Számos nagy cégalapítóval ellentétben az 1858-ban tehetős polgárcsaládban született Gerard Philips nem első generációs vállalkozóként lép az üzleti élet porondjára. Apja, az üzletei hozamát ingatlanokba fektető Frederik Philips sikeres dohány- és kávékereskedőként vívja ki a Rajna holland szakasza mellett fekvő Zaltbommel település polgárainak tiszteletét és a vállalkozásai finanszírozásában részt vállaló De Nederlandsche Bank bizalmát.
Gerard Philips így otthonról nemcsak követendő példát, hanem megfelelő anyagi hátteret is kap a felkészüléshez. 1883-ban diplomázik a delfti műszaki főiskolán, majd a glasgow-i műegyetemen folytatva tanulmányait korának olyan kiemelkedő tudósa mellett dolgozhat, mint az abszolút nulla fokot meghatározó Lord Kelvin fizikus.
A családban maradt
Mindezek után Gerard több országban, különböző iparvállalatoknál bővíti ismereteit, majd Emil Rathenau meghívására a cég hollandiai képviselőjeként a német Edison Társasághoz szerződik. E megbízatás vezeti vissza Amszterdamba, ahol az addig Jáva szigetén vegyészként dolgozó régi barátjával, Jan Jacob Reesseevel a villanykörte ötletére építve saját cég alapítása mellett dönt. Edison találmánya ekkor már több mint egy évtizede foglalkoztatja az ifjú Philipset, aki még műegyetemi hallgatóként lehet tanúja a villanykörte 1879-es New York-i bemutatásának.
Apja azonban úgy véli, az induló vállalkozás aligha tarthat el két vezetőt, így Reessee végül kiszáll a tervből, és a 33 éves Gerard 1891. május 15-én Frederik Philipsszel megalapítja a Philips és Társa társaságot. A gyártás beindításához Gerard 12 ezer guldenért a mind a mai napig a Philips központjául szolgáló Eindhovenben vásárol egy üres csarnokot.
Az üzemszerű működés kereken egy év múlva kezdődhet: ezalatt Gerard megtervezi és beszerzi a gépparkot, gondoskodik a nyersanyagról, munkásokat szerződtet, és legyártja az első kísérleti szériát. Első teljes évében a Philips 11 ezer villanykörtét állít elő. Ezzel szinte egy időben megjelennek a termékeik számára a holland piacon is helyet kereső, hasonló profilú német Siemens és AEG gyártmányai is.
Gerard az izzók minőségi továbbfejlesztésében és a cég kereskedelmi tevékenységének erősítésében talál kiutat. A folyamatos fejlesztések eredményeképpen a korábbi szénszálas izzók mellett piacra dobja a fém-, majd ez utóbbi csoporton belül a hosszabb élettartamú volfrámszálas változatokat is.
1895-ben a kereskedelmi aktivitás felelőseként csatlakozik a családi vállalkozáshoz öccse, az 1874-ben született, kereskedelmi tanulmányokat végzett Anton, aki többek között a direkt marketing módszerével pörgeti föl az értékesítést: a potenciális vevőkörnek postai levelezőlapon küld termékismertetőt. A ma ismert pajzsos-hullámos Philips logónak ekkor még nyoma sincs, a márkanév betűi egy-egy villanykörte rajzára írva jelennek meg.
Egy csapásra világelső
A Philips hamarosan terjeszkedhet: 1898-ban bővítik a telephelyet, 1903-ban pedig újabbat vásárolnak. A fellendülés legfontosabb mozgatórugója az ipari országok intenzív villamosítása. Hollandiában először Amszterdamban, Rotterdamban és Hágában "gyullad ki a fény".
Működésének tizedik évében a Philips a távol-keleti holland gyarmati országoktól Szentpétervárig, Jávától Buenos Airesig az elektromos izzók vezető nemzetközi szállítója. A cég 1912-ben nevet változtat: az N. V. Philips Gloeilampenfabriken magában foglalja az immár világszerte ismert profilt is.
1914-ben Natlab néven létrehozzák (ma már a holland mellett belga, brit, francia, német, amerikai, kínai és indiai kutatóbázisokkal is támogatott, összesen több mint 2500 embert foglalkoztató) saját fejlesztési részlegüket. Itt készül el az 1918-ban piacra vitt, s a Philips eddigi tevékenységével rokon, de mégis újnak számító területen elismerést hozó termék, a részben a tévékészülékek már 1925-ben megkezdett fejlesztését is inspiráló röntgenfénycső, amely az első világháború alatt válik a cég egyik meghatározó termékévé.
24 órás "műszakok"
Mint a presztízsüket a múlt század első évtizedeiben megalapozó nagy cégek többsége, a technológiai fejlesztések és a kereskedelmi előretörés mellett a Philips is kiemelten kezeli munkatársai iránti társadalmi felelősségét. 1909-ben indul a munkáslakás-építési program, amelynek keretében összesen 18 hektáros területen a korszak fogalmai szerinti legmodernebb szemlélettel, a pékségtől a gyógyszertárig közösségi szolgáltatásokat is kínáló komplett Philips-falu épül fel Woensel és Strijp körzetében. Mai szemmel nézve a létesítmény parányi szépséghibája, hogy széles utcáit a Philips család tagjairól nevezik el...
A cég tőkéjéből 1913-ban alapítják meg a vállalati nyugdíjpénztárat, amit 1916-ban segélypénztár, illetve a dolgozók gyerekeit felsőfokú tanulmányokhoz segítő oktatási alapítvány követ. Az alkalmazottak a Philips által szervezett tanfolyamokon képezhetik tovább magukat, egyebek közt a vegyészet, az elektrotechnika, a műszaki rajz és a könyvelés területén, mindehhez – tekintettel a cég kiterjedt nemzetközi hálózatának szakképzett munkaerő iránti éhségére – német, angol, francia, spanyol és orosz nyelvtanfolyamok csatlakoznak.
A nőknek háztartási ismereteket, főzést, varrást, hímzést tanítanak, 1920-ban pedig a dolgozók gyerekei számára megnyitják a Philips általános iskolát. Naivitás volna azt feltételezni, hogy kizárólag szociális érzékenység húzódik meg a lojalitást és a közösségi érzést erősítő programok hátterében ott, ahol a futballklub, a vállalati rézfúvós zenekar, a férfikórus és az atlétikai egyesület kínálta programokat is figyelembe véve a munkások és családtagjaik a nap 24 óráját tölthetik el anélkül, hogy akár egyetlen percre is kilépnének a Philips vonzásköréből.
Messzire hallatszó hang
1895-ben Guglielmo Marconi olasz fizikusnak sikerül vezeték nélkül másfél mérföldes távolságra jeleket továbbítania. Öt évvel később a rádióhullámok segítségével már az Atlanti-óceán egyik oldaláról a másikra továbbítható üzenet.
A Philips a rádiórendszerek gyártásával foglalkozó Stering Idzerda cégtől kapja az első rádiócsövek előállítására szóló megbízást. Az eleinte csupán érdekes újdonságként kezelt, mindössze 180 darabos szállítmány új korszakot nyit: 1927-ben kezdik a rádiógyártást, öt évvel később már az egymilliomodik példány talál gazdára.
A termék ismertségét nagyban növeli, hogy az új hírközlési technológia előnyének demonstrálásában Vilma királynő is részt vállal, aki Julianna hercegnő társaságában a Philips rádiórendszerén keresztül intéz beszédet a Távol-Kelet holland fennhatóságú területeinek lakosságához.
A harmincas évek elején a Philipset a hírközlés fejlődése hajtja: a tömegigényt gerjesztő rádiózás mellett a kondenzátorgyártástól a teljes távirdai rendszerek, illetve stúdióberendezések szállításán át a hangosfilmig és a szó szoros és átvitt értelmében hangsebességgel terjedő telefóniáig minden részterületen jelen vannak. Mindehhez különleges, egyedi elektromos berendezésekre szóló megrendelések társulnak: a Philips szállítja például a cambridge-i Cavendish kutatólaboratórium 1,25 millió (!) voltos nagyfeszültségű generátorát.
Tévé helyett evakuáció
1939-ben a cégnek 45 ezer munkatársa van, az éves árbevétel 152 millió gulden. Még piacra kerül a Philips elektromos borotvakészüléke (amelyet majd Philishave néven az ötvenes években fejlesztenek forgókésessé). Már csak egy lépés, valójában azonban egy egész világégés választja el a céget attól, hogy piacra dobja a XX. század talán legnagyobb hatású, s minden jel szerint a XXI. századot is uralma alatt tartó fejlesztését, a televíziót.
A prototípus már 1938-ban kész, de gyártása helyett a körültekintő holland társaság inkább a második világháborúra készül. Óvintézkedésül 1939-ben társaságot alapítanak Londonban és az Egyesült Államokban, a holland hadsereg bevonásával pedig evakuációs tervet dolgoznak ki.
Egy héttel Hollandia német elfoglalása előtt a parlament a Philips mentését is magában foglaló törvényt fogad el. A cég a holland fennhatóság alatt lévő karib-tengeri szigetre, Curacaóra teszi át központját. 1940. május 10-ére, Hollandia német megszállásának napjára otthon mindössze egy csökkentett kapacitású termelőüzem marad, Anton Philips egyetlen fia, Frits Philips vezetése alatt.
Május 11-én a németek az azonnali hatállyal hadiüzemmé nyilvánított Philipsnél vannak. A távozott vezetők posztjára Németországból, a Philips ottani versenytársaitól hoznak új menedzsmentet. Kezdetben csupán zsidók és nem zsidók közös foglalkoztatását tiltják, így másfél évig elkülönítve, de azonos feltételek mellett folyik a munka, majd a Philips formálisan elbocsátott zsidó alkalmazottait Vught-ban, egy e célra létesített munkatáborban dolgoztatják.
Bár e "telephely" munkafelügyeletét, anyag- és élelmiszer-ellátását is az anyacég megmaradt holland vezetése szervezheti, és – a németek túszaként – utóbb Vughtba kerül Frits Philips is, mégsem sikerül minden életet megmenteni.
Lassító sztrájk és "önbombázás"
Minél nagyobb idő- és nyersanyag-ráfordítással minél csekélyebb eredmény: az eindhoveni üzem munkásai még műszakonkénti "tornaszüneteket" is kikövetelő, cseppet sem veszélytelen lassító sztrájkkal reagálnak a német hatalomátvételre. Folyamatosan növelni kell a létszámot, amely 1939 és 1944 között 16 ezerről 21 ezer fölé emelkedik – megannyi menekülési útként, hiszen a Philips dolgozóit legalább németországi kényszermunkára nem vezényelhetik. Ennek ellenére 1943-ban németellenes lázadás tör ki, hét embert lelőnek, s ekkor "helyezik át" Vughtba Frits Philipset is.
A cég vezetésének drámai konfliktusa: 1942. december 6-án a brit légierő – mint kiemelt stratégiai célpontot – bombázza a német hadsereg számára rádiócsöveket és radaralkatrészeket előállító Eindhovent. Olyan repülőgépekkel, amelyek híradás-technikai felszerelésének legalább felét a Philips külföldre, többek között Angliába menekített üzemei szállítják. Amerikai kapacitásai révén hasonló haditechnikával van jelen a Philips 1944. június 6-án a szövetségesek D-day néven ismert franciaországi partraszállásának műveleteiben.
Eindhoven hivatalosan 1944. szeptember 18-án szabadul fel. A németek azonban bosszút állnak: egy gyors berepüléssel másnap emberek százait legyilkolva csaknem porig bombázzák a Philips-üzemet. Október 3-án a szabad holland rádió első adása mégis az eindhoveni gyár stúdiójából szólal meg.
A csőkorszak vége
1944 telén Frits Philips már a békeidőkre készülve Svájcba utazik: nyersanyagot és termelőberendezéseket vásárol. A német kapituláció után egy föld alatt berendezett titkos német üzemben megtalálják a Philipstől elkobzott géppark jelentős részét is, amelyet egy fúvószenekar díszkíséretében szállítanak haza. A holland kormány államkölcsönnel támogatja a helyreállítást, a Philips központja 1946-ban költözik vissza Eindhovenbe.
Hamarosan kiderül, hogy a Philips fejlesztése – a háború alatt a legnagyobb titokban, otthon és a külföldi bázisokon – végig folyamatos maradhatott. Így 1949-ben a Philips építheti meg az akkori világ legnagyobb, radioaktív izotópokat előállító ciklotronját. A fogyasztói piacra is több tucat új termék áll gyártásra készen, ráadásul az amerikai jelenlét révén többek közt az American Telegraph and Telephone-nal, és annak Bell Laboratories leányvállalatával kiépített kapcsolatok nyomán 1947-től a Philips számára is elérhető a hagyományos csöves megoldást a híradástechnikából mindörökre kiszorító tranzisztor.
Kétszer annyi üzem
A háborús újjáépítésben rejlő növekedési potenciál kihasználását részben profilszélesítő felvásárlások sora, részben vegyesvállalatok alapítása támogatja. A rochesteri General Railway Signallal, illetve a holland N. V. Spoorweg Seinindustrie-val együttműködésben a Philips gyakorlatilag Nyugat-Európa teljes vasúti hálózatának felújításában részt vehetett, vasúti jelzőrendszerek beszállítójaként. Az egyedi nagyrendszerek szállítása később is fontos stratégiai eleme a cég tevékenységének: a Philips építi ki Szaúd-Arábia telecomhálózatát és Mexikóváros elektronikus közlekedési berendezéseit.
A háború után ismét napirendre kerülhetett a Csipkerózsika-álomra ítélt televíziózás: a Philips 1948. március 18-án kap sugárzási engedélyt, s már aznap indul is az eindhoveni labor kísérleti adása. 1949 karácsonya: a holland televíziózás hivatalos kezdete, a Philips már árusítja az első vevőkészüléket (az Egyesült Államokban ekkor már havonta félmillió tévé talál gazdára).
A német megszállás előttihez képest – amikor a Philipsnek 89 üzeme volt – 1950-re az egységek száma megkétszereződik. 1952-re beérnek a számítógépes fejlesztések is, a Philips az IBM egyik legnagyobb részegység-beszállítójává válik, így saját neve alatt csak jóval később léphet erre a piacra.
Minden, ami villannyal működik
1955: az első nagy képernyős, színes Philips tévék megjelenésének éve, a cég az adás és a vétel teljes technikáját kínálja. Párhuzamosan magnetofonokkal, szalagokkal és stúdióberendezésekkel helyet foglalnak a profi és fogyasztói hangrögzítő és -hordozó ágazatban.
1963-ban kerül a piacra a kazettás magnó, a Philips által kifejlesztett kompakt kazetta világszabvánnyá válik. Az 1960-1965 közötti évek prioritása a Philipsnél is az elektronika minden lényeges területén új lehetőségeket teremtő félvezetőgyártás. Ekkor még nem sejthető, hogy – a kereslet visszaesése miatt – egyszer majd éppen ez a most még forradalmi jelentőségű profil hozza nehéz helyzetbe a Philipset.
1966-ban virágzó cég ünnepli fennállásának 75. évfordulóját, s a sikersorozat egy ideig még töretlen: a hetvenes évekre a Philips az oszcilloszkóptól a nagy teljesítményű elektronmikroszkópon, a napelemeken, a hifihangrendszereken, a legkülönfélébb háztartási gépeken, köztük a márka egyik legismertebb termékének számító borotvákon át a tengerészeti irányítórendszerekig gyakorlatilag az elektronikai ágazat minden elképzelhető termékét, rendszerét és megoldását kínálja.
Elnegyedelt alkatrészek
A nyolcvanas évek közepén a holland óriás lendületét is megtörő recessziós folyamatokat az európai háztartások tömege Philips televízión követi. Annak ellenére, hogy 1984-ben már a százmilliomodik (!) készüléket adják el, a pénzügyi eredmények egyre aggasztóbbak, de a Philips a recesszió ellenére sem adja föl az intenzív fejlesztést, sőt: az 1980-83 közötti, évi 2,4 milliárd guldenes kutatási keretét az 1985-87 között közel duplájára emeli.
Mégis, ellentétben történetének csaknem egészével, a cég 1992-es centenáriuma inkább csöndes, mint diadalittas. Egy évvel korábban az igazgatótanács szorosabbra húzatja a nadrágszíjat. Felülvizsgálják a termékskálát, kiszórják a veszteséges gyártmányokat, az erős versenykihívásnak kitett termékeket pedig leegyszerűsítik. Így például az eredetileg 850 alkatrészből szerelt CD-lejátszó újabb változata csupán 260 alkotóelemet tartalmaz.
A fogyókúrát piacbővítéssel ellensúlyozzák: a kilencvenes évek folyamán fejlődnek fel a Philips távol-keleti kapcsolatai. A dél-koreai LG-vel közös vállalat ma a világ egyik legnagyobb síkképernyő-gyártója, de jelentős kapacitás épül ki Kínában is.
Visszatér a Pajtás
A nálunk a múlt század elejétől az államosításig aktív termelő- és kereskedelmi tevékenységet folytató, sőt például a Pajtás rádió képében magyar elnevezésű termékkel is jelen lévő Philips jó ütemben, kevéssel a rendszerváltozás után tér vissza. 1989-ben a Skálával vegyesvállalatot alapítva megnyitja első márkaüzletét, majd hamarosan megszervezi az országos forgalmazást.
Székesfehérváron 1991-től működik üzeme: itt jelenleg DVD-lejátszó és -író, illetve -újraíró berendezések, nagy képernyős televíziók, 2003 nyarától pedig házimozi-berendezések is készülnek. Szombathelyen 1994-ben létesítenek gyárat képcsöves (CRT) és folyadékkristályos (LCD) monitorok előállítására: az előbbiek gyártását azonban mintegy ötszáz dolgozó elbocsátásával 2003-ban Kínába helyezik át. Az 1997-től termelő győri részlegnél CD- és DVD-berendezések mechanikai alkatrészei, valamint audio-video optikai részegységek készülnek.
A kibocsátás döntően exportra megy: a Philips magyarországi cégeinek kivitele 2000-ben 2,2, 2002-ben 1,9 milliárd euró volt, míg a helyi értékesítés 2000-ben 260, 2002-ben 275 millió eurót tett ki.
A világítástechnikában, a DVD-lejátszók és a villanyborotvák gyártásában világelső Philips Magyarországon 2002-ben 4700 főt foglalkoztatott, s az ország ötödik legnagyobb árbevételű cége volt. A holland óriásvállalat 1998-2002 között 241 millió eurót ruházott be nálunk.
Vég nélküli racionalizálás
A több tőzsdén jegyzett, a világ 60 országában aktív, évente csupán színes képcsőből 30 millió darabot előállító Royal Philips Electronics az ezredforduló után csak intenzív megszorító intézkedések árán tudja tartani hatékonyságát. 2001-ben a félvezetők iránti kereslet csökkenése kényszerít ki 400 millió eurós, a mintegy 210 ezer fős összvállalati létszámból tízezernél több dolgozó elbocsátásával járó költségcsökkentést. És ez csak a kezdet: 2003 közepére a Philips létszámának negyedétől, mintegy 50 ezer embertől vesz kényszerű búcsút.
A fájdalmas beavatkozás hatása mégsem mutatkozik a mérlegben: a vállalat 2001-ben 2,6 milliárd eurós veszteséget szenved el, s a 2002-es évet szintén negatív szaldóval zárja. Bár 2003 elején jobbra fordulnak a pénzügyi eredmények, további elbocsátás, illetve a texasi és az új-mexikói gyár bezárása következik, majd az olcsóbb villanyborotvák gyártását viszik át Hollandiából Kínába.
A múlt év közepén a holland vállalat további racionalizálást hirdet, hogy megpróbálja nyereségessé tenni Európában változatlanul piacvezető szórakoztatóelektronikai üzletágát. A program két egymást követő évre 400-400 millió eurós megtakarítást ír elő, és kijelöli a divízió legfőbb üzletágait: a Philips a szórakoztatóelektronikában ettől kezdve a hálózati multimédia-eszközökre, illetve a mobil hang- és multimédia-termékekre, ezen belül is – például a hordozható MP3-as lejátszóval – a fiatalok igényeire összpontosít. Ugyanakkor elemzők úgy vélik, ennyivel aligha oldhatók meg a különösen a hasonló funkciójú távol-keleti termékek erős árversenyébe kényszerült Philips gondjai: a holland Handelsblad prognózisa szerint az elektronikai óriás 2005-ig 150 üzemének akár harmadát is bezárhatja.
Világ elektrotechnikái, egyesüljetek!
További karcsúsodást valószínűsít a Philips vezérigazgatója, Gerard Kleisterlee is, amikor rámutat: az elektronikai iparágban nagyon lerövidült az az idő, ami alatt az újdonságok olcsó tömegtermékekké válnak, aláásva az innovációs ráfordítások megtérülését. Az elektrotechnikai cégek sokaságát érintő probléma egyik lehetséges megoldásaként Kleisterlee a gyártók összefogását, nyitott technológiai szabványok használatát, akár közös szellemi befektetéseken alapuló új üzleti modellt, afféle kooperatív versenyt ajánl.
A berlini IFA elektronikai vásáron felvetett ötlet után a több mint száz évig töretlen növekedését következetes fejlesztésekkel fenntartó Philipsnél 2003 decemberében jelentik be a cég százezredik bejegyzett szabadalmát. E hatalmas szellemi tőke érdekes színnel árnyalja a Philips-vezér együttműködési elgondolását, különösen, ha tudjuk: az értékesített szabadalmak licencdíjai jelentékeny és folyamatosan növekvő (például minden egyes DVD-lejátszó után 1-1 dolláros) árbevételt hoznak a cégnek. Amely – érthető módon – még a legszűkebb esztendőkben sem kurtította meg az éves – tavaly történetesen 29 milliárd eurós – forgalmának 9-10 százalékát kitevő fejlesztési költségvetését.