Ahol szorít a cipő

A zsugorodó lábbeliipar és a távol-keleti dömping

A világ cipőiparára a távol-keleti országok előretörése jellemző. A legtöbb lábbelit ma már Kínában készítik: tömegárut állítanak elő meglehetősen olcsón. Számos nagy európai cipőgyártó cég alapított vállalatot ott, így többek között a Salamander, a Nike, a Puma, az Adidas, a Marc. Vietnam, Tajvan, Hongkong, Thaiföld, Indonézia, India cipőipara is látványosan fejlődik. Az ázsiai cipőgyárak – noha még elmaradnak a világszínvonaltól – mind jobb minőséget is kínálnak, mivel ebben is versenyképesek akarnak lenni.

Európai zsugorodás

Az Európa Unió országaiba a legtöbb cipő Kínából érkezik: a távoli ország piaci részesedése meghaladja a 33 százalékot. Vietnam 20, Indonézia 7, Románia 5, Tajvan 4,5, Thaiföld 3,7, India 3,1, Hongkong 2,1, Lengyelország 1,8, Magyarország 1,5 százalékot foglal el. Térségünkben tehát a legnagyobb vetélytársunk Románia, ahol az olasz cégek dominálnak: versenyképes áron elfogadható minőségű cipőket készíttetnek bérmunkában.

Az európai országokban – néhány kivételtől eltekintve – az utóbbi években visszaesett a cipőipar termelése, és csökkent a szakmában dolgozók száma. Szakértők ennek okát a piac telítettségében, a nagyarányú távol-keleti importban, a gyártó cégek gyenge hatékonysági mutatóiban látják. Az export évente 5-6 százalékkal zsugorodik. Az EU-országok üzemei az alacsony és közepes árkategóriájú termékkategóriákban nem tudják felvenni a versenyt az ázsiai vállalatokkal. A legnagyobb visszaesés Ausztriában, Csehországban, Oroszországban és Szlovákiában volt. Enyhe növekedés érzékelhető ugyanakkor a görög és török cipőiparban, s jelentősebb a fejlődés a spanyol és lengyel termelésben. Európában továbbra is Olaszország a legjelentősebb gyártó és exportáló, ami annak is tulajdonítható, hogy az olaszok készítik a legdivatosabb cipőket. Az olasz cégek saját tőkével megjelentek jó néhány országban, például a volt Szovjetunió területén, ahol csaknem kétszáz céget alapítottak. Németország cipőipara számos válságot élt át az elmúlt években, ami a termelés csökkenésével, gyárak bezárásával járt. Mára stabilizálódott a termelés; jellemző, hogy az ottani cégek a legdivatosabb és legdrágább árkategóriájú lábbelik gyártását favorizálják mindinkább.

Miközben a nagy európai cipőgyárak termelése csökken, a tőkeerős cégek folyamatosan kihelyezik termelésüket Ázsiába, ahol egymás mellett van jelen az olcsó munkaerő és nyersanyag, valamint a folyamatosan bővülő felvevőpiac. Főleg német, olasz, francia vállalatok jelentek meg a Távol-Keleten. Tendencia a kelet-európai terjeszkedés, elsősorban Románia, Oroszország és Ukrajna a célállomás. Európa cipőipara számára stabil piac a nívós termékeket követelő Kanada, Japán, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek.

A telített hazai piac

A Magyarországon gyártott cipők 60 százaléka utcai vagy divat-, 20 százaléka sport- és munkavédelmi, a többi az egyéb lábbeli – például papucs – kategóriába soroható. Más felosztás szerint a lábbelik fele férfi-, 30 százaléka gyermek-, 20 százaléka női modell.

Várszegi Árpád, az 1978-ban alapított és jelenleg 37 tagot számláló Bőr- és Cipőipari Egyesülés (BCE) igazgatója emlékeztet rá, hogy a hazai cipőgyártás 2000-ig folyamatosan fejlődött, s évente 14-14,5 millió pár lábbelit készített. Ezután stagnált, majd 2003-ban már a visszaesés jelei mutatkoztak: a termelés 12 millió pár lábbelire csökkent. Ennek csaknem 85 százaléka export, a legtöbb Németországban, Olaszországban, Svájcban, Ausztriában és Hollandiában kel el. Az ágazat termelési értéke 350 millió dollár körüli. Magyarországon körülbelül 350 üzemben, műhelyben, telephelyen készítenek cipőt, az ágazat szereplőinek száma az utóbbi időben csökken.

Évente 40 millió pár cipő kel el itthon – azaz egy ember átlagosan 4 párat vásárol. Ennél többet csak kevés országban – például a legfejlettebb cipőiparú Olaszországban – adnak el. Az itthon értékesített női cipők nagy része import, elsősorban olasz. (A hölgyek több lábbelit vásárolnak, mint a férfiak.)

A belső piacra a magyarországi gyárakból 2 millió, az EU államaiból 8 millió érkezik, a többi, mintegy 30 millió pár távol-keleti import. Kína, Tajvan, Hongkong, Vietnam, Indonézia a legnagyobb szállítóink.

A hazai kis- és középvállalkozások a telített belföldi piacon mind nehezen állják a versenyt az olcsó távol-keleti (gyakran alulszámlázott) termékekkel. Térvesztésük folyamatos. Az utóbbi években legalább 30 cég bezárt, másik két-három tucat 30-50 százalékkal csökkentette termelését.

A cipőiparban foglalkoztatottak létszáma a korábbi évek stagnálása után tavaly 20 százalékkal csökkent, mintegy 2500 embert bocsátottak el, illetve küldenek el ebben az évben. A dolgozók átlagkeresete körülbelül 40 százalékkal elmarad a feldolgozóipar átlagától. A termelékenység ugyanakkor folyamatosan javul, ami annak is köszönhető, hogy a korábbi esztendőkhöz hasonlóan tavaly is csaknem 350 millió forint értékű beruházást hajtottak végre az iparágban.

Várszegi Árpád szerint a termelésben, az exportban és a belföldi értékesítésben bekövetkezett visszaesés két alapvető okra vezethető vissza. A döntő többségében külföldi tulajdonosok kezében lévő nagyvállalatok az amerikai és európai piaci recesszió miatt eladási gondokkal küzdenek. A cégek gazdasági hatékonysága, versenyképessége erőteljesen romlott a magas bér- és adóköltségek miatt. Termékeikkel képtelenek felvenni a versenyt a Kínában és más távol-keleti országban gyártott jóval olcsóbb árukkal. Nem véletlen, hogy az érintett cégek részben vagy egészben máris tőlünk keletebbre helyezték át termelésüket, illetve fontolgatják ezt a lépést.

A visszaesés másik oka az aránylag erős forint, ami a cégek eredményességét rontja, mivel az exportárualap 85 százaléka bérmunkában készül. A bérmunkaexport átmeneti előnyökkel jár bizonyos időszakokban, de a fejlődés alapja csak a saját tervezésű kollekciók növelése lehet. Például olyan típusú, kategóriájú lábbeliket kellene gyártani, amilyeneket más nem készít. Ilyen lehet egyebek között a lovaglócsizma vagy a bébicipő. A méretre készített lábbeli előállítása is perspektivikus üzletág lehet.

Az ágazat gondjait súlyosbítja, hogy a vállalkozások többsége alulfinanszírozott, kevés tőke jut erőteljesebb marketingre, reklámtevékenységre, a saját arculat kialakítására.

Nagyok, kicsik

Magyarországon a legnagyobb cipőgyár a svájci tulajdonban lévő MSC Hungary Kft. (Marc Cipőgyártó Kft.), amelynek a legjelentősebb gyára Szombathelyen van. Az osztrák MSC Holding és a Savaria Cipőgyár vegyesvállalataként alakult meg 1990-ben. A társaság 1992-ben került a svájci MSC Holding tulajdonába, s 1999-től MSC Hungary néven működik. A magyarországi vállalatcsoport jelenleg hat gazdálkodóegységből áll: idetartozik a Marc Cipőgyártó Kft., a Sabroy Ipari és Szolgáltató Kft., a Tshoes Cipőértékesítő Kft., az IBEF Ingatlan Befektetési és Kezelő Kft., a Lenti Cipőipari Kft., valamint többségi részesedéssel bírnak a Domino Trans Kft.-ben. Legjelentősebb gyártmányaik a Marc, a Jan Baran, az Opanka és a Goretex márkák, de készítenek Hugo Boss és Bomba lábbeliket is. A cég termékeinek 15 százalékát értékesítik a magyar piacon, a többit külföldön adják el. Négy évvel ezelőtt még évente 2 millió pár lábbelit állítottak elő, ez mára visszaesett 1,2 millióra. Körmenden tavaly megszüntették, illetve az idén folyamatosan szüntetik meg a termelést, emellett számos kisebb telephelyet bezárnak. A kormány egy esetben segített: 100 millió forintos támogatást adott az MSC Hungary Kft. őriszentpéteri üzemének, hogy elkerüljék a végleges bezárást.

A német tulajdonban lévő Salamander AG 1999-ben vásárolta meg a Tisza Cipő Rt. martfűi gyárát, amely Saltis néven folytatja tevékenységét. A 11 millió márka értékű felújítás után a gyár évi 1 millió pár cipő előállítására képes. A gyár tevékenysége 100 százalékig exportbérmunka, a cégnél mintegy ezren dolgoznak.

A német érdekeltségű Szamos Kft. 90 százalékban végez exportbérmunkát a Josef Seibel cégnek, amely 1991-ben kezdte meg cipőgyártását a kelet-magyarországi Csengerben. Az együttműködés kezdetben bérmunkabázisra épült, s naponta ötszáz pár felsőrészt gyártottak. Jelenleg naponta mintegy ötezer pár cipőt készítenek, miközben a napi ötszáz pár cipőfelsőrész gyártása is megmaradt.

Az olasz tulajdonú Ruggeri Hungária Kft. Nyírbátorban működik. A kft.-t alapító Ruggeri-csoport 1989-ben jött Magyarországra, hogy bérmunkában cipőfelsőrészt gyártson. 1993-ban megvásárolták a csőd szélére került Skorpió Cipőgyárat, így egy újabb leányvállalattal bővült az olaszországi központtal működő anyacég. A korábban 160 embert foglalkoztató nyírbátori gyárban ma már 450-en dolgoznak, s naponta 2500 lábbelit készítenek. Az 1994-ben megszületett saját márkájú "Velluto" körömcipőket és az 1995 óta létező "Barbara Dossi" bokacipőket, csizmákat csak Magyarországon gyártják. A termelés túlnyomó többsége exportra kerül, a cipők mintegy 10 százalékát értékesítik Magyarországon. A svájci érdekeltségű Siesta Shoes Kft. kisgyermek- és ifjúsági korosztály számára forgalmaz lábbeliket.

Az egyetlen magyar állami tulajdonú cég a Tisza Cipőgyártó Kft., amely elsősorban a belföldi piacra gyárt és forgalmaz biztonsági védő- és munkalábbeliket. Szintén magyar tulajdonban van a Derby Cipőgyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amely 80 százalékban bérmunkában termel. A cég cipőgyártással és -kereskedelemmel foglalkozik csongrádi és fülöpszállási telephelyén. A vállalat több német partnerrel kötött együttműködési szerződés alapján magas minőségi színvonalú félkész és késztermékeket gyárt. A belföldi piacon értékesített 15-20 ezer pár lábbeli között mindenféle kategóriájú, általános utcai viseletre alkalmas cipő megtalálható.

A hazai cipőiparban szép számmal vannak jelen családi vállalkozások, amelyek változó sikerrel szerepelnek a piacon. Akadnak nagyon jól menő cégek, amelyek megtalálják számításukat, s gyakorlatilag csak exportra termelnek. Mások egy-egy térségbe szállítják termékeiket. De vannak olyanok is, amelyek nem bírják a hosszú távú versenyt, s beszüntetik tevékenységüket. A kisvállalkozások előnye lehet, hogy speciális, a megrendelő igényeit jobban figyelembe vevő lábbeliket állítanak elő. Hátrányuk, hogy gyakran tőkehiánnyal küszködnek, gyenge a marketingtevékenységük, nem jutnak megfelelő információhoz, hiányos a nyelvtudásuk. Helyzetüket nehezíti, hogy a szürke- és feketegazdasággal is meg kell birkózniuk.

Ismert családi vállalkozás a Pécsett és Szigetváron működő Sós és Tóbiás Kft., amely az angol és ír érdekeltségű Lloyd cég termékeit állítja elő. Magyarországra külföldről hozza be az alapanyagot, s a hazai telephelyeken az összeszerelés folyik. Termékeit kizárólag külföldön értékesíti. A Koltai és Társa Cipőgyártó Kft. bébicipőket készít, s szintén csak külföldre, elsősorban Olaszországba exportálja termékeit. A legismertebb vállalkozás a Vass László nevéhez fűződő Vass-cipők előállításával foglalkozó cég, amely az egész világon méltán arat nagy elismerést. A Vass-cipőket a világ legkiválóbb, minőségileg kifogástalan lábbelijei közé sorolják. Minden darab egyedileg, kézzel készül, varrják; a legjobb alapanyagokat használják fel. A késztermék roppant kényelmes, s gyakorlatilag elnyűhetetlen. A divat változásait nem követik, de konzervatív stílusukban örökké értékállóak. A Vass-cipő számos híres személyiség kedvenc lábbelije szerte a világon.

Akik eltűntek

Az elmúlt években számos gyár húzta le a redőnyt. Megszűnt a német Salamander AG százszázalékos tulajdonában lévő Sabona Cipőipari és Kereskedelmi Kft., valamint a szintén a cégcsoporthoz tartozó Saltis. Az előbbi évente majdnem egymillió pár lábbelit állított elő, s kizárólag exportbérmunkát végzett. Árbevétele meghaladta az évi 2,2 milliárd forintot, dolgozóinak száma pedig az 1400-at. A cég a bonyhádi központon kívül felhagyott tevékenységével Szekszárdon, Teve-len, Pakson, Györén és Mecseknádasdon is.

A többségi osztrák tulajdonú Szaport Rt. szintén bezárta kapuit, s elbocsátott mintegy háromszáz embert. A cég főleg az Egyesült Államokba exportált.

A 97 százalékban magyar magántulajdonban lévő EVA Cipőipari Kft. 2002-ben szüntette meg tevékenységét. A társaság elegáns és sportos lábbeliket, valamint ortopéd és munkavédelmi cipőket, bakancsokat gyártott. Évi kapacitása félmillió pár volt, amelynek 80 százalékát az amerikai, német és olasz piacon értékesítették.

Az olasz többségi tulajdonban lévő MARY 2000 Cipőgyár Rt. a múlt év végén indított felszámolást maga ellen. A vállalat női cipőfelsőrészek, cipőalkatrészek gyártásával és forgalmazásával foglalkozott, dolgozóinak száma elérte a hétszázat. A termelés teljes egészében bérmunkában folyt, minden alapanyag Olaszországból érkezett.

Tavaly decemberben befejezte termelését a Finombőrgyártó Rt. is, amely egyebek mellett cipőfelsőbőröket állított elő.

Szakértők szerint ez az iparág csak azokban az országokban fejlődhet, ahol kiváló minőségű divatos termékeket képesek előállítani. A hazai cipőipar – hasonlóan az európaihoz – feltehetően tovább fog zsugorodni. E téren az EU-csatlakozás sem hoz változást, hiszen a cégek többsége ma is oda exportál. Az viszont egyértelmű, hogy a verseny még kiélezettebb lesz. Újabb piacszerzés csak agresszív marketingmódszerekkel lehetséges. A honi cégek esélyeit növelheti, ha jelentős európai gyártókkal együttműködve, saját, nívós termékekkel próbálnak piacot hódítani – és megtartani.