Visszaesésre számít a magyarországi fűtéstechnikai piac
Ha a Magyarországon jelen lévő szakcégeket nézzük, a hazai fűtéstechnikai piac látszólag alig különbözik az európaitól: itt van mindenki, aki a kontinensen számít – a Berettától a Viessmannig -, s a nagyok keményen küzdenek egymással a pillanatnyilag éppen szűkülő piacon. Amennyiben azonban az eladásokat is szemügyre vesszük, kiderül, hogy akadnak azért komoly különbségek. Idehaza változatlanul a magyar fűtőberendezések, illetve az olcsó, "névtelen" nyugati gyártmányok a legnépszerűbbek. A nagy nevek egyelőre inkább a felső árkategória vevőiért, és nem a teljes piacért versengenek.
Koncentráció
Ez a küzdelem is csak viszonylag későn, a kilencvenes évek elején élénkült meg, amikor az addig legfeljebb kereskedelmi képviseletet fenntartó – de többnyire inkább csak néhány viszonteladóval kapcsolatban álló – neves nyugati gyártók létrehozták magyar leányvállalataikat. A német Vaillant 1992 januárjában megalapította a Vaillant Hungária Kft.-t, mely azóta 30 főssé növekedett. Egyedülálló módon a vállalat alkalmazásában álló szerelőket foglalkoztató (de természetesen szerződéses szervizekkel is dolgozó) cég mind a lakossági, mind a vállalati fűtéstechnikai piacon erős pozíciókkal rendelkezik. Említhetjük tipikus példaként a Berettát is: az olasz gyártó 1993 óta forgalmazza termékeit Magyarországon viszonteladókon keresztül, 1994-ben kizárólagos forgalmazói szerződést kötött az egyik magyar partnerével, s csak 1995-ben alapított magyar leányvállalatot (Domestic Heating Systems Kft. néven), amely 1999-ben már a harmadik, 2000-ben pedig piacvezető volt a fali kazánok eladásában. (Ehhez a pozícióhoz független szakértők szerint évente mintegy 25-30 ezer kazánt kell értékesíteni.)
Elsősorban a külföldi szereplőket érintő felvásárlások miatt mára a piac koncentrálódott. A Buderus és a Junkers a Bosch cégcsoporthoz került, a Viessmann és a Saunier Duval pedig szintén közös tulajdonost talált egy angol hátterű szakmai befektetőben. Ugyanakkor az értékesítés darabszámát tekintve továbbra is a magyar Lampart, a már említett, szintén az alacsonyabb árkategóriában erős Beretta, és a hasonló erényeket csillogtató, ugyancsak olasz Radiant áll az élen, őket a többiek még csoportként sem voltak képesek megelőzni. Az már más lapra tartozik, hogy az árbevétel szerinti rangsorban ki a befutó: itt az elsősorban ipari kazánokat, illetve "high end" termékeket eladó Viessmann Fűtéstechnika Kft. annak ellenére jól szerepel, hogy a darabszámot tekintve ez a cég a legkisebb a nyugati nagyok közül.
Gazdasági hőmérő
A piac legfontosabb tendenciáinak felrajzolásához érdemes különválasztani a vállalati és a lakossági szektort. Az előbbi a kilencvenes évek eleje óta szerényen, de folyamatosan növekszik, s látszólag kevésbé van kitéve a konjunkturális hatásoknak. Ugyanakkor a lakossági szegmens úgyszólván a gazdaság barométereként működik, s fél-egy éves rátartással pontosan követi a nemzetgazdaság mindenkori állapotát. Ennek talán az a fő oka, hogy a rendszerváltás óta a gazdasági növekedésben fontos szerep jutott a lakásépítéseknek. Nyilván az is fontos szempont, hogy amikor nőtt a lakosság elkölthető jövedelme, az emberek szívesen beruháztak olyasmibe is, ahol – a nagyobb hatásfok, a korszerűbb technika miatt – a kiadások részbeni megtérülésére is számíthattak (a komfortfokozat növekedése mellett). A harmadik tényező, hogy amikor futott a szekér (vagyis nagyjából 1997-től 2001-ig), az állam is bőkezűbben támogatta a lakossági energiatakarékossági programokat, amelyek a fűtés-korszerűsítés egyik leghatékonyabb ösztönzőjének bizonyultak. Mindezek miatt a fűtőberendezések piacán 2002. volt az eddigi csúcsév, szakmai becslések szerint 11-12 milliárd forint körüli forgalommal. Ezt a szintet 2003-ban legfeljebb megközelíteni sikerült: a reáljövedelem-növekedés lelassult, az állami támogatási programok az év közepére kifulladtak, egyedül a még mindig nagyszámú lakásépítés tartja mozgásban a piacot. Ugyanakkor a megkérdezett szereplők 2004-re további visszaesésre számítanak, mondván: az energiaracionalizálási programok folytatására nagy valószínűséggel nem jut pénz – legalábbis ez olvasható ki a költségvetésből -, és számottevő reáljövedelem-növekedést sem lehet remélni. Ráadásul – és talán ez ad okot a legtöbb pesszimizmusra – az előrendelésekből és egyéb piaci információkból arra lehet következtetni, hogy számottevően kevesebb lakás (elsősorban társasház) épül az idén, mint tavaly. Ez következik a telekáfa bevezetéséből, a kedvezményes lakáshitelezés feltételeinek romlásából, de abból is, hogy az újlakás-piac amúgy is a telítődés jeleit mutatta (például a lakóparki lakások iránt kimutathatóan csökkent a kereslet). Mindez együtt azt valószínűsíti, hogy újabb szűk esztendő vár a fűtéstechnikai ágazatra. A nadrágszíjmeghúzásból – paradox módon – azok a gyártók jöhetnek ki jól, amelyek jellemzően a magasabb árkategóriákban, illetve az ipari fűtéstechnikában erősek, itt ugyanis várhatóan kisebb lesz a visszaesés.
A konvektortól a fagázkazánig
Fűteni persze akkor is kell, ha a gazdaság éppen alacsonyabb fordulatszámon jár. Ráadásul ilyenkor is van két olyan mozgatórugó, amely az új készülékek iránti keresletet ébren tartja. Az ipari kazánoknál a környezetvédelmi előírások folyamatos szigorodása ilyen permanens ösztönző. Bár a nagy fűtőberendezéseknél (például a hagyományos hőerőművek erőművi blokkjainál) átmeneti mentességet kaptunk az uniós kibocsátási normák teljesítése alól, ez azonban a kazánokra nem vonatkozik: ezeknél 2004. május elseje, vagyis az EU-csatlakozás várható időpontja a normák teljesítésének határideje. A lakossági piacon az energiatakarékosság igénye a legfőbb hajtóerő: egy 20 évvel ezelőtti, tehát már réginek számító fűtési rendszer cseréjével akár 30-35 százalékkal is csökkenthető az fogyasztás.
Ahol van vezetékes gáz, ott ma szinte az egyedüli alternatíva a gáz-központi fűtéses rendszerek kiépítése. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján még népszerű konvektorok mára ugyanis szinte teljesen kiszorultak a választékból. Az érvényes hatósági előírások szerint új lakásba nem is szabad ilyet beépíteni (hogy az üzletekben mégis lehet konvektort kapni, annak az az oka, hogy a meglévő, régebbi készülékek pótlására továbbra is vásárolják ezeket a meglehetősen energiapazarló berendezéseket). A tiltás oka, hogy a konvektorok hatásfoka – különösen a homlokzati falra szerelteké, amelyek kifelé szellőznek, és az onnan beszívott hideg levegőt melegítik fel – túlságosan alacsony.
A gáz-központi fűtéses rendszereken belül számos eltérő megoldás létezik. A fűtőtestek, illetve -csövek lehetnek a padlóban, belül a falban (falfűtés esetén) vagy a falon (ezt hívják radiátornak). Jelenleg ez utóbbi megoldás részaránya 60, a padlófűtésé mintegy 30 százalék. Újabban terjed a kettő kombinációja is. Falfűtéses rendszerből legfeljebb néhány száz készül évente.
A fűtőberendezés – ahonnan a meleg érkezik – fali vagy álló kazán lehet. A fali – más néven cirkogejzer – az olcsóbb és a népszerűbb, egy ilyen, kéménybe kötött rendszer ára a 100-150 ezer forint közötti sávból indul. Amennyiben a készülék használati meleg vizet is ad, kombi-cirkónak nevezzük, s ezt is megúszhatjuk 140-160 ezer forintból. A fali cirkogejzer plusz önálló bojleres rendszerek már 300-400 ezer forintba kerülnek. Az álló kazán lényegesen drágább (500-800 ezer forint), ugyanakkor kisebb hőingadozásokkal, kiegyensúlyozottabban és hatékonyabban fűt, magasabb komfortot nyújt.
A hagyományos kombi készülékek között nagyon sok régi (például FÉG vagy HÉVÍZ), alacsony teljesítményűt találunk. A legtöbb lakásban a beépítésre rendelkezésre álló hely nem teszi lehetővé az önálló (gáz)bojlert. Ezt az igényt a gyártók többsége igyekszik valamilyen áthidaló megoldással kielégíteni. Például a Vaillant egy extra kis méretű "beépített tárolós" készülékkel jelentkezett, amely valójában egy cirkogejzer és egy bojler, közös karosszériában. Az "álkombi" olyan melegvíz-teljesítményű, mintha egy 120 literes önálló bojler dolgozna a háttérben. A készülék tehát alkalmas egy konyha és két fürdőszoba egyidejű melegvíz-ellátására.
Hatékonyság szempontjából a legkedvezőbb – igaz, egyben a legdrágább – megoldás a fali változatban is létező kondenzációs kazán. Például a Viessmann Vitodens nevű kazánjának hatásfoka 103 százalékos. A 100 feletti érték abból adódik, hogy a tüzelőberendezések hatásfokát az elégetett tüzelőanyag fűtőértékére vonatkoztatják, és itt ezenfelül van még hasznosítható energia az égéskor keletkező égéstermékben is. A hagyományos kazánokban az égéstermékben lévő víz gőz formájában távozik a kéményen keresztül, és rengeteg hőt is magával visz. Szándékosan, hiszen ha a kéményben vagy a kazánban jönne létre a kondenzáció (a gőz "kicsapatása" és vízzé alakítása), az a földgáz kéntartalma miatt a berendezések belsejében korróziót okozna, és tönkre is tehetné azokat – ilyenkor ugyanis nem tiszta víz, hanem híg kénsav keletkezik. A kondenzációs kazánokat úgy alakítják ki, hogy az égéstermék vízgőzében lévő párolgáshő ne távozzon el a kéményen keresztül, hanem a kazánon belül hasznosuljon. Ehhez természetesen a kazán belsejében kell megtörténnie a kondenzációnak is, ami azt feltételezi, hogy odabenn minden saválló anyagból készült. Ugyanakkor az égéstermék hője alig magasabb, mint a kazánból távozó vízé (nagyjából 80 fokos), s ez túl kevés ahhoz, hogy a "füst" magától kimenjen a kéményen. Ezért aztán a kazánban folyamatosan túlnyomást kell biztosítani az égéstermékek "eltakarításához". A saválló alkatrészek, illetve a túlnyomást előállító technológia meglehetősen drága: a legolcsóbb kondenzációs kazán 800 ezer-egymillió forintba kerül. Ilyen kazánt tehát csak nagy rendszereknél éri meg telepíteni, ahol a beruházás a fogyasztásmegtakarítás révén megtérülhet.
Ugyancsak 100 százaléknál nagyobb hatásfokkal dolgoznak a hőszivattyúk is, amelyek a föld, a talajvíz, egy kút vagy egy tó hőjéből "lopják el" a 100 százalék feletti hatásfokhoz szükséges energiát. Egy hőszivattyús rendszer kialakításának költsége mintegy 1,5 millió forint, igaz, 10 év alatt – állítólag – a befektetés megtérül. Ennek ellenére Magyarországon tavaly 100-nál kevesebb hőszivattyús lakásfűtés készült.
Magas, bár 100 százaléknál alacsonyabb hatásfokkal dolgoznak a fagázkazánok is. Ezeket hagyományos hasábfával kell táplálni, ám odabenn a fa nem egyszerűen elég, hanem első lépésben éghető széngázzá alakul (minimális salakképződés mellett), és a hasznos hő a gáz elégetésekor keletkezik. A fagázkazán 400 ezer forint körüli árát évente több százan hajlandóak megfizetni, elsősorban olyan területeken, ahol nincs vezetékes gáz.
Magyar viszonyok között drága az elektromos fűtés, mivel – a konkrét megoldástól függően – 30-50 százalékkal többe kerül, mintha gázzal fűtenénk. Néhány éve még szakmai alapszabálynak számított, hogy önálló – azaz nem kiegészítő – fűtési megoldásként egyedül a hőtárolós kályha jöhet szóba, és az is csak éjszakai áram használata esetén. Újabban azonban megjelentek különféle villanyradiátorok s infrasugárzók, amelyek – legalábbis a gyártók szerint – már szintén a vállalható kategóriába tartoznak.
Ma már minden korszerű fűtési rendszer nélkülözhetetlen tartozéka a lakótérbe szerelt hőfokszabályozó. A hagyományos szobai termosztát egészen addig bekapcsolva tartja a fűtést, amíg a hőmérséklet el nem éri a beállított hőfokot. Ilyenkor azonban a felmelegített fűtőtestek tovább fűtik a lakást, ami azt eredményezi, hogy a beállítottnál melegebb lesz. Az újabb, intelligens termosztátok a fűtési periódus alatt folyamatosan mérik a helyiség hőmérsékletét, így meglehetősen pontosan ki tudják számítani a fűtési rendszer "tehetetlenségét". Ezek a masinák még azelőtt lekapcsolják a kazánt, mielőtt a helyiség elérné a beállított hőfokot, de a már átmelegedett radiátorok mégis felfűtik a lakást további energiabefektetés nélkül. Az intelligens termosztát létezik telefonról vezérelhető, túlfűtést gátló szoftverrel ellátott változatban is, egy ilyen hőfokszabályozó ára 30-50 ezer forint.
Takarékossági lehetőségek
Magyarországon átlagosan 145 fűtésmentes nap van évente. Igaz ugyan, hogy a fűtési szezonra csak 186 napot (6 hónapot) számolunk, ám az őszi és a tavaszi hónapokban "szezonon kívül" is gyakran kell melegíteni. A hazai fűtési szokásokban sok a pazarló vonás, így a változtatás érdemi – 10-30 százalékos – megtakarítási lehetőségeket kínál. A legkézenfekvőbb megoldás a helyiség-hőmérséklet csökkentése, mivel a lakóterületek általában túlfűtöttek. Minden 1 °C hőmérséklet-csökkentés körülbelül 5 százalék fűtőenergia-megtakarítást eredményez. Kevésbé radikális, de szintén hatékony módszer az éjszakai hőmérséklet-csökkentés (alvás közben alacsonyabb a biológiai hőigény). A 15-16 °C-ra csökkentett éjszakai hőmérséklet kifejezetten jó hatású. Az 5 °C-kal alacsonyabb helyiség-hőmérséklet 10 százalék tüzelőanyag-, illetve fűtőenergia-megtakarítást ad. Próbálkozhatunk akár az éjszakai fűtés teljes leállításával is: a kiváló hőszigetelésű falnak jó a hőtároló képessége, ezért nem túl hideg téli éjszakákon sem süllyed reggelre 15 °C alá a hőmérséklet (az újrafelfűtés ezért nem kíván túlzott energiafogyasztást). Spórolhatunk még az egyes helyiségek eltérő mértékű temperálásával. Ideális, ha a lakószoba 20, a gyerekszoba 21-22, az étkező 20, a konyha 18, a hálószoba (nappal és éjszaka) 16-18, a fürdőszoba (a használati idő alatt) 23, az előtér és a közlekedő 15 °C hőmérsékletű, a garázs pedig fűtetlen.