A biztosító népszerűséget aligha szerezhet!

Interjú dr. Kepecs Gáborral, az ÁB Aegon vezérigazgatójával

Vajon illetlenség biztosítóintézet vezetőjét külön hangsúllyal őszinteségre kérni? Kérem, mondja meg igaz lelkére: kinek jobb üzlet a biztosítás: a biztosítócégeknek vagy a biztosítottaknak?

• Mi sem könnyebb, mint erre a kérdésre valóban őszinte választ adni. Íme: annak a biztosítottnak, akit kár ért, a biztosítás nagy valószínűséggel jobb üzlet volt, mint a biztosítónak.

Már persze abban az esetben, ha a biztosító fizetett – nemde?

• No igen, ez elengedhetetlen feltétel. De tételezzük fel, hogy etikus biztosított kötött megállapodást etikus biztosítóval. A kártérítés révén a biztosított jobban járt, mint partnere, ez könnyen belátható. De a biztosító profitalapon dolgozik. És csak akkor működhet, kiváltképp akkor működhet hatékonyan, ha a bolt neki is megéri, ha a biztosításokon keresni tud. Ebből következik – és ez biztosításmatematikai törvényszerűség –, hogy a biztosítottak 70-80 százaléka soha nem kap semmiféle kártérítést. Nem azért, mert a biztosító alkalmilag fösvény és kukacos, hanem mert a biztosítottat nem éri kár. Mármost a 20-30 százalék biztosított, aki kap kártérítést, nos, ők lennének a nyertesek. De ők a kártérítést soha nem érzik nyereségnek. Őket kár érte, s a kártérítés révén nem lesznek gazdagabbak, csak kevesebbet veszítenek, mint ha nem lett volna biztosításuk.

És ha a biztosító rosszul kalkulált?

• Akkor rajtaveszt. Ha ügyfeleit mondjuk nem 20-30, hanem 50 százalékos arányban kell kártalanítania, vesztes lesz, erre akad példa. Vesztes lesz akkor is, ha túl drágán adja szolgáltatásait, mert elpártolnak tőle az ügyfelek, és nemkülönben vesztes lesz, ha túl olcsón dolgozik, sok ügyfélre tesz szert, de nem lévén elég bevétele, nem győzi kifizetni a károkat. A biztosításmatematika kérlelhetetlen dolog. Szerintem ez a fair válasz a kérdésre. Életbiztosításba is bele lehet bukni, jóllehet az elég biztonságos üzlet. Az elmúlt 50 év első németországi csődhelyzete éppen most alakult ki egy életbiztosítónál, mert valamit rosszul mértek föl a kockázati elemek közül. Például túl magas kamatokat ígértek, vagy...

Saját zsebre dolgozó brókerre bízták a befizetéseket, hogy forgassa meg.

• Az is lehet. Bármi lehet. A biztosítás ma már nagyon bonyolult tevékenység. Van benne befektetés, sőt lehet tiszta befektetés, lehet az eredeti értelemben vett kockázati biztosítás. Vannak olyan felelősségbiztosítások, amelyek kockázati sajátosságainak kiszámításához szerteágazó tudományos felkészültség kell, és ez már messze túlmutat a biztosítási szakmán.

Hétköznapi halandó azt gondolná, biztosítás köthető vagyontárgyra és az életre. Mi egyébre még?

• Valóban, ez az alapvető csoportosítás: élet-, nem életbiztosítás De ezeken belül is vannak elágazások. Az életbiztosítási szerződések tartalmaznak nem életbiztosítási kiegészítő módozatokat is (például a baleset- és betegségbiztosítást). A betegségbiztosításnak is van egy sor olyan válfaja, amely csak az elmúlt évtizedben alakult ki, például a kritikus betegségekre – a szívinfarktustól a rákig – vonatkozó biztosítások. A biztosítónak fel kell készülni az új igényekre, hogy megőrizhesse és bővíthesse piacát. Ám az ilyetén biztosításokhoz kötődő kockázatok felméréséhez speciális ismeretek egész tárházára van szükség, különben rajtavesztünk. Hadd mondjak másik példát, a szállítmányozást. Néhány éve a Nemzeti Múzeumba hozták a kínai agyagkatonákat. Azt a kiállítást is biztosítani kellett. Az agyagszobrokat becsomagolták, tárolták, szállították, kicsomagolták, biztonságos módon bemutatták, majd újra becsomagolták és továbbvitték. Hogyan? Mivel? Teherautóval, hajóval, vonattal, repülővel? És mekkora terhelést kell a teherautónak kibírnia? Miként kell rögzíteni a rakományt ahhoz, hogy a szobrok az út egyetlen gödrében se törhessenek össze? Hogyan kell a hajóteret szigetelni, hogy a tengeri levegő, permet, esővíz ne tehessen kárt az agyagszobrokban? A biztosításmatematikus néha átlényegül szállítási szakértővé, mert különben nem tud javaslatot tenni sem a díjtételre, sem a kártérítés várható összegére. Magam ilyen ügyekben csak a jéghegy legtetejét ismerem, mert a szakma valódi tudósai a szakértői székben ülnek, és ha nekem tennének fel a részletekre vonatkozó kérdéseket, nem tudnék válaszolni. Pedig a jó szándék megvolt bennem, 15 évvel ezelőtt el akartam mélyedni a szakmai kérdésekben, de rájöttem, hogy ebben az üzletágban a mindent tudni akarók nem sokat tanulnak, és semmire nem viszik.

Milyennek ítéli meg Magyarországon a biztosítási kultúrát?

• A biztosítások világát is ketté kell választani a válaszhoz, mert a lakosság és a vállalatok viszonya a biztosításhoz, mint az élet és a gazdaság egyik tényezőjéhez, nem egyforma. A vállalati szférában az elmúlt 12 évben nagyon gyorsan végbement az alkalmazkodás a piacgazdasághoz. Nem tudok ma már elképzelni olyan Magyarországon működő komolyabb vállalatot, amelynek ne volna biztosítási stratégiája, vagy ne foglalkoztatna külső szakértőt biztosítási ügyekben.

A vállalati általános költségeken belül hány százalék lehet a biztosítási kiadás nálunk és a nyugat-európai vállalatoknál?

• Nem tudok százalékot mondani, de összességében olyan 50 milliárd forint körül lehet a vállalatok biztosítási kiadása. Ebben nincs benne a vállalatok által fizetett nyugdíjpénztári hozzájárulás, vagy más, a dolgozók javára szolgáló, szociális jellegű biztosítási költség, csak a hagyományos biztosítások díja. Lehet, hogy az összeg nem pontos, de a nagyságrend stimmel. Az összes vállalati költséghez viszonyítva ez persze elenyésző, mégis normális, mert szerencsére a károk sem túl gyakoriak. Tűz, árvíz, földrengés, vihar – nálunk viszonylag ritkán okoz kárt.

Elképzelhető, hogy valamely vállalat az üzleti bukás ellen köt biztosítást?

• Nemigen, ámbár a Lloyd's szinte mindenre köt biztosítást. Az árfolyam-kockázati biztosítás persze megszokott dolog, de ez csupán az üzletek egyetlen kockázata, a nem kalkulálható árfolyamváltozás miatti veszteség ellen ad védelmet. Csőd ellen nincs védelem, ezt egyetlen biztosító sem vállalja.

A fejlett, gazdag vállalatok alkalmazottainak jövedelmét részben biztosítási díjként fizetik ki olyan biztosítási szerződések keretében, amelyeket a cégek kötöttek dolgozóik javára. Vajon megszokott megoldás ez nálunk is?

• Éppen hogy nem, sőt a kelleténél és a lehetségesnél is kevesebb ilyen szerződés létezik. Valóban, Nyugat-Európában bevett szokás, hogy a dolgozói csomagoknak sokkal inkább része a biztosítás, mint nálunk. Életbiztosítás, nyugdíj-, baleseti, betegségi biztosítás – fizeti a cég. Ez hagyomány, de nyilvánvalóan ott sem úgy alakult ki, hogy 1962-ben Hollandiában eldöntötték: ezután így lesz és slussz. Ez az elmúlt 25-30-50 évben a fejlett tőkés országokban a vállalati kultúra részévé vált, beépült a társadalmi követelményrendszerbe. Nálunk ez pont fordítva történt, s alapvetően azért, mert az állami szociális háló elvileg mindenkit védelmezett. Kevesen szembesültek azzal a kérdéssel, hogy mi lesz velük 40 év múlva. Mindenki úgy vélte, az állam majd gondoskodik róluk, méghozzá fokozatosan magasabb színvonalon. Mások voltak persze a jövedelmi viszonyok is 30-40 éve, de akkoriban Hollandia sem ott állt, ahol most. Ez a biztosítási forma nem azért hiányzik nálunk, mert alacsonyabbak voltak a jövedelmek, hanem mert hiányzott, hiányzik a társadalmi kultúrából. Még mindig a gondoskodó állam képe lebeg az emberek szeme előtt, és a vállalatok, vállalatvezetők (magam sem járok el másképp) kihasználják ezt, pedig a vállalatoknak hosszú távon ez költségmegtakarítást hozhatna.

Arra gondol, hogy a józan állam adókedvezménnyel támogatná az effajta biztosításokat?

• Pontosan! Nyugat-Európában a legtöbb ilyen fizetéskiegészítés, életbiztosítási, nyugdíj-biztosítási és mindenfajta betegség- és baleset-biztosítási hozzájárulás, kifizetés többnyire részben avagy egészben adómentes, de legalábbis adókedvezményben részesül.

És vajon a maga hajlandóságából a lakosság köt-e biztosításokat?

• A lakosság körében a biztosítási kultúra színvonala messze elmarad a (szerintem) kívánatos állapottól, pontosabban attól a helyzettől, amit a fejlett országokban láthatunk. A lakások 30 százaléka nincs biztosítva, beleértve persze most mindent, lakóépületet, nyaralókat, egyebet. A gépjárműveknél más a helyzet, a casco a világ minden országában relatíve drága az idős kocsikra. Furcsa, de talán érthető módon a gépkocsiknál közelebb vagyunk a nemzetközi telítettséghez, mint a lakásbiztosítások tekintetében.

Nyugaton talán mindenkinek van lakásbiztosítása?

• Ha nem is mindenkinek, de több mint 90 százaléknak van, nyilván országonként is változik az arány. Az életbiztosításokban viszont lényegesen nagyobb a lemaradásunk. Ez is részben hagyomány kérdése. Magyarországon ennek nemigen volt kultúrája. Az életbiztosításokat Nyugat-Európában csaknem mindenki hosszú távú megtakarításnak tekinti, és csak 15-20 százalékuk értékeli valódi biztosításnak, életbiztosításnak. Ez Magyarországon soha nem volt így. A hajdanvolt CSÉB-nek (csoportos élet- és baleset-biztosítás) gyakorlatilag nem volt megtakarítási része. Fizettek utána némi kamatot, és jól jött a CSÉB-támogatás betegség, kórházi kezelés idején. De ez minden. A nagy, komoly életbiztosítások száma 150-200 ezer darab lehetett, talán a teljes népességre vetítve 2 százalék. Mostanában már egymilliónyi életbiztosításnál tartunk, a teljes népességre vetítve ez tíz, az aktív népességre vetítve 25-30 százalék. Az önkéntes nyugdíjpénztárak befizetéseivel együtt ez már jelentős hosszú távú megtakarítás, legalábbis a korábbihoz képest. De messze nem elég sem a gazdaság, sem a népesség számára. 30 év múlva az akkori nyugdíjaskorosztálynak csak nagyon-nagyon piciny része, 5-10 százaléka élvezheti majd a magánmegtakarításokból megszerezhető, a nagy tb-rendszerből járó pénz melletti nyugdíjat. Németországban, Franciaországban nem ok nélküli a nyugdíjreform körüli botrány. Ott is rájöttek, hogy gyakorlatilag máshogy nem lehet normális nyugdíjaséletet élni, csak magánnyugdíjak révén. Nagy dolog, hogy nálunk is újraindult a nyugdíjreform, mert 30 évvel előre kell nézni! Muszáj messzire előre gondolkodni, és remélem, hogy a magánnyugdíjreform most már normálisan halad majd, emellett azt várom, hogy az életbiztosítások mint megtakarítási formák felkeltsék a lakosság, a vállalatok és az állami illetékesek érdeklődését.

Valamiféle alkufolyamatot remél a biztosítók, az állam és a biztosítottak, illetve a foglalkoztatottak között, amelynek színhelye például az Érdekegyeztető Tanács, netán az Országgyűlés lehetne?

• Lehet egyszerre mindennel kísérletezni, csak nagyon nehéz. Egyelőre folytatódik a magánnyugdíjreform, és ez jó dolog. Az államnak két-három éven belül valóban további lépéseket kell tenni a vállalatok irányába, hogy ösztönözze őket a nyugdíj- és életbiztosításokra, amivel helyettesíthetik a közvetlen, azonnali béremelések egy részét.

Nagyon jó érvek kellenek ahhoz, hogy a munkavállalók ezt elfogadják.

• Biztosan! De vannak jó érvek, s meg kell találni hozzájuk a megfelelő szavakat az arra illetékeseknek. Hosszú távon ugyanis a munkavállalók is így jutnak a legmagasabb összjövedelemhez. És ez a lényeg.

Biztosítótól nem rossz. Ön hazabeszél?

• Persze. Azt is. Ki találhat ebben kivetnivalót? Amit ajánlok – csak ismétlem – minden szereplőnek javára válik. Nem én találtam ki, másutt már működik, és jól. Mellesleg az államnak vannak erre szolgáló eszközei, csak akarat kell hozzá. Magyarországon magasak a bérterhek. A nyugdíjbiztosítás nemhogy bérteher, hanem adókedvezmény forrása. A vállalatnak lényegesen olcsóbb 1 százalék nyugdíjbefizetés, mint 1 százalék bér, mert utóbbival rémesen sok közteher jár. S közben a dolgozó is megkapja, ami neki dukál.

Ez jó a nagyvállalatoknak. De mi lesz a kicsikkel? És egyes ágazatokban, például a mezőgazdaságban, aligha lehet 30 évre előre kalkulálni. Ott mi lesz?

• Nem állítom, hogy minden elgondolás egy lépcsőben megvalósítható. De meg kell kezdeni a munkát, és ehhez új feltételeket kellene teremteni!

Vár-e változást a biztosítási piacon országunk uniós taggá válásával?

• Lényegi változást nem várok, mert minden nagy biztosító itt van már nálunk, s az új szemléletmód kialakulása nem elsősorban az EU-tagságtól remélhető. De Nyugat-Európa nyilván közvetlenebbül érzékelhető követendő minta lesz.

A biztosítók egyrészt átvállalják a biztosítottak kockázatainak egy részét, másrészt viszont a nemzetgazdasági tőkeátcsoportosítási folyamat fontos szereplői. Mennyiben töltik be most ebbéli szerepüket a hazai biztosítók?

• Két dologban lehetnénk jók, de csak az egyikben jeleskedünk. A rövid távú pénzek hosszú távú pénzzé alakításában nagyon jók vagyunk. Magyarországon a 10 éves vagy a 10 év fölötti állampapírok vásárlói 90 százalékban a biztosítók. A többiek javarészt külföldiek. A lakosságnak 10 éves állampapírban vagy hosszú távú befektetésben jóformán egyetlen fillérje sincs. Mi a lakosság rövid távú pénzeit kvázi elvittük egy hosszú távú befektetési struktúrába. Ez az állam számára nagyon fontos stabilitási tényező. Ezeknek a befektetéseknek az összértéke nagyjából 1000 milliárd forint. A nyugdíjpénztárakban levő tartalékkal együtt ez összesen lehet 2000-3000 milliárd, ami már komoly tőke. Így biztonságos belföldi forrásból finanszírozható az államháztartási hiány jelentős része. 12 évvel ezelőtt még nem is volt 10 éves futamidejű állampapír.

És miben vallottak kudarcot?

• A biztosítók általában a tőkepiac, és különösen a részvénypiac főszereplői. Nálunk nem, s ennek két oka van. Egyrészt nagyon pici a magyar tőzsde, szerény az az összeg, amit itt befektethetnénk, és azon belül is, miután kicsi a tőzsde likviditása, nagyobb a befektetések rizikója. Márpedig a biztosítók sok mindent szeretnek, de komoly kockázatot vállalni olyan területen, ahol nem muszáj, azt nem. Korábban, amikor a tőzsde létrejött, sokan optimisták voltak. A Tőzsdetanácsban nagyon eltaláltam, hogy hány tőzsdei cég lesz 10 év múlva, én a számukat 30-50 között becsültem, s annyi is van. Ez a likviditás ennyit bír. És sajnos a kötvénykibocsátás, mint vállalatfinanszírozási forma, sem látszik biztatónak. A kötvényvásárlások mögé akkora tőkét kellene állítani biztosítékként, ami a biztosítónak már nem éri meg. A biztosítók ugyanis mindig a biztosítottak pénzével vitézkednek a tőkepiacon, márpedig ezeket a pénzeket nem szabad kockára vetni a nagyobb hozam reményében, részben mert tilos, részben mert a józan ész is mást parancsol.

Mikor lesz olyan világ, amikor a nagyközönség, átlag magyar megszereti a biztosítókat? Amikor bizalommal viseltetik a biztosító iránt? Amikor el fogja hinni, hogy a biztosító korrekt cég, mert biztos, hogy fizet, ha a polgárt kár éri?

• Még nagyon sokat kell ezért tennünk... Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy a biztosítók, mondjuk lakatost, üvegest ajánljanak a károsultaknak, aki kimegy a helyszínre, elvégzi a javítást, és a biztosító kifizeti a munkáját.

A biztosítási ügynök nem osztozik a lakatossal?

• Nem teheti, mert nem ismeri, a szakembert a központ ajánlja. A károsult telefonon kér segítséget, a központ utasítja a kárrendezőt és a szakembert.

És ez elég?

• Aligha. De a szolgáltatások javítása sokat segít.

A mennyiség egyszer minőséggé válik?

• Úgy bizony. Ez a cél. Az embereknek tudniuk kell, hogy a biztosító mely károkért állt helyt, hol segített, illetve miként felelt meg a vállalt és vele szemben támasztott követelményeknek. De alapvető kételyeim vannak, már ami a biztosítók kedvező közmegítélésének esélyeit illeti. A biztosítóhoz ugyanis eleve negatív események halmaza kötődik. Valaki meghalt, és ezért fizetünk, természetesen sírnak a rokonok, szomorúak az emberek. Ha betörtek a lakásukba, dühöngenek, és joggal. Rá két vagy három hétre megkapják a pénzt, de az nem igazi öröm. A gépkocsit összetörték, leégett a ház, ezerféle baj érhet mindenkit. Kap kártérítést, de lehet annak örülni?

De a biztosítók imázsának az sem használ, ha a nyilvánvalóan kárveszélyes ártéri házakra kerek perec felmondják a biztosítást. Ezt miért tették?

• Két árvizet jókora károkkal a legbecsületesebb módon kifizettünk. Azután kasszát csináltunk, hogy lehet-e folytatni a következő öt évet ugyanígy, ha lesz árvíz. Márpedig lesz. Ezt igazolja minden hosszú távú meteorológiai előrejelzés. Ezt nem mi mondjuk, mások mondják. Szakértők. A szerződésekben benne volt, hogy azok évente felmondhatók. Éltünk ezzel a joggal, mert ha nem maradunk benne a már említett "30 százalékban", becsukhatjuk a boltot. S mellesleg nem a saját pénzünket kockáztatjuk, hanem a biztosítottakét. Szerintem az a cég erkölcsösen jár el, amelyik – mint az ÁB Aegon is – tájékoztatja a közvéleményt lépéseinek okairól. Lehet valaki erkölcstelen úgy is, hogy mond nagyokat más kontójára, de aztán nem tesz semmit.

Van-e Magyarországon a biztosítóknak, a biztosítottaknak valamiféle közös erkölcsi mércéje? Van-e lehetősége bármely nagy kár esetén az éppen regnáló kormánynak erkölcsi nyomást gyakorolni a biztosítókra, hogy azok írott kötelességeiken túl vállaljanak szerepet a kártérítésben?

• A biztosítás alapvetően nem etikai ügy, hanem üzlet. De az üzletnek is van etikája, amennyiben a felek kötelesek vállalásaikat teljesíteni! Ami pedig a kérdés másik részét illeti, egyértelmű válaszom van. A biztosítás ebben a tekintetben ugyanolyan szakma, mint bármelyik másik. Akinek volt biztosítása, annak volt, és akkor a biztosítónak kötelessége fizetni. (Utána élhet a jogaival.) A nem biztosítottak iránt pedig az államnak vagy vannak kötelességei, vagy nincsenek – ezt az állam képviselőinek kell eldönteniük, ebbe én nem is akarok beleszólni, merthogy a politika és a szakma elválik egymástól, és szerintem valahol itt van a határ.

S ha már az erkölcsről esett szó: hogyan alakulnak hazánkban a biztosítási csalások?

• Van némi javulás. De gyanítom: amíg biztosítás van, addig sajnos csalás is lesz. Az már pozitívum, ha a számuk csökken. Az 1990-es évek elején páratlan dolgok estek meg, mindenféle trükköt el tudok mesélni, de nem akarok tippeket adni. Talán a legszemléletesebb, amit én megéltem: bejelentette az ügyfél, hogy ellopták a kocsiját a háza udvaráról. Mit tesz isten, Mercedes volt a szegény jószág. A szakértő kiballagott a helyszínre, s nem talált a kerítésen olyan nyílást, kaput, amelyen az autó kifért volna. Következésképp soha bent sem volt. Ma az ilyesféle csalási kísérletek száma lényegesen kisebb, és gondosabban dolgoznak a szakértők is. Európai összevetésben ma már nem vagyunk nagyon rossz helyen, sőt úgy nagyjából talán az európai átlag környékén lehetünk. Ez nagy fejlődés, amiben a szakmának is komoly szerepe volt.