Helyünk az Unióban

Fejlődési lehetőségünk korlátlan, esélyeink behatároltak

A gazdasági fejlettség mérésére leggyakrabban és legszélesebb körben használt mérőszám az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) vásárlóerő-paritásos, azaz reális árfolyamon történő összehasonlítás értéke. A csatlakozási tárgyalások kezdetétől (1998) a csatlakozást megelőző évig eltelt időszak adatait összevetve az aspiráns országok teljesítménye dicséretre méltó. (Az EU 1998-tól készít egységes metodika szerint, a bekért adatokat is tartalmazó országjelentéseket a csatlakozó országokról.)

Már a társult tagság és az uniós szabályok fokozatos átvétele jótékony hatással volt a csatlakozó országok gazdaságára, hiszen a vizsgált öt év alatt jelentős, és az Unió átlagát meghaladó fejlődést értek el. Az is örvendetes, hogy a sort Magyarország vezeti (a fejlettségi mutató növekedési indexe itt volt a legmagasabb). Az országok csatlakozási kérelmével kezdődött felzárkózási folyamat sikeresnek tekinthető, valamennyiüknél csökkent az uniós országokhoz mért fejlettségbeli lemaradás.

Közel egy évtizedes távlatban tehát valamennyi csatlakozó ország – Unióhoz mért – fejlettségbeli elmaradása csökkent, vagy legalábbis nem nőtt, a konvergencia a gyakorlatban is érvényesült a csatlakozási időszakban. Magyarország relatív fejlettsége a vizsgált kilenc év alatt nyolc százalékponttal javult, ami jelentős változás. Ez azonban helyezési sorrendünket érdemben nem javította, hiszen a csatlakozó országok rangsorában hazánk mindvégig Ciprus, Málta, Szlovénia és Csehország mögött az ötödik helyet foglalta el.

A nemzetgazdasági teljesítmények változásai

Az alacsonyabb fejlettségű felzárkózó országok gazdasági növekedésének több régióban is megfigyelhető jellemzője, hogy kezdetben két-háromszor magasabb dinamikát értek el, mint a fejlettebb országok. Ez a megállapítás érvényes a csatlakozó országokra is. A legtöbb csatlakozó ország növekedési üteme jelentősen meghaladja az Unió átlagos dinamikáját. Az ütemkülönbség Magyarország esetében is érzékelhető.

A konjunktúra mérséklődésével (az ezredforduló utáni években) az aránykülönbség növekedett, noha a bővülés dinamikája a csatlakozó országoknál is mérséklődött. A kivételt a piacgazdasági reformokat késve kezdő balti országok és Szlovákia jelentik. E jelenségből az a tapasztalat szűrhető le, hogy a csatlakozó országok, amelyek egymásnak elsődleges kereskedelmi partnerei, a kohéziós folyamatból egymást erősítő lendületet tudtak venni, ami továbbra is esélyt ad gyors felzárkózásukra.

A bruttó hazai termék felhasználása

A lakossági fogyasztás megfigyelése és elemzése napjainkban hangsúlyos tényezővé vált, mert abból – összevetve a GDP növekedési ütemével – megállapítható, hogy egy-egy ország fogyasztási politikája mennyire van összhangban a belső lehetőségekkel. A legtöbb felzárkózó országnál ugyanis felismerhető egyfajta – jórészt érthető – türelmetlenség az életszínvonal növelésére, amely ha nincs összhangban a teljesítményváltozásokkal, eladósodáshoz és egyensúlyi problémákhoz vezethet. Ilyen túlköltekező felhasználási politika következményeit viseli Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia és sajnos Magyarország is. Ugyanez a jelenség az EU régebbi tagjainál is előfordul, noha a stabilitási paktum ezt eléggé korlátozza. Kifejezett megtakarítási hajlandóság csak két csatlakozó országnál (Ciprus és Lettország) mutatható ki. Bár lehet, hogy ez is inkább egy korábbi túlköltekezés korrekciós szakasza, miként azt Ciprusnál lehet érzékelni.

A bruttó hazai termék végső felhasználásán belül kiemelten vizsgált összefüggés a bruttó felhalmozás változása. Ha e végső fogyasztási tétel a hazai forrásoknál nagyobb mértékben növekszik is, amennyiben hatékony befektetéseket eredményez, hosszú távon kedvező folyamatokat indíthat el.

Két, a korábbiakkal kapcsolatba hozható összefüggésre érdemes a figyelmet felhívni. Egyrészt, hogy a balti államok és Szlovákia korábbi gyors gazdasági növekedése főként a beruházások kiugró bővülésének lehet az eredménye, amiben minden valószínűség szerint szerepet játszott a viszonylag későn indult privatizáció is. A másik, hogy a korábban túlfogyasztó országokban (köztük Magyarországon is) nem a beruházások növekedése miatt bomlott meg a gazdasági egyensúly, hanem a lakossági fogyasztásnak a termelékenység növekedését meghaladó bővülése miatt.

Munkaerő-piaci változások

A csatlakozó országok átalakulásának egyik legérzékenyebb mutatócsoportját a munkaerő-piaci indikátorok (a foglakoztatás és a munkanélküliség) képezik. Köztudott, hogy az átalakulás első éveiben a vállalkozások egy részének leépülése, felszámolása miatt jelentősen csökkent a foglalkoztatás színvonala, és nőtt a munkanélküliek aránya.

A csatlakozó országok aktivitási rátája napjainkban 10-20 százalékponttal elmarad az uniós átlagtól. Az utóbbi évek javuló tendenciája ellenére ebben a mezőnyben hazánk leghátul kullog. Ez részben azzal is összefügg, hogy az egyes országok milyen mértékben haladtak előre a privatizációval. A magánosított vállalkozásoknál ugyanis részben a korszerű technika átvételével, részben széles körű racionalizálással megnő a munka termelékenysége, ami érezhető foglalkoztatáscsökkenéssel jár együtt. A társakhoz mérve Magyarországon közismerten a legelőrehaladottabb a privatizáció mértéke. A másoknál később beindult magánosítás hatására ezért az várható, hogy az aktivitási ráta ott is mérséklődik. A csatlakozó országoknak arra kell törekedniük, hogy a működőtőke-import fokozásával, a hazai, valamint az uniós erőforrások koncentrálásával, a szükségletekhez jobban igazodó képzéssel javítsák a foglalkoztatottságot, mert ez újabb növekedési forrás lehet a felzárkózás több évtizedet igénybe vevő folyamatában.

Ennek a folyamatnak egy másik, részben demográfiai okokra is visszavezethető nézőpontját mutatja a munkanélküliség ráta.

A munkanélküliség nézőpontjából a csatlakozó országok három csoportra oszthatók. Ezek:

– az uniós átlagnál kedvezőbb munkanélküliségi rátájú országok (Ciprus, Magyarország, Málta, Szlovénia és újabban Csehország);

– az uniós átlagnál kissé rosszabb munkanélküliségi rátával jellemezhető országok (ebben a csoportban az utóbbi években dinamikusan növekvő Észtország és Litvánia vehető figyelembe);

– nagyarányú munkanélküliséggel küszködő országok (Lengyelország, Lettország és Szlovákia).

A munkanélküliséget a csatlakozás utáni időszakban ellentétes hatások befolyásolják. Egyfelől a gazdasági növekedés gyorsulásával mérséklődhet az állástalanok száma, másrészt a nagyobb verseny következtében csőd- és felszámolási hullám várható, ami növelheti a munkanélküliséget. Ez utóbbi különösen a nagyobb mezőgazdasági foglalkoztatási részaránnyal rendelkező országokat fenyegeti.

Pénzügyi egyensúly

A pénzügyi egyensúly jellemzésére az infláció változása, a központi költségvetésnek, az államháztartásnak a GDP értékéhez viszonyított egyenlege és az ország eladósodottsági rátája használható fel.

Az infláció mértékét vizsgálva a csatlakozó országokat az alábbi csoportokra lehet osztani:

– a csatlakozási tárgyalásokat megelőzően is piacgazdaságként működő országok (Ciprus és Málta). Ezek az Európai Unióval szoros gazdasági együttműködésben gazdálkodó államok, itt az infláció mértéke alacsony, és közel áll az uniós jellemzőkhöz;

– alacsony és javuló inflációs rátát felmutató átmeneti országok (Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország). Ezek olyan nemzetgazdaságok, amelyek már napjainkban is megfelelnek a maastrichti kritérium inflációs előírásainak;

– az EU-átlagot számottevően meghaladó, de 2003-ig javuló inflációjú országok (ebben a csoportban Magyarország és Szlovénia vehető számításba);

– Szlovákia, amelynek inflációs rátája kezdetektől fogva magas, és 2003-ban ismét romló tendenciájú.

E két utóbbi csoportba tartozó országoknak, közöttük sajnos hazánknak is eleve nehéz lesz teljesíteni rövid távon az infláció mértékének radikális leszorítását előíró pénzügyi kritériumokat.

A központi költségvetés hiányának változása két ország kivételével mindenütt romló tendenciájú. A kedvezőtlen folyamat összefüggésbe hozható a dekonjunktúrával (ez egyébként még az EU-15 átlagára is negatívan hatott) és a csatlakozási felkészüléssel együtt járó állami teherviselési többlettel. A két kivétel Észtország és Szlovénia, amelyek már jelenleg is megfelelnek a költségvetési hiányra vonatkozó maastrichti kritériumnak. Magyarország ettől elég messze van, és a legújabb gazdasági tendenciákat figyelembe véve még távolabb került.

Külgazdasági egyensúly

Ezt az összefüggést a külkereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg egyenlege alapján vizsgáljuk.

A csatlakozó országok majd mindegyikénél, de még az Unió átlagánál is a kedvezőtlen külgazdasági konjunktúra következményeként a külkereskedelmi mérleg egyenlege romló tendenciájú. Pozitív külkereskedelmi mérlege egyedül Lengyelországnak van, a többi ország szaldója deficites. Ez az érintett országok nyitottságának a következménye, és így szinte valamennyi csatlakozó állam egyik legsebezhetőbb pontja.

Több ország ennek a mérlegnek a negatív egyenlegét kompenzálni tudja a szolgáltatási mérleg aktívumával. Ezt a két, gyakran ellentétes, de néha sajnos egyirányú hatást együttesen a folyó fizetési mérleg egyenlege jelzi, amelyet a GDP értékének százalékában szoktak publikálni.

A folyó fizetési mérleg GDP-hez viszonyított aránya – Szlovéniát kivéve – minden csatlakozó országnál eléggé labilis egyensúlyra utal. Különbséget csupán abban lehet felfedezni, hogy vannak olyan államok, amelyek gazdasága tartósan romló tendenciát mutat, s vannak olyanok, ahol a trend váltakozó irányú. Magyarország ez utóbbi csoportba tartozik.

A magyar fejlődési lehetőségek

A magyar gazdasági folyamatokat 2003 őszétől pozitív trendváltás jellemzi, a gazdaság dinamizálódását a külső egyensúly javulása kíséri. 2004-ben jobbak a konjunktúrakilátások, a megszorító intézkedések nyomán csökken a fizetési és az államháztartási mérleg hiánya, s várhatóan javul a gazdasági egyensúly. 2003 negyedik negyedévében a bruttó nemzeti termék 3,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ez folyamatosan gyorsuló ütemet mutat az előző negyedévekhez képest. 2003 egészében a bruttó hazai termék 2,9 százalékkal bővült, az év második felében tapasztalható növekedés húzóerejét a GDP növekedését meghaladó beruházás és a lakossági fogyasztás adta. A fejlődést a termelés oldaláról az ipari termelés fellendülése, valamint az építőipar dinamizálódása, a kereskedelem bővülése, valamint az ingatlanügyletek és a gazdasági szolgáltatások folyamatos növekedése alapozta meg, emellett a negyedik negyedévi export szerepe is számottevő. 2004-ben a nemzetközi konjunktúra és a rendelésállomány tükrében a teljesítmények folyamatos javulására lehet számítani.

2004-ben a bruttó hazai termék növekedési ütemének mérsékelt emelkedése várható, amelyet a nemzetközi környezet javulásával párhuzamosan az export tavalyinál dinamikusabb növekedése, valamint a beruházások emelkedése támaszt alá. Az idén az ipar bruttó termelésének növekedése továbbra is meghaladhatja a gazdasági növekedést, és szerkezete is kedvezően változhat. Javul az építőipar és a mezőgazdaság teljesítménye is, s az idegenforgalom várhatóan pozitív egyenleggel zár. 2004-ben a GDP növekedési üteme átlagosan elérheti a 3,5 százalékot.

Az államháztartás finanszírozási igénye 2003-ban a vártnál kisebb mértékben csökkent. Míg a költségvetési szervek kiadásaiból nem sokat sikerült lefaragni, addig a szociális juttatások területén további költekezés volt megfigyelhető. A deficit kialakulásához emellett az év közben növekvő kamatterhek, valamint a szigorítások ellenére sem csökkenő lakástámogatási kiadások is hozzájárultak. A 2004 februárjában bejelentett intézkedési csomag elsősorban a költségvetési szervek kiadásainak mérséklésére összpontosít. A fejezeti kezelésű előirányzatok, ezen belül a foglalkoztatottak és a beruházások tekinthetők a megszorítások első számú veszteseinek.

Minthogy megszorítások nélkül az államháztartási hiány GDP-arányosan, eredményszemléletben megközelítette volna az 5 százalékot – a konvergenciakritériumokat is figyelembe véve –, a költségvetési lefaragás elkerülhetetlen volt. A Pénzügyminisztérium elsősorban a kiadási oldalhoz nyúlt, azonban nem biztos, hogy a bevételi oldal előirányzata teljesül. Bár a 4,6 százalékos deficit sokkal reálisabb, mint a korábbi 3,8 százalék, valószínűbb a 4,9 százalékos hiány kialakulása. Figyelembe véve, hogy a jelenlegi intézkedések zöménél elhalasztott beruházásról van szó, kérdéses, hogy 2005-ben az államháztartás reformja nélkül sikerül-e tartani a tervezett 1 százalékpontos deficitcsökkentést. A pénzügyminiszter által elindított programok, racionalizálási tervek mellett azonban nem zárható ki teljesen, hogy jövőre a hiány 4 százalék alá csökken.

A hiány összetevői

A 2004. évi költségvetést megközelítőleg 70-80 milliárd forinttal terheli a magasan tartott jegybanki kamat. A jegybank kamatpolitikáját ugyanakkor implicite az árfolyam alakulásához köti. Bár a forint gyengülése növeli az inflációs nyomást, a hatás – tekintettel az árfolyam-fedezeti ügyletek szaporodására – csak késleltetetten és tartós árfolyamkilengés esetén jelenik meg. A forint devizapiaci ingadozása az elmúlt évben elszakadt a reálgazdasági folyamatoktól, s csak remélhető, hogy a gazdaságpolitika és a monetáris politika valamelyest stabilizálja a pénzügyi folyamatokat.

A folyó fizetési mérleg hiánya az elmúlt évben – előzetes adatok alapján – meghaladta a 4 milliárd eurót. Míg a korábbi években az áruforgalom hiányát kismértékben ellensúlyozta a szolgáltatások – elsősorban az idegenforgalom – aktívuma, addig 2003-ban és 2004-ben az egyenleg romlása volt megfigyelhető ezen a soron is. A devizaszükségletet többségében a külföldi adósság növekménye fedezte 2003-ban. A portfóliótőke-beáramlás dinamikusan emelkedett, a kevésbé kockázatos működőtőke-beáramlás kismértékben nőtt az előző évhez képest. A közvetlen tőkebefektetések egyenlege az előző évi aktívummal szemben negatív volt 2003-ban. Az egyenleg romlását alapvetően két tényező határozta meg: egyrészt a hazai vállalatok szomszédos országokban eszközölt tőkebefektetései növelték a tőkekiáramlást, másrészt növelték a hiányt a Magyarországon működő leányvállalatok hazautalásai a külföldi anyavállalatok számára. 2004-ben az áruforgalmi hiány további növekedése feltételezhetően megáll, az idegenforgalom aktívuma várhatóan tovább csökken. A társa-sá-giadó-kulcs mérséklése, valamint az európai uniós csatlakozás miatt a közvetlen tőkebefektetések üteme meghaladhatja a 1,5 milliárd eurót. A folyó fizetési mérleg romlása a következő évben megáll, módszertani változás nélkül számolva a hiány 2004-ben 4 milliárd euró körül várható. Az újrabefektetett jövedelmeket is figyelembe véve a hiány megközelítőleg 1-1,5 milliárddal lehet magasabb.

Az infláció 2004-ben az Ecostat prognózisa szerint 6,5 százalék körül alakul. Korábbi előrejelzéshez képest az adókulcsok módosulásából eredően – a januári adatok alapján – nagyobb inflációra számítunk. A fogyasztás növekedési üteme mérséklődik, a reáljövedelmek 1-1,5 százalékos emelkedése mindössze 2-2,5 százalék körüli fogyasztási dinamikát valószínűsít.

A maastrichti kritériumok között szerepel az államadósság szintjének csökkentése. Magyarországon az elmúlt években sikerült a mutatót a kívánt 60 százalék alá szorítani. 2002-ben és 2003-ban azonban a finanszírozási igény növekedésével párhuzamosan az adósságállomány is növekedett, s 2004-ben sem számítunk jelentős javulásra. A devizában fennálló tartozás jelenleg 25 százalék körüli, figyelembe véve az Államadósság Kezelő Központ idei kibocsátási tervét, ez az arány tovább növekedhet.