Tagi felelősség a társaság tartozásaiért

Hazánk élenjár Európában abban, hogy a rendszerváltás óta eltelt rövid időszak alatt is sikerült eljutni a korlátozott vagyoni felelősségű tagoknak a társaság tartozásaiért való felelősségét kimondó törvényi szabályozásig. Ez azt jelenti, hogy a törvényben meghatározott esetekben a kft.- és rt.-tagok, illetve bt.-kültagok kénytelenek felkészülni arra, hogy ha a korlátozott felelősségükkel a társasági hitelezők hátrányára visszaélnek, elveszítik azt a lehetőségüket, hogy a pénzük után futó hitelezőkkel szemben a választóvonal mögé bújjanak, s korlátozott felelősségükre hivatkozzanak.

Az 1998. június 16. előtti ügyek

A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 1998. június 16-ai hatálybalépése előtti visszaélések esetében a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény csak néhány olyan rendelkezést tartalmazott, amely közvetlenül az egyébként a vagyoni hozzájárulásának értéke erejéig korlátozott felelősségű tag teljes vagyonát hozzáférhetővé tette a társaság, illetve annak hitelezői számára. Ezen esetek egy része az időmúlás jótékony hatásának következtében elévülés miatt már nem áll meg a tagokkal szemben.

Ez alól csak azon ügyek képezhetnek kivételt, ahol a felszámolási vagy végelszámolási eljárás még az új társasági törvény hatálybalépése előtt megindult, és a mai napig nem, vagy 1999 májusát követően fejeződött be. Ezekben az esetekben arra hivatkozhatnak a hitelezők, illetve a társaság végelszámolója vagy felszámolója, hogy az 5 éves elévülési idő a felszámolás, végelszámolás lezárásával, azaz a társaság cégjegyzékből való törlésével indul vagy indult meg a régi társasági törvény 54. §-ának (1) bekezdése szerint, kivéve ha a tag (részvényes) tagsági viszonya korában szűnt meg. Ilyenkor az elévülés a tagsági viszony megszűnésétől számított 5 év, de a felelősség nem terjed ki a tagsági viszony megszűnése után keletkező felelősségre.

A tagok közvetlen vagyoni felelőssége megalapozása céljából az 1998. június 16. előtti tényállások esetében az alábbi jogi előírások alkalmazhatók:

Részvénytársasági konszernek

A régi társasági jog a konszernek által felvetett kockázatokat csak abban az esetben vette figyelembe, ha egy részvénytársaság egy másik részvénytársaságban szerzett többségi vagy közvetlen irányítást biztosító befolyást. A mindennapi gyakorlat azonban – már akkor is – azt bizonyította, hogy a konszernek egyfelől nemcsak befolyásszerzéssel (vállalatfelvásárlással), hanem új cégek alapításával is létrejöttek, másfelől a konszernvállalatok nagyobb része – különösen az új alapítással létrejövő vállalatcsoportok esetén – kft. formában működik, és legfeljebb a vállalatcsoport központja működött részvénytársaságként.

Az ilyen esetekre azonban a régi társasági törvény konszernjogi szabályai, legalábbis szó szerinti értelmezésben, nem voltak alkalmazhatók, holott a hitelezők tekintetében fennálló veszélyek a kft.-konszernek, holdingok esetében legalább annyira relevánsak, mint az rt.-nél. Ha az új társasági törvény konszernjogi szabályai nem terjednének ki a kft.-kre is, lehetséges, hogy a bírói gyakorlat – ahogyan az pl. Németországban történt – analógia útján terjesztette volna ki a részvénytársasági konszernek szabályait a kft.-kből, vagy azokból is álló konszernekre, és a vállalatfelvásárlás útján létrejövő befolyásszerzésen túl az alapítással létrejövő befolyásokra, a hitelezővédelemmel szembeni fokozódó elvárások figyelembevételével.

Az irányító részvénytársaság felelőssége

A régi társasági törvény 328. §-ának (2) bekezdése alapján az irányító részvénytársaság az irányítása alatt álló részvénytársaság tartozásaiért korlátlanul felel. Ez akkor áll fenn, ha az ellenőrző társaság az irányított társaság alaptőkéjének több mint háromnegyed részét kitevő részvényeit megszerezte.

Ez a szabályozás teljesen egyértelmű és világos. Semmiféle további feltétel teljesülése nem szükséges ahhoz, hogy az irányított társaság hitelezői közvetlenül az ellenőrző társaságtól mint részvényestől igényelhessék az irányított társaság vagyona által nem fedezett követelések megtérítését.

Ez a rendelkezés olyan szigorú, hogy ennek alapján még az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. közvetlen felelőssége is megállapításra került bizonyos ügyekben.

A többségi részesedéssel rendelkező részvénytársaság felelőssége

Amennyiben az egyik részvénytársság megszerzi a másik részvénytársaság alaptőkéjének több mint felét kitevő részvényeit, úgy többségi részesedésre tesz szert. Ha e befolyását az ellenőrző részvénytársaság arra használja, hogy az ellenőrzött társaság saját érdekeivel ellentétes, hátrányos üzletpolitikát folytasson (pl. az ellenőrző társaság által delegált igazgatósági tagjai az ellenőrzött társaságnak úgy döntenek, hogy az egyébként az ellenőrző társaságnak konkurenciát jelentő, de az ellenőrzött társaság jövedelmének legnagyobb részét adó, jól jövedelmező szállodát eladják vagy bérbe adják), az ellenőrző társaság korlátlan felelőssége az ellenőrzött társaság tartozásaiért megállapítható.

Ennek feltétele, hogy az ellenőrzött részvénytársaság tartozásainak legalább 20 százalékát képviselő hitelezők keresetet terjesszenek elő a korlátlan felelősség megállapítására. E per felperesei a 20 százalékot meghaladó hitelezők, alperese pedig az ellenőrző társaság.

Ennek a felelősségmegállapításnak két problémás pontja van. Az egyik a hátrányos üzletpolitika, illetve annak a többségi részesedéssel való összefüggésének bizonyítása. Ha végiggondoljuk, hogy a hitelezők általában kívülállók, így a társaságok életéről nem rendelkeznek kellő információval, a különféle határozatok, informális döntések (pl. igazgatósági, felügyelőbizottsági ülések jegyzőkönyvei, az ellenőrző tag igazgatóságától az ellenőrzött társaság menedzsmentjéhez érkező instrukciók) közül nem is mindegyik nyilvános, az éves mérlegbeszámolók – ha egyáltalán letétbe helyezésre kerülnek – nem feltétlenül tartalmaznak használható információkat, akkor belátható, hogy a bizonyítás rendkívül nehéz, és bennfentes információk nélkül majdhogynem lehetetlen. Ezen csak az segíthet, ha a bírósági eljárásban a bizonyítottság egy alacsonyabb fokával is megelégszik az eljáró bírói tanács, vagy akár megfordítja a bizonyítás terhét, és az ellenőrző társaság feladatává teszi annak bizonyítását, hogy nincs hátrányos üzletpolitika, illetve az nem függ össze a többségi részesedésből eredő befolyással.

A másik probléma, hogy a bíróság a korlátlan felelősséget csak megállapíthatja, de erre még akkor sem feltétlenül köteles, ha a hátrányos üzletpolitika, illetve a befolyással való összefüggése fennáll. A bíróságnak tehát igen széles mérlegelési lehetősége van, amelybe bevonhat olyan körülményeket is, amelyek nem feltétlenül tartoznak a korlátlan felelősséget megalapozó jogi tényálláshoz (pl. szándékosság, súlyos gondatlanság, rosszhiszeműség, célzatosság, visszaélés, tendenciózusság). Ez a perlési kockázatot, különösen annak anyagi terheit, egyértelműen a hitelezőkre telepíti.

Az elválasztás elve Minden fejlett jogrendszerben kialakult a tagok korlátolt felelősségével működő társaságok esetében az ún. elválasztás elve, azazhogy képletesen, a tagok magánvagyona és a társaság vagyona közt – és így a felelősség tekintetében is – a tag tőkebefektetésének teljesítésével egy "kerítés" emelkedik. Ettől kezdve a társaság hitelezői (beszállítók, vállalkozók, károsultak stb.) követelésének fedezetéül kizárólag a társaság vagyona szolgál. Ha az nem elegendő a követelések fedezésére, akkor következik a fizetésképtelenségi eljárás (csőd, felszámolás), amelyek célja, hogy valamilyen módon átütemezzék a tartozásokat, ezzel megmentvén a társaságot, vagy ha a megmentés reménytelen, akkor bizonyos elvek és sorrend szerint a maradék vagyont a hitelezők közt felosszák. A társaság vagyonán kívül azonban a tagok saját vagyona nem vonható be ebbe az eljárásba, és nem szolgálhat a hitelezők követeléseinek fedezetéül, még akkor sem, ha a hitelező nem kap teljes kielégítést követelésére. * Ezzel a rendszerrel többé-kevésbé a gazdaság összes szereplője megtanult élni, és az elválasztás alapelve minden olyan társasági formánál, ahol a tagok felelőssége a vagyoni hozzájárulásra korlátozódik, lényegében ma is érvényesül.

Az egyszemélyes részvénytársaság létrejötte bejelentésének elmulasztása

A régi társasági törvény 299. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy az egyszemélyes részvénytársaság létrejöttét harminc napon belül bejegyzés és közzététel végett be kell jelenteni a cégbíróságnak. A kommentárok ezt úgy értelmezték, hogy a bejelentési kötelezettség csak az egyszemélyes rt. létrejöttének azon módjára vonatkozik, amikor a társaság részvényei működése során, részvényfelvásárlás útján kerültek egy személy tulajdonába.

A törvény a bejelentési kötelezettség elmulasztásához, azaz az egyszemélyi tulajdon létrejöttét követő 30 nap bejelentés nélküli elteltéhez azt a következményt fűzi, hogy az egyedüli tag a részvények 100 százalékának megszerzése időpontjától keletkező tartozásaiért az egyszemélyes részvénytársaságnak korlátlan felelősséggel tartozik a hitelezők felé. A helyes értelmezés szerint ez a felelősség azonban csak addig állhat fenn, amíg a bejelentési kötelezettségét az egyedüli tag nem teljesíti.

A kft. tagjaira vonatkozó speciális felelősségi szabályok

A korlátolt felelősségű társaság tagjainak társaság érdekeit sértő határozata

Abban az esetben, ha a kft. tagjai olyan határozatot hoztak (akár taggyűlésen, akár ún. levélszavazás útján, beleértve a nemleges határozatot is), amely a társaság jelentős érdekeit sérti (veszteséget, károsodást, hírnévrontást, alultőkésedést okoz), és ennek tudatában voltak (azaz szándékosan cselekedtek), vagy kellő gondossággal tudhatták volna, hogy ez a helyzet (gondatlanság), korlátlanul és egyetemlegesen felelősek saját vagyonukkal is az ezzel okozott károkért. Az eddigi tényállásokkal szemben azonban a régi társasági törvény 188. §-a a károkozó tagok és a társaság viszonyában eredményez felelősséget. Csak a társaság, illetve a kisebbségben levő tagság kezdeményezheti a felelősségre vonást, a hitelezők nem.

A kft. törzstőkéjének terhére történő kifizetés

A régi társasági törvény 178. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy ha a tagnak – a mellékszolgáltatásért járó díjazást, a törzstőke-leszállítás esetét és a pótbefizetés visszatérítését kivéve – a törzstőke fedezéséhez szükséges vagyonból kifizetést teljesítenek, a tagok teljes vagyonukkal felelősek ennek visszafizetéséért. A felelősség ez esetben is a társasággal és nem a hitelezőkkel szemben áll fenn.

A kft. alapítása során csalárd módon eljáró tagok

A régi társasági törvény 162. §-ának (2) bekezdése alapján mind a társasággal, mind pedig a hitelezőkkel szemben közvetlenül, korlátlanul és egyetemlegesen felelősek azok a társasági tagok, akik az alapításkor valamely tag nem pénzbeli betétjének (apportjának) értékét legjobb tudomásuk ellenére, magasabb értéken fogadják el, vagy a létesítés során egyébként csalárd módon jártak el (szándékos és célzatos, nagyrészt a büntetőjog területét is érintő magatartás). A társaság e tagokat a maga viszonylatában mentesítheti a felelősség alól (lemondás, tartozáselengedés), ez azonban a hitelezőkkel szemben nem eredményez mentesülést; a hitelezőkkel szembeni felelősség alól csak maguk a hitelezők mentesíthetik a tagokat.

A betéti társaság kültagjainak speciális felelőssége

A cégszövegben szereplő kültag

A régi társasági törvény 100. §-ának (1) bekezdése szerint a kültag is korlátlanul és a beltaggal egyetemlegesen felel, ha neve a cégszövegben, azaz a társaság cégbíróságon nyilvántartásba vett cégnevében szerepel. Erre különösen azonos családnevek esetén kell ügyelni. A Kovács és Társa Bt. elnevezés ugyanis, ha a bel-, illetve kültag is Kovács, függetlenül a keresztnevek különbözőségétől, megalapozza a kültag felelősségét.

A vagyoni betétjét csökkentő, illetve nem teljesítő kültag

A régi társasági törvény 100. §-ának (2) bekezdése lehetővé teszi a betéti társaság kültagjának, hogy a többi taggal megállapodva vagyoni betétjének összegét csökkentse, az új összeg cégbírósági bejegyzésének időpontjáig azonban a társaság hitelezőivel szemben a korábbi betétösszeg erejéig áll fenn a felelőssége. Ha ezen idő alatt tehát a társaság, illetve a tagok ellen valamely hitelező pert indít, a kültag is az eredeti, le nem szállított vagyoni betétje erejéig felelős közvetlenül a hitelezővel szemben, ha részére a különbözet visszafizetésre került, vagy ha bizonyítható, hogy nem teljesítette a teljes vagyoni betétet.

A régi társasági törvény 99. §-a szerint a hitelező közvetlenül pert indíthat a bt. kültagja ellen, ha az bizonyíthatóan nem vagy nem teljes egészében teljesítette vagyoni betétjét. A kültag azonban ekkor is csak a vállalt és nem teljesített vagyoni betét erejéig felelős közvetlenül és teljes vagyonával.

Visszaélés a korlátozott tagi felelősségre való hivatkozás jogával

Már az új társasági törvény megalkotása előtt elismerték a bírói gyakorlatban azt az elvet, hogy bizonyos speciális és korlátozott esetekben joggal való visszaélést jelenthet, ha a korlátozott vagyoni felelősségű tag akár a társaság alapítása, akár működtetése vagy megszüntetése során visszaél a korlátozott felelősség, illetve a tag és társaság közti választóvonal intézményével, és a társaságot saját céljai, vagy a hitelezők megkárosítása érdekében kiüríti, alultőkésíti a társaságot, és így annak megszűnésekor (végelszámolás, felszámolás) a hitelezői követelések kielégítésére nem marad elegendő vagyoni fedezet.

Ennek jogszabályi alapját az új társasági törvény hatálybalépése előtt a Polgári Törvénykönyv 5. §-a szolgáltatja, amely kimondja, hogy tilos bármilyen alanyi joggal visszaélni. Különösen joggal való visszaélés a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő céllal történő, mások zaklatására, jogainak, törvényes érdekeinek csorbítására, illetéktelen előnyök szerzésére irányuló joggyakorlás.

A régi társasági törvény 54. §-ának (3) bekezdése a betéti társaság kültagja, korlátolt felelősségű társaság tagja, illetve a részvénytársaság részvényese esetében megteremti azt a védekezési lehetőséget, hogy velük szemben a megszűnt társaság hitelezői nem, vagy csak a megszűnés után (ez elvileg csak végelszámolás esetén lehetséges) részükre szétosztott társasági vagyon erejéig igényelhetik a társasági vagyonból meg nem térült követeléseik megtérítését. Ez egy úgynevezett alanyi jog, amely a hitelezőket az igényeik érvényesítésétől való tartózkodásra kényszeríti. Ezzel a joggal azonban vissza lehet élni, ha az érintett tag az indokolatlan haszonszerzés, vagy a hitelezők megkárosítása céljától vezérelve hozza létre, illetve működteti a társaságot, és annak vagyonát saját vagy más személyek vagyonával összekeveri, vagy a társaság vagyona felől a maga vagy harmadik személy javára rendelkezik, avagy a társaság tőkeellátásáról nem gondoskodik, és ezért a társaság vagyona nem lesz elegendő a hitelezői igények kielégítésére. A joggal való visszaélés ténye pedig kizárja a hivatkozott védekezési lehetőséget, és így a hitelezők közvetlenül hozzáférhetnek a tagok saját (magán)vagyonához.

Az új társasági jog

Az 1998. június 16-án hatályba lépett új társasági jog a korábbi jogi megoldások némelyikét megtartotta, a többit továbbfejlesztette. A legnagyobb vívmánya azonban az, hogy egységes, minden, a tagok korlátozott felelősségével (is) működő társaságra, illetve a vállalatcsoportok tekintetében a részvénytársasági konszerneken, holdingokon túl a kft.-kből (is) álló vállalatcsoportokra, és a vállalatfelvásárlás útján létrejövő irányításszerzésen túl az alapítással kialakuló vállalatirányításra kiterjedő, törvényi szabályozást honosított meg, amellyel Európában is élenjárónak tekinthető.

A probléma az új szabályozással csak az, hogy a hatálybalépés óta eltelt viszonylag rövid idő miatt, megbízható és valamennyi kérdésre választ adó jogi gyakorlat még nem tudott kialakulni.

Az új társasági törvény 1998. június 16-ai hatálybalépését követő tagi magatartásokra az alább ismertetett rendelkezések irányadók. Az ezen időpontot megelőző magatartásokat viszont, még ha a felszámolási, végelszámolási vagy egyéb eljárások át is húzódnának 1998. június 16-án túlra, a régi társasági törvény szabályai szerint kell megítélni.

A tagok felelőssége a társaságok megszűnése esetén

Jogutódlás, végelszámolás, felszámolás

Ahhoz, hogy a hitelezők az új társasági jog szabályai szerint a tagok korlátlan felelősségére hivatkozhassanak a társaság megszűnése esetén, a Gt. 55-56. §-ai alapján a következő feltételeknek kell teljesülniük, illetve a következőket kell bizonyítani:

– az igény érvényesítője a társaság hitelezője,

– a társaság megszűnt,

– a hitelező követelései a társasági vagyonból részben vagy egészben nem nyertek kielégítést,

– a korlátozott felelősséggel visszaéltek.

Ki viseli a vállalkozás kockázatát? A jogrendszerek lehetővé teszik a tagok korlátozott felelősségével működő társaságok alapítását, ha bizonyos törvényi feltételeknek a társaság megfelel. Lehetővé teszi azt is, hogy e társaságok olyan kockázatos vállalkozásokba kezdjenek, amelyek a bukáshoz vezethetnek. És végül – abból kiindulva, hogy a gazdaság szereplői az ilyen társaságok esetében tisztában vannak azok korlátozott vagyonával (amelyről meggyőződhetnek a cégbíróságon történő betekintéssel, cégkivonatokból, a közzétett éves beszámolókból), és fel tudják mérni, hogy vajon számukra milyen veszélyeket rejt magában ez a helyzet – lehetővé teszi azt is, hogy a társaság vagyoni bukása esetén a tagok hivatkozhassanak az elválasztás elvére a követeléseiket érvényesíteni akaró hitelezőkkel szemben. * Ezek tehát a jog által elfogadott normál kockázatai a tagok korlátolt felelősségével működő társaságoknak. Az elválasztási elv és a tagok vagyoni felelősségének korlátozása azonban alkalmassá teszik az ilyen társságokat arra is, hogy azokat eleve a hitelezők károsításának céljával hozzák létre, vagy működésük ilyen jelleget öltsön, és az alapítók olyan, egyébként az ő érdekkörükbe eső kockázatokat is (mint pl. a tőkehiány, a körbetartozás, túlzott nyereség elérésének szándéka, fokozott kárveszéllyel járó tevékenység, üzleti hátrányok eltüntetése) a külvilágra, elsősorban a hitelezőkre telepítsenek, amelyek már túlmennek a jog által elfogadott normális üzleti rizikón. * Lépések a visszaélések ellen * E felismerés nyomán a korlátozott felelősséggel való visszaélés különféle eseteiben a bíróságok a tagok és a társaságok közti választóvonalat már nem áthatolhatatlan kerítésként kezdték kezelni, hanem egy olyan "függönyként", amely visszaélésszerű esetekben fellebbenthető, vagy adott esetben félre is húzható annak érdekében, hogy a visszaélésért felelős tagok magánvagyona is kielégítési alapul szolgálhasson a hitelezők olyan követeléseire, amelyekre a társasági vagyon nem nyújtott fedezetet. * A folyamatnak egy újabb lökést adott a vállalatcsoportok (konszernek és holdingok) egyre nagyobb számban való megjelenése és nemzetközivé válása, illetve az egy taggal működő ún. egyszemélyes társaságok megjelenése és elismerése. E jelenségek tovább fokozták annak veszélyét, hogy konszern-holdingvállalatok központjai, egyszemélyes leányvállalatok alapításával, rendkívüli mértékben be tudták és tudják korlátozni tevékenységük vagyoni kockázatait, ezzel egyidejűleg azonban az ilyen vállalatokkal kapcsolatban állóknak kell viselniük olyan rizikókat is, amelyek már nem tartoznak a normális üzletmenetbe. * A fejlődés eredménye mára az lett, hogy szerte a fejlett jogrendszerekben kezdik áttörni a tagok és a társaság vagyona közti választóvonalat a visszaélésszerű esetekben, és a gazdasági élet jelenlegi mozgásának ismeretében prognosztizálható, hogy egyre kiterjedtebb és kifinomultabb jogi szabályozás fogja a korlátozott vagyoni felelősség paradicsomi állapotát visszatéríteni a mindennapok világába.

A hitelezői státus igazolása

Az igény érvényesítőjének igazolnia kell, hogy neki a társasággal szemben, bármilyen jogcímen (pl. szerződéses ellenérték, kártérítés) követelése áll fenn. Ez egy teljesen szokványos bizonyítás, amelynek keretében igazolni kell a jogviszony létrejöttét, a követelés fennálltát, lejártát és összegszerűségét. Könynyebb a helyzet, ha az igényérvényesítést végelszámolási vagy felszámolási eljárás előzi meg. Ha azok során a hitelező igényeit bejelentette, és őt a felszámoló nyilvántartásba vette, vagy a végelszámoló a követelést elismerte, azzal szemben már a társasági tagnak kell bizonyítania, hogy az nem jött létre, érvénytelen jogcímen alapul vagy azzal kapcsolatosan más kifogás hozható fel.

A felszámolási eljárásban vagy végelszámolási eljárásban a bejelentési határidők (felszámolásban közzétételtől számított 40 nap, vagy a felszámolás során esedékessé váló követelésnél az esedékességtől számított 40 nap, ezek túllépése esetén 1 éven belül, de legkedvezőtlenebb kategóriába sorolással; végelszámolásban a végelszámoló általi közzétételtől számított 40 nap) elmulasztása nem eredményez ugyan jogvesztést, de komolyan megnehezítheti a hitelező igényérvényesítését. Ezért kell többek között a hitelezőknek az adós cégek státusában bekövetkező változásokat a Cégközlönyben folyamatosan figyelni, a bejelentési határidők ugyanis a végelszámoló közleményének, illetve a felszámolást elrendelő végzésnek abban történő közzétételétől indulnak.

A bejelentés elmulasztása ráadásul értelmezhető úgy is, hogy a hitelező a követelésről lemondott, vagy hogy a későbbi igényérvényesítés joggal való visszaélést valósított meg.

Megszűnés

A társaságok egy megelőző eljárás: végelszámolás, felszámolás után, a cégjegyzékből való törléssel, a végzés meghozatalának napjával szűnnek meg jogutód nélkül (azaz nem a cégjegyzékbe bejegyzett végelszámolási vagy felszámolási zárónapon).

Jogutódlás esetén a jogutód cég cégjegyzékbe bejegyzésével és a jogelőd törlésével következik be a jogelőd megszűnése. E tény a cégbírósági végzésekkel vagy cégkivonatokkal, cégmásolatokkal viszonylag egyszerűen bizonyítható.

A kielégítés elmaradása

Felszámolás esetén a bíróság vagyonfelosztást jóváhagyó és az eljárás, illetve a cég megszűnését megállapító végzéséből megállapítható, hogy az adott hitelezői csoportban történt-e kielégítés, vagy sem. Az általános tapasztalatok szerint a hitelezők nagy része olyan kategóriába esik, ahol egyáltalán nincs vagy csak minimális a követeléskielégítés.

Végelszámolási eljárásban, ha a társaság végelszámolója nem ismeri el a követelést, így azt nem veszi fel a hitelezői jegyzékbe, és nem tervezi be a kielégítendő követelések közé, köteles 45 napon belül erről a hitelezőt értesíteni. A hitelező jogai megóvása érdekében ezt követően kénytelen pert indítani a társaság ellen. Ezzel a végelszámolást nem tudja megakasztani, mert a bejelentett hitelezői igényeket elégítette ki. A per eredményes befejezése után a társaság végelszámolója gondoskodni kénytelen a követelés rendezéséről. Ha a társasági vagyon emiatt nem lenne elegendő az összes tartozás rendezésére, úgy felszámolási eljárásba fordul át a végelszámolás.

Ha a társaság ellen a hitelező által megindított peres vagy végrehajtási eljárás alatt a cég megszűnésére sor kerül, az eredménytelen végrehajtást igazoló dokumentumok (jegyzőkönyvek, végrehajtói intézkedések), ezek hiányában az igénybejelentés, a végelszámoló 45 napon belüli visszautasítása, a cég nyitómérlege (amelyben a hitelező nincs feltüntetve), illetve a megszüntető tagi döntés bizonyítják a kielégítés hiányát.

Jogutódlás esetén a jogelőd társaság tartozásaiért elsősorban a jogutód társaság a saját vagyonával felel. A jogelőd tagjainak felelőssége akkor állapítható csak meg, ha a jogutód társaság vagyona nem fedezi a követeléseket. Ennek megállapítása azonban ugyanúgy a jogutód társaság felszámolása vagy végelszámolása során történik az előbbiek szerint.

A visszaélés nem nevesített esetei A Gt. által említetteken kívül más esetek is abba a körbe vonhatók, ahol a tagok (részvényesek) a társaság elkülönült jogi személyiségével (választóvonal) és korlátlan felelősségével a hitelezők rovására visszaéltek. Bár e mondat a Gt. 56. §-ának (3) bekezdése szerint kifejezetten a kft.-re és az rt.-re van vonatkoztatva, az azt megelőző, ugyancsak általános visszaélési tilalom miatt a bt. kültagjaira is irányadó a felelősség áttörésének rendje. Ilyen más eset lehet a társaság eleve alultőkésített alapítása és működtetése azzal a szándékkal, hogy a saját tőke befektetése helyett inkább az "olcsóbb" beszállítók, alvállalkozók finanszírozzák a kockázatos tevékenységet, és az üzleti bukás esetén is az ő pénzük bánja a kockázatos vállalkozást. Ehhez azonban kell a szándékos, rosszhiszemű magatartás is a tagok részéről. * Ugyanúgy, a hátrányos üzletpolitika folytatása, vagy a tagok bármilyen csalárdsága (büntetőjogi tényállást is megvalósító magatartása) is megvalósíthatja a jogszabályi tényállást. A jövőben a bírói gyakorlatnak kell majd kialakítania azon eseteket és kritériumokat – természetesen figyelembe véve azt is, hogy ez a felelősség kivételes jellegű, tehát az egyszerűen csak szerencsétlen, a piaci viszonyok miatt fizetésképtelenné váló társaság még a hitelezők normál üzleti kockázati körébe tartozik –, amikor megállapítható a tagok felelőssége. * Egy további, a törvényben kifejezetten nem említett, de a felelősség megalapozásához elengedhetetlen szempontra még ki kell térni. Nevezetesen arra, hogy alapvetően csak azon tag vagy tagok tudnak visszaélésszerű magatartásokat tanúsítani, akik befolyásolni tudják (részesedésük mértéke vagy szavazati joguk, esetleg az ügyvezetésben való részvételük alapján) a társaság működését. Nehezen elképzelhető a kisebbségben levő tagok önálló magatartása. Ha azonban a többség magatartása ellen ők sem tiltakoznak, ahhoz esetleg csatlakoznak, természetesen az ő felelősségük is megállapítható.

Visszaélés a korlátozott felelősséggel

A betéti társaság kültagja, a kft. tagja és az rt. részvényese nem hivatkozhat korlátozott felelősségre a hitelezőkkel szemben, ha azzal visszaélt. A visszaélést a Gt. csak példálódzóan definiálja, amikor két esetet külön is kiemel.

Visszaélésnek minősül, ha a tagok a társaság vagyonával sajátjukként rendelkeznek. Ha tehát a kft. tagjai az építési vállalkozási tevékenységet folytató társaság nevében kiszámlázott vállalkozói díjakat rendszeresen a saját számláikra irányítják a kft. számlája helyett, akkor, azon túl, hogy kockáztatják a büntetőjogi felelősségre vonásukat, pl. sikkasztás miatt, meg fogják alapozni korlátlan és egyetemleges felelősségüket a hitelezőkkel szemben. Külön említett visszaélési eset az is, ha a tagok a társaság vagyonát saját, vagy más személyek javára úgy csökkentették, hogy tudták (szándékosság), illetve kellő gondosság tanúsítása esetén tudniuk kellett volna (gondatlanság), hogy ezáltal a társaság a kötelezettségeit harmadik személyek részére nem lesz képes teljesíteni. Ez tipikusan a vagyonkimentés, a társaság kiürítésének esete. Ha tehát a társaság tagjai tudják, hogy a jövőben olyan kötelezettségei (pl. közterhei: vámfizetési, adókötelezettség, esedékessé váló vállalkozói díj vagy beszállítói számla) válnak esedékessé, amit nem akarnak a saját hasznuk csökkentésével vagy elveszítésével kiegyenlíteni, és ezért a társaság vagyonát mindenféle színlelt szerződésekkel, minimális értéken "eladják" maguknak vagy – sok esetben strómanként tevékenykedő – harmadik személyeknek, a büntetőjogi felelősség (pl. hűtlen kezelés) mellett megint csak megalapozzák a hitelezőkkel szembeni korlátlan és egyetemleges felelősségüket.

A hivatalból törölt cég tagjainak felelőssége

A cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV törvény 2004. január 1-jétől hatályos rendelkezései szerint bármilyen, a cégbíróság által hivatalból törölt cég 50, illetve 75 százalékot meghaladó részesedéssel rendelkező és korlátozott felelősségű tagja elveszítheti e korlátozott felelősségére való hivatkozásának jogát. Ez a kft. tagjai, rt. részvényesei, illetve a bt. kültagja tekintetében korlátlan vagyoni felelősséget eredményezhet a társaság tartozásaiért.

A felelősség megállapításához az alábbi feltételeknek kell teljesülnie:

– a cég fantomizálódott,

– a tagok a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszik meg,

– az 50, illetve 75 százalékot meghaladó szavazati joggal rendelkező tag neki felróhatóan járt el.

Fantomizálódás

A cégbíróság akár hivatalból, akár bejelentés alapján tudomást szerezhet arról, hogy a cég sem székhelyén, sem telephelyén, sem pedig fióktelepén nem található, és a cég képviseletére jogosult személyek lakóhelye, tartózkodási helye is ismeretlen (elsősorban a levelek kézbesíthetetlensége esetén). Ebben az esetben a cég fantomizálódásáról lehet beszélni, a cégeknek ugyanis, a változás bekövetkeztét követő 30 napon belül, be kell jelenteniük a cégbíróságon a székhelyük, telephelyük, fióktelepük, illetve képviseletre jogosult tisztségviselőik címében bekövetkező változásokat.

A szükséges intézkedések elmulasztása

A fantomizálódás észlelése esetén a cégbíróság felhívja a társaság 25, 50, illetve 75 százalékot meghaladó szavazati joggal rendelkező tagjait, hogy a cég törvényes működéséhez szükséges intézkedéseket 60 napon belül tegyék meg (elsősorban létesítő okirat módosítása, képviselők választása, változások cégbírósági bejelentése). Ennek érdekében a tagok (részvényesek) jogosultak a legfőbb szerv ülésének összehívására. Ez tehát a legfőbb döntéshozó szerv szabályszerű összehívását jelenti, ahol a határozatképességre (megtartáshoz szükséges jelenléti arány) és döntéshozatalra (döntéshez szükséges többség mértéke) vonatkozó szabályok szerint lehet a szükséges határozatokat meghozni.

A fenti 60 napos határidő alatt az intézkedések elmulasztása a felelősség megalapozásának feltétele.

Felróhatóság

Ha az 50, illetve 75 százalékot meghaladó szavazati joggal rendelkező tag (a 25 százalékot meghaladóval rendelkező tehát nem, hiszen ő önmagában nem tud döntéseket hozni) nem tudja bizonyítani, hogy a törvényes működés helyreállítása érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható, akkor felróhatósága is megállapítható.

Az elvárható eljárás minimálisan azt jelenti, hogy a legfőbb szerv ülését megpróbálja a tag szabályszerűen összehívni, tehát a meghívók kézbesítésének megkísérlése, illetve eredményessége igazolandó. A 75 százalékot meghaladó szavazati joggal rendelkező tagtól (részvényestől) azonban – a létesítő okirat rendelkezéseit figyelembe véve – adott esetben az is elvárható, hogy szabályszerű összehívás esetén a többi tag hiányában is hozza meg a szükséges döntéseket, ha azt a létesítő okiratnak, illetve a Gt.-nek a határozatképességre, illetve a szavazatarányra vonatkozó szabályai lehetővé teszik.

A visszaélés bizonyítása Az összes tényállási elem közül a legnehezebb a visszaélés bizonyítása. A hitelezők számára ugyanis azon adatok és információk, amelyek a nyilvános cégjegyzék részét képező dokumentumokból, illetve a letétbe helyezett mérlegekből (ha egyáltalán eleget tesznek a cégek e kötelezettségüknek, vagy ha nem, akkor a cégbíróságok konzekvensen megkövetelik ennek teljesítését) nem, vagy nehezen hozzáférhetők. A társaság ügyvezetése, a tagok, a végelszámoló üzleti titkokra hivatkozva visszautasíthatják a tájékoztatásra vonatkozó kezdeményezéseket. * A felszámolónak a hitelezői választmánnyal, illetve a követelések legalább 10 százalékát képviselő hitelezők csoportjával, továbbá a munkavállalókkal szemben tájékoztatási kötelezettsége áll fenn a felszámolás alatt álló társaság vagyoni és pénzügyi helyzetéről. Ezen túlmenően a felszámoló – kártérítést is maga után vonó – felelősséggel tartozik a fizetésképtelenség bírósági megállapításának időpontját megelőző időszakban történt jogszabályellenes vagyonkimentés elleni fellépésért és e tekintetben a hitelezői választmány tájékoztatásáért. A felszámolási eljárásban tehát több adathoz lehet hozzájutni a hitelezői választmány vagy egy nagyobb hitelezői csoport útján. Választmány azonban nem minden esetben jön létre, vagy az egyszerű hitelezők nem lesznek választmányi tagok, illetve nem tudnak maguk mellé gyűjteni annyi támogatót, hogy információkat kérhessenek. Nekik csak a felszámoló által, minden hitelező részére megküldendő, nyitó-, közbenső és zárómérlegei, illetve egyéb értesítései, illetve a Cégközlönyben közzétett hirdetmények szolgálhatnak támpontul. Amennyiben a bírói gyakorlat nem enyhít a hitelezők bizonyítási terhén (pl. a bizonyítottság alacsonyabb fokának pl. a valószínűsítés előírásával vagy a bizonyítási teher megfordításával), a keresetindítás a tagok ellen hazárdjáték lesz, hiszen egy könyvszakértői bizonyítás végén fog egyáltalán kiderülni, hogy a kereset ténybelileg megalapozott-e.