VERSENYJOG VÁLLALKOZÁSOKNAK

Kartellek

A kartell nem más, mint adott piac működésének magánérdekű, versenyt kizáró vagy korlátozó szabályozása. A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) tiltja a vállalkozások közötti versenyellenes megállapodásokat, összehangolt magatartásokat, illetve a vállalkozások társulásainak olyan döntését, amely ilyen célra irányul. A Tptv. szerint tilos a vállalkozások közötti összehangolt megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek az a döntése, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejt, illetve fejthet ki. A megállapodás akkor nem minősül ilyennek, ha az egymástól nem független vállalkozások között jön létre.

Tiltott magatartások

Az összehangolt megállapodás (magatartás) tilalma különösen

– a vételi vagy az eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározására;

– az előállítás, a forgalmazás, a műszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozására vagy ellenőrzés alatt tartására;

– a beszerzési források felosztására;

– a piac felosztására;

– a versenytársak közötti, versenyeztetéssel kapcsolatos összejátszásra, valamint

– a piacra lépés akadályozására vonatkozik.

Csekély jelentőségű megállapodás

Lényeges, hogy az úgynevezett csekély jelentőségű megállapodás nem tartozik a Tptv. által tiltott magatartások közé. Általában csekély jelentőségű a megállapodás akkor, ha az azt megkötő felek és az azoktól nem független vállalkozások együttes részesedése az érintett piacon nem haladja meg a tíz százalékot.

Kartelltagság

Az előzőekben elmondottakból láthatjuk, hogy a kartell független versenytársak között jöhet létre, azonban nem akármilyen kapcsolatban álló vállalatok közötti összebeszélésről van szó. Így nem tartoznak ebbe a kapcsolatrendszerbe például az egymással vertikális kapcsolatban (eladó-vevő, termelő-kereskedő) álló vállalkozások közötti megállapodások, még akkor sem, ha azok árakra vagy piacok elosztására vonatkoznak (e magatartásokat vertikális korlátozásnak nevezi a versenyjog, és a kartellekhez képest kisebb szigorral szankcionálja).

Versenytársnak azok a piaci szereplők tekinthetők, amelyek egyazon piacon tevékenykednek: ugyanolyan, vagy a fogyasztók szempontjából lényegében hasonló árukat, szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokat sorolunk ebbe a csoportba.

Az egymástól való függetlenségről témánk szempontjából csupán versenyjogi értelemben beszélhetünk. Ennek alapja a versenytörvény fúziós szabályaiban található "irányítás" fogalom.

Közvetlen irányítás

Közvetlen irányításról beszélünk, ha egy vállalkozás (vagy több vállalkozás közösen)

– a másik vállalkozás többségi szavazati jogot biztosító üzletrészeivel, részvényeivel, illetve a szavazati jogok több mint ötven százalékával rendelkezik, vagy

– jogosult a másik vállalkozás vezető tisztségviselői többségének kijelölésére, megválasztására, valamint visszahívására, vagy

– szerződés alapján jogosult a másik vállalkozás döntéseinek meghatározó befolyásolására, vagy

– a másik vállalkozás döntéseinek meghatározó befolyásolására ténylegesen képessé válik.

Közvetett irányítás

Az irányítás áttételesen, közvetett módon is fennállhat: közvetett irányítással rendelkezik a vállalkozás az olyan vállalkozás felett, amelyet az általa közvetlenül irányított más vállalkozás – vele együtt vagy önállóan – irányít.

Látszólagos kartellek

Az elmondottak következtében az egy konszernhez, gazdasági csoporthoz tartozó, egyébként társasági jogilag független vállalkozások közötti megállapodást – még ha az az árakra, piacokra, termelésre vonatkozik is – a versenyjog nem tekinti kartellnek. Abszurd helyzetet eredményezne, ha az egymással versenyben nem álló vállalkozások közötti ilyen tartalmú megállapodásokat valaki is versenykorlátozónak tekintené. A gazdasági egységen belül tehát csak "látszólagos kartellek" jöhetnek létre, melyekkel szembeni fellépést a versenyjog nem tekinti feladatának. Az anyavállalat így például nyugodtan megszabhatja a leányvállalatának, hogy az hol, milyen áron, milyen feltételekkel értékesíthet. Ezek nem tekinthetők versenyellenes magatartásnak, csupán vállalaton belüli feladatmegosztásról van szó. Amit a versenypolitika ezen a területen tehet, legfeljebb az, hogy – különösen a fúziókontroll eszközeivel – megakadályozza az olyan méretű gazdasági egységek, cégcsoportok létrejöttét, amelyek a piaci verseny létét fenyegetnék. Ha azonban már létrejött egy ilyen cégcsoport, az ahhoz tartozó vállalkozások közötti megállapodások kiesnek a versenyjog célkeresztjéből.

Kartellfajták

Attól függően, hogy a versenytársak közötti megállapodás mire irányul, beszélhetünk különösen

– árkartellről,

– információkartellről,

– piacfelosztó kartellről, illetőleg

– kibocsátást korlátozó vagy kvótakartellről.

Árkartell

Árkartell esetében a versenytársak eladási vagy beszerzési áraikat egyeztetik egymás között. Ez is sokféleképpen valósulhat meg: lehet az árat pontosan rögzíteni, vagy bizonyos sávot megszabni az árak mozgásának korlátozására – a gyakorlatban az ár minimumának megszabása, az úgynevezett küszöbár meghatározása a jellemző. Árkartellnek tekinthető továbbá az is, amikor a versenytársak az ár egyes elemeit egyeztetik (például, ha egységes kedvezményeket fogadnak el, vagy éppen elhatározzák, hogy senkinek nem adnak kedvezményt az úgynevezett listaárból).

Információkartell

Az információkartell kapcsolódhat, illetve beolvadhat egyéb kartelltípusokba – tipikusan árkartellbe –, de önálló életet is élhet. Tilos a versenytársak közötti olyan információ áramoltatása, amely érzékeny, tipikusan titkos, aktuális adatot érint, és alkalmas a piaci szereplők közötti versenyből adódó bizonytalan állapotot mérsékelni.

Piacfelosztó kartell

A piacfelosztás értelemszerűen arról szól, hogy mindegyik versenytárs számára kijelölnek egy védett területet, ahol vagy csak ő, vagy elsősorban ő jogosult értékesíteni. A piacfelosztás működhet egyrészt földrajzi alapon, de köthető bizonyos vevőkörhöz is. Különösen gyakori jelenség azokon a piacokon, amelyek már kinőtték a nemzeti kereteket, és a verseny országok közötti vagy globális méreteket öltött. Ilyenkor kézenfekvő, hogy mindegyik kartelltag a maga "természetes vadászterületére", azaz székhelyének vagy elsődleges működési területének helyt adó ország ellátására kap védelmet a többi versenytárstól abban a szellemben, hogy "nem háborgatom a te piacodat, ha te is távol maradsz az enyémtől".

Kvótakartell

A kibocsátást vagy az értékesítés mennyiségét korlátozó kartell tipikusan kapcsolódik az előbbi versenykorlátozásokhoz. Kevésbé károsak azok az egyébként nyilvános, nem titkolt megállapodások, amelyek strukturális gondokkal küszködő iparágakban jönnek létre, és céljuk a fölösleges kapacitások együttes leépítése (ez az úgynevezett kríziskartell). Mivel ezek végső soron hozzájárulhatnak az egészséges versenykörülmények kialakulásához, előfordul, hogy a versenyhatóságok átmeneti időre, szigorú feltételekkel megengedik ezeket.

A kartellek megjelenése

A magyar versenyjog korábbiakban idézett rendelkezése háromféle "elkövetési" formát nevesít a kartellek vonatkozásában. Ennek megfelelően a versenykorlátozás megvalósulhat

– megállapodással,

– összehangolt magatartással vagy

– vállalati társulások döntésén keresztül.

Megállapodáson alapuló kartellek

Manapság komoly kartellt nehéz könnyen tetten érhető formában találni, rendkívül ritka, hogy a kapcsolatra írásos megállapodás, szerződés jöjjön létre. A versenyjog által használt megállapodás kifejezésről annyit érdemes tudni, hogy nemcsak a hagyományos értelemben vett, formalizált megállapodások, szerződések sorolandók ide. A szóbeli megegyezések, valamint az úgynevezett úriemberek közti megállapodások (gentlemen's agreements) is idetartoznak.

Összehangolt magatartás

A megállapodás ugyanakkor gyakran összemosódik az összehangolt magatartással, amely a vállalatok közötti lazább tudati kapcsolatot jelöli, amely nem éri el ugyan a megállapodás szintjét, de a vállalatok a verseny kockázatát tudatos együttműködéssel helyettesítik.

Összehangolt megállapodás a gyakorlatban

Összehangolt magatartásról akkor van szó, ha két vagy több vállalkozás egymással tudatosan együttműködik – anélkül, hogy egymással megállapodást kötnének – annak érdekében vagy azzal a hatással, hogy a verseny kényszerítő nyomásától megszabaduljanak, illetve azt enyhítsék. Az összehangolt magatartásnak nem feltétele a közös cselekvési terv részletes kidolgozása. Elegendő a versenytársak közötti olyan kapcsolatfelvétel, amelynek célja vagy hatása a versenytársak jövőbeli magatartásának befolyásolása. Ezzel a magatartással a megállapodáshoz hasonlóan kizárják vagy legalábbis jelentősen csökkentik a versenyfolyamatban benne rejlő bizonytalansági tényezőt, mint a hatásos verseny mozgatórugóját.

Társulások döntése

A harmadik forma sem ritkaság: adott ágazat összes vagy legalábbis jelentős képviselőit rendszeresen egy fedél alatt összehozó szervezetek, kamarák, szövetségek többször jelentették a kartellek melegágyát.

Példa az árkartellre A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított öt vállalkozás ellen, mert a piaci információk alapján a gépjármű-eredetiségvizsgálatra egységes díjakat alkalmaztak. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által meghirdetett pályázat nyerteseiként az öt vállalkozás tevékenységét az ORFK-val 1999. február 23-án megkötött megbízási szerződés alapján kezdte meg. Az egyes vállalkozásokhoz kapcsolódó állomások az ország egész területét behálózzák. A nagyobb városokban jellemzően valamennyi vállalkozás jelen van állomás(ok) révén, de a kisebb méretű települések többségében is több vállalkozásokhoz tartozó állomás működik. A vállalkozások a hozzájuk kapcsolódó állomásokkal mint alvállalkozókkal kötött szerződésekben – egy ("A") vállalkozás kivételével – kikötötték, hogy az alvállalkozó a vállalkozás rögzített díjai szerint köteles végezni a tevékenységet, melytől eltérni csak külön írásos megállapodással lehet. * A vállalkozások képviselői 1999 első hónapjaiban több megbeszélést tartottak, amelyeket követően 1999. március 8-án az egyik ("B") vállalkozás a többi vállalkozás részére megküldte az alkalmazandó díjakra vonatkozó tervezetet, mely alapját képezte a vállalkozások által 1999. március 12-én aláírt a "Gépjármű-eredetiségvizsgálat meghirdetett (minimum)árai (Ft)" elnevezésű dokumentumnak. 2001. március 23-án "B" vállalkozás e-mailben megküldte a többi vállalkozás részére a jövőben alkalmazandó minimumárakat, melynek elfogadását az "A" vállalkozás kivételével a vállalkozások (szintén e-mailben) visszaigazolták, és 2001 áprilisától az abban foglaltakkal összhangban álló árakat alkalmaztak. * Az írásos dokumentum (aláírt megállapodás) alapján minden kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy vállalkozások 1999. március 12-én megállapodást kötöttek közös tevékenységük, az eredetvizsgálat (minimum)árai tekintetében. E megállapodásban valamennyi vállalkozás részt vett. Szintén írásos dokumentumok (számítógépes levelezés) alapján megállapítható volt az is, hogy három vállalkozás visszaigazolta a "B" vállalkozás által megküldött, a 2001. április 1-jét követően érvényesítendő minimumárakat, ami legalábbis úgynevezett összehangolt magatartásnak minősül. A megállapodás (összehangolt magatartás) célja pedig, hogy az árak ne csökkenjenek egy közösen meghatározott szint alá, nem vitathatóan a verseny korlátozása. A versenykorlátozó cél mellett kétségkívül fennáll a versenyt korlátozó hatás is. Az öt vállalkozáson kívül ugyanis más vállalkozás (fővállalkozóként) nem végez (és az érvényes jogi szabályozás szerint nem is végezhet) eredetiségvizsgálatot, melynek értelemszerűen nincs ésszerű helyettesítő áruja, és – a kötelező jellegre tekintettel – a fogyasztónak még abban sincs döntési alternatívája, hogy a szolgáltatást igénybe veszi-e vagy sem. * A vállalkozások ugyan az eredetiségvizsgálatok túlnyomó részét alvállalkozókon keresztül végzik, az alvállalkozók számára azonban szerződésben rögzítik a fogyasztókkal szemben érvényesítendő – a megállapodás szerinti minimumárnál nem alacsonyabb – árat, s az ettől való eltéréshez ("A" vállalkozás kivételével) az engedélyüket kell kérniük az alvállalkozóknak. Az alvállalkozók – a helyi piaci körülmények függvényében – esetenként a minimumár alá mentek, ami azonban a megállapodások versenyt korlátozó célját nem kérdőjelezi meg, és a versenyt korlátozó hatást is csak mérsékelheti, de nem teszi semmissé. A megállapodás szerinti árak ugyanis egységes kiindulópontot jelentenek az alvállalkozók által ténylegesen érvényesített árak számára. * Mindezek alapján a GVH megállapította, hogy a vállalkozások törvénybe ütköző magatartást tanúsítottak az 1999-es megállapodással, illetve ("A" vállalkozás kivételével) a 2001-es összehangolt magatartással, továbbá – szintén "A" vállalkozás kivételével – az alvállalkozói árak szerződéses meghatározásával is. A megállapodás szerinti ártól való eltérés esetleges írásbeli engedélyezése a jogsértés tényén nem változtat, hiszen akkor az eltérített árat határozták meg az egyes vállalkozások az alvállalkozó részére. * A GVH a vállalkozásokkal szemben összesen 27,3 millió forint bírságot szabott ki. Az egyes vállalkozásokra kiszabott bírság konkrét összegének meghatározásakor a GVH az egyes vállalkozások 2001. évi, az eredetiségvizsgálatból elért nettó árbevételéből indult ki. Ehhez viszonyítva "A" vállalkozás esetében – melynek a 2001. évi összehangolt magatartásban való részvétele nem nyert bizonyítást, illetve nem kötötte engedélyhez az alvállalkozók számára az áreltérést – lényegesen kisebb (a többi vállalkozás esetében érvényesített 2,3-2,4 százalékkal szemben 0,5 százalék) bírságot szabott ki. Még ennél is kisebb arányú (0,3 százalék körüli) bírságot kapott a "B" vállalkozás, amely olyan bizonyítékokat és információkat szolgáltatott a GVH számára, amelyek alapvetően szükségesek voltak a jogsértés bizonyításához. Ez a körülmény általános esetben a bírság teljes elengedésére is alapot adhat, az adott esetben a GVH azért döntött mégis a bírság kiszabása mellett, mert "B" vállalkozás jelentős részt vállalt a megállapodás, illetve az összehangolt magatartás technikai lebonyolításában.

Kedvező piacok a kartellek számára

Versenykorlátozást elvileg bármilyen piacon meg lehet valósítani, de van néhány olyan piacjellemző, amely alapján meg lehet jósolni, hogy hol van nagyobb realitása egy kartell megszervezésének.

Homogén piacok

Kartellizálni tipikusan az egyszerű, homogén, gyakran szabványminőségű termékek piacait szokás, mint például cement, cukor, vas, acél, vitaminok, vegyszerek stb. Ezek ugyanis olyan termékek, ahol elsősorban vagy kizárólag az árnak van jelentősége a versenyben, így ha ezt az egy bizonytalansági elemet ki tudják iktatni a "versenytársak", akkor könnyen kézben tudják tartani a piaci folyamatok alakítását.

Korlátozott számú piaci szereplő

További "elvárás", hogy kevés szereplős legyen a piac, ugyanis minél több, eltérő nagyságú, célú, költségstruktúrájú cégnek kell megegyeznie, minél több érdeket kell közös nevezőre hozni, annál bizonytalanabb a dolog kimenetele. Kedveznek a kartelleknek az úgynevezett oligopol piacok, ahol 2-3-4 jelentős, egymással azonos méretű vállalat diktálja a tempót. A kartelltagoknak a piac egészét, de legalábbis a kínálat jelentős részét le kell fedniük, ellenkező esetben a vevők átpártolnának a kartellhez nem tartozó, olcsóbban áruló vállalatokhoz.

Komplex kartellek

Mint már említettük, a kartellt önös érdekű piacszabályozásnak is fel lehet fogni. A több évig, vagy akár évtizedekig működő titkos szövetségek tipikusan úgy élik meg ezt a szép életkort, hogy a főbb üzleti paramétereket ellenőrzésük alá vonják. Nemzetközi szinten különösen gyakoriak a komplex kartellek, amikor is a vállalatok nemcsak az árkérdést rendezik egymás között pontosan, hanem a piacot is felosztják maguk között, és biztosítják az érzékeny információk (például az árak, engedmények, eladások alakulása) belső áramlását. Gyakori, hogy erre a célra külön szervezetet, bizottságokat is létrehoznak – nemritkán egy már létező ágazatspecifikus szervezet fedele alatt, ahol a kompetenciával rendelkező vezetők rendszeresen találkoznak.

Biztosítékok kikötése

Nem fogalmi eleme a kartellnek, de szintén gyakori, hogy a felek különféle biztosítékokat is kikötnek annak érdekében, hogy ne jusson senkinek eszébe kiszállni a közös csónakból. Jó üzlet lehet ugyanis a kartell révén magasra vitt árakhoz képest egy kicsit olcsóbban adni a portékát, ilyen módon piacot nyerni a többiek elől. (Ebből már látjuk is, miért szükségszerű a komoly árkartellt piacfelosztással megerősíteni.) Ezek nagy valószínűséggel nem jogilag érvényesíthető kikötések, mivel az alap-megállapodás maga sem élvez jogi védelmet, mert a kartellszerződések semmisnek minősülnek. Érzékeny veszteséget lehet azonban okozni "piackonform" eszközökkel is, például egy drasztikus, koncentrált árháborúval.

Példa az információkartellre A Magyar Cementipari Szövetség (MCSZ) mint érdek-képviseleti szerv céljai és feladatai megvalósítása érdekében tagjaitól gyűjt adatokat, ezeket az adatokat tagjai rendelkezésére bocsátja. A szövetség a hazai cement- és mészgyártó társaságoktól rendszeres jelleggel havi összesítésben gyűjti a termelés, az értékesítés és a készletezés mennyiségi adatait. A tagoknak küldött havi jelentések azonban nemcsak összefoglaló adatokat tartalmaztak, hanem a termelés és az értékesítés telephelyenkénti adatait vállalkozásonkénti bontásban, illetve gyárankénti taglalásban is megadta. * A versenyszabályozás egyik alapvető célja, hogy a piaci szereplők a saját döntéseiknek megfelelően szabadon és önállóan hozzák meg üzleti döntéseiket. Nyilvánvaló, hogy a vállalkozásoknak érdeke az önálló döntésekből és az információhiányból eredő kockázatok csökkentése. Nem minden vállalkozások közötti információcsere minősül versenyellenesnek. Különösen sokszereplős versenypiacon, a nem vállalkozásspecifikus, tehát összesített adatok megismerése, kicserélése még kifejezetten versenyt erősítő jelenségnek is nevezhető. Azok az információcsere-rendszerek azonban, melyeknek az a célja vagy hatása, hogy a versenytársak bizonytalan viselkedéséből eredő kockázatokat csökkentsék, ellentétesek a fent említett versenyszabályozási céllal. * Az információkartellek versenyellenes hatásainak megítélésénél a következő szempontokat tekinti a Versenytanács meghatározónak: * az adatok jellege (mire vonatkozik), részletezettsége, * az adatok "kora" (múltbeli, közelmúlt, jövőbeni), * az adatáramlás időbeli gyakorisága, valamint, * a piac struktúrája (elsősorban a szereplők száma). * Jelen esetben a havi adattár lehetővé tette a szövetség tagjainak, hogy az egyes tagvállalkozások egyedi termelési, értékesítési, raktározási és egyébként üzleti titkot képző, mennyiségre vonatkozó adatai megismerhetővé váljanak egymás számára. Az MCSZ által szolgáltatott adatok lehetővé tették, hogy az egyetlen, a versenytársak számára nem ismert piaci adat, a gyárakra lebontott értékesítési mennyiség is rövid időn belül ismert legyen valamennyi szereplő számára. Ennek következtében a piaci szereplők folyamatosan tudomással rendelkeznek arról, hogy az egyes versenytársaik piaci részesedése, értékesítési potenciálja hogyan alakul. Ez olyan adat, melyet más forrásból nem szerezhetnek meg az egyes vállalkozások, vagyis az információs rendszer kiiktatja az utolsó bizonytalansági tényezők egyikét ezen a piacon. Az egyes szereplők versenyzésre irányuló akciói – ha máshonnan nem, legalább a nagyobb vevőikkel folytatott áralku során – rendkívül hamar ismertté válnak valamennyi piaci szereplő számára, akik, a többi gyár főbb adatainak ismeretében, azonnal alkalmazkodni tudnak az új feltételekhez. Ennek következtében a kezdeményező nem tudja érvényesíteni előnyét, így nem áll érdekében az egyes gyáraknak betörni a másik "hagyományos" szállítási területére, és ez a piaci részesedések bebetonozódásához vezethet. * A Versenytanács szerint oligopol piacokon nem megengedhető a versenytársak közötti vállalatspecifikus, a verseny befolyásolására alkalmas, a versenyben rejlő inherens bizonytalanság, illetve kockázat mérséklését szolgáló adatcsere. Ennek nem akadálya, hogy az adatsor nem jövőbeli tervekre vonatkozott: a közelmúlt történéseit havi rendszerességgel bemutató adatsorok kellően "frissek" és gyárakra, valamint termékekre specifikáltak voltak, így a versenykorlátozásra alkalmasság megállapítható volt. A többi piaci szereplő termelésének, értékesítésének, készleteinek gyárakra, cementfajtákra lebontott rendszeres, több éven keresztüli nyomon követése alkalmas volt arra, hogy a piaci szereplők nagy biztonsággal előre megjósolják a többiek piaci lépéseit. * A szankcionálás indokolása kapcsán abból indult ki a Versenytanács, hogy a versenytársak közötti információkartell oligopolisztikus piacon a verseny veszélyeztetettsége szempontjából alapvetően súlyos jogsértés, de jelen esetben figyelembe kellett vennie, hogy az adatok nem vonatkoztak árakra, eladási területekre, konkrét üzleti kapcsolatokra. Enyhítő körülményként vette számításba a Versenytanács, hogy a jogsértő magatartással 2001-ben felhagytak, illetve az eljárás során felfüggesztették a havi adattár működtetését. Tekintetbe kellett venni azt is, hogy az információkartell érdemben csak a szerződésekkel le nem kötött termelésre lehetett hatással, ami az összes eladások kb. 20 százalékát tette ki. A jogsértés miatt a Duna-Dráva Cement Kft.-re 80 000 000 forint, a Holcim Hungária Rt.-re 40 000 000 forint bírságot szabott ki a Versenytanács – a bírságok eltérő nagysága a vállalatok forgalmának különbözőségét tükrözik. A jogsértés legalább 1996-tól kezdődően folyamatosan, 2001 elejéig tartott, ami a bírság összegének arányos növelését eredményezte. A határozat még nem jogerős, mert azt a vállalatok megtámadták a Fővárosi Bíróság előtt.

A kartellek negatív hatása

Most, hogy már a kartell fogalmát, alapvető jellemzőit körbejártuk, könnyen megadható a válasz arra a kérdésre, hogy miért üldözik a kartelleket minden piacgazdaságban. A kartell alapvetően arra szolgál, hogy növelje a kartelltagok profitját, jólétét. A "jólétmegmaradás törvényéből" következik azonban, hogy ha az adott összegű jólétből a vállalatok többet kapnak, akkor a fogyasztók kevesebbhez jutnak – ahhoz képest, mintha a piacon egészséges verseny uralkodna. Nem is kell hozzá erkölcsi túlzás, hogy azt mondjuk: a kartellezők a fogyasztók zsebéből lopják ki a pénzt – természetesen "fehérgalléros" módon, az egyébként előálló árakhoz képest többet követelve.

Fogyasztói hátrányok

A kartellek különösen

– a magasabb árakkal,

– a korlátozott választási lehetőséggel, továbbá

– a kevesebb fejlesztéssel, innovációval

okozhatnak fogyasztói hátrányokat.

A kartellek tettenérhetősége

Mint arra már utaltunk, a kartellek létezését nagyon ritkán lehet mindenki által álírt szerződés felmutatásával bizonyítani. Mivel azonban egy jól működő kartell szükségszerűen nagy szervezést igényel, valamilyen írásos nyoma a legtöbb esetben van a versenykizáró gyakorlatnak. Figyelemmel azonban arra, hogy ezeket csak ritkán viszik be a vállalkozások a versenyhivatalokba, a versenyhivatal embereinek kell megszerezniük azokat.

Az utóbbi évek során feltárt esetek szinte mindegyikében tartottak helyszíni szemlét vagy kutatást. Ezek során sikerült olyan számítógépben tárolt iratokra, elektronikus levelekre, találkozókról készült naplóbejegyzésekre, tanácskozások eredményét rögzítő emlékeztetőkre bukkanni, amelyek kellően alátámasztották a verseny kizárására irányuló közös szándékot.

Az említettek hiányában sem lehetetlen ugyan a kartell bizonyítása, de jóval nehezebb olyan gazdasági jellegű bizonyítást alkalmazni, amely nem hagy kétséget afelől, hogy a gyanús piaci eredmény mögött nem állhat más, mint kartellezés. Az egyidejű, azonos áremelések mögött ugyanis – legalábbis elméletileg – állhat természetes, spontán piaci viselkedés is. Vannak olyan oligopol piacok, ahol a közös lépéseket többé-kevésbé indokolja a piac sajátos szerkezete. Az ilyen párhuzamos magatartásokat nem bünteti a versenytörvény. Csak azok az együttes áremelések tilosak, amelyek mögött egységes, bizonyítható akaratelhatározás áll.

A helyszíni vizsgálódás területei

A helyszínen, azaz a vállalat üzlethelyiségeiben, járműveiben tartott vizsgálódásnak alapvetően két fajtája létezik.

Helyszíni szemle

A szokásos helyszíni szemle lényege, hogy a vállalat dönthet arról, hogy fogadja-e a versenyhatóság vizsgálóit. Ha beengedi őket, akkor a versenyhatóság különféle iratokat kérhet elő, azokba betekinthet, másolatot készíthet, kérdéseket tehet fel. A szemléről, annak eredményéről ezekben az esetekben mindig jegyzőkönyvet kell felvenni.

Kutatás

A másik, gyakoribb forma a kutatás. Ez a 2001-től alkalmazható eszköz annyiban különbözik az előbbitől, hogy ilyenkor a vállalkozás akarata ellenére is át lehet vizsgálni az üzlethelyiségekben található iratokat. Amennyiben a vállalkozás ellenkezne, akkor rendőri segítséget kérhetnek a GVH vizsgálói. A kutatás kiterjedhet a vállalkozás vezetőinek lakhelyére is, hiszen nemritkán nem az irodában tárolják az esetleges terhelő bizonyítékokat. Mivel e hatósági eszközök erőteljes beavatkozást tesznek lehetővé a cégek és vezetőik életébe, gyakorlására csak előzetes bírói engedély birtokában van lehetőség.

A bíróság engedélyező határozatot abban az esetben hoz, amennyiben a GVH valószínűsíti, hogy más vizsgálati cselekmény nem vezet eredményre, és ésszerű megalapozottsággal feltehető, hogy az indítvány szerinti helyszínen a megjelölt információforrás fellelhető, és hogy azt nem bocsátanák rendelkezésre, vagy bármilyen módon felhasználhatatlanná tennék.

A kutatást lehetőleg az érintett jelenlétében kell elvégezni, és annak megkezdése előtt közölni kell a bírói határozatot és a vizsgálati cselekmény célját. Fontos, hogy a helyszíni szemle és a kutatás között nincsen olyan sorrendi kapcsolat, amely szerint először "békésen", helyszíni szemle keretében kellene megpróbálni bebocsátást nyerni a telephelyre, és csak annak sikertelensége esetén lenne lehetőség a kutatásra, ugyanis amennyiben nem lenne a GVH-nak jogosítványa arra, hogy az ellenkezés első jelére élhessen a kutatás lehetőségével, akkor minden bizonnyal üres szekrények fogadnák a második alkalommal kiérkező vizsgálókat.

Az engedékenységi politika alkalmazása

További hatékony eszköze a jogsértések feltárásának az úgynevezett engedékenységi politika alkalmazása, amelyről – követve számos külföldi versenyhatóság példáját – a GVH hamarosan közleményt tesz közzé.

Szankcionálás

A kartellben közreműködők szankcionálásának többféle módozatára találunk példát a világon. Alapvető különbség van a büntetőjogi és a közigazgatási jogi alapú megközelítés között, valamint a személyre szabott, illetve a vállalkozást sújtó szankciók között.

Büntetőjogi szankció

Számos országban – elsősorban angolszász területeken – a kartellezést bűncselekménynek tekintik, vélhetően nemcsak a gazdaság működésében okozott károk miatt, hanem azt is szem előtt tartva, hogy a kartellezők – eredményét tekintve – közvetett módon ugyan, de lopnak: a kartell tárgyává tett áruért annak gazdasági értékénél jóval nagyobb összeget kérnek el együttesen a vevőktől. Az USA-ban ma már nem ritkaság, hogy a nemzetközi kartellekben részt vevő külföldi cégvezetőt a bírság mellett 1-2 éves börtönbüntetésre ítélik. Természetesen ezenfelül még a vállalkozást mint jogi személyt is súlyos bírsággal sújtják. Több európai országban is találunk példát egyrészt a személyre szabott, másrészt a büntetőjogi következmények alkalmazására. Legutóbb az Egyesült Királyság és Írország fogadtak el olyan törvényeket, amelyek büntetőjogi tényállássá teszik a kartellezést.

Szankcionálás közigazgatási eszközökkel

Magyarországon csupán a vállalkozással szemben lehet közigazgatási természetű szankciókat alkalmazni. Ennek keretében elő lehet írni a jogsértő magatartástól való tartózkodást, a jogsértő állapot megszüntetése érdekében meghatározott magatartásra lehet kötelezni, illetve pénzbírsággal lehet sújtani a vállalkozást. Ennek összegét a 2000-es törvénymódosítást követően maximalizálták, mégpedig a vállalkozás előző évi forgalmának 10 százalékában. Ez megegyezik a közösségi versenyjogban található limittel – érdemes megjegyezni, hogy Európában a 10 százalékot az érintett vállalatcsoport együttes, világszintű forgalmára értelmezik. A bírság összegének növelése mellett annak kiszámíthatóbbá (előre láthatóvá) válása a GVH számára fontos szempont, amit jelez az is, hogy 2003-ban tervezi a bírság megállapításának szempontjait tartalmazó közlemény kibocsátását. Megjegyzendő, hogy hasonló "bírságpolicy" anyaggal a legtöbb külföldi versenyhatóság is rendelkezik.

Engedékenységi politika Számos versenyhatóság alkalmaz olyan politikát, hogy a még nem vagy nem kellően feltárt versenykorlátozó megállapodást, különösen a kartelleket a hatóságnál bejelentő, "feladó" vállalkozást – amennyiben annak versenyjogi felelőssége egyébként megállapítható lenne –, a bírság alól vagy felmenti, vagy jelentősen kisebb összegű bírságot szab ki rá. Külföldi tapasztalatok szerint ez a lehetőség számos titkos kartell felszámolását tette és teszi lehetővé, esetenként a bizonyítás egyetlen lehetséges módját jelenti a "besúgó", a hatósággal aktívan együttműködő kartelltag által feltárt bizonyíték. * A GVH a jövőben nagy figyelmet szeretne fordítani a titkos, kőkemény kartellekre, ezt mutatja egyrészt az ilyen ügyek vizsgálatára specializálódott kartellcsoport felállítása, másrészt a véleményezésre közzétett közleménytervezete is. * Bírságelengedés, -csökkentés * A közlemény tervezete szerint – követve az Európai Bizottság hasonló tárgyú közleményének elveit – kétféle lehetőség áll a kartelltagok előtt: a bírság teljes elengedése és a bírság csökkentése. Egy kartellben részt vevő vállalkozás számára akkor biztosított a bírságösszeg teljes elengedése, ha * a GVH számára nem ismert kartellről elsőként szolgáltat olyan információkat és bizonyítékokat, amelyek alapján a vizsgálat megindítható és egyúttal a jogsértés megállapítható, vagy * a GVH által már megindított eljárásban elsőként szolgáltat olyan új bizonyítékokat és információkat, amelyek alapján a jogsértés megállapítható, feltéve hogy a benyújtás időpontjában a GVH még nem rendelkezett elegendő bizonyítékkal ahhoz, hogy a jogsértést megállapítsa. * A GVH nagy szerepet szán az elsőbbség érvényesülésének. Ha egy adott ügy kapcsán a GVH már feltételesen elengedte a teljes bírságösszeget egy vállalkozás számára, egy újabb együttműködő vállalkozás számára már csak a várható bírság csökkentésének lehetőségét biztosítja. A gyakorlatban alapvetően az írásos, bizonyító erejű dokumentumok, különösen a teljes bizonyító erejű okiratok átadása eredményezheti a bírságösszeg csökkentését. * A bírságösszeg csökkentésének mértéke a következők szerint alakul: * a feltételeknek elsőként megfelelő vállalkozás esetében a csökkentés mértéke 30-50 százalék között; * a másodikként megfelelő vállalkozás esetében a csökkentés mértéke 20-30 százalék között; * további vállalkozások esetében a csökkentés mértéke 20 százalékig terjedhet. * A vállalkozásnak az előzőekben meghatározottakon túlmenően az alábbi feltételeknek is meg kell felelnie a bírságösszeg teljes vagy részleges elengedéséhez: * nem végzett olyan tevékenységet, amellyel más vállalkozásokat a jogsértésben való részvételre kényszerített, és más módon sem vállalt vezető szerepet a kartellmegállapodás megszervezésében vagy működtetésében; * az eljárás során teljeskörűen és folyamatosan együttműködött a GVH-val, valamennyi birtokában lévő bizonyítékot és információt átadott, azok valóságtartalmát nem változtatta meg, valamint * a kartellbeli tevékenységét a bizonyítékok átadásával egy időben megszüntette. * Anonimitás * A leleplező bizonyítékot szolgáltató számára a GVH korlátozott mértékben hajlandó anonimitást is biztosítani, azonban legkésőbb az eljárást lezáró határozatból közvetlenül vagy közvetve kiderül, hogy mely vállalkozás szolgáltatta a bizonyítékot