Könyv
Alapfogalmak, közérthetően
Üzleti fogalomtár
Szerkesztette: Chikán Attila-Wimmer Ágnes
Alinea Kiadó, 2003. 280 oldal, 3950 Ft
Az üzleti életben mind újabb módszerek, fogalmak jelennek meg, s gyakran a klasszikus, már sokat hallottakról is kiderül: nem biztos, hogy pontosan azt értjük rajtuk, amit mások. Ilyenkor jól jön egy olyan kötet, amely érthetően, gyorsan és áttekinthetően eligazít az üzleti szakkifejezések között. Ezt a célt szolgálja az Üzleti fogalomtár, amely gyakorló vállalati szakembereknek éppúgy hasznos lehet, mint a gazdasági, üzleti képzések vizsgára készülő vagy szakdolgozatot író hallgatóinak.
A könyv valamivel több mint száz szócikket tartalmaz, és ennél is több fogalmat mutat be. A 360°-os visszajelzéstől az X- és Y-elméletig sorra veszi a vállalati stratégia, a marketing, a logisztika, a minőségmenedzsment, a pénzügyek, a vezetői számvitel, az emberierőforrás-menedzsment és a környezeti gazdaságtan fontosabb szakkifejezéseit.
Minden szócikkre két oldalt szántak a szerkesztők, ami jó áttekinthetőséget tesz lehetővé. Nem az a cél tehát, hogy hosszadalmas elemzéseket olvassunk különböző üzleti fogalmakról, módszerekről, mint például a teljesítményprizma, a termékkannibalizáció, a portfólióelemzés, a fogyasztói elégedettség vagy a tulajdonosi érték. A lényegre törő összefoglalások nem riasztják el azokat sem, akik csak néhány percet szánnak ismereteik bővítésére.
A könyv természetesen nem állja útját a bővebb ismeretszerzésnek sem: a szócikkek végén további tanulmányozásra alkalmas irodalmat ajánl, válogatást az adott terület alapirodalmából és a magyarul is hozzáférhető forrásokból. Jó szolgálatot tehet a kötet végén a "Hasznos könyvek, folyóiratok, honlapok" című blokk is, amely tematikus bontásban nyújt további forrásokat. A kötet végén angol-magyar és magyar-angol szótár, valamint a tárgymutató segít az elterjedt hárombetűs rövidítések (például EDI, EVA, ECR, CPM, OPT, QFD, TCO, CRM) feloldásában is.
A könyv tehát nem szűk közönségnek szóló tudományos lexikon, s nem is "bevezetés az üzleti életbe" típusú kötet. Sokkal inkább szakmai kézikönyv, amit gyakorló és leendő közgazdászoknak, gazdálkodási, üzleti területen dolgozóknak szántak a szerkesztők és szerzők, zömében a közgazdaság-tudományi egyetem oktatói.
Nyolcvanéves áthallások
G. K. Chesterton: A józan ész nevében
Kairosz Kiadó, 2003. 209 oldal, 2800 Ft
A képzőművésznek indult Gilbert Keith Chestertont nem gazdasági tanulmányairól, hanem detektívregényeiről ismerik a járatosak. Főhőse, Brown atya a bűnfelderítés mellett a bűnös lelkeket akarja megmenteni. Javító szándékú 1926-os vitairata is, amely az akkori angol kapitalizmus veszélyeivel foglalkozik. Az igen szellemes írás frontálisan támad mind a hazai monopolista törekvések, mind a másutt kibontakozó államszocializmus ellen. Szembeállítja velük a szétosztott kistulajdonok modelljét. Ez a disztribucionizmus néven elhíresült elmélete került heves támadások kereszttüzébe.
A sziporkázó, játékosnak tűnő, de komolyan figyelmeztető kötetnek közel nyolcvan év múltán is erős a jelenkori áthallása. Írója metsző gúnnyal mutat rá a magántulajdon eredeti elvei szerint szervesen működő kapitalista szisztéma válságára. Amikor a tőkés munkáltatók nem tudják rendesen megfizetni munkavállalóikat, de a köz érdekére hivatkozva az olcsóbb bér elfogadását kérik tőlük, illetőleg állami támogatásban reménykednek, akkor a kapitalizmus kétoldalúan kedvező alkukon nyugvó rendszere rohan csődbe.
A kiutat Chesterton nem a szocializmus rémében keresi, mint nem egy kortársa. Inkább a fejlődésben való megfontolt visszatáncolást propagálja. Ajánlata az, hogy először meg kell fékezni az esztelen versenyfutást a monopóliumokért. Az így kijózanított társadalmat a mértéktartó boldogulás gyakorlatára kell rávezetni – a disztribúció révén önellátó, sokoldalú birtokos gazdák, valamint kistermelők úgynevezett harmadik osztályának kialakításával.
A korlátozott tulajdonszerzés újjáélesztésétől számos ellentmondás javulását várja. Az önfenntartókat nem csábítaná például az óriási áruházak fölösleges beszerzésekre ösztönző kínálata. Hidegen hagynák az ostoba, de tolakodó reklámok. A divatot se fogná föl végzetnek (!), amit tehetetlenül, sodródva kellene követni.
Az amerikanizált láncolatok és hálózatok bojkottálását sem tartja kizártnak a szerző. A plutokrácia elleni cselekvés vezérfonalául hangsúlyozza: meg kell állítani a többieket abban, amit tesznek, vagyis rendre belesétálnak az irányított konzumálás, általában a gépies rosszpélda-követés csapdájába.
Összegezésében takarékra állítja paradox humorát. Komor jövőképet fest arról a helyzetről, amely ésszerű beavatkozás nélkül vár a negatív irányban "haladók" társadalmára. "Az újfajta üzleti hatalom – mondja – mindent egyesíteni fog, s ezzel minden igyekezetet aláás, ami egy jobb világra irányul." A katolikus gondolkodó a türelmes lépéseket véli szükségesnek e globális trendek kivédésére. Nem ért egyet nagy barátja, G. B. Shaw bizarr ötletével. Ő volt az, aki a kilábalást egy olyan új állatfaj létrehozásában látta (a klónozást akkor még nem ismerték), amelyik tovább él és sokkal okosabb, mint az ember.
A beetetés világ(t)rendje
Eric Schlosser: Megetetett társadalom
Hogyan fizetsz rá a hamburgerre?
HVG könyvek, 2003. 318 oldal, 2800 Ft
Eric Schlosser Amerikában három éve megjelent könyve a gyorsétkeztetésről nem úgy indul, hogy feltétlenül szerepeljen a vége felé ez a mondat: "Csak az emberek elhízása okozta költségek meghaladják a gyorséttermi hálózatok összes bevételét." A magyarul Megetetett társadalom címen kiadott kötet első félszáz oldala – benne a McDonald's típusú üzletláncok alapító atyáit is bemutató sikertörténetekkel – közgazdasági tekintetben egyszerűen a franchise-rendszer működéséről szól, alkalmazásának egyik virágzó területén.
A létrehozatal s az elterjedés pontos felvázolása után mégis hamarosan kiderül, hogy ez az újságíró nem érez rokonszenvet a táplálékbiznisz módszerei iránt. Ehelyett föltárja a 110 milliárd dolláros hasznot hajtó iparág takargatott mögöttesét, romboló negatívumait. Nemcsak az üzemvitelről és a minőségről mond elítélő véleményt. Utánajár a beszállítóknál és a készletezőknél tapasztalható visszás körülményeknek is. Tudatni akarja, hogy teljességében (vertikumában) milyen gusztustalan az a mechanizmus, amelyben jó szándékból részt vesznek (olcsó szójátékkal: részt esznek) a burgerfogyasztók.
A meggyőzésre – olykor elrettentésre – törekvő szerző fokozatosan terelgeti elég hamar nyugtalanná tett olvasóját a mind sötétebb árnyoldalak felé. Az El Paso megyében található hálózatok foglalkoztatási feltételeit elemezve például kideríti: a 3 és fél millió (alulképzett) alkalmazott ki van szolgáltatva az ugyancsak szigorúan szabályozott munkaadóknak. Hiába fordulnak bárhová orvoslatért, az államok munkajogi előírásai rájuk alig-alig vonatkoznak. A csalóka című Siker fejezetből azt lehet kihámozni, hogy a szolgáltatási lánc alvállalkozói sincsenek biztonságban. Ha eladósodnak, képtelenek talpra állni.
A hamburgerhez adott burgonya előállítói sem lehetnek magabiztosak, mert a tömegtermelésnek a középvállalkozók látják kárát. Az állathizlalás farmereket elszegényítő lebonyolítása, a takarmányozók vétkes könnyelműségei, a vágóhidak infernális munkatempója mind-mind előidézi, hogy a (gyors)étkezők a legkülönfélébb fertőzéseket "beszerezzék". S miután a nagybani ellátók az iskolákba küldik a legolcsóbb alapanyagot, a rémes betegségek a gyerekek közül szedik a legtöbb áldozatot.
Olvasmányként kevésbé borzasztóak a hamburgerfélékhez gyerekkortól hozzászokott (ostoba) felnőttek kóros elhízásának statisztikai bizonyítékai. Élettani (életrövidítő) hatásuk folyományaiba azonban egyáltalán nem kellemes belegondolni...
Az egyedi eseteket, az irodalmi adalékokat meg a sokszorosan dokumentált következtetéseket publicisztikusan vegyítő mű mély egyetértéssel nyilatkozik a világszerte diadalmaskodó etetési rendszer elleni perekről és mozgalmakról. Eric Schlosser befejezésül előterjeszti tiszteletteljes javaslatait. Szerinte nem szükségszerű, hogy bárki betegesen kötődjék a táplálékfelvételnek ezekhez a torz formáihoz és intézményeihez. Akik azonban tartósan vállalják a velük járó, eltagadhatatlan kockázatokat, azokon valószínűleg nem lehet segíteni: a futószalagokról azt eszik, amit elébük löknek.
Az éltető metropolis
Szászi Júlia: A császárváros
Bécsből Bécsről
Helikon, 2004. 301 oldal, 2490 Ft
Máig államtitok a bécsi császári palota asztalkendőinek hajtogatási szabályzata; Napóleon gyermeke, a Sasfiók ugyanabban a schrönbrunni teremben halt meg, ahol atyja korábban győztesként hauzírozott; Leonyid Brezsnyev kedvéért szereltek be először liftet a Hofburgba; egy évig élt (idő: 1828) az első zsiráf az állatkertben; napjainkban már nem fenyegeti az aknázómoly a Práter vadgesztenyefáit; előfordulhat, hogy az EU-ba lépés után vita tör ki Ausztria és Szlovénia között a lipicai ménes tenyésztési jogáért – mindezek a hagyományőrző apróságok, történelmi adalékmorzsák, építkezési és terjeszkedési gondok, természetóvó gondoskodások harmonikusan illeszkednek Szászi Júlia majdhogynem városregényként forgatható művébe.
Szerzőnk nemcsak a pillanatnyilag nézhető Bécsről beszél, hanem arról is, hogyan lehet a – hál' isten – rendezett és szép kulisszák mögött felkutatni azt a szellemi tartalékot, amiért Bécsbe látogatni, oda visszatérni, s ahol irigylésre méltó otthont teremteni egyaránt érdemes.
A kitűnő újságíró tizenkét éve vett ki lakást a harmadik kerületi Salesianergasse 165 esztendős bérházában. Szerencsésen átvészelt egy tulajdonosváltást, visszavonhatatlanul megkedvelte a házmesteréket, a szomszédokat s a rendszeres betérőket. Közben szorgosan tudósított magyar lapokat a megjegyezni való eseményekről, s most A császárvárosban ad számot mindarról, amit csak a lakva megismerés módszerével lehet – mondhatni boldogító – birtokba venni.
Nem titkolja, hogy szinte anyás szeretetet érez a város iránt. Ezért nem mond le arról, hogy csöppnyi személyességet vigyen jól szerkesztett munkája fejezeteibe. Így lesz belőlük élvezetes kisesszé vagy tág horizontú eszmefuttatás, attól függően, mennyit tesz hozzá az útikönyvekből tanulmányozható, de a rejtettebb összefüggések feltárására alkalmatlan tudnivalókhoz. Okosan kiszámított természetességgel csempészi bele a sima leírásokba a kultúrtörténeti hátteret vagy azokat a "vadiúj" fejleményeket, amelyek néha kellemes, ritkán kellemetlen érzésekkel töltik el az arra járókat és az ottaniakat.
Hogy mik a kedvenc témái, azt inkább csak találgatni lehet. Ugyanis akár komoly, históriai és ideológiai kérdésekről van szó, akár könnyedebb, felhőtlenebb körüljárnivalókról, alapos ismeretekre támaszkodik. Ami pedig elengedhetetlen az olvasmányosság szempontjából, bravúrosan szelektál a tények és adatok között, így írásai szellőssé és áttekinthetővé lesznek. A szépirodalmiaskodást elveti, holott nemegyszer úgy tűnik: nem esne nehezére bizonyos lírai húrok tartósabb pengetése sem...
Ödön von Horváth-rajongásomnál fogva külön élveztem a kies Wienerwaldról mesélő (a könyvben utolsó előtti) részt. A kolostorba vonulás mai hóbortja (vagy lelki szükséglete?) mint cseppben a tenger, sűrítetten tükrözi a múlt és jelen itteni egymásrautaltságát és azt a – kevés kivételektől eltekintve – nyitott befogadóképességet, ami a világ alighanem legélhetőbb nagyvárosát jellemzi.
Színház
Elvetemült komédiázók
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor
Fordította: Morcsányi Géza
Rendezte: Valló Péter
Főbb szerepekben: Kern András, Kamarás Iván, Pap Vera, Tahi Tóth László, Harkányi Endre, Vallai Péter, Jordán Tamás, Pindroch Csaba, Gyuriska János
Gogol már rég megírta A revizort, amikor utolsó művében (Válogatott levelek...) még váltig arra biztatgatja Oroszország felelős irányítóit, hogy minél közelebbről ismerkedjenek meg a vidéki hivatalnokok viselt dolgaival. A helyi tisztviselők erkölcseivel persze ő tisztában volt. Különben – barátja, Puskin ösztönzésére – nem tudta volna szinte örökérvényűen megírni a világirodalom legtökéletesebb jellemvígjátékainak egyikét. A mai rendező, aki a penetráns karakterekre épített darab egységességét nem veszi észre, s külső hatáselemekkel igyekszik a komédiát nagyobb szabásúvá növelni, azt kockáztatja, hogy az adott típusok finom különbözőségei elsikkadnak, s a konfliktusok drámaisága a beavatkozástól csökken.
A Vígszínház idei bemutatóját előkészítő Valló Péter gondosan válogatta össze az alakítókat. Jó néhány szerepre csaknem ideális színészegyéniséget talált. Összeütközéseik szépen ki is bontakoznak a képzelt ellenőrnél tett – vesztegető célzatú – látogatásaikon. Jelenkori áthallás nemigen van az előadásban. Ám aki akarja, bármelyik percben úgy érezheti, hogy ezek a kellemetlen fazonok, ha helyzetbe jutnak, bízvást kimutatják a foguk fehérét, miközben persze átszenvedik a következményektől tartó páni félelmeiket is.
Kiemelkedő teljesítményt nyújt Kern András a könnyed habitusától eltérő polgármesterszerepben. Az első pillanattól látszik, hogy a maga szemétdombján súlya van, s hogy elszántan gyakorolja, valamint felvállalja kisebb-nagyobb aljasságait és alattomosságait. Intézkedőképes, kényszerszituációkra mindig számító alakja a záró kép zűrös kalamajkájában sem szorul háttérbe.
Kamarás Iván kisszerű szédelgő figurája szemmel látható fejlődésen megy keresztül. A rendező intenciói szerint plasztikusan vezeti elő elszemtelenedése mind magabiztosabb fokozatait. Nem szürkül el bravúros részegmonológja után sem (amit egyébként hatásosan támogat a jelképes kellékmozgatás). Mind viszolyogtató szerelmi kettősei, mind szökésének ügyes előkészületei azt igazolják, hogy pimaszságban fölébe nőtt megvesztegetőinek.
A huszonöt, színlapra kiírt s jó néhány névtelen szereplő közül nehéz bárkit is a többieknél jobban dicsérni. Mindenesetre Papp Vera elragadóan volt közönséges a premieren mint nagyravágyó és erotomán polgármesterné, Vallai Péter remek mint undort keltően csúszómászó besúgó. Harkányi Endre postamesterként behízelgően stiklizett és spicliskedett. Tahi Tóth László meg azt találta ki és tálalta föl kitűnően, hogy milyen is egy kettős elnyomás alatt sínylődő, de a hozzá hasonlóakhoz "méltó", elvetemült és morál nélküli gazfickó...
Muzsika
Krőzusok nyara
Szabadtéri és fesztiválprogramok Budapesten
2004. június, július, augusztus
Bán Teodóra nyerte a budapesti Szabad Tér Színház Kht. igazgatói posztjára 2003 telén kiírt pályázatot. Már jócskán benne jártunk a 2004. évben, amikor valóban hozzákezdhetett a munkához, s a körülményekhez képest erős szezont tervezett, amely – talán, reméljük – meg is valósul.
A margitszigeti program június 10-én a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának Európa hangversenyével kezdődik. 24-én, Szent Iván éjszakáján az Oberonok és Titániák lépnek színre, Purcell, Mendelssohn és Britten által megfogalmazott örök alakok. Jó negyedszázaddal ezelőtt Marton Éva nemzetközi karrierje Verdi Attila című operájában nyújtott alakításával indult, itt a Margitszigeten, az énekesnőt Lamberto Gardelli fedezte föl a nagyvilág számára. Az idén ugyanez a ritkán játszott, gyönyörű zenedráma lesz műsoron július 7-én és 9-én.
Marton méltó utóda, Lukács Gyöngyi énekli Odabellát. A produkció a Debreceni Csokonai Színházzal együttműködésben jön létre, Alföldi Róbert jegyzi rendezőként, s a legjobb zenei csatorna, a Mezzo Tv máris érdeklődik, közvetíthetné-e a premiert. Al di Meola és Horgas Eszter Carmen-parafrázisa július 20-án hallható. A Kolozsvári Magyar Opera társulata 24-én és 25-én vendégszerepel a szigeten a Mátyás a vérpadon című rockoperával.
Kander, Ebb és Bob Fosse örökzöldjével, a Chicago című musicallel a Madách Színház együttese színesíti a programot, Jakobi Viktor Leányvásár című operettjének idei felújítását pedig a Győri Nemzeti Színház hozza el. Edvin Marton klasszikusokat játszik hegedűjén, de XXI. századi technikával. Feldolgozásait és saját szerzeményeit játssza az augusztus 31-ei koncertjén, értékes Stradivari hegedűjén. Lesznek könnyűzenei estek, folklórprogramok is, a részletek az intézmény honlapján tekinthetők meg, a www. szabadter.hu címen jegyrendelés is lehetséges lesz.
Az új igazgató az idén tizenhárom éves BudaFest Nyári Opera- és Balettfesztivál szervezési munkái közben képezte át magát balerinából üzletasszonnyá, szakértő vezetővé. Tavaly már nemcsak az Operaházban, hanem a Bazilika előtti téren és a budai Várban, a Hilton Szálló Dominikánus udvarában is kínált programokat a BudaFest. Az események az idén sem maradnak el, bár a fesztivált működtető vállalkozás irányítását Bán Teodóra átadta – így kívánja a törvényesség – a sokoldalú, rendezőként is figyelemre méltó karmesternek, Kesselyák Gergelynek.
A tavalyi struktúra bevált, a Dominikánus udvarban az úgynevezett könnyű klasszikusok hallhatók, a Budapest Ragtime Band, Pege Aladár nagybőgőművész, Elsa Valle kubai énekesnő, a görög Sirtos együttes, a Budapest Klezmer Band, valamint a Benkó Dixieland Band, és két estén hangzik el Donizetti A csengő című vígoperája.
A Bazilika előtt július 8-án a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának Liszt-koncertjével indul a sorozat. Július 14-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Csajkovszkij-estjét Kocsis Zoltán főzeneigazgató vezényli. A Matáv Szimfonikus Zenekar olasz programot ad, a MÁV Szimfonikus Zenekar táncdallamokat szólaltat meg, például Erkel Hunyadijának palotását, Csajkovszkij Virágkeringőjét vagy Johann Strauss Mennydörgés és villámlás polkáját. A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar hangversenyén egyebek között Smetana Hazám című szimfonikus ciklusából a Moldva hangzik el.
Az Ybl-palotában – ahogy az utóbbi években már hagyomány – olyan mű bemutatójára kerül sor, amely majd a ház repertoárjára kerül. Augusztus 4-én lesz Verdi Rigolettójának premierje, neves hazai és külföldi vendégekkel. A főbb szerepeket Miklósa Erika, Felipe Rojas és a Budapesten oly népszerű sztárénekes, Paolo Gavanelli énekli, vezényel Kesselyák Gergely. Augusztus 6-án La donna appassionata címmel rendezik meg Lukács Gyöngyi gálaestjét. Sztárvendégek: Lado Ataneli, Viktor Afanesenko, ezt a műsort Héja Domonkos vezényli. A Nordic Balett gála és a Miami Balett a táncművészet híveinek szerez majd jó élményeket. A rendező, Kovalik Balázs már felejtené rendkívül sikeres munkáját, az utolsó Puccini-opera, a Turandot rendezését, csakhogy a közönség nem engedi – így az idén, a fesztivál utolsó napjaiban kétszer is színre kerül a darab.
Kiállítás
Thália gyermekei
Bajor Gizi emlékmúzeum
Nyitva: csütörtöktől vasárnapig – délután kettőtől hatig
1952. február 12-én, Bajor Gizi halálának első évfordulóján nyílt meg a színésznő egykori budai villájában a róla elnevezett színészmúzeum. A legendás színésznő hagyatékából és emlékszobájából nőtt ki, amelyet néhány éve teljesen felújítottak. 2002 őszén megnyílt, újrarendezett kiállítása a földszinten meghagyta a korábbi, egy-egy egyéniség köré komponált emlékszoba-elrendezést. Hiszen a négy színésznő művészi pályája a Nemzeti Színház történetének több mint száz évét fogja át, a Szigligeti-korszaktól – Jászai Mari – a Paulay-korszakon – Márkus Emília -, Hevesi Sándor és Németh Antal igazgatói működésén át az 1940-es évek végéig – Bajor Gizi -, majd pedig a Marton Endre-, Major Tamás-korszakkal az 1980-as évek elejéig – Gobbi Hilda.
Jászai Mari a magyar színháztörténet legnagyobb tragikája volt. A vándorévek után 1872-ben szerződtette a Nemzeti Színház, ahol a Bánk bán Gertrudisával mutatkozott be. 1901-ben lett a Nemzeti örökös tagja. A pályáján megformált háromszáz szerep között húsz Shakespeare-hősnőt játszott el, és nevéhez fűződik a Nemzeti Színház görög sorozata (benne Antigoné, Élektra és Iokaszté megformálásával).
Márkus Emília festői termetű, imponáló fellépésű, játékában a drámaiságot és a humort elegyítő európai rangú színésznő volt. A Nemzeti Színház – amelynek haláláig tagja maradt – már 1877-ben szerződtette, 1928-ban lett a társulat örökös tagja. Több mint hetven esztendőt töltött színpadon, volt Júlia, Ofélia, Cressida, Desdemona, Kleopátra Shakespeare drámáiban.
Gobbi Hilda a legellentétesebb figurák megteremtésére is képes művész volt. A Színiakadémia után 1935-ben szerződött a Nemzeti Színházhoz. 1960-1970 között a József Attila Színház, 1971-1982 között ismét a Nemzeti, 1982-től haláláig a Katona József Színház tagja. Színészi munkája mellett kiemelkedő társadalmi tevékenységet is végzett, nevéhez fűződik a színészotthonok és a színészmúzeum létrehozása.
Az emelet első szobája a magyar színház egyik legnépszerűbb műfaját, az operettet mutatja be, a műfaj sztárjait (Blaha Lujzától Fedák Sárin át Honthy Hannáig, a Latabároktól Sárdi Jánoson át Rátonyi Róbertig), komponistáit (Huszka Jenőt, Kálmán Imrét, Lehár Ferencet) és színházait, a Népszínháztól a Fővárosi Operettszínházig. A Táncarchívum anyagából ad ízelítőt a táncművészek emlékszobája. Bemutatja a mozdulatművészet képviselőit, balettművészetünk reprezentánsait az 1880-as évektől a közelmúltig, valamint a magyar néptáncművészet 1945 utáni kiválóságait. Négy emeleti szobában a színházi előadás létrejöttének folyamatát ismerhetik meg a látogatók, az olvasópróbától a premierig.
Film
Vámpírok ideje
Van Helsing
(színes, feliratos amerikai film)
Írta és rendezte: Stephen Sommers
Szereplők: Kate Beckinsale, Hugh Jackman, Richard Roxburg, David Wenham
Hivatalos weblap: www.vanhelsing.net
Forgalmazza: a UIP Duna Film
Valljuk be, nem véletlen, hogy annyi bőrt le lehet húzni az ijesztgetős filmek egy-egy típusáról. Borzongani mindenki szeret, és egy fárasztó nap után kikapcsolódásként is jóleshet megnézni egy olyan filmet, amelynek feldolgozása nem igényel szellemi igénybevételt. Ráadásul a vámpírfilmek között is akadnak jobbak, a Van Helsing pedig ilyen.
A film rendezője és forgatókönyvírója az a Stephen Sommers, aki a Múmia című, szintén igen sikeres filmet is készítette. A főszerepekben az ausztrál Hugh Jackmant és az angol Kate Beckinsale-t láthatjuk, igaz, a komoly színházi sikerekkel büszkélkedő Jackman és az oxfordi diplomás Beckinsale általában igyekeznek minőségi munkákhoz adni a nevüket.
És a sztori? Izgalmakban nem lesz hiány. Van Helsing híres vámpírvadász, akinek a sötétség összes teremtményével meg kell küzdenie: Frankenstein doktor szörnye, a farkasember, Drakula gróf és vérszomjas menyasszonyai mind arra várnak, hogy összecsaphassanak vele. Csupán egyetlen segítőtársa akad, a gyönyörű cigány lány, Anna Valerious, akinek azért kell a vámpírok ellen küzdenie, hogy megszabadítsa családját a rajta ülő átoktól.
A film látomásszerű, természetfeletti, mégis valóságosnak tűnő világba kalauzolja a nézőt. A 19. századi Londonban, Párizsban és Erdélyben játszódik, ahol az emberiségre leselkedő állandó veszély árnyékolja be a mindennapokat. Látványosság és akció tekintetében – aki látta a Múmiát, tudja, mit várhat, aki nem, az megnyugodhat – a téma lehet, hogy elcsépelt, ám a feldolgozás szerencsére nem vált azzá.