A tudás hatalom

Ledolgozható-e az EU hátránya a kutatás-fejlesztésben?

A kutatás-fejlesztés (K+F) terén három részre szakadt a világ: a Föld népességének 13 százalékát adó tíz országban – az Egyesült Államokban, Japánban, Ausztráliában, illetve az Európai Unió nagyobb tagállamaiban – születik a találmányok több mint kilencven százaléka. A második országcsoportot – ahová a volt szocialista országok, a délkelet-ázsiai államok, valamint a Dél-Amerika déli felén lévő országok sorolhatók – a kimagaslóan fejlettek által kidolgozott technológiákat és találmányokat alkalmazó államok alkotják, míg a harmadik csoportba azok a térségek – Afrika legnagyobb része, a volt Szovjetunió legtöbb tagállama – kerültek, amelyek gyakorlatilag még nem alkalmazzák a legmodernebb technológiát. A három csoportban – ha korlátozottan is, de – akad átrendeződés: Tajvan, Dél-Korea és Izrael például a középső csoportból átkerült a legfejlettebbek közé.

A K+F terén meghatározó szerepet játszó államok közül a hetvenes és kilencvenes évek között – részben az adminisztrációs akadályokat lebontó törvényeknek köszönhetően – az Egyesült Államok hatalmas előnyre tett szert Nyugat-Európa előtt. Az utóbbi években ugyan lassult az Észak-Amerika és Európa közti különbség növekedése, ám egyelőre kevés jel utal arra, hogy a hamarosan 25 tagúra bővülő EU belátható időn belül behozza lemaradását.

A dolog jelentőségét mutatja, hogy a közgazdasági Nobel-díjas amerikai Robert Solow tanulmánya szerint az utóbbi 150 évben az egyes országokban a gazdasági fejlődés ötven százaléka az ott elért technológiai haladásnak köszönhető. Ugyancsak figyelemre méltó a K+F szerepe a hatékonyság növekedésében: a kilencvenes években Amerikában mért egyszázalékos emelkedés felét a gyorsan fellendülő információtechnológia látványos előrelépése adta.

Amerika – a kutatók Mekkája

Az Egyesült Államok egyelőre minden tekintetben a világ K+F központjának tekinthető. A DG Research kutatóintézet felmérése szerint az ország 2000-ben – 1995-ös árakon – 226 milliárd eurónak megfelelő dollárt költött kutatásokra, 45 milliárddal többet, mint 1994-ben, és 35 milliárddal többet, mint 1997-ben. Ez 1995-2000 között 5,7 százalékos éves növekedésnek felelt meg, miközben a szövetségi kormányzat részvétele fokozatosan csökkent: az 1980-as 50 százalékról 2000-re 32, 2002-re pedig 27 százalékra mérséklődött. Amerikai statisztikák szerint az Egyesült Államok hazai össztermékének (GDP) 2,69 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre (ennek egy része védelmi jellegű fejlesztés), s ez az arány hosszabb ideje állandónak tekinthető.

Bár az amerikaiak vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen, a tudósok egy része megkongatta a vészharangot, mivel véleményük szerint a kormányzati szerepvállalás visszaszorulása miatt veszélybe kerülhetnek az alapkutatások és az azokat részben végző egyetemi intézetek. A San Francisco Chronicle című napilapban a minap megjelent cikk szerint a központi költségvetés a kilencvenes években 20 százalékkal csökkentette a matematikai alapkutatások támogatását, és hasonló arányban kurtította meg a fizikai kutatásokra fordított összegeket is.

Emiatt visszaesik a tanárok és a diákok száma, és egyre sérülékenyebbé válik az a kutatási infrastruktúra, amely alapja lehet az amerikaiak életszínvonalát szavatoló, hosszú távú technológiai fölénynek – áll az elemzésben, amely azt is hangsúlyozta, hogy az amerikai kormányzatnak akkor sem lenne szabad visszafognia az alapkutatásokban való részvételt, ha az e téren elérhető eredmények átlagosan csak tíz év múlva hozhatnak kereskedelmi hasznot.

Amerika esetében az is említést érdemel, hogy az ország továbbra is fő központja az "agyelszívásnak", azaz a világ többi országában tanult és gyakorlatot szerzett tudósok változatlanul nagy számban költöznek a tengerentúlra.

Európa, Japán – távoli versenytársak

Európában az EU számít a K+F motorjának, ám – annak ellenére, hogy a kilencvenes években valamelyest nőttek az erre szánt összegek – a Tizenötök elmaradnak Amerika mögött. Ugyan 1994-ben 117 milliárd, 1997-ben 124 milliárd, 2000-ben pedig 141 milliárd eurót fordítottak ilyen célra (1995-ös összehasonlító árakon), de így is fél évtized alatt megkettőződött – 40 milliárd euróról 86 milliárdra bővült – az Egyesült Államokkal szembeni lemaradás. Az EU-tagok – az Eurostat adatai szerint – átlagosan a GDP 1,93 százalékát fordítják K+F-re, az állami részesedés 34 százalék körüli, ám a tagállamok között jelentős eltérések mutatkoznak.

Az éllovasok közül elsősorban Finnországot kell kiemelni, amely a nyolcvanas évek második felében állt a technológiai fejlődés pályájára a helsinki kormány tudatos szerepvállalásának köszönhetően, és azóta is folyamatosan bővíti a kutatási forrásokat. Az országban 1995 és 2000 között átlagosan 13,5 százalékkal nőttek a K+F-kiadások, amelyek nagysága immár eléri a GDP 3,4 százalékát. Az első helyen még Svédország áll a maga 3,8 százalékával, ám ott az említett öt év alatt a növekedés csak 5,1 százalékos volt, így Finnország vélhetően átveszi tőle a vezető helyet.

A gyors ütemben felzárkózók közé tartozik Görögország is, ahol a vizsgált időszakban évente 12 százalékos volt a bővülés, ám a ráfordítás még mindig csak a GDP 0,68 százalékát teszi ki.

Az EU és Amerika közti különbség növekedése elsősorban az EU nagyjain – Németországon, Olaszországon, Nagy-Britannián és Franciaországon – múlik, ahol az amerikainál jóval lassabban – 3,8, 2,6, 1,8, illetve 1 százalékkal – bővülnek a pénzforrások.

A K+F-kiadások terén Japán is jócskán elmarad az Egyesült Államok mögött. A szigetország 1994-ben 66, 1997-ben 79, 2000-ben pedig 84 milliárd dollárnak megfelelő összeget fordított ilyen célokra.

Uniós keretprogram

Az EU 2000-es lisszaboni csúcstalálkozóján elfogadott döntés – miszerint az évtized végére az Unión belül létrehozandó Európa Kutatási Térséget (ERA) a világ legversenyképesebb részévé kell tenni –, majd a 2002-es barcelonai csúcstalálkozó határozata – amelynek értelmében 2010-ig átlagosan a GPD három százalékára növelik a K+F-re fordított összegek nagyságát – arra utal, hogy Brüsszel gyökeres változtatást akar elérni a kutatásfinanszírozás terén.

Az ERA létrehozásának egyik legfőbb eszköze a 2002-2006-ra szóló hatodik kutatási és fejlesztési keretprogram, amelynek keretében Brüsszel öt év alatt 17,5 milliárd eurót – az uniós költségvetés 3,9 százalékát – különíti el K+F-célokra. A keretprogram egyik legfőbb célja a tagállamok közötti tudományos együttműködés magasabb szintre emelése, és a valóban egységes kutatói hálózat létrehozása.

A program a tudományágak közül az információtechnológiát, illetve az egészségügyi kutatásokat helyezi előtérbe, emellett kiemelt szerep jut a fenntartható gazdasági növekedéshez szükséges közlekedési és energiatermelési projektek támogatásának is. Hangsúlyos marad a kis- és középvállalkozások támogatása is, mivel Brüsszelben úgy vélik, hogy az induló cégek nagyban hozzájárulhatnak a K+F előremozdításához.

A kutatás-fejlesztésre fordított összegek növelése azért is fontos, mert a statisztikákból egyértelműen kitűnik, hogy hosszabb távon itt is érvényesül a "Kis pénz – kis foci, nagy pénz – nagy foci" elv igazsága. Az Eurostat által tavaly közzétett adatsorok tanúsága szerint minél több pénzt áldoz egy-egy ország ilyen célokra, annál nagyobb az elérhető technológiai és gazdasági eredmény.

A felmérésből ugyanakkor az is kiderül, hogy a kutatási támogatások növelése után több mint öt évre van szükség ahhoz, hogy az előrelépés az eredményeken is érzékelhető legyen. A szabály alól a kivételt azok az országok jelenthetik – például Luxemburg –, amelyek ugyan nem fordítanak nagy összegeket a K+F-re, ám a külföldi tőke, illetve a képzett külföldi munkaerő elcsábításával mégis komoly sikereket érnek el.

Hátul kullogó tagjelöltek

Az EU-ba jövőre belépő országok, köztük Magyarország, meglehetősen elmaradnak az "elitklub" mögött: a K+F-re fordított összegek általában nem érik el a GDP egy százalékát (kivéve Szlovéniát és Csehországot, ahol az arány 2000-ben 1,51, illetve 1,24 százalék volt). Mivel ezekben az államokban az egy főre jutó GDP is jóval alacsonyabb, mint az EU-ban, a tudományba ölt pénzek abszolút értékben csak az uniós kiadások töredékét teszik ki.

Magyarországon 310 millió eurót, a GDP 0,7 százalékát fordítják kutatásra, vagyis hazánk e téren Lengyelországgal (0,75 százalék), illetve Szlovákiával van egy csoportban. Magyarországon – csakúgy, mint a többi volt szocialista országban – továbbra is viszonylag alacsony, 38,5 százalékos az üzleti élet K+F-részesedése, míg az államé 53,2 százalék. A maradék többnyire külföldi beruházásokból áll össze: a Nokia és a svéd Ericsson egyaránt komoly fejlesztőkapacitást hozott létre Magyarországon.

Hazánk ugyanakkor viszonylag jól áll az egymillió lakosra jutó tudományos publikációk számát illetően (370), ami az EU-átlag fele, s a többiek közül csak Szlovénia ért el jobb eredményt (570). Magyarország ugyanakkor – elsősorban a külföldi közvetlen befektetéseknek köszönhetően – az uniós átlagnál is jobb eredményt ért el a fejlett technológia exportjában: míg ez a Tizenötöknél az összes szállítás alig egyötöde, addig hazánk esetében 22,9 százalékot tesz ki.

A magyar kormány a várhatóan 2004 januárjában életbe lépő, új tudományos törvénnyel igyekszik csökkenteni a lemaradást. A néhány, neve mellőzését kérő elemző által túl ambiciózusnak tartott törvény értelmében 2010-ig a magyarországi K+F-kiadások elérik a GDP három százalékát, s ezek kétharmada a vállalkozásoktól származik majd.

A magántőke bevonásának, illetve a kutatási programok fölötti ellenőrzés fenntartásának egyik tervezett módszere az, hogy a pályázati rendszerben elsőbbséget élveznek majd azok a projektek, amelyekre a vállalkozások és a költségvetési, valamint nonprofit kutatóhelyek együtt pályáznak. A törvény ugyancsak rendelkezik majd arról, hogy elkülönített állami pénzalap jöjjön létre a kutatás-fejlesztés finanszírozására. A törvénytervezet összhangban van az EU ERA-tervével is, hiszen célul tűzi ki a határokon átnyúló kölcsönös tudás- és technológiatranszfer támogatását.

A már említett keretprogram egyébként ugyanolyan jogokat ad a 2004 májusában belépő országok tudósainak, mint az Unió tagállamaiban élőknek, így a K+F terén Magyarország már az integrációs szervezet tagjának tekinthető. Az EU-tagság tényleges elnyerése után viszont megnehezülhet a magyar pályázók helyzete, hiszen projektjeiknek a tagjelölteknek adott kedvezmények nélkül is versenyképeseknek kell lenniük.

A tervezet szerint a kutatás-fejlesztés erőforrásainak mind nagyobb hányadát nyílt, esélyegyenlőségen alapuló és objektív pályázati rendszerben kell közzétenni, és figyelmet kell fordítani arra is, hogy a közpénzeket a felhasználók ellenőrizhető módon költsék el. A törvénytervezet szerzői szerint bővíteni kellene a K+F-tevékenység előmozdítását szolgáló adókedvezmények körét, ám a jelek szerint e téren – főként a pénzügyi tárca ellenállása miatt – nem várható komolyabb könnyítés.