Adott a lehetőség, de...

Best Practice a vállalkozástámogatásban

A tipikus magyar vállalkozó bizonyára maga kell, hogy megbirkózzon a feladattal, hiszen nincs külön jogásza, függetlenített főkönyvelője, marketingese és PR-osa, akik segítenének fellelni a részletes pályázati kiírást, a kért részletezettséggel elkészíteni a sikerre esélyes pályamunkát, beszerezni a kért dokumentumokat, igazolásokat és nyilatkozatokat, és még hosszan sorolhatnánk a "pályázattermelés" nehézségeit. "Vágj bele, vállalkozz, kalandozz!" – sugallják a hirdetések, holott a magyar kkv-szektor legnagyobb gondja már egy ideje nem a vállalkozási hajlandóság hazai hiánya, hanem a megalakult cégek egészségtelenül kicsiny mérete.

A kereken 1,2 millió bejegyzett és több mint 900 ezer működő gazdasági szervezettel a lakosság számarányához viszonyítva a középmezőny felett helyezkedünk el Európában, bár tegyük hozzá, az európai tapasztalatok éppen azt mutatják, hogy a fejletlenebb régiókban (pl. Görögország, Portugália) találunk nagyobb számban kisvállalkozásokat, míg a fejlettebb országok (pl. Németország vagy Franciaország) vállalkozói kevesebben vannak, de átlagosan nagyobbak és tőkeerősebbek.

Talán részben ennek tudható be, hogy a magyar támogatási politika struktúrájában még mindig jelentősen eltér a fejlettebb országokban megszokott támogatásoktól. A világ fejlett részein nem a piacot összezavaró közvetlen pénzbeli segítség dívik, hanem a vállalkozók helyzetbe hozása, a vállalkozói kultúra fejlesztése, a piacépítő közvetett támogatás. Érdemes ennek néhány példáját felidézni.

Piaci versenyhátrányok csökkentése

A kisvállalkozások versenyhátrányának csökkentése azokon a területeken megengedhető és fontos, ahol a normális piaci működést nem helyettesíteni próbálják, nem zavarják össze e támogatással. Különösen a közbeszerzések piaca emelhető ki ebből a szempontból, ott ugyanis a piaci automatizmusok máshol is szinte kizárják a kisvállalkozásokat. A versenyhátrányokat ellensúlyozó technikák igen sokfélék.

Angliában és az Egyesült Államokban például a kormányzati piacokban érdekelt kisvállalkozásokról adatbázist hoznak létre. Az adatbázis kétféleképpen is épül, gyarapodik, egyrészt a vállalkozások bejelentkezhetnek (ha az általános elvárásoknak megfelelnek), másrészt automatikusan szerepelnek benne azok a cégek, amelyek már vettek részt közbeszerzési pályázaton. Nekik rendszeresen díjmentesen küldenek pályázati lehetőségeket, felhívják a figyelmüket a különböző tenderekre.

Franciaországban kiemelten foglalkoznak a kormányzati tendereken való részvétel kritériumainak egyszerűsítésén. A legtöbb országhoz hasonlóan Franciaországban is információs és tanácsadó központok hálózatát hozzák létre, vagy a meglévő hálózatok hangsúlyos feladatát képezi a közbeszerzési tenderezés segítése.

Finnországban, Németországban programot hirdettek a közbeszerzésekről szóló jobb kormányzati tájékoztatás érdekében, több helyen bevett gyakorlat közbeszerzési műhelyek, közbeszerzési vásárok szervezése, van, ahol a fejlett információtechnikát (elektronikus médiák) is fokozottan kihasználják. (Itt kell megemlítenünk, hogy Magyarországon a kisvállalkozások internethasználata még rendkívül alacsony szintű, ezért ezen a módon igazi áttörést a közbeszerzésekben aligha várhatunk.)

A Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának kutatásai alapján a következő, egy-egy országra sajátosan jellemző sikeres támogatási technikákat különböztetünk meg.

A legtöbb helyen sikerrel űzött gyakorlat mellett érdemes részletesebben megvizsgálni a kisvállalkozások közbeszerzési részvételének amerikai gyakorlatát.

Amerikai változat

Az amerikai Közbeszerzési Hivatal (Office of Government Contracting, továbbiakban GC) kizárólag nevében azonos magyar megfelelőjével. Feladata a hátrányos helyzetű, vagy pozitívan megkülönböztetett kisvállalkozások közbeszerzéseken való részvételének támogatása. Erre a feladatra törvény hatalmazza fel, mely hathatós eszközöket is biztosít számára céljai elérésében. A GC tevékenységének köszönhetően 2003-ban sikerült elérni az előírt 23 százalékos kisvállalkozói részvételi arányt.

Az amerikai gyakorlat megértéséhez meg kell említenünk, hogy nem ugyanazt értik kisvállalkozáson az USA-ban, mint Európában. A magyar besorolás az európaival összhangban – tevékenységtől és ágazattól függően – elsősorban létszámhatárok meghúzásával definiálja a kisvállalkozásokat. Az USA-ban kettős megközelítést alkalmaznak, egyrészt egy módfelett komplex és összetett táblázatban tevékenység szerint bontják le a kritériumrendszert, másrészt a vállalkozás besorolásánál lényeges szempont, hogy termékével vagy szolgáltatásával az adott regionális vagy szövetségi piacon milyen százalékos részarányt mondhat magáénak.

Az amerikai felfogás szerint az állami pénzből történő megrendelések kiosztása a gazdaságpolitika részét képezi, márpedig a gazdaságpolitikának méltányosnak kell lennie. Ez a követelmény feltételezi, hogy a kisvállalkozások is arányos részhez jutnak a megrendelésekből, s e politika koordinálója és végrehajtója a Kisvállalkozásügyi Ügynökség, a Small Business Administration (SBA). Az ügynökségen belül alakult meg a már említett Közbeszerzési Hivatal, amely évente tárgyalóasztalhoz ülteti az állami tulajdonú vállalatok és más gazdálkodási szervezetek vezetőségét, s egyénileg, üzleti egységenként megegyezik velük a rájuk vonatkozó százalékos értékben. A jelenleg érvényben lévő aggregált cél a 23 százalék, mely további alcélokra oszlik. Így például 5 százalékos részt kell kapniuk a női tulajdonban lévő kisvállalkozásoknak, 3 százalékot a szolgálat közben megsérült veteránok tulajdonában álló cégeknek, 5 százalékot a hátrányos helyzetű vállalkozásoknak, végül 3 százalékot a hátrányos területeken működő kisvállalkozásoknak.

A vázolt rendszert tovább bonyolítja, hogy a közbeszerzési pályázatok nyertesei is kötelesek "a legnagyobb erőfeszítést megtenni", hogy alvállalkozóik között minél nagyobb arányban legyenek kisvállalkozások. A várhatóan 500 000 USD-t is meghaladó közbeszerzések esetén a nyertes írásos tervet köteles benyújtani a Közbeszerzési Hivatalnak, melyben megállapít egy, a kisvállalkozások alvállalkozói részvételére vonatkozó százalékos célt. Ebben a dokumentumban részletesen szerepeltetnie kell az alvállalkozóként megjelenő kisvállalkozások várható feladatát és a fizetési konstrukciókat. Előbbinek kiemelkedő szerepe van a vállalati minősítést igénylő tevékenységek alvállalkozóinak kiválasztásakor, míg utóbbi a kisvállalkozások védelmére szolgál.

A rendszer természetesen nem adhat felmentést a beszerzésre kerülő termék vagy szolgáltatás esetében a szükséges műszaki, technikai paraméterek teljesítésétől. Éppen a Challenger űrhajó katasztrófája figyelmeztetett arra, hogy akár egy minőséghibás gumigyűrű is katasztrófát okozhat, holott a gumitömítés tipikusan olyan termék, amit kisebb vállalkozás is elő tud állítani. Emiatt azonban a megrendelők folyamatosan kénytelenek kutatni-keresni a potenciális beszállítókat, hiszen el kell érniük a kitűzött "kisvállalkozói százalékot", miközben csak relatíve kevés vállalkozás – kisvállalkozás – alkalmas a minőségi előírások megfelelő betartására. E kockázat csökkentésére hozták létre az ún. "Alkalmasság Igazoló Program"-ot (AIP). Az AIP célja, hogy a különlegesen fontos, speciális vagy veszélyes közbeszerzések alvállalkozóit előzetesen megvizsgálja és értékelje. A független minősítő intézetek által igazolt igen szigorú alkalmasságvizsgálat, bár költséggel terheli a vállalkozást, e költségek azonban idővel megtérülnek az állami megrendelésekből származó bevételekből.

Azzal, hogy törvényi kvótát szab meg a közbeszerzések kisvállalkozói részarányára, a vázolt rendszer automatikusan megoldja a vállalkozók informálásának problémáját, ugyanis a kiíróknak, valamint a pénzeket elnyerő fővállalkozóknak válik érdekévé a lehetőségek minél szélesebb körben történő meghirdetése, hiszen az egész rendszer működésének részükről ez az előfeltétele. Másik oldalról a kormányzati propaganda, miként a világon mindenütt, ösztönzi a vállalkozók képzését, információkkal való ellátását annak érdekében, hogy a vállalkozók képesek legyenek tenderen való részvételre, szakmai és minőségi követelmények teljesítésére stb.

Francia és német megoldások

Magyar vállalkozások százai tudnának mesélni arról, milyen terheket viselnek, ha elnyervén végül is valamilyen állami támogatást, teljesítik a feltételeket, és a kiíró, vagy szerződéskötő, vagy megrendelő állami szervezet csak hatalmas fizetési késedelemmel teljesít. A "csúszások" gyakran a fél évet is meghaladják, ami tekintettel arra, hogy a szerződések többségében a vállalkozótól előfinanszírozást követelnek, nagyon súlyos helyzetbe sodorhatja a fejleszteni kívánó vállalkozásokat. Nem volt ez másként például Franciaországban sem, azonban a problémát felismerve rendeletet hoztak arra, hogy amennyiben a vállalkozás jogosult lenne az adott pénzösszeg lehívására (tehát a szolgáltatás vagy termék átvétele megtörtént, a pályázat teljesült, és erről valamilyen elfogadó nyilatkozat született, avagy törvényi határidőn belül nem válaszolt az átvevő vagy ellenőr a teljesítési igazolásra), és az ilyen módon számított késedelem meghaladja a 30 napot, úgy a megfelelő bizonylatok benyújtásával, az erre kijelölt bank a vállalkozót megillető pénz 80-90 százalékát kifizetheti. A fennmaradó 10-20 százalék egyfajta garanciaalap az esetleges vitás tételek tisztázására, ezt a vállalkozó akkor kapja meg, amikor a szerződést véglegesen lezárták.

A rendszert azután kényszerültek bevezetni, hogy kiderült, az állammal szembeni követelések a piaci szisztémában, a faktorcégek számára sem elég vonzóak, nincs ugyanis eszközük a behajtásra, illetve a vevő fizetési készségének pontos megállapítására.

Figyelemre méltó a finanszírozás Németországban meghonosodott, piackonform gyakorlata. Ott, szemben a magyar modellel, ahol egy hitelért folyamodó vállalkozásnak általában arról kell nyilatkoznia, hogy az adott finanszírozandó projekthez nem vesz igénybe más bankból vagy támogatásból forrásokat, gyakori a tanácsadók által segített finanszírozási portfólió kialakítása. Németországban a vállalkozó egy-egy projektjét sokszor 4-5-féle forrás kombinációjával valósítja meg. Fáradságos kanosszajárás végeredményeként nálunk is elvétve kialakul hasonló helyzet, ott azonban ez eleve tervezett és optimalizált forrásallokációt jelent.

A támogatás kulcsa a képzés

A vállalkozók informálása, képzése minden országban megfogalmazódik, mint fejlesztési követelmény és úgy is, mint működő intézmények fejlesztése. Finnországban például egy központi projekt keretében már az óvodában kívánják megkezdeni a fiatalok vállalkozásra hangolását, természetesen az életkornak megfelelő tartalmakkal és pedagógiai technikákkal. Franciaországtól a skandináv államokig a legtöbb országban bevonulnak az általános közismereti képzésbe vállalkozói jellegű ismeretanyagok és egyre nagyobb szerepet kapnak a középfokú képzésben. A felsőoktatási intézmények ugyanakkor nem elégednek meg azzal, hogy hallgatóiknak ilyen jellegű kurzusokat hirdetnek, hanem az egyetemek válnak kisugárzásukkal, kapcsolataikkal, régiójuk vállalkozásfejlesztésének, gazdaságfejlesztésének motorjává.