Valódi kiigazítás 2004-ben

Sok a bizonytalansági tényező

A Magyarországon mára kialakult gazdasági helyzetben a főszereplők mozgástere viszonylag szűk. A kormányzat a kialakult helyzet és kitűzött céljai által is – mint például az EU-tagság és vele egyszerre az ERM-2-be lépés, illetve az euró 2008. januárra kitűzött bevezetése – takarékosnak nevezett, valójában szigorú és a megszorító minősítés határait súroló, monetáris és fiskális politikára kárhoztatott. Az üzleti szféra erejének megfeszítésével küzd a túlélésért. Szűkülő belső piacon, halovány külpiaci értékesítési reményekkel és az évek óta elmaradt fejlesztéseket feledve kellene még nagyobb teljesítményt produkálnia, hogy ki tudja használni az esetleges külpiaci lehetőségeket, s a belföldi piacon is feltartóztassa a külső riválisokat. Ugyanakkor a gazdálkodási feltételek a beharangozott adóváltoztatások ellenére sem javulnak kézzelfoghatóan. A háztartásoknak szigorodó keresletkorlátozó gazdaságpolitikai lépésekkel kell szembenézniük, amelyek következtében a reálkereset emelkedése az idei tíz százalék fölötti mértékről egy százalék közelébe zuhanhat 2004-ben. Következésképpen a fogyasztás dinamizmusa is a töredékére fékeződik. A bérkorlátozás mellett gondot okozhat az ismét meglóduló infláció, amit a központi áremelésekkel együtt az áfa növekedése is indukál.

Külső feltételek

Az üzleti szektor exportvárakozásai – a kevéssé kecsegtető világgazdasági kilátások ellenére – nem teljesen alaptalanok, amire több magyarázat is adható, Egyrészt azt a kényszerű felismerést tükrözi, hogy a belföldi környezetben a kormányzat jövedelem-, ár- és adópolitikai tervei fényében inkább kedvezőtlen, mint kedvező fejleményekre lehet számítani. Napnál világosabb, hogy a külső recesszió hatásainak ellensúlyozását célzó, eleve vitatható gazdaságélénkítő intézkedések kifulladtak, és a jelentős részben általuk generált külső és belső egyensúlyromlás határozott korrekciót követel. Másrészt az export növekedési ütemének drasztikus csökkenése ellenére is a kis nyitott gazdaságú Magyarország nem fordulhat el az exportorientált növekedési pályától, hiszen a nemzeti össztermék (GDP) csaknem kétharmada a kivitelen keresztül realizálódik, a teljes külkereskedelmi forgalom (az export és az import együtt) meghaladja a GDP 130 százalékát, és az ipari értékesítés nagyobbik fele (52 százaléka) a külpiacokon talál vevőre.

Az ország számára megkülönböztetetten fontos világgazdasági környezet nem kecsegtet kedvező változással ebben az évben, és jövőre is csak igen szerény konjunktúraélénkülés várható a nemzetközi prognózisok szerint. Magyarország legfontosabb exportpiacain például a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szeptemberi előrejelzése szerint 2003-ban félszázalékos, azon belül a magyar szempontból kiemelt jelentőségű Németországban egyenesen nulla növekedés várható. Újabb jelentésében a Valutaalap prognózisa az eurórégió és Németország tekintetében 0,6, illetve 0,5 százalékponttal pesszimistább az idei esztendő kilátásait illetően, mint a fél évvel korábbi, áprilisi prognózisában volt. Arról, hogy mennyire szerény fellendülés remélhető a jövő évre, más előrejelzésekhez hasonlóan a valutaalap is példával szolgált, amikor a fél évvel korábbihoz képest 0,4 százalékponttal mérsékelte a 2004-es növekedési kilátásokat, amelyek ezután az euróövezetben 1,9, Németországban 1,5 százalékra módosultak.

Annak ellenére, hogy az exportpiaci lehetőségek szempontjából a konjunktúra előrejelzésére a gazdasági növekedésnél jobban közelítő mérőszámok is lehetnek, például az import várható alakulása, rendszerint a könnyebben hozzáférhető és több forrásból azonos vagy legalábbis egyöntetűbb módszertan alapján készült GDP-előrejelzések számítanak az általánosan elfogadott, legátfogóbb konjunktúraindikátornak. Az összefüggés nagyjából így is helytálló, legalábbis ezt támasztja alá, hogy Magyarországnak az Európai Unióba irányuló exportja 2003. január-júliusban volumenét tekintve éppen az előző évi szinten maradt, euróban számolva pedig mintegy 4 százalékkal csökkent.

Az Európai Unió tagországainak összesített ipari termelése – előzetes, részben a nyári hónapok becsült adatai szerint – továbbra sem mutat meggyőző élénkülést. A májusi 1,9 százalékos év/éves visszaesés júniusban 0,5 százalékra, júliusban 0,3 százalékra mérséklődött. Németország iparában hasonló fordulat bontakozik azzal, hogy a júniusban még 2,2 százalékos visszaesést júliusban 0,4 százalékos növekedés váltotta fel.

Puháról kellene elrugaszkodni...

2003 második felében az előttünk álló időszakot bemutató kép összeállításakor, úgy tűnik, keverednek a realitásból, valamint a reményből táplálkozó elemek. A külső konjunktúra alakulása perdöntőnek bizonyulhat, hiszen abban, hogy a magyar gazdaság éppen arra a pontra jutott, ahol 2003 őszén tart, komoly szerepe van a világgazdasági fellendülés beköszöntéhez fűzött reményeknek. Közismert, hogy a jóléti hangulatjavító intézkedésekről 2002-ben hozott kormányzati döntések – nem elsősorban, de lényeges szempontként – számoltak azzal is, hogy a fedezet előteremtéséhez szükséges fellendülés a közeli jövőben bekövetkezik. A végső soron keresletgeneráló gazdaságpolitika következményeként olyan egyensúlyi veszélyek erősödtek fel, amelyek most már elkerülhetetlenül a költségvetési szigort állítják előtérbe.

Ismét beigazolódik az anticiklikus fiskális politika ésszerűsége, amelyet a magyar pénzügyi kormányzatnak a politikai szempontok felülkerekedése miatt az elmúlt időszakban nem sikerült a gyakorlatban alkalmaznia. Ez – némiképp leegyszerűsítve – szűkmarkú, takarékos államháztartási gazdálkodást jelentene olyan időszakban, amikor viszonylag kedvező növekedési szakaszban tart a nemzetgazdaság, míg gyengébb konjunktúra idején a megtakarított forrásokból – és azonfelül még az addig alacsonyan tartott adósságszint mértéktartó emelkedését is megengedve – támogatni lehet a belső keresletet. Nagyjából az 1998 óta tartó időszak legfontosabb tanulsága az, hogy a 2000 elejéig tartó fellendülés idején nem sikerült annyival feltölteni az államháztartást, amennyit az elhúzódó nemzetközi recesszió hatásainak tompítására és a választások miatt és után a nagyvonalú jövedelemintézkedésekkel a belső kereslet támogatására elosztott a kormány.

2003 első felére azok is reálisan szemlélik a történéseket, akik a 2000 első negyedének a GDP 6,6 százalékos bővülésére emlékezve, a múlt év közepéig folyamatosan lassuló gazdaság ellenére bíztak a növekedés ismételt és gyors fellendülésében. A remény abból táplálkozott, hogy a 2002 második negyedévi éppen 3 százalékos GDP-növekedést a harmadik és negyedik negyedévben magasabb, rendre 3,5 és 3,7 százalékos bővülés követte. Ezek után csalódást keltett az idei év első három hónapjában kimutatott 2, 7 százalékos, de különösen a második negyedévi 2,4 százalékos GDP-növekedési ütem, amely végleg romba döntötte az egész éves 3,5-4 százalékos fellendüléshez fűzött reményeket.

Gondosabb elemzés azonban még idejében rávilágított volna, hogy a tavalyi év második felében észlelt átmeneti növekedés ingatag alapokra épült. A GDP egynegyedét adó ipari termelés hozzáadott értéke a GDP átlagos növekedési ütemétől messze elmaradva, 2 százaléknál is mérsékeltebben emelkedett, míg a döntően belső piacra támaszkodó és a GDP előállításából 55 százalékkal részesedő szolgáltatószektor átlagon felüli, és az állami megrendelésekkel, illetve a támogatott lakásépítési hitelekkel táplált építőipar kimagasló növekedése szépítette a képet. Az idei év első felében a feldolgozóipari termelés hozzáadottérték-alapon számolt növekedése gyakorlatilag stagnál. Az építőiparban, amelyet az önkormányzati beruházások és az állami forrásokból finanszírozott infrastruktúra-fejlesztések enyhe visszaesése mellett az első negyedévben szokatlanul zord időjárás is sújtott, az év eleji drasztikus visszaesést a második negyedév teljesítménye sem volt képes ellensúlyozni.

Az ipar lanyha teljesítménye éreztette hatását a külkereskedelem teljesítményén is, hiszen az export euróban számított értéke január óta az idén egyetlen hónapban sem érte el a 2002 azonos hónapjában regisztrált szintet, miközben az import szolidan tovább növekedett. Ebben az évben az export és az import növekedési üteme közötti különbség rendre 4 és 9,5 százalékpont között mozgott – az import javára.

Túlfogyasztás és a hiány kapcsolata

Az importtöbblet és ezáltal a külkereskedelmimérleg-hiány folyamatos emelkedése törvényszerűen következett be amiatt, hogy a hazai össztermék növekedési ütemét két-háromszorosan meghaladó mértékben emelkedett a fogyasztás. Lehet, hogy sokan nem érzékelték, de a lakossági fogyasztás növekedési üteme a múlt év második felében jóval 9 százalék fölött volt, és ebben az évben is 8 százalék körül maradt. Ez egyenes következménye annak, hogy a reálkeresetek 2001-ben 6,4 százalékkal, tavaly azonban már folyamatosan 10 százalék felett, az év egészében 13 százalékot is meghaladó mértékben emelkedtek, és ebben az évben is ezen a szinten maradt eddig.

A túlfogyasztás súlyos nyomot hagyott a folyó fizetési mérleg alakulásában. A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy a fizetési mérleg hiánya az idén hét hónap alatt éppen annyi volt, mint tavaly a teljes évi 2,77 milliárd euró. A deficit tehát csaknem megduplázódott, pontosan 1,26 milliárd euróval növekedett 2002 január-júliusához képest. Ehhez az áruforgalmi hiány növekedése több mint egymilliárddal járult hozzá, a szolgáltatások egyenlege 425 millió euróval romlott, amiből az idegenforgalmi bevételek visszaesése több mint 300 milliót tesz ki. A fizetési mérleg hiányának romlását mérsékelte, hogy a külföldi befektetők – minden ellenkező híreszteléssel szemben – 200 millió euróval kevesebb nyereséget utaltak haza, mint tavaly január és július között. A hiányt finanszírozó, nem adóssággeneráló tőkeimport nem annyira a működőtőke-beáramlás elmaradása miatt szerény – hiszen az már tavaly is 1,3 milliárd euró alá szorult –, hanem azért, mert döntően a Mol, az OTP és más cégek környező országokban eszközölt akvizíciói miatt 525 millió euró, az elmúlt egész évit 2,5-szer meghaladó magyar befektetés történt külföldön.

Sarcolásra készülő költségvetés

A 2004-es költségvetés összeállításának sarokpontja, amiből a kormányzat semmi szín alatt nem hajlandó engedni, hogy az államháztartás éves hiánya nem lépheti túl a GDP 3,8 százalékát. A részletek kidolgozásához a nemzeti össztermék 3,5 százalékos bővülését és 6 százalékos inflációt vettek alapul. A beterjesztett törvényjavaslat az államháztartás bevételeinek 12,2, a kiadások 19,6 százalékos növekedésével számol. Ezen belül a központi költségvetés bevételei 15,5, kiadásai 14,6 százalékkal nőnek.

Első közelítésben mind a gazdálkodó szervezetek, mind a lakosság adóterhei látszólag csökkennek, hiszen mindkét kategóriában mérséklődnek az adókulcsok, a nyereségadó 2 százalékpontos csökkentésével, illetve a 2002-ben törvénybe iktatott szja-tábla hosszas csatározások után elfogadott bevezetésével. A költségvetési előirányzatokból az olvasható ki, hogy a lakossági adóterhek reálértékben változatlan szinten maradnak, hiszen az ideinél alig 67 milliárddal több lakossági befizetést vár a költségvetés. A Pénzügyminisztérium alapos számításai szerint azonban az infláció, amelyből több mint egy százalékpontot pusztán az áfakulcsok emelése idéz elő, elviszi a kedvezőbb jövedelemadózás eredményét, és a reáljövedelmek alig érzékelhető, egy százalék alatti mértékben emelkednek, feltéve hogy a bruttó béremelkedés valóban legalább 8 százalékos lesz. A PM azt is bizonygatja, hogy a különböző jövedelmi csoportok közötti különbség a reáljövedelem alakulását tekintve 0,1 százalékon belül lesz, ami, bármilyen bonyolult legyen is a különböző kedvezmények, preferenciák és diszpreferenciák rendszere, aligha hihető. Ehhez elég azt számítani, hogy miközben a reálérték szinten tartásához képest a tervezett szja-bevételek mintegy 37 milliárd forintot hagynak kint a lakosságnál, az áfabevételek több mint 262 milliárddal emelkednek a tervezet szerint, amit döntően a lakosságnak kell megfizetnie.

Miközben a nyereségadó kulcsa csökken, a költségvetési előirányzat szerint a nyereségadó-bevételek 24 százalékkal (91 milliárd forint), a gazdálkodó szervezetek összes költségvetési befizetései 27 százalékkal (168 milliárd forinttal 618-ról 786 milliárdra) növekednek az eredeti, 2003-as tervekhez képest. Ebben benne van az adóhatósági bírságokból és pótlékokból származó 96 milliárdos bevételi többlet, amit több mint semmissé tesz a vámbevételek 100 milliárd feletti – javarészt az EU-integráció miatti – csökkenése.

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a 18-ról 16 százalékosra mérséklődő nyereségadókulccsal párhuzamosan emelkedik az osztalékadó terhe 20-ról 25 százalékra. Az adócsökkentés tehát a visszaforgatott nyereséget érinti, mert kivonása esetén az adóteher 34,4-ről 37 százalékra emelkedik. A visszaforgatott nyereség viszont a fejlesztési adókedvezmény révén eddig is és ezután is kedvezőbb adózás alá esik.

Látszólag a legnagyobb arányú bevételnövekedést a központi költségvetési szerveknek kellene hozniuk, ez a kép azonban csalóka, hiszen itt jelennek meg az EU-támogatások, amelyek utófinanszírozásúak, és azokat így a kiadási oldalon nemcsak folyósítani, hanem hiteleznie is kell az államkasszának.

Abból, hogy az önkormányzatok központi támogatására normál értéken is csak alig négy százalékkal szán többet a büdzsé, mint ebben az évben, előre látható volt a fellángoló heves vita a költségvetési törvényjavaslat parlamenti tárgyalása során.

A lakosság és az exportálók várakozásai

2003 őszére a lakosságban is megérlelődött a felismerés, hogy az elmúlt időszakban valószínűleg sikerült tovább nyújtózkodnia, mint ameddig a takarója ért, s reális a gyanú, hogy ennek 2004-ben már meg is lesz a böjtje.

A lakossági várakozásokat puhatoló felmérések szerint a háztartások már augusztusban pénzügyi helyzetük lényeges romlását érzékelték, és a következő egy év távlatában még nagyobb romlásra számítottak. Logikus következményként a lakosság vásárlási kedve jelentősen megcsappant, hiszen inflációs várakozásaik is fokozódtak, sőt a munkanélküliség emelkedésére is számítottak. Egy szó mint száz, a lakossági várakozások valamennyi gazdasági tényezőt tekintve pesszimisták, és a nehézségeket előrevetítve sem vásárlásaik, sem megtakarításaik növelésére nem készültek a kora őszi közvélemény-kutatások felmérései szerint.

A lakossági hangulat kevés tápot ad az üzleti bizalom javulására, legalábbis a belföldi fogyasztási piacot illetően. Ezt csak felerősítette mindaz, amit a kormányzat gazdaságpolitikai szándékairól tudni lehet.

A vállalati felmérések tanúsága szerint leginkább az exportorientált cégek tekintenek mértéktartó optimizmussal a jövőbe. A TÁRKI szerint a válaszadó cégek 29 százaléka a nyugat-európai exportlehetőségek bővülésében bízott az év második felében, s még fontosabb, hogy 59 százalék változatlan, tehát legalább nem romló exportkilátásokra építette üzleti stratégiáját. Ráadásul az exportáló vállalatok 80 százaléka legalább a korábbiakhoz hasonló exportjövedelmezőségben bízott, és ezeknek több mint a fele a jövedelmezőség kifejezett javulásában hitt. Miközben az összes vállalat 37 százaléka számított az őszi felmérés során a rendelésállomány növekedésére, ez az arány a külföldi tulajdonban lévő vállalatok körében magasabb, 44 százalékos volt. A növekvő rendelésállományban bizakodó cégek 76 százaléka tervezte a foglalkoztatás növelését, miközben az összes vállalatot tekintve ez az arány csak 32 százalék volt.

A foglalkoztatással kapcsolatos terveket tekintve általában az ipari termelőcégek ítélték meg borúlátóan foglalkoztatási lehetőségeiket, míg az építőipar optimistábbnak tűnt föl.

Mértéktartó prognózis

Nyár végén, ősz elején valamennyi mértékadó előrejelző, élükön a kormányzati intézményekkel – mint a Pénzügyminisztérium, az MNB és a Gazdasági Minisztérium – csökkentette a magyarországi gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzéseit a korábbiakhoz képest, annak ellenére, hogy a második félévre némi élénkülést jósoltak. A prognózis mérséklésében, természetesen, jelentős szerepe volt a kiábrándító második negyedévi 2,4 százalékos előzetes becsült GDP-adatnak anélkül, hogy annak szerkezetét részleteiben ismerhették volna. Gyakorlatilag egybehangzó megítélés szerint az idei GDP-bővülés a kormányzati gazdasági programban előirányzott 3,0-3,5 százaléknak legjobb esetben is csak az alsó határát közelíti meg, de inkább a 2,8-3,0 százalékos sáv tűnik reálisan elérhetőnek. A GDP növekedési ütemét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2,7 százalékosra prognosztizálta 2004-re az augusztusban kiadott legutóbbi inflációs jelentésében, míg a kormányzat 3,5 százalékos növekedésre teszi a voksát. A kutatók véleménye nagyjából e két szélső érték között szóródik, azzal, hogy valamivel az idei 3 százalék alatti mérték fölé taksálják.

Az államháztartás idei várható hiányát a kormányzat által erre az évre célba vett GDP-arányos 4,8 százalékhoz képest inkább 5,4-5,6 százalék körülire teszik, és az egy százalékpontnyi javulást 2004-ben ehhez képest tartják lehetségesnek. Ez abból a szempontból fontos, hogy milyen ütemben sikerül a maastrichti kritérium (3 százalék) megközelítése, amit 2006-ban és 2007-ben hozni kellene ahhoz, hogy az euró bevezetésének 2008. január 1-jére kitűzött határideje elérhető legyen. A Reuters rendszeres havi felmérésében részt vevő elemzők többsége éppen a deficitkövetelmény teljesülésének meghiúsulása miatt reálisabbnak tartja az európai közös valuta 2009-ben történő bevezetését.

A Reuters elemzői felmérése a nemzeti bankkal egybecsengően mind az idén, mind jövőre 4 milliárd euró fölötti fizetésimérleg-hiányt prognosztizál, amiből a külső eladósodás növekedése következik, hiszen ilyen mértékű nem adóssággeneráló tőkebeáramlásra nincs esély.

Szerkezeti elmozdulás

A bizonytalan támpontok alapján a jövő évi gazdasági kilátásokról annyi feltételezhető, hogy valóban elmozdulás történik a fogyasztásról a beruházások és az export javára a GDP szerkezetében. Ez azonban sokkal inkább az egyensúlyi követelmények miatt szükséges keresletkorlátozás, mintsem az élénk beruházási kereslet megjelenése miatt lesz így. A lakossági fogyasztás a reálbér-kiáramlás korlátozására irányuló erőfeszítések hatására korábbi növekedési ütemének felére, harmadára lassul. A stagnáló jövedelempozíció visszaveti a lakásépítési keresletet is, amiben a kedvező hitelfeltételek szigorítása is szerepet játszik. A hatósági intézkedésekkel támogatott infláció is a fogyasztás korlátozásának irányába hat.

A beruházási dinamika erősödése a legalábbis távlatilag biztató konjunktúrakilátásoktól várható. Bár a csatlakozástól várt növekedéstámogató hatás jövőre még aligha lesz érzékelhető, a gazdasági fellendülésre való felkészülés már megjelenik a beruházásokban. Az élénkülés előszele szokásosan meglódítja a készletek feltöltését szolgáló importot, amelynek lendületéhez azonban az export is felzárkózik, azaz alaposan szűkül, talán össze is zár az export-import növekedés között az idén 5-10 százalékpontra nyílt olló.

A foglalkoztatási helyzet várhatóan nem javul; a vállalati szektor feltehetően fel tudja szívni a közszférából a tervezett leépítés következtében felszabaduló munkaerőt, de ez nagyjából fedezi is a munkaerő-szükségletét. A kibocsátás növekménye feltehetően nem a foglalkoztatás bővüléséből, hanem zömmel termelékenységjavulásból származik majd jövőre.

Árfolyam és versenyképesség

A versenyképesség alakulása a magyar gazdaság exportkényszere miatt mindig is kulcskérdés volt, és a jövőben is az marad. Az egyes termékek és cégek esetében ez nyilvánvalóan jelentős eltérést is mutathat, ám ezek végső soron nemzetgazdasági szinten összegeződnek, és a teljes képet az áru- és szolgáltatásexport, az előállításához szükséges foglalkoztatotti létszám, azaz az egy foglalkoztatottra jutó termelési érték, vagyis a munkatermelékenység alakulása határozza meg. A versenyképesség mutatója ezenfelül számol még azzal is, hogy az előállított termék árszínvonala és a munkaerőköltségek hogyan alakulnak egymáshoz viszonyítva. Amikor alapvetően export-versenyképességről beszélünk, akkor ebben természetesen szerephez jut a devizában elért külpiaci értékesítési ár és az árfolyamváltozás is.

2002-ben az export volumene 5,1, az importé 5,9 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, míg euróban számolva a növekedés 6,4, illetve 7,4 százalékos volt, és az árfolyam erősödését jól jelzi, hogy a mind volumenében, mind devizaértéken növekvő export forintban ugyannyit ért, egészen pontosan alig 0,4 százalékkal többet, mint az előző évben. A magyarázat nem más, mint a forint 5,64 százalékos felértékelődése (az euró árfolyama éves átlagban 256,68 forintról 242,97-re csökkent) az euróval szemben. A KSH adatai szerint ezzel egy időben az egy főre jutó ipari termelés a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 2002-ben 1,9 százalékos létszámcsökkenés mellett 5,1 százalékkal volt magasabb, mint 2001-ben, vagyis az exportvolumen növekedése teljesen megegyezett a munkatermelékenység nemzetgazdasági szintű emelkedésével. Az exportáló vállalatoknál ez a javulás feltehetően még erősebb lehetett, ennek ellenére forintbevételeik átlagosan nem emelkedtek, miközben költségeik igen – következésképpen az export nyereségessége romlott.

Az export bátorítása

2003. január-májusban az ipari termelékenység 7,8 százalékos javulást mutatott az előző év azonos időszakához képest, 2,7 százalékos létszámcsökkenés mellett. Az export volumene 1 százalékkal nőtt, összértéke 3,8 százalékkal csökkent, az import mennyiségben 6 százalékkal, euróban számolva 1,9 százalékkal bővült.

A január-májusi állapotok elemzése azért tanulságos, mert június 4-én jelentette be a kormány és a jegybank a forint 2,26 százalékos leértékelését a sávközép eltolásával 276,10 forintról 282,36-ra az euróval szemben. A döntés mozgatórugói között nyilván első helyen állt az exportjövedelmezőség javításának szándéka és ezzel az export bátorítása, egyszersmind a vészesen meglóduló import drágítása és kordába szorítása. Csakhogy az év első öt hónapjában a forint árfolyama változatlan maradt az előző év azonos időszakához képest a januárban lezajlott erősödésre játszó spekuláció kilengéseivel együtt is, és a külkereskedelmi forintárfolyam január-május átlagában tapasztalt 4 százalékos felértékelődését a dollárnak az euróval szemben bekövetkezett értékvesztése okozta, amire viszont a kormányzati árfolyamlépésnek nincs közvetlen hatása. A külkereskedelmi forgalomnak egyébként csupán egytizedét jelentik a dollárban elszámolt ügyletek.

A sáveltolást követően július végéig rendelkezésre álló statisztikák tanúsága szerint az exportőrök pozíciója valamelyest javult, bár abban az árfolyamkilengésen kívül egyéb tényezők is szerepet játszhattak.

Ebben az évben július volt az első olyan hónap, amikor a kivitel volumenének növekedése nem járt együtt a folyó, forintban kimutatott exportárbevétel stagnálásával-csökkenésével, hanem számottevő, 6,3 százalékos növekedést mutatott a forint árfolyamának a külföldi valutákhoz mért gyengülése miatt. Júliusban az euró havi átlagárfolyama 264 forint volt, 7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Ennek ellenére az export értéke euróban január óta az idén egyetlen hónapban sem haladta meg a múlt év azonos hónapjának értékét, és ebben az évben az előző hónapét sem.

Hét hónap átlagában viszont a külkereskedelmi valutakosárhoz viszonyítva a forint még mindig 2 százalékkal erősebb volt, mint az előző év azonos időszakában, elsősorban a dollár gyengülése miatt. 2003 január-júliusában a kivitel volumene 3 százalékkal, a behozatalé 8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A sávközép elhelyezése

Az árfolyam kérdése azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert egyelőre alig vizsgált kérdés, hogy a májusi EU-csatlakozást követően minél gyorsabban tervezett csatlakozás az ERM-2-höz milyen következményekkel járhat a forint árfolyamára, és az esetleges változás miképpen hat a kereskedelem és a pénzügyi folyamatok alakulására.

A kormánynak és a Nemzeti Banknak ugyanis megállapodásra kell jutnia az Európai Központi Bankkal (EKB vagy ECB), hol legyen a változatlanul +-15 százalékos intervenciós sáv közepe. A felek ezzel kapcsolatos álláspontjáról előre semmit sem lehet megtudni, még a magyar fél sem fedi fel szándékait érthető módon, nehogy befolyásolja a pénzpiaci szereplőket. Annál is indokoltabb a titoktartás, mert az egyetlen logikus feltételezés, hogy a sávközépnek a tényleges piaci árfolyamhoz közelebb van a helye, hiszen amióta a sávszélesítés 2001 májusában megtörtént, a forint egyszer sem lépett a sáv gyenge oldalára. A jelenlegi 282,36 forint/euró sávcentrumnak tehát bizonyára jóval közelebb kell kerülnie a feltehetően hosszabb távon is jellemző 250-260 forint közötti piaci árfolyamhoz. Ez a forint igen jelentős, 10 százalékot is könynyen megközelítő felértékelését jelenti, és össze sem vethető a 2003. júniusi 2-ai, ellenkező irányú sáveltolással. Nagy kérdés, vajon a piac hogyan reagál az árfolyamsáv változására a mostanitól alapvetően más helyzetben. Valószínűleg nem vált ki különösebb hatást, hiszen tulajdonképpen az EU-tagsággal járó, technikai jellegű következménynek is felfogható. Az EU-tagsággal járó bizalomerősödés az ország iránt általában, a gazdasági kilátások megítélése, és ebben a forint helyzetére vonatkozó feltételezések aligha változnak meg 2004. április 30-áról május 1-jére virradóan. Előfordulhat azonban, hogy a piac nagyobb jelentőséget tulajdonít a stabilitást kétségtelenül támogató eseményeknek, és nagyobb bizalmat szavaz a nemzeti fizetőeszköznek, mint gondolnánk. Ekkor viszont a 2003. januári események megismétlődhetnek, bár a feszültség oldásában az MNB a csatlakozást követően már számíthat az Európai Központi Bank segítségére is.