Devizapiaci ármozgások

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. május 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 73. számában (2004. május 1.)
Az alábbi táblázatokkal, illetve grafikonnal a Cégvezetés lapzártáját megelőző hónapot jellemző devizapiaci ármozgásokat mutatjuk be. Az irányadó árfolyamokat, a tőzsdeindexeket, a kamatokat és a nyersanyagárakat tájékoztató jelleggel közöljük.

A forint árfolyama az utóbbi négy hétben igen érdekesen alakult. Az időszak első felében a forint 254-ről egészen 247/248-ig erősödött az euróval szemben. A forint erősödése április elején megállt, és hirtelen gyengülésnek indult, és a hónap közepén ismét 253/254-es árfolyamon kereskedtek vele a devizapiacokon.

A forint volatilitása nem meglepő, hiszen tavaly nyár óta nincs olyan hónap, hogy ne lenne téma a forint árfolyamát is érintő hazai vagy külföldi gazdasági, illetve politikai esemény. A korábbi időszakokhoz képest, amikor a forint árfolyama a devizákkal szemben jószerivel a sáv aljára "szögeződött", megváltozott a hangulat. A forint árfolyama az euróval szemben az elmúlt tíz hónapban szinte folyamatosan mozgott 245 és 275 között.

Természetesen minden megtörténhet a devizapiacokon, de nehezen képzelhető el, hogy a forint árfolyama huzamosabb ideig kötődne az intervenciós sáv aljához. A devizapiaci résztvevők ugyanis továbbra is élénken reagálnak a gazdasági és a politikai hírekre.

Az USD/HUF, valamint az EUR/HUF árfolyamváltozása a hazai devizapiacon

 

USD/HUF a bankközi devizapiacon

MNB devizaárfolyamai

2004. március

legmagasabb

legalacsonyabb

záró

EUR/HUF

USD/HUF

12.

208,41

204,62

208,08

252,70

206,27

15.

207,50

205,53

206,79

253,81

205,96

16.

207,79

204,96

207,43

254,88

208,00

17.

209,87

206,73

209,55

255,18

208,00

18.

208,44

204,28

205,32

253,62

205,51

19.

206,85

204,31

206,76

253,17

206,01

22.

206,70

203,06

205,72

252,22

204,46

23.

205,92

203,53

203,96

251,62

204,72

24.

206,46

203,40

205,78

250,08

206,39

25.

207,75

205,52

206,41

250,65

206,77

26.

208,26

204,96

206,42

250,63

206,89

29.

207,70

205,32

206,07

250,09

204,99

30.

206,09

203,98

206,05

248,92

203,65

31.

205,87

201,33

202,33

249,20

202,03

2004. április

01.

203,07

201,05

201,88

249,59

202,52

02.

206,33

201,34

205,74

249,59

205,20

05.

207,07

204,65

205,80

247,68

205,53

06.

206,88

203,95

204,34

247,68

205,35

07.

205,32

203,30

203,56

247,68

203,78

08.

205,61

203,02

204,96

247,68

204,85

09.

206,05

205,52

205,52

247,68

204,85

12.

205,52

205,52

205,52

247,68

206,87

13.

209,51

205,41

208,23

247,68

209,46

14.

211,97

208,02

211,12

249,89

209,46

Az elmúlt egy hónap alatt a Magyar Nemzeti Bank összesen 50 bázisponttal csökkentette az irányadó repokamatokat. E lépés óvatosnak mondható, de midenképpen irányadó lehet a piac számára. A gazdasági vezetők különbözőképpen értékelik az eltérő gazdaságpolitikai elképzelések miatt kialakult magas forintkamatokat. Egyesek a versenyképességet, a gazdasági növekedést, az exportot tartják fontosnak, és ezért a mostaninál alacsonyabb kamatokat szeretnének, míg mások az inflációból és az ehhez szükséges erős forintból indulnak ki, és ezért ők a magasabb kamatokat támogatják.

Irányadó bankközi pénzpiaci kamatlábak, valamint határidős dollár-, illetve eurójegyzések

2004. 04. 14.

HUF- kamat %

Repokamatok %

BUBOR %

Állampapír- hozam %

EUR/HUF
FWD

USD/HUF
FWD

passzív

aktív

Overnight

12,10

11,00

13,00

12,19

1 hét

12,05

12,17

253,55

212,45

2 hét

12,00

12,00

12,15

254,10

212,90

1 hónap

11,95

12,10

255,30

214,00

2 hónap

11,85

11,90

257,60

215,95

3 hónap

11,50

11,63

11,55

259,85

217,80

6 hónap

11,00

11,18

11,22

266,70

223,80

 1 év

10,50

10,52

10,54

280,40

235,60

 2 év

 3 év

9,78

 5 év

8,98

10 év

8,08

15 év

7,61

A világgazdaság stagnál. A főbb devizák kamatai – az előző hónapokhoz hasonlóan – nem változtak ebben az időszakban sem: továbbra is rendkívül alacsonyak. A fejlett világ a világgazdaság növekedésére vár. Az alacsony kamatok elvileg a beruházásokat serkentenék, ez a tétel azonban egyéb feltételek híján kevésbé érvényesül. Vannak országok, köztük Magyarország, amelyek elérkezettnek látják az időt az adósságcserére is alkalmas nagyhitelek felvételére.

A jelentősebb tőzsdék szintén egy helyben topognak, szinte alig változtak az árfolyamok. A BUX a történelmi csúcsok meghódítása után április közepére ingadozóvá vált, s napi 300 pontos ugrásokkal reagált a gazdasági hírekre, valamint a politikai eseményekre.

A British Bankers Association bankközi kamatai (libor)

2004. április 15-én

USD

GBP

CAD

CHF

JPY

EUR

 1 hónap

1,10000

4,16125

2,07167

0,23000

0,03750

2,08012

 2 hónap

1,12000

4,27000

2,08000

0,25667

0,04213

2,07886

 3 hónap

1,14188

4,37563

2,09167

0,28000

0,04750

2,07695

 6 hónap

1,25500

4,55250

2,14000

0,40167

0,06125

2,08861

 9 hónap

1,40000

4,69500

2,19667

0,54667

0,07563

2,12803

12 hónap

1,57000

4,82125

2,26833

0,65500

0,08875

2,19253

Forrás: MONEYLINE

Az olaj ára továbbra is rendkívül magas. Az iraki válság elmélyülni és elhúzódni látszik, ami szintén hozzájárul ehhez. A drága olaj igazából csak az olajexportőr országoknak kedvez, így többek között az arab államoknak, Oroszországnak, Venezuelának és Nigériának. Az árak drasztikus csökkenése, az iraki háború előtti szintekre, komoly bevételektől fosztaná meg az olajexportőröket, és egyes országokban komoly fejtörést okozna a gazdasági vezetőknek.

A főbb részvénytőzsdék indexei

Márc. 12.- ápr. 14.

DJIA
NEW YORK

SPX
NEW YORK

DAX
FRANKFURT

CAC-40
PÁRIZS

NIKKEI
TOKIÓ

BUX
BUDAPEST

nyitó ár

10 130

1106

3879

3597

11 163

10 429

maximum

10 570

1150

4094

3794

12 170

11 766

minimum

10 007

1087

3692

3489

11 045

10 290

záró ár

10 377

1122

4012

3731

12 034

11 405

változás %

2,44

1,45

3,43

3,73

7,80

9,36

Forrás: MONEYLINE

Nagyon érdekesen alakult az amerikai dollár árfolyama a japán jennel szemben. Az időszak első felében a dollár elvesztette mindazt, amit az előző időszakban olyan gyorsan megnyert, vagyis 112-ről egészen 104-ig gyengült. Ezen a szinten azonban már megjelentek a dollárvásárlók, és néhány nap alatt "visszalökték" az árfolyamot 108/109-ig. Mindenképpen figyelemre méltó, hogy az USD/JPY árfolyama ismét volatilis. Ma még nem tudni, hogy ez a volatilitás merre fogja eltolni a dollár árfolyamát a japán jennel szemben. Ismét megtekintjük a 80-as szinteket, vagy 150/160-ig repülünk a következő évben vagy években, esetleg leáll a mozgás és ugyanitt maradunk: 105/120 között?

Nyersanyagár-változások a főbb árutőzsdéken

Márc. 12.- ápr. 14.

NYERSOLAJ NEW YORK USD/barrel

ARANY NEW YORK USD/uncia

KUKORICA CHICAGO cent/bushel

BÚZA CHICAGO cent/bushel

SZÓJA CHICAGO cent/bushel

KÁVÉ NEW YORK USD/lb

nyitó ár

36,96

401,6

299,0

361,0

950,0

74,50

maximum

38,35

433,0

342,0

422,5

1062,0

79,50

minimum

33,30

395,1

299,0

360,0

944,0

69,05

záró ár

36,72

400,5

319,5

401,0

1013,0

70,50

változás %

–0,65

–0,27

6,86

11,08

6,63

–5,37

Forrás: MONEYLINE

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. május 1.) vegye figyelembe!