Egyéni vállalkozás
Az egyéni vállalkozásról szóló törvényben foglaltak alapján egyéni vállalkozás a devizajogszabályok szerint belföldinek minősülő természetes személy vagy – meghatározott esetben – külföldinek minősülő külföldi állampolgár gazdasági tevékenysége. E törvény alkalmazásában gazdasági tevékenység az üzletszerűen – ellenérték fejében, nyereség- és vagyonszerzés céljából, rendszeresen – folytatott termelő- vagy szolgáltatótevékenység.
Az egyéni vállalkozók a gazdasági társaságokkal egyetemben az általános forgalmi adó alanyai, amelyet az általános forgalmi adóról szóló törvény a következők szerint határoz meg: adóalany az a természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli szervezet, aki (amely) saját neve alatt jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat, perelhet, és saját nevében gazdasági tevékenységet végez, tekintet nélkül annak céljára és eredményére.
Számla
A gazdasági tevékenységet végző egyéni vállalkozó termékértékesítése vagy szolgáltatásnyújtása tekintetében köteles számlát, egyszerűsített számlát, számlát helyettesítő okmányt kibocsátani, melynek kötelező adattartalmát az általános forgalmi adóról szóló törvény szabályozza.
A kibocsátott számlában, egyszerűsített számlában, számlát helyettesítő okmányban az egyéni vállalkozó a teljesítésének az ellenértékét, az egyéni vállalkozás bevételét fizetteti meg a megrendelőjével, aki lehet magánszemély vagy egy másik vállalkozó, esetleg gazdálkodó szervezet.
A számla tartalma
Számla az adóigazgatási azonosításra alkalmas bármely olyan bizonylat, amely legalább a következő adatokat tartalmazza:
– a számla sorszáma;
– a számla kibocsátójának neve, címe és adóigazgatási azonosító száma;
– a vevő neve és címe;
– a teljesítés időpontja;
– a számla kibocsátásának kelte;
– a fizetés módja és határideje;
– a termék (szolgáltatás) megnevezése, valamint besorolási száma, amely legalább szükséges az e törvény szerinti hivatkozás beazonosításához;
– a termék, szolgáltatás – amennyiben ez utóbbi természetes mértékegységben kifejezhető – mennyiségi egysége és mennyisége;
– a termék, szolgáltatás – amennyiben ez utóbbi egységre vetíthető – adó nélkül számított egységára;
– a termék (szolgáltatás) adó nélkül számított ellenértéke tételenként és összesen;
– a felszámított adó százalékos mértéke;
– az áthárított adó összege tételenként és összesen;
– a termék (szolgáltatás) adóval együtt számított ellenértéke tételenként és összesen;
– a számla végösszege.
Egyszerűsített számla
Egyszerűsített számla az adóigazgatási azonosításra alkalmas bármely olyan bizonylat, amely legalább a következő adatokat tartalmazza:
– a számla sorszáma;
– a számla kibocsátójának neve, címe és adóigazgatási azonosító száma;
– a vevő neve és címe;
– a számla kibocsátásának kelte;
– a termék (szolgáltatás) megnevezése, valamint besorolási száma, amely legalább szükséges az e törvény szerinti hivatkozás beazonosításához;
– a termék, szolgáltatás – amennyiben ez utóbbi természetes mértékegységben kifejezhető – mennyiségi egysége és mennyisége;
– a termék, szolgáltatás – amennyiben ez utóbbi egységre vetíthető – adóval együtt számított egységára;
– a termék (szolgáltatás) adóval együtt számított ellenértéke tételenként és összesen;
– meghatározott százalékérték.
Számlát helyettesítő okmány
Számlát helyettesítő okmány bármilyen adóigazgatási azonosításra alkalmas bizonylat (irat), amely legalább a következő adatokat tartalmazza:
– a terméket átadó (szolgáltatást nyújtó) adóalany neve, címe és adóigazgatási azonosító száma;
– a terméket átvevő (szolgáltatást saját nevében megrendelő) neve, címe és adóigazgatási azonosító száma;
– a teljesítés időpontja;
– a termék (szolgáltatás) megnevezése, valamint besorolási száma, amely legalább szükséges az e törvény szerinti hivatkozás beazonosításához;
– az adó alapja;
– a felszámított adó százalékos mértéke;
– az áthárított adó összege.
Adóelőleg-fizetési kötelezettség
Az egyéni vállalkozónak avval, hogy tevékenységéből bevétele származott, adóelőleg-fizetési kötelezettsége keletkezik. Az adóelőleg-fizetési kötelezettség az adókötelezettség egyik kiemelkedően fontos eleme, mely biztosítani hivatott a központi költségvetés kiadásait.
Az adót – egyes kivételekkel – naptári évenként, az összes jövedelem alapján kell megállapítani és megfizetni, azonban az adóbevételek folyamatossága érdekében adóelőleget kell fizetni.
Az adókötelezettség a törvényben meghatározott egyes esetekben a magánszemély adókötelezettségével öszszefüggésben a kifizetőre is kiterjed. Az államháztartásról szóló törvény szerint a kincstári körbe, illetőleg a helyi önkormányzat finanszírozási körébe tartozó kifizetőnek (munkáltatónak) ezeket a kötelezettségeket azzal az eltéréssel kell teljesítenie, hogy ahol törvény az adó vagy az adóelőleg levonását vagy befizetését írja elő, ott az adó vagy az adóelőleg megállapítását kell érteni.
Az adókötelezettség a bejelentésre, a nyilatkozattételre, az adóalap- és adómegállapításra, a -bevallásra, az adóelőleg- és adófizetésre, az adólevonásra, a nyilvántartás-vezetésre, a bizonylatkiállításra, az adatszolgáltatásra, az iratok megőrzésére vonatkozóan a bevételt szerző magánszemély és az adóztatásban közreműködő kifizető számára az szja-törvény és az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint előírt tennivalók összessége.
Az előleg befizetése
Az egyéni vállalkozó az adóelőleget az adózás rendjéről szóló törvény mellékletében szabályozottak szerint, negyedévenként, a negyedévet követő hó 12. napjáig köteles megfizetni. Az egyéni vállalkozó csökkentheti adóelőleg-fizetési kötelezettségét avval az összeggel, amit a megrendelője, a kifizető, az egyéni vállalkozó által kibocsátott számla összegéből adóelőlegként levont és befizetett, abban az esetben, ha a kibocsátott számla tartalmazza az adóalany vállalkozói igazolványának a számát is a kötelező alaki és tartalmi követelményeken kívül.
Kifizető
Kifizetőnek minősül a Magyar Köztársaság területén székhellyel, telephellyel rendelkező vagy egyébként gazdasági tevékenységet folytató jogi személy, az egyéni vállalkozó, az egyéb szervezet (pl. a közös név alatt működő polgári jogi társaság, a szakcsoport, a társasház és a társasüdülő), amely (aki) adókötelezettség alá eső jövedelmet juttat. A megbízót kifizetőnek kell tekinteni akkor is, ha a kifizetést nem közvetlen készpénzzel, hanem postai vagy pénzintézeti átutalással teljesíti.
Kifizetőnek minősül továbbá minden olyan belföldön gazdasági tevékenységet végző szervezet, amelynek tevékenysége cégbejegyzéshez nem kötött, vagy törvény rendelkezésétől eltérően végez cégbejegyzéshez kötött gazdasági tevékenységet, illetve a külföldi vállalkozás fióktelepe vagy a kereskedelmi képviselet.
A foglalkoztatott alkalmazottak tekintetében mint munkáltató kifizetőnek minősül az egyéni vállalkozó is, így rá a munkáltatóra vonatkozó adóelőleg-levonási szabályok az irányadók. Kifizető továbbá akkor is, ha részére értékesít vagy teljesít szolgáltatást egy másik adóalany.
Kifizető adóelőleg-levonása
A személyijövedelemadó-törvény együttesen és külön-külön is szabályozza a kifizetőkre és a munkáltatókra vonatkozó adóelőleg-levonási szabályokat. A kifizető, a munkáltató a kifizetéskor (a juttatáskor) megállapítja a bevételt terhelő adóelőleget, ha olyan bevételt fizet ki (juttat), amelynek alapján meghatározott jövedelem az összevont adóalap részét képezi.
Az előzőekben foglaltaktól eltérően nem terheli adóelőleg-levonási kötelezettség a vállalkozói bevételt, ha az egyéni vállalkozó az e bevételéről kiállított bizonylatán feltünteti vállalkozói igazolványa (ennek hiányában az egyéni vállalkozói jogállását bizonyító közokirat) számát is.
Ebben az esetben az egyéni vállalkozónak az adóelőleget magának kell megfizetnie, mivel a kifizetőt nem terheli adóelőleg-levonási és -befizetési kötelezettség.
Az adóelőleg alapja
Az adóelőleg alapja az önálló tevékenységből származó bevétel esetében a bevételből a magánszemély nyilatkozata szerinti költség levonásával meghatározott rész (de legalább a bevétel 50 százaléka), míg e nyilatkozat hiányában a bevétel 90 százaléka.
Az adóelőleg összegének megállapításához, a tételes költségelszámolást alkalmazó egyéni vállalkozók esetében mindenekelőtt pontos, bizonylatokon alapuló (bevételi és költségszámlák hiánytalan megléte) nyilvántartás szükséges.
Nyilvántartások
Az alapnyilvántartások vezetésére a személyijövedelemadó-törvény 5. számú mellékletében foglaltak az irányadók. Alapnyilvántartás a naplófőkönyv, a pénztárkönyv, a bevételi és költségnyilvántartás, valamint a bevételi nyilvántartás, továbbá az őstermelői igazolvány részét képező értékesítési betétlap.
Alapnyilvántartást vezet az egyéni vállalkozó és a mezőgazdasági őstermelő. A magánszemély más (egyéni vállalkozói tevékenységnek vagy mezőgazdasági őstermelői tevékenységnek nem minősülő) önálló tevékenysége tekintetében csak akkor vezet alapnyilvántartást, ha az e tevékenységből származó bevételével szemben az adóelőleg vagy a jövedelem meghatározásakor költséget (ide nem értve a jövedelem meghatározásakor e törvény rendelkezései szerint igazolás nélkül elszámolható elismert költséget) számol el, vagy az adóévben nem (nem csak) kifizetőtől szerez ilyen bevételt.
Több önálló tevékenység esetén akár eltérő típusú alapnyilvántartás is vezethető. Tételes költségelszámolás esetén a más önálló tevékenységre vonatkozó alapnyilvántartást úgy kell vezetni, hogy az önálló tevékenységből származó jövedelem tevékenységenként megállapítható legyen.
Az alapnyilvántartás típusát a magánszemély adóévenként határozza meg, és e választását az adóévben saját elhatározásból később sem változtathatja meg. Ha a magánszemély e törvény rendelkezései szerint az adóév során veszíti el az általa választott alapnyilvántartás vezetésének a jogát, akkor a változás napját megelőző nappal köteles az addig vezetett alapnyilvántartást lezárni, és a lezárt alapnyilvántartásban összesített adatokat az új alapnyilvántartásba nyitó adatként bejegyezni. E rendelkezés nem mentesíti a magánszemélyt a lezárt nyilvántartással és az azt alátámasztó bizonylatokkal összefüggő megőrzési kötelezettsége teljesítése alól.
Az alapnyilvántartást az adó, az adóelőleg megállapítására előírt időszakonként az alapnyilvántartás egyes adatsorainak összesítésével le kell zárni.
Naplófőkönyv
Az alapnyilvántartás vezetésére kötelezett magánszemély e kötelezettségét – választása szerint, bármely más alapnyilvántartás helyett – naplófőkönyv vezetésével is teljesítheti. Az egyéni vállalkozó és a mezőgazdasági őstermelő köteles a naplófőkönyvet úgy vezetni, hogy annak alapján minden, az egyéni vállalkozói tevékenységével, illetve őstermelői tevékenységével kapcsolatban pénzbevételt vagy -kiadást eredményező gazdasági esemény (így különösen értékesítés, beszerzés, hitelfelvétel, kölcsönnyújtás, vállalkozói kivét felvétele) zárt rendszerben nyomon követhető legyen. E rendelkezés alkalmazásában a pénzbevétellel esik egy tekintet alá a termékértékesítés és a szolgáltatásnyújtás ellenértéke akkor is, ha teljesítése egészben vagy részben nem pénzben (hanem például csere, beszámítás révén) történt.
A naplófőkönyv tartalmát a számvitelről szóló törvénynek az egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozókra irányadó rendelkezései szerint kell megállapítani.
Pénztárkönyv
Az alapnyilvántartás vezetésére kötelezett magánszemély e kötelezettségét pénztárkönyv vezetésével teljesíti, ha más alapnyilvántartás vezetését nem választhatja, vagy a más alapnyilvántartás vezetésére vonatkozó választási jogával nem élt. Az egyéni vállalkozó és a mezőgazdasági őstermelő köteles a pénztárkönyvet úgy vezetni, hogy annak alapján – a kiegészítő nyilvántartásokat is figyelembe véve – minden, az egyéni vállalkozói tevékenységével, illetve őstermelői tevékenységével kapcsolatban pénzbevételt vagy -kiadást eredményező gazdasági esemény (így különösen értékesítés, beszerzés, hitelfelvétel, kölcsönnyújtás, vállalkozói kivét felvétele) zárt rendszerben nyomon követhető legyen. E rendelkezés alkalmazásában a pénzbevétellel esik egy tekintet alá a termékértékesítés és a szolgáltatásnyújtás ellenértéke akkor is, ha teljesítése egészben vagy részben nem pénzben (hanem például csere, beszámítás révén) történt.
A gyártók felelőssége
A múlt hónapban Minőségbiztosítás és termékfelelősség címmel megjelent cikkünk folytatásaként a gyártókat terhelő kötelezettségeket s az ezekkel kapcsolatos minőségbiztosítási megoldásokat elemezzük.
A termékfelelősségről szóló 1993. évi X. törvény jól illeszkedik abba a világméretű és európai törvénykezési folyamatba, amely a fogyasztóvédelmet elsőrendű prioritásként kezeli, és ezzel a gyártókat abba az irányba tereli, hogy
– a termékek biztonságosságának fokozása érdekében tegyenek hatékony intézkedéseket,
– a termékükkel kapcsolatos ígéretek megfogalmazásánál maradjanak a realitások terén,
– növeljék aktivitásukat a felhasználók, a szervizszemélyzet és a forgalmazók termék használatával kapcsolatos ismereteinek bővítése irányában,
– mindent kövessenek el a felhasználóktól és a szervizektől származó információk begyűjtése és hasznosítása érdekében,
– gondoskodjanak a vevőreklamációk korrekt kezeléséről és azok kivizsgálásáról,
– dolgozzanak ki rendszereket a különös veszéllyel járó termékhibák észlelése és megelőzése céljára (termék-visszahívási rendszerek),
– tanuljanak hibáikból, vagyis tegyenek intézkedéseket azok ismételt előfordulásának kizárása érdekében.
A törvény szemlélete jelentősen eltér a hagyományos felfogástól. Ez egyúttal azzal is együtt jár, hogy az alkalmazás során használt fogalmak értelmezése is több esetben eltér a hagyományostól.
A termék fogalma
A törvény alkalmazásában terméknek tekintendő minden ingó dolog – akkor is, ha utóbb más ingó vagy ingatlan alkotórészévé vált –, valamint a villamos energia. A definícióból következik, hogy a termék fogalma nem feltétlenül esik egybe a végtermékkel, mert "termék"-nek minősül például a termékbe beépített részegység, alkatrész is. Ezt fontos tudnia minden beszállítónak, hiszen könnyen előfordulhat, hogy egy termékfelelősségi ügyben emiatt főszereplővé válhatnak. (Később még szó lesz arról, hogy lehet ezt kivédeni, nem kis részben a minőségrendszer segítségével.)
A törvény hatálya az ingatlanba beépített termékekre (építőanyagok, épületgépészeti termékek stb.) is kiterjed, ugyanakkor a szolgáltatásokra nem vonatkozik a törvény. Előfordulhat azonban olyan eset, amikor a szolgáltatás során felhasznált termék okoz kárt, és ebben az esetben a szolgáltatónak mint az adott termék forgalomba hozójának a felelőssége felmerülhet. Ez a felelősség azonban elhárítható, ha a szolgáltató a termék előállítóját vagy forgalmazóját meg tudja nevezni, és ezt határidőn belül meg is teszi.
Ki tekinthető gyártónak?
A törvény alkalmazásában gyártónak kell tekinteni a végtermék, a résztermék, az alapanyag előállítóját, de gyártónak minősül az is, aki a terméken elhelyezett nevével, védjegyével vagy egyéb megkülönböztető jelzés alkalmazásával önmagát a termék gyártójaként tünteti fel. Itt például arra kell gondolni, amikor nagy termékforgalmazó láncok "no name" termékeket saját védjegyük feltüntetésével "márkásítanak".
Nagyon fontos szabály, hogy ha a termék gyártója nem állapítható meg, a termék minden forgalmazóját gyártónak kell tekinteni mindaddig, amíg a forgalmazó a gyártót vagy azt a forgalmazót, akitől a terméket beszerezte, a károsultnak meg nem nevezi. E szabály importtermék esetén akkor is megfelelően alkalmazandó, ha a termék gyártóját feltüntetik, de az importáló nem állapítható meg.
Importtermék esetén e törvénynek a gyártóra vonatkozó rendelkezéseit az importálóra is megfelelően alkalmazni kell. Ez a szabály azonban nem érinti az importálónak a gyártóval szemben érvényesíthető igényét. A törvény alkalmazásában importáló a külkereskedő, illetve külkereskedelmi bizományi szerződés esetén a megbízó.
Ha többen felelnek ugyanazon kárért, felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges.
Mindezek a szabályok a fogyasztó érdekérvényesítésének könnyítését szolgálják. A fogyasztó a gyártási és forgalmazási lánc bármely szereplőjénél keresheti igazát. Nem neki kell nyomozómunkát folytatni a forgalmazási lánc különböző szereplői után. A tényleges felelős megállapításához szükséges információkat annak a szervezetnek kell megadnia, amely ellen a fogyasztó az eljárást kezdeményezte.
Mit tehetnek a kereskedők óvintézkedésként?
A kereskedők is ki vannak téve annak a veszélynek, hogy ellenük valaki, valamely általuk is forgalmazott termék által okozott kár miatt, termékfelelősségi pert indít. Mit tehetnek ezek a szervezetek ennek a kockázatnak a kivédése érdekében?
A legfontosabb, hogy alaposan válogassák meg üzleti partnereiket. Hasznosak lehetnek ehhez a hagyományos beszállítókiválasztási módszerek, így az ajánlások, a referenciák, és legfőképpen a saját tapasztalatok (mindenkinek joga van ahhoz, hogy a "próbaszállítások" tapasztalataitól tegye függővé a rendszeres rendeléseket). Törekedjenek hosszú távú kapcsolatokra, ismerjék meg beszállítóikat. A kereskedőnek mint vevőnek joga van a helyszíni ellenőrzés kikötésére a szerződésben.
Természetesen egy kiskereskedő cég számos ok miatt ilyen lehetőségekkel nem tud élni. De számukra is két megoldás kínálkozik. Az egyik, hogy csatlakozhat olyan láncokhoz, amelyek ezt a feladatot át tudják vállalni, és gondoskodnak a megbízható beszállítói háttérről. A másik, hogy előnyben részesítik a tanúsított cégeket.
Ezek mellett nagyon fontos az is, hogy precízen nyilvántartsák az általuk forgalmazott termékeket. Nemcsak a termék azonosítására alkalmas adatokat kell rögzíteniük, hanem a forgalmazás kezdő és záró időpontját, a beszállítót, és ha nem közvetlenül a gyártótól vásárolták a terméket, akkor a termék tényleges gyártóját. Minden adatnak jelentősége lehet egy bizonyítási eljárás során, ezért az adatbázist gondosan és előrelátóan célszerű felépíteni.
Mi tekinthető kárnak?
A termékfelelősségről szóló törvény kárnak tekinti:
– valakinek a halála, testi sérülése vagy egészségkárosodása folytán bekövetkezett vagyoni és nem vagyoni károkat,
– a hibás termék által más dologban okozott károkat, ha az a más dolog szokásos rendeltetése szerint magánhasználat vagy magánfogyasztás tárgya, és azt a károsult is rendszerint ilyen célra használta. A törvény ebben az esetben, az ún. bagatell ügyek kizárása érdekében korlátot állít fel a kár mértékét illetően. Jelenleg csak a tízezer forintnál nagyobb összegű károk esetén alkalmazhatók a törvény szabályai.
A meghatározás elemzése alapján megállapítható, hogy a "más dologban okozott károk" kizárólag a magánfogyasztásra vagy magánhasználatra szolgáló tárgyakra vonatkozhatnak, azzal a megkötéssel, hogy ha azt a károsult is rendszerint ilyen célra használta.
A termékfelelősségi törvény alapján egy vállalkozó a vállalkozás tárgyi eszközeiben bekövetkezett károk miatt nem érvényesítheti kárigényét. Csak mint magánszemélynek, a magánfogyasztására vagy a magánhasználatára szolgáló tárgyakra vonatkozó kár esetén van erre lehetősége, ha azt rendszerint valóban ilyen célra használta. Így például a cégautóban bekövetkezett kár már nem tartozik ebbe a kategóriába.
Persze az a szó, hogy "rendszerint", ad bizonyos bírói mozgásteret az értelmezés tekintetében, mert ebben a formában nem zárja ki teljes egészében a nem magánhasználatra történő esetenkénti hasznosítást.
Meg kell még jegyezni, hogy a bagatell ügyek kizárására felállított tízezer forintos összeghatár az EU-hoz történő csatlakozásunkat követően ötszáz eurónak a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza-középárfolyama szerinti forintösszege lesz.
Mire jó a minőségirányítási rendszer?Az ISO 9001:2000 szabvány szerinti minőségirányítási rendszer képessé teszi a vállalkozást arra, hogy a termékfelelősségi kockázatokat felismerje, azokat kezelni tudja, és végső soron el tudja kerülni az ezekkel kapcsolatos hibákkal összefüggő kártérítési helyzeteket. * A vevői és jogszabályi követelmények azonosítása * A szabvány 7.2. számú, a vevővel kapcsolatos folyamatok fejezete foglalkozik a termékre vonatkozó követelmények meghatározásával. E szerint a szervezetnek meg kell határoznia, * a vevő által előírt követelményeket, beleértve a kiszállítási és a kiszállítás utáni teendőket, * a vevő által nem megjelölt azon követelményeket, amelyek a rendeltetés vagy a szándék szerinti (ha ez ismert) használathoz szükségesek, * a termékkel kapcsolatos jogszabályokban és szabályzatokban előírt követelményeket, valamint * a szervezet által meghatározott bármilyen további követelményt. Termékfelelősségi szempontból kiemelt jelentősége van a vevő által nem megjelölt követelmények figyelembevételének. A vevő ugyanis nem köteles mindent tudni a termékről. Nem köteles ismerni a kockázatokat. Nekünk kell ezt helyette megtennünk. * Az azonosított követelmények figyelembevétele * A szabvány 7. fejezete előírja, hogy a szervezetnek meg kell határoznia a termékkel kapcsolatos követelményekre vonatkozó bemenő adatokat, és az erre vonatkozó feljegyzéseket meg kell őrizni. Ezeknek az adatoknak ki kell terjedniük * a termékre vonatkozó funkcionális és alkalmassági követelményekre, * a kötelező jogszabályokra és más előírásokra, * a korábbi, hasonló tervekből származó információkra, ha az célszerű, * minden egyéb olyan követelményre, amely a tervezés és fejlesztés számára lényeges. * Az így azonosított adatokat fel kell használni a termék tervezése és fejlesztése során, valamint erre kell építeni a termék ellenőrzését, hogy a gyártó meggyőződjön arról, hogyan teljesülnek a tervezés és fejlesztés bemenő adatai szerinti követelmények. Az ellenőrzés eredményeiről és a szükséges intézkedésekről készített feljegyzéseket meg kell őrizni. * A gyártó védekezésének tényekkel való megalapozása * A szabvány a 4. fejezetben foglalkozik a feljegyzések kezelésével. Előírja, hogy a minőségirányítási rendszer keretében feljegyzéseket kell készíteni, és ezeket meg kell őrizni, hogy bizonyítékul szolgáljanak a minőségirányítási rendszer előírt követelményeknek való megfelelésére és eredményes működésére. Arról is gondoskodni kell, hogy a feljegyzések olvashatók maradjanak, legyenek könnyen azonosíthatók és kikereshetők. E követelmények betartása esetén a szervezet hosszabb idő (akár 10 év) elteltével is képes a szükséges feljegyzések megkeresésére és felhasználására. Ezek a feljegyzések szolgáltatják a védekezés során felhasználható tényeket. * Helyesbítő intézkedések a hibák ismétlődésének kizárására * A szabvány 8. fejezetében leírtak szerint a szervezetnek gondoskodnia kell a nem megfelelőségek okának kiküszöböléséről, hogy megelőzze az egyszer már bekövetkezett nem megfelelőségek megismétlődését. Ez az úgynevezett helyesbítő tevékenység az, ami egy minőségirányítási rendszert igazán hasznossá tud tenni. Hiba esetén ennek keretében sor kerül annak kivizsgálására, a hiba okainak megállapítására, szükség esetén a hibaokok megszüntetésére, majd az elvégzett tevékenység eredményének értékelésére, és mindezek feljegyzésére. A helyesbítő tevékenységet nem szabad összekeverni az előfordult hibák elhárítását célzó javító intézkedésekkel. * Vevőtapasztalatok rendszerezett gyűjtése * A szabvány 8. fejezetében leírtak szerint a szervezetnek gondoskodnia kell azon adatok meghatározásáról, gyűjtéséről és elemzéséről, amelyek alkalmasak a minőségirányítási rendszer megfelelőségének és eredményességének bizonyítására, és felhasználhatók a minőségirányítási rendszer eredményességének folyamatos fejlesztésére. Ezeknek az adatoknak a felhasználásával többek közt információt kell szolgáltatni a szervezet megfelelő részlegeinek és a vezetőségnek a vevők megelégedettségéről, a termékek előírt követelményeknek való megfelelőségéről. Ennek a tevékenységnek csoportmunkán kell alapulnia. Nagyon fontos ennek során a különböző részlegek, kiemelten a minőségirányítás és a marketing-, illetve kereskedelmi részleg együttműködése. |
Mikor hibás tehát a termék?
A törvény felfogásában a termék akkor hibás, ha nem nyújtja azt a biztonságot, amely általában elvárható, különös figyelemmel a termék rendeltetésére, annak ésszerűen várható használatára, a használatával kapcsolatos tájékoztatásra, forgalomba hozatalának időpontjára, a tudomány és a technika állására.
Az elvárható biztonság
A termék által nyújtott elvárható biztonság tehát a legszorosabb kapcsolatban van a termék
– rendeltetésével,
– ésszerűen várható használatával,
– használatával kapcsolatos tájékoztatással,
– forgalomba hozatalának időpontjával, a tudomány és a technika állásával.
Nézzük meg ezeket egyenként!
A termék rendeltetése
Minden terméket valamilyen meghatározott rendeltetés céljából állít elő a gyártója. Nagyon fontos, az ISO 9001:2000 szabvány által is előírt teendője a gyártónak a vevői és a jogszabályi követelmények pontos meghatározása. Minden gyártónak pontosan tisztában kell lennie az általa előállított termékek jellegével, használatának kockázataival, a rá vonatkozó törvényi előírásokkal.
Az ISO 9001:2000 szabvány a 7.2., a vevővel kapcsolatos folyamatok fejezetben rendkívül hasznos követelményeket fogalmaz meg. Ezek szerint a szervezetnek meg kell határoznia a vevő által előírt követelmények mellett azokat a követelményeket, amelyeket a vevő nem jelölt meg, de amelyek szükségesek az előírt vagy a vevő szándéka szerinti (a gyártó tudomására jutott módon történő) használathoz, valamint a termékkel kapcsolatos jogszabályokban és szabályzatokban előírt követelményeket, továbbá a szervezet által szükségesnek tartott bármilyen további követelményt.
Ha lelkiismeretesen végiggondoljuk ezeket a szempontokat, és végrehajtjuk az ezekből következő feladatokat, jelentősen csökkenhetjük a termékfelelősségi ügyekkel kapcsolatos kockázatunk szintjét.
A termék ésszerűen várható használata
A termék használatával együtt járó kockázatnak részét képezik a rendeltetéstől többé-kevésbé eltérő használatból eredő kockázatok is. Minden gyártónak tisztában kell lennie azzal, hogy ha terméke az eredeti rendeltetéstől eltérő használatra is alkalmas, akkor előbb vagy utóbb lesz, aki ezt ki is fogja próbálni. Ez azért nagyon fontos, mert a törvény felfogásában a termék biztonságos volta a termék gyártó által meghatározott rendeltetésén túl kiterjed annak ésszerűen várható eltérő célú használatára is. Vagyis a gyártónak figyelembe kell vennie a társadalmilag elterjedt, a termék eredeti használati céljától eltérő használati módokat is a termék tervezése, fejlesztése során. Ez sokszor valóban nem könnyű feladat, de nem is megoldhatatlan.
Az ISO 9001:2000 szabvány 8. fejezetében leírt követelmények kiegészíthetők olyan adatgyűjtéssel is, ami a termék használatával kapcsolatos vevői szokások megismerésére irányul. Az ennek keretében végzett rendszeres adatgyűjtés mellett hatékony módszer lehet erre a sajtófigyelés – beleértve a bulvárlapokat és -műsorokat is, ahol előszeretettel írnak mindenről, ami eltér a megszokottól –, ami a fogyasztói szokásokról, azok változásairól sok hasznos információt szolgáltathat. A következő lépés az információk ellenőrzése és felhasználása a termék tervezése és fejlesztése során.
A gyártók által kevésbé kedvelt, de célravezető módszer lehet, ha a terméket saját alkalmazottaiknak adják ki tesztelés céljából, meghatározott információszolgáltatási kötelezettség ellenében. Ez a módszer számtalan hasznos termékfejlesztési ötletet, a használattal kapcsolatos kockázatokra vonatkozó információt biztosíthat.
A termék használatával kapcsolatos tájékoztatás
A termékfelelősségről szóló törvény fontos új eleme, hogy a termék hibás voltát megalapozhatja a termékkel kapcsolatos hiányos tájékoztatás is. Nagyon fontos tehát a részletes, de mégis áttekinthető és világos terméktájékoztató, használati-kezelési útmutató készítése. Ezt a munkát a termékfejlesztési folyamat szerves részeként kell kezelni. Fontos, hogy számos termék esetében jogszabály írja elő a tájékoztatás kötelező tartalmát is.
Komoly dilemmát jelenthet a gyártóknak a jó tájékoztató elkészítése olyan esetekben, amikor ismerik a termék eltérő, kockázatot jelentő használati módozatait, és szeretnék ezek alkalmazásának veszélyeire figyelmeztetni a fogyasztóikat. Egy ilyen figyelmeztetés azonban óhatatlanul ráirányíthatja a figyelmet erre a nem kívánt használati módra. Ha pedig nem figyelmeztetünk erre, akkor a hiányos tájékoztatás ódiumát vállalhatjuk magunkra.
Ilyen esetekben lehetséges például a következő megoldás: részletesen leírjuk a rendeltetés szerinti használatra vonatkozó tudnivalókat, és utána közöljük, hogy minden egyéb célra, illetve módon történő használata veszélyes, ezért tilos.
A tájékoztatásnak esetenként a terméken kívül ki kell terjednie a csomagolásra is. Például egy nagyobb méretű fóliatasakba csomagolt terméknél maga a fóliatasak veszélyt jelenthet egy kisgyermekre, ha az a fejére tekeredve elzárja tőle a levegőt. Ilyen esetben a fóliatasakon el kell helyezni az erre a veszélyre figyelmeztető feliratot!
A tájékoztatást célszerűen kiegészíthetjük olyan elemekkel, amelyek hozzájárulhatnak a helytelen használatból/felhasználásból eredő kockázatok elkerüléséhez. Például, ha egy vegyi anyagot tabletta formában hozunk forgalomba, akkor a szükséges figyelmeztető jelzéseken, feliratokon túl ne a hagyományos gyógyszer jellegű kiszerelést alkalmazzuk, hanem valamilyen attól határozottan elütő formát. Ezzel elkerülhető, hogy valaki összetévessze gyógyszerrel, és bevegye azt.
Egy további lehetőség a biztonsági kupak, amelynek nyitása csak a megfelelő utasítás figyelmes elolvasása után lehetséges. Ez a megoldás kizárja mind a figyelmetlenségből eredő, mind a gyermekek számára való véletlen felhasználást, így elkerülhetők például a maró, mérgező anyaggal való véletlen érintkezésből eredő sérülések, egészségkárosodások.
A forgalomba hozatal időpontja, a tudomány és technika állása
A termék elvárható biztonságát a termék forgalomba hozatalának időpontjára kell vonatkoztatni. A terméket nem teszi hibássá önmagában az a tény, hogy később egy nagyobb biztonságot nyújtó termék kerül a forgalomba. A biztonság tehát relatív fogalom, függ a forgalomba hozatal időpontjától, a tudomány és technika pillanatnyi állásától.
Természetesen ennek megítélése függ a forgalomba hozatal időpontjában forgalomban lévő, más gyártók által előállított termékek biztonságosságától is. Így fontos lehet, hogy a gyártó figyelemmel kísérje a versenytársak termékeit, és az azoknál alkalmazott műszaki megoldásokat is.
A kérdés jelentőségében fontos szerepet játszik a viszonylag hosszú, 10 éves elévülési idő, mivel ez az időtartam sokszor drámai változásokat hoz az egyes termékek műszaki színvonalában, és így akár a biztonság terén is.
Bizonyítás a kárfelelősségnél
A kárt, a termék hibáját és a kettő között fennálló ok-okozati összefüggést a károsult köteles bizonyítani. A vállalkozók szempontjából fontos, hogy a bizonyítási eljárás során lehetőségük van a károsult állításainak cáfolatára. Az ellenbizonyításnak arra kell irányulnia, hogy megcáfolja a felsorolt 3 tényező valamelyikét. Vagyis be kell bizonyítani, hogy
– a termék nem volt hibás, és/vagy
– a kár annak jellege vagy mértéke miatt nem felel meg a termékfelelősségi törvény kritériumainak, és/vagy
– a kár nincs összefüggésben a termék hibájával, vagy ha összefüggésben is van, a kárnak a termék hibájával összefüggésbe hozható része nem éri el a termékfelelősségi törvényben meghatározott mértéket.
Idetartozó megjegyzés, hogy a lehető legkorábban foglalkozni kell annak kiderítésével, hogy a perindítás alapjául szolgáló termék forgalomba hozatala pontosan mikor történt.
Hogyan mentesülhet a gyártó a felelősség alól?
Ha nem sikerül cáfolni a termékfelelősséget megalapozó, az előző pontban részletezett tényállást, akkor helyzetünk súlyosabbnak mondható. Ebben az esetben a törvény értelmében a termék hibájával összefüggésben bekövetkezett károkért a gyártó vétkességétől függetlenül felel. Vagyis a védekezésnek az a módszere, amikor a gyártó a vétlenségét igyekszik bizonyítani, itt nem célravezető.
Az egyedüli lehetőséget a felelősség alóli mentesülésre a törvényben tételesen felsorolt, úgynevezett kimentési okok valamelyikének bizonyítása jelenti a gyártó számára. Sikeres bizonyítás esetén mentesül a gyártó a termékfelelősségről szóló törvényben meghatározott felelősség alól. Ezek a kimentési okok a következők:
– a gyártó a kárt okozó terméket nem hozta forgalomba, vagy
– a gyártó a kárt okozó terméket nem üzletszerű forgalmazás céljából állította elő, illetve azt nem üzletszerű gazdasági tevékenysége körében gyártotta vagy forgalmazta, vagy
– a kárt okozó termék az általa történő forgalomba hozatal időpontjában hibátlan volt, és a hiba oka később keletkezett, vagy
– a kárt okozó termék hibája a gyártó által történt forgalomba hozatal időpontjában a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető, vagy
– a kárt okozó termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta.
A terméket a gyártó nem hozta forgalomba
Ennek a ténynek a bizonyítására egy tanúsított minőségirányítási rendszer működtetése esetén a gyártónak igen jó esélye van. Az ISO 9001:2000 szabvány 7., a termék előállítására vonatkozó fejezete foglalkozik a termékek azonosításával és nyomon követhetőségével. A szabvány szerint a szervezetnek, ha az
– célszerű, megfelelő módon azonosítania kell a terméket, az előállítás teljes folyamatában,
– szükséges, a termék nyomon követhetősége érdekében ellenőrzés alatt kell tartania, és fel kell jegyeznie a termék egyedi azonosítását.
Azt, hogy ez mikor célszerű és szükséges, szakmai szempontok döntik el. A termékek egyedi azonosítása nélkül azonban nem lehetséges ennek a kimentési oknak a bizonyítása. Ezért a fokozott termékfelelősségi kockázatot hordozó termékek esetén mindenképpen javasolható az egyedi azonosítás.
Egy ilyen rendszer működtetése esetén valamennyi legyártott termékre vonatkozóan fel kell jegyezni a gyártott termékek egyedi azonosítását és az egyes termékek későbbi sorsát. Tehát megállapítható, hogy például az adott terméket eladták (vagyis forgalomba hozták), vagy minőségi hiba miatt leselejtezték és megsemmisítették.
Az előállítás nem üzletszerű forgalmazás céljából történt
Ha a gyártó a kárt okozó terméket nem üzletszerű forgalmazás céljából állította elő, illetve azt nem üzletszerű gazdasági tevékenysége körében gyártotta vagy forgalmazta, mentesül a termékfelelősségi törvény jogkövetkezményeitől. Ennek a kimentési oknak a bizonyítása az esetek egy részében nem túl nehéz. Természetesen csak abban az esetben, ha létrehoztak egy olyan nyilvántartást, ami alapján az ilyen, nem üzletszerű forgalmazás céljából előállított termékek és az azokat átvevő intézmények, illetve személyek pontosan azonosíthatók.
Tipikus eset például, amikor valamilyen kiállításra, termékbemutatóra állítanak elő termékmintákat, amelyeket a későbbiek során sem hoznak kereskedelmi forgalomba. Ezeket esetenként az üzleti partnerek számára átadhatják például ingyenes termékmintaként. Nem szabad azonban megfeledkezni az ilyen jellegű termékátadások dokumentálásáról.
Előfordul, hogy egy vállalkozás a saját részére készít valamilyen egyedi gyártóberendezést, amelyet a termelésben hasznosít, vagyis más számára nem értékesíti azt. Ugyancsak idetartozhatnak az ajándékként vagy jótékonysági célból intézményeknek vagy magánszemélyeknek átadott termékek. A teljesen megbízható megoldáshoz azonban itt is ajánlatos az előző pontban részletezett azonosítási és nyomon követési rendszer használata.
A forgalomba hozatal időpontjában hibátlan termék
Amennyiben a gyártó bizonyítani tudja, hogy a kárt okozó termék az általa történő forgalomba hozatal időpontjában hibátlan volt, és a hiba oka később keletkezett, mentesül a termékfelelősség jogkövetkezményei alól.
Az ISO 9001:2000 szabvány 7., a termék előállítására vonatkozó fejezete foglalkozik a termék-előállítás megtervezésének követelményeivel. A termék előállítási folyamatainak tervezése során a szervezetnek többek közt meg kell határoznia:
– a termékre vonatkozó minőségcélokat és követelményeket,
– a termékkel kapcsolatosan szükséges figyelemmel kísérési és ellenőrzési tevékenységeket,
– a termék elfogadási feltételeit,
– a gyártási folyamat és az előállított termékek előírt követelményeknek való megfelelőségét bizonyító feljegyzések formáját és tartalmát.
Az ISO 9001:2000 szabvány 8., mérés, elemzés, fejlesztés fejezete foglalkozik a termék ellenőrzésére vonatkozó előírásokkal. E szerint a szervezetnek figyelemmel kell kísérnie a termék jellemzőit, annak igazolása céljából, hogy a termékkel szemben támasztott követelmények teljesülnek. Ezt a tevékenységet a gyártási folyamat meghatározott szakaszaiban, a minőségirányítási rendszerben előírt módon kell elvégezni.
Az elfogadási feltételeknek való megfelelőség bizonyítékait meg kell őrizni. Az erre vonatkozó feljegyzésekben szerepelnie kell annak is, hogy kik azok a személyek, akik a termék továbbítását engedélyezték.
Mivel a minőségirányítási rendszer a fentiek szerint a termékre vonatkozó konkrét előírásoktól a végtermék ellenőrzéséig tartalmazza mind az előírásokra, mind a tényleges teljesülésre vonatkozó bizonyítékokat, alkalmas lehet ennek a kimentési oknak a bizonyítására.
A termék hibája nem volt felismerhető
Ha a gyártó bizonyítani tudja, hogy a kárt okozó termék hibája a gyártó általi forgalomba hozatal időpontjában a tudomány és a technika akkori állása szerint nem volt felismerhető, mentesül a felelősség alól. Ez a kimentési ok sok bírálója szerint gumiparagrafus, amivel a gyártók kibújhatnak a felelősség alól. Véleményünk szerint azonban ez nem is olyan egyszerű. Például maga a károsult is megcáfolhatja a bizonyítást, ha az nem kellően megalapozott, sőt joga van az ellentétes tartalmú bizonyításhoz is.
Természetesen vannak olyan esetek, amikor ez a kimentési ok valóban fennáll, és egyértelműen bizonyítható is. Ha azonban ez az állítás nem helytálló, számos lehetőség van a cáfolatra. Elegendő felkutatni néhány hasonló esetet, elemezni azokat, és a következtetéseket a bíróság elé tárni annak bizonyítékaként, hogy kellő szakmai tájékozottsággal a hiba felismerhető lett volna.
Megítélésünk szerint nem fogadható el egy olyan érvelés a gyártó részéről, hogy ilyen és ilyen ellenőrzéseket írtunk elő a termék ellenőrzésére, és ezek semmilyen problémát nem jeleztek. Itt magának az ellenőrzési rendszernek a megfelelőségét kell vizsgálni, és azt megállapítani, hogy a forgalomba hozatal időpontjában, a tudomány és a technika állása szerint lehetett volna-e egy olyan ellenőrzési rendszert kialakítani, ami felismerhetővé tette volna a később előforduló hiba veszélyét.
A termék hibájához egy kötelező előírás betartása vezetett
Ha a gyártó bizonyítani tudja, hogy a kárt okozó termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta, mentesül a felelősség alól. Ez a gyakorlatban nem túlságosan valószínű eset, és egyre inkább valószínűtlenebbé válik, amint előrehalad az európai uniós jogharmonizáció hazánkban.
Korábban azonban az ilyen eseteknek nagyobb volt az esélye, mivel nagy számban voltak érvényben jogszabály által kötelezővé tett, és gyakran elavult termékszabványok, amelyek alkalmazásánál előállhatott az a helyzet, hogy az annak megfelelő termék nem nyújtotta azt a biztonságot, amely a forgalomba hozatal időpontjában általában elvárható volt.
Magyarországon azért lehet még fontos ez a kimentési ok, mert a termékfelelősség 10 éves elévülési határideje azt jelenti, a 10 évnél nem régebben forgalomba hozott termék által okozott kár miatt még indítható termékfelelősségi per, és az akkori viszonyok miatt ez a kimentési ok még szerepet játszhat.
A bizonyításban az ISO 9001:2000 szabvány 4. fejezete lehet segítségünkre. A dokumentumok kezelésére vonatkozó előírások között szerepel, hogy a szervezetnek gondoskodni kell a külső eredetű dokumentumok azonosításáról és ellenőrzött elosztásukról.
Amennyiben a szervezet bizonyítani tudja, hogy a termék hibája valamely, a forgalomba hozatal időpontjában kötelező hatósági előírás betartásának következménye volt, és be tudja mutatni, hogy az adott jogszabály szerepelt a külső dokumentumok nyilvántartásában, és előírásait bizonyíthatóan figyelembe vették a termék tervezése, gyártása és ellenőrzése során, és ez vezetett a hibához, akkor jó esélye van a felelősség alól történő mentesülésre.
Ez a logika azonban nem mindig válik be. Ha a kimentési ok kapcsán megjelölt jogszabály csak minimumkövetelményeket állapított meg, nem biztos, hogy beválik a stratégiánk. Azt ugyanis az adott jogszabály bizonyára nem tiltotta meg, hogy kiegészítő műszaki intézkedésekkel fokozzuk a termék biztonságát. Vagyis csak akkor érdemes ennek a kimentési oknak a bizonyításához folyamodni, ha az egy adott konkrét megoldást tett kötelezővé, és ez egyértelmű oksági összefüggésben van a termék hibájával.
Meddig terjed a felelősség?
A termékfelelősségről szóló törvényben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni, így különösen a halál, testi sérülés vagy egészségkárosodás esetén a kártérítés mértéke, a nem vagyoni kár, közös károkozók egymás közötti felelőssége, az elévülés nyugvása és megszakadása tekintetében.
A gyártó nem mentesül a felelősség alól a károsulttal szemben, ha a kár bekövetkeztében harmadik személy magatartása is közrehatott. Ez a szabály nem érinti a gyártónak a harmadik személlyel szemben érvényesíthető igényét.
A károsult közrehatása
A gyártónak ugyanakkor nem kell megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a károsult felróható közrehatásából származott. A károsult terhére esik mindazok tevékenysége vagy mulasztása, akiknek magatartásáért felelős. Fontos lehet a kár bekövetkeztének pontos rekonstruálása, amivel egészen pontosan megállapíthatók a kárhoz vezető események, és a károkozás szereplőinek az azokban játszott szerepe.
A felelősség kizárása, korlátozása
A károsulttal szemben a gyártó felelősségének korlátozása vagy kizárása semmis. Nem lehet tehát úgy kibújni a termékfelelősségi kockázat alól, hogy a gyártó például árengedmény fejében a vevőtől nyilatkozatot kér az e jogról való lemondásról. Az árengedmény ellenére a vevő nem veszíti el a termékfelelősségi jogérvényesítés lehetőségét. Ez az intézkedés azért szükséges, mert a biztonságról a fogyasztónak nincs joga lemondani.
Gondoljunk bele, hogy a megvásárolt terméket nagyon gyakran nem is az a személy használja, aki a vásárlásnál lemondhatna a jogról. Magánszemély esetén a családtagok, gyermekek, közületek esetén pedig a szervezet különböző beosztású alkalmazottai és az ügyfelek kerülnek kapcsolatba a megvásárolt eszközzel.
De ha saját nevében le is mondhatna valaki pillanatnyi előny ellenében a biztonságra való jogáról, egy ténylegesen bekövetkező kár (baleset) esetén a társadalmi szintű kárt már nem neki kellene viselnie, hanem a társadalom egészének (a társadalombiztosításnak), így egy kis előnyért a társadalmat hozná hátrányos helyzetbe. A felelősség korlátai tehát a kimentési okoknál megállnak. Bizonyított káresetben csak ezek valamelyikének hitelt érdemlő bizonyításával mentesülhet a gyártó a felelősség alól.
A gyártó felelősségének időbeli korlátai
A jogbiztonság megköveteli, hogy valamilyen időbeli korlátot szabjunk a termékért viselt felelősségnek, és a fogyasztó ezzel kapcsolatos jogérvényesítési lehetőségének. A gyártót a törvényben meghatározott felelőssége az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított tíz évig terheli, kivéve ha a károsult időközben bírósági eljárást indított a gyártó ellen. Ha a forgalomba hozatalt követő 10 év letelte előtt akár csak egyetlen nappal indítja el a károsult a bírósági eljárást, és a perindítás egyéb feltételei fennállnak, akkor hiába esik a per csaknem teljes időtartama a 10 éves perióduson kívülre, az igény jogosnak számít.
Természetesen a károsult vonatkozásában is meghatározza a törvény a jogérvényesítésre vonatkozó határidőket. A károsult kártérítési igényét hároméves elévülési határidő alatt érvényesítheti. Az elévülés akkor kezdődik, amikor a károsult tudomást szerzett vagy kellő gondossággal tudomást szerezhetett volna a kár bekövetkeztéről, a termék hibájáról vagy a hiba okáról és a gyártó, illetőleg az importáló személyéről.
A termékfelelősségi törvény nem érinti a károsultnak a szerződésszegéssel, illetve a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályain alapuló, vagy külön jogszabályban meghatározott igényérvényesítési lehetőségeit.
Bírói mentesítés kizárva
A termékfelelősség körében a gyártóra nézve nem alkalmazható a Polgári Törvénykönyv azon rendelkezése, amely feljogosítja a bíróságot arra, hogy a kárért felelős személyt rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén a felelősség alól részben mentesítheti.
Mit tehet a beszállító?A termékfelelősségről szóló törvénynek a "gyártó"-ra vonatkozó definíciója miatt a beszállítók potenciális alanyai egy általuk beszállított alkatrészt vagy részegységet tartalmazó termék hibája miatt indított pernek. Mit tehetnek ez ellen a beszállítóként tevékenykedő cégek? * A termékfelelősségi törvény szerint az alapanyag vagy a résztermék gyártója mentesül a felelősség alól, ha bizonyítani tudja, hogy a kárt okozó termék hibája * a végtermék szerkezetének, illetőleg összetételének, * a végterméket gyártó szervezet (vagyis a megbízó) utasításának a következménye. * A beszállító saját jól felfogott érdekében nagyon figyeljen oda a következőkre: * részletesen informálódjon azon termékről, amelybe az általa szállított alkatrészt, részegységet beépítik, amelyhez felhasználják, * pontosan meg kell ismernie az általa szállított alkatrész, részegység funkcionális szerepét a gyártott végtermékben, * ragaszkodjon ahhoz, hogy a megrendelő szervezet a lehető legrészletesebb tervdokumentációt bocsássa a rendelkezésére, * ha fenntartásai vannak a termék konstrukciójával vagy összetételével kapcsolatosan, azt lehetőleg írásban jelezze a megbízó felé, * tegyen meg mindent, hogy tevékenysége ne szolgálhasson alapul termékhiba keletkezéséhez! * A beszállító okosan teszi, ha minden lehetőséget kihasznál a megbízótól nyerhető információk megszerzése érdekében, mert ezek létfontosságúak lehetnek mind a termékfelelősségi kockázat csökkentésében, mind a hosszú távú, sikeres üzleti kapcsolat szempontjából. * Az ISO 9000:2000 szabványsorozat maximálisan támogatja ezt a folyamatot. A minőségirányítás egyik új alapelve a kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakítása a beszállítókkal. E szerint a tanúsított szervezeteknek a beszállítóikkal stratégiai együttműködésre kell törekedniük, segíteniük kell őket tevékenységük fejlesztésében. * Mindenekelőtt fontos az információval való ellátásuk javítása. Fontos a szorosabb együttműködés kialakítása a beszállítókkal, olyan speciális beszállítói szerződéseken keresztül, amelyek garanciákat tartalmaznak a beszállítók számára, és védelmet nyújtanak a megrendelő szervezet számára a hosszú távú együttműködés kereteinek meghatározásában. * Ennek az alapelvnek az érvényesítése segít a tartós beszállítói kapcsolatok fenntartásában, és szolgálja az elmozdulást a költségtakarékos beszállítási rendszerek irányába. Ezek új lehetőségeket nyújtanak például az átvételi ellenőrzés területén realizálható jelentős megtakarításokra. * A mai üzleti élet alapvető eleme a széles körű kooperáció a vállalatok között. A szervezet és beszállítói kölcsönösen függnek egymástól, ezért a kölcsönös előnyökre alapozott kapcsolat mindkettőjük értékteremtő képességét fokozza. * Mindezek miatt a beszállítóknak létérdeke, hogy minél jobban éljenek a globális méretekben terjedő új rendszerek (így elsősorban az ISO 9001:2000 szabvány) használatával megnyíló lehetőségekkel |