Könyv
Céltudatos marketing
Dr. Józsa László: Marketingstratégia – Marketing Strategy
KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft.,
2003, 360+350 oldal, 5880 Ft
A világgazdaság változásai átalakítják a versenyt, s ezt a piaci érvényesülésre céltudatosan törekvő marketingnek is követnie kell – eszköztárát stratégiai módszerekkel kell bővíteni, és fel kell használni a legújabb technológiákat. A magyarul és angol fordításban is megjelent szakkönyv szerzője ezek bemutatásával kíván segítséget nyújtani a marketingproblémák megoldásához.
Az eredményes vállalati stratégiai tervezés komplex módszere a marketingstratégia. Az egyre erősödő nemzetközi versenyben csak az új módszerek elsajátításával, a jó megoldások felismerésével lehet helytállni. Az eredményes stratégia készítéséhez meg kell ismerni a célravezető módszereket, azok előnyeit, korlátait és lehetőségeit. A marketingstratégia középpontjában az üzleti környezet elemzése, a vevői szükségletek és igények felmérése, a kielégítő termékek és szolgáltatások, és az ezek megvalósítását célzó tervek teljesítése állnak.
A társadalmi, technológiai, természeti, gazdasági és jogi környezet jellegzetes tényezői az angol nyelvű elnevezés kezdőbetűiből alkotott STEEP-elemzéssel vizsgálhatók. A vállalkozás stratégiai információs rendszeréhez tartoznak a versenytársfigyelő rendszerek, a benchmarking mérési folyamata pedig egy adott vállalkozás stratégiáját és operatív lépéseit hasonlítja össze a legjobbakéval.
A belső környezet elemzése a szervezet erőforrásainak és képességeinek a számbavételéből áll. A portfólióelemzések a szervezet erőforrások szerinti pozícióját, teljesítményét, erősségeit és gyengeségeit tárják fel. Meghatározó a termékéletciklus alakulása, a marketing feladat- és eszközrendszere, ehhez alkalmazkodik a piaci bevezetés a fejlődés, a fokozódó verseny és a hanyatlás szakaszában.
Az árakat az elérni kívánt célok, a felmerült költségek, a piaci verseny és a vásárlói kereslet határozza meg. A stratégiában fontossá vált az árpolitika, mert számos országban csökkent a gazdasági növekedés, és beszűkültek a piacbővítés lehetőségei. A termelő és a fogyasztó között az értékesítőrendszer teremt kapcsolatot; stratégiai feladatai a közvetítőrendszer kialakításából, menedzseléséből és az egyedi értékesítési csatornák kialakításából állnak. A stratégia megvalósításának lépéseit ábrák szemléltetik a könyvben.
A marketingstratégia megvalósításának emberi oldala, a humánmenedzsment az alkalmazottak kiválasztásából, képzéséből, javadalmazásából, motiválásából stb. áll. Végül a marketingirányítás és -ellenőrzés feladatai, a teljesítmény mérése, értékelése, valamint a pénzügyi ellenőrzés típusai kerülnek terítékre, az esettanulmányok pedig az átfogó, gyakorlati feladatok megismerését teszik lehetővé.
Kieselbach Tamás: Modern magyar festészet 1892-1919
Magánkiadás, 2003, 650 oldal, 19 800 Ft
A tekintélyes küllemű könyv kiváló minőségű és páratlanul bőséges fotóanyaggal mutatja be a modern magyar festészetet – a kétkötetes mű első része 1892-től 1919-ig kalauzolja el olvasóit.
A könyv szerkesztője és kiadója Kieselbach Tamás műkereskedő, gyűjtő és művészettörténész, aki valószínűleg a legjobb pillanatot ragadta meg, amikor munkatársaival belekezdett az összefoglaló munka létrehozásába. A magyar magángyűjtemények jelentős része ugyanis az elmúlt másfél évtized nagy társadalmi átalakulásának következtében folyamatos mozgásban és fejlődésben van. Kieselbach azonban, hivatásából adódóan, ismeri ezeket, így gazdag forrásból, 61 múzeum, 146 jelentős magángyűjtemény műtárgyállományából, valamint az elmúlt egy-másfél évtized műkereskedelmi forgalmából, összesen mintegy 60-70 ezer műalkotásából válogathatta ki az egyes kötetekbe kerülő mintegy ezer-ezer festményt.
"2000 tavaszán indult el a munka, melynek eredményeképpen ez a vaskos kötet végre megjelenhetett. A szándék, a modern magyar festészet bemutatásának vágya persze már régóta érlelődött bennem, hiszen művészettörténészként, gyűjtőként és műkereskedőként szinte a teljes életemet a képek töltötték ki – írja előszavában a szerző. – Éppen e hármas tevékenység segített abban, hogy a magyar festészet teljes gazdagságában feltáruljon előttem. Az elmúlt huszonöt évben szisztematikus rendszerességgel jártam a múzeumokat, mindenhol áttanulmányoztam a raktári anyagot is, eljutottam szinte az összes jelentős magángyűjteménybe, kereskedőként pedig naponta kerültek elém frissen felbukkanó, évtizedekig lappangó alkotások."
Nem csupán több, még reprodukálatlan, "rejtőzködő" remekművet mutat be elsőként, hanem eddig ismeretlen műtörténeti összefüggésekre is fényt derít. Az elemzőmunkát persze nem a kortárs magyar művekkel kezdte el Kieselbach. A nagy múzeumok termeit, jelentős amerikai és európai gyűjteményeket látogatott sorra, hogy a maga számára felfedezze azokat az általános tendenciákat, amelyeket a hazai alkotásokra, keletkezésük körülményeire vetíthet. Olyan tudásra tett szert, amellyel kellő rálátással szemlélheti tárgyát – ezt a tudását osztja meg az album olvasójával.
A bemutatott műalkotások mélyebb megértését, az egyes művészek és irányzatok jobb megismerését jeles magyar művészettörténészek tanulmányai segítik. Tegyük hozzá: minthogy tartalmilag, formailag-technikailag magas színvonalú kiadványról van szó, a könyv nem a filléres kötetek sorába tartozik. Családi darab, a képernyőkről ömlő vizuális kulturálatlanság jelen periódusában akár nemzedékek csiszolódhatnának rajta.
Színház
Keserves vígjáték
Spiró György: Koccanás
A Katona József Színház előadása
Rendezte: Zsámbéki Gábor
Főbb szereplők: Gáspár Sándor mv., Ónodi Eszter, Bezerédi Zoltán, Máthé Erzsi, Lukáts Andor, Bodnár Erika, Máté Gábor
Korábbi művei közül az Esti műsorra emlékeztet legjobban Spiró György Koccanása. Ez is számos figurát mutat be, ennek sincs fő-fő szereplője, s nincs rájuk bízva nagy horderejű "üzenet". Akár a régi panelházi sztori, ez az új keserves vígjáték (vagy bohózatféle) is életképekből áll. (A jelenetek belső logikája a szövevényességtől nem világos, drámai kifejletük szerény, hatásuk egyenként mérsékelt.)
A szabályos katarzis helyett arra figyelmeztet, hogy életvitelünk az ezredforduló után se minőségi. Szellemileg ugyanolyan sekélyes, mint amilyen alantas erkölcsileg és szégyellnivaló a külsőségekben. Magyarán, változatlanul úgy menetelünk bele a világba, mint három évtizeddel ezelőtt, a kispolgárias áljólét Budapestjén.
A dugóba kényszerült delikvensek között persze a régi polgárcsökevényeknél tehetősebbek is akadnak. Vén Ladák mellett briliáns nyugati márkák vesztegelnek a forgalomindításig. Fölbukkannak viszont az újdonsült társadalmon kívüliek: maffiózók, bőrfejűek, hajléktalanok, balkániak – róluk a hajdani panellakóknak még dunsztjuk sem lehetett.
A mai stílusban megszólaló, illetve szlengben felböfögő (bamegező-káanyázó) játszók között fellép picsogó ápolónő, szektás úriasszony, elhülyült kismama, öngyilkosjelölt leány, állástalan nyelvtanárnő és kupori vén csoroszlya a szebbik nem képviseletében. A férfiak közül jelentősebb tér jut a homelesseknek, a tőzsdéző újgazdagnak, a műkutyaszállító fuvarosnak, a feketevállalkozónak, a nemtörődöm vállalati humánreferensnek meg a korrupt rendőröknek – akiket mintha csak a korszakalkotó Csirkefejből szalajtottak volna át ebbe a lehangolóan vidám műalkotásba.
Huszonegy színész egy-egy, öt pedig öt-öt alakot hoz színpadra, időnként tökéletes zűrzavart támasztva. Az ütközések érzékeltetik azokat az áldatlan közállapotokat, amelyeket észre sem veszünk mindennapjaink kavargásában, például egy félnapos várakozás szünetében.
Spiró György ismételt visszatérése a mikrorealizmushoz egyébként mindig kockázatos. Ha színpadán is eluralkodik a szétesettséget ábrázoló szétesettség, az előadás veszít intenzitásából, s nem derül ki, hogy a szövegelős-bemondásos kavalkád mögött komolyan veendő szatíra rejtőzik.
Zsámbéki Gábor ezért mindent megtesz a folyamatosság, az egységesség érdekében. A csoportvonulások gondos megszervezésén túl eredményesen kísérletezik a zenés mozgatásokkal, s hangsúlyossá teszi az örökös cihelődés állapotát, amitől az értelmetlen összeröffenések önmaguknál többet kezdenek jelenteni, s majdnem jelképesen szembesítenek tartásnélküliségünkkel, igénytelenségünkkel, felszínességünkkel, kiszolgáltatottságunkkal.
A Katona József Színház elit gárdája – élen a vendég Gáspár Sándorral, Bezerédi Zoltánnal, Bán Jánossal és az Ónodi Eszter-Bodnár Erika-Máthé Erzsi hármassal – odaadóan közvetíti az író és a rendező mondanivalóját, de a szellemes szövegek (nem csak beszédtechnikai) artikulálására jobban ügyelhetnének, nehogy elsikkadjon savuk és borsuk, ami (dupla képzavarral élve) okulásunk érdekében csípi a szemünket.
Könyv
Illúziók nélkül
Voszka Éva: Versenyteremtés – alkuval
Akadémiai Kiadó, 2003, 274 oldal, 4250 Ft
Nem nevezhető magyar sikertörténetnek az a nagy ívű piaci átalakulás, amelynek másfél évtizedéről Voszka Éva a Versenyteremtés – alkuval címen beszámol. A szakmai izgalmakon túlmutató, jelentős gondolkodói teljesítményre valló könyv szerzője a gazdaságpolitikának e szűkebb témájában is fel tudja tárni azokat a nemegyszer káros következményeket, amelyekért a nyolcvanas évektől napjainkig hatalomra került kormányok nem elég átfogó, s korántsem koncepciózus versenyösztönzésük miatt felelősek, egyszersmind kisebb-nagyobb mértékben elmarasztalhatóak.
Miután nem hibakatalógus írására vagy radikálisan új javaslatok megtételére vállalkozott, művét meghatározza a részrehajlástól mentes tárgyilagosság. Egyvalamit azonban nem titkol. Azt, hogy a vállalatok ilyen nagy részarányú magánosítása után legalább a közvetlenül nekik nyújtott állami támogatásoknak már alaposan le kellett volna csökkenniük.
Ehelyett a kötet végén található grafikonok mutatják, a 2003-ig meghosszabbított tendenciák pedig szövegesen megfogalmazzák azt a tényállást, hogy mind az állami, mind a magáncégek változatlan hevességgel akarnak részesülni a költségvetési vagy egyéb, gyakran rejtett formájú újraelosztásokból. Egyelőre tehát úgy látszik, képtelenek a klasszikus szabad kereskedelem önfenntartó és hasznot hozó törvényei szerint működni.
Az érdeklődővé tett olvasót a világos gondolatmenetű munka közepe táján éri talán a legkellemetlenebb meglepetés. Az a megállapítás, hogy az örömmel fogadott külföldi befektetők letelepedésük után azonnal elfeledkeztek a szabad kereskedelemről és a kormányzati beavatkozás hátrányairól. Erősebb lobbistái lettek a protekcionizmusnak, mint amilyenek a szocialista rendszer tapasztalt menedzserei valaha voltak. A külföldiek nem formálták a maguk képére a magyar gazdaság működését, hanem alkalmazkodtak a nálunk "megszokott" kijárási-alkudozási technikákhoz.
Ezen a ponton válik nyomatékosabbá a cím második elemének baljós jelentése. Az alku ugyanis nem versenyre késztet, hanem megalkuvást jelent rossz hagyományú, gazdaságromboló szokás(jog)okkal. Fönnmaradása nem a fejlődés irányába mutat, hanem – ahogy a szerző más helyütt oly szemléletesen írja – az időnyeréses, körömrágásos túlélés elhúzódását állandósítja, generálja.
A rendszerváltozás utáni négy kormány versenyszabályozó szervezeteit is számtalan ad hoc intézkedésre sarkallta a lobbizók tömeges nyomása. Ami az Európai Unióban várható fejleményeket illeti, az ott megszerezhető, nyíltabb támogatásokról többeknek az a véleménye, hogy majd jobban hozzájárulnak a valódi piacteremtéshez, nem preferálják a kétes értékű, úgynevezett félfordulatokat, kerékkötő tranzakciókat, megfontolatlanságról tanúskodó "tűzoltásokat".
Itt sem árt majd az óvatosság – jegyzi meg erre a tudós kutató. Ezek a másféle osztogatások csak akkor kívánatosak és előrevivők, ha nem pusztán helyettesítik a piacot, a versenyt nem korlátozzák, és főleg nem ringatnak semmiféle káros illúziókba ezen a kényes kockázatú terepen.
Muzsika
Mesterművek – mesterekről, mesterhangszereken
Budapesti Tavaszi Fesztivál
2004. március 19. és április 4. között
Budapesti Kongresszusi Központ, Olasz Intézet, Zeneakadémia
Változatos és gazdag zenei programot kínál idén is a Budapesti Tavaszi Fesztivál. A nyitókoncertet a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ) együttese adja a főzeneigazgató, Kocsis Zoltán (képünkön) vezényletével a Budapest Kongresszusi Központban. Az est szólistája Marton Éva lesz. Kocsis egyébként másnap a pécsi Pannon Szimfonikusokkal is pódiumra lép az Olasz Intézetben, itt Bartók III. zongoraversenyét játssza.
A Budapesti Fesztiválzenekar 19-én és 20-án japán vendégkarmesterrel, Michiyoshi Inouéval hallható a Zeneakadémián, Schumann gordonkaversenyét Truls Mátm.rk szólaltatja meg. A norvég csellista – számos más rangos zenei verseny győztese – a világ legjobb zenekaraival dolgozik, az amszterdami Concertgebouw-val, a BBC Szimfonikusokkal és a Londoni Filharmonikusokkal. Tavaly Penderecki három csellóra komponált versenyművének világpremierjén játszott Borisz Pergamenscsikov és Hanna Chang oldalán. 1723-ban, Domenico Montagnana műhelyében készült hangszerét a Norvég Királyi Bank vásárolta számára.
Budapest díszpolgára, az idén hatvanéves Eötvös Péter, aki Cannes-ban megkapta "A világ legnagyobb élő zeneszerzője" címet, az idén több minőségben is szerepel a fesztiválon. Március 30-án a Holland Rádió Kamarazenekarával – amelyet néhány éve ő vezet – a Millenáris Teátrumban ad saját műveiből hangversenyt. Ugyanitt április 3-án Az álmok hídján mentem át című műve hangzik el. Műfaját tekintve hangszínháznak, hangjátéknak nevezhető a darab, s hangulatilag jelenít meg egy furcsa, félig álom, félig valóság történetet, melynek alapjául a Lady Sarashina néven ismert hölgy XI. századi japán versei és naplójegyzetei szolgáltak. A játékot két évvel ezelőtt a Thália Színházban mutatták be emlékezetes sikerrel, szintén fesztiválprodukcióként.
A zenekari estek közül feltétlenül említésre érdemes az Odesszai Szimfonikus Zenekar vendégjátéka, amelyre március 30-án a Zeneakadémián kerül sor. A régi Odessza, a Fekete-tenger egyik gyöngyszeme soknemzetiségű város volt, ahol együtt éltek örmények, görögök, zsidók, németek – ennek megfelelően a kultúrája is igen sokféle volt. Neves művészek születtek Odesszában, köztük a zongoraművészet óriása: Szvjatoszlav Richter.
A város filharmonikus zenekarát 1937-ben alapították, és kiváló karmesterek (Jurij Tyemirkanov, Kurt Sanderling, Arvid és Mariss Jansons) vezényelték. Fejlődése különösen látványos, amióta a fiatal amerikai karmester, Hobart Earle – Leonard Bernstein és Seiji Ozawa tanítványa – vezeti az együttest. Vendégszerepeltek Londonban, Kölnben, Bécsben, Bonnban, Madridban, Chicagóban, Washingtonban, New Yorkban – mindenütt a legfontosabb koncerttermekben.
Rózsa Miklós hegedűversenyét Igor Gruppman tolmácsolja. A Kijevben született fiatal művész hétéves kora óta hegedül, 11 évesen debütált a Kijevi Filharmóniában Vieuxtemps IV. hegedűversenyével. 13 évesen megnyerte az ukrán ifjúsági hegedűversenyt. Főiskolai tanulmányait Leonyid Kogan irányításával a moszkvai konzervatóriumban folytatta. 1979-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol Jascha Heifetz-ösztöndíjasként a legendás mesternél képezte tovább magát. Több lemezfelvételt is készített, az egyik legsikeresebb Rózsa Miklós zenekari műveinek (Sinfonia Concertante Hegedűverseny) CD-je volt (1997). Gruppman egy 1753-ban készült Guadagnini mesterhegedűn játszik.
Kiállítás
Szép hölgyek festője
László Fülöp-emlékkiállítás az Ernst Múzeumban
Nyitva: március 19-től április 25-ig
A hálátlan hazai utókor talán létesíthetne a zuglói, Hermina úti, ma is álló villában emlékhelyet a XIX. és XX. század nemzetközi téren is legjelentősebb portréfestője, Philip de Laszlo, azaz László Fülöp (1869-1937) munkássága előtt tisztelegve. Egy idegenforgalmát és vonzerejét tudatosan építő ország biztosan így tenne. Egyelőre érjük be annyival – és a semmihez képest ez sem kevés -, hogy a budapesti Ernst Múzeumban március 19-én megnyílik László Fülöp emlékkiállítása.
Januárban a londoni magyar kulturális évad keretében a világhírű Christie's aukciós ház reprezentatív termeiben nagy, gyűjteményes kiállítást rendeztek a magyar festő munkáiból. László jelentőségét a hely és az alkalom is mutatja: a Christie's ugyanis ritkán ad lehetőséget ilyesfajta tárlatnak. (A megnyitón egyébként Anna hercegnő mellett a művész nevét viselő unoka, Sandra de Laszlo is szólt az egybegyűltekhez.)
László Fülöp Székely Bertalannál és Lotz Károlynál kezdte tanulmányait, majd Münchenben képezte magát tovább. Eleinte vonzódott az élet- és tájképfestészethez, és élete végéig készített tájtanulmányokat – például megragadó és jellegzetes angol, francia és egyiptomi vidékekről.
Virtuóz portréival azonban gyors és hatalmas sikert aratott, s hamarosan az európai királyi családok és a brit arisztokrácia kedvelt arcképfestője lett. XIII. Leó pápáról készült képe éppoly híres, mint Rampolla bíboros portréja vagy az amerikai elnökök – Roosevelt, Haarding, Coolidge vagy Hoover – arcmása. New York-i, londoni, berlini, párizsi, bécsi, sőt budapesti kiállításai eseményszámba mentek. Számos európai művészeti díjjal tüntették ki.
1900-ban nőül vette egy tehetős ír bankárcsalád tagját, Lucy Guinnesst, és ekkoriban építtette pesti műteremházát, ahol a századelő hírességei mind megfordultak. Később viszszaköltözött a szigetországba, 1914-től már brit állampolgár volt, és a királyi művészeti akadémia, a Royal Art School tanára. Művei – a portré műfajból következően – javarészt európai magángyűjteményekben találhatók, Magyarországon főként korai táj- és életképei, történelmi festményei lelhetők föl.
A Budapesti Tavaszi Fesztiválra nyíló tárlathoz az európai magángyűjteményekből kölcsönzött reprezentatív portrékat az Ernst Múzeum. A londoni kiállítás párja lesz a budapesti, amely az Angliában ismeretlen magyarországi, valamint a Christie'snél nem szereplő, angliai, franciaországi, németországi, ausztriai és romániai közgyűjteményekből válogatott, kiemelkedő személyiségeket fölvonultató, rendkívüli anyagot mutat be.
Tánc
Csodálatos viszonzás
A Bordeaux-i nemzeti Opera táncegyüttesének vendégjátéka
2004. március 29. – Magyar Állami Operaház
2004. március 30. – Erkel Színház
A franciaországi magyar kulturális szezon, a MagyArt viszonzásaképp 2003-2004-ben a FranciArt több izgalmas programot kínál, különféle együttműködő partnerekkel. A budapesti Francia Intézet támogatásával hívták meg a tavaszi fesztiválra a bordeaux-i balettegyüttest. Művészeti vezetőjük, Charles Jude emlékezetes sikert aratott a tavalyi fesztiválon, a francia táncművészet történetét bemutató esten két koreográfiában is láthattuk.
Nos, az idén az első műsor ismét áttekintéssel szolgál, ezúttal a XX. század második feléből. Paul Taylor amerikai koreográfus Glóriája a nyitószám, majd két francia munka következik – részlet Favier Lázas izgalmából és Malandin Szextettje -, végül a világhírű José Limón egy korai műve látható, A mór tánca Purcell zenéjére.
A második este a század első évtizedeibe viszi vissza a nézőt, a kortárs tánc legfontosabb előzménye, a Ballet Russes műhelyébe. Picasso nevét emelték ugyan e program címébe, de az összeállítás felfogható főhajtásként is Szergej Gyagilev, az Orosz Balett alapítója, a világhírű orosz balettimpresszárió előtt. Ő kötötte az együtteshez a legjobb táncalkotókat, Massine-t, Lifart és Balanchine-t, akiknek a munkája most az Erkel színházi esten is látható.
Lifar azt mondta Gyagilevről: "Eklektikus és fogékony ember lévén nemcsak megérteni volt képes az új tendenciákat, hanem magához tudta ragadni az irányítást is..." Gyagilevnek köszönhető, hogy a társulat szoros kapcsolatba kerülhetett a kor kiemelkedő képzőművészeivel és komponistáival, az avantgárd leghaladóbb törekvéseivel.
Az 1917-ben keletkezett Parádé például Picasso első színházi munkája volt: látványtervét kedves modelljei, a cirkuszi akrobaták világa ihlette. Az előadás ötletét Jean Cocteau adta, aki a mű szövegkönyvét is készítette. A koreográfiát a táncos Léonide Massine tervezte, aki fiatal kora ellenére már harmadik táncművét állította színre. Az előadás egy turnézó varietétársulat életét mutatja be, egymáshoz lazán kapcsolódó képek füzérében. A színen akrobaták, zsonglőrök, bűvészek és impresszáriók.
A következő darab, a Háromszögletű kalap Massine-koreográfiája 1919-ben keletkezett Alarcón azonos című elbeszélése alapján, Manuel de Falla zeneművére. E darab színpadképét is Pablo Picasso tervezte. A történet egyszerű: a szép molnárnét féltékenyen őrzi a férje, az asszonynak az öreg Corregidor teszi a szépet, s a házaspár kemény leckét ad az öreg gavallérnak.
Picasso utolsó színpadi munkája Serge Lifar Ikarosz (Icare) című koreográfiájának színpadterve volt. Lifar, Gyagilev favoritja nem csupán koreográfusa volt az egyfelvonásos balettnek, de ő írta a szövegkönyvét, illetve ő hangszerelte az előadás ritmuskíséretét is.
Az Ikaroszt 1935-ben a szerző főszereplésével mutatták be – Picasso az 1962-es felújítás alkalmával kapcsolódott be színpadra állítása munkálataiba. Az előadás voltaképpen egy tánckórussal kísért szóló, Ikarosz fia, Daidalosz, a maga készítette szárnyakon az égbe kívánkozó ifjú tragikus történetét dolgozza fel.
1929-ben készítette el Prokofjev muzsikájára A tékozló fiú című darabot George Balanchine. A koreográfus e művel vett búcsút a Gyagilev halálával még ebben az évben feloszló Ballet Russestől. A táncjáték díszletét a nagyszerű művész, Georges Rouault készítette.
Film
Versenyló képekben
Vágta (Seabiscuit)
Színes amerikai film
Rendezte: Gary Ross
Szereplők: Chris Cooper, Jeff Bridges, Tobey Maguire, Elizabeth Banks
Forgalmazza: Az InterCom
Senki nem vitathatja, hogy a Vágta igazi, hollywoodi film – lóval, kutyával, gyerekkel, és persze happy enddel. Ennek ellenére megkapó alkotás, amiből még tanulni is lehet. Többek között azt, miért gyökerezik olyan mélyen az optimizmus és a legkisebbkirályfi-történetek szeretete az amerikai társadalomban.
A film egy Seabiscuit nevű versenylóról, egy kis termetű, hibás járású, rossz természetű lovacskáról szól, akiről adottságai miatt mindenki lemondott. Egy napon aztán mégis akadt valaki, aki hitt benne, és a lovacska szinte egyik napról a másikra legendás hírű versenyló lett. Seabiscuit volt az amerikai Kincsem, bár eredményei elmaradnak a leghíresebb magyar versenyló teljesítményétől. A története – ha nem is teljesen egyezik a filmben láthatóval – igaz történet.
A világgazdasági válságban (1929-33) a virágzó amerikai gazdaságot egyik pillanatról a másikra rombolta porig a tőzsde összeomlása, és egy ideig úgy tűnt: oda az emberek korábbi optimizmusa, hite az amerikai álomban. Abban, hogy bárki megcsinálhatja a szerencséjét, ha van benne kitartás, és hajlandó keményen dolgozni. Ekkor bukkant fel a kicsi, családfa nélküli ló egy fél szemére vak, nagyra nőtt zsokéval, aki minden versenyt megnyert.
Története példaszerű volt akkor, de példaértékű lehet (és nem csak az amerikaiaknak) ma is. Nem az számít, hogy túl kicsi a ló, vagy túl nagy a zsoké, és az sem érdekes, hogy az edző különc, sajátos módszerei miatt bogarasnak tartott figura. A fontos az, hogy a szereplők hittek önmagukban és egymásban, ezért voltak képesek – mint a mesében – minden akadályt leküzdeni.
A film hatalmas kasszasiker volt Amerikában, amit a hálás történet mellett kitűnő szereplőgárdájának is köszönhet. A zsokéfiút Tobey Maguire, az őt patronáló gazdag autókereskedőt pedig – akinek egy családi tragédia miatt szintén újra kellett kezdenie az életét – Jeff Bridges alakítja. Seabiscuitként három ló látható – a versenyjeleneteket és az istállóbelieket felváltva vették fel velük.
A filmben az sem fog csalódni, aki szereti a látványos jeleneteket és a különleges kameraállásokból felvett képsorokat, amelyek talán még a valóságosnál is jobban visszaadják a galopp-pálya izgalmait.