A fizetésképtelenség szabályai

Csökken az eljárások időtartama, nő a felelősség

Az elfogadott ütemterv szerint szeptemberre kell a kormány elé terjeszteni az új csődtörvény koncepcióját. Az eredeti, a csőd, a felszámolás és a végelszámolás szabályait taglaló 1991-es törvényt ugyan az évek során többször módosították, de az elmúlt hónapokra bizonyossá vált, hogy a további toldozásra-foldozásra már nincs mód, koncepcionális megújításra van szükség. Mint azt Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkára lapunknak elmondta, reményeik szerint a koncepció alapján 2005 májusára születhet meg a végleges, kormány elé kerülő törvényjavaslat, s azt a jövő év szeptemberében el is fogadhatná a parlament. Molnár György, a Felszámolók Országos Egyesületének (FOE) elnöke szerint a menetrend kicsit vontatott, de a szakmának ez esetben el kell fogadnia a politika sajátos menetrendjét. Már az is rendkívül fontos, hogy a politikai döntéshozókban most legalább érzékelhető a fogadókészség a szakemberek szerint egyre égetőbb probléma kezelésére – mondja a FOE elnöke, aki abban reménykedik, hogy az elnyújtott határidők lehetőséget adnak arra, hogy ne csak a csődtörvény revíziója történjen meg, hanem a peremfeltételek kidolgozására is teljes körű figyelem összpontosuljon. Mindez azt eredményezné, hogy az új – immár joggal hitelezővédelmi törvénynek nevezett jogszabály – mellett a 2006. január elsejére tervezett hatálybalépésig olyan kormányrendeletek is megalkothatók, mint például a szakértők jogállásáról szóló passzus vagy a csődbiztos kijelölésének feltételeiről szóló szabályozás. A koncepcionális kérdések végigtárgyalása után lehetőség lesz arra, hogy lobbizással felgyorsítsák a törvénykezési procedúrát, amelynek kapcsán akár 2005 második felében életbe léphet az új csődszabályozás.

Egy kézben az előkészítés

Az előkészületek sem voltak teljesen simák. A korábbi területgazda, a Pénzügyminisztérium (PM) tavaly decemberig kapott időt arra, hogy elkészítse saját koncepcióját, ám az elgondolás még a közigazgatási egyeztetésig sem jutott el. Egyes vélemények szerint a PM kudarca mögött az a vita is meghúzódott, amely végigkísérte a 2003. évet, s amelynek lényege az volt, hogy a közpénzügyi államtitkárság is – a PM-mel mintegy párhuzamosan – létrehozott egy szakértői csapatot, amely ugyanezzel a kérdéssel foglalkozott. Miután pedig a pénzügyi tárcánál az azóta bekövetkezett változások lényegében már borítékolhatóak voltak, nem okozott nagy meglepetést Keller Lászlónak és csapatának felkérése a törvény előkészületének koordinációjára. A döntést ugyanakkor utólag némileg igazolja, hogy a Draskovics Tibor vezette új pénzügyi kormányzatnak egészen más jellegű feladatokra – a költségvetés rendbe hozására – kell mostanság koncentrálnia, így talán jobb is, ha ezt a stratégiai feladatot egy jobban "ráérő" csapatra bízzák. Arra ugyanakkor a jelek szerint senki sem fecsérel időt, hogy kritizáljon azért, mert a hatalmi harc kapcsán több hónapot csúszik a szabályozás.

A fő kérdés, hogy a piac tud-e várni ennyit. A csődeljárások ugyanis teljesen kihaltak az üzleti életből: míg 1993-ban valóságos csődhullám volt Magyarországon, addig tavaly év végén a mintegy 31 ezer felszámolás és végelszámolás mellett tavaly mindöszsze 25 cég vállalta azt, hogy végigviszi a csődeljárást. Ez a szakma szerint a túl szoros határidők mellett a csőd jogintézménye bonyolultságának is köszönhető: a gazdálkodó szervezetek jelentős része nem ismeri a csődre vonatkozó szabályokat. Külön gond az is, hogy az ismerethiány a vállalatok jelentős részénél azt eredményezi: a csőd ma Magyarországon messzemenően nem elfogadott megoldási mód. Igaz ez annak ellenére is, hogy a rendelkezésre álló kimutatások szerint a hitelezőknek a felszámolás sem megoldás: statisztikák szerint a hitelezői követelések egy százaléka sem térül meg az ilyen eljárásokban Magyarországon, míg ez az arány a nyugati országok némelyikében 10-15 százalék is lehet. Az APEH statisztikái szerint 2003-ban 51 milliárd forintnyi adótartozás után indult felszámolási eljárás, s ebből az elmúlt év végéig mindössze 14 millió forint folyt be az adóhivatali kasszákba. A folyamatban lévő felszámolási ügyekben érintett vállalkozásoknak csak az adótartozásuk megközelíti a 227 milliárd forintot. Ezek a számok jelzik: az államnak sem ártana a valódi alternatívát jelentő csőd irányába terelni a nehézséggel küszködő vállalkozásokat.

Persze mint látjuk: a csőd elvben a mai szabályok között is végrehajtható, ám Molnár György szerint ehhez minden érintett félnek példamutató rugalmasságról kell tanúbizonyságot tennie. A csődeljárást választó cégnek ugyanis az esetek döntő többségében többszörös kanosszát kell járnia a bíróság, a hitelezők és az egyéb intézmények (pl. önkormányzatok) között. Ezen állandó egyeztetések során egyszerűen nem marad idő egy valóban átgondolt reorganizációs terv kidolgozására.

Leterhelt szakemberek

A jelenlegi helyzet tarthatatlanságát és a csődmenedzselések rendkívül szerény számát egyebek mellett az e területen megfelelő tudással rendelkező szakemberek rendkívüli leterheltsége fokozza. Ahhoz, hogy a hitelezők valóban elhiggyék, a reorganizációval nemcsak a maradék pénzük úszik el, hanem ténylegesen is van remény arra, hogy a vállalat kilábalhasson a gondból, az esetek többségében nem elég a szép terv; olyan ember is kell a terv mögé, akiben feltétlen a hitelezői bizalom. Ezek a szakemberek azonban jelenleg éppen a kiüresedett vállalkozások felszámolásával vannak elfoglalva.

A témát ismerők szerint e területen a közeljövőben számottevő változások várhatók. 2003 közepe óta a cégbíróságoknak joguk van egyéb nyilvántartásokból – földhivatalok, közjegyzői kamara, önkormányzatok – adatokat kérni egy-egy cég tőkehelyzetére vonatkozóan, ha nem teljesíti mérlegbeadási és egyéb törvényi kötelezettségeit. Amennyiben az ilyen megkeresésekre nincs érdemi vagyont feltüntető válasz, a cégbíró maga dönthet az adott cég nyilvántartásból való törléséről. Így nem indul végelszámolás, amely sok esetben felszámolásba csap át, tovább húzva az ügyet, növelve a költségeket. Miután tíz ügyből 7-8 eset ilyen, a törlési eljárás lehetővé tétele az évi 17-18 ezer felszámolási eljárást minimum a felére csökkentheti. Ez pedig azzal járhat, hogy az érintett szakemberek sokkal többet tudnak majd foglalkozni az érdemi reorganizációs lehetőségek feltárásával.

Van igény a reorganizációra

Ha pedig több időt tudnak szakítani a szakemberek egy-egy cégnél a tényleges lehetőségek kidolgozására, akár meghonosodhat az a Nyugat-Európában bevált gyakorlat, amely szerint csak abban az esetben kerül sor a felszámolás elindítására, ha semmiféle remény sincs a – legalább részleges – reorganizációra. Molnár György szerint a több idő lehetővé teheti azt is, hogy a fizetésképtelenség határára sodródott cégeknél ne várják meg, amíg a felszámolás minden szabad kapacitást, eszközt leköt, hanem – amennyiben lehetőség van rá – a még működtethető vagyont "életben tartsák". Feltétele, hogy igazolható legyen: az adott részegység által gyártott termékre továbbra is van kereslet, érvényes megrendelésekkel rendelkezik. A felszámoló feladata ezekben az esetekben az, hogy a hitelezőkkel elfogadtassa az adott részterület reorganizációs tervét, hiszen a hitelezői választmány engedélye nélkül ebbe nem lehet belefogni. A FOE elnöke nem kis részben szervezetük sikerének tartja, hogy sikerült megértetniük a bankokkal, számukra is hasznosabb, ha ott, ahol a fennáll a termelés továbbvitelének lehetősége, érdemes finanszírozási forrást találni a reorganizáció sikeréhez. A bankok számára ugyanakkor rendkívül fontos az is, hogy a szép tervek mellett személyi biztosítékok is rendelkezésre álljanak: megtalálható legyen a cégnél egy olyan szakértői csapat, amely garanciát nyújt arra, hogy az elképzelések meg is valósulhatnak.

Ha mindezek meg is volnának, mindenképpen szükség lenne az időtáv megnyújtására. A jelenlegi csődtörvény éppen ezen a ponton okozza a legtöbb fejfájást: érdemi reorganizációra nincs lehetőség a csődvédelem rendkívül rövid, 150 napos fizetési haladékot engedélyező időszaka alatt. A fő gond a szakemberek szerint az, hogy a hatályos törvény inkább felelősségelhárító. Az érdemi csődeljárás helyett megelégszik azzal, hogy kierőszakolja az adós és a hitelező közötti alkut, amelynek vége az egyezség. Ez az egyezség ugyanakkor általános vélemények szerint nem a csődeljárás vége, hanem sokkal inkább egy, a folyamat kezdő szakaszához tartozó alappont, hiszen az újraindulás, az átszervezés, az érdemi reorganizáció csak ezzel az egyezséggel kezdődhet el. Az új szabályozásnak a reorganizációs időszakot kellene minél inkább körülbástyáznia, hiszen csak ezzel teremtődhet meg a remény arra, hogy a hitelezői igények minél nagyobb arányban kielégíthetők legyenek.

Keller László szerint az új szabályozás révén akár arra is lehetőség nyílik, hogy a csődhelyzetben lévő cégek gazdálkodásuk újra fellendítéséhez külső forrásokhoz is hozzájussanak, Molnár György szerint ehhez a szemléletbeli váltás mellett a feltételrendszer könynyítésére is szükség lenne, hiszen a pályázati pénzek lehívásához, közbeszerzésekben történő szerepléshez szükséges előírásoknak a csődhelyzetben lévő cégek nem felelnek meg, ráadásul a kötelező biztosítékok állítását lehetetlenné teszi, hogy az esetek döntő többségében a hitelezők az adós cég szinte minden fellelhető eszközére jelzálogot és elidegenítési tilalmat jegyeznek be.

Változó felelősségi szintek

Abban minden szakember egyetért, hogy a fő feladat a felelősségi rendszer gyökeres megváltoztatása. Nem elég hozzá pusztán az új csődtörvény. Az érintettek szerint az alapszabályozással összhangba kell hozni a büntető törvénykönyvet és a gazdasági társaságokról szóló rendelkezéseket is. A szakma legalább háromszintű felelősségi kör kidolgozását tartja szükségesnek. Az alapvető felelősség továbbra is a tulajdonosoké lesz: pontos információkkal kell rendelkezniük arról, mikor kezdődik el a vagyon megállíthatatlan felélése. Ilyenkor minden esetben elvárható lesz, hogy erről értesítsék a hitelezőket, akiknek bevonásával megkezdődhet a válságkezelés.

A tulajdonosi felelősség nyomon követéséhez ugyanakkor feltétlenül szükséges a menedzsment felelősségének pontos meghatározása is. Amenynyiben ugyanis ez a rész nincs pontosan szabályozva, a tulajdonosnak akár kibúvót is kínálhat, ha arra hivatkozhat, hogy a menedzsment nem pontosan, nem időben jelentette a gazdálkodás során felmerült problémákat. Egyes szakemberek szerint ugyanakkor a teljes biztonságot az teremtheti meg, ha a menedzsmentnek nemcsak a tulajdonosokat, hanem a hitelezőket is kötelezően tájékoztatnia kell a felmerülő gondokról. Ezzel a párhuzamos felelősséggel ugyanis egyértelműen rákényszeríthetők lennének a gazdálkodás adataival napi szinten tisztában lévő döntéshozók arra, hogy valóban időben jelezzék a problémákat. A rendszer visszirányú: a több helyre jelentés mentesítheti a menedzsmentet attól, hogy a későbbiekben őket vegyék elő a számonkérés során.

Keller László szerint fontos lenne, hogy az objektív véleményformálók felelősségét is szabályozzák. Nem véletlen, hogy az új csődszabályozást előkészítő munkacsoportban részt vesznek a Könyvvizsgálói Kamara képviselői is. A közpénzügyi államtitkár álláspontja: a könyvvizsgálói felelősség törvénybe iktatására már csak azért is szükség van, mert általa az eddigieknél nagyobb az esély arra, hogy közösen meghatározhatóvá válik az az időpont, amikor feltétlenül szükség van a hitelezők tájékoztatására, bevonásukra a döntéshozatali eljárásba. Az a mostani körülmények között már nem járható út, hogy a cégvezetők odatolják a könyvvizsgáló, de akár még a felügyelőbizottság elé is az éves mérleget azzal, hogy "itt tessék aláírni" – vélekedik Molnár György. Ha a gazdálkodás minden egyes szereplőjének felelőssége jól körülhatárolt, az eddigieknél több szűrő segítheti, hogy a jelenleginél kisebb számban kerüljenek csődhelyzetbe vállalkozások. A több érintett bevonása a másik oldalról segítheti a megfelelő reorganizációs eszköz kiválasztását is.

Azokban az esetekben, amelyekben nincs más út, mint a csőd vagy a felszámolás, a reakcióidő felgyorsítása szavatolhatja az érdemi újjászervezést, illetve a hitelezői érdekek védelmét. A FOE elnöke szerint szakítani kell azzal a gyakorlattal, hogy az eljárás lassúsága lehetővé tegye a vagyon eltüntetését. A bíróságnak sem szabad tétováznia: az igazolt hitelezői kérelem beérkezése után 72 órán belül meg kellene indulnia az eljárásnak. A jelenlegi rendszerben a felszámolás a hitelezői kérelem beérkezését követő 3-12 hónapon belül kezdődik el, ám számottevően kitolódik az érdemi határidő, ha az adós a végzést megfellebbezi. A szakemberek tapasztalata szerint ez az időtartam "ügyes" ügykezeléssel akár két évig is elhúzható. Ezen időszak alatt pedig – mivel a hatályos szabályok nem teszik lehetővé, hogy a bíróság a felszámolás megindításáig bármilyen ellenőrzés alá vonja az adós vagyonát – a még meglévő vagyont is felélik a társaságok, illetve zavartalanul kiüríthető a cég. A felelősség kérdésének az eddigieknél pontosabb szabályozása azt is megnehezíti majd, hogy az ügyvezető lemondásával mentesülhessen a számonkérés alól. A tisztességes ügymenetet is veszélyeztetheti az elhúzódó felszámolási eljárás, hiszen a vállalkozásban lévő termelőeszközök, gépek értéke az idő előrehaladtával rohamosan csökken.

A vagyon értékelése

A cégbíróságok és a hitelezők dolgát is nagyban megkönnyítené, ha az új szabályozás elfogadtatná azt a szakemberek által támogatott javaslatot, amely szerint a vállalkozóknak a jövőben meg kellene jelölniük azt az alaptőkét, amelynek erejéig vállalják a felelősséget tartozásaikért. Ez a hitelezőknek – a jelenlegi homályos információk helyett – pontos információval szolgálhatna az adott cég tehervállalási erejéről, más oldalról viszont magát a vállalkozót kímélné meg a túlzott felelősségvállalástól, hiszen sokakat most az visz tisztességtelen útra, hogy a vállalkozó a teljes vagyonával felel, ami adott esetben a saját és családja értékeinek kockáztatásával járhat. Wieszt János, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) osztályvezetője szerint az alaptőke megjelölése a fogyasztók és a szerződéses partnerek védelme kapcsán indokolt lenne, ám arra is figyelmeztet, hogy ez a megoldás sok céget értelmetlenül beszoríthat, hiszen az új vállalkozók többsége minimális pénzzel indítja el tevékenységét.

Európai (ellen)példa

Európában nem a hiányos szabályozás, hanem az egyre erősebb csődhullám okoz gondot. Az osztrák KSV intézet kimutatásai szerint 2003 első hat hónapjában több mint 82 ezer cég jelentett csődöt Nyugat-Európában, ami közel hét százalékkal több, mint 2002 hasonló időszakában. A legnagyobb mértékben, 9,1 százalékkal Németországban növekedett a fizetésképtelenné vált cégek száma.

A szaporodó csődök arra késztették az EU-döntéshozókat, hogy elgondolkozzanak azon: miként lehet csökkenteni a fizetésképtelenséget általában kísérő üzleti és társadalmi megbélyegzést, amelynek nyomán megnehezül a vállalkozók újrakezdési lehetősége. Az Európai Bizottság részére készített egyik szakértői tanulmány szerzői a nemzeti csődtörvényeknek a gyengélkedő vállalkozásokra kifejtett hatását vizsgálva emelték ki az új szabályozás szükségességét.