Derűs búcsú

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. április 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 72. számában (2004. április 1.)

A fővárosi önkormányzat április közepétől akciót szervez: összegyűjti mindazon személyi tárgyainkat, amelyeket nem akarunk magunkkal vinni az Európai Unióba. Az összehordott kacatokból képzőművészek műalkotásokat készítenek. Bizarr ötlet. Búcsúzzunk vidáman, derüljünk azon, hogy mi mindent hordtunk össze! Az ötlet sikere tőlünk függ. Ha jól választunk lomjainkból, emlékezetes élményben lehet részünk. Írom ezt annak tudatában, hogy hosszú évek óta foglalkoztat, mitől is kéne megszabadulnom. (Bár a tárgyakkal mind óvatosabban bánok. Valahogy mindig az hiányzik, amit kidobtam. Így aztán őrzöm negyvenvalahány éves írógépemet, első, immár működésképtelen számítógépemet, kopott konyhai eszközeimről nem is szólva.) A lista hosszú, és nemigen sikerült eleddig megkurtítanom. Pontosabban szólva rövidül az idő által. Valaha volt káros szenvedélyeim némelyike elillant már. Jobb nem, legfeljebb öregebb lettem nélkülük. Ami fájóbb: egykor fontosnak vélt ismereteim váltak fölöslegessé. Könyveim egy része senkit sem érdekel már. A hatvanas évek elején megvettem kortárs költőink összes első kötetét. Meg a korabeli sikerregényeket. Olvastuk őket, vitatkoztunk róluk, műveltségünk részévé váltak. Nem hasznosítható tudássá, amit, ha akarnék, akkor se felejthetnék el, legalábbis a lényegüket nem. Ha szerencsém lesz, és elmém ép marad. Ha nem, emlékezetem olyan lesz, mint a növényeké. Talán felismerem az évszakokat.

A kérdés személytelenül is föltehető, mondhatni országos méretűvé nagyítva. Mit akarunk, mit tudunk elhagyni és mit magunkkal vinni? Legnagyobb terhünk a szegénység. A leszakadtak százezrei. Európa tart tőlük, túlságosan is. Tömeges migrációt jövendölnek, és elzárkóznak előle. Korlátoznák a szabad munkavállalást, többször meghosszabbítható időtartamra. Holott jelentős bevándorlással nem kell számolniuk. Még a határokon belül is nehezen mozdulunk. Nem mellékesen az országnak sem érdeke, hogy elveszítse legmobilabb munkavállalóit. Fel kell zárkóznunk. Nehéz lesz. Régiónként és ágazatonként különbözik a feladat.

A magyar agrárium helyzetéről az érintetteknek sincs valós képük. Aggódnak, és állami segítségben bíznak. Mekkora esélylyel? Hollandiában 3500 gazda több mint 15 millió sertést tart, nálunk 100 ezer körülbelül 5 milliót. Az ágazat az Unióban nem kap támogatást. Hányan maradhatnak a százezerből, hányan élhetnek meg e tevékenységből, s akik nem, mire válthatnak? Kiragadott példa, említhetnék mást is. A mezőgazdaságból élő népesség nem először került csapdahelyzetbe. A téeszesítés nyomán tíz- és tízezrek váltak feleslegessé, a nagyüzemi gazdaságokban kevesebb élőmunkára volt szükség. Felvette őket az ipar betanított vagy segédmunkásnak. A rendszerváltozás után – sőt, már kevéssel előtte – a nagyipar megroppant. Az utcára kerültek menedékének látszott a visszatérés a földműveléshez. Meddig őrizhető meg a látszat? A roma népesség nagy része kiszorult a munkaerőpiacról. Segélyekből tengődik, beilleszkedése a munka világába mind reménytelenebb. Kimondhatjuk: a szegénység rekvizítumainak begyűjtése még nem aktuális.

Visszük magunkkal kultúránkat. Amire okkal vagyunk büszkék. Külhoni elismerésben is részesül. Bartók, Kodály után újabb és újabb muzsikusnemzedékek teljesítményét ünnepli a publikum. Áttörhetetlennek vélt gát szakadt át Kertész Imre Nobel-díjával: magyarul írt művek is bekerülnek a világirodalomba. Magyar tudósokat, filmeseket tart számon a művelt Nyugat. (Maholnap inkább az a veszély fenyeget, hogy itthon fordítunk a megérdemeltnél kisebb figyelmet rájuk.) Kell-e félteni mindezt a nyitás következményeként beáramló bóvlitól? Csak annyira, mint bármely nemzetnek a magáét.

Visszük magunkkal magyarságunkat, identitásunkat, aminek táplálója históriánk is. Mit kezdhetünk a történelmünkkel az új korszak küszöbén? Az uniós csatlakozástól függetlenül is megkísért a folytonos átértelmezés vágya. Ugyanazok a tények jelennek meg más-más köntösben. Kudarcok vagy dicsőségek sorozata-e múltunk? Vagyunk-e Dózsa György unokái, Rákóczi kurucainak leszármazottai, Kossuth népe, avagy Werbőczy örökösei? Minek tekintjük magunkat: rebellisnek vagy kiegyezőnek, lázadónak vagy megalkuvónak, finomabban szólva realistának? Bizonyára mindegyik vagyunk és egyik sem. Jó lenne kimazsolázni az örök érvényűt, a példaként fölmutathatót. Legalább a régmúltat illetően. Hiábavaló kísérlet, önámítás. A huszadik század pedig oly közeli, hogy objektív megítélése szinte lehetetlen. Amit átéltünk belőle, az óhatatlanul torzul, éppen, mert részesei voltunk. Mégis, az elmúlt század "kibeszélését", tanulságainak megértését nem úszhatjuk meg. Nekünk kell valahogy megbékélnünk vele. Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország egykor birodalmakat uraltak. Évszázadokon át háborúztak egymással. Volt mit egymásnak elnézniük, megbocsátaniuk. Megtették. Tőlünk és szomszédainktól is ezt várják. Nehogy feszültségeket hozzunk magunkkal, nehogy kockázati tényező legyünk. Abból éppen túlontúl sok is van.

Március 11-én az Európai Unió biztonsága súlyosan megsérült. A madridi robbanássorozat következményei egyelőre beláthatatlanok, bár a terrorizmus korábban sem volt ismeretlen Spanyolországban. Az Egyesült Államok ama szeptember 11-e után nem ugyanaz, mint előtte volt. Kontinensünkön március 11-e az új időszámítás kezdete. Bízom benne, hogy Magyarország valóban nem kiemelt célpont. De hát május elsejétől az Unió polgárai is vagyunk. Közös otthonunkat érte támadás. A védekezés is közös feladat. Milyen képességeink lesznek hozzá? Mennyire kell korlátoznunk szabadságjogainkat? Szeretném hinni, hogy a civilizációk közötti háború rémképe nem válik valósággá. Ha mégis, hogyan tovább? Jó lenne tudni, hogy az Allah nevében ártatlanokat lemészárolókat kiveti magából az iszlám, hogy az öngyilkos robbantókat nem tekinti mártírnak, hogy semmiféle cél nem szentesíti a bűnös eszközt. Más szóval, hogy mindazt, amit elhagyunk, valami jobbra cserélhetjük.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. április 1.) vegye figyelembe!