Búcsú a nullszaldótól

Az osztrák kormány reformtervei

Tavaly is Karl-Heinz Grasser volt a pénzügyminiszter. Ő volt az, aki az augusztusi nagy árvíz idején – napokkal a kormány felbomlása és az egy évvel előrehozott választások kiírása előtt – hivatalosan bejelentette, hogy a terv vágyálom marad. A szakértők egy része – a Sunnyboynak becézett politikuskedvencet kevésbé csodálók táborából – eleve kételkedett a terv megvalósíthatóságában. Ők attól a megállapítástól sem riadnak vissza, hogy az árvízkárosultak megsegítésének, a károk helyreállításának valódi terhe csak ürügyül szolgált ahhoz, hogy kihátráljon a meggondolatlan ígéretből, amit mellesleg még az ugyancsak szigorú Európai Unió sem kért Ausztriától.

Füstbe ment terv

Emlékeztetőül: Grasser terve az volt, hogy az osztrák költségvetés 2002-re nullszaldós lesz. A terv megvalósításához 2001-ben 90 milliárd, 2002-ben 101 milliárd schillingre lett volna szükség, amit az akkori néppárti-szabadságpárti koalíció háromnegyed részben a kiadások csökkentése és csak egynegyed részben a bevételek növelése révén kívánt előteremteni. A 2000. évi 54,7 milliárd schillinges költségvetési deficitet (a GDP 2 százaléka) 2001-ben 32,8 milliárdra (1,1 százalék) kívánták csökkenteni, a 2002-re szövetségi szinten betervezett 11,4 milliárd schillinges (a GDP 0,4 százalékának megfelelő) hiány pedig a tervezet szerint eltűnt volna. Bár 2001-ben még egyszer jelentősen – a 2000-es 781,5 milliárd schillingről 813,5 milliárdra – tervezték növelni a költségvetési kiadásokat, 2002-re már csak 804 milliárdos kiadást irányoztak elő. Az állami bevételeket 2001-ben az előző évi 726,8 milliárd schillingről 780,7 milliárdra, majd 2002-ben 793,4 milliárdra kívánták növelni.

A költségvetési hiány nullára szorításához 2001-ben szükséges 90 milliárd schilling megtakarítás 62 százalékát – a kiadási oldalon – egyebek között egy 11 ezres létszámleépítéssel járó közigazgatási reform, különféle alapok (munkanélküli-segély stb.) lefölözése és az adósság csökkentése, s ezzel a kamatszolgáltatás mérséklése révén képzelte el a kormány, a többit a bevételi oldalon jórészt a munkavállalókat sújtó terhek hozták volna be. Még a pénzügyminiszter is elismerte, hogy a bevétel növekedéséből 28,1 milliárd schilling az adóintézkedések eredménye lett volna.

Új vezérelv

Azóta, a 2003-as költségvetés készítése idején történt egy és más változás. Bár a pénzügyminisztert továbbra is Karl-Heinz Grassernek hívják, ez a még mindig kifejezetten fiatalnak számító politikus már nem a Jörg Haider nevével fémjelzett – hivatalosan évek óta nem az ő vezetése alatt álló – Szabadságpártot képviseli a mellesleg ugyanúgy néppárti-szabadságpárti, második Schüssel-kormányban.

Grasser igyekezett kimaradni a Haiderhez hű Szabadságpárt tavaly őszi lázadásából, amely azután a koalíció felbomlásához és az előrehozott választásokhoz vezetett. Amikor pedig a népszerű politikust az új választásokra készülő Schüssel kancellár csapatába hívta erősítésként, a pénzügyminiszter gondolkodás nélkül elfogadta az ajánlatot. Később ki is lépett a Szabadságpártból, így jelenleg a Néppárthoz közelebb álló függetlenként erősíti a kormányt.

Ráadásul a párthovatartozással együtt mintha szemléletet is váltott volna: a nyár közepén életbe lépett – és utolsó pillanatban kidolgozott és elfogadott – kétéves költségvetés már nem tekinti céljának a nullszaldós hiányt. Sőt, Grasser immár maga is úgy véli: 2007-ig ilyesmire egyáltalán nem lehet számítani.

Az aktuális vezérelv "a kiegyensúlyozott államháztartás, amely segít átvészelni a konjunktúraingadozást". A 2003-2004-es költségvetés előirányzata szerint a deficit az idén a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 1,3 százalékát teszi ki, vagyis az előző évi kétszeresére emelkedik. Jövőre – abból kiindulva, hogy beindul a gazdasági fellendülés, s a gyarapodás eléri az 1,7 százalékot – a hiány ismét 0,7 százalékos lesz.

A Pénzügyminisztérium számításai szerint 2005-ben megint nő a deficit – 1,5 százalékra –, és 2007-ben is legfeljebb a 0,4 százalékos hiány valósítható meg. Az adósságok lefaragása tekintetében is 2007 a bűvös évszám: ekkorra tervezi Grasser a 2002-ben felhalmozott 67,8 százalék leszorítását a maastrichti előírások szerinti 60 százalék alá.

A költségvetés sarokszámai szerint 2003-ban az állami kiadások valamelyest csökkennek – 61,8 milliárd euróról 61,5 milliárdra, 2004-ben azonban a növekvő nyugdíj-, családisegély- és katonai kiadások miatt ismét emelkednek, mégpedig 62,6 milliárd euróra. Ugyanezt a tendenciát követik a bevételek: 2003-ban csekélyebb a növekedés – a bevétel összege 57,41 milliárd euró, 2004-ben azonban alaposan megemelkedik, 59,24 milliárdra. Ez utóbbi elsősorban a konjunktúra remélt növekedésével – a jövedelemadó-befizetések emelkedésével és a magasabb ásványiolaj-adóval – függ össze. A deficit ennek megfelelően 2003-ban 3,9 milliárd euró (maastrichti mércével a GDP 1,8 százaléka), jövőre 3,4 milliárd.

A Wifo konjunktúra-előrejelzései
	1999	2000	2001	2002	2003	2004
A GDP reálértékének változása az előző évhez képest (%)	2,7	3,5	0,7	1,0	0,7	1,2
A munkanélküliség alakulása (a foglalkoztatottak %-ában)	6,7	5,8	6,1	6,9	7,0	7,1
A fogyasztói árak változása (az előző évhez képest, %)	0,6	2,3	2,7	1,8	1,3	1,3
A magánfogyasztás alakulása (az előző évhez képest, %)	2,3	3,3	1,5	0,9	1,3	1,6
Forrás: Wifo

Hidegzuhany

Még meg se száradt a tinta az elfogadott költségvetésen, amikor napvilágot láttak a legnagyobb gazdaságkutató intézetek és a Nemzeti Bank ismét lefelé kerekített konjunktúra-előrejelzései – s az sem bizonyos, hogy ezek a pesszimista jóslatok az utolsók. Hideg zuhanyként hatott a Wifo, az osztrák Gazdaságkutató Intézet legújabb elemzése, amely az idei évre eddig feltételezett 1,1 százalékos növekedést 0,7 százalékra vette vissza. Jövő évi prognózisa most 1,2 százalék, a korábbi 1,6 százalék helyett. (Megbízható forrásokból származó értesülés szerint egyes kutatók a nulla növekedést sem zárják ki.)

Az idei évre vonatkozóan a Nemzeti Bank is 0,7 százalékot jósol, ám 2004-et illetően kicsit derűlátóbb, és egyelőre tartja az 1,6 százalékot. Az ok egyrészt az erős euró – az amerikai dollárhoz viszonyított árfolyam –, ami előbb-utóbb lecsapódik a külkereskedelemben, másrészt a nyugdíjreformról folyó belső viták és az ezzel összefüggő bizonytalanság fogyasztás-visszafogó ereje.

Adó- és nyugdíjreform

A kormány varázsszava az adóreform, amelynek első szakasza már 2004-től megvalósul, nagyobb hatású intézkedései pedig – állítólag 2,5 milliárd eurós lakossági megtakarítással – 2005-től lépnek életbe. Ennek eredményeként a mai történelmi rekordról, a teljes költségvetési bevétel 45,6 százalékáról 2006-ra 42,9 százalékra csökken az adóbevétel aránya a teljes költségvetési bevételből.

Az államháztartást egyensúlyban tartó intézkedések fontos része az oly sok vihart kiváltó nyugdíjreform. Ennek legfontosabb elemei: a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségének megszüntetése 2017-ig; a női korhatár hozzáigazítása a férfiakéhoz (60-ról 65 évre), valamint a szigorúbb járulékszámítás. A korai nyugdíjazás Ausztriában népbetegség: a tavalyi szigorítás nyomán a korhatár nőknél jelenleg 56,5 év, a férfiaknál 61,5 év, s "büntetés", azaz a járulék százalékos csökkentése jár azért, ha az érintett nem rendelkezik az előírt 40 év munkaviszonnyal. Ennek ellenére a férfiak ténylegesen átlagosan 58,7, a nők pedig 57,3 éves korukban vonulnak nyugállományba, s az idén, aki csak teheti, még él ezzel a lehetőséggel: év végéig 300 ezer kérelemre számítanak.

A leginkább zsebbe vágó intézkedés a járulék kiszámításának változása. Eddig az utolsó 15 évet vették alapul, ami a reform bevezetésével 40 évre emelkedne. A veszteség egyes korcsoportokban a 30 százalékot is elérné. A tiltakozások nyomán a kormány a maximális veszteséget 10 százalékra korlátozná, ami persze csökkenti a várt megtakarítást. A reform ellenzői a kisebb nyugdíjaknál ezt is sokallják.

A kormány kisebbik pártja, a Szabadságpárt – a háttérben Jörg Haiderrel – szeretné elérni, hogy az 1000 eurónál kisebb nyugdíjakat vegyék ki a változásokból. Ez megkérdőjelezi az egész reformelképzelést, s a szakértők rosszallását váltja ki, mivel a nyugdíjak hatvan százaléka nem éri el az 1000 eurót. Jelenleg a minimálnyugdíj egyedülállók esetében havi 643,5 euró (évente 13-szor), házastársakat vagy életközösségben együtt élő párokat tekintve pedig összesen 965 euró.

A reform – amit egyelőre csak a parlament alsóháza hagyott jóvá – nem érinti azonban a legkirívóbb visszásságot, a különböző nyugdíjrendszerek párhuzamosságát. Ez a közhivatalnokoknak, a politikusoknak, egyes ágazatok foglalkoztatottjainak lényegesen jobb feltételeket teremt, mint a többséget képező alkalmazottaknak, illetve munkásoknak. E rendszerek harmonizálása fontos feladata lenne a reformnak, az elképzelések azonban e téren is eltérőek.

A kormány a nyugdíjreformmal 2006-ig 624 millió euró megtakarítására számít. A jelenlegi rendszer nem tartható fenn, mivel Ausztria 2000-ben a GDP 14,5 százalékát fordította nyugdíjakra, s ha nem történik változás, ez az arány 2020-ig 16 százalékra nő (szemben a 15 EU-tagország 2020-ra várható 11,5 százalékos átlagával).

A köztisztviselők nyugdíjkiváltságait a kormány egyelőre nem bolygatja, létszámuk további csökkentése azonban fontos része a megtakarításoknak. Tizenkilencezer köztisztviselői – főként egyetemi oktatói – álláshelyet egyszerűen leválasztanak a költségvetésről, s más címszó alá helyezik.

Igazi megtakarítást jelent azonban az a terv, hogy 5880 munkahelyet teljesen megszüntetnek. Ezzel a 2002-es évi 10,6 milliárd eurós személyi költség 2004-ig 10,4 milliárd euróra csökken. Ezen túl is sújtja a takarékoskodás az egyetemeket, amelyek ugyan a tavalyival azonos összeget, 1,467 milliárd eurót kapnak 2003-ban is, ám ebből maguknak kell kigazdálkodniuk a fizetésemeléseket.

A társasági adó mértéke a világ néhány országában (%)
	2002. január 1.	2003. január 1.
Ausztria	34	34
Németország	38,26	39,58
Szlovákia*	25	25
Csehország	31	31
Magyarország	18	18
Svájc	24,5	24,5
Lengyelország	28	27
Románia	25	25
Oroszország	24	24
Belgium	40,17	33,99
Dánia	30	30
Finnország	29	29
Franciaország	34,33	34,33
Olaszország	40,25	38,25
Horvátország	20	20
Luxemburg	30,38	30,38
Hollandia	29/34,5	29/34,5
Svédország	28	28
Kanada	38,6	38,6
Egyesült Államok	40	40
* 2004-től 19%
Forrás: KPMG

Végkiárusítás, kérdőjelekkel

Elvben a költségvetés bevételi oldalát erősíti a privatizáció. Már nem sok nagyvállalat van, amelyben az államnak a privatizációs ügynökség (ÖIAG) révén tulajdona van, de azért a várható bevétel a Telekom Austria, a Voestalpine, a VA Tech, a Böhler Uddenholm, az Austrian Airlines és az OMV eladásából százmilliókra rúghat. A terv szerint a privatizációt 2006-ig befejezik, és a vagyonügynökséget feloszlatják – na persze miután az ÖIAG 2003-ban 200 millió, 2004-ben 100 millió euró osztalékot leszállított a költségvetésnek. (Az állami ingatlanholdingtól az idén 182 millió, 2004-ben 282 millió euró rendkívüli osztalékot vár el a pénzügyminiszter.)

Hogy Grasser számításai nem egészen stimmelnek, az nem csak a konjunktúra romló kilátásai miatt egyértelmű. Éppen a privatizációs tervek döcögése teszi nyilvánvalóvá, hogy az ilyesfajta tervezgetésekbe hiba is csúszhat. A Telekom Austriára egyszerűen nincs vevő, pontosabban az egyetlen, amelyik még nem lépett vissza, az – egyébként igen szívesen látott Swisscom – is legalább egy euróval kevesebbet szánna egy-egy részvényre, mint amennyit az osztrákok elvárnának.

A Voestalpine magánosítása viszont igazi botrányba fulladt: kiderült, hogy suba alatt "elígérték" a Magna konszernnek: a stájerországi, elsősorban autóalkatrész-beszállító cég tulajdonosa a Kanadából visszahonosodott Frank Stronach, aki különleges tehetséggel és nagy bőkezűséggel gyűjti be jól fizetett menedzserként az egykori politikusokat, vígan "használva" aztán azok korábbi kapcsolatait.

Maga a pénzügyminiszter is Stronach birodalmából tért meg a politikába pár éve, amikor Jörg Haider – a korábbi rivalizálást megbocsátva – "húzóerőként" visszahívta a Szabadságpártba, de Stronach hívei ott ülnek mindenütt, még az ÖIAG vezérkarában is. Az ügylet a Voestalpine végét jelentette volna: Stronach minden ellentétes fogadkozása dacára, nyilván a számára szükséges termelést megtartva, a többit leépítette volna, feldarabolva így Ausztria parádés iparvállalatát, amely Linzben, Hitler egykori szűkebb pátriájában Hermann Göring Művek néven teremtette meg a felső-ausztriai nehézipar alapjait.

Az alku híre kiszivárgott, és Grasser rákényszerült egy olyan nyilatkozatra, amely szerint stratégiai partner nem lehet új tulajdonosa a gyárnak – csakis olyan pénzügyi befektető, amely nem fog beleszólni termelési kérdésekbe. A kiválasztás pedig EU-konform tendereztetéssel történik. Az ügy foltot ejtett a korábban olyannyira csodált pénzügyminiszter hírnevén, de más baj is adódott vele: tanácsadóknak kifizetett eurómilliók, egy saját magát dicsőítő honlap költségeinek állami kasszából való fedezése, és a gyanú, hogy nem véletlenül kapta a csaknem 2 milliárd eurós vadászgépügylet megbízatását az EADS, a Eurofightert gyártó európai konszern.

Az osztrák állami kiadások összetétele (1998-2002, %)
	1998	1999	2000	2001	2002
Dologi és személyi kiadások	31,3	31,8	31,7	28,8	28,4
Magánháztartásoknak nyújtott juttatások (köztisztviselői nyugdíj, ápolási pénz, munkanélküli-segély stb.)	48,3	48,8	49,7	51,9	53,2
Támogatások (pl. osztrák államvasutak)	9,7	9,4	9,3	10,1	9,3
Kamatszolgálat	7,2	6,9	7,3	7,1	7,0
Egyéb	3,5	3,1	2,0	2,1	2,1
Forrás: Államadósság Bizottság

Tátongó lyuk, csökkenő vonzerő

E kellemetlenségeken túl egyéb kifogások is vannak Grasser költségvetése ellen. Szakértők kimutatásai szerint mindent összevetve a számítások nem stimmelnek, azokban optimális esetben is van egy 3 és fél milliárd eurós lyuk. Eszerint a nyugdíjreform az egymilliárd eurós megtakarítási céllal szemben csak nyolcszázmilliót hoz; az egészségügyi intézkedések (az orvosi vizitek térítési kötelezettségének bevezetése) egymilliárd euró helyett csak 660 milliót jelentenek; a közigazgatási reform, amelytől Grasser szerint szövetségi szinten 1,3 milliárd, a helyi és tartományi intézményeknél 1 milliárd eurós megtakarítás várható, ennek maximum az ötven százalékát képes teljesíteni. Az így keletkező 1,5 milliárd hiányhoz jön még az adóreform szükséglete – aminek fedezete legfeljebb az eladósodás növelésével képzelhető el.

Ugyanakkor nem babra megy a játék. Az adóreform tétje nem csak a lakossági fogyasztás élénkítése, hanem Ausztria telephelyszerepének megőrzése is. Egyre több jele van annak, hogy az ország ma már nem elég vonzó. Egy, a Boston Consulting által nemrégiben közzétett tanulmány szerint a következő években kevesebben alapítanak új regionális központot Bécsben, és sok régebben itt működő cég is elvándorol – Prágába és Budapestre.

Pontosabban nem feltétlenül a központok bezárását tervezik, inkább azok méretét csökkentik, több munkatársat az érintett területen létesítendő "alközpontokba" helyeznek át, és a vállalatirányítás több funkcióját is oda delegálják. Ez összesen háromezer munkahely elvesztését jelentheti Bécs számára – plusz a beszállítói megbízásokat, amelyek mértéke nehezen becsülhető fel.

A bökkenő az, hogy a tanulmány nem ajánl ellenszert. A szakemberek egy része szerint ráadásul veszélyes lehet az a verseny, amely a társasági adó csökkentése terén az utóbbi időben az Európai Unióban kialakult, és az esetleges "pontszerzés" sem jelent feltétlenül eredményt. A kisebb bevétel ugyanis tovább csökkenti az államok mozgásterét, vagyis még kevesebb lesz az infrastrukturális állami beruházás.

Orvoslás tehát sem Ausztrián belüli, sem határain túli használatra nincs. Az adatok viszont megfelelnek a valóságnak: egy másik, az Economist angol hetilap kutatórészlege által készített összehasonlítás szerint Ausztria az 1998 és 2002 közötti 17. helyről a 21.-re esett vissza a kedvelt gazdasági telephelyek ranglistáján. (Az összehasonlítás 60 országra terjedt ki, és hetven szempontot vett számba, vagyis azt, hol a legkedvezőbb a gazdasági környezet az infrastruktúra, a tőkepiac és a piaci viszonyok stb. szempontjából.)

Csőd hátán csőd

Eközben az ausztriai gazdaság napi hírei egy az egyben igazolják a tudományos felméréseket. Csőd csődöt követ – olyan hagyományos intézménynek számító cégek voltak kénytelenek csődeljárást kérni, mint az Ankerbrot vagy az Augarten porcelángyár –, s nem múlik el nap valamilyen patinás vállalat eladásának híre nélkül. A BBAG osztrák söróriást a holland Heineken nyelte le, a Römerquellét a Coca-Cola, és a sor folytatódik, s egyebek között azzal a veszéllyel párosul, hogy tovább romlik az amúgy sem rózsás – mondhatni mélyponton lévő – munkaerőhelyzet.

Igaz, Grasser költségvetése 780 millió eurót betervezett a munkanélküliség enyhítésére – tovább- és átképzőtanfolyamokra –, de ezek eddig is legfeljebb a statisztikát javították, mivel az éppen tanfolyamra járók kikerültek a munkanélküli-besorolásból. Marad a remény, hogy a gazdaság kilábal a stagnálásból, s végre a kutatóintézetek is derűsebb prognózisokkal állhatnak majd elő.

A legkedveltebb telephelyek rangsora
2003-2007	1998-2002
1.	4.	Kanada
2.	1.*	Hollandia
3.	8.	Finnország
4.	3.	Nagy-Britannia
5.	1.*	Egyesült Államok
6.	6.	Svájc
7.	7.	Szingapúr
8.	5.	Hongkong
9.	11.	Dánia
10.	9.	Írország
21.	17.	Ausztria
* megosztott első hely
Forrás: APA, Economist