Könyv
Magad adod el
Szoloviné Bucsi Mariann: Ne többet, hanem másként!
Panoráma, 2004, 177 oldal, 2450 Ft
Bármit akar értékesíteni – eladni –, a közvetítő alapfeladata a leendő vevő meggyőzése arról, hogy szüksége van az ajánlatban szereplő termékre, szolgáltatásra. A biztosítási szakember tevékenysége szemléletes példa e rábeszélő mesterség gyakorlására. Folyamatáról, lezajlásáról, nehézségeiről és buktatóiról az tud beszámolni hitelesen, aki a valóságban foglalkozásként gyakorolja, s tapasztalatait szívesen adja tovább.
Szoloviné Bucsi Mariann könyve a kezdő üzletkötők számára sem haszontalan olvasmány. Igazán profitálni mégis azok fognak belőle, akik javítani akarják munkastílusukat, rendszerezni szeretnék azt a szerteágazó tudást, amit fölcsipegettek, összeszedtek és felhalmoztak.
A kitűnően szerkesztett, minden elméletieskedést kerülő áttekintés kiindulópontja az, hogy az ilyesféle munkát végzők mindenekelőtt önmagukat adják el. Szerzőnk azért kezdi értékesítési "tanfolyamát" azzal, hogy (a pozitív gondolkodás előnyeit bizonyítva) fölépíti az olyan személy jellemképét, aki alkalmas üzleti tárgyalások kezdeményezésére és zökkenőmentes végigvitelére. Nagy súlyt fektet a magánproblémák kizárására. Azt vallja, hogy aki örökösen velük vesződik, az képtelen összpontosítani erre a céltudatosságot, kitartást igénylő munkára.
Műve eladás-technikai része a belsőleg már rendbe szedett, kondicionált embert az előírásos külsőségekre oktatja. Sorra veszi a napirend, az öltözködés, a munkaütemezés, az ügyfélfelkeresés kérdéseit. Ezután tér rá megközelítésének – csúnyábban becserkészésének – fogásaira. A helyes telefonálás tudnivalói után a személyes találkozás üzletileg sorsdöntő lebonyolítását taglalja. Ehhez közvetlen előzményeként iktatja be a nem verbális kommunikációról szóló – hosszadalmas – fejezetet.
Határozottan izgalmasak Eladási beszélgetés című helyzetleírásának részletei. Itt derül ki ugyanis, hogy az igazán rutinos üzletkötő megfontolt tanácsait nagyon érdemes nemcsak komolyan venni, de akár szó szerint betartani, és rendre kipróbálni az ügyfél kívánságait kifürkésző s azokat szolgálatkészen figyelembe vevő beszélgetésekben.
Ami viszont nagyrészt hiányzik a szellősen tipografizált (de ügyetlen illusztrációkkal telezsúfolt) kötetből, az valamiféle tömör – akár szubjektív – eszmefuttatás arról, vajon milyen jelekből lehet arra következtetni, hogy valaki egyáltalán rátermett-e erre a nem kevés függetlenséggel társuló, de okos erőbeosztást és következetességet kívánó pályára.
Bizonyos tehetség tudniillik innen sem hiányozhat; annál inkább, mert az izzadságos erőlködés, pláne az agresszív erőltetés épp ezen a kényes területen szükségképpen kudarcra van ítélve – letargikusabban szólva a tökéletes sikertelenséghez vezet.
A jogharmonizáció jegyében
Dr. Bankó Zoltán-Dr. Berke Gyula-Dr. Kiss György: Munkajogi kézikönyv 2003
Saldo Rt. 2003, 400 oldal, 4500 Ft
A Munka Törvénykönyvét módosító új rendelkezéseket a 2003. évi XX. törvényben hirdették ki. Néhány kivételtől eltekintve, mint például az atipikus munkaidő esete – amelynél 2003. december 31-ig mindenképpen át kellett térni az új szabályokra a munkaidő meghatározásakor (ez csak a közlekedést és az egészségügyet érinti) –, a 2003. július 1-jével hatályba lépett módosítások fő célja a jogharmonizáció volt. Néhány példa a teljesség igénye nélkül a fentiek illusztrálására.
A jogutódlás kérdéskörénél az új szabályozás az európai joggyakorlat átvételét jelenti, miszerint a továbbfoglalkoztatás nem a jogutódlás feltétele, hanem annak jogkövetkezménye. Bővült egy kicsit a munkaügyi ellenőrzés tárgyköre is. Új szabály, hogy a felügyelő három napra bevonhatja a munkáltató munkaügyi iratait, ha a helyszíni tanulmányozás nehézségbe ütközik. Nem lehet vizsgálat tárgya az olyan jogviszony, amelyik az ellenőrzés megkezdésekor nem áll fenn. A munkaügyi felügyelő kizárólag az ellenőrzéskor fennálló jogviszonyokat vizsgálhatja.
Nincs lényegre törő változás a részmunkaidő kérdésében, de tágabb mozgásteret ad az EU-szabályozás a tagállamoknak a határozott idejű munkaviszonnyal kapcsolatban. Az uniós irányelv szerint főszabályként határozatlan időre jön létre a munkaviszony.
2003. július 1-jétől változott a készenlét és az ügyelet fogalomköre. Mindkettő a rendelkezésre állást jelenti, a pihenőidő terhére, a különbség annyi, hogy a készenlét esetén a munkavállaló dönt a rendelkezésre állás helyéről, ügyelet esetén pedig a munkáltató határozza ezt meg.
A magyar munkajog a módosító rendelkezések hatálybalépése óta "európainak" tekinthető abban az értelemben, hogy valamennyi, az európai közösségi munkajogban hatályos jogszabály átvétele megtörtént. Az egyes jogszabályhelyekhez fűzött magyarázatok során a szerzők röviden utalnak azok közösségi jogi eredetére. A fejezetek rövid áttekintéssel kezdődnek, majd a jogszabályokhoz kapcsolódóan magyarázat zár minden egyes témát.
Természetesen a kifejezetten jogharmonizációs célú módosítások mellett 2003-ban is szerepelnek olyan új szabályok a törvénymódosításban, amelyekkel a jogalkotó valamely, a gyakorlat, a jogalkalmazás által felvett igényeknek kíván megfelelni.
Mindenesetre biztató, hogy hazánk közösségi csatlakozásának időpontjáig újabb jogharmonizációs célú módosítás már nem várható.
Ljudmila vagy Ludmilla?
L. Ulickaja: Kukockij esetei
Európa Kiadó, 2003, 564 oldal, 2300 Ft
Médea és gyermekei
Magvető Kiadó, 2003, 297 oldal, 1890 Ft
Az utóbbi évek legsikeresebb orosz írónőjének nevében a magyar irodalmároknak nem sikerült megegyezésre jutniuk, a Ludmillát háromféleképpen is láttam leírva, így magyarosan, aztán oroszból fonetikusan áttéve egy és két l-lel.
Nem mintha Ulickaja szempontjából ez lényeges kérdés lenne, inkább csak a honi állapotokat tükrözi. Figyelemre méltó viszont, hogy ez a mintegy tíz esztendeje a nemzetközi literatúra élvonalába került szerző olvasható nálunk is, s nem csak egy műve hozzáférhető, így a róla alkotott kép árnyaltabb és gazdagabb. E könyvek alapján nyugodtan elfogadhatjuk, amit világszerte hangoztatnak: Ulickaja jelentős író, írásmódja a klasszikus orosz hagyományokon nyugszik.
Íráskészsége veleszületett erény, s kevésbé tanult hivatás, hiszen eredetileg természettudós, genetikával foglalkozott hosszú éveken át. Olyan családban, olyan környezetben nevelkedett, amelyben ki-ki a passzivitás segítségével őrizte meg személyiségének autoritását. Így kerülték ki, hogy részt kelljen venniük abban, amiben egyáltalán nem hittek, és amit mélységesen elítéltek.
Ulickaja magának készített jegyzeteket, amelyek majdnem véletlenül kaptak nyilvánosságot – előbb külföldön –, és képesztették el az első olvasókat. Nemrég Lévai Balázs Bestseller című televíziós magazinjában az írónő maga hitelesítette e pályakezdés történetét.
Egy középkorú és roppant nyugodt nő ült a kérdezővel szemben, akiben nem volt semmi rowlingos, azaz jól eladható, nem akart más lenni, mint ami. Kvalitásairól úgyis a könyvei beszélnek.
A Kukockij eseteit nagy ívű családregénynek minősíti a kritika. A főhős, Pavel Kukockij nőgyógyász orvos, mint valami huszadik századi sámán, különleges képességgel bír. Belelát a nők testébe, látja a még egészen kicsiny magzatot, a kóros elváltozásokat. Ezért óvakodik a nőktől, mígnem egyik betegében megtalálja élete nagy szerelmét. Pavel és Jelena találkozásának leírásában megjelenik a háború is, a szörnyű kataklizma, amely annyi kapcsolatban volt kéretlen és végzetes "harmadik".
A könyv fő motívuma ugyan a születés titka, Ulickaja, aki íróságáig visszahúzódott a privát szférába, így kimaradt a negyvenes, ötvenes és hatvanas évek Szovjetuniójának tudományos közéletéből, azt azért pontosan látta, hogy a tehetségeket tönkretették, a szuverén elképzeléseket nem tűrték. Hőse például szélmalomharcot folytat a szovjet egészségügyi hatóságokkal a rendszer átalakításáért, sikertelenül.
A Kukockij eseteivel 2001-ben Ulickaja elnyerte az orosz Booker-díjat. Nem először jelölték erre az elismerésre, 1993-ban a Szonyecska című kisregénye kapcsán került szóba a neve.
A Médea és gyermekei című könyv remek olvasmány – családregény ez is, talán kevésbé nyomasztó, viszont ironikus és bölcs. A színhely az újkori Médea hazája, látszik, hogy Ulickaja nemcsak Oroszországban, hanem az emberi lélekben is otthon van.
Színház
Apró öltések
Jean-Claude Grumberg: Varrónők
A Pesti Színház előadása
Rendezte: Eszenyi Enikő
Főbb szereplők: Börcsök Enikő, Kern András, Hegyi Barbara, Igó Éva, Pap Vera
Többször utasítja az apró öltések szabályának betartására öt – különböző korú – nőalkalmazottját a párizsi varrodatulajdonos. Az így készült ruhadarab tudniillik ettől nemcsak tartósabb lesz, hanem a fazonját és a szabásvonalát is kívánatosan megőrzi.
Amikor Jean-Claude Grumberg mindvégig műhelyben játszódó, dramatizált életképsorozatát megrendezte, Eszenyi Enikő sem választhatott a női szereplők bemutatására más módot, mint a kicsiny mozzanatok, rezdülések csinos összefűzését: hátha összeáll belőlük valamennyiük személyes története közvetlenül a világháború utáni Franciaországban.
Az igényes mutatvány majdnem sikerült. Igazából a drámai anyag fogyatékosságai akadályozták meg a még hatásosabb előadás létrejöttét.
A szerző ugyanis – mintha megunta volna a bíbelődést a háttérrajzot kiadó mozaikrakással – váratlanul kiemelte a többiek közül a legszorgalmasabb asszony históriáját. Ezzel homályba szorította a másik négy varrónőt, akiket – megszólalásaik és viselkedésük alapján – ugyancsak érdekes köznapi figuráknak ismertünk (volna) meg.
A sok vidám percet s nem kevesebb szomorúságot vegyítő darabnak ez a sírásra-nevetésre egyaránt hajló főhőse (Börcsök Enikő finoman eszköztelen alakításában) mindvégig a férjét várja vissza. Őt – román zsidó lévén – elhurcolták, s ismeretlen körülmények között valószínűleg kivégezték. A bizonytalanság alattomosan felőrli az asszonyka egészségét. Mikor elbúcsúzunk tőle, nézőként kétségeink támadnak afelől, hogy milyen lesz a további sorsa...
A Varrónőket – következetlenségei ellenére – azért érdemes megnézni, mert a Pesti Színház parádés szereposztásban tűzte műsorára. Az Alekszandra Gruskova díszletei között színre állított művet Pap Vera, Igó Éva, Hegyi Barbara, Majsai-Nyilas Tünde és Kútvölgyi Erzsébet (mint keserűen bölcs tulajdonosnő) viszi sikerre.
Tehetségük-tapasztalatuk legjavát beleadják abba, hogy röpke jeleneteik alatt minél emlékezetesebb jellemekké alakuljanak. Hegyi Barbara kiválóan harsány, szeretetreméltóan közönséges leányzó. Pap Vera ennivalóan undok. Az ostobán házias lelkületű Igó Éva újabb kabinetalakítással örvendeztet meg.
A minőségi teljesítményt megkövetelő tulajdonos-főszabászt Kern András kelti életre. Lazán pocakosra tömve csoszog a rá kiszabott időközökben a munkaeszközökkel zsúfolt helyszínen. Kezében hol méterrúd fenyeget, hol vacak műanyag szövet fityeg, hol elfuserált zakó rongyoskodik. Különösen végeérhetetlen panaszáriái és csináltnak bizonyuló fölfortyanásai hitelesek. Az a hisztériás légkör pedig, ami állandóan körüllengi, híven tükrözi alárendeltjei idegállapotát, a megfoghatatlan, de nagyon is érezhető csoportmozgás élénkségét, hullámzását.
A sebesen pergő előadás jeleneteit a történelmi időmúlást érzékeltető filmrészletek kötik össze (vagy választják el). Fölirataik mindig a következő részletre vonatkoznak. Az ismerős sanzonokból válogatott zenei kíséret főleg az idősebb korosztályok elandalítására való. A távozók némelyikét – magammal együtt – azon kaptam, hogy lassan, bandukolva a La vie en rose kezdetű Edit Piaf-számot dúdoljuk.
Muzsika
Örömzenélők
Az Ewald Rézfúvós Kvintett koncertje
Zeneakadémia, 2004. február 14.
A derű perceit ígéri ez a program, pedig a műsoron nem túl könnyű klasszikus és kortárs alkotások váltakoznak. A felállás különleges: trombiták, kürt, harsona és tuba, erőteljes hangzású rézfúvós hangszerek, amelyeknek viszonylag kevés szolisztikus feladatot adtak a komponisták. De azért adtak, csakhogy ezeket a műveket meg kellett találni – köztük például Jean-François Bellon francia zeneszerző elveszettnek hitt darabjait. Nos, ezekből több is elhangzik a hangversenyen.
A kamaraegyüttes átlagéletkora a harmincat sem éri el, és alighanem a legfiatalabb társaság, amely működése negyedik évében, 2002-ben Liszt-díjat kapott. Ewald Rézfúvós Kvintett néven 1996-ban verbuválódott a csapat, akkor még a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói voltak.
Az öt egyenrangú ifjú muzsikus – Bakó Levente, Tarkó Tamás, Kovalcsik András, Kelemen Lajos, Kelemen Tamás – szólistaként is elismert, és rangos szimfonikus zenekarokban játszik. A napi próbafeladatokat a kamaraformáció megduplázza, de egyelőre nemcsak kedvvel, hanem ambícióval is győzik a munkát.
A barokk és klasszikus irodalom feltérképezésén kívül a kortárs művek bemutatását is hivatásuknak tekintik, 2003-ban ezért már másodszor nyerték el az Artisjus, a szerzői jogvédő egyesület elismerését. Másféle díjakat is szereztek: 1998-ban, első nemzetközi versenyükről, a franciaországi Narbonne-ból a kvintettek első és különdíját hozták el. A narbonne-i egyébként a legfontosabb európai rézfúvós verseny.
A következő két évben nyolc rangos nemzetközi versenyen szerepeltek, mindig jó eredménnyel. A német érdekeltségű JA-Musik és a Wenzel Meinl GMBH úgy értékelte, hogy az Ewald Kvintettet érdemes támogatni – 2000 szeptemberétől új mesterhangszereken játszhatnak a tagok, összesen több mint húsz minőségi instrumentumot kaptak a JA-Musik manufaktúrától.
Gyakran és szívesen koncerteznek kisvárosokban, olyan településeken és főként fiatal közönség előtt, ahol az ő vidám muzsikájuk vezeti be a zene csodálatos világába a hallgatókat. 2003-ban három CD-jük készült, a Popular Music itthon, kettő pedig külföldön, az egyik a Bajor, a másik a lipcsei Középnémet Rádió produkciójában.
Novemberben ők nyitották a londoni Wallece Collectionben azt a koncertsorozatot, amelyben fiatal magyar zenésztehetségek mutatkoznak be a brit publikum előtt, a magyar kulturális év keretében. Itthon folytatják az országjárást – részben a Sine Morbo ösztöndíj támogatásával –, komoly koncerthelyszíneken, illetve a maguk vállalta misszió szerint kisebb helyeken, Nagycenktől a szatmári Penyigéig.
Augusztusban valószínűleg Dél-Koreába utaznak – figyeljenek rájuk, érdemes.
Kiállítás
Csavargók bárója
Mednyánszky-emlékkiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
Nyitva: 2004. február 8-ig
Nem csak a Városligetben kígyózik hosszú sor bebocsáttatásra várva a Monet és barátai tárlatra, a budai Várban szintén hatalmas érdeklődés kísérte a Magyar és a Szlovák Nemzeti Galéria közös Mednyánszky-emlékkiállítását.
Valódi EU-s akció ez is, a szlovákiai közgyűjtemények legszebb darabjai láthatók még néhány napig Budapesten, természetesen az itthoni anyaggal gondosan egységessé szerkesztve. Ám, ha az olvasó lekésné a közeli kiállítást, ne búsuljon, az ugyancsak nem távoli Pozsonyban, az ottani Nemzeti Galériában s később Bécsben is láthatja a festményeket és grafikákat.
Mednyánszky László a századforduló magyar festészetének legtermékenyebb és legtalányosabb alakja – írja a kiállításvezető lap. Talányos? Ez az egyik érvényes jelző. Különös, sokrétű, nehezen követhető és könnyen befogadható. Romantikus és szikár. Akadémikus és elképesztően modern – ez mind igaz.
Tájképei részben a barbizoni iskola egyszerű és érzelmes természetábrázolásával rokoníthatók, másfelől a német gyökerű piktúra majdnem idilli hangulatával. Portréfestészete sem egyféle, az egyik kép aprólékosan kidolgozott, a másik mintha csupán skicc, vázlat lenne, mégis szívszorítóan kifejező. Talán egy közös vonása fedezhető föl minden festménynek és grafikai alkotásnak: a drámaiság.
A "csavargók bárója" felvidéki arisztokratacsaládból származott, pénzét és holmiját elosztogatta, az anyagi javakkal mit sem törődött. A családi örökség, a tárgyak, az ősi vagyon mind értékét vesztette, különösen az emberi élethez és a szabadsághoz képest, hiszen a Mednyánszky família drámai eseményeket – börtönt és kivégzést – élt át az 1848-as forradalom leverése után. A fogolysorozat áttételesen ehhez a súlyos lelki örökséghez kapcsolódik.
Mednyánszky László 1852-ben született, koraszülött, gyenge gyerek volt, akit házitanítók neveltek a felvidéki, nagyőri és beckói birtokon. A környéken akvarellezett Thomas Ender bécsi tájképfestő, aki a tehetséges fiút rajzolni tanította.
Azután útra kelt, és Münchenben, majd Párizsban iratkozott be a festőakadémiára. Párizsban egy időben gyakori vendég volt Munkácsy Mihály szalonjában, ahol Zichy Mihállyal került kapcsolatba. 1875-ben műtermet bérelt Párizsban, és hamarosan kiállított a párizsi Salonon.
Bejárta Itáliát, időzött Bécsben, ahol megismerkedett a hangulatkép-festészet képviselőivel, például Emil Jacob Schindlerrel. (Schindler az apja Mahler és Werfel híres-hírhedt hitvesének és Kokoschka múzsájának: Almának.)
1897-ben Párizsban rendezték meg első és egyben utolsó önálló kiállítását. Budapesten, a Műcsarnok téli tárlatán kiállított Alkony című monumentális képe rendkívüli sikert aratott. A festményt 1900-ban a párizsi világkiállításon is bemutatták. Az alkotás a mostani emlékkiállítás egyik lenyűgöző darabja.
Az I. világháború alatt a Budapesti Hírlap és az Új Idők rajzolójaként a frontra utazhatott. Az első vonalba merészkedett, száz és száz döbbenetes hatású ceruzarajzzal számolt be a sebesültekről és az elesettekről – a háború minden értelmetlen keservéről.
A két Nemzeti Galéria közös Mednyánszky-emlékkiállítására a Kossuth Kiadó tudományos igényű kiadványt adott közre Markója Csilla szerkesztésében. A reprezentatív album az eddigi legteljesebb Mednyánszky-életmű katalógus.
CD
Morva árnyak
JanacĄek: Jenufa
Opera CD-n, az Erato kiadványa
A nagy cseh zeneszerző hármas tagjai, Smetana és Dvor˘ak és Janac˘ek közül az utóbbi merészkedett talán a legmesszebbre a modernitásban. Kevéssé, de határozottan átlépte a posztromantika határát, amely a XIX. és XX. század fordulóján Közép-Európában mintának tekintett német zeneszerzői iskolákat jellemezte.
JanacĄek persze a Monarchia gyermeke volt, Morvaországban született, és személyes világa alig tágasabb ennél, nem volt például annyira mozgalmas, mint Bartóké vagy Kodályé. Mégis szívesen rokonítják zeneszerzői attitűdjét a két magyar komponistáéval, kivált Bartókéval.
Elsőrendű fontosságúnak tekintette a cseh, ezen belül a morva népzenei hagyományok összegyűjtését és tudományos földolgozását, műveiben azonban nem a folklorizmusé a fő hangsúly, azaz nem egy az egyben emeli át a népi motívumokat a "szerzett" zenébe, hanem a lényeget, a cseh nyelv lejtését, a deklamáció sajátosságait érvényesíti.
Korai operája, a Jenufa ma a jelentős operaházak műsorán újra ott van, méghozzá eredeti nyelven szólaltatják meg. A Warner-csoporthoz tartozó Erato (amely sajnos a rögzítés óta megszűnt önálló hanglemezkiadó lenni) a londoni királyi opera, a Covent Garden előadását is így rögzítette a világhírű karmester, Bernard Haitink vezényletével, a címszerepben napjaink egyik legnagyobb szoprán sztárjával, a finn Karita Mattilával.
Az énekesnőt sem ismerheti személyesen a magyar közönség, még nem hívták meg ide. De talán többen emlékeznek még arra a televíziós közvetítésre, amelyet Rómából sugároztak, s amely eredeti helyszínekről adta Puccini Toscáját.
Mattila egyébként nemcsak a Jenufa, hanem a későbbi Katja Kabanova címszerepét is énekli. Tartalmas hangja kitűnő színészi eszközökkel párosul, képzettsége a legnehezebb feladatokra is alkalmassá teszi, nem véletlenül: Rózsa Veránál, a Londonban élő kiváló magyar énekpedagógusnál rendszeresen képzi magát.
Az opera librettója drámai történetet dolgoz föl, egyes források szerint az alapjául szolgáló színmű – Gabriella Preissová munkája – megtörtént esetet mesél el. A gazdag malomtulajdonos özvegyasszony nevelt lánya és az özvegy két féltestvér unokája tragikus, gyermekgyilkosságba torkolló szerelmi históriáját. Az operát tavasszal készül bemutatni a Magyar Állami Operaház.
Minthogy Janac˘ek zenedrámáival eddig elég mostohán bántak nálunk, ismertségük és népszerűségük igen csekély, hasznos tehát a premierre a CD meghallgatásával fölkészülni.
Film
Szerelem Európában
Igazából szerelem
Színes, angol romantikus filmvígjáték
Rendezte: Richard Curtis
Szereplők: Hugh Grant, Bill Nighy, Colin Firth, Alan Rickman, Liam Neeson, Laura Linney, Emma Thompson, Keira Knightley, Andrew Lincoln, Kris Marshall, Billy Bob Thornton és még sokan mások
Forgalmazza: a UIP Duna Film
Az Igazából szerelem című filmet már karácsonykor bemutatták, nem tartozik tehát a legfrissebb premierek közé. Ennek ellenére – mivel a tavalyi év egyik legsikerültebb filmjéről van szó – aki teheti, mindenképpen nézze meg.
Richard Curtis rendező szinte lehetetlen feladatot oldott meg: sikerült jó filmet készítenie a szerelemről, igaz, korábbi munkái (Négy esküvő, egy temetés, Notting Hill – magyarul: Sztárom a párom) alapján erre lehetett számítani.
Az Igazából szerelem sok-sok kis történetből tevődik össze, amelyek mindegyike külön-külön is megállná a helyét, egész estés játékfilmként. (Az eredeti cím: Love Actually – az angol love szó egyszerre jelent szeretetet és szerelmet.) Az altörténet-variációk a szerelem ezer lehetséges megvalósulási formája közül mutatnak be néhányat.
Az angol miniszterelnök beleszeret személyzete egyik tagjába, a frissen megözvegyült apa nevelt kisfia szerelmi gondjait igyekszik megoldani, a kétgyermekes ötvenes házaspár válságba kerül egy csinos titkárnő miatt, a szeretett nőkben többször is csalódó író egy olyan lányban találja meg élete párját, akivel egyetlen szót sem tud beszélni, a kollégájába évek óta szerelmes irodai alkalmazott pedig küszöbön álló boldogságáról mond le egy rosszul értelmezett családi kötelék miatt.
A kis történetek nem válnak kaotikus összevisszasággá, mert a film előrehaladtával a szereplők és a helyszínek egyre több szálon kötődnek egymáshoz, miközben furcsa keretet ad nekik az idősödő rockzenész, Billy Mack karrierjének másodvirágzása.
Billy egy híres slágert dolgoz fel karácsony alkalmából. Mindent megtesz, amit a fogyasztói társadalom elvár tőle – kereskedelmi tévécsatornák műsorvezetőivel bohóckodik, a slágerlista első helyéért versenyre kel egy népszerű, húszévesekből álló "fiúcsapattal", de közben egy pillanatig sincsenek illúziói arról, hogy mi miért zajlik, és szarkasztikus megnyilvánulásaival ezt minden lehetséges alkalommal tudtára is adja közönségének. De éppen az egykori drogos botrányhős figurája figyelmeztet finoman a társadalom értékrendjében a hatvanas évek óta bekövetkezett negatív változásokra, mint ahogy talán elsősorban miatta érzi a filmet magáénak az ötven-hatvan körüli korosztály éppen úgy, mint a huszonévesek.
Nemcsak Billy története segít megmenteni a filmet a témájából adódó legnagyobb veszélytől, a giccsbe fulladástól, hanem a humor is, amit a forgatókönyvíró és rendező Curtis mindig a megfelelő pillanatban vet be.
Végül egy utolsó gondolat – a Love Actually elsősorban angol film, amelyet az angol színészek legjavát felvonultató szereplőgárda csak még hangsúlyosabbá tesz. Mégis a nézőnek az a gondolata támad, hogy az Igazából szerelem egész Európának szól, és Európa nevében beszél. A helyszínek, a városok, a szereplők bármelyik európai városban lehetnének, az az inkább naivan meseszerű jelenet pedig, amikor az angol miniszterelnök megmondja a magáét az amerikai elnöknek, leegyszerűsített módon ugyan, de mindenképpen egységes európai eszmét képvisel.