Dohánymultik: könnyen jöttek, könnyen mennek
Az elmúlt évtizedben folyamatosan emelkedett a cigaretta jövedéki adója, ennek következtében évente 3-5 százalékkal zsugorodott a hazai piac. Erre az évre a legális cigarettafogyasztás 10 százalékos csökkenését prognosztizálta a kormányzat. Patai András, a Magyar Dohányipari Szövetség főtitkára szerint a helyzet sokkal rosszabb, figyelembe véve, hogy a tavaly áprilisban végrehajtott 20 százalékos fogyasztásiadó-emelést 2004. januárban újabb 35 százalékos követte. Az 55 százalékos adóemelés árdrágító hatása pontosan 19 százalék. A szövetség úgy számol: az állam sokkal jobban járt volna, ha januártól az infláció mértékének hétszerese helyett "csupán" nagyjából a tavalyi infláció háromszorosával, vagyis 15 százalékkal emelte volna a dohánytermékek jövedéki adóját, mert így szerényebb mértékben, mindössze 5 százalékkal mérséklődne a cigarettafogyasztás.
Patai András szerint semmi sem indokolja a kapkodást. Az európai uniós csatlakozási tárgyalások során ugyanis a budapesti kormány valamennyi tagjelölt ország kormányzatához hasonlóan haladékot kapott arra, hogy a nemzeti cigarettaárszint utolérje az átlagos uniós minimálszintet. A megállapodás értelmében 2010-ig fokozatosan kellene teljesíteni a kritériumokat, azonban Magyarország már az idén januárban elérte a kijelölt határt. Ez azonban a magyar dohányipar teljes ellehetetlenüléséhez vezethet. (Velünk szemben Lengyelország csak 2008-ban, Csehország pedig 2006-ban éri utol az EU átlagos cigarettaadójának szintjét.)
A legrosszabb környezet
A kormány soron kívül egyszer már megemelte a cigaretta jövedéki adóját 2002 augusztusában, így a 2003. áprilisi és a 2004. januári emeléssel együtt, másfél év alatt összesen 94,5 százalékkal nőtt a dohánytermékek adótartalma. (Egy átlagos doboz cigarettáért napjainkban 440-450 forintot kér a kiskereskedelem.) Nem elhanyagolható szempont, hogy a szomszédos országokban lényegesen olcsóbbak a dohánytermékek. Januártól az a cigaretta, ami nálunk 440-450 forintba kerül, Szlovákiában – átszámítva – 280-310, míg Lengyelországban 215-220 forintért szerezhető be. (Az Európai Unión kívüli Romániában és Ukrajnában a cigarettaár a magyarországi negyede-hatoda, vagyis 130 és 70 forint körül alakul.) Az európai vámhatárok májusi lebontása után legálisan, a turistaforgalomban személyenként egyszerre akár négy karton cigaretta is behozható.
Az iparág szerint ma a legrosszabb piaci környezetet nyújtja a térségben Magyarország a dohánygyárak számára. Nem véletlen, hogy tavaly 21-ről 18,5-19 milliárd szálra esett vissza az itthon eladott cigaretta mennyisége, és hihetetlen mértékben megerősödött a feketekereskedelem. (A vámhatóság az év első két hónapjában 381 esetben foglalt le csempészcigarettát, ami az idei vámügyek 58 százalékát adta.) A szövetség főtitkára még borúlátóbb a várható következményeket illetően. Nem zárható ki, hogy az évente 200 milliárd forint adót befizető ágazatban jelentősebb létszámleépítésre vagy akár több gyár bezárására is sor kerül. Ez különösen fájdalmas következményekkel járhatna az ország gazdaságilag elmaradottabb keleti régiójában, ahol legalább 25 ezer dohánytermesztésből élő családot érinthet súlyosan egy ilyen döntés.
Az ötöde illegális
Magyarország földrajzi és éghajlati adottságai kedvezőek a dohánytermesztés számára. A jövedéki szabályozás integrációs hatásának következményeként másfél évszázadon át magas szervezettség jellemezte a dohányvertikumot. Valamikor az 1800-as évek derekán kiskerti kultúraként indult nálunk az iparszerű termesztés, majd a századfordulóra a hatékonyabb nagybirtokrendszeré lett a főszerep. A második világháború után a magángazdaságok tartották, tartják vállukon az ágazatot, de a feldolgozásban az állami dohánymonopólium a mai napig fennmaradt. A kilencvenes évek elejére súlyos termelési és piaci válság alakult ki a szektorban, a termőterület a korábbi harmadára zsugorodott. A privatizáció 1993-as befejezésével azonban sikerült lezárni a kellemetlen múltat, és minőségi fajtaváltásra is sor került. A befektetők főként a termelőkapacitást növelték és korszerűsítették, ennek révén ismert nemzetközi cigarettamárkák gyártása is megkezdődött. Négy nagy nemzetközi dohánygyár kezébe került a termelés, néhány év alatt a multinacionális vállalatok összesen 300 millió dollárt fektettek a magyar dohányiparba. (Ma a sátoraljaújhelyi V-Tabac az egyetlen magyar tulajdonú cég. Ennek piaci részesedése 8 százalék, az egri Philip Morrisé 25, a pécsi British American Tobacco Pécsi Dohánygyár Kft.-é 46, a debreceni Imperialé pedig 21 százalékos.)
Az integrációs feladatok két intézményre, a Nyíregyházi Dohányfermentáló Rt.-re (Nyidofer) és a szolnoki telephelyű Budapesti Dohányfermentáló Rt.-re (Dofer) hárulnak. A Nyidofer dolgozza fel a hazai dohány 80 százalékát, 5600 termelőnek adva munkát. A Dofer 3000 dohánytermesztővel áll szerződéses kapcsolatban. A két dohányfermentáló éves kapacitása 21 ezer tonna, vagyis 25-30 százalékkal meghaladja a hazai igényeket, a feldolgozott dohányfelesleget exportálják. Emellett négy-öt nagykereskedelmi vállalat ellenőrzi a magyar piac mintegy 90 százalékát, a fennmaradó hányadon nagyjából tíz kisebb-nagyobb cég osztozik.
A cigaretta-feketekereskedelem a legneuralgikusabb pontja a dohányvertikumnak. Az Európai Unióban a feketepiaci forgalmazás aránya nagyjából 10 százalékos, nálunk tavaly elérte a 20 százalékot, a jövedéki adó januári emelése után pedig várhatóan tovább növekszik. A helyzet komolyságát jelzi, hogy januárban 25, februárban pedig 54 százalékkal kevesebb cigarettazárjegy fogyott a forgalom csökkenése miatt. Ma már a vegyesboltokban és a trafikokban is felbukkan a csempészett cigaretta.
Gyárbezárások
A drasztikus adóemelésekre és a feketekereskedelem elharapódzására hivatkozással jelentette be a debreceni dohánygyár anyacége, a brit Imperial Tobacco, hogy beszünteti a termelést. A gyárbezárás miatt 380 foglalkoztatott kerül utcára. (A 17 millió szál előállítására alkalmas üzemben tavaly mindössze 2,7 millió szál cigaretta készült.) A debreceni eset azonban nem egyedülálló a cégcsoport életében, hiszen a nemzetközi versenyképesség javítása jegyében ugyancsak lakat kerül a vállalat angliai, hollandiai, szlovákiai és szlovéniai gyárára is. Némi vigasz, hogy a magyar piacról kivonuló vállalat illetékese, Komoróczki István megerősítette: a társaság továbbra is fenntartja a szerződéses viszonyt a Nyíregyházi Dohányfermentálóval. A klasszikus magyar cigarettamárkák, a Symphonia és a Főnix ezentúl is magyar dohányból és receptúra szerint készül majd – de már valamelyik nyugat-európai üzemben.
További figyelmeztető jel, hogy a piacvezető dohánygyár, a pécsi British American Tobacco (BAT) szintén megszorító intézkedéseket hozott, és átszervezte a gyártást. Pauline Stam vezérigazgató egy sajtóbeszélgetésen ugyan igyekezett eloszlatni az esetleges kivonulással kapcsolatos rémhíreket, de nem zárta ki ennek lehetőségét. Vagyis ha a legális cigarettakereskedelem még inkább visszaesne Magyarországon, megismétlődhet a debreceni eset, de a gyárbezárás ezúttal 400 munkahely megszűnésével járna.
Az egri Philip Morris sem ígér jobbat. Az amerikai érdekeltségű vállalat szerint a kialakult kedvezőtlen magyarországi helyzetben nem tehetnek mást, mint "megvizsgálják a versenyképesség és a hatékonyság növelésének lehetőségeit". Ami az előzmények ismeretében egyet biztosan nem jelent: megnyugvást a munkahelyüket féltő alkalmazottak és dohánytermesztők számára.
Dominóelv
A debreceni gyár bezárása egyáltalán nem előzmény nélküli. A székesfehérvári IBM, a Philips, a Videoton és az Ikarus által az elmúlt évben bejelentett gyárbezárások vagy elbocsátások következtében Európa egyik legdinamikusabban fejlődő térsége egy csapásra a világpiaci válságfolyamatok negatív következményeinek jelképévé vált. A sárbogárdi Mannesmann 1100 munkahelyet megszüntetve szintén Kínába helyezte a gyártást, a Flextronics Ukrajnába, a Marc pedig Romániába szállította át gépeit. A történtekre mégsem könnyű egyértelmű magyarázatot találni. Feltehetően a forint folyamatos erősödése lehetett az első eldőlő dominó. Ám mindenképpen közrejátszott pozícióink elvesztésében, hogy a szigorú európai uniós előírások miatt (a szabad versenyt korlátozó) adókedvezménnyel többé már nem támogathatók a befektetők.
Némi optimizmusra adhat okot, hogy a működő tőke megtelepülésénél és megtartásánál gyakran a vártnál kisebb szerepe van a felkínált adókedvezményeknek. A fejlett technológiát alkalmazó vállalatok sokkal inkább odafigyelnek arra, hogy milyen az ország általános gazdasági-politikai stabilitása, milyen az inflációs és árfolyam-politika. Mennyire felkészült és mibe kerül a munkaerő, és hogy kiépült-e a gyártáshoz szükséges infrastruktúra. Elemzők szerint a leglogikusabbnak az tűnik, hogy a magyar pénzpiaci helyzet megrendülése válthatta ki az elvándorlási hullámot. Noha a kivonuló cégek – például a debreceni dohánygyár – nem ezzel, hanem a kereslet visszaesésével indokolták távozásukat. De érzékenyen érintette a vállalatokat, hogy a bruttó átlagbérek az elmúlt két évben majdnem megkétszereződtek nálunk. Ez is jelzi: a legnagyobb kockázatot a magyar gazdaságra azok a forint erősödését elszörnyülködve figyelő (gyakran jórészt exportra termelő) multinacionális befektetők jelentik, amelyek a filléres betanított munkaerőre és külföldi beszállítókra alapozva hozták létre gyártóbázisukat. Az ilyen cégek amilyen könnyen jöttek, olyan könnyen mennek is. A globális gazdasági lassulástól tartó vállalatok a költségcsökkentés érdekében termelésüket az olcsóbb munkaerőt kínáló kelet-európai és távol-keleti országokba telepítik át.