Fordulóponton a világgazdaság

Magyarországra fokozottan hatnak a változások

A világgazdaság középtávú jövőjének kulcskérdése természetesen az, hogy ha valóban megkezdődött a várva várt új fellendülési szakasz, ez mennyire lesz jelentős és tartós? Mint ez a táblázatból is kitűnik, globális recesszió – abban az értelemben, hogy csökkent volna a világtermelés (egy negyedév kivételével) – nem volt. Az elmúlt mintegy három esztendőt globális szinten sokkal inkább a lassú fejlődés jellemezte. A világtermék döntő részét előállító fejlett országok többségében azonban néhány negyedéven át tényleges visszaesés vetett véget a kedvező folyamatoknak. Ezt globális szinten Kína és néhány más állam viszonylag tetemes gazdasági növekedése ellensúlyozta.

Más képet fest a világgazdaság viszonyairól a gyáripari termelés, és különösen az értékpapírtőzsdék forgalmának és indexeinek alakulása. 2001-ben a gyáripari termelés az előző évhez képest 7 fejlett országban csökkent, különösen Japánban, az USA-ban. Az Egyesült Államokban a 2001-es csúcsról 7,6 százalékkal esett vissza. 2003-ban – az előző évhez képest – egyebek között Angliában, Németországban, Svájcban, Belgiumban csökkent az ipari termelés. A gyáriparon belül igen jelentős kapacitástöbblet alakult ki az autóiparban, az információs technikában és számos fogyasztási cikket előállító ágazatban. Az USA gyáripara még 2003 szeptemberében is 30 százalékos kapacitáskihasználatlansággal működött. Nőttek az eladatlan készletek is. Mindezek és a profitok csökkenésének hatására a vállalatok gépekre és berendezésekre fordított befektetései 2000 és 2002 között a legszembetűnőbben, 17 százalékkal Svájcban csökkentek, Németországban 12, az USA-ban pedig 11 százalékkal estek vissza. Az Európai Unióban összességében a csökkenés 3 százalékos volt. Ugyancsak visszaestek a gyáriparban a közvetlen külföldi befektetések is, főleg a magas jövedelmű országokban. Tovább nőtt azonban az alacsony bérű, vagy más különleges előnyöket kínáló országokba irányuló tőkekivitel. Magyarország már nem tartozott ezek közé.

A gyáripar szerepe

A világ gyáriparának helyzete és kilátásai egyébként ismét igen lényeges politikai kérdéssé váltak a világgazdaságban. Nemcsak azért, mert igen lassan és ellentmondásosan lábal ki ez az iparág a recesszióból, hanem a munkaerőpiacon és más szektorok fejlődésében játszott szerepe miatt is. Ez a szektor a XX. század közepén még a fejlett országok munkaerejének 35-45 százalékát foglalkoztatta. 1970-2002 között a gyáripar termelése ezekben az országokban több mint megkétszereződött, a foglalkoztatottság pedig 25 százalékkal csökkent. A XXI. század elejére a foglalkoztatottak arányát tekintve az összfoglalkoztatottságban a gyáripar 20 százalék körülire, illetve például az USA-ban 12 százalékra esett vissza. Termelése ugyanakkor annak ellenére megkétszereződött, hogy a XX. század utolsó harmadában jelentős iparágak "költöztek át" a fejlődő vagy a közepesen fejlett országokba, ahol az alacsony bérek és a magas termelékenység mellett az érintett nemzetközi társaságok haszna gyakran két-háromszorosa lett az anyaországban elértnek. A lassú gazdasági növekedés és a recesszió, valamint a magas munkanélküliség miatt 2003-ban a szakszervezetek és a kormányok egyaránt riadót fújtak. A leghangosabban az USA-ban és Németországban. Vámvédelmet és szubvenciókat követelnek egyes vállalatok is. Mindkét államban jelentős szerepet játszottak a protekcionizmus követelésében – és bizonyos intézkedések, mint például az amerikai acélvámok meghozatalában – a belpolitikai okok is.

Hatalmas veszteségek érték az értékpapírpiacokat, amelyek gazdasági jelentősége rendkívül nagy. Éves forgalmuk meghaladja a 100 ezer milliárd dollárt. E hatalmas piac helyzete, rövid és középtávú kilátásainak elemzése természetszerűleg nem csak és nem elsősorban a lakossági jövedelmek alakulásának szempontjából lényeges. Igen fontos az üzleti szféra a vállalatok finanszírozásának szemszögéből is. Gyengülése csak részben függ össze a reálgazdaság bajaival. A veszteségek ugyanis lényegesen nagyobbak voltak, mint a reálgazdaságban, de a fellendülési időszakban realizált nyereségek is jelentősebbek voltak. E piacokra különösen jellemző volt a mesterségesen is túlhajtott optimizmus, az értékpapírok túlértékeltsége és az ezekre épült spekulációs hullámok is. Az értékpapír-tulajdonosok vesztesége globálisan tízezermilliárd dollár körüli, ami értékben a világ 2000. évi bruttó terméke egynegyedére tehető. Ezek a "papírgazdaságban" keletkezett veszteségek kihatottak természetesen az egész világgazdaságra és az egyes nemzetgazdaságokra is. Tekintettel a pénzügyek és a pénzpiacok fontosságára és sok tekintetben önálló mozgására, valószínű, hogy ez a jövőben is így lesz, s a gazdasági visszaesések nagyobb mértékben és gyorsabban fejeződnek majd ki pénzügyi válságokban és az értékpapírpiacokon, mint például a termelésben.

Új gazdaság – harmadszor

A tőzsdeindexek zuhanásának különösen jelentős és átfogó hatása volt az Egyesült Államokban, ahol a lakosság 85 százaléka rendelkezik értékpapírokkal. Az 1990-es években a fellendülés jókora nyereséghez juttatta a részvényeseket. Ez hatalmas költekezéshez vezetett a lakosság körében, s ösztönözte a hitelpiacokat is. Az értékpapírpiacokon bekövetkezett árfolyamesés hirtelen jövedelemcsökkenést eredményezett, s ez a fogyasztást, valamint a beruházásokat is visszafogta.

Az értékpapírpiacok árzuhanása az 1990-es évek során megfogalmazódott "új gazdaság" képzetére és az erre épült közgazdasági elméletre is súlyos csapást mért. Az új gazdaság elméletének hirdetői az USA-ban azt állították, hogy az információs forradalom példátlan méretű és tartósságú termelékenységnövekedést eredményezett, véget vetett a gazdasági ciklusoknak, s tartósan felfelé ívelővé tette az értékpapírok ármozgását is. Megjegyzem, az USA-ban a XX. században legalább háromszor hirdették meg a közgazdászok az "új gazdasági korszak" beköszöntét és az új gazdaság kibontakozását: az évszázad első évtizedének elején, a húszas évek elején, majd a kilencvenes években. A legdrámaibb vég a húszas évek új korszakát érte: az 1929-33-as világgazdasági válság.

A közgazdaságtan a fellendülés gyorsaságával, mélységével és tartósságával kapcsolatban ajánlott hatótényezők vizsgálatánál a keresleti és a kínálati iskolára bomlik. Véleményem szerint azonban mindkét oldalt figyelembe kell venni. Nem lehet például a kamatláb mozgására s a monetáris politika más, kínálati eszközeire szűkíteni a várható tényezőket. A keresleti iskola sem ad önmagában minden témában meggyőző választ. Tény azonban, hogy a jövőt illetően kézenfekvőbb a keresleti tényezők elemzése. Ezek között a legnagyobb súlyt a lakosság fogyasztása képviseli. A fejlett ipari országokban az összkereslet 62 százaléka – az USA-ban 68, az EU-ban 58, Japánban 56, Kínában 47 százaléka – a lakosság fogyasztása. Ennek alakulását nagymértékben meghatározzák a későbbi jövedelmek. A termelési költségek csökkentésére irányuló vállalati erőfeszítések, a magas munkanélküliség és a költségvetési hiányok növekvő feszültségei miatt globális méretekben nincs kilátás a reáljövedelmek hirtelen, gyors és általános emelkedésére. A következő pár esztendőben sokkal inkább ezek lassú növekedése valószínűsíthető a kedvezőbb helyzetben lévő országokban.

Jövedelmek és befektetések

A vállalati tőkebefektetések aránya a keresleti tényezők között az elmúlt évtized átlagában, a fejlett országokban 22-24 százalék volt, az USA-ban 22, az EU tagállamaiban 21, Japánban 28, a fejlődő országokban 25, Kínában 37-38 százalék. Az ázsiai térségben várhatóan továbbra is magas marad a vállalati bruttó beruházások aránya. Az USA-ban a tartós beruházási javak szektorában meglódult a kereslet, és a megrendelésállomány is növekedni kezdett. Az iraki háború, s különösen ennek közvetlen keresleti, illetve tartósabb hatásai a fegyverkezésre ugyancsak élénkítették a beruházásokat. Az iraki újjáépítés hatása az amerikai üzleti szektor befektetéseire egyelőre bizonytalan és kiszámíthatatlan.

A jövedelmek és a befektetések szempontjából igen lényegesek az értékpapírpiacokon várható fejlemények is. Ezek előrejelzése a legnehezebb és a legbizonytalanabb, tekintettel arra, hogy a spekuláció és a lélektani hatások sajátosan keverednek a reálfolyamatokkal. Az értékpapírpiacok helyzetét meghatározó tényezők között nagy jelentőségű rövidebb távon a háború időtartama és jellegének alakulása, a közvetlen következményei, a globális és a geopolitikai stabilitás mértéke. Ez utóbbi a tőzsdék szempontjából különösen lényeges, hiszen meghatározza a kockázat forrásait és a kockázatvállalás mértékét. A kockázatot növeli a háború elhúzódása, a régió destabilizálódása, a terrorizmus növekvő veszélye. Az értékpapírpiacok helyzetének alakulása azért is lényeges, mert közvetlenül is befolyásolja a társadalombiztosítási és nyugdíjalapok bevételeit, s a vállalati szféra pénzügyeit is.

A keresleti tényezők között mindenütt jelentősek az állami kiadások, hiszen a költségvetések a BNT nagy hányadát osztják el újra. Ezek aránya a fejlett országokban az elmúlt évtizedben az összkereslet 17-18 százaléka volt, az USA-ban 16-17, az EU-ban 20, Japánban 13-15, a fejlődő országokban 12-13, Kínában pedig 13-15 százalék. Az USA-ban az elmúlt két évben jelentős mértékben élénkültek az állami kiadások. A katonai költekezések 2003 során 45 százalékkal nőttek, s minden jel szerint tovább emelkednek, de mértékük és fontosságuk az egyes államokban igen eltérő.

Mint közismert, az egyes országok gazdasága több csatornán keresztül hat közvetlenül partnereire, illetve a világgazdasági változásokra: a kereskedelem, a tőkeáramlás különböző formái, a valutaárfolyamok, a technikaexport, illetve -import, a migráció. Igen jelentősek lehetnek azonban a közvetett politikai, lélektani hatások is. Ilyenek például a politikai események, amelyek közül 2003-ban az iraki háború volt a legjelentősebb.

Amerika gazdasága

A világgazdaság fejlődésének jelenlegi szakaszát, mint ismeretes, az USA-ban egy hosszú fellendülési szakasz előzte meg. Ennek jótékony hatása világméretekben érződött. A világgazdaság elemzőinek és szereplőinek döntő többsége továbbra is főként az Egyesült Államoktól várja az előnyös változások tartóssá tételét. Az USA 1995-2002 között valóban meghatározó szerepet játszott a világgazdaság fejlődésében. Ez tűnik ki a táblázatból is, amelyik a főbb országok, illetve térségek hozzájárulását tükrözi a világtermék növekedéséhez.

Az 1990-es években eszközölt vállalati fúziókban és akvizíciókban csaknem 50 százalékában érdekeltek voltak az amerikai társaságok. Az Egyesült Államokba irányult a XX. század végén a világexport csaknem egyötöde.

Az amerikai gazdaság a világgazdaság fejlődésében továbbra is meghatározó fontosságú marad. A vállalatok berendezéseinek elévülése és gyors leírása valószínűsíti a befektetések növekedését az USA-ban. Megindult a készletek feltöltése is. A dollár értékének csökkenése kedvező feltételeket teremt az amerikai kivitel számára. Az amerikai helyzet és a kilátások azonban sokkal inkább többesélyesek, mint korábban. Az Egyesült Államok gazdaságában kétségkívül jelentős növekedési tartalék maradhat a termelékenység emelkedése. A termelékenység az USA-ban az elmúlt fél évtizedben átlagosan 3,3 százalékkal nőtt, ami ott rekordnak számít. A növekedés túlélte a stagnálás és a recesszió éveit is. Annak ellenére folytatódott ez a folyamat, hogy átmenetileg csökkentek az információs technikára fordított befektetések, amelyek döntő szerepet játszottak a termelékenységi rekordban. Bebizonyosodott egyébként – s ez Magyarország számára is fontos tanulság –, hogy az új technika alkalmazása nem növeli automatikusan a termelékenységet. A vállalatoknak meg kell tanulniuk és ki kell alakítaniuk a módszereket ennek leghatékonyabb hasznosításához. Új, képzettebb munkaerőt kell foglalkoztatniuk, és folyamatosan átszervezéseket kell végrehajtaniuk. Mindezt az amerikai üzleti szektor megértette, és valószínű, hogy a következő években ez a folyamat továbbra is meghatározó forrása marad a termelékenység növekedésének. A termelékenység, mint közismert, egy gazdaság leglényegesebb mutatói közé tartozik. A gyors növekedés nemcsak a jövedelmek és az életnívó emelését segíti, beleértve a kormány jövedelmeit is, hanem elviselhetőbbé teszi a szociális és egyéb, a gazdaságot érintő terheket is. A termelékenység növekedése a következő években lassulhat ugyan, de 2-2,5 százalék körül maradhat. Ezt segítik a hatalmas megrendelések is, amelyekkel az amerikai társaságok 2003-ban az ipari robotok iránti éhségüket jelezték. Évi 1 százalékos foglalkoztatottság- és 2,5 százalékos termelékenységjavulás valószínűsíti a 3-3,5 százalékos középtávú gazdasági növekedést. A bővülés néhány más forrása azonban bizonytalan. Tekintettel arra, hogy az új technika termelékenysége is rendkívül gyorsan nő – az új számítógépek teljesítménye például hatványozottan nagyobb –, ha a belső- és az exportkereslet nem emelkedik jelentősebb mértékben, a foglalkoztatottság bővülése helyett a munkahelyek csökkenésével járó gazdasági növekedés lesz jellemző. E problémát fokozza az is, hogy az amerikai társaságok valószínűleg tovább folytatják bizonyos gazdasági tevékenységek külföldre telepítését is. (Emiatt az elmúlt évtizedben 2,6 millió munkahelyet szűnt meg az USA-ban.) A kereslet gyors növekedésének forrásai bizonytalanok és kiszámíthatatlanok. Az értékpapírpiacok árfolyamzuhanása radikálisan csökkentette a vállalatok és a lakosság egyik legjelentősebb bevételi forrását. A belső megtakarítások példátlanul alacsony szintre zuhantak. A megnövekedett lakossági fogyasztás, és különösen a Bush-kormány kiadásai számottevő külföldi hitelfelvételekre épülnek. Ezek aránya elérte az USA bruttó nemzeti termékének 5 százalékát, s az Egyesült Államok a külföldi megtakarítások több mint 10 százalékát "szívta fel" az elmúlt 2-3 évben. Kérdéses, hogy ez a folyamat meddig tartható fenn. A dollár gyengülése kedvezhet valamennyire az USA kivitelének, s ennyiben segítheti a fejlődést. Középtávon azonban ellentétes következményekkel járhat. Amerikának a hiányok finanszírozására 2006-ig 1500 milliárdnyi külföldi tőke beáramlására lesz szüksége. A gyengülő dollár nem ösztönzi a dollárkötvények, illetve értékpapírok iránti keresletet. Értékének további csökkenése destabilizálhatja a fellendülést a fejlett államokban, s növelheti a nemzetközi pénzügyi rendszer sebezhetőségét.

A fellendülés tartósságának legfőbb garanciája marad azonban az amerikai gazdaság hagyományos képessége a tőke és a munkaerő gyors átcsoportosítására és az ehhez szükséges állami, szervezeti és vezetési feltételek megteremtésére. Ez a reciklikálás a stagnálás és a recesszió időszakában is igen jelentős hatással volt a vállalati stratégiákra. Nem tért még vissza azonban az üzleti világban az USA-ban a szokásos és a kilencvenes évek második felére különösen jellemző "spontán optimizmus", amelyre a vállalkozói kockázatvállalás miatt nagy szükség lenne. Ez persze más országokra is vonatkozik.

Japán veszteségei

Az elmúlt másfél évtized során a legjelentősebb veszteségek a fejlett országok közül a japán gazdaságot sújtották. A világgazdaságban továbbra is fontos szerepet játszó szigetország gazdasági hanyatlása az elmúlt évtizedben – a nagy válság óta – példa nélküli a fejlett országok között. A munkanélküliség és az ország adósságállománya megkétszereződött, gazdasági növekedése évi átlagban 0 százalékra lassult. A nem teljesítő adósságállomány meghaladta az 1 billió dollárt, s elérte a BNT 20 százalékát. Folyó árakon számítva az ország gazdaságának vesztesége csupán az elmúlt 5 esztendő alatt 650 milliárd dollárra tehető. Az ország gazdaságának nehézségei nemcsak az értékpapír- és ingatlanpiac 1991-ben bekövetkezett összeomlásának tudhatók be. Igaz, hogy a 90 százalékos veszteséget a szigetország mindmáig nem tudta teljesen kiheverni. A "rossz hitelek" – amelyek továbbra is kísértenek – azzal a szerkezettel is kapcsolatosak, amelyek a nagyvállalatok hálózatait jellemzik, s megkönnyítik alacsony hatékonyságú vállalatok, illetve gazdasági tevékenységek fennmaradását. Az adott struktúra leépítéséhez szükséges reformok késése, valamint a deflációs pénzpolitika fékezik a fellendülés kibontakozását. Vitathatatlan ugyanakkor az is, hogy az ország gazdaságában ebben az évben több kedvező változás is történt, például megindult a fogyasztói kiadások növekedése.

Az eurózóna

A világgazdasági fejlődés középtávú kilátásai szemszögéből az USA és Japán mellett az Európai Unió államainak várható gazdasági fejlődése a legjelentősebb. A növekedési kilátásokat illetően figyelembe kell venni, hogy az EU egységes piac, de még nem egységes gazdaság. Azok az egységesítő tényezők, amelyek az euróhoz kapcsolódnak, természetesen fontosak, de még nem általánosak. Az eurózóna tagjai számára egységes a monetáris politika is, amelyik igen fontos a gazdasági növekedést ösztönző tényezők sorában. Az Európai Központi Bank az úgynevezett stabilitási és növekedési paktum alapján az eddigiekben meglehetősen restriktív monetáris politikát folytatott, amelyet a két nagy állam, Franciaország és Németország nem tartott be, de a többiek, különösen a kisebb államok erre nem voltak képesek. Nagy jelentőségű lépés volt azonban az a döntés, hogy a jövőben "rugalmasan" fogják kezelni az irányszámokat. A térség államainak közös jellemzője az is, hogy a gazdasági növekedés szemszögéből mindenütt jelentős az export. Az euró túlzott és tartós felértékelődése a dollárhoz képest azonban ronthatja a versenyképességüket. A növekedés feltételeit és kilátásait illetően a tagállamok közötti különbségek jelentősek. A közös agrárpolitika szerepe a növekedés feltételei szempontjából vitatott. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, főleg a belső piac vizsgálatakor, a mezőgazdasági szubvenciókat.

Ha az EU és több jelentős fejlett ország a WTO keretében folyó viták és esetleges megállapodások nyomán csökkenteni fogja a szubvenciókat, ennek igen komoly piaci és növekedési következményei is lesznek.

Az új tagállamok alkalmazkodása

A jövőt illetően különösen fontos és általános jellegű változást hoz az EU számára a 10 új tag csatlakozása is. Ennek, az EU szervezeti feltételeit, termelési és fogyasztási szerkezetét és az intézmények működését befolyásoló változásnak közvetlen pozitív és esetleges negatív hatásai azonban nem azonos módon érintik az EU jelenlegi tagállamait és vállalatait. Az új feltételrendszer valószínűleg befektetési és piaci stratégiájuk átalakítására készteti majd a térségben működő transznacionális társaságok többségét, s új kapcsolati hálózatokra ösztönzi a kormányokat. Mindez sokoldalúan érinti majd az új tagok belső viszonyait is. A változások jellege és következményei nem függetlenek az általános konjunkturális viszonyok alakulásától. Lassú fejlődés esetén sokkal bonyolultabb és nehezebb lesz az új és a jelenlegi tagállamok számára is az alkalmazkodás. Az EU-tagság a volt szocialista országokban növeli az adott országokba vetett nemzetközi bizalmat. Ennek potenciális előnyei valószínűleg ösztönözni fogják a külföldi befektetéseket, talán a korábbiaknál kedvezőbb feltételek mellett. Az érintett országok középtávú gazdasági kilátásai a nyugat-európai konjunktúra élénkülésével javulhatnak.

Magyarország szemszögéből különösen a német gazdaság kilátásai fontosak. Németország – amelynek bruttó termelése az EU BNT-jének 23 százaléka – ugyancsak tartósnak tűnő gazdasági csapdába került. Ebben szerkezeti okok és a külső piacok beszűkülése mellett ugyancsak szerepet játszott az értékpapírpiac csaknem 50 százalékos árfolyamzuhanása is. Ez rendkívül kedvezőtlenül hatott az ország importjától nagymértékben függő külkereskedelmi partnerekre.

A XX. század második felének jelentős részében Németország volt a fejlett európai államok példaképe. A japán és a német gazdasági csoda tényezői közgazdasági tankönyvek esettanulmányai voltak. A német gazdaság valóban igen gyorsan fejlődött. Meghatározó szerepet játszott csúcstechnikák exportpiacain. Belviszonyait a társadalmi béke jellemezte. Alacsony munkanéküliség és magas szintű, széles bázisú szociális ellátás jellemezték gazdaságát. A német márka a világ egyik legkeresettebb, legerősebb valutája volt. Németország az integráció bajnokaként került be a XX. század második felének európai történelmébe. Az 1990-es évek közepe óta a német gazdaság évi növekedési üteme alig haladta meg az 1 százalékot, és gyakorlatilag stagnált az elmúlt három esztendőben. A munkanélküliség tartósan 10 százalék feletti. Az Agenda 2010 elnevezésű reformprogram a munkaerőpiac deregulációját és a szociális kiadások csökkentését irányozta elő.

A német gazdaság szerkezeti merevsége, a vállalkozói, üzleti versenyszellem elégtelensége és a jóléti állam szerkezetébe beépített öngerjesztő kiadások túl magas szintje azonban csak részben magyarázza az ország problémáit. A két német állam egyesítése különösen hatalmas terheket hárított és hárít továbbra is gazdaságára. Az ezzel kapcsolatos előnyök "beérése" azonban még várat magára. Az euró bevezetése és az ezzel összefüggő monetáris fegyelem sem kedvezett rövid távon a német gazdaságnak. Kérdéses az is, hogy milyen lesz a szociális rendszer megnyirbálásának hatása. Rövid távon élénkítheti a beruházásokat és a gazdasági növekedést, hosszabb távon azonban alááshatja a társadalmi békét egy olyan országban, ahol ennek nemzetközi jelentősége is rendkívül nagy.

Nemcsak az eurózónában, hanem az egész Unió térségében lényeges témává vált a szociális kiadások megnyirbálásával és a lassú fejlődés következményeivel kapcsolatban az, hogy mennyire tartós és mérvadó a munkaerő harcos fellépésének visszatérte. Mindenesetre 2003-ban Ausztriát, Franciaországot, Angliát, sőt egyes fejlődő és volt szocialista országokat is jelentős sztrájkhullámok bénították meg, illetve idéztek elő súlyos helyzetet egy-egy területen. Előtérbe kerültek a nemzetközileg összehangolt béralkuk és a munkaügyi szabványok is. Befolyásuk ezekben a folyamatokban növekedett, annak ellenére, hogy a szakszervezetek az elmúlt években elvesztették tagjaik egyharmadát. (Az USA-ban a dolgozók 14, Japánban 21, Európában 43 százaléka szakszervezeti tag.) Bebizonyosodott, hogy a taglétszám apadása nem azonos a befolyás csökkenésével. A francia magánszektorban például a tagság aránya 13 százalék, de a befolyásuk lényegesen nagyobb volt a legutóbbi sztrájkokban.

Az is tény, hogy az EU keretében nem a tagság, hanem a szakszervezetek, mint intézmények, részesei a jóléti rendszernek. Az európai szakszervezetek különösen gyakorlatiassá váltak. A munkaerő-problémákkal kapcsolatban érdekes vita bontakozott ki a szakszervezetek XXI. századbeli szerepéről. Milyen szolgáltatásokat várnak tőlük tagjaik? A munkahelyek védelme és a nemzeti foglalkoztatottság szintjének fenntartása elsőrendű fontosságúvá vált a globalizálódó világban. Meghatározó maradt szerepük a nyugdíj- és társadalombiztosítási rendszerekben. A globálisan 17 ezer milliárd dollárt kitevő nyugdíjalapok csaknem kétharmadát a szakszervezetek kezelik vagy ellenőrzik. A nagy nemzetközi társaságok keretei között azonban nem valószínű a szakszervezetek megerősödése.

Kína és Oroszország fejlődése

Lényeges a világgazdaság jövője szempontjából Kína fejlődésének alakulása is. A népköztársaság 1978 óta lényegében töretlenül és tartósan gyors ütemben bővíti gazdaságát. Bruttó nemzeti termékét megnégyszerezte, s gyorsan emelte a lakosság életszínvonalát is. Húsz esztendő alatt csaknem 200 millió új munkahelyet teremtett. A gazdasági nyitás, az ellenőrzött liberalizálás, a külföldi befektetések ösztönzése és a belső fogyasztás növelése racionális döntéseknek bizonyultak. Az elmúlt egy-két esztendőben világméretekben a legjelentősebb tőkeimportőr volt. Gyarapodtak a kínai vállalatok külföldi tőkebefektetései is. Mindezek nyomán számottevően növelni tudta súlyát a világtermelésben és a világkereskedelemben is. Rendkívül gyorsan fejlődik tudományos és műszaki potenciálja. Középtávú fejlődése nagyrészt attól függ, hogy a belső piac növelése mellett mennyire maradnak tartósak kiviteli lehetőségei. Az általa elért exporttöbbletet egyes partnerei, amelyeknél ez hiányként jelentkezik, szeretnék radikálisan visszaszorítani. Nyomást gyakorolnak rá valutája felértékelése érdekében, és protekcionizmussal fenyegetik. Normális és racionális világgazdasági és politikai feltételek mellett azonban Kína jelentősége a világgazdaság minden területén tovább nő.

Hasonlóan kedvezőek a másik nagy ázsiai ország, India középtávú kilátásai is. A volt szocialista országok közül a legjelentősebb a világgazdaságban az Orosz Föderáció. Oroszország hatására mindenekelőtt a nemzetközi olajpiacon és a pénzpiacokon fordítanak figyelmet. Gazdasági növekedése a rubel leértékelését és a pénzügyi viszonyok átszervezését eredményező reformok nyomán az elmúlt évek során gyorsult, kiegyensúlyozottabbá vált, s úgy tűnik föl, egy tartósan kedvező szakaszba került. Jövője nagymértékben függ azonban a belpolitikai viszonyaitól, a "putyini konszolidáció" jelzővel illetett szakasz mindenesetre vonzóbbá tette az országot a külföldi befektetők körében, ritkultak a törvénytelenségek, javult a belső piac működése. Nem irreális a tartós 5 százalék körüli gazdasági növekedés abban az esetben, ha a javulás folytatódik.

Egyik fő kérdés: az olaj

Oroszország, és több más volt szovjet tagállam szemszögéből különösen fontos az olajpiacok jövője. Az olajpiacokat a várakozásokkal ellentétben nem rázta meg az iraki háború. Az iraki olajkitermelés vesztesége sem volt elviselhetetlenül nagy. Az OPEC-tagok, különösen Szaúd-Arábia jelentősen növelték termelésüket. Az olajárak átmeneti emelkedése sem volt drámai. Az OPEC 2000-ben 22-28 dollár közötti hordónkénti árszint fenntartását tűzte ki célul. Ez reáláron az 1986-99 közötti 17,6 dolláros árnak felel meg, amikor is az OPEC fő célja a piaci részesedés fenntartása volt. 1997-2002 között az olaj iránti keresletnövekedés döntő részét a szervezeten kívüli államok, főleg a volt szovjet köztársaságok fedezték. Az OPEC aránya 35-ről 30 százalékra esett vissza. Az OPEC új stratégiája az, hogy a készleteket alacsony szinten, de az árakat magasan tartsa. Ez azonban a fogyasztás igényeinek megfelelően mozgó, rugalmas készletgazdálkodást követel. Az olajpiacra a következő években valószínűleg a kínálati verseny hatása lesz jellemző. Oroszország arra törekszik, hogy az Unió meghatározó fontosságú olaj- és földgázellátójaként kapcsolódjék az integrálódó Európához.

Transznacionális társaságok szerepe

A világgazdaságban tovább folytatódik a transznacionális társaságok (TNC) szerepének és súlyának növekedése a világtermelésben és a kereskedelemben. 2002-ben az UNCTAD által nyilvántartott mintegy 63 ezer transznacionális társaság (a multik) a világtermék több mint 40 százalékát állította elő. A vállalati rendszerek keretében lebonyolódó forgalom pedig meghaladta a világexport 45 százalékát. Nyilvánvaló, hogy a TNC-k befolyása a globális gazdaságra meghatározó.

Magyarország a világban a leginkább transznacionalizált államok egyike. A külföldi befektetésállomány bruttó nemzeti termékhez viszonyított aránya 1995-2002 között meghaladta a 40 százalékot. Az új beáramlás aránya az adott év bruttó beruházásaiban pedig 20 százalék körül volt. A transznacionalizáltság indexe alapján – amelyik négy fontos arányszámmal jellemzi a nemzetközi társaságok súlyát az adott országok gazdaságában – 2000-ben Magyarország a 13. volt. Globális méretekben és hazánkban is, 2001-ben megtört a közvetlen külföldi tőkebefektetések gyors növekedésének folyamata. A világgazdaságban e közvetlen befektetések 2001-ben 40, 2002-ben 9 százalékkal csökkentek. A csökkenés földrajzi és ágazati szempontból is egyenlőtlen volt. Változtak a lokációs stratégiák is. A jelentős kapacitásfeleslegek és eladatlan árukészletek miatt sok társaság mérsékelte külföldi befektetéseit. A recesszió vagy a lassú fejlődés ugyanakkor arra is ösztönzi a társaságokat, hogy költségeik visszafogása révén növeljék versenyképességüket. Különösen az olyan társaságok, amelyek számára a bérköltségek számottevőek, rendszerint ott csökkentik vagy szüntetik meg tevékenységüket, ahol a bérek magasabbak, s a fennmaradó keresletet az alacsonyabb bérszintű országokban működő vagy ott létesített vállalataik révén elégítik ki. Ez a viselkedés nagymértékben befolyásolta a tőkebefektetések mozgását. Az általános tendenciák alól Magyarország sem volt kivétel.

A privatizáció befejeződésének közeledtével jóformán alig maradtak a külföldi tőke számára vonzó hazai területek. Egyes térségekben elegendő szabad munkaerő sem állt rendelkezésre, és lassult a hazai piac bővülése is. Ugyanakkor térségünkben új lehetőségek nyíltak, s nőtt a verseny is az államok között. További bizonytalansági tényezőként megfogalmazódott az is, hogy Magyarország EU-tagsága milyen hatással lesz majd az adókedvezményekre, amelyeket eddig az itteni külföldi befektetők kaptak. Mindez minőségileg is új feltételeket teremt a külföldi befektetések fogadására. E tekintetben az UNCTAD minősítése szerint a világ 140 országa közül Magyarország az 53. helyre került.

Sajátos változások mennek végbe a nemzetközi társaságok megítélésében is. A vezető országok helyzetével és kilátásaival összefüggő bizonytalanság mellett a második világháború óta először alakult ki sajátos bizalmi válság a globális piacgazdaság működésében meghatározó szerepet játszó nemzetközi társaságokkal kapcsolatban. Tőzsdei csalások, mérleghamisítások, a társasági nyugdíjalapok eltűnése és más illegális tevékenységek néhány globális jelentőségű nagy társaságnál arra figyelmeztették a legközvetlenebbül érintetteken kívül a részvényeseket és a kormányokat, hogy a nagyvállalatok kormányzásában, illetve ennek nemzetközi szabályozásában mélyreható reformok szükségesek.

Globális gazdaság – kérdőjelekkel

Összességében a közel 40 billió dollár értékű árut és szolgáltatást termelő világgazdaság problémái nem olyan súlyosak, hogy a vezető államok közös fellépése esetén ne lehetne azokat kezelni. A kilátásokat azonban néhány lényeges probléma teszi továbbra is bizonytalanná. Nem látszanak még elég erősnek a fejlődés szempontjából alapvetően fontos világkereskedelmet és a nemzetközi tőkeáramlásokat jelentősebb mértékben növelni képes hajtóerők. Ebben a helyzetben kockázatos a növekedési kilátások előrejelzése. Az ezzel foglalkozó nemzetközi szervezetek 2002 és 2003 során többször is módosították rövid és középtávú prognózisaikat.

A globális növekedés kedvező feltételek esetén az ENSZ előrejelzése szerint 3,1-3,2 százalékos lesz 2004-ben. (Az IMF ennél magasabb, 4,1 százalék BNT-növekedésre számít.) 2005-re 3,5, és 2006-ra 3,4 százalékos növekedést valószínűsítenek.

A fejlett államokban a várható növekedés üteme alatta marad annak, mint ami szükséges lenne a belső és nemzetközi kötelezettségeik teljesítéséhez. A lassan növekvő gazdaságok eleve sokkal sebezhetőbbek, mint a gyorsan növekvők. Élesebbé válnak az újraelosztás körüli csatározások. Lassú növekedés idején jönnek elő a gyors növekedés következtében elfedett problémák is (például adósság). Mindez a világgazdaságra és annak főbb térségeire is vonatkozik.

Az amerikai gazdaság fejlődésének lehetőségei továbbra is a legkedvezőbbek. Az USA költségvetésének és nemzetközi elszámolásainak hatalmas külső deficitje, s a továbbra is növekvő munkanélküliség nem kedveznek azonban az import növelésének. Japán fejlődése továbbra is bizonytalan. Nem sikerült a szükséges mértékben a súlyos válságban lévő pénzügyi rendszerének konszolidációja, az 1990-es éveket elvesztett vagy elszalasztott évtizednek deklarált tendenciák már csaknem 15 éve tartanak. Az Európai Unió bruttó nemzeti termékének hosszabb ideje jellemző 2,2 százalékos növekedése túl lassú a szociális piacgazdaság fenntarthatóságához és a közel 10 százalékos munkanélküliség csökkentéséhez. A stabilitási és növekedési paktum tényleges reformokra szorulna. A világtermék csaknem kétharmadát előállító és a világkereskedelemben, valamint a nemzetközi tőkeáramlásokban meghatározó szerepet játszó Nyolcak helyzete kedvezőtlenül befolyásolja a világ többi részét is.

Nemzetközi szervezetek szerepe

A világgazdaság középtávú kilátásai alakulásának elemzése arra is utal, hogy a tartós és kiegyensúlyozottabb fejlődés lehetetlen néhány olyan globális probléma enyhítése vagy megoldása nélkül, amelyek a nemzetközi szervezetek, az ENSZ, a Világkereskedelmi Szervezet és a Nemzetközi Valutaalap napirendjén szerepelnek. Ezek közé tarozik a globalizációs folyamat és a nemzetközi piaci viszonyok működése kedvezőtlen következményeinek mérséklése, beleértve a szegénység csökkentését is. Meg kell akadályozni a szegény országok további marginalizálódását, adósságuk elengedésével és a nemzetközi támogatás növelésével. A túlzott méretű eladósodás elkerülésével és a pénzügyi viszonyok átláthatóbbá tételével hatékonyabb lépéseket kell tenni a pénzügyi válságok és az ezzel összefüggő jelentős veszteségek elkerülésére. Hatékony és a különböző országcsoportok érdekeit összehangoltabb módon figyelembe vevő feltételekkel kell folytatni a megrekedt világkereskedelmi tárgyalásokat. A WTO keretében zajló egyeztetéseken bizonyos eredmények születtek, főleg technikai kérdésekben. A mezőgazdasági szubvenciók és vámok ügyében kialakult patthelyzet akadályozza a megállapodást más kérdésekben is. A fejlődő országok többsége nem hajlandó engedményekre anélkül, hogy a fejlett országok agrárprotekcionizmusát meg ne szüntetnék, vagy legalábbis jelentősen ne csökkentenék. Sok témában a fejlődő országok is megosztottak.

Az államok együttműködése

A világgazdasági fejlődés középtávú kilátásainak kérdőjelei, kockázati és bizonytalansági tényezői között különös jelentősége van a politikai tényezők alakulásának. Ez nemcsak olyan események hatását jelenti, mint az USA elleni 2001. szeptemberi terrortámadás és az iraki háború vagy a nemzetközi terrorizmus. Igen lényeges az is, hogy a választók milyen jellegű és milyen érdekeket képviselő kormányokat juttatnak hatalomra a következő években. A hidegháborút követő szakaszban egyre élesebben artikulálódnak a nemzeti keretek közti érdekellentétek. Nyilvánvaló az is, hogy hatásuk az országok kül- és nemzetközi gazdaságpolitikájára is nagyobb, mint a múltban volt. Könnyebben és gyorsabban vezethetnek kereskedelmi háborúkhoz, protekcionista lépésekhez. Az is világos, hogy a politikai tényezők hatása fontosabbá vált azoknak a multilaterális szervezeteknek a munkájára is, amelyek a világgazdaság hatékony működését hivatottak előmozdítani.

Kulcskérdés, hogy mennyire készek a világgazdaság fejlődése szempontjából meghatározó fontosságú államok az együttműködésre a világgazdaság fejlődésének élénkítése, problémáinak enyhítése érdekében.

A világgazdaság fejlődésével kapcsolatban a legfontosabb államok a G8 országai, a legutóbbi, eviani csúcskonferencián megerősítették korábbi kötelezettségvállalásaikat a következő főbb területeken:

– szerkezeti reformok bevezetése a munkaerő-, áru- és tőkepiacokon,

– nyugdíj- és egészségügyi reformok bevezetése, amelyek figyelembe veszik a lakosság átlagos életkorának növekedését,

– a termelékenység javulása az oktatás és a továbbképzés segítésével, valamint olyan környezet kialakításával, amelyik vállalkozásbarát, ösztönzi a versenyt, s előmozdítja az állami és magánbefektetéseket a tudás és az innováció terén,

– a befektetők bizalmának erősítése a vállalatok irányításának javításával, a piaci fegyelem előmozdításával és az áttekinthetőség növelésével,

– hatékony fellépés a korrupció ellen,

– a pénzügyi válságok megelőzése és megoldása.

A világkereskedelem jövőjével kapcsolatban a résztvevők megerősítették elkötelezettségüket a multilaterális világkereskedelmi rendszer fenntartására és a WTO-ban vállalt kötelezettségeik teljesítésére.

Magyarország egy olyan csoportosulás tagja lesz, amelynek a fenti kérdésekben, illetve azok pozitív eldöntésében meghatározó szerepe van. Ezért is fontos, hogy ezeket a globális kérdéseket ne valamilyen távoli, a magyar érdekektől idegen témaként kezeljük. Magyarország számára különösen nagy veszély az is, hogy sajátos új problémaként fogalmazódik meg a fejlődés horizontján a protekcionizmus növekedése és a "deglobalizálódás" veszélye. Megoszlanak ugyan a vélemények arról, hogy véget ért-e a globalizáció aranykora, és megkezdődött-e a visszafejlődés a világkereskedelemben a globális multilateralizmus terén a regionalizmus vagy a gazdasági nacionalizmus erősödésének irányába, vagy csak átmeneti problámákról van-e szó. A protekcionizmus globális előretörése, amelyet bizonyos populista körök valószínűleg nem utasítanának el, rendkívül nagy veszteségeket okozna a világnak. Ez a nemzetközi gazdaságtól nagymértékben függő magyar gazdaság esetében munkahelyek tömeges megszűnését eredményezné, súlyos és tartós gazdasági válságot okozna.