeszedéssel beszedett helyi adó bevallása

Érintettek: adóbeszedésre kötelezettek

Az adóbeszedésre kötelezettnek az általa beszedett helyi adóról a tárgyhónapot követő hó 15-éig kell bevallást tennie.

2003. évi XCII. tv. 32. § (4) bek.

December 15.

Külföldi rendszámú teherszállító gépjármű adózása

Érintettek: belföldi szállítmányozási vállalkozások

Ha a külföldi rendszámú tehergépjármű után fizetendő adót belföldi szállítmányozási vállalkozó átvállalja, az adót havonta, a tárgyhót követő hónap 15-éig kell megfizetnie.

2003. évi XCII. tv. 7. számú melléklet 6. pont;

1991. évi LXXXII. tv. III. fejezet

December 15.

Energiaadó bevallása, megfizetése

Érintettek: az energiaadó alanyai (közüzemi szolgáltató, energiakereskedő, feljogosított fogyasztó, előállító, hálózati engedélyes)

Az adóalany az adófizetési kötelezettsége és az adó-visszaigénylési jogosultsága különbözeteként megállapított nettó adót havonta, a tárgyhó első napjától a tárgyhó utolsó napjáig terjedő adómegállapítási időszakra, a tárgyhót követő hó 15. napjáig köteles bevallani és megfizetni, illetve jogosult visszaigényelni.

2003. évi LXXXVIII. tv.

December 15.

Termékmérleg- nyilvántartás bemutatása

Érintettek: a jövedékitermék-előállítást végző adóraktár-engedélyesek

Az adóraktár termékmérleg-nyilvántartásait naptári hónaponként le kell zárni, és a készletváltozásokat jogcímenként összegezni kell. A termékmérleg zárását az országos parancsnokság által meghatározott adattartalommal kell elkészíteni.

A havi zárást adóraktáranként kell bemutatni a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatalnak a tárgyhót követő hónap 15-éig.

35/1997. (XI. 26.) PM rendelet 62. § (2)-(3) bek.

December 15.

Könyvelési kötelezettség

Érintettek: az éves beszámoló, illetve az egyszerűsített éves beszámoló, valamint az egyszerűsített mérleg készítésére kötelezett vállalkozók

A pénzeszközöket érintő gazdasági műveletek, események bizonylatainak adatait késedelem nélkül, készpénzforgalom esetén a pénzmozgással egyidejűleg, illetve bankszámlaforgalomnál a hitelintézeti értesítés megérkezésekor, az egyéb pénzeszközöket érintő tételeket legkésőbb a tárgyhót követő hó 15-éig a könyvekben rögzíteni kell.

2000. évi C. tv. 165. § (3) bek. a) pont

December 15.

Köteles példány megküldése

Érintettek: a nyomdák, filmgyártók, első forgalmazók

Az érintetteknek a sajtótermékből hat köteles példányt kell ingyenesen szolgáltatniuk az Országos Széchényi Könyvtár számára, a helyi vonatkozású sajtótermékből egy példányt kötelesek szolgáltatni a székhelyük szerint illetékes megyei könyvtárnak, illetve a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak, legkésőbb az előállítás hónapját követő 15-éig.

60/1998. (III. 27.) Korm. rendelet 5. §, 8. § (1) bek.

December 20.

Bejelentés az egyszerűsített vállalkozói adó választásáról, illetve az evakörből való kilépésről

Érintettek: az egyszerűsített vállalkozói adót választó egyéni vállalkozó, közkereseti társaság, betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság, szövetkezet, erdőbirtokossági társulat, végrehajtói iroda, ügyvédi iroda, szabadalmi ügyvivői iroda

Az adóalanynak nem minősülő adózó az adóévet megelőző december 20-áig az erre a célra rendszeresített nyomtatványon bejelenti az állami adóhatóságnak, hogy az adóévben e törvény rendelkezései szerint teljesíti adókötelezettségeit azzal, hogy e bejelentését az adózó az említett időpontig írásban visszavonhatja. A bejelentésre, illetve a visszavonásra nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye.

Az adóalany december 20-áig az erre a célra rendszeresített nyomtatványon jelentheti be az állami adóhatóságnak, hogy a következő adóévben adókötelezettségeit már nem az adóalanyra vonatkozó rendelkezések szerint kívánja teljesíteni. Az adóalany köteles bejelenteni, ha december 20-án nem felel meg az e törvényben meghatározott bármely feltételnek, vagy állami adóhatóságnál, vámhatóságnál, önkormányzati adóhatóságnál, továbbá illetékhivatalnál nyilvántartott, végrehajtható köztartozása van.

2002. évi XLIII. tv. 2. §, 10. §

December 20.

Megállapított személyi jövedelemadó, adóelőleg, egészségügyi hozzájárulás bevallása

Érintettek: a havi adóbevallásra kötelezett adózók

Az érintettnek a levont jövedelemadót, adóelőleget és (tételes és százalékos) egészségügyi hozzájárulást az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyhót követő 20-áig kell bevallania.

2003. évi XCII. tv. 1. számú melléklet I/B 1. a) pont

December 20.

Egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék, társadalombiztosítási járulék, baleseti járulék bevallása

Érintettek: havi adóbevallás beadására kötelezett foglalkoztatók

A tb-kötelezettségeket nem külön, hanem az adóbevallás részeként kell bevallani. A járulékokról a foglalkoztatónak olyan gyakorisággal és olyan határidővel kell benyújtania a bevallásokat, mint az összes többi adónál.

2003. évi XCII. tv. 1. számú melléklet I/B 1. a) pont;

1997. évi LXXX. tv. 50. §

December 20.

Munkaadói járulék bevallása, megfizetése

Érintettek: a munkaadók

A munkaadó a munkavállaló részére munkaviszonya alapján kifizetett és elszámolt bruttó munkabér, illetmény (kereset), valamint végkielégítés, jubileumi jutalom, a betegszabadság idejére adott díjazás, továbbá a személyijövedelemadó-köteles természetbeni juttatás – kivéve a reprezentáció, üzleti ajándék címén nyújtott természetbeni juttatást -, étkezési hozzájárulás, üdülési hozzájárulás és a munkaviszony keretében biztosított cégautó adójának 25 százaléka után 3 százalék munkaadói járulékot köteles fizetni, az elszámolt hónapot követő hónap 20-áig.

A munkaadói járulékot a munkaadó állapítja meg, vallja be, és közvetlenül fizeti be az állami adóhatóságnál kezelt számlára az elszámolt hónapot követő hó 20-áig.

A havi adóbevallásra kötelezett adózónak a megállapított munkaadói járulékot az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyhót követő 20-áig kell bevallania.

2003. évi XCII. tv. 1. számú melléklet I/B 1. a) pont;

1991. évi IV. tv. 40. § (1), 42. § (2), (4) bek.

December 20.

Munkavállalói járulék bevallása, megfizetése

Érintettek: a munkaadók

A munkavállaló járulékként a munkaviszonya(i) alapján a munkaadótól kapott bruttó munkabér, illetmény (kereset) 1 százalékát köteles fizetni. Ez a rendelkezés nem vonatkozik arra, aki öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban részesül, illetve arra jogosulttá vált.

A munkavállalói járulékot a munkaadó állapítja meg, vonja le és fizeti meg, valamint saját bevallása keretében vallja be az elszámolt hónapot követő hó 20-áig.

A havi adóbevallásra kötelezett adózónak a megállapított munkavállalói járulékot az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyhót követő 20-áig kell bevallania.

2003. évi XCII. tv. 1. számú melléklet I/B 1. a) pont;

1991. évi IV. tv. 41. §, 42. § (3)-(4) bek.

December 20.

Áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése

Érintettek: a havi adómegállapításra kötelezett adózók

Az általános forgalmi adó megállapítására havonta kötelezett adóalanynak az adóbevallást az adómegállapítási időszakot követő hó 20-áig kell benyújtania, és ezzel egyidejűleg köteles az áfa nettó, elszámolandó összegét megfizetni, illetőleg ettől az időponttól igényelheti azt vissza.

2003. évi XCII. tv. 1. számú melléklet I/A/3 pont, I/B 1/a) pont, 2. számú melléklet I/Határidők/2/a) pont

December 20.

Gyakorított áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése

Érintettek: az áfa gyakorított elszámolásának engedélyezését kérő adóalanyok

A havonként bevallásra kötelezett adózó kérheti az adóhatóságtól, hogy az adó nettó, elszámolandó összegét 15 naponként, a tárgyhót követő hó 5-én, illetve 20-án számolhassa el és vallja be. Az éves bevallásra kötelezett adózó év közben negyedévenkénti, a negyedévenként bevallásra kötelezett adózó a havonkénti vagy a havonként kétszeri elszámolás és bevallás engedélyezését kérheti. Az adóhatóság a gyakoribb elszámolást – az adóév végéig – különösen abban az esetben engedélyezheti, ha az adózó beszerzéseit terhelő levonható előzetesen felszámított forgalmiadó-kulcs magasabb az áthárított forgalmiadó-kulcsnál, illetőleg az adózó beruházást valósít meg. A gyakorított elszámolás évközi engedélyezése esetén az engedély szerinti bevallási kötelezettségre áttérést megelőző, bevallással le nem zárt időszakra vonatkozó adókötelezettséget meg kell állapítani, be kell vallani, meg kell fizetni.

2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/2. b) pont;

1992. évi LXXIV. tv.;

7001/2001. (AEÉ 3.) APEH-irányelv

December 20.

Fogyasztási adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése

Érintettek: a termelő, termeltető, vevő, felvásárló, importáló

Az adózó a fogyasztási adó előlegének és a megállapított nettó fogyasztási adónak a különbözetét havonta, a tárgyhót követő hó 20-áig köteles megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelheti azt vissza.

A havi adóbevallásra kötelezett adózó a megállapított fogyasztási adót az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyidőszakot követő 20-áig vallja be.

2003. évi XCII. tv. 1. számú melléklet I/B 1. a) pont, 2. számú melléklet I/ Határidők 4. pont B) pont;

1991. évi LXXVIII. tv. 3. §, 4. §

December 20.

Társaságiadó-előleg megfizetése

Érintettek: a gazdasági társaság, egyesülés, szövetkezet, állami vállalat, tröszt, egyéb állami gazdálkodó szerv, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, ügyvédi iroda, szabadalmi ügyvivői iroda, magánszemélyek jogi személyiséggel rendelkező munkaközössége, erdőbirtokossági társulat, MRP szervezete, közhasznú társaság, vízitársulat, alapítvány, közalapítvány, társadalmi szervezet, köztestület, egyház, lakásszövetkezet, önkéntes kölcsönös biztosítópénztár, kockázatitőke-alap, külföldi vállalkozó, külföldi szervezet

Az adózó, ha a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint havonta fizet adóelőleget, akkor minden hónap 20-áig köteles az adóelőleget megfizetni.

2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/3. A/a) pont;

1996. évi LXXXI. tv. 2. §

December 20.

Társaságiadó-feltöltési kötelezettség

Érintettek: a gazdasági társaság, egyesülés, szövetkezet, állami vállalat, tröszt, egyéb állami gazdálkodó szerv, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, ügyvédi iroda, végrehajtói iroda, szabadalmi ügyvivői iroda, magánszemélyek jogi személyiséggel rendelkező munkaközössége, erdőbirtokossági társulat, kockázatitőke-alap, külföldi vállalkozó

Az adózónak az adóelőleget a várható, éves fizetendő adó összegére az adóév december 20-ig kell kiegészítenie.

2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/3. B/a) pont;

1996. évi LXXXI. tv. 2. §

December 20.

Kommunális- és iparűzésiadó-feltöltési kötelezettség

Érintettek: jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező személyi egyesülése, vállalkozók

A vállalkozónak a helyi kommunális- és iparűzésiadó-előleget – az egyszeres könyvvezetésre kötelezett kivételével – a várható éves fizetendő adó összegére az adóév december 20. napjáig kell kiegészítenie.

2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet II/A/2/c) pont

December 20.

Fogyasztási adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése

Érintettek: a termelő, termeltető, vevő, felvásárló, importáló

Az adózó a fogyasztási adó előlegének és a megállapított nettó fogyasztási adónak a különbözetét havonta, a tárgyhót követő hó 20-áig köteles megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelheti azt vissza.

A havi adóbevallásra kötelezett adózó a megállapított fogyasztási adót az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyidőszakot követő 20-áig vallja be.

2003. évi XCII. tv. 1. számú melléklet I/B 1. a) pont, 2. számú melléklet I/ Határidők 4. pont B) pont;

1991. évi LXXVIII. tv. 3. §, 4. §

December 20.

Jövedéki adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése

Érintettek: a jövedéki terméket és az annak előállítására alkalmas terméket előállító, raktározó, tároló, szállító, forgalmazó, külföldről beszerző, külföldre értékesítő, illetve egyéb módon birtokló jogi személy, jogi személyiség nélküli egyéb szervezet, természetes személy

A jövedékiadó-fizetésre kötelezett adóalany – függetlenül attól, hogy adóbevallási kötelezettségét a törvény egyébként milyen időszakonként állapítja meg – a jövedéki adót havonta, a tárgyhót követő hónap 20-áig köteles bevallani.

Az adózó a jövedéki adó előlegének és a megállapított nettó jövedéki adónak a különbözetét havonta, a tárgyhót követő hónap 20-áig köteles megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelheti azt vissza. (E rendelkezések a dohánygyártmányok esetében csak arra az adóra vonatkoznak, amelyet nem adójegygyel fizetnek meg.)

2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet IV/B) pont;

2003. évi CXXVII. törvény

December 20.

Összesített termékmérleg benyújtása

Érintettek: a jövedékitermék-előállítást végző adóraktár-engedélyesek

Az adóraktárankénti havi zárások alapján az adóraktár engedélyesének összesített zárást kell jövedéki termékenként készítenie, melyet a tárgyhót követő hónap 20-áig a jövedékiadó-ügyben eljáró vámhivatalhoz, az adóbevallással egyidejűleg kell benyújtania.

35/1997. (XI. 26.) PM rendelet 62. § (4) bek.

December 20.

Adóraktári adójegy elszámolása

Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók

Az adóraktáriadójegy-felhasználónak az adójegyekről adójegyfajtánként, ezen belül kiskereskedelmi eladási áranként nyilvántartást kell vezetnie, és az adójegy-nyilvántartás adatai alapján havonta, a tárgyhót követő 20-áig a rendelet 4. számú melléklete szerinti elszámolást kell elkészítenie.

14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 8. § (1) bek.

December 20.

Költségvetési támogatás igénylése

Érintettek: a költségvetési támogatás igénybevételére jogosult adóalanyok

Ha a támogatást megállapító jogszabály eltérően nem rendelkezik, a havonta megállapított költségvetési támogatást az adózó havonta, a tárgyhót követő 20-ától igényelheti. (A feltétel bekövetkeztéhez kötött költségvetési támogatás az előírt mellékletekkel ellátott bevallás benyújtása időpontjától igényelhető.)

2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet III/2-3. pont

December 20.

Gyakorított költségvetési támogatás igénybevétele, bevallása

Érintettek: a költségvetési támogatás gyakorított igénybevételének engedélyezését kérő adóalanyok

Az adózó kérelmére az adóhatóság a költségvetési támogatás gyakoribb (öt-tíz-tizenöt naponkénti) igénybevételét is engedélyezheti. A költségvetési támogatás gyakoribb igénybevételére jogosult adózó a költségvetési támogatást havonta állapítja meg, és arról a tárgyhót követő 20-áig tesz bevallást. A hó közben igénybe vett előleg és a tárgyhónapra igényelhető tényleges támogatás különbözetét a tárgyhót követő 20-ától lehet igényelni, vagy eddig kell megfizetni.

2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet III./4. b) pont

December 20.

Bányajáradék bevallása, befizetése

Érintettek: a bányavállalkozók, továbbá az 1993. évi XLVIII. törvény 1. §-ának (2) és (5) bekezdése szerinti tevékenységet végző, a geotermikus energiát energetikai hasznosítás céljából kitermelő, a jogosulatlanul bányászati tevékenységet végző természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező társaság

A bányajáradékot önbevallás alapján kell kiszámítani. Az önbevallást a befizetéssel egyidejűleg kell megküldeni a Magyar Bányászati Hivatalnak, kőolajnál és földgáznál havonta, a tárgyhót követő hónap 20-áig. (Egyéb ásványi nyersanyagok és kinyert geotermikus energia után negyedévenként, a negyedévet követő hó 20-áig kell befizetni a bányajáradékot.)

1993. évi XLVIII. tv. 20. § (2) bek.;

203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet 4. § (3) bek.

December 28.

Halasztott adófizetés dohánygyártmányoknál

Érintettek: dohánygyártmány adóraktár-engedélyese és importálója

A tárgyhónapban átvett adójegyekkel kapcsolatos halasztott fizetési kötelezettséget a tárgyhónapot követő harmadik hónap 28-áig kell teljesíteni.

1997. évi CIII. tv. 63. § (7) bek.

December 28.

Jövedékiadó-előleg befizetése

Érintettek: a jövedéki terméket és az annak előállítására alkalmas terméket előállító, raktározó, tároló, importáló, exportáló, forgalmazó, illetve egyéb módon birtokló jogi személy, jogi személyiség nélküli egyéb szervezet, természetes személy

Az adózónak a jövedéki adó előlegét havonta, a tárgyhó 28-áig kell megfizetnie.

2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet IV. A) pont;

1997. évi CIII. tv. 4. §

December 28.

Fogyasztásiadó- előleg befizetése, visszaigénylése

Érintettek: a termelő, termeltető, vevő, felvásárló, importáló

A fogyasztási adó alanya, ha az előző év azonos negyedévében nettó adója elérte a 6 millió forintot, akkor adóelőleget köteles fizetni, illetve igényelhet vissza. Az adóelőleg összege az előző év azonos negyedévi nettó adóösszegének egyhatod része.

Ugyancsak adóelőleget kell fizetnie annak az adóalanynak, aki a tárgyévet megelőző évben ugyan nem fizetett és nem igényelt vissza adót, de a tárgyév első negyedévében a nettó adó várható összege eléri a 6 millió forintot. Ebben az esetben a várható nettó adóösszeg egyhatodát kell adóelőlegként fizetni, illetve lehet igényelni.

A II., III., IV. negyedévben akkor kell előleget fizetnie (lehet visszaigényelnie), ha az előző negyedévi nettó adó, illetve visszaigénylés összege a 6 millió forintot meghaladja. Az adóelőleg összege az előző negyedévi nettó adó egyhatod része.

A megállapított nettó fogyasztásiadó-előleget havonta, a tárgyhónap 28-áig kell megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelhető vissza.

2003. évi XCII. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/4. A) pont;

1991. évi LXXVIII. tv. 3. §, 4. §, 18. §

December 31.

Egyszerűsített beszámoló

Érintettek: egyszeres könyvvitelt vezető gazdálkodók

Az egyszeres könyvvitelt vezető gazdálkodó az üzleti évről december 31-i fordulónappal egyszerűsített beszámolót köteles készíteni.

2000. évi C. tv. 99. § (1) bek.

December 31.

Kamatkedvezményből származó jövedelem

Érintettek: kifizetők, magánszemélyek

Kamatkedvezményből származó jövedelem a kifizető magánszeméllyel szemben fennálló követelésére a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt összegével – ha a kifizető bizonyítja, hogy a szokásos piaci kamat ennél alacsonyabb, akkor a szokásos piaci kamattal – kiszámított kamatnak az a része, amely meghaladja az e követelés révén a kifizetőt megillető kamatot (kamatkedvezmény). A kamatkedvezményt a kifizető követelése révén a magánszemélyt terhelő kötelezettség összegére – ha a követelés értékpapír-kölcsönzésből származik, akkor az értékpapírnak a szerződés megkötésének napjára megállapított szokásos piaci értékére – vetítve kell kiszámítani.

1995. évi CXVII. tv. 72. § (1) bek.

December 31.

Külföldi rendszámú személyszállító gépjármű adózása

Érintettek: külföldi rendszámú személyszállító gépjárművet üzemeltetők

A külföldi rendszámú személyszállító gépjármű után fizetendő adót az adómentes időszak elteltét követő minden hónap utolsó napjáig, önadózás útján kell a vámhatóság megfelelő számlájára megfizetni.

2003. évi XCII. törvény 8. sz. melléklet 3. b) pont

December 31.

Igénylőlap a felnőttképzés normatív támogatásához

Érintettek: akkreditált felnőttképzési intézmények

A támogatást igénylő, felnőttképzésben részt vevő intézményeknek az adott naptári évre vonatkozó képzésekről igénylőlapokat kell kitölteniük – képzésenként, valamint összesítetten. Az igénylőlapokat az adott naptári évet megelőző év december 31-éig kell benyújtani a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumhoz.

15/2003. (II. 19.) Korm. rendelet 1. §, 5. § (4) bek.

December 31.

Jelentés a képzési tervről

Érintettek: akkreditált felnőttképzést folytató intézmények

Az akkreditált felnőttképzést folytató intézmény a tárgyév december 31-ig elkészíti és jóváhagyás végett szakmai tanácsadó testülete elé terjeszti a következő évre vonatkozó éves képzési tervét. Az intézmény a képzési tervet 4 évig köteles megőrizni.

22/2004. (II. 16.) Korm. rendelet 18. § (1)-(2) bek.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. december 1.) vegye figyelembe!