Bankok a kisvállalkozásokról

Minél nagyobb, annál megbízhatóbb

Lényeges kérdés, hogy a bankok szerint mely cégek tartoznak a kis- és középvállalati körbe, hogyan változnak a méret szerinti besorolás határai a hitelintézetek nagyságának függvényében. Ennek tisztázására azért van szükség, mert a legtöbb bank úgy nyilatkozik, hogy a kkv-k nagyon fontosak számára, több hitelintézet is a "kkv-k bankjának" nevezi magát, miközben köztudott, hogy mindenki mást ért a "neki fontos" alatt. A vállalatok törvénybe foglalt besorolása szerint kisvállalkozásnak minősül egy cég, ha éves árbevétele kevesebb, mint 500 millió forint, és középvállalkozás, ha az éves árbevétel 500 millió forint és 2500 millió forint közötti. A jogszabályban említett mérlegfőösszeg és létszámkategóriák figyelembevételétől a bankok eltekintenek, s a megkérdezettek mindegyike csak az árbevétel alapján sorolja be ügyfeleit. Egy kisbank esetében a középvállalati réteg határa akár 500 millió forintig is csökkenhet, egy közepes banknál 2 milliárd forint körül mozog, míg a meghatározó hitelintézetek egészen 12 milliárd forintig ebbe a kategóriába sorolják a cégeket. Több bank a 10 milliárd forintnál kisebb árbevételű cégeket tekinti középvállalkozásnak azért, mert ez megegyezik az EU-ban alkalmazott szabályozással. Az EU-konform előírás alkalmazásának előnye, hogy az ügyfelek számára mindinkább elérhető uniós pályázatoknál sem jelent gondot az eltérő besorolás.

A hitelképesség alakulása

A gazdasági körülmények az utóbbi időben nem kedveztek a kkv-knak, sőt helyzetük egyértelműen romlott az elmúlt időszakban. Az év közepéig tartó forinterősödés is okolható azért, hogy leginkább az exportőr termelővállalatok hitelképessége csökkent. Az exportőrök közül a közvetett kivitelt lebonyolító cégek és a nagy nettó exportőrök jártak a legrosszabbul. A közvetett exportőrök helyzetének romlása jól magyarázható a forint erősödésének tovagyűrűző hatásával. Ezek a cégek nem tudták elég gyorsan csökkenteni a költségeiket, ezt csak egyes tevékenységek elhagyása segítette volna, ami viszont tovább mérsékelte volna a vállalatok teherbíró képességét. Így csak a leépítés maradt a lehetséges alternatíva. A kereskedővállalatok helyzete sokkal kevésbé romlott, mivel az import olcsóbbá vált, és nőtt a lakossági fogyasztás. Az importőr vállalatok diszkrecionális jövedelme megnőtt.

A vállalat mérete és a hitelfelvevő képesség között a bankok véleménye szerint egyértelmű összefüggés van, s e szerint a kisvállalatok felől a középvállalatok felső rétege felé haladva jelentős mértékben javul a stabilitás. Gondot okoz, hogy nincsenek hiteladatbázisok, adósnyilvántartás, amelyek segítségével a bankok tisztább képet kaphatnának a hiteligénylő vállalkozásokról s korábbi kölcsöneik történetéről. Ezek hiányában extra kockázatot kell vállalniuk a hitelintézeteknek, amit rendre a kkv-kra terhelnek, s amit azok kockázati felár formájában meg is fizetnek.

Hitelkonstrukciók

A bankok üzletmenetében a hitelezés egyfajta szolgáltatótevékenység, ahol az egyes kölcsönfajták a termékek. A hitelezés terén alapvetően különbözik a kis- és a nagybankok magatartása. A kisbankok sokkal inkább ügyfélközpontúak, igyekeznek személyre szabott szolgáltatást nyújtani. Úgy gondolják, jó, hogy egyfajta tanácsadó szerepet is vállalnak, mert ha közelebb kerülnek az ügyfélhez, jobban megismerhetik a piacot is, ami javítja a termékfejlesztés hatékonyságát. A nagybankok ezzel szemben azon az állásponton vannak, hogy a konkrét hitelkonstrukciók nyújtása a kifizetődőbb számukra. Ők a kisvállalatoknak többnyire "polcról levehető" termékeket kínálnak. Logikus összegzés alapján állítják, hogy a kis-, és középvállalati, viszonylag kis összegű hitelezés adminisztrációs költsége magas, mert ugyanannyi papírmunkát igényel, mintha a summa sokszorosát helyeznék ki egy összegben, vagy keretrendszerű hitelként.

Gyakran választott termékek

A bankok igen bizalmasan kezelik hitelportfóliójuk adatait. A felmérés során csak néhány bank válaszolt az egyes hitelfajták mennyiségét firtató kérdésekre.

A kkv-k leggyakrabban folyószámlahiteleket és forgóeszközhiteleket vesznek fel. Ennek oka, hogy többnyire nagy cégekkel állnak kapcsolatban, melyek piaci erőfölényükkel (vissza)élve a kkv-k számára kedvezőtlen fizetési határidőket határoznak meg. A kisvállalkozások sokszor működésképtelenek lennének a finanszírozási rést áthidaló rövid lejáratú hitelek nélkül. Szintén gyakran fordulnak a kkv-k beruházási hitelért a bankokhoz. Mielőtt ezt megítélnék a cégnek, a bankok alaposan megvizsgálják a beruházás megtérülésének valószínűségét, mert tapasztalatuk szerint e vállalati kör menedzsmentjének nem erőssége az üzleti tervezés.

Elsősorban a kivitelező építőiparban jellemzőek a bankgaranciák, ezek nélkül a szektor vállalatai életképtelenek lennének. Szintén garanciákat kell felmutatniuk az importalapanyagokkal foglalkozó vállalatoknak. Ez utóbbiaknál túlnyomórészt készpénzfedezetes, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) garanciáiról van szó, amelyek azért érik meg a cégeknek, mert a fedezetül szolgáló készpénzt lekötik a bankban, és ennek kamata meghaladja a VPOP által kért díjat.

Elbírálási rendszerek

A bankok egyre inkább igyekeznek megszűrni ügyfeleiket, fontos a hosszú távon megbízható ügyfélkör kialakítása. A hitelelbírálás folyamatának első lépése, hogy a fő gazdasági adatokról, valamint a meglévő hitelekről, köztartozásokról érdeklődik a hitelintézet. Mindezek mellett minden központilag hozzáférhető adatot is megszereznek az ügyfelekről. Ezek után következik a dokumentumok lekérése és az adósminősítés, amelynek során limitet állapítanak meg, hogy mennyi lehet a kötelezettségvállalás felső határa. A felügyeleti szervektől bekérik a szükséges igazolásokat, majd döntenek a kölcsön odaítéléséről. Nagyobb bankok esetében úgynevezett Scoring rendszert alkalmaznak, amely minősíti az ügyfeleket.

A benyújtott hitelkérelmekkel kapcsolatban igen gyakori probléma, hogy a nyomtatványokat hibásan töltik ki. Egyes bankoknál az üzletkötő, vagy valamelyik banki munkatárs segédkezik a nyomtatványok kitöltésénél, így csökkenthető a hibák száma. Szintén gondot okoz, hogy a vállalatok nem képesek megbízható terveket készíteni a jövőjükre vonatkozóan, ennek legfőbb oka az ehhez szükséges ismeret hiánya. A formai hibák könnyen észrevehetőek, de kijavításuk jelentősen meghosszabbítja a hitelelbírálás folyamatát. Legtöbbször a hanyagságnak köszönhetőek, mivel a vállalatok nincsenek tisztában azzal, hogy a banknak miért van szüksége az adatokra, így egyszerűen kihagyják őket.

Rossz hitelek

A hitelek törlesztésével kapcsolatban két szempontból merülhet fel probléma. Az egyik a fizetőkészség, ami ugyan jelentősen javult az elmúlt időszakban, de még messze nem megfelelő. Főként a kisvállalkozásokra jellemző, hogy gyakran késve törlesztenek. A másik neuralgikus pont a fizetőképesség, amikor ugyan szándékukban áll, de nem tudnak fizetni. Mivel a kisvállalkozások likviditása igen törékeny, ezért természetesen kockázatosabb ügyfélnek minősülnek.

A bankoknál külön osztály foglalkozik a rossz hitelekkel. Általános vélemény, hogy a hitel nemtörlesztéséből fakadó problémák száma a vállalat növekedésével egyre inkább csökken. A rossz hitelek kialakulása nem igazán köthető a hitel típusához, bár mostanában arányaiban több gond van a jelzáloghitelekkel. Szintén nincs szoros összefüggés a rossz hitelek és a régiók között. Sokkal inkább kapcsolhatók a rossz hitelek a gazdaság aktuális állapotához: az éppen gondokkal küszködő ágazatok cégei mindig több hitelproblémát okoznak. A legtöbb hitelintézet azt állította, hogy hitelportfóliója javult az elmúlt időszakban. Ez egyrészt az alapos ügyfélvizsgálatnak, másrészt a vállalati szféra erősödésének köszönhető.

Az állam szerepe

A vállalkozók és a bankok kapcsolatát néhány olyan tényező is befolyásolja, amelyre egyik csoportnak sincs ráhatása. Ilyen például a (jog)szabályok változásának kiszámíthatatlansága. Ezt kiküszöbölendő javaslatuk, hogy az EU-konform szabályozást minél korábban be kellene vezetni Magyarországon, ami nem mellékesen segítene a zökkenőmentes csatlakozásban is. Az uniós támogatásokat illetően a felaprózott elosztás nem célravezető. Fontos lenne az import fokozottabb ellenőrzése is, amivel a feketegazdaságban tevékenykedők mozgásterét lehetne szűkíteni, valamint a törvények következetes betartása és betartatása. Az esetek számát tekintve úgy tűnik föl, egyelőre még igencsak megéri a törvénykerülő magatartás, ami kihat a piaci, pénzügyi kapcsolatokra is.

A pénzintézetek szerint az adóhatóságnak szigorúbban kellene nyomon követnie az "alvócégek" sorsát és a kkv-k működését általában is. A tüzetesebb ellenőrzéskor kiderülne, hogy sok vállalkozás nem is minősülne valójában kis- és középvállalatnak, hanem csupán kényszervállalkozásnak, amelynek egyik "feladata", hogy a vállalkozó a magán/háztartási költségek jelentős részét "elköltségelje". Az adóhatóság feladata lenne a mérlegek beadásának "megkövetelése" is. Ennek elmulasztása jelenleg nem jár súlyos szankciókkal, többnyire csak pénzbüntetést ró ki a hatóság, és a jogsértő cég továbbra is működhet – adatszolgáltatás nélkül. A bankok szerint egyszerűbbé, követhetőbbé kellene tenni az adótörvényeket is.

A bankok és a vállalkozások kapcsolatában is zavart okoz, hogy jelenleg nem kellő mértékű az utólagos ellenőrzés az állami támogatásokat követően, és nincs érdemi szankció akkor sem, ha valaki nem teljesíti kötelezettségeit, visszafizetéseit. Államilag kell megteremteni a visszacsatolást, megfogalmazni a követelményeket, amelyeknek a támogatottaknak meg kell felelniük, és mindemellett szükség lenne egy teljesítményalapú elbírálási rendszerre. A támogatások feltételrendszerének kialakítását egyfajta állami oktatással lehetne egybekötni, amelynek célja, hogy biztosítsa a fejlődő vállalkozások menedzsmentjének utánpótlását. Ez azért fontos, mert jelenleg a kis- és középvállalkozások első generációs vállalkozói réteg tulajdonában vannak, amelynek készségfejlesztésre lenne szüksége a vállalatirányítás különböző területein.

Egyfajta szakmai támogatást jelenthetnének azok az új típusú könyvelő-, tanácsadó cégek, amelyeknek érdekük lenne az általuk menedzselt cégek profi pénzügyi menedzselése. A kis- és középvállalkozások munkatársi gárdájából igencsak hiányoznak a profi pénzügyi szakemberek, gyakran nem lépnek túl a könyvelői szinten. Szintén idetartozik, hogy a tőkéhez jutás elsődleges fontosságú a kisvállalkozások esetében. (Örvendetes, hogy az állami kockázatitőke-befektető társaság megkezdte működését.)

Az információáramlás javítása

A kommunikáció javítását két területen is szükségesnek látják a bankok. Egyrészt az állam és a vállalati szféra között lenne szükség hatékonyabb információcserére. A pénzintézetek úgy tapasztalják, hogy a cégek, főként a kis- és középvállalatok nem ismerik a támogatásokat, a pályázati lehetőségeket. Az államnak törekednie kell arra, hogy sikerüljön elérnie ezt a réteget, ami azért nehéz, mert a kis cégek vezetői nem olvassák a szakmai folyóiratokat. Ezért az állam feladata az eddig használt kommunikációs csatornák fejlesztése és újak kiépítése.

Másrészt szükség lenne az állam és a hitelintézetek közötti információáramlás javítására. A bankárok úgy érzik, hogy az állam nem tájékoztatja őket megfelelően arról sem, hogy mi várható az EU-csatlakozás után. Igényelnék, hogy tanulmányok készüljenek a jogszabályi háttér változásairól, valamint az ágazatok helyzetének várható alakulásáról.

A pénzintézetek egyöntetűen állítják, hogy a Hitelgarancia Rt. és az Agrárgarancia Rt. működése nagyban segíti a bankok munkáját, mert csökkenti a kockázatukat. A kamattámogatással kapcsolatban viszont már megoszlik a bankok véleménye. A csökkenő kamatszint miatt egyre kisebb a jelentősége ennek a támogatási formának, miközben az ilyen hitelek viszonylag drágábbak a kis cégeknek. Az állami kamattámogatások rendszerét szintén elvetendőnek tartják a szakemberek, mivel azok célt tévesztenek. A kamattámogatással felvett hitelek döntő többsége visszakerül a bankokhoz forrásként: sokszor csak azért kérik ezeket, hogy utána betétként elhelyezhessék, mivel haszon termelhető a támogatott hitelkamatok és a betéti kamatok közötti különbségből.